Graham ​Greene második híres regénye 1940-ben jelent meg. Írója számára ez hozta meg a világsikert. 1947-ben film készült belőle Amerikában. A már halálosan beteg Babits 1941-ben figyelt fel a műre, és ajánlotta fordításra. Ahogyan a fordító Sőtér István írta, ez a könyv „elválaszthatatlan at 1941-es esztendőtől – ez az esztendő… valamennyiünk végzetét, s nem egy barátunk halált a méhében hordozta”. A regény színtere a „vulkános Mexikó, szomorú falvaival és városaival, dögletes őserdeivel, embertelen kopárságával”. Ebben a trópusi hőségben burjánzik a bűn. Feldolgozás és kegyelem nélkül. A Hatalom kegyetlen vallásüldözésbe kezd – abban a meggyőződésben, hogy Isten és egyház nélkül boldogabbak lesznek az őserdők indiánjai meg a városok szegényei. Az üldöztetés szükségszerűen vértanúságot eredményez. A regény egy vértanúság története is. De mentes a vértanútörténetek ájtatosságától és miszticizmusától. A főhős pap. Bűnös ember, rossz pap, részeges és parázna. Mégis ő válik vértanúvá, övé lesz a lelkifurdalás útjain megszenvedett kegyelem. Fél a haláltól. De leginkább azért, hogy bűnössége miatt „üres kézzel áll majd Isten színe elé. Úgy érezte, most könnyű lett volna szentté lennie. Csak egy kis önuralom és bátorság kellett volna hozzá”. Graham Greene regényeinek új magyar kiadását nem csupán a sorrendiség miatt kezdjük ezzel a művel. Benne föllelhető az író összes erénye: a példátlanul precíz környezetrajz, a feszes szerkezet, a drámai pergésű párbeszédek. Legfőképpen pedig szinte a krimi módszereivel felderített emeberi lélek.