ngrid Bergman élete az egyik legmozgalmasabb a XX. századi sztárok élete között. Kétéves korában elvesztette édesanyját. Megfeszített munka nyomán hamar nemzetközi hírnévre tesz szert, elhagyja szülőhazáját, Svédországot, és Hollywood királynőjévé válik. Ki gondolta volna, hogy az angyalarcú színésznő hamarosan megbotránkoztatja az embereket?

Sophia élete gondokkal kezdődött: miután édesapja elhagyta őket, édesanyja egyedül nevelte gyermekeit; szegénységben éltek, a kislány mezítláb szaladgált az utcán. A háború alatt meg kellett ismerkednie az éhínséggel, serdülőkorában pedig vézna testalkata és szabálytalan arca miatt szenvedett. Mindezek ellenére az 1950-es években igen hamar nemzetközileg elismert filmsztár vált belőle, tehetségéért két Oscarral és számtalan díjjal tüntették ki. Miképp történhetett meg, hogy a születése óta nélkülöző nápolyi lányból korának egyik legragyogóbb színésznője vált? Hogyan tehetett szert ekkora hírnévre és vagyonra? Bertrand Meyer-Stabley e könyvében Sophia Loren ragyogó pályafutását és magánéletét mutatja be. Ha nem tudnánk a színésznő gyakran félreismert kemény munkájáról, hallatlan akaratáról, amelynek segítségével színészi alakításait folyamatosan tökéletesítette, határozott elszántságáról, amellyel számtalan megpróbáltatást küzdött le, azt hihetnénk, tündérmesét olvasunk. Sophia Loren már fiatalon kapcsolatba került a nála huszonnégy évvel idősebb Carlo Pontival, aki ekkor házasságban élt. Hosszú, küzdelmekkel teli évek után Mexikóban végre érvényesíthették házasságukat, és Sophia Loren bátorsággal helytállt, amikor az egyház kiközösítéssel fenyegette, és sokan kinyilvánították a frigy miatti nemtetszésüket. Noha mindig nagyon hűséges volt férjéhez, őt is érték kísértések, beleszeretett Cary Grantbe, aki feleségül szerette volna venni őt, és közeli barátságok születtek munkája során, többek között Marcello Mastroiannival és Richard Burtonnel. A várandóssága körül bonyodalmak elszenvedése után az olasz adóhivatalokkal keveredett konfliktusba, amely miatt még börtönbe is került. Ám végül mindig is ő került ki győztesként. Manapság, amikor már sokkal ritkábban látható a filmvásznon, még mindig csodálatos fénnyel ragyog híres szépsége. Ki ne értene egyet azzal, hogy minden fellépése ma is nagy eseménynek számít? A szerző ebben a könyvben e rendkívüli siker titkára derít fényt. Bertrand Meyer-Stabley félig francia, félig ír származású író, számos francia (pl. Elle) és nemzetközi újság munkatársa. Több életrajzi műve jelent meg magyarul e sorozatban: Az igazi Grace Kelly, Az igazi Jackie Kennedy és Az igazi Audrey Hepburn.

A ​XX. század egyik legnagyobb karmesterért, az 1989-ben elhunyt Herbert von Karajant a magyar televízió közönsége is láthatta még, amint néhány évvel ezelőtt az ünnepi újévi hangversenyen esendően és szánandóan, nagy nehezen felküzdötte magát a dirigensi pulpitusra. S tanúja lehetett annak is, amikor ez a megrokkant, beteg öregember karját vezénylésre emelve mintegy varázsütésre megszűnt öregnek, betegnek és elesettnek lenni – ő lett a zene királya, a csodálatos varázsló, aki utolérhetetlenül édes és lágy hangokat bűvölt elő a bécsi zenekarból. Monográfusa, Robert C. Bachmann azonban nemcsak a nagy varázslóról, a csodálatos zenei tehetségről ír könyvében, sőt elsősorban nem erről.Hiszen Karajan zenei zsenijéről bárki meggyőződhet ma már a lemezek, videokazetták segítségével. Bachmann inkább jegy karrier természetrajzát írta meg, azt, hogy miként kell a tehetségnek rámenősséggel, olykor gátlástalansággal párosulnia ahhoz, hogy manipulált és manipulálható világunkban valaki úgy részesedhessék sikerből, pénzből, dicsőségből, ahogy önmaga mércéje szerint megérdemli. Hogy az ezért hozott erkölcsi áldozat arányban van-e az eredménnyel, s hogy egyáltalán kell-e, lehet-e, szabad-e bizonyos erkölcsi és politikai kompromisszumokat kötni a siker elérése érdekében, erre keresi a választ Bachmann a karajani modell felvázolásakor.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, akit Norma Dale-nek hívtak. Norma szép volt, de nem divatosan szép. Tudta ezt jól Norma, mint ahogy azt is, hogy ezzel a névvel labdába se rúghat egy Jessica vagy Ashley mellett.

A könyv lapjain egy valóban Nem mindennapi élet körvonalai sejlenek fel, méghozzá valóban hitelt érdemlő forrásból. A visszaemlékezés szerzője, Kornfeld Tamás, Magyarország egyik leggazdagabb családjába született bele 1924-ben. Anyai ágon nagyapja báró Weiss Manfréd volt, a magyar fém-, konzerv- és legfőképpen a hadiipar kiemelkedően tehetséges felvirágoztatója, apai ágon pedig Kornfeld Zsigmond, aki a bécsi Rothschild-bankház küldöttéből a Magyar Általános Hitelbank és magyar tőzsde elnöke lett. Édesapja Kornfeld Móric, a Ganz-gyár egyik vezetője, a csepeli Weiss-gyár igazgatóságának tagja, iregi földbirtokos. Nagybátyja volt Chorin Ferenc, az egyik legzseniálisabb üzletember, aki annak idején Sub auspiciis regis kitüntetéssel kapott diplomát. A rokonok között volt az egyik legjobb ízlésű magyar műgyűjtő, Herzog Mór Lipót. A fiatalember előtt úgyszólván korlátlan lehetőségek álltak, de az ország német megszállása – ekkor mindössze húsz éves, a pécsi orvosi egyetem hallgatója – félbetöri az asszimilálódott zsidó család életét. A család negyven tagja a németekkel kötött,,szerződés” keretében, elhagyhatta az országot. Kornfeld Tamás húsz évet élt itthon – hetvenet az Egyesült Államokban. Meglepő, milyen régi szokásokat ír le, a szigorúságot és formalitásokat a mindennapos érintkezésben. Lefegyverző, amilyen őszinteséggel megírja, mennyire természetes volt számára a készen kapott jólét. És lenyűgöző, milyen önsajnálat nélkül és eltökélten építette újjá az életét mint az Egyesült Államok iránt háláját katonai szolgálattal lerovó, majd orvostanhallgatója és tankönyveket is író aneszteziológia-professzora. Láttató erővel és éles nyelvű szeretettel mutatja be a szétszóródott rokonságot.