53–104 / 158 találat
-
új 2 munkanap
1993-at írunk, és az X-generáció Kurt Cobain és a grunge mozgalom zenéjére dübörög. A tizenhat éves Maggie Chicago nagyvárosából az Ír-tenger partjára kerül, egy szélfútta városkába, ahol rockzenész nagybátyja, Kevin által küldött magazinokon és édességeken tengődik, és nem tudja, valaha is megtalálja-e a helyét ebben az új világban. Amikor lecsap rá az első szerelem és egy hirtelen haláleset, Maggie tiltott zarándokútra indul, hogy teljesítsen egy utolsó kívánságot: „élj!”
„Gyönyörűen megírt történet a felnőtté válásról… pont olyan keserédes, mint az első szerelem, és pont olyan felejthetetlen.” (Forever Young Adult)
-
új 2 munkanap
Bree Deringerben, Olivia Hayesben, Kitty Weiben és Margot Mejiában nincsen semmi közös. Legalábbis szeretnék, ha az elit magániskolájuk tanulói és vezetősége is ezt gondolnák.
A lányoknak különbözőek a céljaik, különbözőek a barátaik, és az életkörülményeik is mások, viszont összeköti őket egy óriási titok: mindannyian tagjai a Ne Légy Dühösnek, egy titkos társaságnak, amely névtelenül áll bosszút az iskola rosszfiúin, a gonoszkodó lányokon és a zsarnok tanárokon.
A legutóbbi célpontjuk azonban holtan végzi, mégpedig úgy, hogy egy vérrel átitatott NLD-kártya van a kezében. A lányoknak szembesülniük kell azzal, hogy nem olyan névtelenek, mint gondolták – és minden jel arra mutat, hogy valakik vagy valaki bosszút forral ellenük.
Miközben a különös csoport tagjai mindent megtesznek, hogy rájöjjenek, ki a gyilkos, olyan titkokat és hazugságokat is felfedeznek, amelyek megrengetik amúgy is törékeny barátságuk alapjait. Ahogy telik az idő, egyre több és több nyom gyűlik össze, és természetesen a rendőrség is vizsgálatot folytat az ügyben. Szép lassan az is kiderül, hogy mindenkinek van veszítenivalója.A Nulladik óra és Hazug csajok társaságának hangulata találkozik Gretchen McNeil szellemes és feszültséggel teli regényében, amely négy különböző személyiségű lányról szól, akik összefognak, hogy bosszút álljanak néhány középiskolai zaklatón, és közben veszélyes ellenségeket szereznek maguknak. Tökéletes választás az E. Lockhart, Karen M. McManus és Maureen Johnson rajongók számára.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Tizenkét fiatal játékos. Ősi nemzetségek leszármazottai.
Évezredekkel ezelőtt választották ki őket.
Életük minden egyes napján erre a megmérettetésre készültek.
Erősek, kegyetlenek, szépek, kedvesek, hűségesek, okosak, lusták és gyávák. Olyanok, mint mi. Jók és rosszak.
Ők a Föld örökösei, és rájuk vár a feladat, hogy megoldják a rejtélyt, különben mind elbukunk.
A végjátékban egy szabály létezik: hogy nincs szabály.OLVASD EL A KÖNYVET.
KÖVESD A NYOMOKAT.
OLDD MEG A REJTÉLYT.
A VÉGJÁTÉK ELKEZDŐDÖTT.Amit a kezedben tartasz, az nem csak egy könyv. Te magad vagy a játékosa, és ha jól teszed a dolgod, akár a győztese is lehetsz. A sorsunk a te kezedben van.
James Frey sikerkönyve több mint negyven országban jelenik meg egy időben, nagyszabású multiplatform játék társul mellé, és filmváltozat is készül belőle!
ENDGAME – Toborzás
A világ sorsa tizenkét tinédzser kezébe kerül, amikor egy napon pusztító meteorzápor éri a Földet. A katasztrófa volt a jel, amelyre a beavatottak generációk óta várnak: az ősi kultúrákból származó, születésüktől fogva felkészített fiataloknak harcot kell vívniuk, hogy megmenthessék a saját vérvonalukhoz tartozókat a Végtől. Csak az győzhet, aki értelmezni tudja a jeleket, meg tudja fejteni a rejtvényeket, időben megszerzi azt, ami kell… és le tudja győzni a másik tizenegy játékost. Vajon ki dönt jól: aki szövetségeket köt, vagy aki a saját útját járja? Aki jóval a többiek előtt jár, vagy aki a háttérben szellemként követi őket? A nyers erő vagy a megérzések lesznek célravezetőbbek? Vajon ki lesz képes megtalálni (és megtartani!) a három kulcsot, amely ahhoz kell, hogy ő legyen az az egy, aki megnyeri a Végjátékot?
Az ENDGAME világa
A trilógia egy olyan alternatív valóságban játszódik, amelyben a világ legősibb vérvonalai közül fennmaradt tizenkettő évszázadok óta készül a Végjátékra. A szabályok szerint mindegyik vérvonalnak ki kell állítania egy Jelöltet, akit kemény kiképzésnek vetnek alá akár születésétől kezdve. A kiválasztottnak 13 éves korától 20 éves koráig minden pillanatban készen kell állnia arra, hogy ha eljön az idő, bebizonyítsa: az ő vérvonala az, amely megérdemli, hogy túlélje a Végjátékot.
A három végső, kontinenseken átívelő küzdelmet bemutató regény kiegészül kilenc novellával, amelyek a Játék előtti felkészülési időszakba engednek betekintést. Ahány Játékos, annyi sors és személyiség, de csak egy nyerhet. -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Pearl nem tipikus Katicalány, róla szinte senki nem tud jót mondani. Nagyszájú, szemtelen, akaratos, mindenkinek beszól, ahol megfordul, kellemetlenséget okoz, szóval az a jól ismert balhés csaj, aki egyetlen mondattal hátba döf, de aki mégis, ha kell, ki tud állni a barátaiért. Amennyire nem izgatja senki és semmi, annyira odavan a színpadért. Minden évben szerepel a karácsonyi iskolai darabban, a Rómeó és Júlia nélküle elképzelhetetlen – legalábbis így indul az idei meghallgatásra. Ám váratlanul a színpadon terem egy ismeretlen, rózsaszín hajú lány, fura cuccokban, egyenesen Japánból. Őstehetség. Ha tudni akarod, milyen, amikor Pearl tajtékzik, és mire képes, hogy a szerepét megtartsa, olvasd el a történetét!
-
új 2 munkanap
Sempera királyságában idővel fizetnek, amelyet kivonnak a vérből, vashoz kötnek és meg is esznek azok, akik tovább akarnak élni. A tehetős arisztokraták, például a dúsgazdag Gerling-család, halálra adóztatják a szegényeket, hogy évszázadokkal megtoldhassák saját életüket. Senki sem gyűlöli jobban a Gerlingeket, mint Jules Ember, aki tíz éve az apjával együtt a szolgálatukban állt, amíg egy végzetes baleset arra nem kényszerítette őket, hogy éjnek évadján meneküljenek el a fényes kastélyból. Amikor Jules rájön, hogy az apja haldoklik, tudja, hogy vissza kell térnie Everlessbe, időt kell szereznie az apjának, mielőtt örökre elveszítené. Ám a visszatérés Everlessbe több veszéllyel – és kísértéssel jár – mint Jules várta. Hamarosan beletéved a sötét titkok mocsarába, és nem tud választani két testvér között, akikről azt hitte, hogy sohasem fogja viszontlátni őket. Döntéseivel megváltoztathatja a sorsot – sőt, magának az időnek a sorsát.
-
új 2 munkanap
A fekete szárnyak rendellenesek,
eladni a lelkét a démonoknak hiba volt,
de tényleg lehetetlen belezúgni egy seggfejbe?Amikor az angyalok alászálltak, hogy birokra keljenek a Földet pusztító démonokkal, összekeveredett erejük megfertőzte az emberiséget. Angyali vagy démoni erő várt mindenkire. Miután a Feltárási ceremónián Brielle-nek szárnyai nőnek, biztosra veszi, hogy angyali erővel bíró égi vált belőle. Egészen addig, míg meg nem látja, hogy a szárnyai feketék.
Fiatalon eladta a lelkét, hogy megmentse édesapja életét, és ezzel az Alantasok Akadémiájához láncolta magát. Egészen addig, míg egy égi harcba nem száll érte, hogy felvételt nyerjen a Bukottakhoz, Angyalváros elit akadémiájára. Égi tanítómesteréhez, az elképesztően jóképű Lincoln Greyhez azonnal vonzódni kezd. Először úgy tűnik, csupa móka lesz az iskola, mígnem Brielle és Lincoln már az első napon egymás torkának esnek.
Annak bebizonyítására, hogy semmi keresnivalója a Bukottak Akadémiáján, egy abrus démon az egész iskola előtt feltárja, hogy ismeri Brielle titkát. Így minden másnál fontosabbá válik, hogy Lincoln Brielle épségéért harcoljon. Azonban Lincoln legnagyobb meglepetésére a védelménél sokkal bonyolultabb feladat vár rá: nem beleszeretni a lányba…
Légy részese a történetüknek!
“Vannak történetek, amiket élvezel. És vannak, amikről ódákat zengesz.
A Bukottak Akadémiája az utóbbi kategóriába tartozik.”
– Kelly Clare, goodreads.comSzereted a fantáziadús, érzéki, tartalmas könyveket?
Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!14 éves kortól ajánljuk
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Az akkori közhangulatot tekintve nem csoda, hogy a Marvel ’60-as évekbeli műveiben megjelenő gonosztevők zömét a hidegháború ihlette.
Ennek legszembetűnőbb példái talán Vasembernek a Tales of Suspense oldalain futó kezdeti kalandjai voltak. Rengeteg komcsi ellenség próbálta terrorizálni Vasembert, akiben a legyőzendő nyugati kapitalizmus dekadens szimbólumát látták. Volt azonban egy olyan karakter is, aki kinőtte a „vörös veszedelem” skatulyáját, hogy aztán a Marvel Univerzum megkerülhetetlen részévé váljon. Nem más ő, mint Natasha Romanov, vagyis a Fekete Özvegy.
Fekete Özvegy jelenleg a S.H.I.E.L.D. legjobb szuperkémje és a Bosszú Angyalainak tagja, de hosszú utat járt be idáig az egykori végzet asszonya. Bár csak rövidebb önálló sorozatai voltak, a múltban számos szériában feltűnt, például sokáig vendégszereplő volt a Fenegyerek lapjain, és a Champions első sorozatának hőscsapatában. Viszonylag kevés szereplése ellenére mégis a képregényrajongók kedvencévé vált szerte a világon.
A szokásunkhoz híven ezt a kötetet is a címszereplő legelső megjelenésének bemutatásával kezdjük, vagyis a Tales of Suspense 52. számát olvashatjátok, amiben az Özvegyet elküldik, hogy kutassa fel az áruló Vörös Dinamót. Bár itt még nem hordja a ma ismert jelmezét, Natasha már itt is maga a megtestesült stílus, kimért személyiségével pedig nagyon is illik az orosz kém szerepére. Az első megjelenését követően a Fekete Özvegy más Invincible Iron Man és Avengers számokban is feltűnt, majd Sólyomszemmel is egy párost alkottak (sőt, amiatt a kapcsolat miatt volt kénytelen végleg nyugatra disszidálni).
Ezután előreugrunk néhány évet, egészen az Amazing Spider-Man 86. füzetéig, amiben Natasha már az új, azóta védjegyévé vált testhezálló fekete bőrruhájában és az „özvegy csípéseként” ismert kesztyűjében mutatkozott be. Ebben a részben jött el a fordulópont a karakter fejlődésében, hiszen ekkor vált valódi hőssé, még ha a kezdetek kissé szokatlanak is voltak.
Végül pedig jöhet a Hazatérés, ami egy érett, hihetetlenül vakmerő történet a díjnyertes sci-fi író, Richard K. Morgan forgatókönyvével, és a képregényvilág egyik leglenyűgözőbb rajzolója, az utánozhatatlan Bill Sienkiewicz rajzaival. Ez a képregény a Marvel modern kémthrillerének is tekinthető, és a női főszereplő mellett még Jason Bourne és Jack Reacher is nyeretlen kiscserkésznek tűnhet. Az összetett, sokszor ellentmondásos eredete gyakran alapjául szolgált a későbbi történeteit is, mint mikor a rejtélyes „Vörös Szoba” újabb és újabb sötét titkára derül fény. A lenyűgöző
kémmesét nem csak összeesküvés-elméletek, hanem egy erős feminista légkör is körüllengi, ami tökéletesen illik a Fekete Özvegyhez.
A következő oldalakon elolvashatjátok, hogyan vált a Fekete Özvegy a nyugat ellenségéből a Föld leghatalmasabb hőseinek megkerülhetetlen alakjává. -
új 2 munkanap
A huszonegyedik század utolsó napjaiban tengeri élőlények úszkálnak London romjai körül. A hullámok alatt rekedt emberiség félelem és remény között hányódik: fél, hogy mi leselkedhet rá a mélységben, és reménykedik, hogy egy szép napon majd ismét megtalálja az utat a felszínre. Amikor Leyla McQueent, a tizenhat éves minitengeralattjáróversenyzőt kiválasztják, hogy részt vegyen a nagy presztízzsel bíró, évenként megrendezett Londoni Maratonon, a lány lehetőséget lát arra, hogy megmentse az apját, akit hamis vádak alapján tartóztattak le. A miniszterelnök azt ígéri a mindenkori győzteseknek, hogy teljesíti a szívük vágyát. A verseny azonban váratlan fordulatot vesz, és Leyla egy hihetetlenül veszélyes utazásra indul. Most tehát dacolnia kell a feneketlen mélységgel, és szembe kell szállnia a korrupt kormányzattal, ami bármire képes, hogy megőrizze a titkait. Ráadásul tartózkodó, forrófejű társával is meg kell küzdenie, akit eleve nem is akart magával vinni. Ha Leylának nem sikerül rájönnie a világa mélyén rejtőző titkok nyitjára, vagy legyőzik a saját félelmei, akkor a fogságot kockáztatja, vagy még rosszabb is történhet vele. És az apja örökre elvész számára.
-
új 2 munkanap
EGYSZERŰ SZABÁLYOK, BONYOLULT ÉRZELMEK
Rhett Eaton hivatásos rodeós, igazi aranyifjú, a nők a lába előtt hevernek. Ám egy botrányos megnyilvánulás után minden a feje tetejére áll, és félő, hogy rajongói elfordulnak tőle. Az ügynöke ezt mindenáron igyekszik megakadályozni, ezért a szezon hátra-lévő idejére teljes felügyelet alá vonja Rhettet: megbízza a lányát, Summert, hogy mindenhová kísérje el a rodeósztárt, és ne en-gedje, hogy újabb meggondolatlanságot kövessen el. Rhettnek más sem hiányzik, mint egy bébiszitter, aki árnyék-ként követi, mindenbe belekotnyeleskedik, ráadásul be nem áll a szája. A tetejébe bomba jó alakja van, amit nem átall szűk ruhákkal kihangsúlyozni. Summer dolgát pedig nem könnyíti meg, hogy kamaszkorában Rhett Eaton félmeztelen felsőtestét ábrázoló poszterekkel volt kitapétázva a szobája, amit természetesen gondosan próbál eltitkolni a férfi elől. Ha ez mind nem lenne elég, beindul a rodeóbajnokság, és a furcsa páros azon kapja magát, hogy egy meghibásodott radiátor miatt közös hotelszobán kénytelenek osztozni, ráadásul egy ágyban is kell aludniuk… Kínosan ügyelnek arra, hogy betartsák a játékszabályokat, és ne lépjék át egy munkakapcsolat határait, azonban ahogy egyre több időt töltenek együtt, és kezdik jobban megismerni egymást, hirtelen rádöbbennek, hogy ez bizony embert próbáló feladat lesz. -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Harriet Manners rengeteg tényt ismer.
Tudja, hogy egyszer tizennégy mókust elítéltek kémkedésért.
Tudja, hogy a Kígyók és létrákat és a sakkot is egyazon országban találták ki.
Tudja, hogy az űrhajósok szíve a világűrben kikerekedik.
És életében először most végre azt is tudja, hogyan alakuljon az élete.
Bárcsak a többiek is követnék a forgatókönyvet…Holly Smale a Geek Girl 1. – A lány, akit soha senki sem vett észre, a Geek Girl 2. – A lány, aki mindig mindent félreért, a Geek Girl 3. – A lány, aki távolról tökéletes, valamint a Geek Girl 4. – A lány, aki ragyogni akart szerzője. Kicsit stréber, kicsit ügyetlen, és olyan félénk, hogy a kamaszévei nagy részét az öltöző mosdójában töltötte. Tizenöt éves volt, amikor váratlanul felfedezte egy menő londoni modellügynökség, és az elkövetkező két éve arról szólt, hogy kifutókon hasalt el és pirult bele a világ legkülönbözőbb pontjain, mindehhez olyan dolgokat tört össze, amelyeket nem volt pénze kifizetni.
-
új 2 munkanap
A 25 éves Zoe az Y generáció nemzetközi sztárja, aki Zoella néven pár éve indított divat- és sminktanácsadási csatornát a YouTube-on. Korosztályából sok lány őt tekinti legbizalmasabb barátnőjének, akivel fiúkról, családról, suliról és divatról, szerelemről és félelmekről is őszintén lehet beszélni. A Girl Online megdöntötte a megjelenés hetében legjobban fogyó könyv eddig világrekordját, 35 országban vehetik kézbe a rajongók.
Pár megdöbbentő adat Zoelláról:
3 millió Twitter követő, 3.5 millió Instagram követő, 7 millió YouTube feliratkozó, 2 millió Facebook like.A brit kisvárosban élő Penny Porter úgy akarja legyőzni szorongásos rohamait, hogy blogot indít, és ismeretlenekkel osztja meg érzéseit, gondolatait. GirlOnline álnéven bele is vág, de egy szerencsétlen baleset elrettenti a folytatástól.
Penny és családja a karácsonyt New Yorkban tölti, ahol a lány megismerkedik (és fülig beleszeret) egy izgalmas és sármos zenész srácba. Pár nap alatt megfordul velük a világ, Noah a legjobb dolog, ami Pennyvel történhet, és a lány azonnal világgá is kürtöli újdonsült boldogságát a blogon… csak azt nem sejti, hogy ezzel lavinát indít el, és nemsokára több ellensége lesz, mint ahány barátja…
Vajon megbízhatsz a legjobb barátodban, ha a szerelem a tét? És a szerelmedben, ha a boldogság? -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Skara hercegnő országa és benne minden, amit szeretett, a szeme láttára lett vérré és hamuvá. A trónörökös nem menekített onnan mást, csak a szavait, amelyekből azonban – megfelelően használva – a kardnál is veszélyesebb fegyver válhat. Ügyesen kell forgatnia őket, legyőznie félelmeit és élesre köszörülni elméjét, ha vissza akarja szerezni örökségét.
Az agyafúrt Yarvi atya hosszú utat járt be, míg nyomorék rabszolgából a király minisztere lett. Sok szövetségest szerzett, de sok ellenséget is. Majd szemben találta magát a legnagyobb hadsereggel, amit a hátán hordott a föld, mióta az elfek háborúba indultak az istenek ellen. Az ellenséges erőket vezető ember pedig nem imád istent, csak magát a Halált.
Van, aki harcra és hősi halálra született, mint Tüske, a harcos és Raith, a fegyverhordozó, másoknak viszont a fényben lenne a helyük, mint a kovács Brandnek és a fafaragó Kollnak. De amikor Háború Anya kitárja acél szárnyait, az egész Szilánkos-tenger éjbe borul, és a sötét ellen néha csak sötétséggel lehet felvenni a harcot.“Mint a Trónok harca egy adrenalinlöket után. Ez a regény egyetlen eszeveszett csatakiáltás.” – Daily Mail
-
új 2 munkanap
“Egy kéz tapadt szájára, belé fojtotta a sikolyt, mielőtt kiszabadulhatott volna. Egy kar fonódott a nyaka köré, a támadó könyökhajlata egyre szorosabbra zárult körülötte.
Pip ellenállt. De nem jutott levegőhöz. Megpróbálta letépni a kart a nyakáról, a kezet a szájáról, de egyre gyengült, kiürült a feje.
Az árnyékok csak mélyültek körülötte. Hiába küzdött. Lélegezz, csak lélegezz! De nem tudott.”A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz és a Jó kislányok, rossz viszonyok című könyvek izgalmas folytatása.
SIESS! VAGY MEGHALSZ…
Pip Fitz-Amobit még mindig kísérti a legutóbbi nyomozása.
De hamarosan új bűnesettel kénytelen szembesülni, ami nagyon is közelről érinti, ugyanis ezúttal valaki őrá vadászik.
Valaki, aki folyton egy kérdéssel zaklatja: Téged ki fog keresni, ha eltűnsz?Pip hamarosan kapcsolatot fedez fel a zaklatója és egy helyi sorozatgyilkos között, de a rendőrség nem hajlandó cselekedni.
A veszélyes macska-egér játék során Pipnek mihamarabb meg kell találnia a választ, mert immár az élete a tét… -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A szerelem néha akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá. A szegénységben és nélkülözésben töltött gyermekkora után Beyah Grim kemény munkával végre kijuthat Kentuckyból: teljes ösztöndíjat kapott a Penn State Egyetemre. De két hónappal azelőtt, hogy jobbra fordulhatna a sora, egy váratlan haláleset után otthon nélkül marad, és kénytelen a nyár végét Texasban tölteni az apjával, akit alig ismer. Beyah csak abban bízik, hogy a nyár hamar eltelik, és sem ideje, sem türelme nincsen Samsonhoz, a szomszédban lakó gazdag, mindig komoly sráchoz. Kettejük között mégis olyan erős a szikra, hogy azt nem hagyhatják figyelmen kívül. Mivel a jövőjük az ország különböző sarkába szólítja őket, úgy döntenek, nem lehet köztük több felületes nyári románcnál.
Sajnos azonban egyikük sem tudja, milyen örvény les rájuk, és a végén a szívüket talán a mélységbe ragadja.MEGINDÍTÓ TÖRTÉNET A MINDENT FELÜLÍRÓ SZERELEMRŐL.
TikTok-szenzáció, egyre növekvő rajongótáborral.
#BookTok, #OlvassEgyJót“Elszomorított, megmosolyogtatott, velük örültem, és velük sírtam.
Egy újabb regény CoHo tollából, amit imádok.”
– TheDramaQueen, moly.huISMERD MEG A KORTÁRS ROMÁNCOK KIRÁLYNŐJÉNEK
LEGÚJABB SZÍVSZORÍTÓ TÖRTÉNETÉT!
Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket?
Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!
Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül! -
új 2 munkanap
Három év telt el azóta, hogy a Dreser fivérek megpróbálták uralmuk alá hajtani Port Fare-t. A híresztelések szerint apjuk, Harry Dreser meghalt egy rosszul elsült kábítószerüzlet során; de persze a pletykák nem mindig igazak. A Dreser fivérek féltestvére, Delilah Lopez Dreser a városba érkezik, hogy bevégezze, amit a bátyjai elkezdtek. A lány gondosan eltervezi a bosszú lépéseit, és megpróbál közel férkőzni ahhoz a két nyomozóhoz, Seth Prescotthoz és Booker Gattóhoz, akik állítólag fivéreivel végeztek. A legegyszerűbb megoldásnak az tűnik, ha Lilah behálózza Cole Coltert, a két rendőr barátját.
Ám ahogy telik az idő, a lány nemcsak arra döbben rá, hogy apja hazudott neki, de kötődni kezd ehhez a társasághoz, és végzetesen beleszeret Cole-ba.
De mi következhet ezután? Lilah választás elé kerül: vigye véghez apjának tett ígéretét, vagy szálljon szembe vele. Ha az utóbbit választja, mindent elveszíthet. -
új 2 munkanap
Habár egy kísérleti bombarobbantás során kapott gammasugár-fertőzésébe bele kellett volna halnia, Dr. Bruce Banner ehelyett átváltozott egy elképesztő, dühöngő szörnyeteggé, Hulkká. A hadsereg töretlenül vadászik rá, pedig Hulk valójában csak azt akarja, hogy hagyják békén.
Dr. Bruce Banner belső démonai mindig is szörnyűek voltak, de Paul Jenkins kritikailag is sikeres történetében, A háború kutyáiban Hulk nem a tudós ellensége, sőt, ő lehet Banner egyetlen reménye. Tarts velünk ebben az eposzi kalandban, ami olyan forradalmian új szemszögből mutatja be a Marvel legtragikusabb ikonját, ami örökre megváltoztatja a hihetetlen Hulkot.
-
új 2 munkanap
Anastasia Allen egész életében azért dolgozott, hogy bekerülhessen az USA olimpiai csapatába.
Ötéves kora óta versenyszerűen műkorcsolyázik, teljes egyetemi ösztöndíjjal büszkélkedhet, hála helyének a Maple Hills egyetem korcsolyacsapatában, és olyan az időbeosztása, hogy attól még a világ elhivatottabb embere is elbőgné magát – Stassie a győzelemre hajt.
Nathan Hawkins még sosem találkozott olyan problémával, amit ne tudott volna megoldani. A Maple Hills Titans csapatkapitányaként tisztában van vele, az ő felelőssége, hogy hokicsapatát a jégen tartsa.
Amikor egy félreértés miatt a két csapat kénytelen ugyanazon a pályán megosztozni, Anastasia partnere pedig ezt követően lesérül, Nate azon kapja magát, hogy a hokiütőjét cicanadrágra, félelmetes edzőjét pedig egy még félelmetesebbre cseréli.
A páros a szó több értelmében is összegabalyodik, de semmi gáz, mert Anastasiának amúgy sem jönnek be a hokisok… ugye? -
új 2 munkanap
“Hát megtörténik! – gondolta kábán. Olyan érzés volt, mintha tűzforró aranyba mártották volna a szívét. Fájdalmas és gyönyörű.”
Skylar, a fiatal, menő építésznő a barátnőivel töltött görbe este után hazafelé tart, amikor megtámadják. Az életét egy különös csavargó menti meg. Skylar elhatározza, hogy valamiképpen meghálálja a bátor fellépést.
Azonban Jim, a Közel-Keletről visszatért veterán elutasítja a segítséget, és mindent megtesz, hogy a lányt elriassza magától.
Ő nem adja fel, és ahogy egyre több időt tölt a férfival, már egyikük sem képes figyelmen kívül hagyni a közöttük felszikrázó szenvedélyt.
Ám Jim nem ígér többet néhány forró éjszakánál. Skylar nem elégszik meg a könnyed kalanddal, és amikor megjelenik az életében a jóképű és gáláns Karl, bizakodva veti bele magát a kapcsolatba. De bármennyire is igyekszik elfelejteni Jimet, az nem várt módon bukkan fel újra az életében.
Kockáztassa Skylar a szívét, amikor tudja, hogy a férfi végül összetörné?
Vajon Jim sötét múltja örökre közéjük áll, vagy a vad összecsapásaikból mégis fakadhat szenvedélyes szerelem? -
új 2 munkanap
Az igazság a bőröd alatt van.
Képzelj el egy világot, ahol minden tettedet és életed minden jelentősebb eseményét a bőrödre tetoválják! Saintstone-ban nem léteznek titkok: már a születésed pillanatától kezdve a bőrödre írják az elért eredményeidet, a kudarcaidat, az életed összes jelentős pillanatát. Vannak megbecsült jelek, amelyek azt üzenik a külvilág felé, hogy jó ember vagy, és vannak szégyenletes jelek is, amelyek árulóként bélyegeznek meg. Leora az apja halála után abban talál megnyugvást, hogy az édesapja bőre gyönyörű történeteket mesél. De ez csak addig tart, amíg Leora fel nem fedez az apja tarkóján egy jelet, amely az elkövethető legeslegnagyobb bűnt szimbolizálja. Leora rádöbben, hogy nem ismerte a saját édesapját. Miközben megpróbálja kideríteni az igazságot, megismerkedik Oscarral, aki egy bűnöző fia. Ahogy a fiatalok apránként közelebb kerülnek egymáshoz, Leorában egyre erősödik a kérdés: a fiú jelenti majd számára a megoldást, vagy csak bajt hoz a fejére? -
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Legyél tanúja hogyan indult az első X-lány, a lenyűgöző Jean Grey pályafutása! A kötet átvezet téged Jean kalandjain a Charles Xavierrel való első találkozásától addig a napig, amikor a kifürkészhetetlen jövőbe érkezve a lány szembesül sorsával. A képregényalkotók nagyjai, Brian Michael Bendis, Sean McKeever, Stuart Immonen és Mike Mayhew most modern formában mutatják be Jeant, aki már több mint fél évszazada tartja izgalomban a rajongókat.
-
új 2 munkanap
HAT GYANÚSÍTOTT, HÁROM ÓRA, EGY GYILKOSSÁG…
A házban halk jazz muzsika szól, miközben az 1920-as évek divatja szerint öltözött fiatalok igyekeznek fényt deríteni arra, hogy ki ölte meg Reginald Remyt.
Még az is lehet, hogy Pippa Fitz-Amobi a gyilkos.
A Little Kilton-i társaság ugyanis detektívjátékot játszik, amely tele van változatos feladatokkal, titokzatos üzenetekkel és persze intrikákkal. Pip nyomozói vénája pedig már itt is megmutatkozik, sőt, az este végén egy merész ötlete támad…
A Jó kislányok első gyilkossága Holly Jackson nagysikerű Jó kislányok… trilógiájának előzménytörténete.
“- Hm, ez azért érdekes. – Pip elgondolkodott. – Fenn, az emeleten pont a szobám mellett futnak a vízcsövek, így mindig hallom, ha valaki fürdővizet enged; elég nagy zajt csap. – A hatás kedvéért rövid szünetet tartott, és a többiekre nézett. – Ma este a csövek némák voltak.
Cara színpadiasan felhördült.
– Mintha azt mondtad volna, hogy aludtál. – Lauren értetlenséget színlelt. – Hogy hallhattál volna bármit is?
Pip erre nem tudott mit válaszolni.
– Oké, nos, ez felettébb érdekes – szólt közbe Jamie, és megvakarta az állát. – Úgy tűnik tehát, hogy mindannyian egyedül voltak a gyilkosság idején. Ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy senkinek sincs alibije.” -
új 2 munkanap
A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz szerzőjének legújabb sikerkönyve
Valaki eltűnt.
Senki sem beszél.
De MINDENKI figyel…
Pip Fitz-Amobi felhagyott a nyomozással. A tavaly megoldott gyilkossági ügyet feldolgozó bűnügyi podcast óriási népszerűségre tett szert. Pip mégis váltig állítja, hogy nyomozó napjainak vége.Amikor azonban eltűnik egy közeli barátja, a rendőrség a kisujját se mozdítja, így kénytelen újra akcióba lendülni. Ha a zsaruk nem nyomoznak, megteszi Pip; ám a kisváros minden sötét titka újabb kérdéseket vet fel. Vajon Pip megtalálja a válaszokat, mielőtt kifut az időből?
Holly Jackson már fiatalon elkezdett történeteket írni, első (elég gyatra) regénykísérlete tizenöt évesen született. Angol szakon diplomázott (MA) a nottinghami egyetemen, ahol irodalmi lingvisztikát és kreatív írást is tanult. Londonban él. Az olvasás és az írás mellett szeret videójátékokkal játszani, és szívesen néz megtörtént bűnesetekről szóló dokumentumfilmeket, mert ilyenkor azt képzeli, hogy ő a nyomozó. A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz az első regénye. Hollyt a Twitteren és az Instagramon is követheted: @HoJay92
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Török Luca meg van győződve arról, hogy semmit sem tud a szerelemről. Korábban sosem csókolózott. Nem volt egy fiúja sem. Aztán jött Konrád. Konrád, aki Bokasérült lánynak nevezi, aki Túró Rudit vett neki, amikor letört volt, aki segített, amikor meghúzta a bokáját edzés közben, és akivel minden elsőt megtapasztalhat.
Luca azonban hamarosan szembesülni kénytelen a ténnyel, hogy egy párkapcsolatban sokkal több a kihívás, mint gondolta. Vajon normális a féltékenység? Miért ilyen nehéz őszintén kommunikálni? Kell ünnepelni a Valentin-napot és a hónapfordulókat? És miért van ennyi kérdés?
Közben a Kosársuliban továbbra is zajlik az élet, indul a második félév. Megkezdődnek a bajnokság mérkőzései, egyre több az edzés, egyre nagyobb a nyomás. És mintha Konrád újabban furcsán viselkedne.
Vajon Luca képes lesz egyszerre a pályán és élete első párkapcsolatában is helytállni?
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Betty Plum még sosem volt szerelmes. De mintha áramütés érné, amikor új fiú érkezik a suliba, Toby ráadásul meghívja az alakuló zenekarába énekelni. Betty kétségbe esik, hiszen Katnek már megígérte, hogy vele indul az iskolai fesztiválon. Kat megsértődik, és Betty Tobyn is egyre kevésbé tud kiigazodni, akire ráadásul Pearl is rástartolt. Bárcsak élne még az anyukája, hogy tanácsot kérhessen tőle!
Amikor megtudja, hogy anyja ráhagyott a padláson egy titkolt levélcsomót a saját szerelmi történeteivel, Betty a levélköteget olvasva még inkább összezavarodik. Segíthetnek-e neki édesanyja történetei, hogy kiigazodjon a saját életében? Amit érez, az valóban szerelem? Milyen lesz az első csók? És segít-e megoldani az ilyen helyzeteket egy réges-régi Bettye Swann-lemez? -
új 2 munkanap
Colleen Hoover, New York Times sikerlistás szerző valósággal megbabonázta olvasóit a Hopeless-szel. A történet egy hányatott sorsú lányról, Skyról szól, aki összetalálkozik rég elvesztett gyermekkori barátjával, Dean Holderrel. A fiú segít a sokkoló családi múlt feltárásában, így Sky végre elcsitíthatja magában a mély sebet hagyó emlékeket és érzéseket.
A Hopeless Sky szemszögéből mutatta be az eseményeket, a Losing Hope pedig bepillantást enged Dean Holder történetébe, akit régóta kísért a kislány elvesztése. Úgy érzi, kudarcot vallott, amiért nem tudta őt megmenteni. Holder életét beárnyékolja a megbánás és a bűntudat. Sohasem hagyott fel Sky keresésével, mert úgy érzi: ha megtalálná, tovább tudna lépni végre. Arra viszont nem számított, hogy a találkozás pillanata még kínzóbb fájdalmat hoz.
Holder a Losing Hope-ban meséli el, hogy a tizenhárom évvel korábbi események miként hatottak az ő és családja életére, s hogyan lett magányos küldetés számára a lány megmentése. A végleges gyógyulást azonban csak a Sky iránt érzett szerelem hozhatja el.
-
Antikvár 2 munkanap
Estellának egyetlen álma van: énekesnő szeretne lenni. Apja azonban célja elérésében nem támogatja, zeneművészeti helyett is inkább nyelvi középiskolába járatta. De most, hogy nagykorú lett, és leérettségizett, ráébred arra, ha boldog akar lenni, a saját útját kell járnia. Az első lépés a meghallgatás az egyik legismertebb zenei vetélkedőn. Estella a tehetségkutató versenyen nemcsak megcsillogtathatja énektudását, de talán az igaz szerelem is rátalál…
-
új 2 munkanap
Megérkezett a régen várt folytatása Jamie McGuire nemzetközileg is elismert könyvének, a Gyönyörű sorscsapásnak.
Az újdonsült házasok, Travis és Abby Maddox visszatérnek Vegasból, és abban reménykednek, hogy egy nap majd maguk mögött hagyhatják az Eastern Egyetemen történt végzetes tűzesettel kapcsolatos katasztrófát. Azonban amikor az FBI megérkezik Eakinsbe, és nyomozni kezd az ügyben, a barátokból hirtelen ellenségek lesznek, és a boldogság helyét az aggodalom veszi át. A két fiatal friss házasságának ki kell állnia a próbát. Vajon meg tudnak bízni egymásban annyira, hogy elérhessék az általuk áhított boldog befejezést? -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A Globális Felmelegedés után a rendszer összeomlott, és a helyén létrejött a Társadalom, ahol nincs éhezés, nincs betegség, nincs bűnözés. És a hivatalnokok döntenek róla, hogy kit szeretsz, hol dolgozol és mikor halsz meg.
Cassia harmonikusan él ebben a steril világban és meg van győződve róla, hogy ha betartja a szabályokat, hosszú élete, tökéletes munkahelye és társa lesz. Amikor a Párosító Bankett után legjobb barátja jelenik meg számítógépe képernyőjén, Cassia biztosan tudja, hogy ő az igazi… A képernyő azonban hirtelen elsötétül, és egy másik fiú arca villan fel rajta. Cassia nehéz döntés előtt áll. Merre induljon? Xandert kövesse a jól ismert, kitaposott úton, vagy esetleg Ky után eredjen az ismeretlenbe vezető, sötét ösvényen? Tökéletesség és szenvedély között kell választania.
Ally Condie művét 30 nyelvre fordították le, és a Disney Company már megvásárolta a megfilmesítés jogát.
-
új 2 munkanap
Mi a fontosabb:
a barátság, a hűség vagy a szerelem?Colleen Hoover és Griffin Peterson
együtt visszarepítik
az Egy nap talán rajongóit
Ridge Lawson és Sydney Blake zenés világába.Maggie is ott lesz.
És Warren és Bridgette.
A regény a New York Times bestseller
Egy nap talán folytatása.Tedd teljessé az élményt!
“Colleennak biztos receptje van a nagyszerű történetekhez.
Ez a könyv a korábbi kötetek zseniális lezárása.
Majdnem kihagytam valamit, amiről nem is tudtam,
mekkora szükségem van rá.”
– Viv, amazon.com –“Az Egy nap talán legnagyobb rajongójaként alig vártam a folytatást.
Nem tudtam, mit várhatok tőle, de jó volt újra találkozni a szereplőkkel,
és megtudni, hogy alakult az életük. Nagyon tetszett a befejezés,
és most még jobban megszerettem ezeket a karaktereket.
Az utolsó oldaltól libabőrös lettem.”
– Ceelee, amazon.com –Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket?
Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül!
-
új 2 munkanap
London, 1901. A metropoliszban pezseg az élet az új évszázad hajnalán: a tudomány és technika elképesztő eredményeinek köszönhetően a Brit Birodalom virágzik, a nagyérdemű léghajókkal járja a világot, a pazar estélyeken pedig mechanikus emberek szolgálják ki az úri közönséget. Ugyanakkor azonban szörnyű járvány pusztít a városban, amelynek áldozatai lelketlen gyilkoló gépekké változnak és a ködből lőbukkanva marják meg a mit sem sejtő polgárokat, míg egy állítólagos világító rendőr sorra gyilkolja Whitechapel szerencsétlen lakosait. Amikor aztán még egy léghajó is lezuhan, Viktória királynő legjobb ügynökét állítja a nyomozás élére: Sir Maurice Newbury, az elismert antropológus, valamint tűzről pattant asszisztense, Miss Veronica Hobbes okkult és nagyon is evilági módszereket egyszerre hasznosítva szállnak szembe a ködbe burkolózó Londonban felbukkanó rejtélyekkel.
-
új 2 munkanap
Niki és Soma – rengeteg félreértést leküzdve − végre összejöttek, de két röpke hét járás után útjaik egy időre elválnak. Soma kénytelen elkísérni a szüleit egy féléves dél-afrikai kiküldetésre, de mindketten bíznak abban, hogy kibírják a távkapcsolatot. Hála a chatnek és a videóhívásoknak, először jól viselik az első heteket, és barátaik is próbálják tartani bennük a lelket. Különösen Nikiben, mert kettejük közül látszólag ő viseli nehezebben a kényszerű távollétet. Soma is próbál beilleszkedni új környezetébe, ám néhány csapattársa nem fogadja osztatlan lelkesedéssel a röplabdacsapatban, ahová sikerül bejutnia. Aztán Soma új barátaival egy koncertre megy a világ egyik végén, míg Niki pedig egy szülinapi buliba a másikon…
Erdős Zsuzsanna kamaszlelkek jó ismerője. Első könyve Vedd már észre! címmel tavaly jelent meg az Ellenpontok-sorozat részeként. Főhőseit annyira megkedveltétek, hogy most már önálló kötetként hol Niki mesél, hol Soma, remek érzékkel váltogatva a nézőpontokat. És ebben a történetben sem megy minden simán, a kalandoknak még sincs vége… -
új 2 munkanap
-
Két idegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek kedvenc háziállatáról, Wilburről. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják.
Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él.
Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De lehet egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól?
Egy sorsdöntő nyár történetét elmesélve Jennifer E. Smith új regénye bizonyítja, hogy az élet – akárcsak a szerelem – tele van meglepő felfedezésekkel és szerencsés tévedésekkel.
Ha a szerelem e-mailben jelentkezik, vajon megéri válaszolni? -
új 2 munkanap
Mi jut eszébe mindenkinek a boszorkányokról? Seprűnyél, nagy üst és varázsfőzetek. Ám a modern boszorkányok nem ilyenek. Otthonosan mozognak a modern technológia világában, és előszeretettel használják azt.
Jamie és Nell testvérek, mindketten boszorkányok. Egy programot készítenek, amelynek segítségével boszorkánytársadalmat építhetnek ki a világhálón. A program egy varázslat hatására érzékeli az átlagemberekre nem jellemző energiákat, és a weboldalra irányítja a talált boszorkányt. Egy nap Lauren, a 28 esztendős ingatlanügynök böngészés közben a chatszobában találja magát, ahol három nő megpróbálja meggyőzni, hogy ő boszorkány. A nő teljesen átlagos életet él Chicagóban, így elég cinikusan áll a beszélgetéshez, nem hisz a többieknek. A programban van a hiba, vagy ő egy edzetlen boszorkány, ami veszélyes lehet önmagára és a környezetére nézve is? A többi boszorkány dolga, hogy kiderítse az igazságot. -
új 2 munkanap
Új iskolaév kezdődik a Bayview Gimiben. És a titkok nincsenek biztonságban.
Simon halála óta sokan próbálták leutánozni a blogját, de amióta a Bayview-i Négyesfogatnak sikerült tisztáznia magát, senki nem tudta betölteni a pletykarovat nyomán keletkezett űrt. Ugyanis senki sem ismeri a tényeket. Csakhogy ez hirtelen megváltozik. A titkok leleplezője ezúttal nem egy applikáció vagy egy blog, hanem egy SMSjáték: Felelsz vagy mersz? Ha nem szállsz be a játékba, akkor felfedik egy titkodat. A kiszemelt célpont nem más, mint Phoebe. Phoebe-nek pedig van egy sötét titka. A következő Maeve, akinek már tudnia kellene, hogy mindig a kihívást kell választani. Mire Knox kerül sorra, a helyzet egyre veszélyesebb lesz. A kihívások halálos kimenetelűek, és Maeve az előző évben Bronwyn példáján megtanulta, hogy a rendőrségtől nem kérhetnek segítséget. Sem védelmet. Simon már nincs velük, de valaki továbbra is életben akarja tartani az emlékét a Bayview Gimiben. -
új 2 munkanap
Kamala Khan egy muszlim tinilány Jersey Cityből. Elhiheted, hogy az élete már így is eléggé bonyi, de amikor a Terrigen Ködben hihetetlen alakváltoztató képességeket kap, a világa totál kifordul önmagából. A káosz ellenére Kamala pontosan tudja, mihez kezdjen újdönsült erejével, és abban, hogy azzá a seggberúgós, nagyszájú hőssé váljon, amilyen mindig is lenni akart, semmi sem akadályozhatja meg. Sem a szülei, sem a Nememberek, de még egy olyan szuperfura, madárfejű gonosztevő sem, mint a Feltaláló. Ismerd meg a Föld legnagyobb metamorf hősei közt is úttörőnek számító Ms. Marvelt.