- Minimum 40,00 RON kell vásárólnia!
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS
Lily Calloway szexfüggőként kénytelen a lehetetlenre vállalkozni: kilencven napig meg kell tartóztatnia magát a szextől.
Lily mindennapjait vágyak és fantáziálások teszik ki, míg Loren Hale lassan kezd kigyógyulni az alkoholfüggőségéből. Lily eltűnődik, vajon a fiú tudja-e, hogy ő micsoda szörnyeteg, mert minél tovább marad hű Lorenhez, a szexfüggése annál inkább eluralkodik az életén.
Haladás, Lily erre törekszik. De azzal, hogy próbál közelebb kerülni a családjához, akik nem tudnak a szexfüggőségéről, még nagyobb akadályokat gördít maga elé, Amikor több időt tölt a legkisebb húgával, többet tud meg róla, mint amit valaha is képzelt, és megérzi, hogy Daisy és Ryke Meadows között valami nyugtalanító kapcsolat van.
Lilynek és Lo-nak rendellenesen működő kapcsolatuk kiegyensúlyozatlansága és bizonytalansága miatt szükségük van arra, hogy a távolság áthidalására megerősítsék a kötelékeiket. De fizikai érintkezés híján ez lesz a legnehezebb próbatétel a gyógyuláshoz vezető úton. Van szerelem, ami csak meglegyint minket. Van, ami a szívünkbe akaszkodik.
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Faye Kellerman krimisorozatának első darabja ez a könyv. A két állandó főszereplőt, Peter Decker nyomozót és Rina Lazarust ebben a kötetben ismerhetjük meg. Valaki védtelen nőkre vadászik egy kaliforniai jeshivában. A zárt közösségből senki sem hajlandó együttműködni a rendőrséggel, csak a fiatalon megözvegyült Rina… Faye Kellerman Los Angelesben él. Férjével, Jonathan-nel, aki szintén író, négy gyermeket nevelnek.
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A cím nem árul zsákbamacskát: Roald Dahl világa aki csak egyszer is találkozott vele, tudja kétségkívül csodálatos. Ez a rendhagyó album olyan, akár egy ismeretlen ismerős. Ott van benne minden, amit már tudhatunk Roald Dahl történeteiről, de ott van az is, amiről eddig sosem esett szó. Mindez új köntösben, lehengerlő képi világgal, formabontóan, mégis áttekinthetően jelenik meg a kötet lapjain. A Roald Dahl csodálatos világa egyszerre képes megszólítani a kezdőket és a haladókat is: ugyanolyan élvezettel forgathatják azok, akik csak most ismerkednek az író életművével, mint akik már mindent olvastak tőle. Legszebb művészet a séta szól Weöres Sándor híres verssora. Nos, a Roald Dahl csodálatos világában rengeteg ösvényen indulhatunk el.
-
új 2 munkanap
James Foe londoni gyertyamártó fiának – aki az előkelőbb hangzású De előtagot illesztette nevéhez – élete éppúgy megpróbáltatásokban bővelkedett, mint leghíresebb regényhőséé, Robinson Crusoe-é. A tengeri kereskedelemmel foglalkozó ifjú Defoe (1660-1731) előbb hatalmas adóssággal csődbe ment, majd 37 éves korában indult írói karrierje. 60 évesen írta meg élete legmaradandóbb alkotását, mely a feltörekvő, gazdagodó angol polgárság erényeinek, vállalkozó kedvének dicsőítése: a magányos szigetre vetődött józan,
gyakorlatias, tipikus angol szinte a semmiből épít civilizációt. Robinson kalandvágyó természete miatt elveti apja hagyományos polgári eszményeit, s újabb meg újabb veszélyekbe, megpróbáltatásokba sodródik, míg végül minden nehézség fölött győzedelmeskedik. -
új 2 munkanap
Volt egyszer egy falu az erdő mélyén. Lakói időnként kinéztek a főutcára, hátha megpillantják jó barátjukat, Robinsont, a hörcsögöt, amint éppen visszatér szülőfalujába… És amikor meglátták, boldogan üdvözölték, mert a nagy világjáró ilyenkor mindig elmesélte nekik ezernyi kalandját.
Tony Wolf új sorozatában viszontláthatjuk a Mesél az erdő történeteiből megismert kedves erdei állatokat, akiket új kalandok várnak. A csodás illusztrációkkal teli mesék minden korosztályt elvarázsolnak.
-
új 2 munkanap
Kukkants be a kinyitható ablakok mögé, hogy megismerkedj a kiránduló járművek utasaival! A színekben gazdag keménytáblás lapozó fejleszti a gyerekek szókincsét és megfigyelőképességét, ugyanakkor szinte észrevétlenül a finommotorikus képességeiket is
-
Antikvár 2 munkanap
Brigi, Patrik és Lala − igen! Ez itt a Tigris kommandó! Vigyázz, kész, öveket becsatolni! Figyelem − az úti cél London! Gyere velünk egy félelmetes kastélyba, − ahol lovagi páncélba bújt robotok leselkednek rád − ahol veszélyes tolvajok garázdálkodnak− és ahol még a falnak is füle van! A Tigris kommandó újabb küldetése csakis rád vár! Szuperfontos!A dekóder mindig legyen nálad, különben elvesztél! Jelige: Fel a fejjel srácok, Vigyázunk mi rátok, Tigrisek az ászok!
-
új 2 munkanap
A robotok régebb óta itt vannak a közelünkben, mint azt sokan gondolnák. Az ókori görögök és egyiptomiak gőzzel vagy vízzel működő elmés szerkezeteket készítettek, hogy elkápráztassák a templomokba járó híveket. Leonardo da Vinci, a középkor egyik legnagyobb zsenije tankokat, helikoptereket és más harceszközöket, gépeket tervezett, amelyek zömmel nem valósulhattak meg, hiszen jóval megelőzték korukat. Napjainkban azonban a csodák idejét éljük, mindenütt körülvesznek bennünket a robotok és automata módon működő eszközök. Önvezető autók jelentek meg az utakon, intelligens gépek művelik a földeket, a világűrben repülő robotok pedig hamarosan értékes nyersanyagokkal látnak el bennünket. Lehet, hogy nemsokára megvalósul a Star Wars és a Transformers világa, s az emberi faj társaként a mesterséges intelligenciák uralják majd az univerzumot? Színes képekkel illusztrált könyvünkben bepillantást nyerhetsz a nem is annyira távoli jövőbe.
-
új 2 munkanap
Ebben a kifestőben a robotok már alig várják, hogy színessé tedd izgalmas világukat. Siess, nehogy megrozsdásodjatok! A színeznivalókat kedves kis szöveg teszi szórakoztatóbbá.
-
új 2 munkanap
Roby Lakatos élettörténetén, kalandjain keresztül budapesti és brüsszeli mikrokozmoszok, zenészkultúrák és a magyar cigány zenészvilág sorsának számos epizódja kel színesen életre. Egy olyan világ, amely a kommunizmus évei alatt egyszerre igyekezett ápolni egy többszáz éves hagyományt, alkalmazkodni a rendszer kereteihez és élni a külföldi meghívások adta lehetőségekkel. Roby sorsának fordulatos eseményein keresztül kiderül, miért épp a magyar cigányzenészek a leghíresebb cigány művészek évszázadok óta. De az is, hogyan tette a mégis lassan porosodó, népszerűségét vesztő cigányzenét egyéni stílusával és zenei reformjával újra elsöprő világsikerré.
Roby Lakatos magyar-belga-mexikói állampolgár, otthon érzi magát Japántól Oroszországig bárhol. Mégis arra a legbüszkébb, hogy a New York-i Carnegie Hall-tól a londoni Royal Albert Hall-ig mindenhol „magyar cigány hegedűvirtuóz”-ként tüntetik fel a koncertplakátokon.
Roby most hazatér. Harminc év világsiker után arra vágyik, ami eddig jobban elkerülte: sikerekre a saját hazájában. A jövőben inkább világsztár zenészbarátait csábítaná Budapestre – a magyar zeneszerető közönség örömére. -
új 2 munkanap
Mariah Dunning épp a helyi pláza zsúfolt éttermében ebédel az apjával, amikor a tömegben megpillantja egy éve eltűnt édesanyját. Rögtön utánaered, de a nő köddé válik. Vajon csak a képzelete játszott vele? Vagy kezd megőrülni? Ez nem is lenne csoda, hiszen a lány rögeszmésen hiszi, hogy Beth, az anyja önszántából sohasem hagyná el őt. Ráadásul a rendőrség az apját, Craiget gyanúsítja, bár sem a holttest, sem más, bűncselekményre utaló bizonyíték nem került elő. De a texasi kisváros, Lakehaven lakosai rendre összesúgnak a hátuk mögött, azt találgatva, vajon bűnös-e Craig.
Mariah a saját szakállára nyomozni kezd, és hamarosan döbbenetes felfedezést tesz. Egy bűnügyi blogból megtudja, hogy a közelmúltban két másik nő is eltűnt a környékről. És mindkettőt Bethnek hívták! Lehet, hogy csupán véletlen egybeesésről van szó? Mariah nem hisz ebben, meg van győződve róla, hogy a három rejtélyes ügy összefügg. Bármit megadna azért, hogy megtudja, mi történt az édesanyjával, és hogy tisztázza az apját a gyanú alól. Ám félő, hogy az igazság, amellyel titkok, hazugságok hálóján átvergődve szembe kell néznie, félelmetesebb és megrázóbb, mint valaha is gondolta volna…Jeff Abbott legújabb pszichothrillerében bravúrosan szövi a szálakat és mesterien adagolja a feszültséget. Mint egy kirakósban, úgy illesztgeti egymás mellé a torokszorítóan izgalmas és szövevényes történet mozaikdarabkáit, és a titkok felfejtésének időzítése is tökéletes. Az utolsó csavar, a befejezés pedig nem is lehetne mellbevágóbb!
-
új 2 munkanap
Gaia, a világhírű rocksztár élete nagy dobására készül: megkapja egy Angliában játszódó film főszerepét, amely egy egész másféle, rég áhított sikert hozhat neki. Valakinek azonban nem tetszik az ötlet: a díva fenyegető e-maileket kap, sőt merényletet is megkísérelnek ellene. Grace főfelügyelőt bízzák meg, hogy a forgatás helyszínén, Brightonban biztosítsa a szupersztár védelmét. Eközben brutális gyilkosság sokkolja az angol üdülőváros lakóit: fej és végtagok nélküli emberi torzót találnak egy csirkefarmon. Ki lehet az ismeretlen férfi, és miért ölhették meg? Az egyetlen nyom, amelyen a rendőrség elindulhat, egy szövetdarab az áldozat zakójából. Ahogy egymás után előkerülnek a bizarr kirakójáték darabjai, egyre biztosabbá válik, hogy a két eset összefügg, és senki sem az, akinek látszik. Vajon ki tör a világsztár életére? Sikerül-e időben megállítani a megszállottat?
Grace főfelügyelőt munkája a népszerűség világának árnyoldalára vezeti, közben azonban a magánélete is veszélybe kerül: közös gyermeküket váró szerelmét halálosan megfenyegetik, és egy régi, lezáratlan emlék is kísérti a múltból. -
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Az Egyesült Államok kormányának titkos ügynöke, Ethan Decker évek óta könyörtelen nemzetközi terroristákat üldöz. Amikor egy áruló ügynöktárs meggyilkolja a kisfiát, Decker kilép a szolgálatból, és az új-mexikói sivatagba vonul vissza felejteni. Rejtekhelyén, egy tikkasztó napon, felbukkan volt csapatának egyik tagja, Anna, két gyereket cipelve magával, akiket Deckerre bíz. A nőt pár órával később a sivatagi országúton holtan találják… Eszeveszett hajsza kezdődik, mivel az orvlövész most már Ethan feleségének életére tör, ráadásul a férfinak ki kell derítenie a kiszolgáltatott gyerekek múltjában megbúvó rejtélyt, akik ártatlan sakkfigurákként kerültek egy gonoszul alattomos játszma kellős közepébe. A magányos ámokfutásból páros verseny lesz, majd sokszereplős háborúvá szélesedik a történet, amely vad, izgalmas hajszában halad a torokszorító végkifejlet felé. Az írónő nem marad le férfikollégái mögött a feszültségteremtés terén, sőt női-férfi párviadallal, gyöngéd érzelmekkel árnyalja a mindvégig izgalmas, lélegzetelállító cselekményt.
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Lépj be a VÉGTELEN RÓMÁBA, és utazz vissza a történelem egyik leghatalmasabb birodalmának korába. Éld át a tömeg izgalmát, amint a gladiátorok élethalálharcot vívnak a Colosseumban; olvass első kézből való történeteket arról, hogyan éltek az emberek az ókori Rómában; tudd meg, miképpen vált a római hadsereg könyörtelen küzdőgéppé; lásd meg, mi történt Pompejivel a Vezúv kitörésekor, és értsd meg, mit köszönhet a modern világ az ókori Róma népének.
-
új 2 munkanap
Mindenkinek van kedvenc magyar tájegysége, területe, városa, stb. Ebben a szépen kivitelezett albumban rengeteg színes képpel és leírásokkal ismerhetjük meg országunk nevezetes tájegységeit, kiemelkedő szereppel bíró képződményeit, városait, területeit. A gazdagon illusztrált könyv Vida Péter munkája. Az ajándéknak és olvasnivalónak is kiválóan megfelelő albumot ajánljuk az ismereteket még megszerezni kívánóknak vagy csak azoknak akik szeretnék végigjárni kirándulásaik alkalmával ezen ismert helyeket.
-
Antikvár 2 munkanap
Budapest, Kőbánya, mapjainkban.
Két lány, akiket sűrűn összekevernek, hiszen ikrek, pedig Angelina és Endzsi valójában olyanok, mint a tűz és a víz. Az egyik a csinos ruhákat, a romantikus könyveket és a szívhez szóló dallamokat kedveli, míg a másik folyton bajba keveredik, szakadt farmerban jár és metált bömböltet.
Egy reggel aztán arra ébrednek, hogy szüleik valamiféle érthetetlen, idegen nyelven beszélnek, az utcán ló vontatta omnibuszok, az égen hatalmas teherszállító léghajók araszolnak, őket pedig a rendőrség egyik leghíresebb nyomozója üldözi, bár nem követtek el semmit. Az ikreknek csupán egy titokzatos, fiatal fiú kel védelmére, és próbálja őket megszökteti kényszerzubbonyon, Dunán, hegyen és völgyön át. Őrült és mulatságos kalandok, hátborzongató varázslatok, tündérfélék és sárkányok között visz a lányok útja, olyan tájakra és időkbe, amiről addig még csak nem is álmodtak.
Angelina és Endzsi, meg persze Teplica kapitány, Tühütüm táltos, Nyékberzeng és Nyéktüske, valamint a lányszíveket megdobogtató garabonc és nyegle, bár szívdöglesztő vetélytársa, Savanyác kalandjai ezzel a kötettel veszik kezdetüket.
A GERGŐ ÉS AZ ÁLOMFOGÓK írójának új sorozata! -
új 2 munkanap
John Flournoy Montgomery (1878-1954) 1933-tól volt amerikai követ Budapesten, szinte a diplomáciai kapcsolatok megszakításáig. Ő volt az amerikai politika legfőbb informátora Magyarországról és az egyre baljóslatúbb közép- európai eseményekről. Az amerikai követ nagyon jó szemű megfigyelő volt, széles ismeretségi körrel rendelkező diplomata, társasági ember, a magyar politika fordulatainak és szereplőinek, valamint a budapesti diplomáciai életnek is alapos ismerője- mondhatni jó barátja Kánya Kálmán külügyminiszternek, Eckhardt Tibornak és magának Horthy kormányzónak is, akinek kártyapartnere volt, majd portugáliai éveiben anyagi támogatója.
Montgomery követ minden politikailag vagy diplomáciailag fontos megbeszélésről haladéktalanul feljegyzést készített, amelyben olykor az élőbeszéd közvetlen elevenségével rögzítette, noha nem kommentálta az elhangzottakat. […]
Az amerikai követ bizalmas diplomáciai naplóját bőséges jegyzetanyag, a követ budapesti fotóalbumából és a Magyar Nemzeti Múzeumból származó fényképek kísérik. -
új 2 munkanap
Kassel, 1830. A húszéves Elise Rosen édesanyjával jó hírű divatszalont működtet, ahol főként kalapokat, főkötőket, kesztyűket és egyéb ruházati kiegészítőket kínálnak az előkelő hölgyeknek. A lány itt ismerkedik meg Sybilla von Schönhoff kisasszonnyal, és eltérő társadalmi helyzetük ellenére hamarosan szoros barátság alakul ki közöttük.
Csakhogy Sybilla vőlegénye, Johann Georg von Haynau hadnagy váratlanul szerelmet vall Elisének, és ez mindent veszélybe sodor. A nemesi származású férfi és a kalaposlány kapcsolatát sokan nézik rossz szemmel, ráadásul Elisét súlyos bűncselekménnyel vádolják meg egy titokzatos tanú vallomása alapján. Nem marad más hátra, a lánynak el kell hagynia a várost.
Frankfurtba utazik, ahol szobalányként vállal munkát, de közben egy saját kalapkészítő műhelyről álmodozik. Sorsa tovább bonyolódik, amikor váratlanul az apja nyomára bukkan, akit soha nem ismert. Elisét azonban nem törik le az útjába kerülő nehézségek, és semmi nem tarthatja vissza a nevének tisztázásától. -
új 2 munkanap
Az évtized legkülönösebb párja visszatért! A kissé bogaras Don újabb nehézségekkel találja szemben magát, amikor feleségül veszi Rosie-t, akivel nyomban New Yorkba költöznek. Egy nap a lány bejelenti, hogy terhes, Don pedig nekilát, hogy kiderítse, miképp kell apának lenni; konzultál szakértőkkel és barátokkal, kikérdez egy terapeutát és kutat az interneten, de végül ismét sikerül magát bajba sodornia. Szerteágazó teendői közepette csak egyvalakivel nincs ideje foglalkozni, Rosie-val… Don Tillman és A Rosie-projekt immár negyven országban hódította meg az olvasók szívét. Graeme Simsion megható és humoros regényéből film készül, amelyben Rosie szerepét az ellenállhatatlan Jennifer Lawrence játssz
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
„Három életnagyságú figurát festett: két egymástól idegen, önmagába mélyedt embert, egy férfit és egy nőt, s közöttük egy csöndes örömmel játszogató gyermeket, kinek fogalma sincs a fölötte tornyosuló felhőkről. A személyes utalás világos volt, a férfi mégsem hasonlított a festőre, a nő sem a feleségére. De a gyermek Pierre volt, néhány évvel fiatalabb korában. A kisfiút legjobb képeire jellemző bájos és nemes vonásokkal festette meg. Két oldalán merev szimmetriában elhelyezve ült a két alak, a magányosság szenvedő megtestesítői: a férfi súlyos töprengőn, arcát kezébe temetve, a nő fájdalmas, de üres érzéketlenségbe veszve.”
-
új 2 munkanap
Azt hiszed, könnyű egy aranyos cicusra vigyázni, amíg a gazdi elutazik? Akkor készülj a legrosszabbra! Rossz Cica gazdái egy hétre rábízták Cicát és Kutyust a jó öreg Béni Bára. Vajon túl fogja élni? És hány darabban??
-
új 2 munkanap
Mindenki életében van egy fordulópont. Egy olyan éles, tiszta pillanat, amikor az ember úgy érzi, mintha mellbe vágták volna, és teljes bizonyossággal, a kétség legkisebb árnyéka nélkül tudja, hogy élete már sohasem lesz olyan, mint addig volt.
Michael Stirling életében ez a pillanat akkor jött el, amikor megpillantotta Franceska Bridgertont. Egész addigi életében nők után kajtatott vagy kajánul hagyta magát utolérni, ha a hölgyek üldözték, ölelte, csókolta őket, szeretkezett velük, de soha, egyetlen egyszer sem hagyta, hogy a szívét is dédelgessék. És ő, éppen ő, egyetlen pillantást vetett Francesca Bridgertonra és egy szempillantás alatt szerelembe esett. Michael szerencsétlenségére azonban Francesca vezetékneve ez után a pillanat után már nem sokáig maradt Bridgerton; sajnálatos módon azon okból találkoztak, hogy együtt vegyenek részt egy vacsorán, melyen a hölgy, és Michael unokaöccsének közelgő házasságát ünnepelték. De ez akkor volt…
Most Michael a gróf és Francesca szabad, de Michaelra még mindig csak bizalmas jó barátként gondol. Michael nem meri felfedni neki szerelmét… egészen egy veszélyes éjszakáig, amikor Francesca ártatlanul Michael ölelésébe lép, és a szenvedély a legtitkosabb titkoknál is nagyobb erőnek bizonyul.
-
új 2 munkanap
Közeledik a karácsony, de Maci egyáltalán nem várja. Úgy gondolja, hogy mivel néha rosszcsont volt, a Mikulás idén nem jön el hozzá. Vajon tényleg lekerült a jók listájáról? Ebből a kedves meséből kiderül!
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A kötet bámulatos részletességgel mutatja be világ legnépesebb osztályát a katicától a pókokon át a méhekig. A látványos illusztrációkat rövid, érthető magyarázatok kísérik és a kukucskálók mögött feltárulnak a rovarvilág titkai.
Miről ismerhetőek fel a rovarok?
Mit csinál a méhkirálynő?
Mennyit nyom a legnehezebb bogár?
5 éves kortól ajánljuk. -
új 2 munkanap
Az ízeltlábúak az állatvilág legnépesebb csoportját alkotják. Igen színes társaságról van szó, hiszen a kopoltyús rákok és a százlábúak, sőt ezerlábúak éppúgy beletartoznak, mint a törékenynek tűnő pókok vagy a talajban lakó, az ember számára sokszor láthatatlan élőlények. Az ízeltlábúak legnagyobb osztálya a rovaroké, mai ismereteink szerint az állatfajok több mint a fele tartozik közéjük. Azt mindenki tudja, hogy a testük fejre, torra és potrohra tagolódik – de arról vajon hallottál, hogy valódi “szörnyek”, sőt kannibálok vannak közöttük? Mindezek mellett futóbajnokok, erőművészek, valamint ügyes muzsikusok, már ha az evolúció során kialakult speciális képességeiket emberi szemszögből értelmezzük. Ha kíváncsi vagy az ízeltlábúak, rovarok titokzatos, sok rejtélyt tartogató világára, lapozz bele gazdagon illusztrált könyvünkbe!
-
Antikvár 2 munkanap
Amerikából Londonba érkezik Maggie, hogy szenvedélyének, az ókori Egyiptom régiségei kutatásának hódolhasson. Hogy ehhez az anyagi feltételeket megteremtse, titkárnőiállást vállal. A főnökével, ki mindenben a konszolidált életstílushoz igazodott, nehezen jön ki. Váratlanul mindketten Egyiptomba utaznak egy árverésre. A simának ígérkező út hihetetlen kalandok sorozatává válik, s a varázslatos Kelet érzékeiket is felkorbácsolja. A lány tudja, hogy a románc otthon nem folytatódhat. Vajon a szerelem lesz-e olyan erős, hogy lerombolja a falakat, melyeket a társadalmi osztályuk közötti különbség emelt kettejük közé?
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Rumini és az apukája a Szélvész fedélzetén nyaralni indulnak a déli szigetekre, ám útközben kalózok fogságába esnek. Vajon sikerül legyőzniük a túlerőt, és kiszabadulniuk? Lesz, aki segít nekik a kopár, sziklás Kondor-szigeten?
-
Antikvár 2 munkanap
“Amikor egy nyaralás során, az akkor még óvodás nagylányomnak, Lilunak kitaláltam Ruminit, nem
sejtettem, hogy a világjáró hajósinas életem egyik legfontosabb szereplője lesz. Lilu egeres mesére vágyott, én pedig izgalmasra. Rumini és társai a lányom kedvéért lettek tehát egerek, de pont úgy viselkednek, mint az emberek: néha aggódnak, máskor bátrak vagy éppen nem merik bevallani az igazat, de bármit megtennének a barátaikért. Mostanra Rumini igazi nagyfiúvá vált, és egy hatalmas világ bomlott ki körülötte, számtalan kalanddal, baráttal és ellenséggel. Az első részt, a kalandok kezdetét most vadonatúj, a külföldi kiadásokhoz készült rajzokkal is megmutatjuk – Nagy Zoltán izgalmas, rajzfilmbe illő rajzai egész másképp mutatják be azt a világot, amelyet már több mint tíz éve ismerünk.” -
új 2 munkanap
Paul Kemp, a meghasonlott, alkoholista újságíró egy kocsmában iszogatva döbben rá, mennyire tele a töke a szürke, esős és unalmas New Yorkkal, ezért szedi a sátorfáját, és úgy dönt, megismerkedik a Karib-tenger szigetvilágával. Bonyodalmai már a San Juan felé tartó repülő fedélzetén elkezdődnek, mikor kissé lerészegedve megpróbál becserkészni egy szőke szépséget… Megérkezése után San Juan angol nyelvű napilapjánál helyezkedik el, és komolyan nekilát, hogy halálra igya magát. A szigeten ez nem is jelent túl nagy problémát, hiszen a rum alig drágább, mint az ivóvíz, és mindig akad kivel piálni. Az újságnál lényegében egyetlen normális ember sem dolgozik – léhűtő csavargókkal, talajt vesztett alkeszekkel, megrögzött naplopókkal van tele, akik mindent megtesznek, csak hogy ne kelljen melózniuk, de akad köztük rothadt agyú svéd exmatróz is, akinek minden vágya, hogy egyszer emberhúst ehessen. Nem csoda hát, hogy balhé balhét követ, a srácok egyre többször keverednek összetűzésbe a helyi erőkkel és a rendőrséggel. Kemp pillanatok alatt egy szerelmi háromszögben találja magát, amelynek másik két csúcsát az egyik haverja és annak barátnője alkotják. Parti partit követ, de a lap körüli ellentétek végül egy végzetes kimenetelű verekedéshez vezetnek. Mindeközben a háttérben gazdag, sötét erők munkálkodnak, hogy ebből a velejéig romlott karib-tengeri pokolból igazi üdülőparadicsomot varázsoljanak annak ellenére, hogy a közeli szigeteken az amerikai hadsereg nehézbombázói gyakorlatoznak. Thompson a Félelem és reszketésben megmutatta, milyen durva dolgok jutnak eszébe, ha egyfolytában szakít, ebben a regényében viszont bebizonyítja, hogy részegen sokkal jobban ír, mint betépve. A háttérben pedig mindvégig ott lebeg Hemingway és – bár nem valószínű, hogy erről Thompson tud – Rejtő szelleme.
-
új 2 munkanap
1917 áprilisát írjuk. A Cavendish család széthullóban. Harry két évvel korábbi sebesülése után ismét a kontinensen van, ám már nem pilótaként szolgál, csak azok kiképzőjeként. A fájdalomnál, mely sebesülése és a műtét óta gyötri, kínzóbb az érzés, hogy többé nem ülhet repülőgépbe. A feleslegesség érzése rányomja bélyegét mindennapjaira. Vajon lesz-e még lehetősége újra felszállni és fritzekre vadászni?
Rutherfordban mindeközben örömre ad okot, hogy a család legfiatalabb gyermeke, az immár tizenkilenc éves Charlotte feleségül megy Michael Prestonhoz, akit ápolónőként a kórházban ismert meg. Szülei boldogsága nem is lehetne nagyobb, Charlotte számára azonban idegen ez az új szerep, és a fiatal nő lassan olyan felfedezést tesz, mely talán még anyja tetténél – az asszony amerikai szeretője miatt elhagyta a férjét – is nagyobb megbotránkozást fog kiváltani az előkelő családban.Az izgalmakkal teli trilógia harmadik, befejező kötetéből az olvasó a kontinensen dúló háború borzalmait, azoknak a katonákra tett hatását ugyanúgy megismerheti, mint a hadszínterektől távol eső, ám közel sem nyugodt, angliai vidéki élet mindennapjait.
“Egyszerűen finom ez a sorozat… akárcsak a Downtown Abbey. Függőséget okoz, mint a szappanoperák.? – Record-Courier
-
Antikvár 2 munkanap
Egy nyár, amikor mindenre van idô!
Konyhában sürgölődő nagypapa, a kerti fáramászásnál unokákat mentő nagymama. Saci és Samu a korántsem megszokott szerepek szerint élő nagyszülőkkel töltik a vakációt egy kis faluban, ahol egymást érik a kalandok és az új élmények: játékvásár, vízicsata, meglepetés szülinap, a templom felfedezése, találkozás új barátokkal és a szerelemmel. Nyár végén még Vándor is bekopog hozzájuk. Befogadják?
Paulik Móni, a nagy sikerű Lili és a bátorság című könyvben már megmutatta, milyen érzékenyen tud a gyerekekhez szólni kényes témákban.
Saci és Samu kalandos történeteiben finoman megbújva szokatlan témák is felbukkannak. Hiszen a gyerekek mindenre kíváncsiak: szerelem, vallás, pénz, kivándorlás, családi múlt – a mese jó alkalmat ad nekünk, szülőknek, hogy bátran beszélgessünk ezekről a kérdésekről a saját gyerekeinkkel. Egy igazi családi könyv nem csak a nyári szünetre!
Csak 18 éven felülieknek!
-
új 2 munkanap
Saint-Malo, Franciaország, 1939.: Jocelyn, Saint-Malo könyvtárosa ekkor írja első titkos levelét Marcel Zolának, a híres párizsi írónak. A levelekben beszámol a német megszállás sújtotta francia város mindennapjairól, a hétköznapi ember szenvedéseiről, az ellenállók önfeláldozó bátorságáról, és hogy milyen döbbenetes üldöztetést jelentett a háború a kultúra és a könyvek számára.
Jocelyn és Antoine a háború kitörésekor kötnek házasságot, azonban a férfit hamarosan besorozzák. A háború kegyetlenségével szemben a magára maradt Jocelyn a könyvekkel igyekszik vigasztalni és bátorítani közösségét és önmagát. Elkeseredett harcot vív a nácik által halálra ítélt könyvek, s ezzel együtt a felbecsülhetetlen értékű emberi kultúra és tudás megmentéséért. A letartóztatást, sőt az életét is kockáztatva sikerül elrejtenie néhány könyvet, miközben kétségbeesetten várja, hogy híreket kapjon férjétől, Antoine-tól, aki egy német tábor fogolya. Eközben különös kapcsolat bontakozik ki a fiatal nő és Hermann von Choltiz, a könyvtár állományának felmérésére és a veszélyes könyvek elkobzására kirendelt német tiszt között.
Mario Escobar elsöprő erejű romantikus prózában kelti életre a megszállt várost, s újrateremti azoknak a történetét, akik mindent feláldoztak azért, hogy gondoskodjanak szeretteikről.
-
új 2 munkanap
Lánynak születtek, de meg sem fordult a fejükben, hogy emiatt be kellene érniük a fiúkénál szűkebbre szabott lehetőségekkel. Ha kellett, elfogadták, hogy csak függöny mögé rejtve vehetnek részt az egyetemi előadásokon, hogy kigúnyolják őket a férfiak, hogy álruhába kell bújniuk, hogy megállás nélkül gyereket várnak, mégsem tévesztették szem elől a céljukat. Nem mindig jártak sikerrel, de soha nem adták fel. Tanítottak, írtak, festettek, muzsikáltak, gyógyítottak, dolgoztak. Valóban a saját útjukon jártak, rendíthetetlenül és bocsánatkérés nélkül.
A kötet lapjain tizenöt nő portréja bontakozik ki, az 1500-as évek elejétől az 1800-as évek közepéig. Olyan személyiségeké, mint Katharina von Bora, Luther felesége és a reformáció legtehetségesebb topmenedzsere; Anna Maria van Schurmann, a 17. századi Európa legokosabb asszonya; Maria Sibylla Merian, a rovartan tudományának megalapozója és lélegzetelállító illusztrációk alkotója; Johanna Schopenhauer, az első sikeres hivatásos írónő; vagy épp a rézrozsdazöld festéket termelő montpellier-i nők, akik a 18. században felszámolták a két nem fizetése közötti bérszakadékot.
A modern női történetírás szerint Anna Melanchthon élete azt példázza, hogy a szellem szabadságát hirdető, az embert önállóan dönteni és gondolkodni képes lénynek tekintő humanizmus kizárta a nőket abból, hogy ennek az ideálnak megfelelően éljenek és válasszanak hivatást. Annát, aki a képzettségénél és az adottságainál fogva feltehetően legalább annyira alkalmas lett volna professzornak, mint a férje, még csak hallgatónak sem vették volna fel. Az első, német egyetemen doktoráló nő (és egyben az első német orvosnő), Dorothea Christiane Erxleben, 1754-ben Halléban kapta meg a diplomáját, miután Nagy Frigyes porosz király felszólítására az egyetem kénytelen volt levizsgáztatni őt. Ám ő sem hivatalos medikushallgatóként, hanem orvos édesapjától sajátította el a szakmája elméleti és gyakorlati tudnivalóit. A társadalmi elvárások és a biológiája foglyaként Anna Melanchthon soha nem tudta bebizonyítani, mire lett volna képes, ha akadémiai karriert futhat be.
MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. A regényeiben megszokott módon a Saját utakon lapjain is fordulatos kultúrtörténeti utazásra hív, ám ezúttal kitalált alakok helyett valós múltbeli személyiségekkel -
Antikvár 2 munkanap
Félelmetes és káprázatos mese Moares boszorkánynagyanyja átka alatt születik, harmincévesen már aggastyán, de született mesemondó. A gazdag fűszerkereskedők leszármazottja, miután megjárja a börtönt, megundorodik a bombayi alvilágtól és korrupt politikától, Andalúziába menekül, hogy ott egy újabb szörnyeteggel találja szembe magát, aki kastélyába zárja, és csak addig tartja életben, míg megírja élete történetét… Salman Rushdie indiai születésű brit író, akire mohamedán vallási vezetők kimondták a fatvát. A MAN Booker-díjas szerző neve komoly irodalmi védjegy, az író számos nemzetközi zsűri tagja, regényei világszerte sikerlistásak. Háromszor nősült, két fia van, jelenleg Padma Lakshmi modellel él New Yorkban.
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Milyen annak az asszonynak a hosszú története, aki Ábrahámot, az egyistenhit atyját végigkísérte Mezopotámia, Kánaán és Egyiptom útjain? Aki szeretett felesége annak a férfinak, akinek az Isten nagy népet ígért. Sára megszenvedi a meddőség összes megpróbáltatását: a bűntudatot, a megaláztatást, a házasságtörést, az örökbefogadás kényszerű választását… Sorsa szenvedélyes és megdöbbentő, Sára egyike a Biblia legnagyszerűbb hősnőinek.
-
új 2 munkanap
Albert több csatát nyert a halállal szemben, épp ezért történetei tele vannak élettel. Hatalma abban rejlik, hogy soha nem adja fel. Megtanult veszíteni, de kizárólag azért, hogy nyerhessen, és így még erősebbé váljon. Könyve gyűjteménye mindannak, ami neki segített.
Albert egy mindenki számára elérhető, a nap színében fürdő világról beszél: A Sárga világról. Egy olyan helyről, mely tele van melegséggel, ahol a szeretet magától értetődő, hétköznapi dolognak számít, ahol az élet a legértékesebb. A Sárga világ egyfajta életforma, szemléletmód, azt mutatja meg, miképpen táplálkozhatunk mindabból, amit a jó és a rossz pillanatokból tanulunk. Minden veszteségben benne rejlik a lehetőség, hogy nyerj valamit.
Nincs kész válasz arra, hogyan lehet legyőzni a rákot, nincs titkos stratégia. Csupán a saját erődre hagyatkozhatsz, meg kell vívnod a csatát, és hagynod kell, hogy önmagad, saját belső valód vezessen.
Albert bízik abban, hogy könyve hatására sokan keresik és találják majd meg a maguk „sárga lényeit”, akik valamiképpen erőt adhatnak, és különlegesek lehetnek az ember életében. Az egyedi hangvételű írás egészségesek és betegséggel küzdők számára egyaránt példaértékű lehet.
Üzenete: Ne félj megélni a sárga világot! Csupán hinned kell benne! Ne feledd: ha hiszel az álmaidban, valóra válnak!„Albert Espinosa kivételes humorérzékkel szemléli az élet nehézségeit. Nem az a fajta humor, melytől hahotában tör ki valaki, hanem finom irónia, melytől ott bujkál a mosoly a szája szögletén.”
Marta Iglesias„Albert Espinosa már első pillantásra meglep bámulatos optimizmusával. Úgy beszél fájdalmas tapasztalatáról, mint olyasvalamiről, ami segített neki felnőni és jobb emberré válni – előttünk pedig ezernyi út nyílik meg és tovatűnnek mindennapi apró-cseprő aggodalmaink.
Lehengerlő érettséggel hozza közel hozzánk a tanácsokat, melyeket érdemes megfogadnunk.”
Martín Zaragüeta, ABC„Albert beszél arról, amit érzünk, és amit nem mondunk el, arról, hogy félünk, elhagynak majd azok, akik velünk vannak, valamint arról, hogy ismerjük meg magunkat, vegyük észre és becsüljük meg a nap minden egyes másodpercében, kik vagyunk.”
Eloy Azorín, spanyol színész„Amikor először láttam, nem tudtam, ki ő, csak azt, hogy sokkal gyorsabb léptű, mint a többi emberi lény, s hogy olyan, mint egy nagy kamasz, akit elbűvöl az élet. ”
Roger Berruezo, spanyol színész -
új 2 munkanap
Kairó, 1937. A Franciaországban született, ötéves Colette Rossant megérkezik apja egyiptomi-zsidó családjához, s aztán élete és a történelem úgy alakul, hogy ott is marad, egészen a II. világháború végéig. Nagyszülei házában vidám, pezsgő az élet, a kislány minden tekintetben otthonra lel. Különösen a konyha varázslatos világa vonzza, Ahmed, a szakács bizalmába és szeretetébe fogadja, de Abdullah, Ahmed fia, és Ajsa, a kis szolgálólány is jó barátja lesz. Finomabbnál finomabb egyiptomi étkek egész sorával köt ismeretséget, s most, visszaemlékezéseinek megírása során, eredeti receptek tucatjaival ajándékozza meg az olvasót. Nem mellékesen a régi, azóta teljesen eltűnt Kairóba is meginvitál minket, emberekkel, sorsokkal ismerkedhetünk, azt kívánjuk, hogy még sokáig olvashassunk róluk, miközben alig várjuk, hogy rohanhassunk a konyhába, sült halat kuszbarija mártással, grillezett csirkét sült banánnal vagy angyalhajat dióval és mazsolával készíteni.
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Sárkányveszély Budapesten!
Hogy lehet megtalálni egy elveszett kutyát?
Ezt nagyjából mindenki tudja. Fel kell dobni a képét a Facebookra, aztán végigtelefonálni a menhelyeket. De mi van, ha az a kutya egyben sárkány is? Rögtön nem olyan egyszerű a helyzet.
Zizu, Anka és Báti is pont ezzel szembesül. Nem elég, hogy Ulriknak nyoma veszett, de az őrzője, Lóri bácsi is megöregedett. És amikor már maga az őrző is őrzésre szorul, valakinek fel kell váltania.
De ki lehet az új őrző? Talán már találkoztunk is vele? Vajon megtaláljuk még egyszer? És ha igen, vállalja a szerepét?
Báti, Anka és Zizu ismét bejárja Budapest utcáit. Nagyon szorítja őket az idő, a nyomozás tétje most nagyobb, mint eddig bármikor: egy élet forog kockán.
Szegődj a nyomukba, ments te is életet,
mentsd meg Budapestet!“Ecsédi Orsolya megint egy fantáziadús és érdekes könyvet írt.
A történet úgy rabul ejtett, hogy le sem tudtam tenni, el is olvastam
pár óra alatt a könyvet. Könyvmolytársaim, sárkányvadászatra fel!”
– Tóth Maja, 10 éves –11 éves kortól ajánljuk!
-
új 2 munkanap
A JÓ KÖZÉRZET ÚJRAFELFEDEZÉSE: LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE HELYREÁLLÍTJUK AZ EGYENSÚLYT. – A savak és a bázisok egyensúlya a testben és a kiegyensúlyozott bázikus táplálkozás fontos feltételei annak, hogy egészségesen és életerővel telve éljük életünket. Ez a kötet bemutatja, hogyan járulhat hozzá a pozitív és negatív gondolatok és érzések közti egyensúly is a savak és bázisok egyensúlyához és a teljesebb élethez. A benne található tíznapos kúra pedig megkönnyíti az első lépéseket: a jótékony hatású egészségmegőrző módszerek, a szellemünket és testünket megmozgató gyakorlatok és az ízletes receptek garantálják az energiát és életörömet.
-
új 2 munkanap