Akció!

Pulitzer

58,00 lei 52,20 lei

Wisinger István legújabb dokumentumregénye Pulitzer József, azaz Joseph Pulitzer, a sajtócézár életét dolgozza fel. Kevesen tudják, hogy Pulitzer nevéhez nemcsak az amerikai újságírás legrangosabb díja, hanem az úgynevezett “sárga sajtó” modellje is kötődik, amely William Randolph Hearst sajtómágnással vívott heves konkurenciaharcának eredménye. Ez a klasszikus, szenzációhajhász zsurnalisztika ugyanakkor ösztönözte az amerikai demokrácia és média fejlődését: jelentős korrupciós ügyek, politikai botrányok és gazdasági visszaélések tényeit tárta fel az amerikai nép előtt, és ez sok esetben új törvények elfogadásához is vezetett.
Pulitzer 1904 májusában, egy újságíróiskola felállítását támogató írásában fogalmazta meg hitvallását:
“Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel, vagy bukik el. Az ügyes, érdek nélküli, közszolgálati szellemű sajtó, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes, és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, amely nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldoslelkű, demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga. A hatalom a Köztársaság jövőjének építésére az újságírók eljövendő nemzedékeinek kezében lesz.”

Nincs készleten

Kategóriák: ,

További információk

Állapot

új 2 munkanap

Kiadás

Kiadó

Athenaeum Kiadó

Lapszám

381

Szerzõ

Wisinger István