• Minimum 40,00 RON kell vásárólnia!
Kosár megtekintése “A cirkusz – A KIS FELFEDEZŐ ZSEBKÖNYVE – Rajzos fóliával” a kosárba helyezve

1–52 / 103 találat

  • Akció!
    78,00 lei 70,20 lei
     új 2 munkanap 

    Mindenki ismeri A kismalac és a farkasok meséjét, vagy Mátyás király közkedvelt történeteit. Ezek a mesék, amelyeket most a kezében tart az olvasó, nagyszerű írók keze nyomán születtek, és változtatás nélkül adjuk közre őket. Ráadásul nemcsak az ismert történetek feldolgozásait találhatjuk meg a könyvben, hanem e szerzők saját meséit, illetve gyerekverseit is.

    Az Alexandra Kiadó 100 mese sorozatának új kötete klasszikus magyar írók műveiből válogat: Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond és Szép Ernő mellett egy-egy munkával Benedek Elek és Krúdy Gyula is feltűnik a gyűjteményben. Emellett pedig olvashatunk néhány mesét A nagy Mikulásgyár című 2019-es Alexandra-kiadványból is.

    Az álomba ringató mesék a családi mesélés, a közös meseolvasás-mesehallgatás élményét kínálják kicsiknek és nagyoknak.


  • Akció!
    85,00 lei 76,50 lei
     új 2 munkanap 

    A 100 mese-sorozat legújabb kötetében valódi klasszikusokkal találkozhatnak a mesék szerelmesei, legyenek akár kicsik vagy nagyok. Jancsi és Juliska, Piroska és a farkas, Hüvelyk Matyi, Csipkerózsika, Holle anyó és még számos régi ismerős elevenedik meg a könyv lapjain, de mellettük olyan kevésbé ismert történetek is bekerültek a válogatásba, amelyek cselekményük, szereplőik vagy tanulságuk miatt szintén méltók a megőrzésre és újraolvasásra. A gyönyörűen illusztrált 100 Grimm-mese árnyalt, ám világos tanításokat közvetít jóról és rosszról, becsületről és bátorságról, hűségről, barátságról és szeretetről. A több mint 200 éves mesék ma is elevennek és aktuálisnak hatnak.


  • Akció!
    85,00 lei 76,50 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    66,00 lei 59,40 lei
     új 2 munkanap 

    – Légyszi, még egy utolsót!
    – Na jó, egy rövidet…

    Ismerős ez a párbeszéd az esti elalvás előtt?
    Akkor ezt a könyvet nektek találták ki!

    A legjobb nap az évben a szülinap! Téged ünnepel a család, tortát eszel, ajándékot kapsz, talán még zsúrt is tarthatsz a barátaidnak, micsoda buli! Egy baj van csak vele. Nagyon sokat kell várni a következőig…

    Ezt a könyvet egész évben olvasgathatjátok, egészen a következő szülinapodig. Vajon mi egy mínusz négyéves jeti kedvenc tortája? Előfordult-e már veled, hogy elcsatangolt a szülinapod? Tudtad, hogy a nyolcvanhét éves néniknek is van szülinapjuk? Ismerd meg a dadogós kutyát, Pimpimpárét, Lajost, az udvarias rókát meg a többieket a legjobb magyar szerzők meséiből, és meglátod, elrepül az év, és már el is jön a következő szülinapod!


  • 7,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    92,00 lei 82,80 lei
     új 2 munkanap 

    Roppant Nagy Gorgonzola, az Egérkirály valami rendkívül rafinált csínytevésre készül. Mindenféle édességet: süteményt, csokoládét, cukorkákat és nyalókákat lopkod, pedig ő csak a szottyadt, büdös sajtot szereti! Ráadásul elcseni az Édességek Királyságának kulcsát, hogy az ünnepi készülődést rémes felfordulássá változtassa. A Diótörő feladata, hogy megállítsa, csakhogy Walter egy nem annyira bátor Diótörő, és segítségre van szüksége. Megkéri hát a Kacérgiliszta közben lakó Clarát és Fricit, hogy kísérjék el őt a Cukortündérhez, hogy legyőzhessék az Egérkirályt, és megmentsék a karácsonyt. De vajon odaérnek időben?


  • Akció!
    20,00 lei 12,00 lei
      
  • Akció!
    45,00 lei 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    A huszárság valós, történelmi fogalma az idők folyamán a bátorsággal, hősiességgel, virtussal összefonódva folklórkinccsé nemesedett, és a mesék birodalmában a huszár legyőzhetetlen vitézzé, sárkányok, vadak, zsiványok és gonosz tündérek legyőzőjévé vált.
    Ez a kötet azt a pillanatot ragadja meg, amikor a díszes csákót, zsinórozott dolmányt és mentét viselő, fegyverüket csörtető huszárok átlépik Meseország határát, hogy álomparipájuk hátán csodás tetteket vigyenek véghez, és megküzdjenek minden ellenséggel.
    A huszár mint főhős jelenti tehát ihlető forrását az e kötetbe válogatott meséknek, történeteknek, ahol a főszereplők lehetnek akár életre kelt gyermekjátékok, de valós történelmi személyek is, és ahol a harc a hazáért, a becsületért, a jóért folyik, mindazért, ami az életben fontos; hűséggel, tisztességgel, és – örökké.


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 32,00 lei
     új 2 munkanap 

    Fekete István életművét bemutató sorozat könyve a szerzőtől szokatlan környezetbe vezet bennünket, a török hódoltság idejébe, a dunántúli végvárak vitézeinek kalandos életébe párbajok, kaland, szerelem…. Minden meg van benne, ami egy igazi kalandos történethez kell. A kötetet Győrfi András grafikái díszítik.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Tegyen a magas vérnyomás okai ellen a könyvben lévő személyre szabott program segítségével! Egy teszttel kiválaszthatja, melyik magasvérnyomás-típushoz tartozik a három közül. A stresszes típus alapprogramja a lassulás, megnyugvás és töltekezés. A has-típus programja a cselekvés, a megvalósítás és az érzékelés. A kaotikus típus feladata pedig a szervezés, az ütemezés és a középút megtalálása.

    A könyv módszereivel megismerheti saját erősségeit és gyengéit, jobban felismerheti és elfogadhatja testének jelzéseit, típusának megfelelő életvitelt és táplálkozásmódot alakíthat ki, egyensúlyt teremthet nyugalom és tevékenység között, megszüntetheti a stresszt és kiegyensúlyozottá teheti az életét, ritmusa lesz a mindennapjainak, helyreállíthatja vérnyomása ingadozását, fokozhatja életörömét és vitalitását és teljes körű kezeléssel csökkenheti a vérnyomását.


  • 7,00 lei
     új 2 munkanap 

    A pedagógusok közreműködésével készült sorozat színes képek és átlátszó fóliák segítségével kelti fel a gyerekek érdeklődését a környezetük iránt. A természet, az élővilág, a technika vagy a történelem területéről válogatott témák a legalapvetőbb ismereteket közvetítik a világról. Csodálatosan szép, valósághű rajzok segítenek a környezet megismerésében, a rajzos fóliák lapozgatása közben meglepő felfedezésekre jut az olvasó. A könyvecskéket összegyűjtve minienciklopédia kerül a gyerekek könyvespolcára.4-7 éves korosztály.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy meggyilkolt család. Egy haldokló sorozatgyilkos. Egy elrabolt gyermek. És egy nyomozó, akinek rá kell jönnie, hogy még a legboldogabb családban is lehetnek sötét tikok, amelyek miatt valaki képes ölni
    Az új év első napján egy exkluzív lakóparkban egy gazdag család tagjait szabályszerűen kivégzik a legkisebb gyerek kivételével, akit elrabolnak. A gyilkos fegyver a mészárszékeken használt taglópisztoly. Ez vezeti Max Wolfe nyomozót az Új Scotland Yardon lévő Fekete Múzeumba, az elmúlt száz év leghíresebb bűnügyeit bemutató gyűjteményhez, ahol egy harminc évvel ezelőtt a Mészárosként elhíresült gyilkos nyomára bukkan.
    Csakhogy ez az ember leülte a büntetését, öreg már, és haldoklik. Lehetséges, hogy mégis újra lesújtott? Vagy csak az ismeretlen tettes őt akarta gyanúba keverni?
    Maxnek meg kell találnia az elrabolt gyermeket és le kell állítania a gyilkost, mielőtt egy újabb ártatlan család vagy éppenséggel Max kislánya kerül veszélybe.
    A Mészáros ugyanolyan sodró lendületű, életteli karaktereket felvonultató krimi,
    mint a Sunday Times bestsellerlistáján élre került előzménye, A gyiloktáska.


  • Akció!
    23,00 lei 13,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Kalandos küldetés-sorozat kötetei különleges élményt ígérnek a 8-12 éves gyerekeknek. Ezekben a rendhagyó könyvekben az olvasó a főhős, ő dönti el, mit választ, merre halad az izgalmas történetben. Útközben számos rejtély és talány állja útját, ám ezek egy igazi hősnek nem jelenthetnek akadályt, s végül sikeresen oldhatja meg a küldetéseket, hiszen a kötet visszatereli a helyes ösvényre. Ráadásul útközben észrevétlenül gyarapodik a gyermekek matematikai és történelmi tudása is, így lesz igazán hasznos élmény egy-egy kaland.


  • 7,00 lei
     új 2 munkanap 

    A pedagógusok közreműködésével készült sorozat színes képek és átlátszó fóliák segítségével kelti fel a gyerekek érdeklődését a környezetük iránt. A természet, az élővilág, a technika vagy a történelem területéről válogatott témák a legalapvetőbb ismereteket közvetítik a világról. Csodálatosan szép, valósághű rajzok segítenek a környezet megismerésében, a rajzos fóliák lapozgatása közben meglepő felfedezésekre jut az olvasó. A könyvecskéket összegyűjtve minienciklopédia kerül a gyerekek könyvespolcára.4-7 éves korosztály.


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Most Ádámon a sor. Ő az ügyes ács aki minden hibás hozzá érkező dolgot megjavít. A fűrészével vág, készít és már meg is van a munka.

    Ehhez a könyvhöz is jár egy játék szerszám, amivel te is kipróbálhatod mennyire vagy ügyes, mint Ádám!


  • 27,00 lei
     új 2 munkanap 

    Fedezzük fel együtt a világot!

    Az Apró lépések sorozat kötetei a legkisebbek fejlődését követik nyomon lépésről lépésre.
    A színes képek és a rövid szöveg fejlesztik a kicsik megfigyelőképességét és segítik a beszédfejlődést, miközben játszva fedezik fel a körülöttük lévő világot.

    A sorozat további kötetei:
    Apró lépések – Az állatok (12-18 hónap)
    Apró lépések – Az állatok (18-24 hónap)
    Apró lépések – A szavak (18-24 hónap)


  • 27,00 lei
     új 2 munkanap 

    APRÓ LÉPÉSEK – Fedezzük fel együtt a világot!
    Élet a tanyán – fontos szavak, érdekes feladatok

    A TOTYOGÓ KÖNYVTÁR az 1-3 éves gyermekek fejlődését segíti.
    Az APRÓ LÉPÉSEK sorozat lapozói fejlesztik a megfigyelőképességet és gyarapítják a szókincset, miközben a kicsik játszva felfedezik az őket körülvevő világot.


  • Akció!
    58,00 lei 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Az akaratos kis egyszarvú, Önfejenci, és barátja, Hiszterika megint vitatkoznak… de arra már egyikük sem emlékszik, hogy min vesztek össze.

    Amikor aztán a nagykutya és a mosómedve is beszáll a vitába, Önfejencinek elege lesz, és ott hagyja Meseszép Szíverdőt. Megy, mendegél, míg a Sűrű Sötét Dzsungelhez nem ér, ahol az egyik fán egy kígyó pihen, akinek minden borzassssssztóan unalmasssssssz. Bármit javasol is Önfejenci, Kígyó Uncsillának semmihez sincs kedve. Vajon a kis egyszarvú hagyja, hogy a kígyó becserkéssze? A jól ismert és a gyerekek által szeretett német író-illusztrátor páros mesekönyvéből mindez kiderül.

    Ajánljuk a 3-8 éveseknek és szüleiknek!

    A szerzőpáros eddigi könyvei a Scolar Kiadónál:

    Az egyszarvú, aki mindenre azt mondja: nem

    A nap, amikor a nagymama tönkretette az internetet

    A nap, amikor a nagypapa tönkretette a vízforralót

    Tavaszapó

    Takonypóc hercegnő


  • 52,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mack Malloyt, a volt rendőrt, egykori nagyivót, aki Kindle County egyik legmenőbb jogi irodájának, a Gage & Griswellnek dolgozik, kényes feladattal bízza meg a Felügyelőbizottság. Arról van szó, hogy Bert Kamin, a Gage & Griswell tehetséges, ám szeszélyes sztárügyvédje hetek óta nem kerül elő. Miként az az 5,6 millió sem abból a pénzalapból, melyet a Gage & Griswell legnagyobb ügyfele, a TransNational Airlines számára hozott létre egy légi katasztrófa miatti perben. A Bizottságnak szüksége van Mackre, hogy mielőbb megtalálják Bertet és a pénzt… Mack szeretetre méltó és állhatatlan mesterdetektív, ugyanakkor fáradhatatlan idegenvezető ebben a fenyegetésekkel teli, mégis lenyűgöző világban.


  • Akció!
    33,00 lei 29,70 lei
     új 2 munkanap 

    A tüsszentés amolyan Bing – szokás
    Bing már alig várta, hogy átmehessen játszani Sulához, de megfázott, és állandóan hapcizik.
    Hap-ciii! Hap-ciii!
    Flop azt mondja, így otthon kell maradnia, nehogy átadja a taknyosbacikat a barátainak.
    De Bing annyira szeretne találkozni Sulával és enni Amma fincsi répás sütijéből!
    Mi lesz így vele?

     


  • Akció!
    32,00 lei 28,80 lei
     új 2 munkanap 

    Amma megtanítja, hogyan lehet tojglifejet készíteni, aminek ehető csírából van a haja.
    De nem könnyű kivárni, amíg a magok kihajtanak. Bing segíteni szeretne, hogy a tojglifejnek gyorsabban nőjön a haja, ezért a kerti slagból jó sok vízzel megöntözi…


  • Akció!
    20,00 lei 12,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    92,00 lei 82,80 lei
     új 2 munkanap 

    A “Böngéssz karácsonyi hangokat!” egy különleges könyv, amely elrepít a karácsony varázslatos világába. A könyv lapjain megelevenednek a városka ünnepi zsongása, a Mikulás műhelyének sürgés-forgása, a rénszarvasok pajtájának vidám zaja, és még sok más karácsonyi csoda. A hangmodulok segítségével minden jelenet valódi hangulatot teremt, legyen szó a csilingelő szánról vagy a gyerekek nevetéséről.


  • 16,00 lei
     új 2 munkanap 

    Idén karácsonykor Bori szeretné saját maga elkészíteni az ajándékokat. Ezért Anya és Apa többet nem léphetnek be a szobájába. Borinak van ollója, ragasztója és szép papírja, barátnőjével, Julcsival együtt pedig még jobb móka a kézműveskedés. Még a csomagolópapírt is saját maga készíti. Mire elkészül, jöhet is a karácsony!


  • Akció!
    35,00 lei 16,00 lei
     új 2 munkanap 

    „– Bo-bo-bocsánat – hebegtem –, ön a szomszédom borza?
    – Micsoda kérdés! Bóóórzasztó! Én nem a szomszédjáé vagyok, én vagyok a szomszédja. A magam borza vagyok. Nevem Szűcssebestyén.”
    Így ismerkedik meg a Fehérlófia utca 13-as bérház új lakója egy kurta lábú, sámlin üldögélő, szivarozó, csíkos állatkával. Annyi mindent beszélnek a borzokról, némelyek ellenszenvesnek, mogorvának, mások vidámnak, mókázónak tartják őket, de igazán biztosan senki nem tudja, a borzok életét sűrű homály fedi. Szerencsére Szűcssebestyén a barátságos fajtához tartozik, és sok mindent elmesél a bérház lakói és a borzok életéről. Borzunk kiterjedt levelezést folytat az Amerikában élő Bűzös Borzzal, jó barátja a zseniális esőcsináló: Azúrborz; s egyszer egy borongó lelkületű borzot is vendégül lát. Akit érdekel a borzok élete, Békés Pál mulatságos meseregényéből mindent megtudhat róluk.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 27,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Rosie szívesen látogatja a macskákat, akik a nagymamája házához közeli üres tanyán éldegélnek. Kedvence egy picike kiscica, akinek a Cirmos nevet adja gyönyörű, vörös cirmos bundácskája miatt. Cirmos kezdetben még nagyon félénk, ám lassan rájön, hogy megbízhat a kislányban. Amikor a tanyát eladják egy ingatlanfejlesztő cégnek, és a munkások nekilátnak az építkezésnek, a kiscica halálra rémül – az összes többi macska egyszerre továbbáll, és Cirmos teljesen magára marad. A világ egyik pillanatról a másikra fenyegető és félelmetes hellyé változik…


  • 69,00 lei
     új 2 munkanap 

  • 69,00 lei
     új 2 munkanap 

  • Akció!
    35,00 lei 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Darcy tízéves, szeret sellőnek öltözni, van egy báránya, Barita, történeteket ír a naplójába, és néha világgá megy. Egy napon új lány jön az iskolába, aki minden fiút azonnal rabul ejt, köztük Darcy legjobb barátját, Willt is. Ez mindent megbonyolít, és Darcy körül az élet egyre zűrösebb lesz.
    Élvezetes olvasmány egy furcsa, vicces, dühös és jószívű kiskamasz mindennapjairól.
    “Végre egy remek lányválasz a Ropi naplójára!”


  • Akció!
    35,00 lei 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Darcy a Nagy Iskolába készül, ahol egyenruhát kell hordani és csúnya, ormótlan cipőt. Minden rosszul alakul, ám ekkor váratlanul beveszik az iskolai újságot készítő csapatba. Csakhogy a házibáránya, Barita eltűnik, és a legjobb barátja, Will is elfordult tőle. Eleven, mulatságos történet egy szeretetreméltó, nagy képzelőtehetségű tizenévesről, sok bonyodalommal és még több nevetéssel.


  • Akció!
    20,00 lei 18,00 lei
     új 2 munkanap 

    Szörnyű Lőrinc ismét forral valamit. Mit akar a Régi Üvegszemmel, és minek neki az idomított cápa, amit a víztorony tetejében őriz? Erre a kérdésre csakis dr. Apró Lőrinc, a tízéves feltaláló, és persze Dodó, a víziszonyos nyomozó deríthet fényt.
    A Dodó tizedes és a szoborrablók szereplőinek újabb, izgalmas kalandjai.


  • Akció!
    48,00 lei 43,20 lei
     új 2 munkanap 
  • 18,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Elena a hetedik mennyországban jár Timmel. Szerelemük végül legyőzte a régi családi ellenségeskedést, de akkor mégis sötét felhők kezdenek gyülekezni felettük. Tim dobja Elenát a rég várt lovas bál előtt, majd az arrogáns Ariadné is rosszban sántikál, feltűnik egy titkozatos idegen, és Melike, Elena legjobb barátja is mintha elárulná őt.
    Egy dolog egyértelműnek tűnik: valaki azt akarja, hogy Elena szomorú legyen. De miért?


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mi történhetett Timmel? Mióta Elena visszajött Amerikából, teljesen megváltozott, úgyhogy Elenának fogalma sincs, hányadán állnak. Sőt, amikor Elena a szezon utolsó versenyén leesik a lováról és súlyosan megsérül, nem Tim látogatja meg a kórházban, hanem Farid. De miért lenne ez a jóképű focisztár éppen Elenába szerelmes? Elenát kétségek gyötrik.
    Amióta leesett Bittersweet nevű lováról már egyáltalán nem biztos benne, képes lesz-e valaha még ugyanolyan felszabadultan lovagolni, mint korábban. Ám egy nap Tim kishúga eltűnik, és Elenának nem marad más választása, mint hogy felpattanjon a lovára, hiszen ez a vágta élet-halál kérdése…


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    A szerző könyve izgalmas játékra hívja az általános iskolás és középiskolás olvasókat: a több mint félszáz nyelvi játékkal és fejtörővel bárki próbára teheti nyelvérzékét, tárgyi tudását és képzeletét.


  • Akció!
    20,00 lei 12,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    40,00 lei 16,00 lei
     új 2 munkanap 

    Tényleg senkit nem érdeklek? Nem érek annyit, mint mások? Mindenki a pattanásaimat nézi? Csak én érzem furának a testem, vagy más is annak látja? A többiek vajon miről beszélgetnek? Hogy néz ki belülről egy kapcsolat? Lesz-e valaha, aki olyannak fogad el és szeret, amilyen vagyok?” – ilyen kérdések kavarognak a tizenöt éves Natalie fejében, aki tényleg úgy érzi, hogy az élete romokban hever. Ráadásul a “normális” kamaszokkal ellentétben nem szeret bulizni, inni, zavarban van ismeretlenek társaságában, és még soha senkivel nem csókolózott. Aztán felbukkan az egyik legjobb barátja bátyja, Alex, aki valamiért nem akar lekopni Natalie-ról. A köztük lévő kapcsolat azonban nem egy szokásos love story lesz, hanem sokkal több: Natalie végre megtanulja, hogy bátran önmaga lehet.
    A regény elnyerte a Text Prize-díjat, és jelölték az Australian Independent Booksellers Indie Book Awardra is.


  • Akció!
    59,00 lei 53,10 lei
     új 2 munkanap 

  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Az igazság pont olyan, mint a gabonakörök. Ha az ember benne van a közepében, akkor nem látja, ha felülről nézi, akkor meg nem érti.

    Gyilkosság történik egy bevásárlóközpontban. Az országos hírű sebész nem mindennapi brutalitással végez a játékbolt angyali szépségű eladónőjével. Az eset egyértelműnek tűnik, de a bírósági tárgyalás során egyre gyötrőbben merül fel a kérdés: valóban ő tette? Egy külvárosi ház udvarába becsapódik egy ejtőernyős. Baleset történt, vagy önszántából vetett véget az életének? Tragikus véget ér egy rutinműtétnek induló veseátültetés. Isteni beavatkozás történt, vagy csupán egy szerencsétlen véletlen? Egy death metal banda énekesének arcát letépi egy medve. Ő csak a málnáit őrizte. A regény narrátora rezignált távolságtartással figyeli a körülötte zajló bizarr eseményeket és legszívesebben elbújna valahová, hogy egész nap zsonglőrködhessen.

    Jaroslav Rumpli művének nincs előzménye a szlovák irodalomban. Egymásba fonódó sorsok, összenőtt életek, fekete humor és kiszámíthatatlan fordulatok jellemzik ezt az egyszerre izgalmas krimiként és szövevényes családregényként is olvasható könyvet.


  • Akció!
    45,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Grimpow már megjelenése előtt példátlan kiadói sikert ért el. A spanyol irodalom történetében korábban sohasem fordult elő, hogy egy külföldön ismeretlen szerző ifjúsági regényét tíz országban is megjelentessék. A 2005-ös spanyolországi kiadást követően a kötet 2006-ban Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Koreában, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Portugáliában, Görögországban és Oroszországban is megjelent. De vajon mi az, amivel ez a regény ilyen hamar képes volt meghódítani ennyi ország olvasóit? Mindenekelőtt az, hogy a Grimpow rendelkezik a széles olvasóközönség érdeklődését és figyelmét megragadó izgalmas kalandregények összes ismérvével. A középkor misztikus világában játszódó történet egy ősrégi titok birtoklása körül forog, amire az egyház és a király is igényt tart. A főhős, Grimpow, egy kiválasztott, akinek sokszor sejtelmes, sőt veszélyes kalandjai csodálatos világba ragadják magukkal az olvasót.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Végre itt a karácsony! Elina és az anyukája gondoskodik Sziggéről és a többi lóról a Broby-istállóban.
    Amikor Jossan hirtelen felbukkan az istállóajtóban, olyan érzés, mintha minden elromlott volna. Elina, aki ma magáénak tudhatta volna Sziggét… Ugratóverseny lesz a szomszéd gazdaságban. Jossan ideges. Ez az első versenye Sziggével. Azt mondja, hogy Elina vele tarthat, mint gondozó. Ha Elina mer…


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Gyuri, a vízszerelő, most otthon kapja a legtöbb feladatot. A házban ami elromolhat az el is romlik, mondja a közmondás és Gyuri éppen jókor van jó helyen és minden csapot csöpögést kijavít a csavarkulcsával.

    A frappáns történetet elolvasva ti is eljátszhatjátok Gyuri szerepét, hiszen a könyv mellé egy játék csavarkulcsot is adunk!


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Az állatokról szóló történetek mindig a szívünkhöz szólnak, különösen ha a magyar és világirodalom nagyjai mesélik el őket. Kötetünkben Ambrose Bierce, Wilkie Collins, Csáth Géza, Jókai Mór, Krúdy Gyula, Jack London, W. Somerset Maugham, Móra Ferenc, Edgar Allan Poe, Szaltikov-Scsedrin és mások történeteit olvashatjuk a fekete macskáról és a fehér uszkárról, a rókákról és az agarakról, a kígyóról és a csodabékáról, a jellemes tapsifülesről és a szegény farkasról, a tigrisről, a pumáról és a vadmacskáról, a rigóról és a fülemüléről, a fehér hollóról és a vadludakról, és még sok olyan állatról, melyeknek nagyon is emberi tulajdonságaik vannak.


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    A gyermek életünk szeme fénye. Róla szólnak a kötetben található megható és megrázó elbeszélések, melyeknek írói: Bródy Sándor, Jókai Mór, Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, A. I. Kuprin, Guy de Maupassant, Mikszáth Kálmán, Pap Károly és mások.

    A magyar és a világirodalom mesterei szebbnél szebb történeteket mesélnek nekünk kisfiúkról és kislányokról, csecsemőkről és dajkákról, óvodáról és játszótérről, az első mosolyról és az első bánatról; felelevenítik egy kisdiák emlékeit, elmesélik egy két és fél esztendős angyal jótéteményét; megtudhatjuk, miért értékesebb születésnapra egy eszmei óra egy vágyott ezüstóránál; átérezhetjük egy kisfiú magányosságát; részletesen ecsetelik az első szerelem múlhatatlan érzését is.


  • Akció!
    45,00 lei 32,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Úgy mondják, sose bízz egy idegenben. Talán nekik van igazuk.

    Amikor Emma Joseph megismerkedett a férjével, Davidet bánat gyötörte. Első feleségét a saját elszabadult kocsija gázolta halálra, hatesztendős lánya pedig titokzatos módon eltűnt a baleset helyszínéről.
    Most, hat évvel később, Emma úgy véli, végre maguk mögött tudhatják a fájdalmas időket. Új életet építettek fel Daviddel, és van egy csodaszép kisfiúk, Ollie.
    Aztán feltűnik egy idegen, és fölforgatja az életüket.
    Emma elveszíti a biztonságérzékét. Vajon csakugyan tudja, mi történt oly sok évvel azelőtt? És miért aggódik önmagáért meg a csecsemő fiáért?
    Elkeseredésében régi barátjához, Tom Douglas nyomozó főfelügyelőhöz fordul segítségért, ám ezzel a lépéssel valamennyiük életét veszélybe sodorja. Hamarosan olyan hazugságok hálójára derítenek fényt, amely mindkettejüket velejéig sokkolja.

    Az Aludj jól világhírű szerzőjének legújabb bestsellere letehetetlen és elgondolkodtató remekmű, a pszichológiai thrillerek, és a krimik kedvelőinek a kedvence világszerte.


  • 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ha beköszönt a tél, bizony nemcsak az emberek, hanem az állatok is fáznak. Vajon hogyan védekeznek a hideg ellen? A jegesmedvék például házat építenek. A pingvinek pedig összebújnak. Persze nem kőből és fából épülnek ezek az otthonok, és a kis madárkák sem a kanapén húzódnak közelebb egymáshoz, hanem a maguk “állati” módján.
    A kérdés-felelet formában írt könyv interaktív módon tanítja meg a gyerekeknek azt, hogy mennyire kreatív a természet és az állatvilág. Lackfi János fordítása pedig igazán szórakoztatóvá teszi a könyvet.