- Minimum 30,00 RON kell vásárólnia!
105–134 / 134 találat
-
új 2 munkanap
Az örök háború veteránjai összetörten, elcsigázottan tértek haza, hogy végre megpihenhessenek szeretteik körében. Csakhogy az idő közben elragadott mellőlük mindenkit, akit otthon ismertek, sőt az emberiség tovább is lépett az evolúció következő lépcsőfokára.
William Mandella és társai számára csupán egy isten háta mögötti, fagyos kolóniabolygó marad, ahol szigorú megfigyelés mellett élhetik egyszerű életüket, ha már a társadalomba beilleszkedni képtelenek. Nekik azonban elegük lesz a ridegtartásból, és úgy döntenek, elkötnek egy űrhajót, megszöknek az egyetlen szabad helyre, amit ismernek: a távoli jövőbe.
Ám az univerzum kiszámíthatatlan, ha az ember pontosan megtervezi útját, akkor sem garantált, hogy a kívánt célba érkezik.Az Örök háború történetének lezárása minden, amit egy jó SF-től várhatunk: nagyszabású kaland az emberi lét rejtelmei körül, gazdag jellemábrázolással, valamint átgondolt tudományos és vallási spekulációkkal. Egy pillanatra sem lehet unatkozni rajta!
Ha létezne egy Fort Knox SF-íróknak, Joe Haldemant feltétlenül ott kéne őriznünk nemzetünk legféltettebb kincsei között.
Stephen KingZseniális!
Denver Post -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Egy globális terrorizmustól mentes világban a magánnyomozó Joe-t titokzatos nő béreli fel, hogy felkutasson egy férfit: egy rejtélyes írót, akinek ponyvaregényeiben a hős Oszama bin-Láden, az igazságosztó…
Joe-t hajszája az író után Ázsia eldugott zugaiból Párizsba és Londonba viszi, és ahogy a rejtély egyre sűrűsödik körülötte, egyetlen kérdés van csupán, amelyet nem mer feltenni: valójában kicsoda ő maga, és a regényekből mennyi a kitaláció? Ismeretlen üldözőkkel a nyomában Joe identitása lassan széthullik, ahogy felfedezi a világát kísértő menekülteket. Honnan érkeztek és mit akarnak? Joe tudja, hogyan kell véget érnie a történetnek, de még ő sincs felkészülve az igazságra, sem pedig a döntésre, amelyet végül meg kell hoznia.Az “Oszamá”-ban Lavie Tidhar a szeptember 11-e utáni globális tudatalattit megcsapolva vegyíti a film noir, a dokumentumpróza, az alternatív történelem és a thriller elemeit, hogy a mai idők nyugtalanító, ugyanakkor lenyűgöző korrajzát alkossa meg.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A Miami-Dade megyei rendőrség megoldhatatlannak tűnő rejtély előtt áll. Már öt éve hiába keresik egy sorozatgyilkosság tettesét, amikor megint egy fiatal nő kegyetlenül megcsonkított holttestére bukkannak. Eközben egy autópályán különös baleset történik, amelyet sokáig egyedül csak Ashley Montague, a rendőr-akadémia tehetséges hallgatónője tart többnek balesetnél. Jake Dilessio nyomozó kezdetben sem a lányról, sem az elméletéről nem akar hallani, ám Ashleyt kiváló rajzkészsége miatt hivatalosan is bevonják a felderítésbe, így Jake kénytelen együttműködni vele. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és végül ugyanaz a szörnyű gyanú fogalmazódik meg bennük…
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Róma
Az Újszövetség Rómája
Dicső Caesarok
Az indiai muszlimok története
1968 – Az év, amely megrengette a világot
Viktoriánus randevú a halállal
Erzsébet királyné halála
Augustus és utódai
Magyarország a rendiség alkonyán
1938 – Szép Ernő naptárlapjaiból
Tervezetlen hódítás
Afrikaiak a Tudorok udvarában
A félelem űzte a trónra? -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Vajon mi történne világunkkal, ha egy természeti katasztrófa következtében az emberiség elveszítené legfőbb technikai szövetségesét a mindennapokban, az elektromos áramot? Ondřej Neff maró politikai szatírájú világvége-történetében pontosan ez a döbbenetes esemény következik be, és pillanatok alatt gyökeresen rendezi át társadalmunk alapvető hierarchiáját. A cseh szerző pedig mindezt sajátos, közép-kelet-európai szemüvegén keresztül mutatja be. E monumentális, hol groteszk, hol drámai freskó jeleneteiben egy új középkor nem feltétlenül kézzelfogható sötétsége tárul elénk.
Az Európa-díjas szerző e regényét megjelenése évében a legjobb cseh SF-nek szavazták meg, és most végre egy átdolgozott, modernizált változata a magyar olvasókhoz is eljuthat.
Robert Merle Malevilja találkozik Ladislav Fuks műveinek (A hullaégető, Mooshaberné egerei) akasztófahumorával! -
új 2 munkanap
Walter Beckert, a híres heidelbergi tudóst holtan találják a háza pincéjében. Fiatal felesége, Magdalena azt állítja, önvédelemből szúrta le, azonban vallomása ellentmondásos, és drogos múltja is ellene szól. Csak Peter Brenner, a sztárügyvéd hisz neki, ám neki is csupán lépésről lépésre sikerül elnyernie a különös nő bizalmát. Peter számára lassan világossá válik, hogy egy rendkívüli gyilkossági üggyel van dolga. Ezért mindent kockára téve olyan nyomokat kezd követni, melyekről a rendőrség nem akar tudomást venni.
-
új 2 munkanap
Ez a szakácskönyv nem a hagyományos értelemben vett diétázásról és a rák okairól szól. Két nagy fejezetben (Kezelés alatt és Kezelés után) több mint 150 tápláló, ízletes és egészséges ételt, valamint tippeket ajánl nemcsak a betegek, hanem az egész család számára. A nagy fejezeteken belül külön részekben kínál recepteket reggelikhez, könnyű ételekhez, főételekhez, desszertekhez, valamint harapnivalókhoz és tápláló italokhoz. A tartalmas bevezetőben hasznos tudnivalókat olvashatunk a nélkülözhetetlen vitaminokról, ásványi anyagokról, antioxidánsokról, élelmi rostokról és az ezeket tartalmazó zöldségekről és gyümölcsökről, továbbá ismertet a különféle rákkezelési eljárásokról, azaz a sugárkezelésről, kemoterápiáról és hormonterápiáról.
A kötet receptjeit Dr. Clare Shaw PhD RD, a nagy-britanniai The Royal Marsden kórház onkológiai dietetikus konzultánsa ellenőrizte szakmailag és állította össze azzal a céllal, hogy a betegeknek és az őket gondozóknak időt, pénzt és energiát megtakarítva a főzés könnyű, élvezetes és stresszmentes legyen a legnehezebb időszakokban is.
A közzétett receptek egy része olyan neves sztárséfektől származik, mint Mary Berry, Nigella Lawson, Ruth Rogers, Rick Stein, és egy recept a világhírű színésznőnek, Gwyneth Paltrownak köszönhető.
-
új 2 munkanap
Manapság a lelkiismeretes szülő állandóan szorong: vajon milyen hibákat követ el, mit ront el a gyereke nevelésekor? Elég egy hajtósabb időszak, amikor nem olvasunk neki este mesét, kevesebbet játszunk vele, hamarabb felkapjuk a vizet, és máris kész a baj, jóvátehetetlen károkat okoztunk csemeténk lelkében. Az önbizalma csökken, érzelmi intelligenciája nem fejlődik a kellő mértékben, sőt az egész személyisége sérül. Mit tehetnénk, hogy tényleg a legjobbat nyújthassuk neki?
Szendi Gábor arra biztat, hogy először is nyugodjunk meg! A Szárnyakat adni a nevelés témáját a szerzőtől megszokott meghökkentő és felforgató szellemben-stílusban tárgyalja. Állítása szerint kultúránk súlyos tévedésben él a korai évek egy életre bevésődő hatásaival kapcsolatban. Gyerekünk nem kényes műszer, amelyet egyetlen rossz mozdulattal elronthatunk, hanem egyéni jellemvonásokkal született lény, aki egyszeri és megismételhetetlen módon reagál a világra. Nem formálhatjuk a magunk képére – de megpróbálhatjuk segíteni, hogy teljes mértékben kibontakoztathassa a képességeit.
Szendi Gábor felvázolja, hogyan adhatunk teret azoknak a készségeknek, képességeknek, lehetőségeknek, melyek gyerekünkben benne rejlenek. Olvasmányos stílusban, komoly tudományos kutatásokra alapozva járja körül a tehetség, az elszántság és a kitartás kérdését a magzati kortól egészen a kirepülésig.
A Szárnyakat adni nem gyerekekhez készült útmutató, hiszen nincsenek mindenkire érvényes szabályok. Talán csak egyetlen: mindannyian válhatunk kiválóvá.SZENDI GÁBOR író és pszichológus, a paleolit táplálkozás magyarországi meghonosítója és elterjesztője, szabadgondolkodó. Azt vallja, hogy modern világunk fényévekre távolodott attól a létformától, amihez évmilliók során alkalmazkodtunk. Bár nagyvárosokban élünk, és szuperintelligens kütyükkel vesszük körül magunkat, az agyunk még mindig egy vadászó-gyűjtögető törzs tagjáé. Ha teljesebb és boldogabb életre vágyunk, először meg kell értenünk, mire is lettünk kitalálva.
-
új 2 munkanap
A szentek a kereszténység első évszázadaitól fogva a vigasz és az útmutatás forrását jelentik a keresztény emberek számára. Legyen bár szó világi vagy lelki jellegű gondokról, tanácsaikkal, védelmező jelenlétükkel és közbenjárásukkal segítenek bennünket személyes nehézségeink leküzdésében.
Az olvasó egy olyan, több száz idézetből álló kötetet tart a kezében, amely kivételes életű nőktől és férfiaktól származó, az ő elmélyült hitükről tanúskodó, örökérvényű gondolatokat gyűjt össze, a katolikus egyház első szentjeitől kezdve egészen az elmúlt évtizedekben szentté avatottakig. Az idézetek a szenteket leginkább foglalkoztató, ugyanakkor mind a mai napig számunkra is különleges jelentőséggel bíró kérdések köré csoportosítva, tematikusan kerülnek az olvasó elé. -
új 2 munkanap
Egy grófi família, ősök és utódok, méltóak és méltatlanok izgalmas története.
Százharminchárom év! 1869-től egészen 2002-ig! Hosszú, irdatlan hosszú idő, sok szerelem elfér benne. Igaz és hamis. Vágyott, beteljesült. Vágyott, viszonzatlan. Odaadás, elutasítás. Buja erotika, eszelős szenvedély. Szerelem, melybe bele kell halni. Szerelem, melytől búcsúzni kell. Amely elől menekülni muszáj. Szerelemféltés okkal, ok nélkül. Végzetes párbajok, melyekben a győztes is veszít. Viharok a Sasváhry-Steiner családban. Testvérharc, testvérbosszú. Igazságok és hazugságok. Ármány és hitszegés. Sebeket osztók és megsebezettek. Győztesek és vesztesek. Végül egy mindenhol, mindenkor felbukkanó családi ereklye, egy félelmetes kard, egy ánglius csodapenge, amely valaha Waterloonál is osztotta a halált. Jobbára kastélyok, lakások falának éke, ám időnként ölni képes. Ezúttal is.Székely Nagy György ismét remekel, immár a történelmi regény műfaját választva a szokásos szórakoztató és fordulatos stílusában. A szerző szerelmek sorozatán vezet el minket a történelmi viharoktól a viharos jelenhez, és egy régóta várt, nagy találkozáshoz.
-
új 2 munkanap
Bernadette kiválóan ért az igazság elkendőzéséhez. Egész újságírói karrierjét arra a képességére építette, hogy befolyásos és gazdag férfiakkal is el tudja hitetni: a titkaik jó helyen vannak nála. Aztán egy kegyetlenül őszinte cikkekben tárja fel róluk az igazságot. De Radley Blake-ben végre az emberére talál. A pasi immunis Bernadette bájaira, és átlát minden mesterkedésén: pontosan tudja, kivel áll szemben.
Talulah Riley csodálatos első regénye tele van kétellyel a végkifejletet illetően, és felteszi a kérdést: hogyan lehetséges egyszerre küzdeni a függetlenségünkért, és félni a sorsot…
TALULAH RILEY színész, író, rendező, a Forge (a kiskereskedelemben órabérben dolgozók beosztását segítő mobilapplikáció) társalapítója és ügyvezető igazgatója. Színészként több mozifilmben és televíziós produkcióban is felbukkant, és szerepelt a West Enden. A Szerelem két felvonásban az első regénye. -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Az 1960-as években Szuhanov egy jobb élet reményében elrejti a világ szeme elől a kurzusból kilógó műveit, és inkább napszámban írja a nyugati művészetet és az avantgárd festőket pocskondiázó bírálatokat. Amikor 1985-ben beköszönt Gorbacsov glasznoszty-kora, képtelen elhinni, hogy fordul a kocka: elveszti mindazt, ami addig mindennél fontosabb volt számára. Fájdalmában csodálatos álomlétbe menekül, ahol szembesül múltjával, megtudja az igazat apja életéről és haláláról, Nyina választásáról szerelem és művészet között. Grushin különleges prózája a politikával átitatott 20. századi orosz művészet eleven portréját vázolja fel.
-
új 2 munkanap
BBC History – A világtörténelmi magazin!
Népszerű ismeretterjesztő, informatív, színes havilap a történelem iránt érdeklődőknek.
A cikkek és az illusztrációk minőségére garanciát jelentenek a BBC és a Kossuth Kiadó szerkesztői és a neves szakértőkből álló szerzők.
-
új 2 munkanap
Valahol a távoli Itáliában, Szalárd vezér győztesen hazatérő seregétől leszakadva keresi a hazautat tíz lövő. Egy névtelen Duna menti kis szálláson várják őket asszonyaik, gyerekeik. A szokásoknak megfelelően a család feje, Tege vezeti a tizedet, míg felesége, Szente asszony felel az otthon maradottakért: asszonyokért, gyerekekért, a lövőséghez már túl öreg, vagy még túl fiatal férfiakért.
A család mindkét fele halálos veszélybe kerül, az otthon maradókra erőszakkal rákényszeríti magát egy fekete kabar tized, a lövők pedig túlerőbe ütköznek, miközben igyekeznek utolérni a fősereget.
És ahogyan az a legjobb családokban is megtörténhet, az irigység, a nagyravágyás nyomán a külső és belső ellentétek ugyanúgy veszélyeztetik mindkét közösség létét.
Valaki megcsonkítja Szente asszony szellemfáját, rontást hozva a falura.
Valaki csak azt lesi, mikor léphet az öreg Tege helyébe.
Valakit máshoz húz a szíve, mint akit az élet neki rendelt, és nem tud ellenállni a kísértésnek.
Valaki nem tér haza a harcból.
Valakit nem vár már otthon az, akihez hazavágyott.
-
új 2 munkanap
A pénzpiacok sebesen mozgó világában a top producerek három lépéssel előre gondolkodnak, és villámgyorsan hozzák meg a döntéseiket. A saját labilis valóságukban élnek, ahol mindenki eltitkolja a szándékait, de a bátor húzások elnyerik a jutalmukat. A szélhámosságokat túlságosan egyszerű sikernek álcázni, a cselszövést pedig könnyű összekeverni az egészséges rámenősséggel. Minden csak játék és szórakozás… amíg valakinek baja nem esik. Grove O’Rourke top producer. A munka az élete. A munkatársai a barátai, mind közül a legjobb pedig Charlie Kelemen, egy igazi legenda. A kövér és sikeres Charlie-t mindenki ismeri és szereti. Legalábbis úgy tűnt, amíg több száz bulizó vendég szeme láttára látványosan meg nem gyilkolják. Amikor Charlie özvegye megkéri Grove-ot, hogy segítsen neki, a legenda kezd összedőlni, ráadásul az özvegyről is kiderül, hogy sötét titkot rejteget. Grove még magához sem tér barátja halála után, amikor sorozatos hazugságokra és hamisított dokumentumokra bukkan. Meg emberekre, akiknek drasztikusan megváltozott az élete abban a pillanatban, hogy aláírtak egy hazug egyezséget. Grove-nak arra kell rájönnie, hogy a pénz – az irdatlan mennyiségű pénz – elrejtheti egy kapcsolat legnyilvánvalóbb tökéletlenségeit is, és bárkit félrevezethet. Vagyis majdnem bárkit.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A bezárás előtt álló autósmozi zárónapján a vetítőfal leomlik, és négy embert maga alá temet. A kiérkező szakértők a helyszín átkutatásakor pokolgépre utaló nyomokat találnak. Az egyik áldozat lánya Cal Weaver magánnyomozót kéri meg arra, hogy nézzen utána a közelmúltban az apja házában történt betörésnek. Cal egy rejtett alagsori szobát fedez fel, ahol nyilvánvalóan titkos tevékenységek zajlottak. A szétszórva megtalált üres DVD-tokokból pedig egyértelmű, hogy a tettesek egy különleges felvételt kereshettek.
Ahogy a hazugságok lelepleződnek, Cal megdöbbentő igazságokat tár fel Promise Falls tiszteletben álló lakóiról. Régen eltemetettnek hitt tettek következményei kísértenek, a múlt és a jelen bűnei összekapcsolódnak.Linwood Barclay trilógiájának második kötetében Barry Duckworth vezetésével
újabb nyomok alapján folytatódik a hajsza a gyilkos után, aki talán már
a következő áldozatára les az egykor békés kisvárosban. -
új 2 munkanap
Vérrel és vassal
Tartalomból:
A birodalomalapító Bismarck – Európa hatalmi-szövetségi viszonyait vázolja fel.
Ketten a maffia ellen – Tevékenységükről és a sziciliai maffia arra adott brutális válasza.
Történelem sorsfordító évei – 2016-ot tartják történelemfordító évnek.
Hat nap, amely megrázta a Közel-Keletet – Helyi feszültségek komoly konfliktussá értek.
A Rothermere-akció – A ,,Justine for Hungary!” elnevezésű kampány szükségessége?
A béke és virágzás százada Európában – A modern világ alapjai az idilli korból a rettenetes XX.századba vezet.
Bismarck és Magyarország – Bismarck külpolitikáját elemzi a maga korában.
,,A művelődés szörnyeteggé változtatja a nőket?” – Bédy-Schwimmer Rózsa portréját rajzolja meg.
Egy katonai zseni születése – Cromwell két év allatt zseniális hadvezérré vált.
1660: az év, amely megváltoztatta Angliát – A II.Károly-féle Stuart-restauráció
Viking terror – 895-től a viking hadsereg hódításai.
A vörös bolygó rabságában – A Mars bolygót akár fenyegető veszélyként akár menedékhelyként mutatják.
Rovatokból:
Fókuszban – Régészeti bizonyíték az üstökös-becsapódásra
Egyháztörténet – Kolostori alkoholreceptek
Társadalomtörténet – Polgárháborús kérvények
Vélemény – India függetlenné válása
Tallózó – Nemzetiségi kérdések az első világháborúban
Múzeum – Kincsek a város alatt
Rejtélyes történelem – Mi lett a bukott Rákosi Mátyással?
Vasparipák – A panamai vasút
7.évfolyam 6. szám 2017. június
-
új 2 munkanap
Az Üdv néked, Arthur, nagy király mulatságos kalandokban gazdag történelmi kalandregény, telis-tele életteli szereplőkkel. Történelmi regény? Humoros olvasmány? Humanista tanítás a mának? Igen, mindezek egyben. A fanyar angol humorral írt paródia egyben bölcs tanmese az emberről és a hatalomról: a királyról, aki életét teszi fel arra, hogy az Erő Törvényének helyére az Igazság Törvényét helyezze, hogy aztán ez az abszolút Igazság legyen a végzete. Az Excalibur és a Gyalog-galopp hangultát idéző legújabbkori krónika hol historikusan, hol a lovagkor ékes nyelvén, hol a nagyvárosi szleng modorában szól az olvasókhoz.
-
új 2 munkanap
Jack Kerouac (1922–1969) az amerikai beatnemzedék egyik kiemelkedő alkotója és teoretikusa, a beatéletmód és a beatideológia modelljének megteremtője – egyben az 1950-es–60-as évek amerikai ifjúságának képviselője és prófétája, a tiltakozás, a menekülés hangjainak megszólaltatója. Lelkes követőket és ádáz ellenségeket szerzett, gondolatai a szexről, a kábítószerekről Európában tovább gyűrűztek akkor is, amikor hazájában már csillapodtak a beat körüli viharok. Könyvei lírai, vallomásos jellegűek, más-más néven majd’ mindegyiknek ő maga a hőse.Főműve, az Úton a nagy utazások, száguldások története. 1947 és 1950 között barátjával, Neal Cassadyvel beautózta az Egyesült Államok és Mexikó legkülönfélébb tájait, utána egy évig tervezte az erről szóló beszámoló formáját, szerkezetét, majd pedig befűzött az írógépbe egy negyvenméteres papírtekercset – és megszületett a „spontán próza” műfaja.Az eredmény: a 60-as évek „ellenkultúrájának” beharangozása és majdani Bibliája, általános kritikusi értetlenség, valamint hatalmas közönségsiker. Sal Paradise és Dean Moriarty (Kerouac és Cassady fiktív megfelelője) szédületes dzsesszfanfárral került be az amerikai és a világirodalom halhatatlanjai közé
-
új 2 munkanap
“A 22. század második felében a Föld ügynökei, a Progresszorok járják a lakott világokat, manipulációikkal egyengetve a primitívebb társadalmak útját a béke, az összefogás és a galaktikus szövetség felé. Amikor azonban az emberiség szülőbolygóján kerül sor olyan eseményekre, amelyek csakis külső beavatkozásra utalhatnak, pánikhangulat uralkodik el. A Föld biztonságáért felelős szervezet, a Konbiz-2 legjobb nyomozóit állítja rá az ügyre. Makszim Kammerer és Tojvo Glumov hamarosan arra a következtetésre jut, hogy a Vándorok rejtélyes szupercivilizációjának keze lehet a dologban, de vajon mi a céljuk az egésszel? Talán vetélytársat látnak a lendületesen fejlődő emberiségben, vagy fajunk szükségszerű továbbfejlődésének katalizátorai ők? Hová vezetnek a nyomozás szálai, és túlélheti-e a földi civilizáció, ha nyilvánosságra kerülnek a Nagy Felismerés részletei? A Válaszd az életet! a Sztrugackij fivérek egyik legpolitikusabb, legfilozofikusabb regénye, mellyel egyben lezárul a Lakott szigettel kezdődött és a Bogár a hangyabolybannal folytatódó Kammerer-trilógia. “
-
új 2 munkanap
Amikor A. X. L. Pendergast különleges ügynök elvállalja egy látszólag banális bűneset felderítését, még nem is sejti, milyen évszázadokra visszanyúló, sötét és sejtelmes ügybe keveredik. Percival Lake szobrászművész azzal a kéréssel állít be hozzá, hogy keresse meg a tetteseket, akik ellopták a felettébb értékes borgyűjteményét. Pendergast gyámleányával és segítőjével, Constance Greene-nel együtt utazik a helyszínre, a massachusettsi Exmouthba, a számos titkot rejtő városkába.
Megkezdve a nyomozásukat, Pendergasték a szobrász kifosztott pincéjének falában egy üregre és egy réges-régi csontváz darabkájára bukkannak. Nem sokkal ezt követően a környéket körbeölelő mocsárban egy holttestet találnak a mellkasába vésett démonikus ábrákkal, és a különleges ügynök úgy dönt, besegítenek a helyi rendőrségnek az ügy felderítésében, nem is sejtve, hogy a múlt és a jelen bűnei szorosan összefüggenek egymással. Az izgalmas és fordulatos nyomozás azonban váratlanul olyasmit is a felszínre hoz, ami felér egy valódi rémálommal. Pendergast és Constance számára isA szerzőpáros (Az elveszett sziget, Kék labirintus) regényeinek kedvelői egy újabb elképesztően kalandos, bizarrul megdöbbentő kötetet tartanak a kezükben, amelynek főhőse, Pendergast különleges ügynök talán olyan messzire merészkedik, ahonnan már nincs visszaút..
-
új 2 munkanap
Tartalom :
Vikingek Amerikában – Maroknyi skandináv felfedező hőstörténete
A gyülölet lángjai – Az 1666-os tűzvész utáni állapotok
A forradalom mérlege – Emigráció 1956 után
Az ötgyermekes püspök-forradalmár – Horváth Mihály életútja
,,Nem bántott, csak néha megvert” – Életmódtörténeti mozaik a családon belüli erőszakról
A világpolitika viharában – 1956-os év színei és nemzetközi viharai
Szuez, Budapest…és még Algír – 1956 közel-keleti vitája
Hogyan vészelte át Anglia a viking vihart? – Nagy Alfréd király és a dán vikingek közötti viszony
Helyszini jelentés az égő városról – A naplóíró Samuel Pepys feljegyzései
Választási kampányok a Horthy-korban – A Horthy-korszak voksolásai
Az alsónemű leleplező története – Az alsónemű nagy kreációji az elmúlt 300 évben
Cromwell rejtélyes asszonya – 17.századi Anglia ,,first lady” titkai
Rovatok:
Fókuszban – Elárulták az első sikeres tankcsata tervét
Normann hódítás – Harold király halálos vágtája
Vélemény – A nagy egyházszakadás
Tallózó – Törvénykezés a forradalom és a dualizmus idején
Háttér – Törökország és a Nyugat kapcsolata
Visszanéző
Könyvtörténet – Missziósiok és indiánok
Rejtélyes történelem – Hogyan került Rákóczi a Napkirályhoz?
Személyes történelem – Douglas Bader
Ki gondolná?
VI. évfolyam, 10. szám 2016. október
-
új 2 munkanap