- Minimum 30,00 RON kell vásárólnia!
53–89 / 89 találat
-
új 2 munkanap
A számos kiadást megélt, nagy sikernek örvendő Lufi-sorozat Metzing Eszter vagány illusztrációival most visszatért.
A sorozat második része csak úgy zsizseg az izgalmaktól. Lufi a nyári vakációja alatt ugyanis vándortáborba megy. A vadóc kisiskolással együtt izgulhatjuk végig a bakonyi túrázásokat, a számháborút és a kincsvadászatot.
Lufi közben titkos társaságot is alapít, hogy bosszút álljon az utálatos Pál Laurán és a Kukucska ikreken. Mire rájön arra főhősünk, hogy milyen is igazi barátság, talán a regény legnagyobb rejtélye is kiderül, hogy mikor születik meg a kistestvére. -
új 2 munkanap
Lufi egyre inkább kamaszodik, és még ha meg is szeretne róla feledkezni, családja egy másodpercre sem hagyja, hogy megfeledkezzen róla. Az idő múlására, azonban nemcsak kamaszodása, hanem a közelgő születésnapja is figyelmezteti. Persze a mindig derűs főhősünk egyáltalán nem aggódik a kora miatt, sőt, fergeteges születésnapi bulit szervez. Azonban a szívét oly’ nagyon megdobogtató barátja, Szamóca nem lehet jelen az ünnepségen, mert cserediákként Londonban tanul. Hogy miként lesz ebből nagy közös buli, az kiderül A Lufi és az elcserélt születésnapból.
A számos kiadást megélt, nagy sikernek örvendő Lufi-sorozat Metzing Eszter vagány illusztrációival igazán élvezetes olvasmány lehet fiúknak és lányoknak -
új 2 munkanap
KITT… orbitális halihókamóka minden csipagyáros balféknek az éterben! Fület hegyezz, cuppanj rá a hangszóróra…
ÉÉÉÉS HALLGASD ISMÉT A LÚZER RÁDIÓT!
Igen, jól kagylózod: a rettenthetetlen és lelőlehetetlen dumagép kalandjai immár a harmadik kötettel folytatódnak! Ebből tutira megtudhatod, milyen ZSÍR, ha az izomagyak körbekapnak és jégre tesznek… ZSÍR, ha Olgi nyanyus átmegy turbóharcos terminátorba… ZSÍR, ha titkos naplót találsz, amit egyedül csak te olvashatsz… ZSÍR, ha galambok ülnek a válladra… ZSÍR, mikor a kutyád mozgó kémközponttá változik… ZSÍR, ha megtalálod a teperszityó ellenszerét… ZSÍR, ha Cápa és Cápapa egyszerre rontanak rád… ZSÍR, mikor kicsit sem kamu, hogy rejtett kincsre találsz… és az se kicsit ZSÍR, hogy végre minden titokra, sunnyogásra, cselre és csalásra fény derül!Hé, te ott a boltban, ezt a könyvet vissza ne tedd a polcra, hisz a Lúzer Rádió e lapokról ismét csak nektek ricsajoz! Akkor hát nyomassuk a dilit ezerrel, ahogy a csövön kifér!…KATT
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Hasszan Hadzsi chef, a középkorú párizsi étteremtulajdonos életének története családja mumbai-i kifőzdéjében kezdődött, melynek udvarában rotyogott a kadai, zsírpapíron sorakoztak a szamoszák, tandooriban sült a rák és a marinált padlizsán. Édesanyja halála után a hatalmas és lármás Hadzsi család, élükön az apával, aki tisztában lévén saját korlátaival, úgy dönt, hogy elmélyíti a világról való tudását: három használt Mercedesszel bejárja és végigeszi Európát. A sors a francia Lumiere városka határában szól közbe: autóik egy szolid panzió és egy üresen tátongó kastély előtt robbannak le. A család hamarosan megnyitja indiai éttermét: a finom panzióval szemben egy hatalmas fa elefánt fogadja a vendégeket, s hindusztáni klasszikus zene üvölt sercegve a hevenyészett hangfalakból. Madame Mallory, a francia konyhaművészet nagyasszonya, a panzió tulajdonosa és éttermének vezetője kis híján szívrohamot kap, amikor felfedezi az ösztönös tehetséggel rendelkező tinédzser szakácsot az indiai étterem konyhájában. A dörzsölt ám nagyszívű családfő, Abbasz Hadzsi és a dölyfös francia szakácsasszony, Mme Mallory háborúja örökre meghatározza Hasszán életét.
-
új 2 munkanap
Öt izgalmas társasjátékot tartasz a kezedben, melyekkel otthon vagy akár útközben is játszhatsz.
Csatlakozz Ryderhöz és a Mancs Őrjárathoz a kalandokban!
Segíts nekik megállítani Humdinger polgármestert és megmenteni a méheket, Tyúkicát vagy épp a szörfösöket!JÁTÉKSZABÁLYOK
– Válasszatok magatoknak egy-egy bábut, és helyezzétek a startmezőre.
– Forgassátok meg az egyik kockát. Az kezd, aki a legnagyobb számot pörgette.
– Ha két kockával játszotok, adjátok össze a kipörgetett pöttyöket; ebben az esetben rövidebb ideig tart egy forduló.
– A győztes csak akkor léphet az utolsó mezőre, ha pontosan a befejezéshez szükséges összeget pörgette.
– Az egyes játékok mellett megtaláljátok az egyedi szabályokat.Tartalmaz:
2 dobókockát
16 bábut
5 társasjátékot -
új 2 munkanap
Már csak néhány óra, és megnyílik Oszkár csemegés boltja! Az ám, csakhogy egy szerencsétlen baleset következtében elrepedt a pult. OSzkár tudja, hogy ilyen esetben csakis Manny mester, no meg felülmúlhatatlan szerszámai segíthetnek. A találékony csapat még egy új finomságot is kitalál a megnyitó tiszteletére, és a siker nem marad el.Ismerd meg Manny mester és szerszámai újabb kalandját!
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A könyv hat meséje mind természetes erdei élőhelyeken játszódik. Ismerd meg a szarvast, aki nyomozni kezd, a mackót, aki nem akar téli álmot aludni, a kaméleont, aki másokat utánozva próbál különleges lenni, és még sok kedves kis állatot!
-
új 2 munkanap
A népszerű sorozat legújabb részében az erdő lakói összebarátkoznak a manókkal, akik végre előbújhatnak a fatörzsből, ahova eddig be voltak zárva. Sok móka és nevetés vár a törpékre, hiszen újdonsült barátaik mindig valami turpisságon törik a fejüket. Az elragadó, vidám illusztrációk remekül kiegészítik a kedves történeteket.
-
új 2 munkanap
A népszerű sorozat legújabb részében a varázslók okoznak fejtörést az erdő lakóinak. Különféle bájitalok és varázsigék kísérik a titokzatos mágusok útját Tony Wolf várva várt, hetedik történetében.
-
új 2 munkanap
Gyerekkorunk kedvenc történeteit vehetjük újra kézbe – hiszen ki ne szerette volna hallgatni, miről is Mesél az erdő -, a szerző eredetei illusztrációit nézegetve.
A sorozat első kötetében az ott élő állatokról: az egérlányok, a sünik, az őzek, a békák, a pelék és Józsi, a holló kalandjairól olvashatunk. Megtudhatjuk, hogyan válhat egy fapapucs remek hajóvá, mi mindenre jó a borsóhüvely, és bekukkanthatunk egy feketerigó-esküvőre is!
Tony Wolf bájos mesegyűjteménye és rajzai az erdő lakóinak mindennapjairól a mai óvodásokat is elvarázsolják. -
új 2 munkanap
A gyermekekkel ismertessük meg az állatok világát.
-
új 2 munkanap
Csatlakozz Róbert Gidához és barátaihoz a Százholdas Pagonyban! Vedd kezedbe az E. H. Shepard rajzait idéző meseválogatást, és olvasd el a csodás történeteket mindenki kedvenc medvéjéről, a mézimádó Micimackóról, az állandóan ugrándozó Tigrisről, a mindig borongós, farkát kereső Fülesről, valamint a legapróbb és legkedvesebb Malackáról.
-
új 2 munkanap
Micimackó és Róbert Gida új kalandra készül. De csatlakozik hozzájuk valaki…
Ki lehet az: Kanga, Nyuszi vagy Bagoly? Vagy bajkeverő Elefántok próbálják megdézsmálni Micimackó mézescsuprát?
Visszavár a Százholdas Pagony varázslatos világa ebben a ragyogó rímekkel ékes történetben. -
új 2 munkanap
Az 1–2. osztályosoknak készült irodalmi szöveggyűjtemény-sorozat második kötete, amelyben kortárs és klasszikus magyar szerzők verseit, meséit olvashatjuk a tél eseményeihez, hangulatához kapcsolódva.
-
új 2 munkanap
Végre megenyhült egy kicsit az idő, és Pettson meg a kandúrja immár nyugodtan készülhetnek a karácsonyra: kivághatják a fenyőfát, elmehetnek bevásárolni, és megsüthetik a kedvenc mézesüket. Ám mindehhez először el kell takarítaniuk a havat az udvarról, sőt az öreg még néhány gallyat is tenni szeretne a lépcsőre. El is indulnak, hogy gyűjtsenek egy nagy rakásra valót az erdőben, de Pettsont ekkor hirtelen olyan rémes baleset éri, hogy alig bírja megmozdítani a lábát. Lehet, hogy semmi sem lesz az ünneplésből?
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Hálóra fel!
Póki, Szellempók és Pörgő, vagyis a Pókcsapat tizenkét kalandja vár rád ebben az izgalmas kötetben! Lendülj velük akcióba, és hálóhintázz a New York utcáin randalírozó Rinó, Oki Doki vagy a Zöld Manó nyomában! Segítesz megakadályozni a gonosztevők galádságait? Csak így lehet biztonságosabb hely a város! -
új 2 munkanap
Öt izgalmas társasjátékot tartasz a kezedben, melyekkel otthon vagy akár útközben is játszhatsz.
Fedezd fel az erdőt, terelgesd a libákat vagy keresd meg a Simabőrű házát!
A játékok közben megismerheted Vukot és barátait, valamint az erdő lakóit, és átélheted velük a kalandokat. -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Volt egyszer egy falu az erdő mélyén. Lakói időnként kinéztek a főutcára, hátha megpillantják jó barátjukat, Robinsont, a hörcsögöt, amint éppen visszatér szülőfalujába… És amikor meglátták, boldogan üdvözölték, mert a nagy világjáró ilyenkor mindig elmesélte nekik ezernyi kalandját.
Tony Wolf új sorozatában viszontláthatjuk a Mesél az erdő történeteiből megismert kedves erdei állatokat, akiket új kalandok várnak. A csodás illusztrációkkal teli mesék minden korosztályt elvarázsolnak.
-
új 2 munkanap
“Volt Tündérország királyának egy gyönyörűséges szép leánya, akinél szebbet a világ nem látott, s aki olyan sebesen tudott szaladni, mint a szél. Nem is volt más az ő neve: Szélike királykisasszony.
Egyszer kihirdetteti a király az országban, még azon is túl, hogy annak adja leányát, aki a futásban elhagyja: de úgy próbáljon szerencsét akárki, hogy ha leányát el nem tudja hagyni, karóba kerül a feje.
Hiszen próbáltak szerencsét királyfik, hercegek, grófok, bárók s válogatott cigánylegények, de karóba is került a feje valamennyinek…”
A mese további részéből megtudhatjuk, hogy János királyúrfi hetedhét országon át vándorol azért, hogy megkaphassa Szélike királykisasszony kezét. Útja során öt barátra tesz szert, akik különleges képességekkel rendelkeznek, melyekre szükségük is lesz a feladat megoldásához, Szélike legyőzéséhez.
“A nagy mesemondó”, Benedek Elek generációkon át öröklődő meséiből készült válogatás összesen harminchat mesét tartalmaz, mely híven tükrözi a nép ügyességét, jó kedélyét, s mindezt Benedek Elek a maga eleven és tréfás elbeszélő modorában közvetíti a gyermekolvasók számára. -
új 2 munkanap
Az emberi történelem, tudomány és kultúra sokkal több rejtélyt tartogat, mint gondolnánk. Tudtad, hogy az idők kezdetén nemcsak egyféle fajunk létezett? Hogyan képesek föld feletti lebegésre bizonyos embertársaink? Miért nem találjuk az első kínai császár sírját? Mi lett a sorsa Mátyás király híres fekete seregének? Léteztek valaha a görög mítoszok egyszemű óriásai, a küklopszok? Hánykolódnak-e kísértethajók Földünk óceánjain? Miért maradt ránk annyi fejetlen szobor az ókorból? Hol található a pokol kapuja? Tényleg vannak elátkozott helyek? Mitől rózsaszín néhány tónak a vize? Milliónyi elgondolkodtató és izgalmas kérdés, amelyekre színes képekkel illusztrált könyvünkben igyekszünk válaszokat adni. Gyere, tarts velünk a rejtélyek birodalmába!
-
új 2 munkanap
“Árvátfalvi nagyanyótól hallottam az első meséket. Nyaranta kiült a diófa alá, és mi, kis unokái, köréje gyűltünk, s ő mesélt, mesélt… Csodálatos tündérvilág bontakozott ki képzeletünkben, bős székely legénykékkel, tüzet okádó sárkányokkal, táltosokkal meg boszorkányokkal. Elszorult szívvel (és valószínűleg tátott szájjal) követtük a mesehős sorsát az egyre növekvő veszedelmek közt, és felujjongtunk, amikor végül győzött a becsület, az igazság….” – idézi fel gyerekkorát Méhes György. És emlékezete kincsesládáját felnyitva ezúttal ő mesél. Kicsiknek és nagyoknak. Mesél a messze földön híres kovácsmester, Kalapándi apó fürge eszű, ügyes kezű, aranyszívű és rettenthetetlen lelkű kisinasáról, Szikra Ferkóról, aki minden veszedelemmel és ármánnyal dacolva nekivág hetedhét országnak, hogy megszerezze a világverő kardot, és legyőzze a szegény embereket sanyargató gonosz Toportyán királyt. Megjárja Feketeországot és a föld alatti nép Feketeországnál is feketébb birodalmát, átkel az égig érés üvegfalon és a fortyogó tüzes tavon, egy megzabolázott felhőszörnyeteg hátán eljut Szivárványországba, Viharkirály ég és föld közé aranyláncokkal felfüggesztett várába, megküzd a félelmetes Villámvitézzel, és nemcsak annak buzogányát nyeri el, hanem Viharkirály legkisebb és legszebb lányának, Fuvallatnak a szívét és kezét is. És amikor hosszú vándorútja során néha meg-megpihen, meséket hall és hallgat, csodálatosnál csodálatosabbakat. A kapzsi Balambér lovagról, a hiú és csúf nagyúrról, Búról, szép Márinkáról és szerelmeséről, Brandurról, a dalnokról, a gyönyörű Sótündérről és a Kőnannyóról, a gonosz boszorkáról.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Fedezd fel a dzsungel lakóit! Érintsd, dörzsöld, simogasd a különféle tapintható anyagokat, és oldd meg a feladványokat!
-
új 2 munkanap
Egy napló csak lányoknak!
Ide a legtitkosabb vágyaidat, ötleteidet is beírhatod. Játékok – Fejtörők – Rejtvények…
és sok-sok hely, ahova írhatsz, rajzolhatsz, ragaszthatsz kedved szerint. -
új 2 munkanap
Varázslatos kifestő, vidám tavaszi és húsvéti mintákkal.
-
új 2 munkanap
Megérkeztek a lóimádók új kedvencei: Lepke és Táltos!
Léna anyukája vezeti a Vadrózsa farmot, így a kislány szinte mindent tud a lótartás rejtelmeiről. Amikor a városban élő Lilla tavasszal vendégségbe érkezik hozzájuk, a két lányt hamar összekovácsolja az állatok szeretete.
Léna megtanítja új barátnőjének, mi a különbség póni és ló között, milyen eszközök és ruházat szükséges a lovagláshoz, és miként alakítható ki jó kapcsolat ló és ember között.
A sok tennivaló mellett azért persze az újszülött kisnyuszik ölelgetésére is marad idejük!
A kedves történetet kísérő részletgazdag illusztrációknak köszönhetően a fiatal lórajongók akár minilexikonként is forgathatják a sorozat darabjait.A Vadrózsa farm történeteit hamarosan folytatjuk a nyári kalandokkal!
-
új 2 munkanap
Egy sodró lendületű kaland! Egy titokzatos ember meg akarja mérgezni a hegyi folyót! Csak te állíthatod meg! De végig tudsz-e evezni egy hegyi folyón, szembe tudsz-e szállni minden veszéllyel?
Vedd elő földrajztudásodat, és döntsd el te magad, merre indulsz tovább. Meglátod, hogy többet tudsz, mint gondolnád, és még földrajzból is okosabb leszel!
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
“Pont éjfélkor történt, nagy-nagy csöndességben. Elindult az égről, alászállt egy halovány csillag a földre. Szállt, meg sem pihent, míg oda nem érkezett egy szegény asszony kunyhója fölé. A kéményen keresztül becsusszant a házikóba, ott nagy fényesség támadt, aztán – mi történt, mi nem – egyszeriben gyermekké változott, de olyan széppé, amilyet még nem látott a világ.”
Ez a csillagfiú Halovány Szép Miklós, aki egy éjszaka alatt deli legénnyé serdül, és nyomban útnak is indul, hogy megszerezze a csodás hangú varázshegedűt, és azzal vidámságot vessen, örömöt arasson az emberek között. Ezért szegődik a Hegedűk Mesterének, Furtonfúró apónak a szolgálatába, ahol kitanulja a természet és az élet titkait. Ezért indul a Halál keresésére, ezért vállalkozik rá, hogy megmássza az égig érő sziklahegyet, és szembeszálljon a roppant erejű óriással, Markapökivel. Ezért kel át Csalibáb tengerén, ahol a víz mélyéből felsejlő igéző délibábok csábítják-nyűgözik a gyanútlan halandót. Ezért küzd meg a gaz Hiribiri varázslóval, aki réges-régen egy nagy hegy alá temette az álmokat, azóta nem álmodnak az emberek se ébren, se alva. Ettől kérgesedett meg a lelkük, ettől oly sivár az életük. Miklósra vár a nagy feladat, hogy varázshegedűjével leolvassa-lemuzsikálja az emberek szívéről a kérget, és így együttes erővel kiszabadítsák a rabul ejtett álmokat. Bátorságával, emberségével és csodás muzsikájával kiérdemli a Világhíres Miklós nevet, és elnyeri a szépséges Nevenincs tündér szerelmét.
“Aki gyermekkorában nem hallgatott és nem olvasott mesét, az nem is lehet boldog ember” – vallja Méhes György, a Nagy Mesélő. Ez a tündérmese elbűvölve tanítja jóra és szépre a gyerekeket. A felnőttek pedig óriási horderejű, misztikus-mágikus lételméleti prózakölteményként olvashatják. Ezért ajánljuk minden korosztálynak, hiszen aki felnőtt korában nem hallgat és nem olvas mesét, az sem lehet boldog ember.