1–52 / 147 találat
-
Antikvár 2 munkanap
HILDY és PAUL egy pszichológiai kísérletre jelentkeznek, ami arra a kérdésre keresi a választ: megtervezhető a szerelem? A kísérlet 36 kérdést tartalmaz, köztük azt: “mi a legszörnyűbb emléked?” vagy “mikor énekeltél magadnak utoljára?”. Mire Hildy és Paul végigérnek a kérdéssoron, mindketten sírtak és nevettek, hazudtak és összezavarodtak, elmenekültek és visszatértek és az őrületbe kergették egymást. És mindketten rájöttek a titokra, amit a másik olyan elszántan próbált elrejteni. De vajon egymásba is szerettek?
-
új 2 munkanap
1944 márciusáig Dávid és Péter életébe nem igazán szól bele a háború. De aztán jönnek a tavaszi rendeletek, és ezek hétről-hétre csökkentik a zsidó származású Dávid családjának mozgásterét, míg végül egy csillagos házba kell bezsúfolódniuk. Ennek számos hátránya mellett van egy előnye is: Dávid megismerheti Dobay gróf szókimondó, lobogó hajú lányát, Vilmát.
Míg a Dávid családja egyre nehezebben boldogul, Péterék látszólag zavartalanul élhetnek. De a rendeletek őket is próbára teszik: mernek-e még közösséget vállalnak barátaikkal? És ha igen, meddig? Mert a nyár után következik az ősz, a bombázások sűrűsödnek, a nyilasok pedig egyszer csak átveszik az uralmat, és ezzel beköszöntenek a háború legsötétebb hetei.
Túléli-e Dávid és Péter barátsága, túlélik-e ők maguk az 1944-es évet?Zágoni Balázs (1975), HUBBY és Janikovszky Éva-díjas író, többévnyi kutatás után, valós történetek felhasználásával írta meg ezt az izgalmas és szívszorító regényt.
A kötet a magyar holokauszt 80 évfordulója alkalmából jelent meg. -
új 2 munkanap
Egykor négy világ létezett, és úgy simultak egymásra, mint egy könyv lapjai. Mindegyiket átjárta a csodálatos hatalom, miközben egyetlen város kötötte össze őket: London.
A mágia azonban túl gyorsan burjánzott, a világok pedig önvédelemből rákényszerültek, hogy bezárják a kapuikat egymás előtt. Az idők során aztán megritkult azon mágusok száma is, akik még képesek voltak kinyitni ezeket a kapukat.
Napjainkban már csak háromról van tudomásunk: Kell Mareshről Vörös Londonból, Szelina Bardról Szürke Londonból, és Holland Vosijkről Fehér Londonból.
Megjelenik azonban Fehér Londonban egy új mágus, Kosika, és váratlanul elfoglalja a trónt. A fiatal királynő hajlandó vérrel táplálni a városát – még a sajátjával is -, ám ezzel olyan óriási erőt szabadít fel, amely felett nem biztos, hogy képes uralkodni.
Eközben Vörös London királyi családjának életét lázadók fenyegetik, akik a királyság intézményének ledöntésével akarják kiegyenlíteni a hatalmi viszonyokat.
A régi barátok és új ellenségek szövedékében ráadásul felbukkan egy lány, aki egy rejtélyes szerkezet birtokába jut. A lányt Tesnek hívják, és szokatlan képességével az összes világot veszélybe sodorhatja.
V. E. Schwab, az Addie LaRue láthatatlan élete szerzőjének új könyve káprázatos és izgalmas epikus fantasy, amely visszatér A mágia árnyalatai világába, de az előzmények ismerete nélkül is tökéletesen olvasható.
-
új 2 munkanap
“- Úgy gondolod, a rókák azért utaznak lefelé a folyón, mert új otthont keresnek? A hattyú elgondolkodott, majd bólintott. – Lehetséges.” A folyó lakói épp szorgosan takarítják és javítják az árhullám során megrongálódott lakhelyeiket, amikor Cséve, a hattyú új veszélyre figyelmezteti őket: egy rókacsapat portyázik a folyó mentén, és egyre közelebb érnek a vidrahajlékhoz. A legendák szerint a rókák alattomos, kegyetlen teremtmények, akik kedvtelésből vadásznak. Mégis hogyan védekezhetnének velük szemben? A vidrák és a hódok más-más utat választanának, így veszélybe kerül a frissen megkötött szövetség a két nép között. Az ifjú vidrákon, Bársonyon és Sáson múlik, hogy képesek lesznek-e összefogni az állatok, és meg tudják-e védeni az otthonukat. A vidrák énekének folytatásában lélegzetelállító kalandoknak lehetünk részesei, és az is kiderül, lehet-e valakinek két otthona.
-
új 2 munkanap
Négy testvér. Két rejtély. Egy lebilincselő regény.
Jennifer Lynn Barnes visszatér bestsellere, az Örökösök viadala-trilógia világába, és emeli a tétet.Grayson Hawthorne-t milliárdos nagyapja születése óta az utódának nevelte. Aztán kitagadta az örökségből az egész családját, és meghalt, de a hatása és a tanításai ott élnek a fiúban. Így amikor a két húga bajba kerül, Grayson kézbe veszi az ügyet, és azt teszi, amihez a legjobban ért: hatékonyan és kíméletlenül megoldja a helyzetet. Anélkül, hogy belegabalyodna az érzelmi szálakba. Legalábbis ez a terv.
Jameson Hawthorne született játékos, az izgalmat és a kockázatot kergeti. Amikor felbukkan titokzatos apja, és szívességet kér tőle, naná hogy nem tud ellenállni a kísértésnek. Be kell jutnia London legexkluzívabb titkos szerencsejáték-klubjába, hogy megnyerjen egy elképzelhetetlen tétért folyó, lehetetlenül nehéz játékot. Még szerencse, hogy Jamesonnak a lehetetlen a specialitása.
A világ két végén bonyolult játszmákba keveredő Grayson és Jameson testvéreik és Avery segítségével egyre mélyebbre kénytelenek ásni, hogy eldöntsék, kik akarnak lenni, és mi mindent hajlandóak feláldozni a győzelemért.
A New York Times bestsellerlistájának élén!
-
Antikvár 2 munkanap
„AZ OLYAN KLASSZIKUS VILÁGVÉGE-REGÉNYEKHEZ MÉRHETŐ, MINT STEPHEN KING VÉGÍTÉLETE.” – New York Times Review of Books
Ahogy a világunk véget ér, egy új világ kezdődik.
Egyetlen csepp vérrel mindörökre eltűnik a régi világ. A helyén pedig valami különleges veszi kezdetét…
A Végzetnek nevezik – halálos járvány veszi kezdetét egy szilveszteri éjjelen Skóciában. Sem a vírus, sem a terjedése nem szokványos, és miközben milliárdok betegszenek meg és esnek a kór áldozatául, a túlélők némelyikében különös, váratlan képességek ébrednek fel.
Lana, a New York-i séf, puszta akaratával mozgatni képes bármit. Fred fényt gyújt a sötétségben. Jonah, a mentős, látja azok jövőjét, akiket megérint. Katie pedig, aki ikreket szült, úgy sejti, az új élettel együtt a mágiát is elhozta a világba.
A Végzet azonban mindenkire másként hat. A fény mellett sötét és rémisztő mágia is erőre kap. Miközben a hatóságok az immunisakat és a bűbájosokat keresik, hogy vizsgálatokat végezzenek el rajtuk, Lana, Katie és a többiek elmenekülnek New Yorkból, hogy biztonságos menedéket keressenek. A régi világ letűnt, és új korszak kezdődik.NORA ROBERTS, A VILÁGHÍRŰ BESTSELLERSZERZŐ ÚJ REGÉNYE
A REMÉNY ÉS VESZÉLY, KÁOSZ ÉS MÁGIA NAGYSZABÁSÚ KRÓNIKÁJA. -
új 2 munkanap
Dixy a fura nevű, zárkózott lány a suliban. Mióta elvesztette az apját, nem akar mást, csak túlélni a gimit a testvéreivel. Még akkor is, ha Era és Lia néha levakarhatatlanok. Hiszen ő csak egy átlagos kamasz.
Vagy mégsem?
A nyári szünet végén egy váratlan látogató érkezése mindent megváltoztat. A rejtélyes férfi kora hajnalban kopogtat be a külvárosi ház ajtaján. Egy titokról beszél, amit többé nem lehet elhallgatni Dixyék előtt. De Krúda, a lányok anyja hajthatatlan, nem engedi a férfit a testvérek közelébe.
Dixy, Era és Lia közös nyomozásba fognak, hogy kiderítsék, mi történt az apjukkal és mi az, amit a szüleik már a kezdetektől eltitkoltak előlük. A rejtély szálai egy eltitkolt világba vezetik őket, ahol minden az írás körül forog. A szavak varázserővel bírnak, a pennák repülni tudnak, és a fantázia a legnagyobb kincs. De mindezek ellenére a srácok itt is beképzeltek, a lányok pedig ugyanolyan kirekesztőek tudnak lenni, mint a budapesti gimiben. Az írósuli tanárairól nem is beszélve…
-
új 2 munkanap
Eadlyn Illéa első olyan hercegnője, akinek Párválasztót rendeznek, ám egyáltalán nem hiszi, hogy harmincöt kérője közül bármelyikbe is beleszerethet.
A versengés első heteiben kizárólag a napokat számolja, hogy mikor küldheti végre haza az összes fiatalembert. A palotában történő események következtében azonban egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, és eközben arra is ráeszmél, hogy talán mégsem tenné boldoggá, ha magányos maradna.
Eadlyn még mindig nem igazán tudja elhinni, hogy rá is olyan tündérmesébe illő élet várhat, mint a szüleire húsz évvel korábban. Az embert azonban a szíve időnként nagyon is meglepi… Ezért a lánynak hamarosan olyan döntést kell hoznia, amely minden korábbinál lehetetlenebbnek és fontosabbnak bizonyul.Kiera Cass
a New York Times listavezető bestsellerírója, a Párválasztó-sorozat szerzője. A Radford University diákja volt, jelenleg családjával a virginiai Christiansburgben él. -
új 2 munkanap
Eadlyn hercegnő kislánykora óta hallhatta a véget nem érő történeteket arról, hogyan ismerkedett meg édesanyja az édesapjával. Húsz éve történt, hogy America Singer benevezett a Párválasztóba, és elnyerte Maxon herceg szívét, akivel azóta is boldogan éltek. Eadlyn mindig is igen romantikusnak találta szülei tündérmesébe illő történetét, habár soha eszébe nem jutott volna a nyomdokaikba lépni. Ha rajta múlik, a házasságot addig halogatja, amíg csak lehetséges.
Csakhogy egy hercegnő sosem rendelkezhet maradéktalanul az élete felett, így bármennyire hevesen tiltakozik is, Eadlyn sem kerülheti el a saját Párválasztóját.
Eadlyn egyáltalán nem számít arra, hogy saját története a szülei meséjéhez hasonlóan boldogan végződik. Amikor azonban megkezdődik a versengés, talán mégis mutatkozik arra némi esély, hogy az egyik udvarló elnyerje a szívét, felfedje az összes előtte álló lehetőséget, és ezzel azt is bebizonyítsa, hogy Eadlyn számára korántsem olyan lehetetlen rátalálni a saját boldogságára, mint azt képzelte.HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT ÉDESANYJA NYERTE EL A KORONÁT.
ELJÖTT VAJON AZ IDEJE ANNAK, HOGY EADLYN HERCEGNŐ IS RÁTALÁLJON AZ IGAZ SZERELEMRE? -
új 2 munkanap
Hanna, Ned és Jik ismét Borneón találják magukat, ahol az édesapjukat halálra ítélik gyilkosság vádjával, édesanyjukat pedig börtönbe zárják. Egyedül kelnek útra, hogy az apjuk ártatlanságát bizonyító nyomokat keressenek. A nyomozás során újabb kalandokba keverednek: barátságot kötnek Minivel, megismerik a vérgyűjtők legendáját, megmenekülnek egy fegyveres férfi fogságából, Ned súlyosan megbetegszik, és újra felbukkan Datuk is…
-
új 2 munkanap
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS
New York Times Bestseller
Négy nő tettei nemzedékeken át meghatározták a történelem menetét
A Narancsfa-kolostor előzménykötete
“Sodró lendületű, nagyszabású tabló. Shannon aprólékos mitológiát teremtett, és nagyszerűen bontakoztatta ki komplex terveit.” – Jennifer Saint, az Ariadné című bestseller szerzője
Tunuva Melim nővér a kolostorban. Ötven éven át tanulta, hogyan mészárolja le a férgeket, de a Névtelen felbukkanása óta egy se jött – ezért az ifjabb nemzedék kezdi megkérdőjelezni a kolostor létjogosultságát.
Északon, az Inysi Királynőség birodalmában Becsvágyó Sabran hozzáment Hróth királyához, és ezzel kevés híján, de sikerült elkerülnie mindkét birodalom pusztulását. Lányuk, Glorian, az árnyékukban időzik – ő pont ott érzi jól magát.
A Kelet sárkányai már évszázadok óta szunnyadnak. Dumai egy hegyi templomban élt Szeíkiben, próbálta felkelteni az isteneket hosszú álmukból. Most azonban felbukkan valaki az édesanyja múltjából, hogy mindent felforgasson.
Amikor a Rém-hegy kitör, a rettegés és az erőszak korszaka következik el, és ezeknek a nőknek minden erejüket össze kell szedniük, hogy megvédjék az emberiséget a rájuk leselkedő fenyegetéstől.
-
Antikvár 2 munkanap
Judit életében először lovagol – és hát persze, hogy ledobja őt a Juci nevű ló. Judit esetében ugyanis mindig minden balul sül el: kisgyerekként elhagyja őket az anyukája, mindenki az ikertestvéréért rajong, egyértelműen ő a legcsúnyább az osztályban, és a szerelemben sincs szerencséje.
Soha. Most pedig, hála a törött csigolyájának és a Juci nevű lónak, az ágyban fekve nem tud mást tenni, mint hogy végiggondolja életének minden nyomorúságát…
G. Szabó Judit könyve szemtelen, zavarba ejtő őszinteséggel vezeti be az olvasót egy kamasz lány gyötrelmes életébe és gondolataiba, hogy végül vele együtt ráébredhessünk: senkinek sem könnyű, de azért vannak dolgok, amikért igenis megéri szenvedni. -
új 2 munkanap
Megrázó időszakon van túl a tizenhét éves Zoe édesapja hirtelen halála és a közelben élő idős házaspár eltűnése után. Egy rémisztő, viharos éjszakán öccsével együtt támadás éri őket a befagyott tó partján, és
egy rejtélyes fejvadász siet a segítségükre, akit Zoe X-nek nevez el.
X nem átlagos fejvadász. Alsóvilágból érkezett, hogy begyűjtse az olyan elvetemült lelkeket, mint Zoe támadója. Minden szabályt megszeg azzal, hogy felfedi kilétét Zoe előtt, és ahogy egyre többet tudnak meg egymás világáról, faggatni kezdik a múltat, a sorsukat és a közös jövőt. Alsóvilág kötelékeit elszakítani azonban egyet jelenthet azzal, hogy mindketten feláldozzák magukat. -
új 2 munkanap
Nemrégiben még csóró egyetemista voltam. Most meg úgy tűnik, hogy én vagyok a Fényhozó, akinek az a sorsa, hogy a démonvilág királynőjeként uralkodjon.
Egy riválisom is akad: Orion, a Káosz Ura. Bonyolítja a dolgokat, hogy teljesen odavagyunk egymás testéért. Annak ellenére is, hogy ő megesküdött, hogy meg fog ölni engem.
Végső soron mindketten ugyanazt akarjuk: a koronát. Ám a vasakaratok csatájában csak egyikünk maradhat talpon.
-
Antikvár 2 munkanap
Zoey és barátai a föld alá kényszerülnek, ahol Kalona és a Hollómások nem érhetik el őket. Ám az élet az alagutakban sem veszélytelen, a vörös vámpírjelöltek ugyanis korántsem olyan barátságosak, ahogyan azt Stevie Rae állítja. Egy balszerencsés találkozás Heath-szel aztán új fordulatot ad az eseményeknek, és Zoey-nak nem marad más választása, mint visz-szatérni az Éjszaka Házába, pedig jól tudja, hogy az egyre nagyobb hatalommal rendelkező Neferet végezni akar vele…
„Hirtelen felgyorsultak az események. A szörnyeteg elrugaszkodott a fától, én pedig abban a pillanatban előrelendültem. Láttam, hogy Heath meghúzza a ravaszt, és hallottam a fegyver fülsiketítő dörrenését, a Hollómás azonban emberfeletti sebességgel mozgott. Kitért a lövés elől, és a golyó csak az üres levegőt döfte keresztül, mielőtt belefúródott volna a jégpáncéllal borított fa egyik ágába. Ahogy a lény Heath felé repült, láttam, hogy éles karmai begörbülnek, és eszembe jutott, hogy egy ilyen szörnyeteg még szellemalakban is majdnem elvágta a torkomat. Most, hogy a Hollómások teljesen visszanyerték a testüket, tudtam, hogyha nem találok ki valamit gyorsan, Heath meg fog halni.
A félelemtől és a dühtől sikoltva nekirohantam Heath-nek, és ledöntöttem a lábáról éppen abban a pillanatban, amikor a Hollómás odaért, így engem talált el helyette. Először nem éreztem fájdalmat, csak valami furcsa nyomást a bőrömön, amely a bal vállamtól kezdődött, és végighúzódott a mellkasomon egészen a másik vállamig. Az ütés erejétől megpördültem, és szembefordultam a Hollómással, amely elrepült mellettünk, majd rettenetes emberlábait letéve leszállt a földre.
Vérvörös szemei elkerekedtek a rémülettől, ahogy rám nézett.
– Nem! – rikoltotta borzalmas, földöntúli hangon. – Éllllve akar téged!”A Préda az Éjszaka Háza-sorozat ötödik és eddigi legizgalmasabb darabja. Igazi véres csemege a vámpírok rajongóinak!
-
új 2 munkanap
Itt a New York Times bestseller A különös álmodozó – Strange the Dreamer várva-várt folytatása a Nemzeti Könyvdíj-nyertes Laini Taylortól, a Füst és Csont leánya írónőjétől.
Szárája hatéves kora óta uralta Könny lakosainak álmait a Rémálmok Múzsájaként. Eddig azt gondolta, hogy már ismer minden szörnyűséget, így többé semmi sem lepheti meg. Ám amikor lezuhant a citadellából, rájött, hogy tévedett. Sem ő, sem szerelme, a jóképű, álmodozó idegen, Lazlo sem lehetett már ugyanaz, mint előtte: egyikük istenné, másikuk szellemmé lett, és így kellett szembenézniük Minja fenyegetésével, aki véres bosszút tervez az alattuk elterülő város lakói ellen.
Lazlo lehetetlen döntésre kényszerül – mentse meg a nőt, akit szeret, vagy mindenki mást? –, miközben Szárája reménytelenebbnek érzi magát, mint eddig valaha. És ez még nem minden, ugyanis hirtelen egy új ellenséggel is meg kell küzdeniük, valamint rá kell jönniük, honnan jöttek az istenek, és miért. Mindeközben, ahogy az elfeledett ajtókat kinyitják, új világok tárulnak fel. -
új 2 munkanap
“A 12 éves Tipnek fogalmazást kell írnia. Mégpedig a Smek Napról, és öt teljes oldalt. Szavamra, azt sem tudja, hol kezdje a történetet. Talán ott, amikor az anyukája nyakán megjelent egy szemölcs, amit állítása szerint földönkívüliek helyeztek el rajta? Esetleg a karácsonnyal, amikor hatalmas, fura alakú űrhajók szálltak le a Földre, és a hurr nevű földönkívüliek elrabolták az anyját? Vagy amikor a hurrok leigázták a Földet, átnevezték Smekföldének, az emberek számára pedig Floridát jelölték ki rezervátumnak? Bárhol kezdi is, egy biztos: Tip története messze túlmutat egy iskolai fogalmazás keretein. Sziporkázó humorral meséli el különös barátságát egy Oh nevű hurral, közös útjukat Brrrissítő nevű lebegő autójukkal Floridába, hogy megtalálják anyukáját a Vidám Egér Birodalmában, és a nagy tervet, amivel talán megóvhatják a Földet egy újabb idegen faj hódításától. “”
-
új 2 munkanap
A képregények aranykorának egyik ikonikus hőse figyelemre méltó átalakuláson ment keresztül, így lett Bucky Barnesból a Tél Katonája! 2005-ben Ed Brubaker visszahozta a régóta halottnak hitt ikont, Bucky Barnest, és az író egy könyörtelen orosz bérgyilkosként lehelt új életet a háborús hősbe. Rick Remender és Roland Boschi ‘Erőltetett menet’ című, a legjobb kémsztorikat idéző, akciókban bővelkedő történetének hőse halálosabb, mint valaha. Hajthatatlan, végzetes és irgalmatlan… semmi sem állíthatja meg a Tél Katonáját.
-
új 2 munkanap
A skarlát betű és A beavatott izgalmas és gondolatébresztő ötvözete a bestsellerszerző, Cecelia Ahern lélegzetelállító regényében.
Celestine North minden szempontból tökéletes életet él. Példás testvér és gyermek, osztálytársai és tanárai kedvelik, és a barátja is lenyűgöző pasi. Egy nap azonban váratlan helyzetben találja magát, és ösztönösen dönt. Szabályt szeg, ez pedig hatással lehet egész életére. Akár börtönbe is kerülhet. Kiközösíthetik, megbélyegezhetik, billogot süthetnek rá. Lehet, hogy Vétkessé nyilvánítják.
Az ismert sikerszerző, Cecelia Ahern fiatal felnőtteknek írt első regényének társadalmában csak az engedelmeseknek van helye, a lázadást csírájában elfojtják. Egy fiatal lány, aki kiáll magáért, mindent elveszíthet.
A Vétkes és folytatása, a Perfect hamarosan a mozivásznon is látható lesz, filmes jogaikat nemrégiben megvásárolta a Warner Bros.
-
Antikvár 2 munkanap
Oké. Túl vagy az első sokkon. Nem elég, hogy vámpír vagy, hogy a legjobb barátod a Vezetőd, hogy a pasinak, akibe belezúgtál, nem jössz be, hogy sorra halnak meg körülötted a sérthetetlen, fiatal, életerős Kékvérűek. Az is kiderül, hogy neked kell felkutatnod és megállítanod az Ezüstvérűt, aki a vámpírokra vadászik.
De mi van, ha tényleg nincs segítség? Ha kiderül, hogy mindentudó nagyapádra nem számíthatsz? Ha az egyik legnagyobb hatalmú Kékvérű hirtelen ellened fordul ?
Ha eddig azt hitted, veszélyes dolog vámpírként élni, jobb, ha most összekapod magad…Amikor Schuyler Van Alen megtudja, hogy mindenki tőle várja a megoldást a fiatal Kékvérűek rejtélyes halálával kapcsolatban, elhatározza, hogy Olaszországba utazik, és felkutatja rég nem látott nagyapját – az egyetlen embert –, aki segíthet neki. Otthon eközben folynak az előkészületek: közeleg az év legrangosabb társasági eseménye, az exkluzív Négyszázas Bál, kizárólag Kékvérűeknek. A valódi izgalmak azonban a bál utáni titokzatos bulin kezdődnek. Mimi Force őrületes álarcosbált rendez a legbelső körnek de senki nem tudja, ki lesz ott, sőt! Mivel az álarc viselete kötelező, amikor már ott vagy, akkor sem tudod, kivel táncolsz, netalán csókolózol éppen… Így persze azt sem tudni, hogy valaki gonosz szándékkal beférkőzik a bulizó fiatalok körébe…
Van persze, aki a hétköznapokban sem mutatja mindig valódi arcát…
Vajon kicsoda az a veszélyesen szexi, okos és vicces új fiú??
No és miért éppen Mimivel és Blisszel kezd barátkozni? És a Bizottság mikor veszi végre komolyan, hogy Croatan visszatért?
Új emberek, új helyzetek, új veszélyek: ha a Rettegéstől féltél, most se kapcsold le a lámpát olvasás után… -
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
„A mágiám összhangban áll az érzelmeimmel.”
Háromezer évvel ezelőtt az emberekre vad mágiával bíró fajok vadásztak, amíg létre nem jött az egyezség: napra pontosan százévente egyszer a tündék kiválasztanak egy 16-17 éves lányt Luella szülővárosából, Captonból, hogy ő legyen a királynéjuk. A város úgy tekint a kiválasztott hajadonra, mintha megjelölte volna a halál. A 19 éves Luella hálás, hogy néhány éve megmenekült ettől, és lehetősége nyílt arra, hogy az Akadémián minden idejét legnagyobb szenvedélyének, a gyógynövények tanulmányozásának szentelhesse, és a város egyetlen gyógyítójává válhasson.
Gyógynövényboltjában fáradhatatlanul készíti pácienseinek az erőt adó főzeteket, míg egy napon Captonban meg nem jelenik a rettegett Tündekirály, hogy a város lakói közt megtalálja végre az oly régóta keresett Emberkirálynét.
Luella élete fenekestül felfordul, minden, amit a saját életéről és önmagáról tudott, hazugságnak bizonyul. Miután a tündeküldöttség elhurcolja a vad mágia birodalmába, Quinnarba, Luella kénytelen királynévá válni a rideg, de perzselően jóképű Tündekirály oldalán. A birodalmak közötti egyensúly fenntartása érdekében igyekszik beteljesíteni kényszerű küldetését – ami testileg és lelkileg egyránt megviseli –, azonban a legnagyobb fájdalmat egy olyan szenvedélyben éli át, amire korábban soha nem számíto -
új 2 munkanap
A végéhez közeledik az Iskolák Országos Versenye, a négy kitaszított szirteses diák pedig rendületlenül menetel a döntő felé. Sára, Vivi, Rajmund és Dominik határozott céllal érkeztek a versenyre: meg akarják nyerni a kupát, ezzel bizonyítva, hogy ők többek, mint néhány múltbéli hiba.
Napról napra egyre szorosabb barátság fűzi össze a piros csapat tagjait a Hortobágyon, ahol az elszántság, a taktikázás, néha pedig a megérzésük az, ami továbbsegíti őket a következő körbe. Kérdés, hogy ez elegendő-e a végső győzelemhez.
Az Iskolák Országos Versenye befejező kötetében kiderül, hogy Kocsis jól döntött-e, amikor Sárát, Vivit, Rajmundot és Dominikot választotta a címvédő csapatba, és lesz-e másodszor is “Nyertes Szirtes”, emellett arra is fény derül, hogyan alakul a még függőben lévő kapcsolat… -
új 2 munkanap
A Robben Island-i börtönben néhányan elolvastuk Anne Frank naplóját, és rengeteg bátorságot merítettünk belőle Nelson Mandela
Anne Frank 1942. június 12-e és 1944. augusztus elseje között vezetett naplót. Az volt a terve, hogy később könyvet ír a háborúról, és hű képet fest benne a hollandiai német megszállás éveiről. Korai halála – nem sokkal tizenhatodik születésnapja előtt vesztette életét – megakadályozta terve megvalósításában. Anne Frank naplója örök érvényű olvasmány, egyaránt szól az övéihez hasonló gondokkal küzdő fiatalokhoz, az idősebbekhez, akik szeretnék jobban megérteni őket, és szól mindazokhoz, akik tudni akarják, mi történt a Prinsengracht 263. hátsó traktusában bujkáló családokkal a hitleri megszállás alatt álló Amszterdamban -
Antikvár 2 munkanap
Floss úgy dönt, hogy nem követi anyját és annak új férjét Ausztráliába, inkább apjával marad. Igaz, apu nem vasal túl ügyesen, néha gyűröttek maradnak a blúzok, de jól elvannak kettecskén sültkrumplis szendvicsen és vattacukron, amit a helyi vidámparkban szereznek be. Ám egyszercsak beüt a mennykő. Floss apja teljesen tönkremegy, lehetetlen helyzetbe kerünek. Van-e visszaút? Segítenek-e az új barátok…?
-
új 2 munkanap
Az árnypiac tündérek, vérfarkasok, boszorkánymesterek és vámpírok találkozóhelye.
Az alvilágiak mágikus tárgyakat adnak-vesznek, sötét üzleteket kötnek, és a nephilimek elől gondosan rejtegetett titkokat rebesgetnek. Két évszázadon át rendszeresen megfordult itt más is – egy vendég a Csontvárosból, az árnyvadászok világának szívéből. Néma testvérként Zakariás a nephilimek törvényeire megtartására esküdött fel. Valaha azonban Jem Carstairs néven árnyvadász volt, örök szerelme pedig egy boszorkánymester, Tessa Gray. Jem az évek hosszú során számos város árnypiacán keres egy relikviát a múltból.
Kövesd Jemet, és miközben az eseményekhez az árnypiacokon zajló sötét ügyletek szolgáltatják a hátteret, olvashatsz Anna Lightwood kudarcra ítélt szerelméről, Matthew Fairchild nagy bűnéről és Tessa Gray tetteiről a világháborúban.
Valentine Morgenstern vásárol egy lelket a piacon, az ifjú Jace Wayland pedig szerető otthonra lel.
Valahol, valamelyik piacon lapul egy elveszett örökös, de találkozhatunk egy hőn szeretett kísérlettel is, és kiderül, hogy senki nem mentheti már meg azt, aki eladta a szívét. Még Zakariás testvér sem.Mélyedj el a Árnyvadász Akadámiában megismert szereplők személyes történetében!
-
új 2 munkanap
Malec. Számukra egy veszedelmes küldetés
a gonosz birodalmába nem egyszerűen munka,
hanem romantikus kirándulás.Az élet szép Magnus Bane és Alec Lightwood számára. Együtt élnek egy mesés lakásban, boszorkánymester fiukkal, Maxszel, aki épp járni kezdett, New York utcái pedig békések és csendesek – mármint épp annyira békések és csendesek, mint általában.
Mígnem egy éjjel két régi ismerős tör be Magnus lakásába, és ellopják tőle a nagy hatalmú Fehér Könyvet. Magnus és Alec, felismerve, hogy a tolvajokat ártalmas erők irányítják, mindent félredobnak, hogy visszaszerezzék a könyvet, mielőtt nagyobb kárt okozhatnak. Egészen Sanghajig kell követniük őket, Clary, Jace, Isabelle és a frissen árnyvadásszá avatott Simon segítségével.
Ám Sanghajban gyorsan kiderül, hogy sokkal nagyobb a baj, mint gondolták. Egy erőszakos támadás miatt Magnus mágiája egyre megbízhatatlanabb lesz, és ha nem tudják a városba özönlő démonok útját állni, jobb híján követniük kell őket oda, ahonnan jöttek – a holtak birodalmába. És amivel szembetalálják magukat, sokkal különösebb és aljasabb, mint amire valaha számíthattak…
Vajon sikerül-e leszámolniuk a fenyegető veszéllyel? És hazaérnek-e időben, mielőtt a gyerekük teljesen kikészíti Alec anyukáját?
Csatlakozz a csapathoz, és éld át a kalandjaikat!
“Eleve szerelmes voltam Magnus Bane-be és Alec Lightwoodba,
most pedig még inkább beléjük zúgtam. A humor, a románc
és a keserűség egyensúlya ebben a könyvben könnyekig meghatott.”
– Erin, amazon.com“Borzasztóan tetszett ez a könyv!” – Victoria, goodreads.com
Szereted a Vörös pöttyös könyveket?
Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.16 éves kortól ajánljuk!
-
Antikvár 2 munkanap
Együtt nőttek fel egy aprócska szigeten. Azt hiszik, mindent tudnak egymásról…, de csak most kezdenek rájönni az igazságra.
Ben két lányba szerelmes: Claire-be, a régi szerelmébe, és Claire húgába, Ninába, akivel egyszer szenvedélyesen csókolódzott. Vajon sikerül-e rájönnie, melyiket szereti jobban, mielőtt mindkettőt elveszíti? -
új 2 munkanap
Egy év telt el az Iskolák Országos Versenye óta. A Szirtes tavalyi győzelme után a gimi összes diákja beadta a jelentkezését a következő évi megmérettetésre. Kocsis igazgatón hatalmas a nyomás: melyik négy diákja lehet képes a címvédésre amellett, hogy nem roppan össze a negatív kritikák, kommentek súlya alatt, ami az interneten és a táborban éri őket? Az igazgató úgy dönt, ezúttal nem a tanulmányi versenyeken jeleskedők közül választ…
-
új 2 munkanap
A cirilliai birodalomban elnyomják és megalázzák az Affinokat. Természetellenesnek és veszélyesnek tartják legkülönbözőbb adottságaikat, melyekkel a környező világot uralják. És Anasztácija Mihajlova hercegnő szörnyű titkot hordoz. Halálos vér-affinitása átokként kíséri az életét, amit emiatt kénytelen volt eddig a palota falai mögé rejtőzve élni. Amikor Ana apját, a cárt meggyilkolják, a lány világa összeomlik. Az uralkodó halálával hamisan őt vádolják, ezért kénytelen elmenekülni a palotából, és csakis úgy tisztázhatja magát, ha felkutatja az apja gyilkosát. De a palota falain kívül Cirillia nem olyan, mint amilyennek hitte. Elterjedt a korrupció, és egy nagyobb összeesküvés van folyamatban, ami már az egész világot fenyegeti. És csak egyetlen ember elég korrupt, hogy segítsen Anának az összeesküvés végére járni, és ez nem más, mint Ramson Sebesnyelv. Ramson, a cirilliai alvilág fondorlatos bandavezére baljós tervet dédelget, bár könnyen lehet, hogy e tekintetben méltó ellenfelére talál Anában, ugyanis megeshet, hogy ebben a történetben maga a hercegnő a legveszélyesebb játékos mind közül.
-
új 2 munkanap
Csak egy lány vagyok. És a véletlen úgy hozta, hogy egyben Herkules is.
Egy titánoktól hemzsegő világban próbálok életben maradni, ahol a spártaiak, a tizenkét királyi családból származó, istenekkel felérő hatalommal és szemérmetlenül nagy gazdagsággal rendelkező halhatatlanok uralkodnak mindenki felett. Félénk, dadogó nevelt gyermekként, akinek egy fillérje sincs, meghúzom magam, eltakarom a sebhelyeimet és kitűnően tanulok az iskolában. Legalábbis igyekszem. De aztán bekövetkezik.
A vérem elárulja, hogy az uralkodó elithez tartozom. Azok közé. Spártai vagyok.
Rákényszerítenek, hogy beiratkozzak a Spártai Katonai Akadémiára. Minden idők legkegyetlenebb próbáján kell átesnem, hogy megállapíthassák, megvan-e bennem minden, ami a halhatatlansághoz kell. Van azonban néhány bökkenő, Akhilleusz és Patro a rémisztő mentoraim, Kharón, a halál révésze és Augustus, a háború fia a félelemkeltő professzoraim. És meg mernék esküdni, hogy valaki még a nyomomban van, bárhova is megyek, vagy lehet, hogy csak cserbenhagy a józan eszem. Az a rossz érzés gyötör, hogy mindkettő igaz.
Cselszövők vesznek körül, és megfojtanak a gyűlöletükkel, a rögeszméjükkel és a sötét birtoklási vágyukkal. De sajnálhatják, mert nem tudják, kivel kezdtek ki.
-
új 2 munkanap
ÉLDEKORÁLT KIADÁS
Négy jóképű tündérherceg.
Egy esetlen könyvmoly.
Egy elvarázsolt völgy.
Egy szörnyű átok, amely megtörésre vár.Rosalina mindig is szerette a varázslatos történeteket, de soha nem gondolta volna, hogy egyszer tényleg bekerül egy tündérmesébe, hiszen a valódi élete egyáltalán nem mesébe illő. Egy poros kisvárosban él, ahová soha nem sikerült beilleszkednie; egyetlen családtagja az apja, aki gyakran magára hagyja; a fiú pedig, aki sokat jelent számára, úgy gondolja, hogy a tulajdonaként kezelheti.
Amikor apja a tündérek elvarázsolt birodalmába téved, Rosalina tudja, hogy utána kell mennie, amikor pedig apja foglyul esik egy titokzatos kastélyban, elhatározza, mindent megtesz, hogy megmentse. Még a szabadságát is hajlandó elcserélni az övére. Arra azonban nem számít, hogy fogvatartói – a négy vonzó tündérherceg – éjszakánként szörnyűséges fenevadakká változnak.
Rosalina vissza akarja nyerni a szabadságát, ezért alkut köt velük. Ám ahogy egyre több időt tölt a kastélyban, minden megváltozik. Megtapasztal egy olyan érzést, amit korábban soha: végre tartozik valahová. És ahogy kezdi egyre jobban megismerni a tündérhercegeket, a fenevadak külseje mögött meglátja a lényükben rejtőző jóságot, sőt annál sokkal többet is.
A Tövisek hálójában egy túlfűtött újramesélése A szépség és a szörnyeteg történetének, amely egy varázslatos tündérbirodalomban játszódik, négy szörnyeteggel, tele szenvedéllyel és erotikával. Kizárólag felnőtt olvasóknak íródott. -
új 2 munkanap
A bosszú a nyitólépés. A szerelem a végjáték.
Három évvel ezelőtt Elát a legjobb barátnője szemrebbenés nélkül elárulta egy fiúért. Elát megszégyenítették, és egy távoli lányneveldébe száműzték, a jóhíre romokban hever.
A most tizennyolc éves lány merész tervet kovácsol, hogy kiegyenlítse a számlát. Gazdag örökösnőnek adja ki magát, és elvegyül a londoni arisztokrata társaságban. Ám amikor újra találkozik a fiúval, akibe titkon mindig is szerelmes volt, el kell döntenie, mi legyen a következő lépés: üsse le a királynőt, vagyis álljon bosszút álnok barátnőjén, vagy inkább hódítsa meg a király szívét?“Amalie Howard lenyűgözi és elbűvöli az olvasót ezzel az üdítően friss történelmi regénnyel, ami szédítő sebességgel került be a kedvenceim sorába.” Jennifer L. Armentrout
“Ez a szórakoztató, szellemes és elbűvölő regény rendkívül érzékenyen kezeli a gyász és a barátság kérdését, ráadásul a szerelmi szál is annyira magával ragadó, hogy gyakorlatilag lehetetlen letenni.” Krystal Marquis, a Davenport család szerzője
Amalie Howard a USA Today és a Publishers Weekly bestsellerszerzője. Történelmi romantikus regényeket, valamint kritikusok által nagyra tartott ifjúsági regényeket ír. Karibi születésű, de ázsiai-amerikai és csendes-óceáni gyökerekkel rendelkezik. A munkái olyan kiadványokban jelentek meg, mint az Entertainment Weekly és az Oprah Daily. Amikor éppen nem dolgozik, általában olvas, vagy a Harley Davidson motoros klubjában, a #WriteOrDie-ban elnököl. Coloradóban él a családjával.
-
új 2 munkanap
“Chase Walker régebben rendes srác volt megnyerő, sportos, fényes jövő várt rá. De az életét sújtó tragédia után mélységesen elkeseredik. Az alkohol és a kábítószer fogságában fel sem tűnik neki, hogy eltékozolja az ifjúságát, mígnem egy nap letartóztatják. Chase anyja nem bírja tovább nézni, ahogy a fia tönkreteszi az életét, így vidékre költöznek nyugdíjas katona nagyapjához.
Chase egyáltalán nem örül az új helyzetnek, míg össze nem ismerkedik Nikkivel, a helyes pomponlánnyal, aki rá sem néz a magafajta rögbijátékosokra. Chase azonban nem az a típus, aki megfutamodik a kihívások elől, és elhatározza, hogy meghódítja Nikkit. Hamar rájön, micsoda mélységek rejlenek a csinos pofi mögött. Nikki balzsam a meggyötört lelkének. De amikor a lány életét is tragédia sújtja, Chase egyszeriben a végső megpróbáltatás előtt találja magát.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy kazamatában fogom énekelni magamnak, hogy “Boldog szülinapot!”. De ez történik akkor, ha egy bűnösen szexi démon jelenik meg egy koktélbárban, akit ráadásul a Káosz Urának hívnak, és összetéveszt engem egy szukkubusszal.
Szóval, boldog szülinapot nekem!
Persze belátta, hogy halandó vagyok, amikor megkóstolta a vérem. Én pedig rájöttem, hogy van bennünk valami közös: mindketten bosszúra szomjazunk. Úgyhogy egyezséget kötöttünk: én a tiltott városban maradhatok, hogy megkeressem anyám gyilkosát, cserébe őt hozzásegítem a bosszújához. Ehhez nem kell mást tennem, mint eljátszani a szexi szukkubuszt. Egy probléma van csak: ő a legfőbb gyanúsítottam anyám ügyében.
Amiről sajnos rendkívül könnyű megfeledkezni, amikor a szerepemre tanít, vagyis a csábításra. Minden egyes forró érintésétől közelebb sodródom a kárhozathoz. De ha megadom magam mágikus vonzerejének, akkor a biztos halál vár rám.
-
új 2 munkanap
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS
Új fantasysorozat a természetfeletti, a tiltott szerelem és a nagy tétre menő játszmák rajongóinak.
TikTok-szenzáció“A Káosz bárkit gazdag és nagy hatalmú hőssé tehet. Már aki túléli…
Ez a vad és veszélyes vetélkedő a legtöbbek számára csak sötétben, suttogva emlegetett városi legenda, engem viszont belerángattak a közepébe, és most a többi teremtménnyel: alakváltókkal, tündékkel, vámpírokkal kell versenyeznem.
Mágia nélküli lényként elég nagy hülyeség volt benevezni, főleg úgy, hogy a dicsőség kicsit sem vonz. A díj segítségével viszont végre én is mágikus erőhöz jutnék, úgy pedig talán lenne esélyem elnyerni azt, amire igazából vágyom: a sárkánytrónörökös szerelmét.
Nincs hát más választásom. Kénytelen vagyok részt venni a kegyetlen küzdelemben, ráadásul egy olyan szövetségessel, akiről sosem tudhatom, a következő pillanatban a segítségemre siet, vagy inkább elvágja a torkomat.
De a Káosz már csak ilyen. Itt egyetlen szabály létezik: életben kell maradni.” -
új 2 munkanap
Ebben a tündérmesében nem él boldogan a hercegnő és a herceg.
Marra a kicsi és gyenge Kikötői Királyság uralkodói párjának harmadik, legkisebb és legfélszegebb leánya. Idősebbik nővére – politikai érdekszövetség megpecsételéseképpen – az erős Északi Királyság hercegének a felesége lesz, majd az ő váratlan halála után a középső lány lép a helyére.
Marrát zárdába küldték, hogy ne állhasson útjába semmiféle hatalmi ármánykodásnak. Ott tizenöt éven át nyugodt életet él, amíg meg nem tudja, hogy testvére a bántalmazó herceg keze alatt szenved, és valószínűleg ő okozta az idősebbik nővér halálát is. A félénk, visszahúzódó Marra ráébred, hogy nővérén és annak születendő gyermekén csak igazi hős segíthet, és az nem más lesz, mint ő maga.
Persze ahogy az efféle történetekhez illik, Marra segítőkre is talál: melléje szegődik a nagy hatalmú temetői boszorkány a tyúkjával, akiben démon lakozik, a maga készítette eleven csontkutya, egy kóbor lovag, valamint saját, kissé hóbortos keresztanyja. Vajon sikerrel járhat ez a furcsa társaság?
-
új 2 munkanap
A CSILLAGKÖZI EXPRESSZ AZONNAL INDUL.
KÉRJÜK, A VÁGÁNY MELLETT VIGYÁZZANAK.
ÉS UTAZÁS KÖZBEN IS VIGYÁZZANAK!
NAGYON, NAGYON VIGYÁZZANAK!A Nagy Hálózat vasútvonalain az ember sosem lehet elég óvatos. Különösen olyasvalaki, mint Zen Starling: zilált életű tini, ügyes kezű tolvaj és “railhead” vagyis vonatmániás sínkósza, aki nem csak a jó zsákmány reményében, de pusztán az utazás élményéért és az intelligens mozdonyok társaságáért is gyakran nekivág a csillagok közé vezető útnak.
Ám egy nap, amikor a sikeres tolvajlás után az utcán egy piros kabátos lány a nevén szólítja, és egy elszánt drón is a nyomába ered, Zen kénytelen rádöbbenni, hogy sorsa új, ismeretlen irányba kanyarodott, és a fényéveket átívelő síneken, csodás és veszélyes világokon át olyan kalandra indul, amelyből kiszállás nincs, úti célja ismeretlen, tétje pedig hatalmas. Talán az egész Univerzum jövője múlik azon, hogy Zent milyen fából faragták, s hogy megtudja, ki is ő valójában:
rendbontó,
akcióhős,
igazmondó,
lázadó,
hazug,
ellenség,
alávaló, vagy
dicső – és vajon még mi minden más…SZÉDÍTŐ SZÁGULDÁS A VÉGÁLLOMÁSIG – ÉS MÉG TOVÁBB!
VADONATÚJ, ELKÉPESZTŐEN IZGALMAS KALANDSOROZAT ELSŐ KÖTETE
A “RAGADOZÓ VÁROSOK” SZERZŐJÉTŐL -
új 2 munkanap
Rachel Cohn David Levithan: Dash és Lily 12 napja
Dash és Lily életük legszebb karácsonyát élték át tavaly (az előző kötetben), miután
különös rejtvények megfejtésével egymásra találtak. Eltelt egy év, megint küszöbön
a nagy ünnep, ám úgy tűnik, most rögösebb út vezet a boldogsághoz. Lily imádott
nagypapája szívinfarktust kapott, és lassú lábadozása beárnyékolja a vidámságáról
híres lány mindennapjait. Még karácsonyfát is elfelejt venni. Ráadásul mintha
Dashsel kezdenének eltávolodni egymástól: kapcsolatukon repedések keletkeznek.
Dashnek tizenkét napja marad, hogy félretegye a karácsonnyal kapcsolatos
fenntartásait, és megpróbálja átragasztani barátnőjére a New York utcáit belengő
ünnepi hangulatot. Küldetéséhez kénytelen igénybe venni furcsa barátai, valamint
Lily ellenséges bátyja, Langston segítségét is. Vajon sikerül meghozniuk Lily kedvét
a karácsonyhoz? Olvadásnak indul-e a szerelmesek közötti fagyos légkör? Dash és
Lily legújabb, megpróbáltatásoktól sem mentes adventi kalandjai garantáltan
megdobogtatják majd az olvasók szívét. -
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
A tizenhét esztendős Pierce Oliviera tudta jól, ha elfogadja John Hayden szerelmét, mindörökre azon a helyen lesz kénytelen élni, amelytől mindig is a legjobban rettegett: az alvilágban. Megérte azonban az áldozat, hiszen immár örökké együtt lehet azzal a fiúval, akit szívéből szeret.
Ám boldogsága – és biztonsága – most nagy veszélybe kerül még a holtak birodalmában is, hiszen a Fúriák felfedezték, hogy John megszegte az alvilág egyik legszigorúbb törvényét: életre keltett egy emberi lelket.
Ha nem áll helyre ismét az egyensúly élet és halál között, a Fúriák haragja menthetetlenül elsöpri nem csupán az alvilágot, hanem Pierce egykori otthonát is a Földön… Csupán egy módon állhatják útját a pusztulásnak: valakinek meg kell halnia.
-
Antikvár 2 munkanap
Neferet visszatér Tulsába, hogy beteljesítse bosszúját, de addig nem tudja megvalósítani nagyra törő terveit, míg egyszer és mindenkorra meg nem szabadul Zoey-tól. A Túlvilágon kudarcot vallott Kalona most már a rabszolgája, de nem csak ő az egyetlen fegyvere Zoey ellen.
Zoey eközben Skye szigetén élvezi a Sgiach vendégszeretetét, kapcsolata mind jobban elmélyül Starkkal, és komolyan felmerül benne: mi lenne, ha soha többé nem térne vissza az Éjszaka Házába?
Stevie Rae és Rephaim viszonya egyre tarthatatlanabbá válik, és a Hollómásnak hamarosan választania kell. Kit áruljon el: az apját vagy a saját érzéseit?
„- A Sötétséget? – mennydörögte Neferet. – Ez nem a Sötétség, hanem egy istennő jogos bosszúja. Ezért tudom megszüntetni a védővarázslatot. Sárkány! Mutasd meg ennek a szörnyetegnek, milyen következményekkel jár, ha valaki szembeszáll az Éjszaka Házával!
Stevie Rae ismét felnyögött, és térdre rogyott. A zöld fény kihunyt körülöttük. Rephaim Stevie Rae fölé hajolt, így a háta teljesen védtelenné vált. Sárkány meglendítette a kardját.
Felemeltem az egyik kezemet, de nem tudtam, mit tegyek. Támadjam meg Sárkányt? Védjem meg a Hollómást, aki megölte a feleségét? Dermedten álltam. Nem hagyhattam, hogy Sárkány bántsa Stevie Rae-t, de nem is őt akarta leszúrni, hanem az ellenségünket – az ellenségünket, aki megbélyegezte a legjobb barátnőmet. Úgy éreztem magam, mintha egy horrorfilmet néznék, ahol tudom, hogy mindjárt lefejeznek, megcsonkítanak vagy kibeleznek valakit, és semmit nem tehetek, hogy megakadályozzam. Csak ez most nem egy film volt, hanem a valóság.
Hirtelen süvítő hang hallatszott, mintha feltámadt volna a szél, és a következő pillanatban Kalona szállt alá az égből, pontosan Sárkány és Rephaim között érve földet. A kezében egy félelmetes fekete lándzsát tartott, ugyanazt, amelyik a Túlvilágon is nála volt, és olyan erővel védte ki a Kardok Urának csapását, hogy Sárkány térdre rogyott.
Erebosz Fiai ekkor léptek akcióba. Tucatnyian siettek a Kardok Urának védelmére. Kalona olyan volt, mint egy gyilkos forgószél, de még neki is nehezére esett ennyi harcossal vívni egyszerre.
– Rephaim! Fiam! – kiáltotta Kalona. – Hozzám! Védj meg!”
Az Éjszaka Háza-sorozat nyolcadik kötete komor és szenvedélyes, mint egy vámpír csókja. Kihagyhatatlan olvasmány!
-
Antikvár 2 munkanap
Zoey-t hatalmas veszteség érte – édesanyja meghalt. Pontosabban meggyilkolták. A lány azonban nem zuhan magába, hanem mindent megtesz, hogy megtudja, mi is történt pontosan. Célja elérésében mindössze egyvalaki hátráltatja: Neferet legújabb szolgálója, Aurox, a megállíthatatlan fegyver, aki körül Zoey olyan furcsán érzi magát – mintha ismerné a fiút.
Eközben Kalona kezd rájönni, mekkora hibát vétett. Hiányzik neki Rephaim, az egyetlen olyan lény, akiben megbízhatott, a halhatatlan azonban túl büszke ahhoz, hogy fia bocsánatát kérje – vagy mégsem?
Persze Neferetről sem szabad megfeledkeznünk – a főpapnőből lett halhatatlan a Sötétséggel kacérkodik, és ravasz tervvel próbálja megtörni az Éjszaka Házának tanárait.
És ha mindez nem lenne elég, Erik megjelöl egy lányt, méghozzá rögtön vörös Jellel, ami már önmagában is különleges, ám úgy tűnik, a lányt különleges képességgel áldotta meg az Istennő, mert látja rejlik igazából a körülötte levő vámpírok és emberek lelkében…„– Aurox! Védj meg! Pusztítsd el őket!
Neferet teremtménye szinte berobbant a harcolók közé.
A fal felől jött, Rephaimmel szemből. Először embernek tűnt. Az alakja olyan volt, mint egy fiatal férfié, bőre a vámpírjelöltek és a vámpírok tetoválásaitól mentes. De túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy ember legyen. A teste szinte elmosódott, ahogy lecsapott. Hátulról támadva elkapta a hozzá legközelebb álló Hollómás kitárt szárnyát, és egyetlen borzalmas mozdulattal letépte annak testéről.
Több évszázados létezése alatt Rephaim látott már borzalmas dolgokat – követett el rettenetes, gonosz tetteket. De valahogy új, emberi nézőpontja még szörnyűbbé tette az elé táruló erőszakot. Testvérével együtt ordított, ahogy az a földre zuhant a kíntól vergődve, miközben hátából dőlt a vér.
Aurox ekkor kezdett el megváltozni. Bár Rephaim az elejétől a végéig látta, mi történik, alig bírta felfogni.
A teste nagyobb, szélesebb lett.
A fejéből szarvak nőttek ki.
Az öklei megduzzadtak.
A bőre hullámzott, megmozdult, lüktetett, mintha valami ki akart volna szakadni alóla.
A teremtmény lehajolt, és egy szinte már kecses mozdulattal lecsavarta a testvére fejét.”Az Éjszaka Háza-sorozat kilencedik kötete, akárcsak az eddigi részek, hátborzongatóan élvezetes olvasmány. Vámpírok, vámpírjelöltek és titokzatos lények sorsa fonódik össze egy végzetes éjszakán!
-
új 2 munkanap
A lassan kibontakozó románc és az elemi mágia rajongóinak íródott Ébredő szél egy olyan világban játszódik, ahol a hatalom legkisebb ígérete is intrikák és vágyak kereszttüzébe kerül.
Vhalla Yarl könyvári tanoncból válik nagy hatalmú varázslónővé, és egy olyan románcba keveredik, amelynek hevessége csak az újonnan felfedezett erejéhez mérhető.
A Solaris Birodalomnak már csak egyetlen királyságot kell meghódítania a kontinens feletti teljes uralomért, de a visszahúzódó Vhalla Yarlban szunnyadó, nemzedékek óta nem látott elemi mágia megfordíthatja a háború menetét.
Vhallát kis kora óta arra tanították, hogy tartsa távol magát a Varázslók Tornyától, a titokzatos mágikus testvériségtől, így könyvekkel körülvéve, békében élte hétköznapjait. De amikor tudtán kívül megmenti az egyik legnagyobb hatalmú varázsló, Aldrik koronaherceg életét, önkéntelenül is részesévé válik ennek a világnak. Súlyos döntés előtt áll: elfogadja varázstudását és a vele járó felelősséget, vagy kiirtja magából a mágiát, és visszatér a korábbi életéhez.
Veszedelmes erők feszülnek egymásnak az árnyak között – vajon Vhallának milyen árat kell fizetnie a habozásáért?
-
új 2 munkanap
A tragikus események hatására Victor Frankenstein megesküszik, hogy örökre felhagy az alkímiával. Miközben a Sötétség Könyvtára a lángtengerben hamuvá ég, fogadalmat tesz, hogy soha többé nem foglalkozik az ördögi tudományokkal – azt is megígéri, hogy nem vet újra szemet bátyja jegyesére, Elisabethre.
Ám túl nagy a kísértés.
Amikor felfedezi az utat a szellemvilágba, nem tud tovább ellenállni. Victor és ikertestvére, Konrad, valamint Elisabeth és barátjuk, Henry, hihetetlen új világban találnak egymásra, ahol az erő és a szenvedély uralkodik. Ám amint a halottak felélesztésének módját keresik, a sötét erők birodalma elragadja őket, ahonnan talán sohasem tudnak visszatérni.
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Park Sheridan tökéletesen kigondolta. Ha senki sem látja, senki sem fogja zavarni. Ha láthatatlanná tud válni, mindenki békén hagyja majd. Eleanor Douglas akkor sem lenne képes eltűnni, ha megpróbálná. Minden túl sok rajta őrült vörös haja, fantasztikus ruhái, a szokatlan bolondságok, amik elhagyják a száját. Mikor Eleanor feltűnik Park iskolabuszán, a fiú nem tudja eldönteni, hogy bátor-e, vagy öngyilkos típus De nem tudja kiverni a fejéből. Két rossz csillagzat alatt született fiatal története, akik elég okosak ahhoz, hogy tudják, az első szerelem szinte sohasem tart soká, de elég bátrak és elszántak ahhoz, hogy mégis megpróbálják.
-
Antikvár 2 munkanap
Meg Cabot legújabb regénye sötét, fantasztikus történet a jelen világról… és az utána következőről.
A tizenhét éves Pierce új városba költözik, tele reményekkel. Talán az új iskolában újrakezdhet mindent. Talán szertefoszlik a szívét szorongató rettegés…
Kudarcot vall azonban minden próbálkozása. Ő itt is rátalál, és hajthatatlan elszántsággal követeli magáénak a lányt. Pierce tudja jól, hogy a srác korántsem őrangyal, sötét birodalma pedig távolról sem a mennyország, mégsem képes távol tartani magát tőle… különösen mivel a fiú mindig azokban a pillanatokban bukkan fel, amikor Pierce a legkevésbé várná, ugyanakkor a legnagyobb szüksége van rá.
Ám ha tovább zuhan lefelé a homályba, Pierce végül újra ott találhatja magát, ahová egyáltalán nem kívánkozik: az alvilágban.
-
Antikvár 2 munkanap
Elérkezett az Iskolák Országos Versenyének hatodik napja, és a piros csapat szétesni látszik. A kezdetben barátságosnak tűnő megmérettetés egyre komolyabbá válik, a feladatok egyre megterhelőbbek, egyre fájóbb a családtagok hiánya, és a négy gyökeresen eltérő személyiségű diáknak egyre nehezebb igazi csapatként együttműködnie.