Születés, élet és halál a tibeti gyógyászat és a dzogcsentanítás szerint – A TIBETEI GYÓGYÁSZAT ÉS A DZOGCSENTANÍTÁS SZERINT

45,00 lei

A könyvnek négy fő része van. A Bevezetés a tibeti gyógyászat alapelveibe című részben a szerző ezen ősi orvosi hagyomány látásmódja szerint tárja fel az emberi szervezet alapvető jellemzőit különféle testi alkotóelemeink, valamint a köztük lévő kölcsönhatások természete alapján. A Születés című rész a tibeti gyógyászati hagyomány különleges tudásának olyan témáit kínálja, mint az elemek feladta a magzati fejlődés során, a másodlagos okok, amelyek meghatározzák a gyermek nemét, valamint a gyermek hét lehetséges alkata, amely előre vetíti, hogy az egészségéhez később mi szükségeltetik. Az Élet című részben a szerző elmagyarázza, hogy valósíthatjuk meg a testi, érzelmi és szellemi egészséget az emberi szervezet három kapujának – a test, a hang vagy energia, valamint a tudat – mélységes megértését kifejlesztve. A Halál című rész először a halál természetével és a halálhoz való viszonyunkkal foglalkozik. Ami ezt követi, az egyfajta útmutatás a nagy “köztes állapoton” keresztül történő utazáshoz, melyet emberi testünk elhagyása után tapasztalunk majd.

Utolsó példány

Kategória:

További információk

Állapot

új 2 munkanap

Kiadás

Lapszám

166

Szerzõ

Csögyal Namkhai Norbu