• Minimum 30,00 RON kell vásárólnia!
Kosár megtekintése “A szerelem rabjai” a kosárba helyezve
  • 6,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A korán megözvegyült Robert Söllner négy felnőtt korú gyermekének voltaképpen nincs ellenére, hogy a papájuk újra meg újra szerelembe esik. Nem bánják, hogy szíve örökösen másért lángol, csak mostohaanyát ne hozzon a nyakukra. Nagy ügybuzgalommal hiúsítják meg apjuk házassági terveit, ám ettől még boldogan él együtt a család. A sors útjai azonban kifürkészhetetlenek, s miután fény derül egy súlyos bűncselekményre, egy szép napon mégis mostoha kerül a házhoz…


  • Akció!
    55,00 lei 49,50 lei
     új 2 munkanap 

    Olykor szabadságra kell mennünk a saját életünkből. Amikor fordulóponthoz érkezünk, és rádöbbenünk, hogy már régóta nem azzal töltjük a napjainkat, amivel szeretnénk. Amikor végre meghalljuk, mit mond addig makacsul elnémított belső hangunk. Amikor megértjük, hogy ki kell lépnünk a megszokott környezetünkből, mert csak így láthatunk rá önmagunkra, és találhatjuk meg a hitelesebb élet felé vezető utat.
    Sokan ilyenkor felülnek egy Spanyolországba tartó repülőre, és meg sem állnak az El Caminóig. A papagájos ablak szerzője másfelé indult, Németországba, ahol szintén vezet egy zarándokútvonal, összekötve Luther életének legfontosabb színhelyeit. Utazott hajóval az Elbán és szamárháton fel Wartburg várába, lakott romantikus panzióban és gótikus kolostorban, sétált girbegurba középkori utcákon és tévedt el őserdőben, s eközben megtanulta újraértelmezni legfontosabb élményeit, emlékeit. Hiszen egy régi történelmi alak és egy mai, modern átlagember is könnyen találhatja magát hasonló helyzetekben, nézhet szembe hasonló kihívásokkal, és tapasztalhat meg hasonló érzéseket.
    A papagájos ablak egy szökés történetével indul, és egy megérkezéssel fejeződik be. De ahogy a mondás tartja: ahol egy út véget ér, ott elkezdődik egy másik.

    A Collegienstrasse végén álló, majd ötszáz éve csak Luther-házként ismert kolostor előtt nem a házigazda szobra üdvözli a vendégeket, hanem a felesége siet át az udvaron lobogó szoknyával. És teljes joggal, mert a Barbara Cranachtól tanultakat kiválóan hasznosítva ő szedte ráncba ezt a házat és annak minden lakóját, beleértve az urát is. Az esküvőjük idején a barátcella magányához szokott férj már elmúlt negyvenéves, így kezdetben elég nehezen vette fel a fordulatszámot.
    “A házasság elején különös gondolatai támadnak az embernek. Az asztalnál ez jut eszébe: -Eddig egyedül voltál, most kettesben vagy. – Az ágyban, ha felébred, lát maga mellett két copfot, amit azelőtt nem látott” – vallotta be az Asztali beszélgetésekben, és nekem folyvást ennek a két szőke copfnak a gazdája jár a fejemben, miközben végigjárom a zegzugos épületet. És össze is találkozom vele, bár a Lucas Cranach által festett portrén a hajfonatok megbújnak a sárga-fekete főkötő mögött. A festmény magas arccsontú, határozott arcú fiatal nőt ábrázol, ferde vágású, szürkéskék szemmel és finom metszésű szájjal; látszik rajta, hogy amit a fejébe vett, azt előbb-utóbb meg is valósította.
    MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Regényeiben nem elégszik meg azzal, hogy elmesél egy magával ragadó történetet, hanem izgalmas kultúrtörténeti kalandozásra is hívja olvasóit. A papagájos ablak az eredetileg 2017-ben megjelent regényes útinapló új kiadása.


  • Akció!
    52,00 lei 46,80 lei
     új 2 munkanap 

    Egy bátor feleség, anya és ellenálló szembesül a második világháború pusztításával A toszkán gyermek és A velencei vázlatfüzet sikerszerzőjének szívszorító, mégis reményteli regényében.

    Madeleine Grant, aki egy londoni lányiskolából kerül a párizsi Sorbonne-ra, szerelmes lesz a karizmatikus, ízig-vérig francia Giles Martin-be. Hamarosan megszületik a fiuk, Olivier, akiért mindketten rajonganak. Nyugodt életükre azonban sötét árnyékot vet a Franciaországot fenyegető német hadműveletek réme.
    Giles hátramaradva csatlakozik az ellenálláshoz, Madeleine-t és Olivier-t pedig Anglia látszólagos biztonságába küldi, ahol Madeleine franciát kezd tanítani egy középiskolában. De a háború itt is utoléri őket. Egy végzetes, sorsfordító bombatámadás után Madeleine elfogadja a hadügyminisztérium kérését, hogy segítsen a németekkel szembeni erőfeszítésekben. Csatlakozik egy csapat elszánt nőhöz, és kemény testi-lelki kiképzés után kiválasztottként Franciaországba küldik. Nemcsak az a leghőbb vágya, hogy megtalálja Giles-t, hanem az is, hogy beteljesítse bosszúját, akár csak egy náci megállításával is.
    Bár kitartását, lelkierejét és szívét minden képzeletet felülmúlóan próbára teszi az, amit a visszatérése után át kell élnie, bebizonyítja, hogy egy olyan feleség és anya számára, aki elszánta magát a harcra és a túlélésre, nem létezik túl nagy ár vagy kockázat.

    “Senki sem ír olyan jól háborús történelmi regényt, mint Rhys Bowen. A párizsi megbízatás lebilincselő, megindító és nagy mesterségbeli tudással megkomponált olvasmány, olyan hősnővel, akiért egészen a megnyugtató végkifejletig drukkolni fogunk. Nem tudtam letenni!”
    Deborah Crombie


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    “Tudom, ​mi adta az ötletet, hogy egyszer megírom egy diktátor történetét.
    Caracasban történt, 1958 elején, amikor Pérez Jiménez megbukott. Pérez Jiménez akkor már nem volt ott. A kormányzó junta egy mirafloresi villa szalonjában tartott ülést, és az előszobában ott voltunk valamennyien, az összes caracasi újságíró, hajnali négy óra volt: ott töltöttük az egész éjszakát, hogy megtudjuk az ország további sorsát, amely akkor dőlt el, abban a szobában.
    Egyszer csak, az éjszaka folyamán első ízben, kinyílt az ajtó, és kijött egy katonatiszt, tábori egyenruhában, sáros csizmában, hátrálva, géppisztolyát a szoba felé szegezve, ahol Larrazábal és a többiek éppen eldöntötték Venezuela sorsát, és elhaladt köztünk, újságírók között, hátrálva, abban a csizmában, lement a szőnyeggel borított lépcsőn, beült egy autóban, és elhajtott.
    Nem tudom, ki volt az a katonatiszt, csak annyit tudok, hogy Santo Domingóba emigrált. De ott, abban a pillanatban, nem is tudom, hogyan, megsejtettem, hogy mi a hatalom. Hogy ez az ember, aki elment egy hajszálnyi kontaktushiba miatt nem kapta meg a hatalmat, és hogy ha meglett volna a kontaktus, akkor ennek az embernek és az egész országnak a sorsa is másképp alakul.
    Hát akkor mi az a szikra, amely hatalmat gerjeszt? Mi a hatalom? Rejtély! Könyvem diktátora azt mondja róla, hogy olyan, mint „egy tündöklő szombat”. ”
    (Gabriel García Márquez)


  • Akció!
    45,00 lei 13,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 13,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    72,00 lei 64,80 lei
     új 2 munkanap 

    A pénz életünk minden területén jelen van, mindannyiunkat befolyásol, és legtöbbünket összezavar. Mindenki kicsit másképpen gondolkodik róla.
    Az, hogy mennyire bánsz jól a pénzzel, nem szükségszerűen azon múlik, amit tudsz. Sokkal inkább azon, hogyan viselkedsz. A helyes viselkedés pedig – még az igazán okos embereknek is – nehezen tanítható.
    A pénzre – így a befektetésre, a személyes pénzügyekre és az üzleti döntésekre – általában matematikai alapú területként gondolunk, és ekként tanítjuk. Olyan területként, ahol az adatok és a képletek egyértelműen megmondják, mit kell tenni. Ám a valóságban az emberek nem Excel-táblában hozzák meg pénzügyi döntéseiket, hanem a családi asztalnál vagy üzleti tárgyalásokon, ahol személyes történetük, egyedi világnézetük, egójuk, büszkeségük és fura ösztönzők keverednek egymással.
    A pénzügyi siker nem egzakt tudomány. Egyfajta szociális készség, amelynél a viselkedésed a tudásodnál is többet számít.
    Ezt a készséget nevezi a díjnyertes szerző, Morgan Housel a pénz pszichológiájának. A könyvében megosztott rövid történetekkel rávezeti az olvasót arra, hogy a pénz technikai oldalánál fontosabb az emberi tényező, és időtlen tanításokat olvashatunk vagyonról, mohóságról, boldogságról és az élet egyik legalapvetőbb kellékéről – a pénzről.


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 

    2029-et írunk. A klímakatasztrófa bekövetkezett, az emberiség a túlélésért harcol.

    A nagy hatalmi tömbök szövetsége, a Klímaszövetség gátat akar vetni a káosznak és
    az éhség-háborúknak. A legfontosabb eszközük egy szuperszámítógép – amely
    azonban egy egyformán zseniális és megszállott bűnöző kezébe kerül.

    Már csak két ember akadályozhatja meg a legrosszabbat: a kishivatalnok Thomas Pierpaoli, és a
    temperamentumos milliomosnő, Ariadna. Miközben vadásznak rájuk, és veszélyes
    során kell átverekedniük magukat, nekik csak egy cél lebeg a szemük előtt:
    megmenteni a világot.

    De vajon megmenthető-e még egyáltalán az emberi faj?

    Dirk Rossmann német milliárdos üzletember, a Rossmann, Európa egyik legnagyobb drogéria-áruházláncának alapító-tulajdonosa,a nagy sikerű bestseller, A polip kilencedik karja szerzője.

    Legújabb regénye nemcsak egy letehetetlenül izgalmas thriller, de egyben elgondolkodtató olvasmány is, mely napjaink legégetőbb problémáit boncolgatja.


  • 20,00 lei
     új 2 munkanap 

    Dirk Rossmann német milliárdos üzletember, a Rossmann, Európa egyik legnagyobb drogéria-áruházláncának alapító-tulajdonosa.
    Első regénye nemcsak egy letehetetlenül izgalmas thriller, de egyben elgondolkodtató olvasmány is, mely napjaink legégetőbb problémáit boncolgatja.

    A klímaváltozás soha nem látott mértékű katasztrófával fenyegeti a világot.
    Megváltoztatja a Földet, és megváltoztatja mindannyiunk életét. A tragédia
    elháríthatatlannak tűnik – amíg a három nagyhatalom, az Egyesült Államok,
    Oroszország és Kína egy radikális lépéssel szövetségre nem lép. A Klíma-Szövetség
    szigorú szabályai azonban drasztikus beavatkozást jelentenek az emberi élet minden
    területén – akik pedig nem hajlandók alávetni magukat az új valóságnak, a
    legkeményebb megtorlással számolhatnak. A Föld jövője pedig hirtelen egy félénk
    szakács és egy jelentéktelen kis titkosügynök kezébe kerül…

    “Szuper izgalmas. Elismerésem!” (Udo Lindenberg, rocker)


  • Akció!
    30,00 lei 27,00 lei
     új 2 munkanap 

    Hányszor hallottad már, hogy ne ugrándozz mesehallgatás közben, ne kiabálj, ne dobolj, ne trappolj, hanem ülj le szépen, és figyelj csöndben? Ha nehezedre esik egy helyben maradnod, ha te is örökmozgó vagy, akkor ezek a mesék éppen neked szólnak! A mulatságos történetek alatt ugrálhatsz, tapsolhatsz, szaladgálhatsz, sőt, még kiabálhatsz is, de csak akkor, amikor elhangzanak a feladatokra buzdító szavak.

    Örökmozgó, mesehallgatásra és játékra fel! Keltsd életre a pösze nyuszi, a civakodó medvebocsok vagy a két hazudós kisegér történetét!


  • Akció!
    18,00 lei 16,20 lei
     új 2 munkanap 

    “Voltatok már úgy, gyerekek, hogy nagyon megijedtetek? Hogy hirtelen azt sem tudtátok, hol vagytok, kik vagytok? A kis szórakozott Pötyi bárányka éppen így járt, csak sétált, nézelődött, pillangót kergetett, aztán egyszer csak hopp, fogalma sem volt, hova tévedt, hogy jut haza. Félelmetes, nagyon rossz érzés ez. És micsoda megkönnyebbülés, amikor hazaér szerettei körébe, minden azonnal a helyére kerül!
    Ugye ti nem bolyongtok el szüleitek mellől, és megnézitek, mikor merre jártok? Meséljetek a jó és a rossz tapasztalataitokról, beszélgessetek róla, milyen érzések fogtak el közben titeket?”


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Zoey és barátai a föld alá kényszerülnek, ahol Kalona és a Hollómások nem érhetik el őket. Ám az élet az alagutakban sem veszélytelen, a vörös vámpírjelöltek ugyanis korántsem olyan barátságosak, ahogyan azt Stevie Rae állítja. Egy balszerencsés találkozás Heath-szel aztán új fordulatot ad az eseményeknek, és Zoey-nak nem marad más választása, mint visz-szatérni az Éjszaka Házába, pedig jól tudja, hogy az egyre nagyobb hatalommal rendelkező Neferet végezni akar vele…

    „Hirtelen felgyorsultak az események. A szörnyeteg elrugaszkodott a fától, én pedig abban a pillanatban előrelendültem. Láttam, hogy Heath meghúzza a ravaszt, és hallottam a fegyver fülsiketítő dörrenését, a Hollómás azonban emberfeletti sebességgel mozgott. Kitért a lövés elől, és a golyó csak az üres levegőt döfte keresztül, mielőtt belefúródott volna a jégpáncéllal borított fa egyik ágába. Ahogy a lény Heath felé repült, láttam, hogy éles karmai begörbülnek, és eszembe jutott, hogy egy ilyen szörnyeteg még szellemalakban is majdnem elvágta a torkomat. Most, hogy a Hollómások teljesen visszanyerték a testüket, tudtam, hogyha nem találok ki valamit gyorsan, Heath meg fog halni.
    A félelemtől és a dühtől sikoltva nekirohantam Heath-nek, és ledöntöttem a lábáról éppen abban a pillanatban, amikor a Hollómás odaért, így engem talált el helyette. Először nem éreztem fájdalmat, csak valami furcsa nyomást a bőrömön, amely a bal vállamtól kezdődött, és végighúzódott a mellkasomon egészen a másik vállamig. Az ütés erejétől megpördültem, és szembefordultam a Hollómással, amely elrepült mellettünk, majd rettenetes emberlábait letéve leszállt a földre.
    Vérvörös szemei elkerekedtek a rémülettől, ahogy rám nézett.
    – Nem! – rikoltotta borzalmas, földöntúli hangon. – Éllllve akar téged!”

    A Préda az Éjszaka Háza-sorozat ötödik és eddigi legizgalmasabb darabja. Igazi véres csemege a vámpírok rajongóinak!


  • 13,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Nicolas Brysonnak, a Direktorátus nevű rejtélyes, kormányzati ellenőrzésen kívül álló titkosszolgálat mesterügynökének élete darabokra hullik. Tizenöt év sikeres szolgálat után eltávolítják az ügynökségtől, imádott felesége minden magyarázat nélkül elhagyja, nyomtalanul kivonul az életéből.
    Bryson a cserepekből megpróbál új életet összerakni, ám öt év múlva, amikor úgy tűnik, sikerült, felbukkan valaki, akitől megtudja, hogy annyiszor megsiratott, régi élete egyetlen hatalmas csalás volt. Másnak dolgozott, mint hitte, tizenöt év kemény munkája egészen más célt szolgált, mint szerette volna, felesége sem az volt, akinek tűnt, sőt ő maga is más, mint akinek kamaszkora óta hiszi magát.
    Bryson elindul hát, hogy felderítse, kik, milyen szervezet áll az egész létét megkérdőjelező csalás mögött, s eközben az addig megszokottnál is gyilkosabb veszélyekkel kell szembenéznie. Sötétben tapogatózva, lépésről-lépésre jut közelebb az igazsághoz, s amikor azt hiszi, célhoz ért, arról is kiderül, hogy csalás. Semmi és senki nem az körülötte, mint aminek, akinek látszik, csak egy biztos: kutatása hatalmas erőknek parancsoló, világméretű befolyásra törekvő emberek érdekeit sérti, akik mindent megtesznek azért, hogy félreállítsák az útból. A világot eközben minden korábbinál véresebb, értelmetlen terrorista merényletek rázzák meg.
    Mire rájön, mi a kapcsolat az egymástól látszólag független tények között, s mi köti őket saját életéhez, Bryson azt is megérti, mi az emberi szabadság, a magánélet autonómiája ellen szőtt Prométeusz-összeesküvés lényege. Vissza


  • Akció!
    42,00 lei 37,80 lei
     új 2 munkanap 

    Itt a New York Times bestseller A különös álmodozó – Strange the Dreamer várva-várt folytatása a Nemzeti Könyvdíj-nyertes Laini Taylortól, a Füst és Csont leánya írónőjétől.
    Szárája hatéves kora óta uralta Könny lakosainak álmait a Rémálmok Múzsájaként. Eddig azt gondolta, hogy már ismer minden szörnyűséget, így többé semmi sem lepheti meg. Ám amikor lezuhant a citadellából, rájött, hogy tévedett. Sem ő, sem szerelme, a jóképű, álmodozó idegen, Lazlo sem lehetett már ugyanaz, mint előtte: egyikük istenné, másikuk szellemmé lett, és így kellett szembenézniük Minja fenyegetésével, aki véres bosszút tervez az alattuk elterülő város lakói ellen.
    Lazlo lehetetlen döntésre kényszerül – mentse meg a nőt, akit szeret, vagy mindenki mást? –, miközben Szárája reménytelenebbnek érzi magát, mint eddig valaha. És ez még nem minden, ugyanis hirtelen egy új ellenséggel is meg kell küzdeniük, valamint rá kell jönniük, honnan jöttek az istenek, és miért. Mindeközben, ahogy az elfeledett ajtókat kinyitják, új világok tárulnak fel.


  • 22,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Eric L. Harry könyve, az Anarchia egy igen népszerű műfaj, a „techno thriller” kedvelőinek jelent majd kellemes órákat. Ráadásként nyújt mellé némi gondolkodnivalót. Ebben a könyvben ugyanis jóval többről van szó egy elképzelt háború és a nagyon valódi haditechnika leírásánál. Van benne írói és politológusi bravúr egyaránt. A Harry által elképzelt események szinte kísértetiesen egybeesnek azzal a forgatókönyvvel, amivel egy valódi orosz politikai elemző riogatja a világot, Oroszország széthullásával, az anarchiát követelő világméretű fegyveres konfliktussal. (Jobb nem is belegondolni, hogy ez épp most, a könyv magyarországi megjelenése idején milyen reális veszélynek tűnik.) Az orosz hatalom megszűnte által keletkező űrt kihasználva a kínaiak átlépik a határt, és elfoglalják Szibériát mérhetetlen nyersanyagkincseivel. Kína azonban nem Irak, amellyel könnyű lenne elbánni a nyugati világ közös hadseregének. Főleg, amikor a széthullott Oroszország anarchistái belülről fenyegetik a nyugati demokráciákat. Hogy mennyire így van, az mutatja, hogy amikor a szerző és profi katonák először „játszották le” terepasztalon a könyv ütközeteit, a háború bizony a nyugat vereségével végződött.
    Eric L. Harrynek sikerült ebben a fegyverrpogástól hangos könyvben igazi ezredvége hangulatot teremteni.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Visszatértek a vámpírkalózok!

    Connor még csak tizennégy éves, s úgy él a kalózok között, akár hal a vízben. Csakhogy őrlődik a bajtársai és a testvére között.
    Grace számára nem olyan vonzó a kalózkodás, nem tud szabadulni az érzéstől, hogy a vámpírkalózok hajóján valami nincs rendben. Elég bátor, hogy visszatérjen oda?

    Eközben a vámpírkalózhajóról száműzött Sidorio sötét tervet forral,
    Grace és Connor hajója pedig vadabb viharba kerül, mint valaha…

    Szállj hajóra a Tempest-ikrekkel a második, hihetetlen kalandokban bővelkedő Vámpírkalózok-könyvben!


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    49,00 lei 44,10 lei
     új 2 munkanap 

    A Ritzben nem történhet semmi rossz, arannyal borított falai között minden nő gyönyörűvé, minden férfi szellemessé válhat. A kiváltságos vendégek, köztük Hemingway, F. Scott Fitzgerald, Coco Chanel vagy a windsori hercegi pár, úgy lépnek be az ajtón, hogy Blanche Auzello és a férje, Claude Auzello, a szálloda igazgatója már a hallban fogadják őket. A Ritz házigazdái hagyják, hogy a ragyogás és a pompa elterelje a figyelmüket nemcsak kapcsolatuk nehézségeiről, hanem azokról a titkokról is, amelyeket elhallgatnak – nemcsak a vendégek, hanem egymás elől is.
    Egészen 1940 júniusáig, amikor a német hadsereg bevonul Párizsba, és főhadiszállásnak a Ritzet nevezi ki. A gyönyörű és meggondolatlan amerikai Blanche és a rendkívül higgadt francia Claude kénytelenek az új és ijesztő valóságban boldogulni, ami még több titkot és hazugságot szül, és könnyen lerombolhatja házasságukat. Ugyanis a túlélésért, és hogy csapást mérjenek náci „vendégeikre”, mindenkit tőrbe kell csalniuk, aki kedves a szívüknek. De van egy közös titkuk is. Egy olyan titok, amely mindkettőjük életét és a legendás Ritz létét is veszélyezteti.
    A Ritz úrnője egy valóságos eseményeken alapuló, feszült várakozással teli, kortalan szerelmi történet egy nő és egy férfi példamutató kapcsolatáról, akik a háború forgatagában is megtalálják egymásban a legjobbat.


  • 42,00 lei
     új 2 munkanap 

    Hónapok teltek már el azóta, hogy XR_935 találkozott Emmával, az emberlánnyal, akinek nem is lett volna szabad léteznie. Ugyan a robotok azt gondolták, eltörölték az emberiséget, páran mégis túlélték az elmúlt éveket. Most pedig a robotok és az emberek újra egymás mellett élnek, és a világ így sokkal jobb. Új társadalmat alkottak, és egyenlő felekként osztoznak a bolygón.
    Ugyan XR nem mindig érti meg az embereket, de lenyűgözi őt a kreativitásuk és a leleményességük – főleg azok után, hogy mennyi borzalmas dolgot követtek el ellenük régen a robotok. De néhány ember nem ennyire megbocsájtó. Egy Géptörők néven ismert csapat bukkan fel, akik addig nem állnak meg, amíg el nem pusztítják az összes robotot – és minden embert, aki az útjukba mer állni.
    Képes lesz XR és Emma megállítani őket? Vagy ez hozhatja el a robotok bukását – és az általuk ismert világ végét?


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 8,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 6,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • Akció!
    35,00 lei 31,50 lei
     új 2 munkanap 
  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Ahogy Füst Milán írja: “E kis könyvben fejetetején áll a világ, s aki kedvét akarja lelni benne annak is a fejetetejére kell állnia. Vagyis e kis könyv szereplői fajankók.”


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    Bátorságot öntünk beléd, önbizalmat adunk, és erőt. Ha segítségre van szükséged, előbb-utóbb biztosan te is rálelsz a titkos cipészműhelyre.

    Rozi már számos izgalmas helyén élt a világnak, csakhogy időközben igencsak elege lett az örökös költözködésből és a magántanulóságból. Szívesebben járt volna egy teljesen átlagos általános iskolába, ahol nap mint nap láthatta volna a barátait. Erről azonban először is meg kellett volna valahogyan győznie a szüleit, akik ezúttal egy alpesi fogadót nyitottak újra. Vajon sikerül Lilinek és segítőinek egy varázscipővel megoldaniuk Rozi gondjait? “


  • 13,00 lei
     új 2 munkanap 

    Vajvári J. Samu arról álmodik, hogy Igazán Nemes Lovag lesz. A gond csak az, hogy nem tudja, miként fogjon hozzá.
    Samut a szülei nagybátyja és nagynénje kastélyába küldik, ahol kénytelen elviselni undok unokatestvére, Szilva társaságát, és a különös lényeket, akik nagynénje Királyi Bestiák számára nyújtott Vakációs Luxusszállásának vendégei.
    Ám amikor Berengár, a sárkány csapdába esik a kútban, Samu és Szilva elképesztő felfedezést tesznek, ami segíthet abban, hogy Samu álma valóra váljék.


  • Akció!
    55,00 lei 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Linda-gyilkosságban megismert Bäckström felügyelőt újabb rejtélyes emberölés foglalkoztatja, melyet a stockholmi repülőtér közelében követtek el. Mindemellett Bäckström életét az orvosa is igencsak megnehezíti, aki szigorúan figyelmeztette, hogy ha nem hagy fel egészségtelen életmódjával, annak nagyon hamar igen rossz vége lesz. Miközben folyik a nyomozás az első ügyben, különös gyilkossági esetet bíznak Bäckströmre, aki kezdettől fogva gyanúsnak találja a körülményeket. A vizsgálatok előrehaladtával gyanúja megalapozottnak bizonyul, és kiderül, hogy a két gyilkosság között egyértelmű összefüggés van. A felügyelő komoly kockázatot vállalva váratlan irányba tereli az ügy felderítését célzó nyomozást.

    Evert Bäckström a szerző szeretetteljes leírása szerint alacsony, kövér és közönséges, lusta, piás és falánk. Persson regényében minden másképpen van, mint ahogy az olvasók megszokhatták. A skandináv krimik sztárja által teremtett Bäckström személyében a műfaj vérbeli antihősét ismerhetjük meg: öntelt, hiú, mégis elhanyagolt fickó, akit komolyabb érzelmek csakis az aranyhalához és a whiskysüveghez fűznek.

    Leif G. W. Persson alaposan ismeri sikerregényei tárgyát, a svéd bűnözést és bűnüldözést, merthogy jó néhány évig a svéd rendőrség kriminológus szakértője volt. Írásai betekintést kínálnak a svéd bűnüldözés titkos zugaiba, ahol – mint a legtöbb hétköznapi munkahelyen – mindennapos a korrupció, a fegyelmezetlenség és sok egyéb emberi gyarlóság. Bäckström főfelügyelő személyében igazi antihőst bocsátott útjára a szerző. A krimisorozat előbb Svédországban, majd szerte a világon óriási sikert aratott: több millió példány kelt el belőle. A sok szuperhős után kimondottan üdítő egy ilyen ellenszenves, ám igen szórakoztató fickóról olvasni, mint Bäckström.

    A Bäckström-trilógia első kötete, A Linda-gyilkosság 2014-ben elnyerte az év legjobb skandináv krimijének járó Petrona-díjat.

    “Május 15-én, csütörtökön reggel negyed tízkor a nap már magasan járt a felhőtlenül kék égbolton. Annak ellenére, hogy még csak május közepén jártunk, a hőmérő már huszonhat fokot mutatott árnyékban, amikor a verejtékében fürdő Bäckström a Karlberg-csatornán átívelő hídon caplatott. Mivel igen előrelátó ember volt, az aznapi strapának megfelelő öltözéket viselt: hawaii mintás inget, rövidnadrágot és szandált zokni nélkül.
    A fenyegető folyadékveszteség leküzdésére még egy üveg jéghideg ásványvizet is zsebre vágott indulás előtt.
    Mindhiába. Annak ellenére, hogy egész felnőtt életében most először töltött egy teljes napot szabad akaratából józanul – egészen pontosan huszonöt és fél órája egy csepp alkohol sem szivárgott le a torkán -, még sosem érezte magát ennyire ramatyul.
    Kinyírom azt az átkozott kuruzslót, gondolta. Még hogy másnapos! Már két napja egy csepp alkoholt sem fogyasztott, mégis pont oly üdének és frissnek érzi magát, mint egy villanyvezetéknek ütközött sas.
    Ekkor megcsörrent a mobilja. A solnai ügyeletes tiszt kereste.
    – Van egy gyilkosság a számodra.” (részlet a könyvből)


  • Akció!
    42,00 lei 37,80 lei
     új 2 munkanap 

    A baloldali gondolkodás jórészt olyan emberek játszadozása a tűzzel, akik még sem tudják, hogy a tűz forró.
    A háború egyik legborzasztóbb kísérőjelensége, hogy a hadipropaganda, az üvöltés, a hazugságtömeg és a gyűlölködés mind-mind olyan emberektől származik, akik nem harcolnak.

    A pénzimádat a vallás rangjára emelkedett. Sőt, talán ez maradt az egyetlen, igazi vallás – amit az ember átélhet.
    Ha betartod a kis szabályokat, megszegheted a nagyokat.
    Minden állat egyenlő, de néhány állat egyenlőbb másoknál.


  • 13,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    “Ez a könyv az első lépés a szabadsághoz vezető úton.”
    Wired

    Olyan világban élünk, amelyben az addiktív közösségi média és az okostelefonjaink a figyelmünkkel kereskednek, és a munka világából származó teljesítményelv beszivárgott életünk összes többi szférájába. A mindennap használt technológiák az élményeinket a személyes márkaépítés eszközeivé és pénzzé tehető termékekké alakítják, emiatt könnyen érezhetjük úgy, hogy elveszítettük a szabadidőnket, sőt az igazi, offline életünket is.

    Ez a könyv erre a problémára nyújt egyszerűnek tűnő, mégis hatékony és radikális megoldást: a “semmittevés forradalmát”. Jenny Odell szerint ugyanis a legértékesebb – és egyben leginkább kimerített – erőforrásunk a figyelmünk. Épp ezért nagyon kell figyelnünk arra, hogy mire használjuk. Könyvének fő üzenete, hogy ha a figyelmünket elfordítjuk azoktól a dolgoktól, amelyeket a kapitalizmus fontosnak tart, és ehelyett időt szánunk magunkra és a semmittevésre is, akkor teljesebb és boldogabb életben lehet részünk.

    “Gyakorlati útmutató arról, hogyan lassítsunk le, és hogyan térjünk ki a mentális egészségünket fenyegető erők elől.”
    Los Angeles Times


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    „Syta regénye hitelesen mutatja meg, milyen dicsőséget hozhat, és milyen megaláztatásokkal járhat a munka egy elit high-tech cégnél.”
    Benjamin Page, high-tech befektető

    „Provokatív történet arról, miként lelhet rá valaki az igazi céljaira a high-tech világában.”
    Marcus Holst, a Google egykori ügyfélmenedzsere

    Vic annyiban különbözik a többi Harvardon végzett fiatal sráctól, hogy állást kap a SHOW-nál, a világ legnagyszerűbb hightech cégénél. A fizetése elképesztően jó, ráadásul annyit ehet és ihat a munkahelyén, amennyit akar, sőt nemcsak konditerem és uszoda van, hanem pihenő- és videojátékszoba is. És ott van még az éves bónusz –havonta. A kollégái fantasztikusak. Olyan ruhában jár munkába, amilyenben akar. Észbontó bulikon és utazásokon vesz részt a cég számlájára. A siker és a boldogság utáni hajsza közben azonban egyszer csak a szex, a drogok és a csalás homályos, zavaros világában találja magát. Az új high-tech elit tagjai éppen olyan mohók, mint a Wall Street-i bankárok – csak talán még dörzsöltebbek.
    Filip Syta korábban a Google-nél dolgozott, de úgy döntött, otthagyja a high-tech világát, hogy – engedve belső késztetéseinek –beteljesítse regényírói ambícióit.
    Stockholmban született és nőtt fel, majd 2011-ben vállalkozástanból szerzett diplomát
    a svédországi Lund egyetemén. Regényében első kézből mutatja be a high-tech cégek világát, felfedve a Szilícium-völgy kulisszatitkait.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Silla királyság uralkodójának, Csinhpong királynak ikerlányai születnek, örömét azonban elhomályosítja a félelem, s a rossz ómentől tartva, a fiatalabbik csecsemőt eltávolíttatja a palotából. Évekkel később az elveszettnek hitt leány visszatér és ezernyi viszontagság után A Silla királyság uralkodójának, Csinhpong királynak ikerlányai születnek, örömét azonban elhomályosítja a félelem, s a rossz ómentől tartva, a fiatalabbik csecsemőt eltávolíttatja a palotából. Évekkel később az elveszettnek hitt leány visszatér és ezernyi viszontagság után Szondok királynő néven trónra lép, majd bölcs és kegyes uralkodó válik belőle, az ötezer éves koreai történelem első királynője. Nagy árat kell azonban ezért fizetnie: le kell mondania a szerelemről, épp úgy, ahogy ikertestvérének a szerelemért a királyi hatalomról.
    Fájdalmakról, beteljesült és beteljesületlen szerelmekről, megvalósult és feladott álmokról, a történelem viharában vívott küzdelmekről szól ez a regény. Megkapó és felemelő történet egy kivételes királynőről, aki három királyság egyesítésével a lehetetlent vitte véghez. Az Ő hiteles források alapján megírt élettörténetén keresztül nyerhetünk most bepillantást a kora-középkori Korea titokzatos, ismeretlen világába, hiedelmek és rangok szövevényes rendszerébe, a barátságot, a lojalitást mindennél többre tartó hvarangok embert próbáló mindennapjainak kulisszái mögé.


  • Akció!
    35,00 lei 31,50 lei
     új 2 munkanap 
  • 8,00 lei
     új 2 munkanap 

    Gyanútlan utazók a sivatagi banditák kezébe kerülnek, ami ezen a vidéken egyenlő a biztos halállal. Derék fehérek és indiánok fognak össze az utazók megmentésére, sőt megjelenik a színen maga Old Shatterhand is.


  • 29,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 5,00 lei
     új 2 munkanap 

    Tartalomból:

    Japán viszonylagos elszigeteltség korában – Fontos kereskedelmi kapcsolatot tartott fenn más országokkal.

    Térítő ,,barbárok”, rugalmas hollandok – Japán az európai hatalmak előtt.

    Az elfeledett ypres-i győzelmek – Az antant jelentős győzelmet aratott a németek felett.

    ,,Ennek így kellett történnie” – Tisza István elleni merényletek.

    Nők a pestis idején – A járvány a nők szemszögéből.

    Anglia kivándorlási válsága – Kivándorlók jobb élethez fűződő reményei az Újvilágban.

    Halálos megszálottság – Mit tartottak a halálbüntetésről 1840-ban?

    Fürdőzési szokások a kora újkori Magyarországon – Fürdőkultúra jellemzői korabeli források alapján.

    Egy különös munkásfelkelés – Kétszáz évvel ezelőtti zendülés.

    Gettószínház Terizinben – Színmű amit a terizini gettó-láger foglyai írtak.

    Csonka János és találmányai – Magyar ipar vezető konstruktőre.

    Tömeggyilkos volt-e a Fekete Herceg? – Hadvezér vagy mészáros ?

    A Háború és béke  – Mennyire hű a történelemhez a tolsztoji alapmű.

    Rovatok :

    Fókuszban – Újra a trónra ültették volna a nácik VIII. Eduárdot

    Búvárrégészet – Újra életre kel a hadihajó

    Vélemény – A maják és az aztékok  leigázásáról

    Tallózó – Felejtés és történelmi emlékezet

    Múzeum – Ősi arany- és ezüstkincsek Romániából

    Háttér – Veszélyes Paradicsom

    Vasparipák – A Burma-Sziám vasútvonal

    Rejtélyes történelem  – Hogyan lett miniszterelnök Károlyiból?

    VII. évfolyam,  9. szám  2017. szeptember

     


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Volt egyszer egy összetört szív folytatása

    Amikor nem tudod, miért küzdesz. A szerelemért vagy éppen az ellen?

    Miután Jacks, a Szívek Hercege elárulta, Evangeline Fox megfogadta, hogy soha többé nem bízik meg benne. Frissen felfedezett varázserejével azért harcol, hogy visszanyerje esélyét a boldogságra, amitől Jacks megfosztotta.

    Csakhogy az útjaik megint keresztezik egymást.

    A VOLT EGYSZER EGY ÖSSZETÖRT SZÍV folytatásában Evangeline-t gyilkos átok sújtja, amelynek megtöréséhez kénytelen elfogadni Jacks segítségét, akitől legjobb lenne óvakodnia. Régi barátokkal kerülnek szembe, új ellenségekkel veszik fel a harcot, és próbálnak megküzdeni a gonosz intrikákkal és a rontásokkal, amik fejekkel és szívekkel játszanak.

    Evangeline mindig is bízott a szívében, de ezúttal nem biztos, hogy érdemes hallgatnia rá…

    “A Valorok, a Fenséges Észak első királyi családja építette a kaput, amely a Valoria nevű helyre nyílik. Senki sem tudta, mit rejt ez a hely, mivel egy átoknak köszönhetően az északi történetek nem igazán megbízhatóak. Néhány mesét leírni sem lehet, mert tüzet fognak, más történetek nem hagyhatják el Északot, és számtalan közülük minden egyes alkalommal módosul, ha elmondják őket, és minden újrameséléssel egyre megbízhatatlanabbá válik.

    Valoria kapcsán két egymásnak ellentmondó elbeszélés keringett. Az egyik szerint a hely egy kincsesláda, amely a Valorok legerősebb varázsholmijait rejtette. A másik szerint bűvös börtön, amelyben a legkülönfélébb varázserejű lényeket tartották fogva, köztük egy förtelmes szörnyeteget, amelyet a Valorok hívtak életre.

    Evangeline nem tudta, melyik változatnak higgyen, de nem állt szándékában segíteni Jacksnek, hogy az rátegye jeges mancsát a varázsholmikra vagy a varázsszörnyekre.”


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS

    Tévedtek a történetben: soha nem Hook volt a cselszövő.

    Két évszázadon át a Darling lányok mind eltűnnek a tizennyolcadik születésnapjukon. Néha csak egy napra, máskor egy hétre vagy egy hónapra. De mindig megtörten térnek vissza.

    Most, a tizennyolcadik születésnapom délutánján az anyám körbe rohangál a házunkban, és megbizonyosodik, hogy minden ablakot elreteszeltünk és minden ajtót bezártunk.

    Mindhiába.

    Mert amikor leszáll az éj, ő eljön értem. És ezúttal a Sohakirály és az Elveszett Fiúk nem hajlandóak elengedni.


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    A “Ne add fel soha!” trilógia első kötete
    Cey-Bert Róbert Gyula a legkülönösebb és legtitokzatosabb életű magyar író, akit valaha ismertem. Jelen könyve, a Ne add fel soha! trilógia első kötete a szerző élete egyik mozgalmas időszakát mutatja be a távoli és vadregényes Dél-Kelet Ázsiában. Izgalmas, letehetetlen olvasmány érdekfeszítő eseményfűzéssel. Nincs még egy magyar író, akinek a műveiben a magyarság, a szabadság és az élet- és halál kérdései ilyen tömény művészettel kapcsolódnának össze.

    Raffay Ernő, történész, Budapest

    Cey-Bert Robert A Sólyomember küldetése című önéletrajzi alkotása sajátos gyöngyszem azon történelmi szépirodalmi műveinek kincsesbányájában, amelyek Magyarország egyik kiemelkedő szerzőjévé tették. Ez a lefegyverzően őszinte könyv egy spirituális tanulási folyamat története, a szabadság és halál dzsungel útján. Egyszerűen fogalmazva, izgalmas és lebilencselő olvasmánynak tartom Cey-Bert Róbert Gyula A Sólyom Embere küldetése cimű könyvét. Olvasmányos, nehéz letenni.

    Wess Robert, filozófus, a “Hun Atilla vezetési titkai”
    világsikert elért könyv szerzője. Salt Lake City, Utah, USA

    Cey-Bert Róbert elfogult szeretettel ír a lovas nomádokról, őseink törzsi világáról, a magyar történelem sorsfordító eseményeiről. Áldozatvállaló hazaszeretet olvasható ki minden művéből – előadásaiból szintén ezt halljuk ki. Köszönöm a “sólyom emberének” szeretettel írt könyveit, a nemzeti könyvkiadás zászlóshajójának ezek kiadását, s üdvözlöm az olvasót!

    Szijártó István, irodalomtörténész
    Százak Tanácsa, Budapest

    A rendíthetetlen harcos, aki tudatában van a küldetésének Cey-Bert Róbert Gyula könyveinek feladata, felépíteni a lelki hidat, amely a szkíta – hun őseinkhez vezet, kiszedni a hamis téglákat, az őseinket, a hunokat és magyarokat megtévesztéssel, sőt gyalázkodással felépített hazug téglafalból.

    Csámpai Ottó, szociológus, Felvidék

    A szerzőt, a Sólyom Emberét végig kíséri rendkívül változatos, sőt kockázatos életútja során, egy szakrális kapcsolat védelmező megerősítő ereje, amelynek lelki gyökerei a szkíta-hun ősök szellemi értékrendjéhez vezetnek.

    Bárdi László, Pécsi Tudományegyetem professzora


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Azoknak szól Thorwald Dethelfsen könyve, akik az emberiség legősibb kérdésére keresik a választ: mi az élet, az emberi sors értelme? A modern természettudomány és pszichológia válaszkísérletei egyaránt kudarcot vallottak. A szerző, az ezoterikus pszichológia meglaalpozója, az okkultizmus, a régi titkos tanok (azstrológia, homeopátia, reinkarnáció) világába vezeti olvasóit, lehetővé téve számukra, hogy az ősi technikák segítséégvel megismerhessék és megérthessék életüket, betegségüket, halálukat, hogy fleősséget vállalhassanak sorsukért. A sors ugyanis nem véletlenek sorozata, nem csapás, ami ellen küzdenünk kell. A sors: esély. Esély az emberi teljesség és tökéletesség megvalósítéséra. Ezért sorsunkat meg kell tanulnunk megismerni és mergérteni. Az eredendő tudás útját kell járnunk, hogy megtaláljuk az eredendő kérdésre a választ: mi az élet, mi a sors értelme? Thorwald Dethelfsen erre az útra vezeti olvasóit világhírű könyvében.
    Az Út a teljességhez – A betegségek jelentése és jelentősége című könyvének alapgondolatait mélyíti el, szélesíti ki és szövi tovább A sors mint esélyben Dethlefsen, az ezoterikus pszichológai megalapítója.


  • 40,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mielőtt belekezdenénk egy játékba, kézenfekvő, hogy először megismerkedünk a szabályaival. A sportnál ez magától értetődő, nem úgy az életnek nevezett kozmikus játéknál. Mindannyian tudjuk, hogy félidő után a focistáknak térfelet kell cserélniük a másik csapattal, saját életünk közepéhez érve azonban úgy folytatjuk tovább a játékot, mintha mi sem történt volna. Nem csoda, ha a többségünk ezek után sorozatosan öngólt rúg élete második felében. Elszalasztjuk a térfélváltást, illetve irányváltást,és nincs, aki figyelmeztessen rá minket.

    Az emberiség abbéli próbálkozása, hogy semmibe vegye a sors törvényeit, nyilvánvalóan kilátástalan, és rengeteg kárt okoz. Sokan nem jutnak hozzá az élet törvényeihez, csupán az emberek alkotta törvényeket ismerik. A valóság viszont sohasem törődik a mi törvényeinkkel és azok félreértéseivel, egyszerűen csak hat. Itt az ideje, hogy változtassunk ezen. Az első lépés, hogy megismerjük a lényeges törvényeket, amelyekkel minden szempontból és minden szinten sikeresebb életben lehet részünk. Egy olyan életben, amely amellett, hogy több örömet okoz, és több tapasztalattal ajándékoz meg, izgalmasabb és boldogabb is.

    Ruediger Dahlke közel húsz évig tanulmányozta az élet két legnagyobb törvényét: a polaritás és a rezonancia vagy vonzás időtlen törvényét. E két központi törvény mellett számos kisebb szabályszerűség és működési elv határozza meg életünk alakulását, például a különböző tudati mezőket létrehozó szokásaink, hagyományaink. Ez a könyv a hagyományos gondolkodás mellett egy másik, mélyebbre ható világszemléletet is bemutat, melynek segítségével megismerhetjük és megtanulhatjuk a világ működésének szabályait, így közelebb kerülhetünk a tudatos teremtéshez.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Purgatórium a különc milliárdos Fletcher Brass törvénytelen holdbéli kolóniája: háborús bűnösök, gyilkosok, szexmániások és kalandvágyó turisták mekkája. Az egész világegyetemben nem lehet jobb kábítószereket, olcsóbb plasztikai sebészeket vagy baljósabb útleírásokat találni. Brass feketepiaci mennyországában azonban érik a baj. Egy száműzött zsaru érkezik erre az elvadult új határvidékre, és azonnal egy könyörtelen gyilkosságsorozat ügyében kell nyomoznia, amelyben maga Brass és a nem kevésbé ambiciózus lánya is gyanúsított.

    A sötét oldal a tudományos SF, a brutális krimi és a holdbéli kalandregény ötvözete; egy feszült, stílusos és akciódús thriller, amelyben az izgalmakat csak a holttestek száma múlja felül.


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    Tanulhatunk bármit a drogosoktól? Tudjuk egyáltalán, közülünk hányan szenvedélybetegek? A munkamániát még most is gyakran erénynek tekintjük, az alkohol-, nikotin- vagy internetfüggőség, a szex- vagy vásárlásmánia, az étkezési zavarok a normális társadalomban sem ritka jelenségek.
    Vajon mi bajunk az életünkkel, hogy önmérgezéssel próbálunk enyhülést találni? Miért olyan nehéz megszabadulni rossz szokásainktól még akkor is, ha azok egészségünket vagy az emberi kapcsolatainkat veszélyeztetik? Magyarországon, mely az alkoholizmus szempontjából a világ „vezető” országai közé tartozik, különösen égető kérdések ezek.
    Honnan erednek a pillanatnyi fájdalommentességet, örömöt és megkönnyebbülést előidéző kémiai szerek, valamint a különböző viselkedések iránti addikciók? A sóvárgás démona plasztikus példák sorával tesz egyértelművé, hogy az ok nem az egyén hibáiban, és nem is a genetikai tényezőkben, hanem a függő személy által átélt szenvedésekben és veszteségekben keresendő.
    A sóvárgás démonában dr. Máté Gábor, a világhírű magyar lélekgyógyász saját klinikai tapasztalatai és a legfrissebb tudományos eredmények segítségével elemzi a függőségeket, és segíteni próbál, hogy felszabadulhassunk az érzelmeinket és viselkedésünket uraló erők alól.

    Dr. Máté Gábor 1944-ben született Budapesten. Családjával 1957-ben vándorolt ki Kanadába. Több mint húsz évig családorvosként dolgozott, hét évig volt a Vancouveri Kórház orvosi koordinátora, jelenleg könyveket ír és előadásokat tart szerte a világon. Célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a betegségek tágabb összefüggéseire.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 5,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Kezedben tartod a saját, személyre szabott stresszmentesítő programod. Az életben mindenkinek van csomagja. Nem indulhatunk útnak tanulnivalók, megélni való pillanatok, feladatok nélkül, és ha mélyen a szívünkbe tekintünk, ezeket bizony nem mindig könnyű átvészelni. Életünk során a feladataink úgy sorakoznak, mint a katonák a bevetésen, készen állnak, hogy lelkünk a lehető legjobb úton és módon fejlődjön. Ám ezeket a tanulnivalókat nem kötelező stresszesen, idegesen, magunkba fordultan, boldogtalanul elvégeznünk. Az élet igenis élvezhető még akkor is, ha épp egy bonyolultabb folyamat megoldásában vagyunk. Mert életünk katasztrofálisnak, megrengetőnek, stresszesnek hitt eseményei nem mások, mint megoldandó feladatok. A feladatok előttünk állnak, a boldog megoldás pedig bennünk rejlik. A könyvben gyakorlati feladatok segítik problémáid megoldását és a stresszes helyzetek végleges letételét! Fordítsd saját energiáidat boldogságodra!


  • Akció!
    48,00 lei 43,20 lei
     új 2 munkanap 
  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • Akció!
    30,00 lei 27,00 lei
     új 2 munkanap 

    Hányszor hallottad már, hogy ne ugrándozz mesehallgatás közben, ne kiabálj, ne dobolj, ne trappolj, hanem ülj le szépen, és figyelj csöndben? Ha nehezedre esik egy helyben maradnod, ha te is örökmozgó vagy, akkor ezek a mesék éppen neked szólnak! A mulatságos történetek alatt ugrálhatsz, tapsolhatsz, szaladgálhatsz, sőt, még kiabálhatsz is, de csak akkor, amikor elhangzanak a feladatokra buzdító szavak.
    Örökmozgó, mesehallgatásra és játékra fel! Keltsd életre a kíváncsi hópehely, a mohó kishörcsög vagy a száguldó hóember történetét!


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Julian Leclerc öngyilkos lett. Menyasszonya felkeresi a férfi egykori barátját, Anthony Page pszichiátert, hogy kiderítsék a tragédia okát. Page, bár felhagyott a szerelemmel és testi vágyaival, visszatér a melegélet színterére. Végül nemcsak egykori szerelme, hanem a saját életének kétségeivel is szembesülnie kell a nyomozás során. A magyar származású Rodney Garland elgondolkodtató könyve egy detektívregény izgalmával tárja elénk a második világháború utáni homoszexuális közösség külső és belső megpróbáltatásait.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Laura Joh Rowland erotikától fűtött krimijében a XVII. századi Japán kel életre. A karakterek aprólékos jellemrajzának és a feszültséggel teli cselekménynek köszönhetően, A szamuráj asszonya éppoly élénk, művészi és dicsőséges, mint az elveszett világ, amely feltárul hasábjain. Kioto császári városában a hatalom ceremoniális jellegű. Az ősi gonosz azonban továbbra sem nyugszik… Szano Icsiró, a sógun legfőbb nyomozója, az edói udvartól távol kezdi meg élete eddigi legveszélyesebb gyilkossági ügyét. Erős akaratú, gyönyörű felesége, Reiko oldalán érkezik meg a császár palotájába, hogy felderítse a gyilkos kilétét, aki birtokában van a halálos “szellemüvöltés”, a kiai titkának…