- Minimum 40,00 RON kell vásárólnia!
-
új 2 munkanap
Mintha még most is látnám a kopár, szürke fák alig zsendülő ágai alatt, melyek napról napra sötétebb színt öltöttek. Széles karimájú kalapja hátracsúszott a nyakára, keze megtelt illatos erdei virágokkal. Alig vette észre, ha ránéztem. Gyönyörködő figyelemmel hallgatta a szomszédos fákon és bokrokban megbúvó madarak csicsergését Phillis, az én unokahúgocskám rózsához hasonlított, mely viharoktól oltalmazva virágzik egy magányos ház napos oldalán.
Elizabeth Gaskell az angol regényírás kiválósága, a viktoriánus Anglia egyik különösen szeretni való írónője volt. Szoros barátság fűzte a kor másik neves írónőjéhez, Charlotte Brontë-hez, akiről kitűnő életrajzot is írt. Ebben a regényében egy megejtően egyszerű történetet mond el egy ártatlan fiatal lány bimbózó, majd meghiúsuló szerelméről nagy-nagy asszonyi melegséggel, megértő humorral, gyöngéd természet- és emberismerettel. Az angol prózának ez a nemes veretű, romolhatatlanul friss remeke minden rendű, rangú és korú olvasót megszólít, manapság sokkal inkább, mint korábban bármikor. A Phillis olvasása közben készségesen beleveszünk Közép-Anglia napsütötte, szénaillatú tájaiba, és örömest időzünk abban a pasztorális környezetben, mely közvetlen rokonságban áll az antik aranykor világával. -
új 2 munkanap
Nagyon vicces!
Te hiszel az egyszarvúakban? Phoebe igen. Nincs más választása. Egy nap kacsázott a tónál, és fejbe vert a kaviccsal egy egyszarvút. Ilyen kezdet után barátkozott össze Phoebe és az egyszarvú, név szerint Mennyei Orrcimpa Marigold.
Kalandozz velünk, miközben Phoebe megküzd a gyerekkor szokásos problémáival (kegyetlen osztálytársak, tornaóra, zongoralecke) és néhány szokatlan jelenséggel (varázshaj, cukorkát lehelő sárkány és a legendás Unalom Pajzsa).
Mi közös lehet egy koraérett kislányban és egy önimádó mitikus erdei lényben? Higgyétek el, van ilyen. Ezért születhetett meg a Phoebe és az egyszarvú.
Vigyázz! Ne olvasd el egy nap alatt!
Aranyos, menő és eredetien vicces… Minden képregénygyűjtő bizalommal teheti a kollekciójába. -Booklist
9 éves kortól ajánljuk!
-
új 2 munkanap
Átdolgozott, új kiadás, mely a megváltozott és folyamatosan változó társadalom új típusú családjának íródott, hogy haszonnal forgatható legyen. Napjainkban a szülőknek újra és újra át kell gondolniuk, hogyan alakítható ki az egyensúly munka és otthonlét, nők és férfiak, anyák és apák között. A könyv kifejezetten a kisbaba és a kisgyerek szemszögéből íródott, és azt tekinti át, mi megy végbe a gyermekben születése pillanatától kezdve egészen addig, amíg átlép az iskola tágabb világába. Tárgyalja az összes testi, lelki, szellemi problémát, tudományosan megalapozott gyakorlati tanácsokat nyújt, helyes szemléletre nevel és gondolkodni tanít.
-
új 2 munkanap
Szőcs Iza okos, szorgalmas, modern nő, hivatásának élő, lelkiismeretes, kiváló orvos és példás, odaadó gyermek legalábbis a világ szemében. Havonta látogatja és ajándékokkal halmozza el szüleit, odafigyel az egészségükre, nem csoda hát, ha mindenki irigyli az idős Szőcs házaspárt. Lám, Iza apja halála után sem hagyja magára megözvegyült édesanyját, felköltözteti Budapestre, ahol kényelmes lakás és kényelmes élet várja Szőcsnét.
Iza mindent megad anyjának, csak azt nem, amire a legnagyobb szüksége volna: megtagadja tőle önmagát.
Nem érti, hogy anyagi javakkal nem lehet kiváltani a törődést, és olykor egy letört farkú porcelánkutya is felbecsülhetetlen érték. Nem érti, azzal, hogy nem tart igényt a társaságára, gondoskodására, lassan az őrületbe kergeti anyját. Szőcsné kétségbeesetten töpreng, hogyan segíthetne Izának, hogyan könnyíthetné meg lánya dolgát, hiszen érzi, csak terhére van.Amikor férje sírkövének felállításakor hazatér a városba, ahol szinte az egész életét leélte, és a ködös, őszi estén sétára indul fiatalkori találkáik színhelyére, hogy közelebb érezze magát az elhunythoz, az a feltétel nélküli szeretet, amely az önző-rideg Izából olyannyira hiányzik, neki megadja a választ a kínzó kérdésre. Már tudja, mit kell tennie.
-
új 2 munkanap
“Létezik egyáltalán a tökéletes érintés? És ha igen, akkor mik a titkos összetevői?
“Férfiak jönnek hozzám megpihenni. Mintha menedéket keresnének nálam állandó hajszájuk közepette. Mind keresik a maguk kis békés szigetét. Én pedig megteremtem nekik vágyott illúzióikat. Elviszem őket egy szebb, boldogabb, szabadabb világba. Játszok az érzékeikkel, érzéseikkel és a képzeletükkel. S az egészbe belevegyül, még talán valamiféle szeretet is.”
A Pillangótánc egy magányos lány története, aki elhatározza, hogy a férfiak számára kikísérletezi a tökéletes érintést. A legfinomabb illatokat, a legkülönlegesebb olajokat és kezének leggyöngédebb mozdulatait használja, s arcát álarc mögé rejtve válik az érintés művészévé. Maya a Mirage szalon rejtett világában méltatlan alkut köt magával. Pénzre váltja kapcsolataiban soha meg nem becsült érzékiségét.
” A nővé válás útjára senki se lépjen rá vakmerően, mert ha egyszer elindult rajta, célhoz kell jutnia, különben elveszett. Ezen az úton kapkodva sietni annyi, mint hibázni, tétlenül várakozni annyi mint megfutamodni, eszelősen lázadozni, annyi mint feneketlen mélységbe zuhanni. Te, aki e könyv olvasásába kezdtél, ha végigolvasod és megérted, hatalmat kapsz kezedbe. Nőiességed eltökélt használatával képes lehetsz teremteni. Ám jól vigyázz, öncélú próbálgatása akár nyomorba is dönthet. Tégy hát vele, amit akarsz – a nem-tudás többé már nem lehet mentséged. Ha tiszta vagy, lámpás lesz előtted, ha erős vagy, fegyverré válik kezedben, ha bölcs vagy, bölcsebbé leszel általa. Ha azonban gyarló vagy, menthetetlenül vesztedbe vezet. S lelkiismeretedet a megbánás és örök nyugtalanság súlyával terheli meg.”
“Hiszem, hogy ami egy története, az tulajdonképpen mindenkié. Szívből ajánlom regényemet mindazoknak, akik velem együtt kutatják a női létezés örök kérdéseit…” (Királyfalvi Mira)”
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Pillecukor unikornis – Rajzos feladványai – Több mint 100 db ajándék matrica
Pillecukor, a bájos unikornis, vidám feladatokkal, színezőkkel, rajzolnivalókkal és több mint 100 szuper matricával vár téged!
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Ismerd meg az érzelmeidet Pipp-pel és Pollival! Fedezd fel, hogy ők mikor boldogok, szomorúak, dühösek, és meséld el te is, hogy mikor érzed magad izgatottnak, rémültnek, bátornak!
Beszélgessetek az érzéseitekről!
Nézegessétek a képeket, és nevezzétek meg az érzelmeket!
Kukkantsatok be a kis fülecskék mögé! -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Pollinak szülinapja van és Pipp egy csodaszép tortát sütött neki.
De ahogy az asztal felé vitte, valami szörnyűség történt. Pipp megbotlott! A torta a földre pottyant. Most mi lesz? -
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Mi történik, ha megáll az idő? Piros és Bodó utána jár és megoldja a problémát.
Ez egy beszélgetős és egyben figyelemfejlesztő mesekönyv. Emellett megtanítja a gyermekeknek a napszakokat és az óra járását. Piros és Bodó kalandja a felolvasást beszélgetéssé, az együtt töltött időt hasznos élménnyé varázsolja. Neveljünk értő olvasót! Olvassunk mindennap a gyermekünknek!
A felolvasás, az esti mese különösen fejleszti a gyermek szövegértését, fantáziáját, szókincsét, ha figyel. Ha hallja! Előfordulhat ugyanis, hogy elkalandozik, miközben a szülő hiába igyekszik.
Én is így jártam, ezért kipróbáltam egy új módszert. Olvasás közben visszakérdeztem, hogy követi-e a történetet. És bevált!
Ez a könyv nem csak egy mese! Tartalmazza a kérdéseket és a korának megfelelő témaköröket, amiket a felolvasó és a hallgató, szülő és gyermeke megbeszélhetnek. -
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A mese szórakoztat, tanít, megmondja, mi a jó és a rossz, elindít a világba, véd, kapaszkodókat ad, mikor mire ügyeljünk, mikor nyíljunk meg bizalmasan, és mikor legyünk óvatosak. Megmutatja a történeten túl, hogy maradjunk életben. Minden nap lesz megoldani való helyzet, de ne törjünk meg, oldjuk meg a kihívásokat, tanuljunk a hibáinkból. Azon felül a mesehallgató gyermek közel kerül a mesemondó szülőhöz, bizalmasabb, koncentráltabb, éberebb, megteremti gazdag fantáziavilágát, ő maga is mesélni kezd. Szókincse bővül, választékosabbá válik, ki tudja fejezni magát, hogy a mese szavaival éljek, jó csapáson indul el az életbe. A kisebbek a képeken látottakat mesélhetik tovább, a nagyobbakkal a levont konklúziót is megtárgyalhatjuk, hisz ahogy kikerülnek az otthon falai közül, és önállóbbak lesznek, az első, amit megtanítunk, hogy akárki ismeretlennel nem állunk szóba.
-
új 2 munkanap
A foglalkoztatóban lévő egyszerű és játékos feladatok segítenek
megtanulni a kis gyermeknek a színeket. Közben gyakorolja
a formákat, a számolást, fejlődik a figyelme és a gondolkodása is. -
új 2 munkanap
Lili és Lotti nagyiékhoz utazik a húsvéti ünnepekre. Igazi hímes tojást készítenek, megtalálják az elkóborolt húsvéti nyuszit (vajon tényleg ő az?), Jancsi, az unokatestvérük pedig kölnivel meglocsolja a lányokat. Nagymama elmeséli, mi az, hogy hagyomány – és azt is, hogy néha azért el lehet térni tőle.
Ünnepeld a húsvétot te is Pitypanggal és Lilivel!
-
új 2 munkanap
Ismerd meg a tanya különleges világát a pixelek sajátos szemszögéből!
Ismerd meg a tanya különleges világát a pixelek sajátos szemszögéből!
A pixelmánia a színezés teljesen új módja, melyet a videójátékok látványvilága inspirált.
Az apró, szabályos négyzetek színezésével fantasztikus formavilág bontakozik ki a lapokon.
Színezd ki a négyzeteket a színkód alapján, hogy meglásd az oldalakon rejtőző tehenet, lovat vagy traktort!
Nahát! Igazi pixel-művész lettél! A pixeles színezés szórakoztató, fejleszti a gyerekek finommotoros mozgását és képzeletvilágát. Kiváló lehetőség a nyugodt koncentrálásra. -
Antikvár 2 munkanap
Olivia Neil mindig irigyelte a filmekben látható önbizalomban túltengő nőket. Martha Gilmore egész életében a szüleinek próbált megfelelni, de sohasem sikerült neki. Kimberley Taylor viszont nagyon öntudatos nő hírében állott, mégis reménytelenül szerelmes volt évek óta.
Mindhárman túllépték a harmincat, elváltak, és egyedül nevelik gyerekeiket.
Mindegyikük a maga módján igyekszik boldogulni, ám a kisemberek által oly imádott pletyka alaposan megzavarja terveiket, sorsukat. -
új 2 munkanap
A kuflizást nem lehet elég korán kezdeni! Most a legkisebbeket hívogatjuk az elhagyatott rétre.
Segítsetek Pofánkának kiszínezni a szomorkodó szürke szőrmöncöket! -
Antikvár 2 munkanap
Amikor évekkel ezelőtt, végrehajtva a vértestvér-rituálét, Gage, Fox és Caleb kilépett az erdőből, mindnyájuknál ott volt a vérkő egy darabkája. Most ez lesz a fegyverük a végső harcban a démon ellen, amelyet felébresztettek.
A győztes visz mindent.
Közös rémálmok, látomások vérről és tűzről, véletlenszerűen előforduló erőszakos események kezdik egyre gyakrabban zaklatni a régi barátokat, és Quinnt, Laylát meg Cybilt, a nőket, akiket a végzet hozzájuk köt. Észre kell venniük, hogy ebben az évben erősebben tér vissza a démon, amely az általa keltett rettegésből táplálkozik.
De mostanra sikerült újra egyesíteniük a vérkő három darabját. Már csak azt kell kitalálniuk, hogyan használják fel.
Egy olyan szerencsejátékos, mint Gage, természetesen bármikor fogadna rá, hogy a csapatuk megtalálja a megoldást. És bár ő meg Cybil osztozik as jövőbe látás képességében, ez az egyetlen dolog, ami közös bennük. Mindketten úgy érzik, ha a köztük lévő flört szintjéről egy szinttel feljebb lépnének, azt csakis a saját akaratukból tennék, nem azért, mert a sors így rendelte. Gage azt is tudja, hogy egy olyan nő, mint Cybil- aki eszes, erős és ellenállhatatlanul szép- csak szerencsét hozhat neki. Hogy jó vagy balszerencsét, az még nem tisztázott, pedig ez döntheti el, hogy végső pusztulás vár Hawkins-völgyre, vagy véget ér végre a lidércnyomás. -
új 2 munkanap
A Pogányok Herczeg történelmi regényeinek egyike, amely a honfoglalás korába vezeti el olvasóit. A regény témájának súlya és fontossága mellett történelmi dilemmákat is felvet: pogányság-e az őshit, barbárság-e az újhit, a kereszténység kierőszakolásának megakadályozása. Ennek a sokféle konfliktusnak, ellentmondásnak és ellentétnek az összegzése ez a regény, ahol a keresztény Európa tudása és szellemisége gőgjében kibékíthetetlen ellentétet mutat egy ősi nemzet kultúrájával szemben. Ez a kettősség tükröződik a regény fő alakjának, Márton papnak (aki nem más, mint Tonuzóba árvája, Alpár) vívódásában: maradjon-e keresztény pap, vagy térjen vissza nemzetéhez, és legyen vezérük. Hit és ösztön, lélek és test vívódik benne, az ösztön-szerelem és a lelki szerelem. A Pogányok többször is kimondja, hogy ez az élet-halál harc nem vallásháború elsősorban; a lelkek békétlenségének fő oka az emberi természettel, az egyenlőtlenséggel való nemtörődés. Márton pap, úgy tűnik, ki tudja egyenlíteni a két hit, a két vonzódás ellentétét, a besenyők szentje akar lenni, közöttük élni és Istent szolgálni. De Gellért püspök rádöbbenti arra, hogy ez nemcsak vallás, hanem életforma, erkölcs kérdése is. Márton nem pap és Alpár nem pogány, hanem mindenek felett: ember. Visszatérése a besenyőkhöz: emberi lázadás, és nem pogánylázadás. Márton pap és Alpár vezér párviadalából a szabadságszeretet, a hit és a remény kerül ki győzedelmesen.
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
A Kellermann-regények jól ismert hőse, Alex Delaware doktor – a lélek tudósa és a bűn üldözője – szépséges kedvesével és Métával, barátságos természetű kutyájával útra kél a Paradicsomba. Egy bogaras orvos, Woodrow Wilson Moreland hívta meg a csendes-óceáni szigetvilág eldugott kis szigetére, Arukra, melynek a doktor gyámola és védőszentje, hogy segítsen rendezni kartotékjait. Jó fizettség, fényűző lakosztály a kastélyban, langymeleg déltenger, narancsliget, gondtalan pihenés, édes szerelem. Ám. Hívatlan, de annál riasztóbb éjszakai vendégek a fehér csempés fürdőszobában. Fagyos mozdulatlanság a bengáli fügeerdőben. Lezuhan egy repülőgép. Feldarabolt asszonyholttestet találnak az öböl sziklái közt. Az öreg doktor kartotékjain szaporodnak a rejtélyek. A macskaasszony. Az ember formájú fehér féreg. Egy megcsalt nő hagymázas látomásai. A kicsapongó férj bűntudata és szörnyű bűnhődése. Maga az öreg doktor is egyre titokzatosabban viselkedik. Beteg vagy csak kimerült? Mire céloz a rejtvényekkel? A megfejtendő üzenetekkel? El-eltűnik. Hová? Delaware doktor tehát nem tehet mást: nyomozni kezd. Könnyed és szellemes megoldásait Los Angelesben maradt rendőr barátja, Milo Sturgis táplálja adatokkal telefonon át. A kép, mely lassan kibontakozik, meghökkentőbb, mint az első lapokon gondolná, kedves Olvasó! Bűntett az emberiség ellen. Hőstett az emberiség mellett. Jonathan Kellerman, az Alex Delaware-regények méltán világhírű szerzője ezúttal is bizonyít: izgalom és borzalom. Szépség és szerelem. Napfény és mélyfekete. Jó és rossz. Melyik győz?
-
új 2 munkanap
Eltűnt egy egyetemista Edinburgh-ban… Ám nem egy közönséges egyetemistáról van szó, hanem egy rendkívül jómódú bankár lányáról. A sokat tapasztalt John Rebus felügyelőnek valami azt súgja, hogy ez nem egy szokásos ügy, a bőséges szülői apanázsból élő lány nem afféle lázadó, aki bosszantani akarja az apját. Két szálon indulhat meg a nyomozás: egy kis koporsóba rejtett, fából faragott, parányi babát találnak egy vízesés lábánál, nem messze a kastélytól, ahol a lány szülei élnek, és felbukkan egy internetes szerepjátékot irányító titokzatos cyberguru. Összeér ősi és modern – részben a szerencsétlen körülmények következtében, részben a kérges szívű detektívnek köszönhetően, aki még mindig jobban kedveli a bakelitlemezt, mint az MP3-at. A Lothian és körzete rendőrkapitányság nyomozóiból összeálló csapat munkához lát, Rebus felügyelő a nem sok jót ígérő történelmi anyaggal foglalkozik, míg kolléganője, Siobhan Clarke felveszi a harcot a virtuális Quizmasterrel. Siobhan elég fiatal ahhoz, hogy kiismerje magát a világhálón, de vajon elég idős-e és elég bölcs-e ahhoz, hogy eligazodjon ebben a bonyolult ügyben? Rebus hamarosan fogas kérdéssel találja szembe magát: van-e valami kapcsolat a vízesés lábánál elhelyezett koporsó és az egyik edinburgh-i hegyoldalban, 1836-ban talált tizenhat hasonló koporsó között? Sikerül-e időben megtalálnia a választ? Vagy újabb koporsók bukkannak fel ebben a játékban, ahol igazi és virtuális életek jelentik a tétet, s ahol talán minden a megfelelő időzítésen múlik?
-
új 2 munkanap
Az emberemlékezet óta legforróbb nyár még komótosabbá teszi a Wiesbach-patak völgyének nyugodt életét. A férfiak csak a hűvös présházakban és borospincékben élénkülnek fel. Mindig akad valamilyen beszédtéma. Valaki a községháza bejárata előtt végzi el a szükségét, a plébános kakasának kitekerik a nyakát, tűz üt ki a tűzoltóság szertárában és kint, az erdőben rábukkannak egy felakasztott őztetemre Láthatjuk, nem habos torta az élet, amely Simon Polt csendőrfelügyelőnek osztályrészül jut ebben az amúgy idilli városkában. Házról-házra, fogadóról-fogadóra, borpincéről-borpincére jár és szemlézi a kártékony cselekmények tetthelyeit. A beszélgetések során kiderül, hogy a helyi közösség nem puszta galamblelkű borosgazdákból áll, hanem, hogy valaha, a múltban jószerével mindegyikük előéletében előfordult némi takargatnivaló. És most valaki attól tart, hogy lehullhat a lepel erről az előéletről. Az efölötti aggodalomnak épp Amalia, a takaros papszakácsné esik áldozatul, aki egy nadragulyával vegyített luxusnedű, egy 1979-es Cabernet Sauvignon elfogyasztása után öröklétre szenderül.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Anninak van egy titka: az erdőben vár rá Póniszív.
Egy vadló. Együtt olyan sebesen száguldanak, mint a szél.
Osztálykirándulás! Az egész osztály lázban ég. De nem megy minden olyan simán: Anninak nagyon hiányzik Póniszív. Paula pedig folyton cukkolja, és Bibi is hozza a formáját. Még szerencse, hogy két ló is elkíséri őket az úton… Vagy inkább három?
Magával ragadó történet egy hihetetlen barátságról
-
új 2 munkanap
“Anninak van egy titka: az erdőben vár rá Póniszív.
Egy vadló. Együtt olyan sebesen száguldanak, mint a szél.Senki sem tudhatja meg, hogy Anninak van egy lova – és az állandó titkolózásból néha bizony nagyon elege van. Egy nap hihetetlen ajándékot kap: beköltözik hozzájuk egy póni, akit Sellőnek hívnak… Anni nagyon lelkes – de vajon mit szól Póniszív?
Magával ragadó történet egy hihetetlen barátságról”
-
új 2 munkanap
Mi ez a nagy felfordulás Csodamezőn? Mindenki a díjugrató versenyre készül! Csakhogy
Anni barátnőjének, Paulának a lovával gondok vannak. Ezért Paula kap egy új pónit – Anni pedig nagyon megrémül, amikor rájön, hogy ez az új ló nem más, mint Póniszív!
Magával ragadó történet egy hihetetlen barátságról!
Ajánljuk: 7-10 éveseknekAnninak van egy titka: az erdőben vár rá Póniszív. Egy vadló. Együtt olyan sebesen száguldanak, mint a szél.
-
új 2 munkanap
Anninak van egy titka: az erdőben vár rá Póniszív.
Egy vadló. Együtt olyan sebesen száguldanak, mint a szél.
Anni úgy érzi, megszakad a szíve – szülei vissza akarnak költözni Hamburgba!
Anni számára hamar világossá válik: senki és semmi nem választhatja el szeretett vadlovától.
Ezt Póniszív is ugyanígy gondolja.
Veszélyes tervet eszelnek ki…
Magával ragadó történet egy hihetetlen barátságról
-
Antikvár 2 munkanap
Ahhoz, hogy üzleti tárgyalásainkat sikeresen alakíthassuk, jó nyelvtudásra: alapszókincsre és hasznos nyelvi fordulatokra van szükség. Legalább ilyen fontos azonban, hogy ismerjük az adott ország kultúráját és lakosainak mentalitását is. Így elkerülhetjük a kulturális különbségekből adódó esetleges félreértéseket, kellemetlen helyzeteket. A német Üzleti nyelvkalauz ezért az átfogó szókincsen kívül számos hasznos információval is szolgál a német anyanyelvűek kultúrájáról, mentalitásáról, szokásairól, a társas érintkezés szabályairól. A könyv 17 különböző témakört ölel fel, szinte minden fontos üzleti területre kitér.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A Barátnőm, Bori foglalkoztatófüzet-sorozatnak ez a kötete a kicsik körében igen kedvelt pontösszekötős feladatok segítségével tanítja számolni 1-től 20-ig, illetve az ábécé betűinek felismerésére a nagyóvodás és kisiskolás gyerekeket. A számolás és a betűk megismerése játékos formában, ismétlődő feladatok révén kerülnek szinte észrevétlenül gyakorlásra, és nyújtanak szórakozást a gyerekeknek.
-
Antikvár 2 munkanap
A FABULÁK alcímű írások döbrögik, kiskirályok, diktátorok, valamint hű segglakájaik életébe, bukásába engednek betekintést. Bemutatják a velük szembeszállókat síron innen és túlról.
A SÖTÉT OLDAL írásaiban megismerhetjük Álomlány és Álomsrác végzetes történetét, a csélcsapodár Töcsmögit, a Művész rátarti Özvegyét, egy ifjú atya hányattatásait a kevéssé szobatiszta sarjával, egy boldogult anya porainak sorsát az urnában… A szellemek is megjelennek, és még sok más is történik.
A Cyd naplója alcímű OROSZ BALETT című kisregényben Fable egyik legizgalmasabb, legegyedibb karaktere sajátos családi problémák megoldásán gürcöl különleges barátai, ismerősei segítségével, és a tőle megszokott vérbálozás sem marad el. S hogy kicsoda ő? „Megpróbálom leírni neked az illetőt, bár ő csak látva, hallva befogadható. Neve: Cyd. Neme: hím. Külseje: hümm. Beszédstílusa: cydes. Ahol ő megszólal, ott alany állítmányon nem marad.”
*
Ha Fable könyvet könyvtárból vennél ki, rápacsálhatsz. Az olvasók ritkán viszik vissza, inkább megtartják, mert újra és újra át kell élniük a leírtakat. Egy Fable könyv fenekestől felforgat, megnevettet, megríkat, gondolkodásra késztet, arcul csap, hozzád tesz. Átformál, kihúz a gödörből. Kismillió érzést vált ki belőled, akár egy mondaton belül is. Első olvasáskor elsodor a cselekmény lendülete, ám így is nyomot hagy a tudatalattidban, arra késztetve, hogy még egyszer, lassan, soronként kiélvezve újraolvasd. A kötet összetevői: H413 (humor), Fh412 (fanyar humor konzerváló), V624 (vér, verejték, könnyek), T322, Ö912 (titkos összetevők, varázslat).
FIGYELEM! E könyv erősíti a kisállat-örökbefogadási hajlamot, a világ végére költözési igényt, növeli a lelkiismeret hangerejét! -
új 2 munkanap
Te tudod, melyek voltak életed legfájdalmasabb szakításai?
Rob tudja. De Laura, akivel éppen most szakított, nincsen köztük.
Éppenséggel örül is (egy kicsit), hogy végre szabad: bármikor nyugodtan hallgathatja a kedvenc zenéit, átrendezheti a lemezgyűjteményét… és elmerenghet azon, vajon miért végződik minden kapcsolata szakítással.
Sőt, meg is keresheti azokat a nőket, akik a legfájdalmasabb szakítások ötös listáján szerepelnek. De kiderül, hogy mégsem tud továbblépni. Mert a lemez elakadt Lauránál.A Pop, csajok, satöbbi sok millió példányban eladott bestseller, egy káprázatos film ihletője (John Cusack felejthetetlen alakításával), és ma már nyugodtan nevezhető a populáris irodalom klasszikusának.
Több mint húsz évvel a megjelenése után kellemesen nosztalgiázhatunk is a regény el- vagy újraolvasásával: a nagy része egy olyan lemezboltban játszódik, ahol bakelitlemezek sorakoznak a polcokon, és egy igazi rajongó számára a “zene” – a jó zene! – a legfontosabb dolog az életben, mondjuk, a szerelem mellett. -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A foglalkoztató füzetben található változatos, érdekes és szórakozatató feladatok fejlesztik az óvodás gyermekek képességeit.
Segítségükkel játékosan készülhetnek az iskolára.
-
Antikvár 2 munkanap
Az amerikai nagyváros, Richmond lakóit, kivált a magányos nőket agyafúrt gyilkos tartja rettegésben. Péntek éjszakánként rendszerint éjfél után csap le mit sem sejtő áldozataira, de hogy előre kiszemeli-e őket vagy véletlenszerűen esik rájuk a választása, az egyelőre rejtély. A legkorszerűbb technikai eszközök felhasználásával Kay Scarpetta doktornő egyre dühödtebben nyomoz utána, munkáját azonban igencsak megnehezíti, hogy a tettes szinte semmiféle használható nyomot nem hagy maga után. Mindeközben úgy tűnik, hogy egyes befolyásos politikusok akadályozni próbálják a doktornőt a bűntény felderítésében.
-
új 2 munkanap
Pöttyös Panni óvodás lett! Olvashatunk első, kiscsoportos élményeiről, a “játékok kertjéről”, az új barátságokról, az óvó néni kedvességéről, és ellátogathatunk vele az állat-kertbe. A kötetet – mint valamennyi Pöttyös mesét – Győrffy Anna rajzai illusztrálják.
-
új 2 munkanap
Luise, vagyis Pötyi egy gazdag gyárigazgató kislánya, akinek igen élénk a fantáziája. Szülei minden este elmennek hazulról, és nem is sejtik, hogy gyermekük ezalatt rejtélyes okból gyufát árul Berlin utcáin. Barátja, Tóni pedig minden szabadidejében beteg édesanyját ápolja, és nincs más választása: az iskola mellett dolgoznia kell, hogy eltartsa a kétfős családot. Ráadásul remek rántottát tud készíteni. A két kölyök növekvő gyanakvással figyeli, hogy miben mesterkedik Pötyi nevelőnője a vőlegényével. Vajon meg tudják akadályozni őket egy bűntény elkövetésében?
Erich Kästner második ifjúsági regényének címszereplője kéz a kézben jár a híres detektívvel. Anton és Emil mindketten okos, bátor fiúk, akik barátaikkal együtt móresre tanítják a berlini gonosztevőket. -
új 2 munkanap
Engedd szabadjára a pozitivitás erejét, hogy megszabadulj a szorongástól és kiteljesedj!
Aki szorong, könnyen a negatív dolgokon való rágódás, az aggodalom és az elkerülés ördögi körében találhatja magát – és végül lemarad mindarról, amit az élet kínál neki. De mi lenne, ha megváltoztathatnánk a nézőpontunkat, ha átalakítanánk a stressz okozta negativitáshoz fűződő kapcsolatunkat? Mi történne, ha megtanulnánk rugalmasabban reagálni a váratlan helyzetekre és mindvégig hinnénk abban, hogy valami jó fog történni?
A Pozitív pszichológia, jól használható gyakorlataival hozzáférést biztosít ahhoz a négy pszichológiai erőforráshoz, amelyek segítségével jóllétünk előmozdítható pozitív irányba:
Remény * Öntudatosság * Reziliencia * Optimizmus
Dan Tomasulo, PhD pszichológus, a kognitív viselkedésterápia (KVT) és a pozitív pszichológia bizonyítottan működő, világos és könnyen érthető módszereiből merítve segít azon készségeink kialakításában, amelyek érzékelésünk szabályozásában nyújthatnak segítséget, amelyekkel száműzhetjük a negatív gondolkodást, és csökkenthetjük a stresszt, növelhetjük a magabiztosságunkat, illetve azonnali nyugalomra és tartós boldogságra találhatunk. Könyvéből konkrét módszereket tanulhatunk a remény, az öntudatosság, a reziliencia és az optimizmus fokozásához.
E felemelő útmutató segítségével megtanulhatjuk, hogyanszabaduljunk meg a szorongástól és a stressztől
fokozzuk a pozitív gondolatokat, mélyítsük el az örömöt, és ébresszük fel az inspirációt
növeljük a motivációnkat és a kitartásunkat
szabaduljunk meg az önkorlátozó gondolatoktól és meggyőződésektől
építsünk szilárd támogatói közösséget és lépjünk kapcsolatba társainkkalIsmerd meg a pozitív pszichológia leghasznosabb és valóban működő elméleteit a gyakorlatban, és aktiváld az erősségeidet és a pozitív érzelmeidet!
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Amszterdam egyik kocsmájában érthetetlen dolgok történnek: egyre-másra halnak a kuncsaftok. Ki fenyegeti az egyébként békés iszogatással, időnként egy kis ádáz, véres bunyóval, vagy vidám késdobálással szórakozó vendégek életét? Kegyetlenség és humor egy könyvben! Vigyázat: vérfagyasztó poénok!
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Szállító: Antikvár Könyvkínáló – Psi: pszichés erő, mint például a telepátia, telekinézis és távolbalátás, a holnap fegyverei. Aki megzabolázza a pszichés erőt, azé lesz a világ…
Psi-Man
A hétköznapi férfi, Chuck Simon, különleges pszichés erővel áldott, vagy inkább átkozott. Ha nem borítja fel nyugalmas életét egy gonosz összeesküvés, észre sem vette volna, mire képes… Váratlanul, számára ismeretlen okokból, gengszterek és gyilkosok célpontjává lép elő. A háttérben az Egység mesterei húzódnak meg, a kormány szupertitkos ügynökei. Azt gondolják, hogy a veszélyhelyzetek felszínre kényszerítik Chuck Simon lappangó erőit, s így létrehozzák a pszicho-gyilkost, aki csupán gondolatai erejével fog gyilkolni… az ő parancsukra.
Psi-Man
A jövő pszicho-katonája. Egy hallgatag férfi, aki gondolatokat olvas, kommunikál Rommel nevű vérebével, vagy egy hirtelen ötlettől vezérelve lerombol egy épületet. Az összes ország kormánya őt akarja megszerezni. De Chuck Simon fejében valami más jár. És ami a fejembe jár, az akár ölhet is…Ismertető/ízelítő: “Belelapozás”. -
Antikvár 2 munkanap
Járnak a kisgyerekek a Góliátok világában, nézik magukat a tükörben és nem tudják, ki néz vissza rájuk. Tudatlanok a mindent tudók között, gügyögök a remekül beszélők között, és nem ismerik a felnőttek életének rendszerét, szabályait, amelyeket előbb-utóbb mégiscsak el kell sajátítaniuk. Az idősebb nemzedék tagjai azt mondják: gyerekek ők, gyönge, védelemre szoruló, tudatlan élőlények. Akiknek minden lépésére vigyázni kell. De hogyan? Erre a nehéz kérdésre válaszol a kiváló svéd klinikai pszichológus, Michael Ben-Menachem könyve.
-
Antikvár 2 munkanap
A pszichikus funkciók, a lelki élet rendellenességeivel nem csupán az orvosok és a pszichológusok, de a pedagógusok és a szülők is számos alkalommal találkoznak. Hogy felismerhessük és kellő megértést tanúsíthassunk, és a segítséghez vezető utat is fölleljük, nagy vonalakban ismernünk kell a kórlélektan alapvetô fogalmait, összefüggéseit. Ranschburg Jenő arra vállalkozott, hogy átfogó igénnyel bevezesse olvasóit e terület problematikájába, illetve tájékoztasson a nemzetközi szakirodalomban található legfrissebb felismerésekről. Könyvének főbb fejezetei: a biológiai alapfunkciók zavarai; ritmikus motoros rendellenességek; a nemi szerep és a nemi identitás zavarai; a pszichoszomatikus zavarok; a tanulás zavarai; neurózisok; a hangulat rendellenességei; súlyos mentális zavarok (az autizmus) stb. Ajánljuk a pedagógusok, a szülők, a gyermek- és ifjúságvédelmi szakemberek, egyetemi és főiskolai hallgatók és mindazok figyelmébe, akiket érdekel a pszichológia.
-
új 2 munkanap
Ha tehetnétek, ti is hazavinnétek minden állatot? Akkor tartsatok Kikivel, az állatmentő nyugdíjas tanító nénivel és segítőtársaival! Ismerjétek meg a Puding Pudli Állatotthon és Panzió ugató, nyávogó, csiripelő, röfögő, makogó és megannyi imádnivaló lakóját, akik alig várják, hogy a szívetekben is otthonra leljenek!
Mese- és állatimádó ovisoknak, olvasással barátkozó kisiskolásoknak és gyermeklelkű felnőtteknek!