A tervek szerint “A Turul nemzetsége” bemutatja az Árpád-házi királyok 400 évét. A nagy sikerű előző kötet, az Árpád és fiai után ebben a részben a szerző és olvasói még abban a homályos korszakban járnak, amelyről nagyon kevés forrás maradt fenn. A magyar kalandozások koráról annyit tudunk, hogy előbb Árpád fia Zolta volt a fejedelem, őt követték a “trónon” Fajsz és Taksony. Miféle emberek voltak, milyen személyes tragédiákat éltek át? A leendő magyar királyok ősei éppen úgy születtek, szerettek, harcoltak és haltak, mint oly sok más ősünk azokban az időkben. Mégis volt bennük valami több, ami a Turul nemzetség tagjaiként és Árpád leszármazottaiként arra ösztönözte őket, hogy másoknál jobbak legyenek. Mindegyik a Hon és népe javáért dolgozott, akkor is, ha olykor hibáztak, elrontottak valamit, vagy éppen ellenkezőleg, sok akadályt legyűrve törekedtek előre azokban a zűrzavaros időkben.

Ahogyan azt a szerzőtől megszoktuk, a képet sokkal szélesebbre nyitja. Nem csupán Árpád leszármazottaival találkozik az olvasó ezeken a lapokon, a német király vagy a bizánci császár is feltűnik a maga emberi valóságában. És nem csak az uralkodók, a magas rangúak történetét ismerhetjük meg. Egy korabeli magyar kovácsmester és egy révész-fogadós családja révén követhetjük az akkor élt egyszerű emberek kalandos életét is.

A regény elején él még Geyza, a fia, Vajk pedig kezd ismerkedni az államvezetés művészetével. A fiatal férfira hamar rászakadnak a gondok. Apja halála után nemcsak a hét vezérrel gyűlik meg a baja, sokan ellenzik azt is, hogy a kereszténység terjesztése mellett áll ki – éppen az ország fennmaradása érdekében. Nem tud mindenkinek megfelelni, de ismeri a célt: a Hon csak úgy maradhat fenn, ha kereszténnyé lesz. Nincs könnyű dolga. Előbb Koppány lázadását kell levernie, aztán Ajtony nagyúr szegül vele szembe, sokaknak nem tetszik az sem, hogy bajor hercegnőt vesz feleségül.
Az olvasó megismerkedhet olyan magyarokkal is, akik nem fényes palotában laknak, nem minden napra jut ételük, dolgozniuk kell nap mint nap, és betegségeket, veszedelmeket, rablók támadásait kell kivédeniük. Ebben az “alulnézetben” látjuk a korábbi kötetekben megismert dunai révész és a kovácsmester családjainak, újabb nemzedékeinek további kalandjait is. Közben megtudjuk, hogy egy gyógyító “füvesember” hogyan hasznosítja tudását. Élet és halál azon időkben együtt járt, hőseinket sem kímélte a kor. Az 1000. évben és azt követően izgalmas események történtek őseinkkel.
Vajk immár visszavonhatatlanul Istvánná és királlyá lett, és innentől veszi kezdetét az a történet, amely első királyunk kalandos, politikai cselszövésekkel tarkított állami és magánéletét mutatja be.

A Turul nemzetség történetének ötödik könyve részben István király, részben az utódai idején játszódik. István nagy reményeket fűz fiához, Imréhez, aki azonban odavész, és onnantól Istvánnak nagy gondja van: ki örökölje utána a trónt? A magyarokat keresztény hitre térítő, és ezáltal a Hon szabadságát fenntartó uralkodó rossz döntést hoz, s mérhetetlenül sok baj szakad az országra. A méltatlan utódok, a trónkövetelők miatt testvérháborúk dúlnak, a hazát idegen seregek pusztítják és magyar ont magyar vért. A regényből megismerjük Orseolo Péter, Aba Sámuel, majd Vászoly és fiai, András, Levente és Béla alakját, jellemét, szándékait, sorsát.

A magyar történelem válságos időszaka ez. A “vérzivatar korában” kétségessé válik, hogy Magyarhon keresztény ország marad-e, vagy visszatérnek a pogány idők, szerte mindenhol ismét felhangzik a táltosdobok tompa zaja, tovább égnek a templomok és gyilkolják a papokat.

Ezenközben német támadásoknak van kitéve a királyság, egyik háború a másikat éri. Ráadásul az urak széthúznak, nem mindenkinek egyformán fontos az ország szabadsága vagy rabsorsa. Megmarad-e a Hon, ha a német birodalommal kerül szembe? István halála után sok dolog megváltozik e földön, új emberek kerülnek elő, új vezérek állnak a tömegek élére, s kevés köztük az, kinek nem maga felé hajlik a keze…

A sorozat előző részeiben megismert egyszerű emberek, a dunai átkelő révészei, a kovácsmesterek, valamint családjaik sorsa tovább bonyolódik. Ők azok, akik soha nem ülnek főurak asztalánál, nem találkoznak királyokkal és hercegekkel, ám szenvedő elviselői az úri szándékoknak és a háborúknak. Majdnem a teljes pusztulás lesz a sorsuk – azonban túlélik, noha a történelmet mindig alulról látják és “odalent” élik át. És túlélik, akiket az életük ideköt ehhez a nagy hegyek, folyók és óriási erdők között elnyúló földdarabhoz, amit egyszerűen Magyarhonnak neveznek és annak éreznek.