1–52 / 81 találat
-
új 2 munkanap
Mindenki ismeri A kismalac és a farkasok meséjét, vagy Mátyás király közkedvelt történeteit. Ezek a mesék, amelyeket most a kezében tart az olvasó, nagyszerű írók keze nyomán születtek, és változtatás nélkül adjuk közre őket. Ráadásul nemcsak az ismert történetek feldolgozásait találhatjuk meg a könyvben, hanem e szerzők saját meséit, illetve gyerekverseit is.
Az Alexandra Kiadó 100 mese sorozatának új kötete klasszikus magyar írók műveiből válogat: Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond és Szép Ernő mellett egy-egy munkával Benedek Elek és Krúdy Gyula is feltűnik a gyűjteményben. Emellett pedig olvashatunk néhány mesét A nagy Mikulásgyár című 2019-es Alexandra-kiadványból is.
Az álomba ringató mesék a családi mesélés, a közös meseolvasás-mesehallgatás élményét kínálják kicsiknek és nagyoknak.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
– Légyszi, még egy utolsót!
– Na jó, egy rövidet…Ismerős ez a párbeszéd az esti elalvás előtt?
Akkor ezt a könyvet nektek találták ki!A legjobb nap az évben a szülinap! Téged ünnepel a család, tortát eszel, ajándékot kapsz, talán még zsúrt is tarthatsz a barátaidnak, micsoda buli! Egy baj van csak vele. Nagyon sokat kell várni a következőig…
Ezt a könyvet egész évben olvasgathatjátok, egészen a következő szülinapodig. Vajon mi egy mínusz négyéves jeti kedvenc tortája? Előfordult-e már veled, hogy elcsatangolt a szülinapod? Tudtad, hogy a nyolcvanhét éves néniknek is van szülinapjuk? Ismerd meg a dadogós kutyát, Pimpimpárét, Lajost, az udvarias rókát meg a többieket a legjobb magyar szerzők meséiből, és meglátod, elrepül az év, és már el is jön a következő szülinapod!
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Hatalmas, pusztító lábnyomok tartják rettegésben a Csokoládé-dombság lakóit. Lehet, hogy visszatértek az óriások, akikről a sziget ősi legendái mesélnek? Mindenbebele Cincogó barátommal a rejtély nyomába eredtünk!
-
új 2 munkanap
Roppant Nagy Gorgonzola, az Egérkirály valami rendkívül rafinált csínytevésre készül. Mindenféle édességet: süteményt, csokoládét, cukorkákat és nyalókákat lopkod, pedig ő csak a szottyadt, büdös sajtot szereti! Ráadásul elcseni az Édességek Királyságának kulcsát, hogy az ünnepi készülődést rémes felfordulássá változtassa. A Diótörő feladata, hogy megállítsa, csakhogy Walter egy nem annyira bátor Diótörő, és segítségre van szüksége. Megkéri hát a Kacérgiliszta közben lakó Clarát és Fricit, hogy kísérjék el őt a Cukortündérhez, hogy legyőzhessék az Egérkirályt, és megmentsék a karácsonyt. De vajon odaérnek időben?
-
új 2 munkanap
A huszárság valós, történelmi fogalma az idők folyamán a bátorsággal, hősiességgel, virtussal összefonódva folklórkinccsé nemesedett, és a mesék birodalmában a huszár legyőzhetetlen vitézzé, sárkányok, vadak, zsiványok és gonosz tündérek legyőzőjévé vált.
Ez a kötet azt a pillanatot ragadja meg, amikor a díszes csákót, zsinórozott dolmányt és mentét viselő, fegyverüket csörtető huszárok átlépik Meseország határát, hogy álomparipájuk hátán csodás tetteket vigyenek véghez, és megküzdjenek minden ellenséggel.
A huszár mint főhős jelenti tehát ihlető forrását az e kötetbe válogatott meséknek, történeteknek, ahol a főszereplők lehetnek akár életre kelt gyermekjátékok, de valós történelmi személyek is, és ahol a harc a hazáért, a becsületért, a jóért folyik, mindazért, ami az életben fontos; hűséggel, tisztességgel, és – örökké. -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A pedagógusok közreműködésével készült sorozat színes képek és átlátszó fóliák segítségével kelti fel a gyerekek érdeklődését a környezetük iránt. A természet, az élővilág, a technika vagy a történelem területéről válogatott témák a legalapvetőbb ismereteket közvetítik a világról. Csodálatosan szép, valósághű rajzok segítenek a környezet megismerésében, a rajzos fóliák lapozgatása közben meglepő felfedezésekre jut az olvasó. A könyvecskéket összegyűjtve minienciklopédia kerül a gyerekek könyvespolcára.4-7 éves korosztály.
-
új 2 munkanap
Egy meggyilkolt család. Egy haldokló sorozatgyilkos. Egy elrabolt gyermek. És egy nyomozó, akinek rá kell jönnie, hogy még a legboldogabb családban is lehetnek sötét tikok, amelyek miatt valaki képes ölni
Az új év első napján egy exkluzív lakóparkban egy gazdag család tagjait szabályszerűen kivégzik a legkisebb gyerek kivételével, akit elrabolnak. A gyilkos fegyver a mészárszékeken használt taglópisztoly. Ez vezeti Max Wolfe nyomozót az Új Scotland Yardon lévő Fekete Múzeumba, az elmúlt száz év leghíresebb bűnügyeit bemutató gyűjteményhez, ahol egy harminc évvel ezelőtt a Mészárosként elhíresült gyilkos nyomára bukkan.
Csakhogy ez az ember leülte a büntetését, öreg már, és haldoklik. Lehetséges, hogy mégis újra lesújtott? Vagy csak az ismeretlen tettes őt akarta gyanúba keverni?
Maxnek meg kell találnia az elrabolt gyermeket és le kell állítania a gyilkost, mielőtt egy újabb ártatlan család vagy éppenséggel Max kislánya kerül veszélybe.
A Mészáros ugyanolyan sodró lendületű, életteli karaktereket felvonultató krimi,
mint a Sunday Times bestsellerlistáján élre került előzménye, A gyiloktáska. -
új 2 munkanap
A Kalandos küldetés-sorozat kötetei különleges élményt ígérnek a 8-12 éves gyerekeknek. Ezekben a rendhagyó könyvekben az olvasó a főhős, ő dönti el, mit választ, merre halad az izgalmas történetben. Útközben számos rejtély és talány állja útját, ám ezek egy igazi hősnek nem jelenthetnek akadályt, s végül sikeresen oldhatja meg a küldetéseket, hiszen a kötet visszatereli a helyes ösvényre. Ráadásul útközben észrevétlenül gyarapodik a gyermekek matematikai és történelmi tudása is, így lesz igazán hasznos élmény egy-egy kaland.
-
új 2 munkanap
A bátor időutazók ezúttal a középkori Észak-Európába, a félelmetes harcosok hírében álló vikingek korába „repülnek”, az időszámításunk szerinti 965-ös évbe. Titokzatos támadások érik Hedeby békés lakóit – vajon sárkányhajóikat és merész harcosaikat tényleg a gonosz mitikus lények, a trollok fenyegetik? A viking vezér, Erik megszerzi Odin isten kardját, hogy megvédje és hatalmassá tegye népét. De a mágikus kard óvja-e a birtokosát, vagy inkább veszélybe sodorja az életét? A kis nyomozók fényt derítenek minden titokra…
-
új 2 munkanap
Most Ádámon a sor. Ő az ügyes ács aki minden hibás hozzá érkező dolgot megjavít. A fűrészével vág, készít és már meg is van a munka.
Ehhez a könyvhöz is jár egy játék szerszám, amivel te is kipróbálhatod mennyire vagy ügyes, mint Ádám!
-
új 2 munkanap
Te is az állatok szerelmese vagy? Akkor ez a könyv pont Neked készült! Rengeteg új információval gazdagodhatsz belőle. Hatalmas könyv, amely élőhely szerint rendszerezi bolygónk lakóit, de a rendszertani besorolás mellett számos érdekességet is megtudhatsz az állatokról. A szép képek pedig segítenek abban, hogy ha élőben találkozol egy-egy állattal, akkor könnyedén felismerd majd őket.
-
új 2 munkanap
Az ember ősei nagyjából 6 millió évvel ezelőtt jelentek meg Afrikában. Mielőtt azonban fajunk, a Homo sapiens feltűnt volna, számos más emberelőd élt a Földön, akik már két lábon jártak. Ebből a könyvből nyomon követheted az ember testi és lelki fejlődésének szakaszait az őskor különböző időszakaiban. A könyv része az a melléklet is, amely segítségével kipróbálhatod, hogyan éltek elődeink, hogyan vadásztak vagy építettek maguknak menedéket. Indulhat az időutazás?
-
új 2 munkanap
Mack Malloyt, a volt rendőrt, egykori nagyivót, aki Kindle County egyik legmenőbb jogi irodájának, a Gage & Griswellnek dolgozik, kényes feladattal bízza meg a Felügyelőbizottság. Arról van szó, hogy Bert Kamin, a Gage & Griswell tehetséges, ám szeszélyes sztárügyvédje hetek óta nem kerül elő. Miként az az 5,6 millió sem abból a pénzalapból, melyet a Gage & Griswell legnagyobb ügyfele, a TransNational Airlines számára hozott létre egy légi katasztrófa miatti perben. A Bizottságnak szüksége van Mackre, hogy mielőbb megtalálják Bertet és a pénzt… Mack szeretetre méltó és állhatatlan mesterdetektív, ugyanakkor fáradhatatlan idegenvezető ebben a fenyegetésekkel teli, mégis lenyűgöző világban.
-
új 2 munkanap
A “Böngéssz karácsonyi hangokat!” egy különleges könyv, amely elrepít a karácsony varázslatos világába. A könyv lapjain megelevenednek a városka ünnepi zsongása, a Mikulás műhelyének sürgés-forgása, a rénszarvasok pajtájának vidám zaja, és még sok más karácsonyi csoda. A hangmodulok segítségével minden jelenet valódi hangulatot teremt, legyen szó a csilingelő szánról vagy a gyerekek nevetéséről.
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Rosie szívesen látogatja a macskákat, akik a nagymamája házához közeli üres tanyán éldegélnek. Kedvence egy picike kiscica, akinek a Cirmos nevet adja gyönyörű, vörös cirmos bundácskája miatt. Cirmos kezdetben még nagyon félénk, ám lassan rájön, hogy megbízhat a kislányban. Amikor a tanyát eladják egy ingatlanfejlesztő cégnek, és a munkások nekilátnak az építkezésnek, a kiscica halálra rémül – az összes többi macska egyszerre továbbáll, és Cirmos teljesen magára marad. A világ egyik pillanatról a másikra fenyegető és félelmetes hellyé változik…
-
új 2 munkanap
A Csodalámpa – Ősállatok című könyv egy rendkívül látványos és izgalmas kaland, amely visszarepíti az olvasót az állatvilág legősibb korszakába. Ez a különleges interaktív könyv nem csupán ismereteket közvetít, hanem élménnyé teszi a felfedezést: a gyerekek saját “csodalámpájukkal” maguk világíthatják meg a múlt titokzatos lényeit.
-
új 2 munkanap
A Csodalámpa – Tengeri állatok című könyv egy lenyűgöző utazásra hívja a gyerekeket a tengerek és óceánok mélyére. A kötet különlegessége az interaktív élmény: a lapokon rejtett képek bújnak meg, amelyeket csak a könyvhöz mellékelt, kivehető csodalámpával lehet láthatóvá tenni. Ez nem csupán játék, hanem felfedezés – minden oldal egy új kaland, amely során a gyerekek saját szemükkel láthatják meg a láthatatlant.
-
új 2 munkanap
Greg Heffley és a családja úgy döntenek, közös kempingezéssel töltik a nyarat, és életük kalandját tervezve nekivágnak a nagyvilágnak. Az út azonban váratlan fordulatot vesz, és Heffley-ék egy lakókocsiparkban kötnek ki, ami nem egy kimondott Kánaán. Amikor gyülekezni kezdenek a viharfellegek, és összecsapnak fejük felett a hullámok, Greg és a többiek már csak arra kíváncsiak, vajon megússzák-e ép bőrrel a kiruccanást. Érzik: a sors most aztán igazán a mély vízbe dobta őket.
A világszerte kirobbanóan sikeres Egy ropi naplója-sorozat 15. részében új, fergeteges poénok várnak.
-
új 2 munkanap
Mi történhetett Timmel? Mióta Elena visszajött Amerikából, teljesen megváltozott, úgyhogy Elenának fogalma sincs, hányadán állnak. Sőt, amikor Elena a szezon utolsó versenyén leesik a lováról és súlyosan megsérül, nem Tim látogatja meg a kórházban, hanem Farid. De miért lenne ez a jóképű focisztár éppen Elenába szerelmes? Elenát kétségek gyötrik.
Amióta leesett Bittersweet nevű lováról már egyáltalán nem biztos benne, képes lesz-e valaha még ugyanolyan felszabadultan lovagolni, mint korábban. Ám egy nap Tim kishúga eltűnik, és Elenának nem marad más választása, mint hogy felpattanjon a lovára, hiszen ez a vágta élet-halál kérdése… -
új 2 munkanap
A szerző könyve izgalmas játékra hívja az általános iskolás és középiskolás olvasókat: a több mint félszáz nyelvi játékkal és fejtörővel bárki próbára teheti nyelvérzékét, tárgyi tudását és képzeletét.
-
új 2 munkanap
Az Első képeskönyvem köteteiben a legkisebbek ismerkedhetnek meg az őket körülvevő világgal. A kinyitható fülek alatt még több felfedezni való várja őket, így igazi élmény felfedezni a kisbabák mindennapjait, az öltözködés rejtelmeit vagy a traktorok világát.
-
Antikvár 2 munkanap
Elérkezett az Iskolák Országos Versenyének hatodik napja, és a piros csapat szétesni látszik. A kezdetben barátságosnak tűnő megmérettetés egyre komolyabbá válik, a feladatok egyre megterhelőbbek, egyre fájóbb a családtagok hiánya, és a négy gyökeresen eltérő személyiségű diáknak egyre nehezebb igazi csapatként együttműködnie.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Bartos Erika, a Bogyó és Babóca sorozat szerzőjének új könyvében hat mesét olvashatunk az égbolt szépségeiről: a felhőkről, a Napról, a Holdról, a csillagokról… A történetek az égbolt szereplőin át szólnak a szülői szeretetről, a leválásról, a szülők elvesztéséről, a gyermekáldás öröméről, a barátságról, az idő múlásáról és az élet örök körforgásáról.
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Az igazság pont olyan, mint a gabonakörök. Ha az ember benne van a közepében, akkor nem látja, ha felülről nézi, akkor meg nem érti.
Gyilkosság történik egy bevásárlóközpontban. Az országos hírű sebész nem mindennapi brutalitással végez a játékbolt angyali szépségű eladónőjével. Az eset egyértelműnek tűnik, de a bírósági tárgyalás során egyre gyötrőbben merül fel a kérdés: valóban ő tette? Egy külvárosi ház udvarába becsapódik egy ejtőernyős. Baleset történt, vagy önszántából vetett véget az életének? Tragikus véget ér egy rutinműtétnek induló veseátültetés. Isteni beavatkozás történt, vagy csupán egy szerencsétlen véletlen? Egy death metal banda énekesének arcát letépi egy medve. Ő csak a málnáit őrizte. A regény narrátora rezignált távolságtartással figyeli a körülötte zajló bizarr eseményeket és legszívesebben elbújna valahová, hogy egész nap zsonglőrködhessen.
Jaroslav Rumpli művének nincs előzménye a szlovák irodalomban. Egymásba fonódó sorsok, összenőtt életek, fekete humor és kiszámíthatatlan fordulatok jellemzik ezt az egyszerre izgalmas krimiként és szövevényes családregényként is olvasható könyvet.
-
új 2 munkanap
Végre itt a karácsony! Elina és az anyukája gondoskodik Sziggéről és a többi lóról a Broby-istállóban.
Amikor Jossan hirtelen felbukkan az istállóajtóban, olyan érzés, mintha minden elromlott volna. Elina, aki ma magáénak tudhatta volna Sziggét… Ugratóverseny lesz a szomszéd gazdaságban. Jossan ideges. Ez az első versenye Sziggével. Azt mondja, hogy Elina vele tarthat, mint gondozó. Ha Elina mer… -
új 2 munkanap
Gyuri, a vízszerelő, most otthon kapja a legtöbb feladatot. A házban ami elromolhat az el is romlik, mondja a közmondás és Gyuri éppen jókor van jó helyen és minden csapot csöpögést kijavít a csavarkulcsával.
A frappáns történetet elolvasva ti is eljátszhatjátok Gyuri szerepét, hiszen a könyv mellé egy játék csavarkulcsot is adunk!
-
új 2 munkanap
Játszd el a mesét egy csodálatos házi színpadon! Állítsd össze a színházat, mozgasd a szereplőket, helyezd el a díszleteket, majd kezdődhet a játék!
-
új 2 munkanap
A gyermek életünk szeme fénye. Róla szólnak a kötetben található megható és megrázó elbeszélések, melyeknek írói: Bródy Sándor, Jókai Mór, Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, A. I. Kuprin, Guy de Maupassant, Mikszáth Kálmán, Pap Károly és mások.
A magyar és a világirodalom mesterei szebbnél szebb történeteket mesélnek nekünk kisfiúkról és kislányokról, csecsemőkről és dajkákról, óvodáról és játszótérről, az első mosolyról és az első bánatról; felelevenítik egy kisdiák emlékeit, elmesélik egy két és fél esztendős angyal jótéteményét; megtudhatjuk, miért értékesebb születésnapra egy eszmei óra egy vágyott ezüstóránál; átérezhetjük egy kisfiú magányosságát; részletesen ecsetelik az első szerelem múlhatatlan érzését is.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Úgy mondják, sose bízz egy idegenben. Talán nekik van igazuk.
Amikor Emma Joseph megismerkedett a férjével, Davidet bánat gyötörte. Első feleségét a saját elszabadult kocsija gázolta halálra, hatesztendős lánya pedig titokzatos módon eltűnt a baleset helyszínéről.
Most, hat évvel később, Emma úgy véli, végre maguk mögött tudhatják a fájdalmas időket. Új életet építettek fel Daviddel, és van egy csodaszép kisfiúk, Ollie.
Aztán feltűnik egy idegen, és fölforgatja az életüket.
Emma elveszíti a biztonságérzékét. Vajon csakugyan tudja, mi történt oly sok évvel azelőtt? És miért aggódik önmagáért meg a csecsemő fiáért?
Elkeseredésében régi barátjához, Tom Douglas nyomozó főfelügyelőhöz fordul segítségért, ám ezzel a lépéssel valamennyiük életét veszélybe sodorja. Hamarosan olyan hazugságok hálójára derítenek fényt, amely mindkettejüket velejéig sokkolja.Az Aludj jól világhírű szerzőjének legújabb bestsellere letehetetlen és elgondolkodtató remekmű, a pszichológiai thrillerek, és a krimik kedvelőinek a kedvence világszerte.
-
új 2 munkanap
Ha beköszönt a tél, bizony nemcsak az emberek, hanem az állatok is fáznak. Vajon hogyan védekeznek a hideg ellen? A jegesmedvék például házat építenek. A pingvinek pedig összebújnak. Persze nem kőből és fából épülnek ezek az otthonok, és a kis madárkák sem a kanapén húzódnak közelebb egymáshoz, hanem a maguk “állati” módján.
A kérdés-felelet formában írt könyv interaktív módon tanítja meg a gyerekeknek azt, hogy mennyire kreatív a természet és az állatvilág. Lackfi János fordítása pedig igazán szórakoztatóvá teszi a könyvet. -
új 2 munkanap
A járgányok itt természetesen különféle járműveket rejtenek. Ismerd fel képeken a járműveket és tágítsd a tudásodat.
Hasznos kis könyv a járművek megtanulásához. Ehhez nagy segítséget nyújt a könyv kihajthatós része, ami óriásira nyílik a kihajtás közben, hogy minél több járművet felismerhess és megtanuld a nevüket!
A járműveket külön óriási lapokon találod meg osztályozva. Az óriási lapok a könyv becsukásával eltűnnek egy ötletes hajtogatás révén. Kicsi de mégis nagy! Fedezd fel!
-
új 2 munkanap
“Közeledett a karácsony. December közepe táján, egy éjszaka fél méter hó hullott le a Roxfortra.” Így kezdődik Harry első varázsvilágbeli karácsonyának szívmelengető története.
Az óriási fenyőfákkal feldíszített nagyterem, a Griffendél klubhelyiségében töltött meghitt este, az ajándékok karácsony reggel – mindezek olyan melegséggel, jó ételekkel, barátokkal és varázslatos meglepetésekkel teli ünnepet varázsolnak Harrynek, amit soha nem fog elfelejteni!A kötet szövege J.K. Rowling Harry Potter és a bölcsek köve című regényéből való, és Ziyi Gao ragyogó rajzai változtatják önálló és feledhetetlen karácsonyi könyvvé. A legkisebbeket is elbűvöli majd, főleg, ha közösen olvassuk velük.
-
új 2 munkanap
A karácsony a csodák – és az összetartozás – időszaka: a kis Kvittzalknak teljesül egy szívből jövő kívánsága, Alma Magdi először tölti a karácsonyt legjobb barátnőjével, Snöfrid a téli álom helyett Virágvölgy hőse lesz, Lillebrod professzor pedig a koboldok keresésére indul. Miközben mindenki türelmetlenül várja az első havat, a mókuscsalád új otthonra talál – akárcsak a titokzatos kiskutya a fogadóban. A juhok a mezőn karácsony éjjelén felismerik új pásztorukat, a nagy katedrálisban pedig egy apró állat okoz szívmelengető karácsonyi csodát.
-
új 2 munkanap
A karácsonyhoz kapcsolódó jelképek összekötik a földrészeket, a régi korok és a ma embereit, az ünnepet és az ünneplőket. A karácsonyi dobozban szinte a világon mindenhol található angyalhaj, gyertya, csillag, de van, ahol diótörőt vagy cukorbotot is rejt a ládika. Az újévhez szintén majdnem ugyanazok a tárgyak és szokások kapcsolódnak mindenütt.
De miért épp ezek? Miért az ezüst fenyőtoboz vagy a jégcsap, miért az alma? Hogyhogy füzér kerül a karácsonyfára? És újévkor miért hoz szerencsét a kéményseprő vagy a patkó?
Sokszor tudakolják ezt a mindenre kíváncsi gyerekek és felnőttek, Bajzáth Mária pedig hosszú éveken át gyűjtötte össze hozzá a válaszokat a népmesekincstárból és az emberiség kultúrtörténetéből. Most pedig egy csodaszép, ünnepi kötetbe rendezte össze.
A sorozatban szereplő könyvekhez hasonlóan, bal oldalon kultúrtörténeti tények és játékos feladatok szerepelnek, míg jobb oldalon mesék, legendák, történetek állnak. Az adventi időszak kihagyhatatlan dallamai, mondókái, receptjei és ajándékötletek teszik teljessé a gyűjteményt.
A könyv, Endrődi Kata mesésen gazdag iniciáléival egyszerre lesz mesenaptár december minden egyes napjára, és élményajándék: minőségi idő és játék a családoknak, óvodai csoportoknak, iskolai osztályoknak, a meseszerető közösségeknek.
Mert az ünnepek attól élnek, ha élővé tesszük őket, ha mesÉLJÜK őket. -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Öt izgalmas társasjátékot tartasz a kezedben, melyekkel otthon vagy akár útközben is játszhatsz. Vegyél részt a Békabuliban, lépkedj az őszi leveleken, kapaszkodj fel a borostyánon, kövesd a virágösvényt és gyűjts hógolyókat! A játékok közben megismerheted Kippkoppot, Tipptoppot, és átélheted velük a kalandokat. Ha ügyes vagy, a borítón lévő csigaházon is versenyezhetsz!
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
KITT… orbitális halihókamóka minden csipagyáros balféknek az éterben! Fület hegyezz, cuppanj rá a hangszóróra…
ÉÉÉÉS HALLGASD ISMÉT A LÚZER RÁDIÓT!
Igen, jól kagylózod: a rettenthetetlen és lelőlehetetlen dumagép kalandjai immár a harmadik kötettel folytatódnak! Ebből tutira megtudhatod, milyen ZSÍR, ha az izomagyak körbekapnak és jégre tesznek… ZSÍR, ha Olgi nyanyus átmegy turbóharcos terminátorba… ZSÍR, ha titkos naplót találsz, amit egyedül csak te olvashatsz… ZSÍR, ha galambok ülnek a válladra… ZSÍR, mikor a kutyád mozgó kémközponttá változik… ZSÍR, ha megtalálod a teperszityó ellenszerét… ZSÍR, ha Cápa és Cápapa egyszerre rontanak rád… ZSÍR, mikor kicsit sem kamu, hogy rejtett kincsre találsz… és az se kicsit ZSÍR, hogy végre minden titokra, sunnyogásra, cselre és csalásra fény derül!Hé, te ott a boltban, ezt a könyvet vissza ne tedd a polcra, hisz a Lúzer Rádió e lapokról ismét csak nektek ricsajoz! Akkor hát nyomassuk a dilit ezerrel, ahogy a csövön kifér!…KATT
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Már csak néhány óra, és megnyílik Oszkár csemegés boltja! Az ám, csakhogy egy szerencsétlen baleset következtében elrepedt a pult. OSzkár tudja, hogy ilyen esetben csakis Manny mester, no meg felülmúlhatatlan szerszámai segíthetnek. A találékony csapat még egy új finomságot is kitalál a megnyitó tiszteletére, és a siker nem marad el.Ismerd meg Manny mester és szerszámai újabb kalandját!
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Csatlakozz Pókemberhez és a banda többi tagjához ebben az akciódús foglalkoztatóban, mely sok órányi szórakozást ígér!
Az 1001 menő matricát, a nagy falmatricát, valamint számtalan izgalmas feladatot tartalmazó könyv ideális minden kis Póki-rajongó számára -
Antikvár 2 munkanap
Olivia valósággal úszik a boldogságban, amikor a szülei úgy döntenek, hogy hajlandók befogadni egy gyönyörű kiscicát a családba. A kislány már alig várja, hogy megmutathassa Maszatot a barátainak, és ezzel bátyja, Ben sincs másképpen.
Amikor Ben meghívja rosszcsont barátját, Robot vacsorára, Olivia aggódik, hogy a fiúk túlságosan fel fogják zaklatni Maszatot. Félelmei csakhamar valóra is válnak, amikor később aznap este sehol sem találják a kiscicát. Talán Robnak lehet valami köze Maszat hirtelen eltűnéséhez – és vajon hol lehet most a tehetetlen kiscica? -
új 2 munkanap
Medvetalp és a Lány. Ők Tandori Dezső meseregényének hősei mégis mellékszereplők. A főszereplők a többiek: az őket körülvevő és velük együtt élő, együtt játszó, együtt lélegző barátok: az íróasztal, a zongora, a radír, a madárkák, és elsősorban és mindörökké: a medvék, minden mennyiségben.
Tandori régi-új mesekönyvéhez ahogy a már megjelent két verseskötethez is a medvék másik nagy barátja, Agócs Írisz készítette a rajzokat.
-
új 2 munkanap
A népszerű sorozat legújabb részében a varázslók okoznak fejtörést az erdő lakóinak. Különféle bájitalok és varázsigék kísérik a titokzatos mágusok útját Tony Wolf várva várt, hetedik történetében.