1–52 / 100 találat
-
új 2 munkanap
Kereken száz esztendővel ezelőtt, az elveszített világháború, a forradalmak, a megszállás, a terror és a trianoni békekötés traumái után a Horthy-rendszer lázasan igyekezett meghatározni önmagát. A kísérletet nem csupán a nacionalista-irredenta retorika és az antiszemitizmus fellángolása jellemezte, de keresztény belső feszültségek is felszínre törtek, elsősorban a két nagy protestáns, illetve a római katolikus egyház között.
1921-ben Pécs, Baja és a köztük lévő területek visszakerültek az anyaországhoz, Nyugat-Magyarországon pedig felkelés robbant ki az Ausztriához csatolandó területek visszaszerzésére. Az eseményeket az év végi soproni népszavazás zárta le, amellyel – kisebb eltérésektől eltekintve – kialakultak Magyarország mai államhatárai.
Még mindig ugyanebben az évben az utolsó magyar király, IV. Károly kétszer is megpróbált visszatérni a trónra, komoly kihívások elé állítva a kormányzót és a hozzá hű politikai elitet. A királykérdés körüli vita és belharc végül egyértelműen a korszak legélesebb belpolitikai konfliktusává változott.
Veszprémy László Bernát kötete olyan sorsfordító időszakként mutatja be az 1921-es esztendőt, amelynek jelentőségéhez a Horthy-korban talán csak az 1944-es év fogható. Ám míg ez utóbbiról számtalan kisebb-nagyobb monográfia született már, 1921-nek eddig jóval kevesebb figyelmet szenteltek a kutatók, noha eseményei az egész rendszer későbbi sorsát meghatározták. A könyv társadalomtörténeti, politikatörténeti és emlékezettörténeti szempontok figyelembevételével alapos és érdekfeszítő összefoglalóját adja a korai Horthy-rendszernek, miközben fontos kérdéseket vet föl Horthy kormányzói tehetségével vagy épp Teleki Pál és Bethlen István politikájával kapcsolatban is.
Veszprémy László Bernát 2016-ban végzett a Károli Gáspár Református Egyetemen, majd az Amszterdami Egyetem holokauszt- és népirtáskutatás szakán szerzett mesterfokozatot. Jelenleg doktorjelölt az ELTE BTK Művelődéstörténet Doktori Iskoláján. Kutatási területe a politikai eszmetörténet és a zsidóság története. 2016 és 2018 között a Szombat című zsidó folyóirat munkatársa, 2017 és 2018 között a Veritas Történetkutató Intézet kutatója, 2019-ben a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének kutatója volt. Jelenleg a neokohn.hu nevű zsidó hírportál főszerkesztő-helyettese.
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A legendás Kohinúr gyémántról szóló könyv Ázsia déli tájainak több évszázadnyi történelmét idézi elénk. A régi időkben úgy tartották, hogy aki a Kohinúrt birtokolja, az uralni fogja az egész világot. A gyémántért folytatott harc főszereplői olyan nagyhatalmú uralkodók, amilyenekkel eddig főként a mesékben találkozhattunk. Birodalmaik is olyan gazdagok és tündöklőek, mint a keleti mesék országai. A Kohinúr kalandos története azonban nem mese. Valódi véres háborúk, hódítás és cselszövés kísérte a gyémánt útját a korabeli Indiában, Perzsiában és a környező birodalmakban. De nem látszik nyugalmasnak a jelene és jövője sem. A Kohinúr a hatalom gyémántja. Története során egyszer sem vásárolták meg, birodalmak buktak meg, és újak keletkeztek, valahányszor a híres gyémánt gazdát cserélt.
-
A lehetetlen szökés – Két fiatal igaz története, akik leleplezték Auschwitz rémtetteit a világ előttúj 2 munkanap
“Rudi megtalálta a módját, hogy harcoljon Adolf Hitler ellen. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy – tizenévesen – a II. világháború egyik legnagyobb hősévé vált.”
-
új 2 munkanap
Berlin, 1933. Első regénye sikerének köszönhetően Althea James személyesen Joseph Goebbelstől kap meghívást Németországba. Berlin az új kancellár, Adolf Hitler vezetése alatt kozmopolita, virágzó városnak hat a Maine állambeli kisvárosból származó lány számára. Kisvártatva azonban találkozik Hannah Brechttel, aki felfedi előtte Berlin valódi arcát…
Párizs, 1936. Hannah Brecht hamar rájön: hiába menekült Berlinből Párizsba, a fények városa sem nyújt menedéket az antiszemitizmus elől. Hannah a Máglyára Ítélt Művek Német Könyvtárában talál új célra. Úgy érzi, a könyvek csendes ereje révén talán harcba szállhat az Európa-szerte egyre hangosabbá váló fasiszta gépezettel, ám amikor egy barátja úgy dönt, a tettek többet érnek a szavaknál, számot kell vetnie, mely történetekért érdemes élni – és ha a szükség úgy hozza, meghalni.
New York, 1944. Férje eleste óta Vivian Childs a saját háborúját vívja, hogy megakadályozzon egy befolyásos szenátort a Katonák Könyvtára cenzúrázásában Viv Edward utolsó leveléből jól tudja, mennyire fontosak ezek a könyvek a fronton harcolóknak. Hamar rájön, hogy ezt a csatát csak úgy nyerheti meg, ha a szenátor propagandáját egy saját, erősebb történettel ellensúlyozza, aminek középpontjában a Nácik Által Betiltott Könyvek Amerikai Könyvtárát gondozó, rejtélyes és visszahúzódó nő áll…A máglyára ítélt művek könyvtárosa megtörtént eseményeken alapuló, felejthetetlen történelmi regény és tanúságtétel az írott szó szépsége és hatalma mellett.
-
új 2 munkanap
A virágzó magyar futballkultúra története, amely a II. világháború előtt forradalmasította a modern labdarúgást és egy új korszakot indított el a sportágban.
Az 1950-es évek elején a magyar válogatott verhetetlennek számított: az Aranycsapat megnyerte az olimpiát, az Évszázad Mérkőzésén pedig leiskolázta Angliát. Az együttes legendás kapitánya, Puskás Ferenc a sportág egyik első nemzetközi szupersztárjává vált. De Jonathan Wilson könyvéből kiderül, hogy ez a sikerkorszak valójában a magyar labdarúgás legfényesebb korszakának csak az utolsó szakasza volt.
Az 1920-as, ’30-as évek Budapestjén új futballiskola született, amely igen jelentős hatást gyakorolt a sportág történetére. A megannyi zseniális játékos és edző nevével fémjelzett időszakban a magyarok egyedülálló módon ötvözték a szigort a szárnyaló fantáziával. De a II. világháború kezdetén, a fasizmus és az antiszemitizmus térnyerésével sokan hazájuk elhagyására kényszerültek.
Örökségük azonban tovább élt. A két világháború közti gazdasági és politikai válság idején az egész világot magyarok tanították meg futballozni.
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A nácik nem csupán hagyományos fegyveres erőikkel kívánták leigázni a világot, hanem célkitűzéseik szolgálatába állították a mágikus gondolkodásmódot is. Szilárdan hittek a vér és a föld erejében, abban, hogy egy titokzatos, elfelejtett múlt örökösei.
A faj tisztaságának megszállott gondolatát az állami ideológia szintjére emelték, s a hazug célkitűzés népszerűsítése és igazolása érdekében áltudományokra, valamint a mítoszokra alapozva létrehozták saját filozófiai rendszerüket.
Több pénzt költöttek az okkult hatóságként működő Ahnenerbére, mint amennyiből a Manhattan-terv keretében az Egyesült Államok kifejlesztette az atombombát, sok millió birodalmi márkát pocsékoltak el például a Szent Grál, az elveszett frigyláda, vagy Atlantisz pontos helyének a megtalálására. Lenyűgöző olvasmány megismerkedni kifacsart elképzeléseikkel és nehezen megmagyarázható tetteik pontos okával. -
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Tartalomból:
Japán viszonylagos elszigeteltség korában – Fontos kereskedelmi kapcsolatot tartott fenn más országokkal.
Térítő ,,barbárok”, rugalmas hollandok – Japán az európai hatalmak előtt.
Az elfeledett ypres-i győzelmek – Az antant jelentős győzelmet aratott a németek felett.
,,Ennek így kellett történnie” – Tisza István elleni merényletek.
Nők a pestis idején – A járvány a nők szemszögéből.
Anglia kivándorlási válsága – Kivándorlók jobb élethez fűződő reményei az Újvilágban.
Halálos megszálottság – Mit tartottak a halálbüntetésről 1840-ban?
Fürdőzési szokások a kora újkori Magyarországon – Fürdőkultúra jellemzői korabeli források alapján.
Egy különös munkásfelkelés – Kétszáz évvel ezelőtti zendülés.
Gettószínház Terizinben – Színmű amit a terizini gettó-láger foglyai írtak.
Csonka János és találmányai – Magyar ipar vezető konstruktőre.
Tömeggyilkos volt-e a Fekete Herceg? – Hadvezér vagy mészáros ?
A Háború és béke – Mennyire hű a történelemhez a tolsztoji alapmű.
Rovatok :
Fókuszban – Újra a trónra ültették volna a nácik VIII. Eduárdot
Búvárrégészet – Újra életre kel a hadihajó
Vélemény – A maják és az aztékok leigázásáról
Tallózó – Felejtés és történelmi emlékezet
Múzeum – Ősi arany- és ezüstkincsek Romániából
Háttér – Veszélyes Paradicsom
Vasparipák – A Burma-Sziám vasútvonal
Rejtélyes történelem – Hogyan lett miniszterelnök Károlyiból?
VII. évfolyam, 9. szám 2017. szeptember
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Felgyorsult, kegyetlen pénzvilágban élünk, amelyben a hithű magyarság belepusztul. Igen, belepusztul, ha nem tér vissza történelmi gyökereihez, ahol a jog és az erkölcs nem válik ketté, a keresztény értékrendjéhez, Szent István örökségéhez, királynőjéhez a Magyarok Nagyasszonyához.
Ezt az értékrendet a Regnum Marianum képviseli számomra a Szent Korona Magyarország legmagasabb méltósága.
Közvetítő ég és föld között, kapu a földi és a mennybéli hatalom, Magyarország és a Mennyország között”.
Ezt a hatalmat kutatja, vizsgálja, elemzi évtizedek óta DR. HIHÁLYFI TIBOR, aki ebben a könyvében kiegészíti eddig megjelent munkáit, és újabb meglepetésekkel szolgál „őfelsége” tisztelőinek.
Nem tanítják, sőt elhallgatják, így nem csoda, ha sokakban felmerül a kérdés, hogy a Szent Korona múzeumba való tárgy, vagy keresztény jelképrendszer, esetleg kozmikus csoda, amellyel megkoronázták a szent királyainkat?.
A szerző könyve kitér a részletes magyarázatra, megfejti a kozmikus adatokat, és választ ad a Szent Korona misztériumára…
*
Ennek megfelelően „A SZENT KORONA MISZTÉRIUMA” című ezen kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akiket érdekel a Szent Korona magyarázata, a kozmikus adatok és keresik a választ a Szent Korona misztériumára. -
új 2 munkanap
A Kossuth Kiadó 2014-ben nagy sikerrel jelentette meg A történelem nagy rejtélyei c. sorozat húszkötetes folyamát. Az új, 15 kötetes sorozat gazdagon illusztrált kötetei a történelem újabb talányait veszik górcső alá, jócskán kitágítva az időbeli és térbeli határokat, a dinoszauruszok pusztulásától kezdve a közelmúltban felfedezett exobolygók életlehetőségeiig. Az olvasó megismerkedhet egy-egy történelmi korszak, esemény vagy alak történeti hátterével, a megválaszolatlan kérdésekkel és az egymással vitázó teóriákkal, feltételezésekkel.
-
új 2 munkanap
A Kossuth Kiadó 2014-ben nagy sikerrel jelentette meg A történelem nagy rejtélyei c. sorozat húszkötetes folyamát. Az új, 15 kötetes sorozat gazdagon illusztrált kötetei a történelem újabb talányait veszik górcső alá, jócskán kitágítva az időbeli és térbeli határokat, a dinoszauruszok pusztulásától kezdve a közelmúltban felfedezett exobolygók életlehetőségeiig. Az olvasó megismerkedhet egy-egy történelmi korszak, esemény vagy alak történeti hátterével, a megválaszolatlan kérdésekkel és az egymással vitázó teóriákkal, feltételezésekkel.
-
új 2 munkanap
A Kossuth Kiadó 2014-ben nagy sikerrel jelentette meg A történelem nagy rejtélyei c. sorozat húszkötetes folyamát. Az új, 15 részes sorozat gazdagon illusztrált kötetei a történelem újabb talányait veszik górcső alá, jócskán kitágítva az időbeli és térbeli határokat, a dinoszauruszok pusztulásától kezdve a közelmúltban felfedezett exobolygók életlehetőségeiig. Az olvasó megismerkedhet egy-egy történelmi korszak, esemény vagy alak történeti hátterével, a megválaszolatlan kérdésekkel és az egymással vitázó teóriákkal, feltételezésekkel.
-
új 2 munkanap
A Kossuth Kiadó 2014-ben nagy sikerrel jelentette meg A történelem nagy rejtélyei c. sorozat húszkötetes folyamát. Az új, 15 kötetes sorozat gazdagon illusztrált kötetei a történelem újabb talányait veszik górcső alá, jócskán kitágítva az időbeli és térbeli határokat, a dinoszauruszok pusztulásától kezdve a közelmúltban felfedezett exobolygók életlehetőségeiig. Az olvasó megismerkedhet egy-egy történelmi korszak, esemény vagy alak történeti hátterével, a megválaszolatlan kérdésekkel és az egymással vitázó teóriákkal, feltételezésekkel.
-
új 2 munkanap
A Városligettől Zanzibárig… utazások földön, vízen, levegőben autóval, hajóval vagy helikopterrel és sok-sok sztorival. Pillanatképek Nógrádi György életéből a gyermekkortól a katonaságon át a hazai és külföldi elismertségig. A fáradhatatlan sztorizó ontja magából a sokszor humoros, de mégis elgondolkoztató történeteket, amelyek vele vagy barátaival és ismerőseivel estek meg. Az úti élményekről, élete fontosabb döntéseiről, eseményeiről szól ez a könyv, és azokról az emberekről, akikkel valahol, valamikor együtt dolgozott vagy összetalálkozott.
A közkedvelt szerző könyvében nemcsak sztorizik, hanem felidézi azokat az eseményeket is 2017-ből, amelyeket fontosnak tart ebben a világban, amelyből továbbra is hiányzik a béke és a nyugalom. Rövid elemzéseket olvashatunk az amerikai elnökválasztásról, a németországi és az ausztriai választásokról és a koreai helyzet alakulásáról. A válogatás természetesen szubjektív, de segít eligazodni ebben a megváltozott világban. -
új 2 munkanap
1939. szeptember. Németország megtámadja, majd megszállja Lengyelországot.
A náci vezetők a főváros zsidó lakosságát gettóba kényszerítik. A Dom Sierot, egy zsidó árvaház diákjai és tanárai sem kerülhetik el a nyomorúságos össze-zártságot. Hamarosan az éhezés, a hideg és betegségek teszik próbára az árvákat. Janusz Korczak doktor, a nemzetközi hírű pedagógus a legfőbb támaszuk a világégés közepette: mindent megtesz, hogy a rábízott gyerekek, ameddig csak lehetséges, gyerekek maradhassanak az elembertelenedett világban. Igyekszik fenntartani a normális élet látszatát, fáradhatatlanul tanít, nevel, támogat, óv, játszik és mesél a gettó poklában, emellett az alap-vető élelmiszer és tűzifa megszerzéséért küzd nap mint nap. Tisztában van vele, hogy fogy a gettóba zárt zsidók ideje, kétségbeesetten próbál hát minél több gyereket kijuttatni a magas falak közül. Ám kevesen élik túl a túlélhetetlent: a bennmaradók útja a treblinkai megsemmisítőtáborba vezet. Korczak doktor, bár tehetné, nem hagyja magukra az árvákat, nem menekül. Énekelve, egymás kezét fogva indul a halálba a gyerekcsapat, de közöttük lépdel a szeretett tanító… -
új 2 munkanap
A Ziani-ház és a Soranzo-ház azóta áll szemben egymással, mióta több mint negyven évvel korábban a nagyatyák közös vállalkozása összeomlott. Akkor úgy döntöttek, nem a bíróságon rendezik nézeteltéréseiket. A két család versengeni kezdett befektetéseiben, a kereskedelemben és az intrikákban, próbálva maga mögé utasítani és végső soron megsemmisíteni a másikat. A bosszú súlyos öröksége apáról fiúra szállt…
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Minden emberi kultúrában, az ókori görög-rómaitól a bibliain át az észak- és dél-amerikai őslakos kultúráig fellelhető egy az égből lezúduló, s egy fajt elpusztító ősi vízözön, egy környezeti katasztrófa legendája. Az Atlantisz pusztulásában Frank Joseph összekapcsolja ezt a világszerte ismert kulturális jelenséget az egy heves kataklizma során egy nap és egy éjszaka alatt a tengerben eltűnt Atlantisz elveszett civilizációjának történetével. Az Atlantisz legendás szigetéről szóló mindeddig legátfogóbb művében Frank Joseph húszévnyi, a világ a minden táját érintő kutatásai nyomán meggyőző bizonyítékokat sorakoztat fel amellett, hogy Atlantisz volt minden későbbi emberi civilizáció gyökere. Zseniális módon cáfolva a modern szkepticimus érveit a régészet, a geológia, a csillagászat és az ősi legendák bizonyítékait egyesítve bizonyítja be az atlantiszi civilizáció létezését, illetve katasztrofális végzetét a bronzkori közel-keleti társadalmak kontextusában, az i. e. XIII. század végén. A szerző meggyőző módon ötvözi a tudományos bizonyítékokat annak a megdöbbentően képzeletgazdag rekonstrukciójával, hogy milyen lehetett Atlantisz utcáin sétálni az utolsó napokban. A hatalmas, ám gazdagság- és hatalomvágytól romlott birodalomról festett portré fontos leckét kínál saját civilizációnknak is.
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
1953. november 25-én – hatvanöt éve – a magyar labdarúgó válogatott “az évszázad mérkőzésén” 6:3-ra legyőzte az angolokat. David Bailey könyve ezzel a meccsel kezdődik: a Vasfüggönyön túlról jött “mágikus magyarok” nemcsak játékukkal nyűgözték le a zsúfolásig megtelt Wembley stadion közönségét, hanem egészen modern szerelésükkel is. Mintha a múlt és a jövő találkozott volna. És sok angol szurkoló akkor úgy érezte, nem lehet annyira rossz az a kommunista ország, amelynek ilyen ragyogó futballistái vannak.
A Magyarországon élő David Bailey több mint tíz évvel ezelőtt határozta el, hogy megírja az Aranycsapat történetét: meg akarta érteni, hogy ebben az országban – amely immár az otthona, s ahol futballrajongóként be kell érnie a gyengécske mai magyar focival – az ötvenes években hogyan bukkanhattak fel egyszer csak káprázatosan tehetséges focisták tucatjai. Mi a titka az Aranycsapatnak?
David Bailey könyve a legjobb angol történetíró hagyományok szellemében egyszerre precíz és olvasmányos, és a kényes kérdések vagy furcsa ellentmondások feltárásától sem riad vissza. Leírja az akkori Magyarország, a Rákosi-diktatúra minden szörnyűségét, és azt is, hogy az Aranycsapat tagjai, akik közül jó páran köztudottan gyűlölték az új rendszert, hogyan tudtak együtt élni vele – és óriási sikereket aratni nemcsak a maguk és a magyar futballszurkolók, hanem a politikai vezetés számára is.
Sok nagyszerű könyv jelent már meg az Aranycsapatról, de David Bailey-é az első olyan, amely ezt a történetet a maga minden ellentmondásával, furcsaságával, a politika és a sport összefonódásait is vizsgálva, az elejétől a végéig, regényesen elmeséli nekünk. -
új 2 munkanap
-
Az Auschwitz-jegyzőkönyv – versenyfutás az idővel – Két rab tanúvallomása életek ezreit mentette megúj 2 munkanap
Adolf Eichmann több százezer magyar zsidót küldött gázkamrába – a budapesti zsidóság egy részét az Auschwitzból megszökött szemtanúk vallomása mentette meg.
A nácik terve működésbe lépett: meg akarták semmisíteni a még megmaradt magyarországi zsidóságot. Cesłav Mordowicz és Arnošt Rosin rabok voltak Auschwitzban. Majdnem megfulladtak egy föld alatti bunkerben, de sikerült elmenekülniük, és elmondták a zsidó vezetőknek, mit láttak.
1944. június elején tett vallomásuk alátámasztotta, amiről korábban is hallani lehetett, de szinte senki nem hitte el: hogy Auschwitzban tömeggyilkosság zajlik, embereket gázosítanak el, és hogy a táborba nap mint nap ezrével érkező magyarokra ugyanez a sors vár.
Mordowicz és Rosin vallomása jelentette a szikrát, hogy a hónapokon át tétovázó magyar politikai vezetés végre cselekedni próbáljon – alig néhány órával azelőtt, hogy további több mint kétszázezer zsidót deportáltak volna Budapestről.“Döbbenetes élettörténet az auschwitzi haláltáborból: Mordowicz ritka megmenekülésének története révén fogalmat alkothatunk a Holocaust felmérhetetlen, szörnyű tragédiájáról.” – David I. Kertzer, a Brown Egyetem antropológiaprofesszora, The Pope and Mussolini című Pulitzer-díjas könyv szerzője.
“Fred Bleakley hosszas kutatások után leírja az igazságot ebben a mai napig igen megosztó történetben. Hihetetlenül érdekes munka.” – Dr. Tibori-Szabó Zoltán, holocaustkutató, a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem oktatójaFred R. Bleakley író, nyugalmazott újságíró, korábban a Business Weeknél, az Institutional Investornél, a New York Timesnál, és a Wall Street Journalnél dolgozott. Az Auschwitz-jegyzőkönyvek témájába azután ásta bele magát, hogy a Wall Street Journal számára interjút kellett készítenie Cesłav Mordowiczcsal. Maine-ben él feleségével.
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Ez a könyv az élet megélésének fontosságáról szól, vagyis arról, hogyan élvezhetjük a legjobban az életet. Yutang könnyed stílusban ír a kínai világ megannyi jelenségéről, az élet nagy és apró dolgairól. Bölcs természetességgel ír emberi mivoltunkról, viszonyunkról Istenhez, a boldogság problémájáról, a gondolkodás művészetéről, a szellemi és az érzéki élvezetekről, a lustálkodás fontosságáról, a teázásról, a dohányzásról, életről és orvosságról, a virágrendezésről, a természetben rejlő szépségekről és még sok mindenről, ami az élet sóját adja. Ez az örök bestseller, amely 1939-ben “A bölcs mosoly” címmel egyszer már megjelent magyarul, most új fordításban és teljes terjedelemben olvasható.
-
új 2 munkanap
Az elit alakulat – Élet és halál urai: a praetorianusok
Tartalom:
Veszedelmes védelmezők – A praetorianus gárda
Gótikus szentélytől nemzeti emlékhelyig – A Notre-Dame évszázadai
Rendszerváltó Magyarország – Kádárnak mennie kellett
Bérgyilkosok az angol király zsoldjában
Végjáték és nyitány – Beépülni és bomlasztani, így készült az állambiztonság Nagy Imre temetésére
Unatkozó brit gyarmatosítók – A gyarmati lét elviselhetetlen könnyűsége
Történelemformáló szökőár
Hitek csatája Srí Lankán
Katonai puccs Caligula ellen
10 különleges római tárgy
Földnélküli János, a rettegett király
Jó estét, Mr. Waldheim, jó reggelt, Ausztrália!
Rovatok:
Levelek
NaptárilapokKözelmúlt – 1969
Tallózó – Karhatalom, elnyomás és deportálás
Múzeum – Törékeny vágyak Óbudán
Reformáció – A puritánok dilemmája
Hét város – Ókori és középkori tudásközpontok
Vélemény – A téma az utcánkban hever
Ki gondolná?
Ajánló
-
Antikvár 2 munkanap
Különös vadászat folyt a végóráit élő náci birodalomban, az amerikai, brit, francia és szovjet különleges egységek tucatjai fésülték át a terepet, és nem Hitlert vagy Himmlert keresték, hanem egymással versengve elsőként próbálták meg elérni a titkos üzemeket, az ott gyártott csodafegyvereket, valamint foglyul ejteni és elhurcolni az azokat megalkotó tudósokat és fejlesztő-mérnököket. A merész próbálkozásokat siker koronázta, a háború befejezése után a szövetségesek hazaszállították a zsákmányolt terveket, maketteket, prototípusokat, félkész hadi technikákat és az immáron hadifogoly zseniális mérnököket is. Az elrabolt csodafegyvereket tesztelték, az arra érdemeseket hadrendbe állították és továbbfejlesztették – sok esetben az ötletgazda felügyelete mellett, szabadságáért és büntetlenségéért cserébe… Tény, hogy a Harmadik Birodalom mérnökei soha nem látott repüléstechnikai forradalmat indítottak el, újítások és kipróbálatlan technológiák alkalmazása révén messze a szövetséges szakemberek előtt jártak és előremutató, bár igen kiforratlan haditechnikát hagytak maguk után. Mivel a háború végnapjaiban már megjelentek a német légterében az angol és amerikai bombázók, ezért az RLM újabb és újabb repülőgépeket és csodafegyvereket követelt a tervezőktől, így hihetetlenül intenzív fejlesztési munka folyt a szigorúan titkos telepeken és az akkor született tervek, prototípusok alapvetően meghatározták a repüléstechnika későbbi fejlesztési irányait.
-
új 2 munkanap
Az, amit „Erdély aranykorának” neveznek a történészek, két fejedelem uralkodásának az idejére esett. Az egyik fejedelem 16, a másik 18 évig uralkodott úgy, hogy az országon belül nem voltak háborúk, idegen katonák nem tapodták Erdély földjét. Bethlen Gábor – kiváló uralkodó lett: a legnagyobbnak tartott erdélyi fejedelem, aki megerősítette a központi hatalmat. A másik fejedelem I. Rákóczi György, akiről keveset tudunk, holott ő is meglehetősen sokat tett Erdélyért. Mindketten dolgoztak a kis ország felemelkedéséért, és tényleg sikerült megvalósítaniuk egy bizonyos fellendülést, virágzást, amiért alattvalóik joggal áldhatták őket.
A Magyar királyok és uralkodók sorozat 20. kötete.
-
új 2 munkanap
A nagy sikerű Vienna – Család ellen nincs orvosság c. családregénye után Menasse a hét főbűn ürügyén írta meg elbeszéléskötetét. Nem szex-történeteket írt ugyan, de – ismert fanyar humorával – úgy irányítja a meseszövést, hogy mindegyik főbűn – restség, torkosság, bujaság, harag, kevélység, irigység, fösvénység – a párkapcsolatok gyönyörűségéhez, lehetetlenségéhez vezeti el az olvasót. Alakjai szinte törvényszerűen követik el a neveltetésükből, helyzetükből, kapcsolataikból, vagy a nemükből fakadó bűnöket. A legtöbb ember megteremti a maga kis poklát..
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
1978-ban a Colorado Springs-i (Colorado állam) közösség növekedést tapasztalhatott a Ku-Klux-Klan (KKK) tagságának létszámában. Az egyik férfi, aki vállalta a kihívást és fellépett a város uralmának átvételére törő szervezet ellen, Ron Stallworth rendőrnyomozó volt. Elindított egy fedett nyomozást a Klánon belül, a tagjává vált, sőt rövid ideig Duke, a klánvezér testőreként szolgált, végül pedig felkérést kapott a Colorado Springsben működő részleg vezetői tisztének betöltésére. A nyomozás és az események iróniája: Stallworth fekete bőrű férfi. A művelet során megvívta a szükséges politikai harcokat a rendőrségen belül, hogy sikeresen ki tudja húzni ezt a „fullánkot”. A fekete klántag elmeséli, hogyan győzte le ezeket az akadályokat, és milyen módon érte el ezt a szinte hihetetlen eredményt.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A közkedvelt szerző figyelme a 20. századi Németország sorsára fókuszál, de felidézi azokat az eseményeket is 2018-2019-ből, amelyeket fontosnak tart Németországban és a világban, amelyből továbbra is hiányzik a béke és a nyugalom.
Nyomon követhetjük a német pártok tevékenységét, koalícióikat, a kancellárokat Konrad Adenauertől Helmut Kohlon át Angela Merkelig. Tanui lehetünk a Bundeswehr létrehozásának, az NSZK biztonságpolitikája alakulásának, a NATO és Németország közötti kapcsolatok formálódásának. Részletes tájékoztatást kapunk a migránskérdés alakulásáról, a Willkommen-kultúrájától a kitoloncolásokig
Rövid elemzéseket olvashatunk arról, hogyan alakul az Európai Unió és Nagy-Britannia viszonya a Brexit miatt, milyen dilemmákkal szembesül az orosz és ukrán politika, vagy milyen fejlődési utat követ Kína a 21. században. A válogatás természetesen szubjektív, de segít eligazodni ebben a megváltozott világban. -
új 2 munkanap
A fekete sereg különleges egysége, a Baphomet-osztag késve igyekszik csatlakozni a fősereghez, amely már rég Bécsújhely ostromára készül. Falkenstein városába érkezve azonban az a “megtiszteltetés” éri őket, hogy Beatrix királynét kísérjék előbb Falkenstein grófjának lakomájára, a közeli kastélyba, majd Mátyás király hadi táborába.
Nem sejtik azonban, hogy Falkenstein gófja csak nemrégiben hódolt meg kényszerűségből Mátyásnak. A gróf árulásra készül, és amíg a lakoma tart, elrejtett zsoldosaival le kíván számolni a magyar hadi tábor lakóival, Beatrix királynét pedig foglyul akarja ejteni, hogy aztán tálcán kínálhassa Habsburg Frigyes császárnak, aki így, a fejedelmi tússzal a kezében könnyedén térdre kényszerítheti halálos ellenfelét, Mátyás királyt.
A gróf terveit csak a kíséret tagjai, a Baphomet-osztag veterán zsoldosai akadályozhatják meg. Amikor egy időben kitör a harc Falkenstein tornyai közt és a magyar hadi táborban, csak a fekete sereg sokat tapasztalt harcosaira lehet számítani…
A képregény kiváló vizuális kiegészítője és előzménytörténete Bán Mór tavasszal megjelent, nagysikerű történelmi kalandregényének, a Kinizsi fiainak (A fekete sereg 1.)BÁN MÓR (Bán János): író, szerkesztő, újságíró, a nagy sikerű Hunyadi regényciklus szerzője. Elismerései: Zsoldos Péter-díj, Herczeg Ferenc-díj, irodalmi Prima-díj, Magyarország Babérkoszorúja-díj, továbbá a Honvédelmi Minisztérium kitüntetése haditudósításaiért.
FAZEKAS ATTILA Korcsmáros Pál-díjas képregényrajzoló, illusztrátor. Képregényeit az egész ország megismerte pl. a Füles magazinból. -
új 2 munkanap
Gervai András a hatalom számára kiemelt fontosságú területeken, a filmesek között és a színházakban működő ügynökök tevékenységét vizsgálva jut arra a következtetésre, hogy „a titkosszolgálatok működésének, tevékenységének vizsgálatakor jól megragadható a politikai vezetők (így a kultúrpolitika irányítói) és az állambiztonsági szolgálatok együttműködése, összjátéka. Összejátszása. A politika napi kapcsolatban állt a Cég vezetőivel, s felhasználta döntéseihez a titkos információkat, esetleg továbbiakat rendelt. Az állambiztonsági szolgálatok igyekezett megfelelni az elvárásoknak, s azoknak – önigazolásból, saját fontosságát és a mindenkori veszélyt felnagyítva – elébe is ment, nem ritkán pedig manipulatív eszközeivel és módszereivel maga is formálta, alakította a döntéseket.” A könyv bőséges jegyzetanyaga tucatnyi tartótiszt kilétére és pályafutására is fényt derít.
-
Antikvár 2 munkanap
Soós László a saját bőrén égő és élő valóságanyagot menekítette át az időállóbb formába, regényébe, amely a dokumentumvegetációban is tud újat mondani a háború emberi vonatkozásairól. Éppen az emberi sorsok nyomon követésével tud átfogó és összefüggő képet adni arról a hadseregről, amelyért Nemeskürty tízegynéhány évvel később a rekviemet mondta. Borostyák Gábor tartalékos hadnagy „frontsorsán” keresztül sikerül az írónak belülről és mozgásában ábrázolnia a honvédség bizonyos rétegének, az ún. középosztálybeli értelmiségi fiataloknak a bonyolult viszonyrendszerét ehhez az emberhez méltatlan korhoz. Változó földrajzi helyszíneket, ám változatlan háborús színtereket jelképez a „fehér pázsit”, ahol esztelenül pusztult el a magyar felnőtt férfilakosság nagy hányada.
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Gróf Eszterházy Richárd, az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legagyafúrtabb kémje különösen fontos megbízást kap: ki kell derítenie milyen hadititkokat adott el a birodalom legveszedelmesebb ellenségének a császári és királyi hírszerzés vezetője. A bűnügy felderítésébe Ritter István, budapesti detektívet is bevonják, akire egyedi nyomozási módszerei miatt figyelt fel a császári titkosszolgálat.
A különös páros újabb és újabb nyomokat követve megpróbálja megakadályozni a világtörténelem egyik legtragikusabb eseményét. Eközben észre sem veszik, hogy olyan folyamatokat indítanak el, amelyek teljesen megváltoztatják Európa életét…Tarjányi Péter és Dosek Rita új könyvében a XX. század egyik legsúlyosabb következményekkel járó kémjátszmájáról rántja le a leplet.
Megváltoztathatja egy eltévedt postai levél az egész világ sorsát?
Mennyire védtelen a nemzet, ha csak egyetlen polgára is elárulja?
Hogyan formálta át két magyar a történelem menetét?“- És most mi lesz? – kérdezte Ritter, kissé tartva a választól.
Eszterházy szemei a semmibe révedtek. A korábbi tűz elkeseredett közönnyé változott.
Az a császár hangulatától függ sóhajtotta. Ha felelősen dönt, levadásszuk ezt a szervezetet, az összes résztvevőt beleértve. Ha személyes sértésnek veszi a történteket, akkor Isten óvja Európát!
Úgy érti, háborút robbant ki?
Pontosan úgy értem – válaszolta Eszterházy.
Hadat üzen Szerbiának? – próbált következtetni Ritter.
Ez csak az első lépés. Ha Szerbiát megtámadjuk, Oroszország hadat üzen a Monarchiának. Ha a Monarchia hadba lép, Németország hadat üzen Oroszországnak. Ezt nem hagyhatja szó nélkül Franciaország és Nagy-Britannia sem, hiszen mindenkinek vannak érdekeltségei a térségben Ez egy borzalmas háború lesz. A legkegyetlenebb fegyverekkel. Olyan, amilyet még nem látott a világ.” -
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A Tartalomból:
Háború és béke – béke a világháborúk után
A romba dőlt Európa – 1945, egy új világrend a romokon
Írország háborúba megy – 1916, fegyveres ír felkelés
Rivális királynők – I. Erzsébet és Mária skót királynő kapcsolata
Ganz Ábrahám, a forradalom öntőmestere
Diplomáciai jelentések a háború utáni Magyarországról – a brit nagykövet szemszögéből
Szekfű Gyula kor- és kórképe – Út a Horthy rendszer és a nyilas pusztítás
Vita egy 700 éves királygyilkosságról – II. Eduárdot mégsem gyilkolták meg?
Kasztrált énekesek hódítják meg Európát – A 18. század sztárjai
Magyar ügynök vagy szlovák hazafi? – Frantisek Jehlicka
Lehetséges-e európai kollektív emlékezet? – nemzetek feletti történelmi tudat
Ember és környezete a 19. századi Magyarországon Urbanizáció és iparosodás
A rovatokból:
Reaktorkatasztrófa Csernobilban
Fókuszban – Közelítő rokonság
Bűnözés – Miről árulkodnak a 19. századi zárfeltörő versenyek?
Divattörténelem – A testkép változása
Múzeum – A magyar telefónia
Tallózó – Kádár-kori sportpolitika
Vélemény – Újra kell gondolni a civilizáció fogalmát
Háttér – Miért tartanak Európától a brit konzervatívok?
Miről verselt Erzsébet királyné?
6. évfolyam, 4. szám, 2016. április
-
új 2 munkanap
Szenzációs lelet változtatta meg radikálisan a képet, amelyet eddig Adolf Hitler apjáról, Alois Hitlerről és a Hitler családról alkothattunk: az apa kötegnyi, megsárgult levele egy padláson vészelte át a “Führer” személyes dokumentumait eltüntető náci időket, s került a történész szerző, Roman Sandgruber kezébe a közelmúltban. A 31 kézírásos levélből teljesen új szemszögből ismerhetjük meg a fiára oly nagy hatást gyakorló Alois Hitler személyiségét. Ugyanakkor némi fény derül a Hitler család mítoszok, kitalációk és feltételezések terepévé vált mindennapjaira is. Mindmáig sokakat foglalkoztat ugyanis a kérdés: vajon miként lehetséges, hogy egy felső-ausztriai porfészekből származó, kudarcos, jobbára autodidakta gyerek pályája ilyen magasra íveljen?
-
új 2 munkanap
Legyőztük a pusztító éhínséget.
Megfékeztük a gyilkos járványokat.
Véget vetettünk az öldöklő háborúknak.
De mihez kezdjünk ezek után?
Kíséreljük meg legyőzni az öregedést?
Próbáljuk meg kicselezni a halált?
Tegyük az embert istenné?
A világhírű jeruzsálemi egyetemi tanár, Yuval Noah Harari elgondolkodtatóan és világosan vázolja fel az emberiség lehetséges jövőit, és hogy miként válhat a Homo sapiens Homo deusszá.
-
új 2 munkanap
Az 1848-as forradalom és a szabadságharc 20. évfordulójára 1868-ban megjelent impozáns kivitelű emlékalbum hasonmás kiadása többek közt Jókai Mór, Tompa Mihály, Podmaniczky Frigyes, Irányi Dániel, Asbóth Lajos honvédtábornok írásaival, Benczúr Gyula, Jankó János, Liezen-Mayer Sándor, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Wágner Sándor festményei nyomán készült fametszetekkel.
-
új 2 munkanap
Éppen száz esztendeje annak, hogy 1920 márciusában Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották. Személye és közel negyedszázados regnálása körül azonban mind a mai napig komoly emlékezetpolitikai és közéleti viták dúlnak. Hívei szerint ő konszolidálta az országot, mindent megtett azért, hogy Magyarország a lehető legkisebb veszteséggel kerüljön ki a háborúból, ráadásul a magyar zsidóság egy részének megmenekülése is neki köszönhető. Ellenfelei mindezt másképpen gondolják. A kormányzó döntéseinek objektív, történeti elemzése ugyanakkor segíthet abban, hogy elfogultságoktól és ideológiai elkötelezettségektől mentesen közelítsünk ehhez a kérdéshez.
Ungváry Krisztián új kötetében arra keresi a választ, hogy milyen felelőssége volt Horthy Miklósnak Magyarország sorsának alakulásában, különösen második világháborús szerepvállalásában és a magyar zsidóság 1944-es tragédiájában. A szerző az összes eddigi kutatási eredményt felhasználva tematikus kérdések köré csoportosítja Horthy politikusi működését, megkísérli pontosan rekonstruálni mozgástereit, és a korban érvényes jogi és politikai elvárásokat és lehetőségeket figyelembe véve egyenként teszi mérlegre a kormányzó legfontosabb döntéseit és választásait, amelyek alapvetően befolyásolták Magyarország lakóinak életét 1920 és 1944 között.
UNGVÁRY KRISZTIÁN (1969) történész fő érdeklődési területe elsősorban a 20. század politika- és hadtörténete, illetve az emberek viszonya saját történelmükhöz. Számos nagy visszhangot kiváltott történeti munka szerzője. A Horthy-rendszer mérlege című akadémiai disszertációjával elnyerte az MTA doktora címet.