Akció!

Az Auschwitz-jegyzőkönyv – versenyfutás az idővel – Két rab tanúvallomása életek ezreit mentette meg

62,00 lei 55,80 lei

Adolf Eichmann több százezer magyar zsidót küldött gázkamrába – a budapesti zsidóság egy részét az Auschwitzból megszökött szemtanúk vallomása mentette meg.

A nácik terve működésbe lépett: meg akarták semmisíteni a még megmaradt magyarországi zsidóságot. Cesłav Mordowicz és Arnošt Rosin rabok voltak Auschwitzban. Majdnem megfulladtak egy föld alatti bunkerben, de sikerült elmenekülniük, és elmondták a zsidó vezetőknek, mit láttak.
1944. június elején tett vallomásuk alátámasztotta, amiről korábban is hallani lehetett, de szinte senki nem hitte el: hogy Auschwitzban tömeggyilkosság zajlik, embereket gázosítanak el, és hogy a táborba nap mint nap ezrével érkező magyarokra ugyanez a sors vár.
Mordowicz és Rosin vallomása jelentette a szikrát, hogy a hónapokon át tétovázó magyar politikai vezetés végre cselekedni próbáljon – alig néhány órával azelőtt, hogy további több mint kétszázezer zsidót deportáltak volna Budapestről.

“Döbbenetes élettörténet az auschwitzi haláltáborból: Mordowicz ritka megmenekülésének története révén fogalmat alkothatunk a Holocaust felmérhetetlen, szörnyű tragédiájáról.” – David I. Kertzer, a Brown Egyetem antropológiaprofesszora, The Pope and Mussolini című Pulitzer-díjas könyv szerzője.
“Fred Bleakley hosszas kutatások után leírja az igazságot ebben a mai napig igen megosztó történetben. Hihetetlenül érdekes munka.” – Dr. Tibori-Szabó Zoltán, holocaustkutató, a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem oktatója

Fred R. Bleakley író, nyugalmazott újságíró, korábban a Business Weeknél, az Institutional Investornél, a New York Timesnál, és a Wall Street Journalnél dolgozott. Az Auschwitz-jegyzőkönyvek témájába azután ásta bele magát, hogy a Wall Street Journal számára interjút kellett készítenie Cesłav Mordowiczcsal. Maine-ben él feleségével.

Utolsó példány

Kategória:

További információk

Állapot

új 2 munkanap

Kiadás

Kiadó

21. Század Kiadó

Lapszám

253

Szerzõ

Fred R. Bleakley