• Minimum 40,00 RON kell vásárólnia!
Kosár megtekintése “Szellemállatok 1. – Vadnak született” a kosárba helyezve
  • 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    z a különleges, interaktív lapozókönyv sok közös élménnyel ajándékoz meg kicsiket és nagyokat egyaránt. A könyvből megtudhatjuk, miként taníthatjuk meg a kicsiknek játékos módon az alapvető étkezési illemszokásokat vagy hogy hogyan szerettessünk meg velük egy új, addig nem ismert ételt. Emellett a könyv segít fejleszteni a szókincset, a kidomborodó formák fejlesztik a szenzoros képességeket, a praktikus tanácsok pedig jól hasznosíthatók a hétköznapok során.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Lélekemelő ez a könyv és mélységesen szomorú. Letehetetlenül izgalmas, miközben vitathatatlanul tényszerű. 1942 júniusában néhány fiatal egyetemista úgy dönt, nem fordítja félre a fejét, nem hallgat, szót emel az ellen, ami Németországban történik. Kilenc hónappal később, 1943. február 22-én, három órával az ítélethozatal után lefejezik közülük azt a három diákot, akit előtte négy nappal az egyetemi pedellus feljelentésére elfogtak. A két testvér 21 és 24 éves, a harmadik egy háromgyerekes édesapa. Goebbels maga intézkedik, hogy a kivégzés ne legyen nyilvános, mert az ellenállást szülhet, de gyors legyen, és elrettentő.
    A kivégzések után a Fehér Rózsa mozgalom, mely éppen behálózta volna Dél-Németországot, de eljutott az északon fekvő Hamburgba is, szinte azonnal elhal. A feljelentőt nyilvánosan megünneplik az egyetemen, további szálakat fejtenek fel, embereket tartóztatnak le, végeznek ki, ítélnek el. Azért még így is akad diák, aki az egyetemen kifüggesztett Hitler-képre olajfestékkel mázolja rá: Németország első számú ellensége.. A hatalom fél, a családtagokat is megfigyelik, bebörtönzik, faggatják. A kemény mag eredetileg három, majd öt diák, Hans Scholl, Sophie Scholl, Alex Schmorell, Willie Graf és Christoph Probst, valamint az egyik professzoruk, Kurt Huber.
    A könyv huszonhárom fejezete nem csak a Fehér Rózsa mozgalom kilenc hónapját tárgyalja, de az 1890-es évektől felvezeti és elhelyezi az eseményeket, bemutatja a történelmi és kulturális hátteret, az előzményeket és az utóhatást.
    A ZDF német tévécsatorna 2005-ben arra szólította fel a nézőit, hogy szavazzanak a valaha élt legnagyobb németekre. Hans és Sophie Scholl a negyedik helyre kerültek, megelőzve Bachot, Goethét, Albert Einsteint, Willy Brandtot, Gutenberget és Bismarckot. A fiatalok szavazatai alapján ők végeztek volna az első helyen.


  • 42,00 lei
     új 2 munkanap 

    it meg nem tennénk a sikerért, a szerelemért…

    Sophie Valroux amerikai, de Franciaországban született. Nagy álma, hogy nő létére igazi sztárséf legyen. Amikor kisgyerek volt, nyaranta a nagymamája sok mindenre megtanította az ételekről, a főzésről. Gimnázium után pedig elvégzi a konyhaművészeti képzőintézmények fellegvárának számító Culinary Institute of Americát.

    Már a küszöbén áll, hogy Sophie dédelgetett álma valóra váljon, de ekkor egy pillanat alatt atomjaira hullik a karrierje: kirúgják a menő étteremből. Csőstül jön a baj: imádva szeretett nagymamája stroke-ot kapott. Sophie az éjjeli géppel Franciaországba utazik.

    Gyerekszemmel úgy emlékezett, egyszerű kisbirtok volt ez, de most aprócska francia luxuskastélyban találja magát, amelynek szőlőskertje van, és amelyben két étterem üzemel. Sophie, ahogy megpróbálja újra megvetni a lábát a konyhán, apránként ráébred, már az álmai sem a régiek – lassanként megváltozott, hogy valójában mire vágyik.

    “Vérant elröpít az igéző Dél-Franciaországba, és elénk varázsolja a kifinomult francia konyhát. Ínycsiklandozó regény, igazi menekvés a mindennapokból – zamatos ételek Sophie, a séf szakértő keze közül, románc és a francia táj buja szépsége. Remekbe szabott debütálás, és ráadásként még a recepteket is megkapjuk.” – Roselle Lim, a Natalie Tan’s Book of Luck and Fortune szerzője


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Szerzői kiadású képregénysorozat, melynek főszereplője egy shiba fajtájú kutya Sora. Kovács Viktória magyar képregényalkotó munkájában, megismerkedhetünk egy különleges kutyus kalandjaival.


  • 68,00 lei
     új 2 munkanap 

    A mágia az emberek és a démonok közötti alku eredménye.

    Az árva Elisabeth egy könyvtárban nevelkedett, gótikus boltívek, mágikus grimoárok, varázskönyvek között, amelyek suttognak, énekelnek, hörögnek vagy sikoltoznak a polcokon. A legerőszakosabb példányokat vasláncok rögzítik, a drámai jeleneteket kedvelő kötetek olykor groteszk tinta- és bőrszörnyekké változnak, a manipulatívak pedig kísértések suttogó szavaival hálózzák be a gyenge embereket.

    Ebben a veszélyes és baljós világban Elisabeth felügyelő szeretne lenni, mert leghőbb vágya, hogy a könyvtárat és a föld alatti páncélszekrényben őrzött nagy hatalmú könyveket védelmezhesse. A terveit felborítja egy gonosz erő színre lépése, amely arra készül, hogy felszabadítsa minden idők legveszélyesebb grimoárját, az emberiség pusztulását kockáztatva. A különleges lány barátok és támogatók nélkül marad. Gyanakodva tekint a segítségére siető varázslóra és szolgájára, hiszen a mágia eredendően gonosz, és azok, akik gyakorolják, gonosz tettek végrehajtására is képesek. Hamarosan megkérdőjelezi mindazt, amit tanítottak neki varázslókról, könyvtárakról, a mágia félelmetes és egyben lenyűgöző univerzumáról.

    A szerelmi szálat sem nélkülöző, kalandos, romantikus fantasy főhősei a tizenhét éves Elizabeth és a tizennyolc éves, de máris nagy varázserővel bíró Nathaniel. A nagyon sajátságos varázsvilágot bemutató, igényes regény a high fantasy iránt rajongó minden korosztálynak izgalmas szórakozást nyújt.


  • 85,00 lei
     új 2 munkanap 

    Soros György világszerte ismert filantrópiájáról, progresszív gondolkodásáról, a civil társadalom érdekében tett erőfeszítéseiről, politikájáról és befektetési sikereiről, a nyílt társadalom, a sajtószabadság és a liberális demokrácia iránti elkötelezettségéről — de ugyanilyen jól ismert a szélsőjobb fő ellenségeként is, a nacionalisták, populisták, autoriter rezsimek és antiszemiták folyamatos támadásainak célpontjaként. Ha megkérdezzük az embereket, hogyan jellemeznék őt, valószínűleg különböző és látszólag ellentmondásos válaszokat kapnánk. Ki is valójában Soros György?

    Mindeddig egyetlen életrajz sem volt képes megragadni rendkívüli, sokrétű jellemét. Ebben az ambiciózus és őszinte könyvben Soros régi kiadója, Peter L. W. Osnos összegyűjtötte a legkülönbözőbb értelmiségiek, újságírók, tudósok és nonprofit szervezetek vezetőinek írásait, hogy a médiában megjelenő képen túl teljes képet alkothassunk Soros Györgyről. E nézőpontok kaleidoszkópján keresztül élénk és meggyőző portré rajzolódik ki e figyelemre méltó ember egyedülálló és következetes hatásáról. Ez valóban egy teljes élet.

    Peter L. W. Osnos a PublicAffairs alapítója, amely 1998 óta Soros György összes könyvét kiadta. A PublicAffairs megalapítása előtt Osnos újságírói karriert futott be az I. F. Stone’s Weekly és a Washington Post, valamint a Random House kiadóvállala


  • 6,50 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    53,00 lei 47,70 lei
     új 2 munkanap 

    Kedvenc nyomozóházaspárunk, Tommy és Tuppence a csendes öregkor reményében vidékre költözik – csakhogy hamar kiderül: sem a bájos falucskának tűnő Hollowquay, sem a pihenésre kiszemelt ház nem mentes a sötét titkoktól. Mikor pedig Tuppence egy korábbi lakóktól megörökölt könyvben egy régmúlt gyilkosságot sejtető üzenetre lel, azonnal szimatot fog – hogy aztán hamarosan már mindketten azt próbálják kitalálni, ki lehet az a Mary Jordan, aki “nem természetes halált halt”. S bár hamar kiderül, a gyilkosság hosszú évtizedekkel azelőtt történt, épp a krimi királynőjétől tudjuk: régi bűnnek hosszú az árnyéka…

    “A legmegdöbbentőbb igazságot sokszor azoktól tudod meg, akiktől a legkevésbé vártad volna.”


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Kossuth Kiadó új történelmi sorozata a magyar államiság ezeréves történetéből tizennyolc olyan alakot mutat be, akik uralkodóként, politikusként vagy “szürke eminenciásként” Magyarország és a magyarság sorsát meghatározó módon irányították – olykor kedvezőbb, máskor szerencsétlenebb irányba. A Romsics Ignác főszerkesztő nevével fémjelzett sorozat…


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Kossuth Kiadó új történelmi sorozata a magyar államiság ezeréves történetéből tizennyolc olyan alakot mutat be, akik uralkodóként, politikusként vagy “szürke eminenciásként” Magyarország és a magyarság sorsát meghatározó módon irányították – olykor kedvezőbb, máskor szerencsétlenebb irányba. A Romsics Ignác főszerkesztő nevével fémjelzett sorozat…


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Kossuth Kiadó új történelmi sorozata a magyar államiság ezeréves történetéből tizennyolc olyan alakot mutat be, akik uralkodóként, politikusként vagy “szürke eminenciásként” Magyarország és a magyarság sorsát meghatározó módon irányították – olykor kedvezőbb, máskor szerencsétlenebb irányba. A Romsics Ignác főszerkesztő nevével fémjelzett sorozat szerzői az adott korszak, illetve személyiség elismert történész szakértői. A kötetek gazdag képanyaggal, korabeli dokumentumokkal illusztrálva állítják az olvasó elé ezeket a sorsfordító egyéniségeket.


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Kossuth Kiadó új történelmi sorozata a magyar államiság ezeréves történetéből tizennyolc olyan alakot mutat be, akik uralkodóként, politikusként vagy “szürke eminenciásként” Magyarország és a magyarság sorsát meghatározó módon irányították – olykor kedvezőbb, máskor szerencsétlenebb irányba. A Romsics Ignác főszerkesztő nevével fémjelzett sorozat…


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Kossuth Kiadó új történelmi sorozata a magyar államiság ezeréves történetéből tizennyolc olyan alakot mutat be, akik uralkodóként, politikusként vagy “szürke eminenciásként” Magyarország és a magyarság sorsát meghatározó módon irányították – olykor kedvezőbb, máskor szerencsétlenebb irányba. A Romsics Ignác főszerkesztő nevével fémjelzett sorozat…


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Kossuth Kiadó új történelmi sorozata a magyar államiság ezeréves történetéből tizennyolc olyan alakot mutat be, akik uralkodóként, politikusként vagy “szürke eminenciásként” Magyarország és a magyarság sorsát meghatározó módon irányították – olykor kedvezőbb, máskor szerencsétlenebb irányba. A Romsics Ignác főszerkesztő nevével fémjelzett sorozat…


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Kossuth Kiadó új történelmi sorozata a magyar államiság ezeréves történetéből tizennyolc olyan alakot mutat be, akik uralkodóként, politikusként vagy “szürke eminenciásként” Magyarország és a magyarság sorsát meghatározó módon irányították – olykor kedvezőbb, máskor szerencsétlenebb irányba. A Romsics Ignác főszerkesztő nevével fémjelzett sorozat…


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Kossuth Kiadó új történelmi sorozata a magyar államiság ezeréves történetéből tizennyolc olyan alakot mutat be, akik uralkodóként, politikusként vagy “szürke eminenciásként” Magyarország és a magyarság sorsát meghatározó módon irányították – olykor kedvezőbb, máskor szerencsétlenebb irányba. A Romsics Ignác főszerkesztő nevével fémjelzett sorozat…


  • Akció!
    77,00 lei 69,30 lei
     új 2 munkanap 

    “Egy soha nem érzett, mégis otthonosan ismerős illat; egy arc, amelyben saját vonásainkat fedezzük fel azon a régi, megsárgult fényképen; generációról generációra öröklődő, szállóigévé lett mondatok; ezerszer hallott történetek, melyek szereplőit ismerni véljük, bár sosem találkoztunk. Olykor mellékgyökerekre emlékeztető hajszálvékony, alig észlelhető szálakkal, máskor a lombkorona vastag, erős ágaira emlékeztető, nap mint nap megtartó kötelékekkel kapcsolódunk felmenőinkhez – és általuk a családi múlthoz.
    Ma már széles körben ismert tény: elődeink bennünk élnek tovább. Van, aki újra meg újra ebből a múltbéli erőből táplálkozik, míg ugyanez a juss mások elé akadályokat gördít, elakadást elakadásra halmoz. „Nem érdemelt a fájdalom, / hogy valahonnan származom.” – írja Család című versében Nemes Nagy Ágnes. A Sorsminták különleges, egyedülálló kalandot ígér. Miközben a szerzők bevezetik az olvasókat a családfakutatás rejtelmeibe, megmutatják, hogy az így felfedezett transzgenerációs örökség hogyan támogathatja a terápiás folyamatokat, hogyan adhat válaszokat a minket foglalkoztató önismereti kérdésekre. Hiszen a családfakutatás nem csupán őseink életeseményeinek dátumait és helyszíneit tárja fel, titkokra, nemzedékről nemzedékre ismétlődő mintákra is fényt deríthet. A valós, olykor krimibe illő történeteken és azok pszichológiai magyarázatain keresztül tragikus és örömteli fejleményekben gazdag sorsokat ismerünk meg, melyek segíthetnek megérteni saját érzelmi örökségünket. Ha ezt felismerjük és tudatosítjuk, képesek leszünk új sor(s)mintákat rajzolni a jövőnkbe”


  • 33,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ez a könyv elsősorban azokhoz szól, akik hisznek önmagukban, és a változásban. Akik hiszik, hogy több van bennük, mint amennyit jelenleg élni tudnak a körülményeik között. Abból a pluszból, ami még az emberben rejtve van, szeretne ez a könyv az ötleteivel többet mozgósítani, hogy jobb körülmények teremtődjenek.


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Gyál határában a rendőrség egy fiatalember brutálisan megcsonkított holttestére bukkan, farzsebében egy naplóval, mely fülledt titkokat rejt. Egy világhírre pályázó amerikai zongoraművésznő arc-plasztikai műtétre érkezik Budapestre a nemzetközileg elismert Horgass professzorhoz, de a lány napok múlva nyomtalan eltűnik. Egy amerikai újságírónő Stacy Wyatt is a fővárosba érkezik, az ő feladata megóvni a szépítő műtétre váró lányt, és „tálalni” a szenzációs sztorit a médiának. A feladat azonban megoldhatatlannak tűnik; a város idegen és elutasító, a módszeresen dolgozó gyilkos újra lecsap, és Stacynek az elhallgatott múlt sötét démonjával is le kell számolnia… Hogy azután még nagyobb sötétség következzék. A Sötét hajnal – akár a legjobb Stephen King sztorik – lázálomszerűen nyomasztó, sodró lendületű és pengeéles. A lélektani krimi műfaj rajongóinak feltétlenül ajánljuk!

    Sztanó László nyelvész, művelődéstörténész és műfordító, tudományos és ismeretterjesztő művek szerzője. Verseit, novelláit és esszéit irodalmi folyóiratok publikálták. A Sötét hajnal az első regénye.


  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy rendőrségi rehabilitációs központ. Egy helyszín, amely hemzseg a kopóktól. Ki gondolná, hogy egy bérgyilkos épp itt akar lecsapni az áldozatára? Bill Quinn nyomozó felesége halálát követően nyaki és gerincproblémával keresi fel az intézetet, ám soha többé nem hagyja el. Összegörnyedt holttestére a központ parkjában találnak rá. A melléből egy nyílvessző áll ki. Alain Banks főfelügyelőhöz kerül az ügy. A házkutatás során olyan fényképekre bukkan, amelyekkel a nyomozót zsarolhatták. Miért tartotta Quinn magánál a kompromittáló fotókat? Át akarta adni valakinek? Netán számított a gyilkosságra, és rendőr kollégáinak akart így üzenni? Talán ismerte is a gyilkosát? Számtalan kérdés merül fel, amelyekre Banks a régi ügyek aktáiban keresi a választ. A nyomozócsoportra nem kis munka vár: minden információ híján kell a képen szereplő fiatalkorút megtalálniuk. Kisvártatva újabb gyilkosság történik, amely úgy tűnik, ha csak egy vékony szállal is, de a detektív halálához kapcsolható. A főfelügyelő egyre szövevényesebb hálóban találja magát: uzsoraügyek, embercsempészet, kelet-európai maffia és egy fiatal lány hat évvel ezelőtti eltűnése köti gúzsba, és a nyomozás során csak a megérzéseire hagyatkozhat. Peter Robinson (Rosszfiú, Mérgező emlékek) regénye olyan, mint egy folyó: újabb és újabb mellékágak hoznak friss információkat, továbbgörgetve a cselekményt, magával sodorva az olvasókat, mígnem el nem érünk a torkolatig, egy jó néhány évvel ezelőtti tragédiára adva megnyugtató lezárást.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Az erőszakos, zűrös természetéről ismert Joseph Kinget a felesége meggyilkolása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. A kiközösített amish férfi azonban két ét múlva megszökik a börtönből, és egyenesen Painters Millbe tart. A szökés híre futótűzként terjed, és nagy kihívás elé állítja Kate Burkholder rendőrfőnököt meg a csapatát. Az ügy ráadásul személyesen is érinti Kate-et, hiszen a férfival együtt nőtt fel, és álmában sem gondolta volna, hogy az egyszer csak megjelenik, majd őt magát, valamint öt tulajdon gyermekét is túszul ejti az amish nagybátyjuk birtokán. A férfi kétségbeesett, fegyvere van, és úgy érzi, nincs vesztenivalója.
    Kate szörnyen félti a gyerekeket, ezért egyezségre jut Josephfel, aki arra kéri, segítsen neki bebizonyítani az ártatlanságát, cserébe szabadon engedi őt. A rendőrfőnök kételkedik ugyan a férfi igazában, ám amint egyre több tény és bizonyíték mond ellent egymásnak, maga sem tudja, mit higgyen. Hűséges csapatával karöltve saját nyomozásba kezd, hogy fényt derítsen egy szörnyű titokra. Kisvártatva kiderül, hogy valaki akár még ölni is hajlandó azért, hogy az igazság sose lásson napvilágot…


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Lehet egy autista szerelmes? És vajon képes meggyilkolni azt, aki a legfontosabb neki? Ray kettős gyilkosságért ül, amelynek elkövetését maga is bevallotta. Irisszal, a fiatal és ambiciózus ügyvédnővel való találkozása mindkettejük sorsát megváltoztatja. És hamar kiderül, hogy sokkal több minden köti őket össze, mint gondolnák. A múlt megrázkódik, és szörnyetegként életre kel. A több szálon futó cselekmény hajfonatszerűen indázik, és mire minden összeáll az olvasó fejében, egy teljes világ hullik darabjaira…


  • Akció!
    45,00 lei 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    „Egyikünk sem olyan normális, mint ahogy hinné vagy mutatná.” Pszicho

    Ahogy a legtöbb családnak, a Hillyardoknak is megvannak a maguk titkai. Az egyik a fiatal és gyönyörű Eden Hillyard halálához vezet…
    Faith nagynénjét, Vera Hillyardot kötél általi halálra ítélik húga, Eden brutális meggyilkolásáért. Hogy miért tette? Ezt a kérdést a döbbenet közepette fel sem teszik. Faith évtizedekkel később egy újságíró kérésére kiforgatja a családi fiókokat, hogy együtt jöjjenek rá a miértre és a hogyanra. A nővérek, Vera és Eden kapcsolata mindig is amolyan se veled-se nélküled viszony volt, melyben a kísértés, a kapzsiság, a féltékenység és a szeretet elemei elegyedtek. Ráadásul ketten osztoztak egy súlyos titkon. És ahogy a tisztázó pillantás felfedi a részleteket, egyre világosabbá válik, hogy a teljes igazság az élőkre is kihatással lesz.
    Ruth Rendell legsikeresebb pszichokrimijében a gyilkos személyét nem lengi körbe homály, a „miért tette?” kérdése azonban a válaszok sötét szövevényéhez vezet – és az igazi bűnös talán nem is az, akinek a kötél a nyakára került. A regény minden létező krimiirodalmi elismerést besöpört az Arany Tőrtől az Edgar-díjig. A Partvonal Kiadó ezzel a kötettel folytatja Pszichokrimi sorozatát.


  • Akció!
    52,00 lei 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Vajon mi történne világunkkal, ha egy természeti katasztrófa következtében az emberiség elveszítené legfőbb technikai szövetségesét a mindennapokban, az elektromos áramot? Ondřej Neff maró politikai szatírájú világvége-történetében pontosan ez a döbbenetes esemény következik be, és pillanatok alatt gyökeresen rendezi át társadalmunk alapvető hierarchiáját. A cseh szerző pedig mindezt sajátos, közép-kelet-európai szemüvegén keresztül mutatja be. E monumentális, hol groteszk, hol drámai freskó jeleneteiben egy új középkor nem feltétlenül kézzelfogható sötétsége tárul elénk.

    Az Európa-díjas szerző e regényét megjelenése évében a legjobb cseh SF-nek szavazták meg, és most végre egy átdolgozott, modernizált változata a magyar olvasókhoz is eljuthat.
    Robert Merle Malevilja találkozik Ladislav Fuks műveinek (A hullaégető, Mooshaberné egerei) akasztófahumorával!


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Amikor Patrick Kenzie és Angela Gennaro magándetektívek elvállalják egy jó nevű pszichiáter fiának védelmét, tudatában vannak az ezzel járó veszélyeknek: a bostoni ír maffiával kell szembenézniük. A munkások lakta Dorchester aljas utcáin nevelkedve a detektívek már megismerhették a lecsúszottak szívében lakozó sötétséget, ám arra a gonoszra, amely lecsapni készül, egyikük sincs felkészülve. A magánnyomozók életük eddigi legszörnyűbb rémálmába csöppennek: ahogy az erőszak hullámai elborítják Boston városát, és régen eltemetett titkok kerülnek felszínre, Kenzie és Gennaro versenyt futnak az idővel, hogy megállítsák a felelőst… Mielőtt még velük is végezne.


  • Akció!
    28,00 lei 10,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Azután, hogy Leora engedetlenségével mindent felforgat maga körül, olyan események sorát indítja el, amelyek következtében fény derül a kegyetlen igazságra a családjáról. Így hát nincs más választása, mint az, hogy végre szembenézzen a múltjával. Mindent megkérdőjelez, amit eddig szeretteiről és magáról tudott. Félig tetováltként, félig üresbőrűként melyik közösséghez tartozhat?
    Engedetlenségéért a polgármester most fegyverként szeretné felhasználni őt, és elküldi Featherstone-ba, hogy épüljön be az üresek közé, és így szállítsa neki az információkat. Leorában sok kérdés maradt rejtélyes, vér szerinti anyjáról, amelyekre talán megtalálja a választ. De vajon megnyugvást és békét lelhet-e bennük, vagy újabb kétségekkel kell szembenéznie? És képes lesz-e majd megkülönböztetni, ki barát és ki nem?


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Dr. ​Spock könyve az időtálló bestseller, amely már eddig is szülők generációinak nyújtott hathatós segítséget. Vitathatatlanul alapmű ez, a legtöbbet forgatott és leghasznosabb útikalauz, ami gyermekeink gondozásáról valaha megjelent. Dr. Steven J. Parkerrel együttműködve Dr. Spock átdolgozta és naprakész ismeretekkel töltötte fel könyvét, hogy az megfeleljen a XXI. században a megváltozott életkörülményeknek. Dr. Spock könyvének megújított, például a pubertásról szóló részeket tartalmazó változata könnyen és gyorsan juttat minden gyermeknevelő embert a megfelelő ismeretekhez, és nyújt segítséget olyan témakörökben, mint például a: Ś szoptatással kapcsolatos legújabb eredmények, biztos módszerek dolgozó anyák számára; Ś a szükséges védőoltások sorrendje, vitaminadás és étkezési javaslatok; Ś gyakran felvetődő orvosi kérdések és válaszok, például a szamárköhögés elleni védőoltásról, a pelenkakiütésről, csecsemőkori hasmenésről, gerincferdülésről és az aknéról; Ś munka és gyermeknevelés, a dolgozó szülők; Ś gyermekeink felvilágosítása a szexről, fogamzásgátlásról, homoszexualitásról, a dohányzásról, az alkohol- és a drogfüggőségről, valamint az AlDS-ről; Ś az iskola és a tanulási nehézségek; Ś fogyatékos gyermekek; Ś a gyermekek fogászati védelme; Ś az agresszivitás leküzdése: szelíd gyermekek nevelése; Ś homoszexuális szülők; Ś elsősegélynyújtás, balesetmegelőzés – beleértve a sport- és a szabadidős tevékenységeket. Dr. Spock felbecsülhetetlen értékű könyvében található tanácsok amellett, hogy már kiállták az idő próbáját, figyelembe veszik a legmodernebb orvosi és gyermeknevelési eredményeket. Erre a könyvre napjainkban talán még inkább szüksége van a gyakorló szülőknek, mint eddig bármikor, hogy örömmel és bátran vállalhassák azt a felelősséget, amivel a legszebb feladat, a gyermeknevelés jár.


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Sam Springer regényíró. Írt egy regényt, és nem akar többé dolgozni. Csak írni. De ötlete egy darab sincs. A pénze elfogyott, és nyakig úszik az adósságban. Ekkor véletlenül összetalálkozik egy aprócska floridai egyház vezetőjével, aki szerint minden lelkész és pap hazug és álságos, és aki azon nyomban pappá szenteli, majd elküldi Jacksonville-be, egy templom lelkészének. Springer testvér hirtelen egy csak feketékből álló gyülekezet élén találja magát, az ötvenes évek polgárjogi harcainak kellős közepén, és közben csak egyvalamin jár az esze. Illetve egyvalakin. Dr. Jensen fogorvos feleségén, Meritán, akinek melle lehetetlenül kemény, aranyszínű combja pedig hihetetlenül hosszú…


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Nagyszerű olvasnivaló, nem csak fiataloknak – feszültség, humor, misztikum, fordulatos cselekmény: a könyv az USA-ban nyolc irodalmi díjat nyert el. Ismertető: ld. “Belelapozás”.


  • Akció!
    72,00 lei 64,80 lei
     új 2 munkanap 

    A hercegnőnek nem szabadna letaszítania a királyt a trónjáról.
    Elsa
    Megígérte, hogy tönkretesz, és így is tett.
    Lehet, hogy elvesztettem a csatát, de a háborúnak koránt sincs vége.
    Azt állítják, elég egy lépés, hogy a királyt letaszítsák a trónjáról.
    Arra viszont senki sem figyelmeztetett, hogy zuhanás közben engem is magával ránt.

    Aiden
    Ha háborút akar, akkor legyen így.
    Egyetlen szabály érvényes: az én szabályaim, vagy semmi.
    Mindenképpen mutasd meg, mit tudsz, édesem.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Segédeszköz a logikus gondolkodás és figyelem fejlesztéséhez. A kiadvány rengeteg fejtörőt és hieroglifát tartalmaz, melyet a gyerekek fokozatosan oldanak meg. Az így kialakult készségek segítenek majd legyőzni a mindennapok akadályait és javítani a tanulmányi eredményeket is. A szerző elismert neuropszichológus, az autizmus spektrumzavarok és a figyelemhiányos hiperaktivitási zavarok specialistája. A kiadvány 7 – 11 éves gyermekeknek ajánlott.

    A problémák és bonyolult helyzetek megoldásához szükséges készségek fejlesztése már kora gyermekkortól nagy jelentőséggel bír. Ez a kiadvány lehetővé teszi, hogy a gyermek megbírkózzon azokkal a nehézségekkel, melyekkel a mindennapokban találkozhat. Elősegíti a tanulmányi eredmények javulását is, hogy életük során kisebb-nagyobb sikereket érhessenek el.
    Ez a könyv egy interaktív történeten keresztül ideális gyakorlást nyújt különféle neuropszichológiai, kognitív és érzelmi készségek fejlesztéséhez. Az olvasó a közérthető nyelvezetnek, a szórakoztató történetnek köszönhetően kedvet kap az olvasáshoz, ezt hivatottak támogatni az alábbi elemek is:
    – Az olvasó szerepeltetése a történetben: a többi szereplő megszólítja és arra ösztönzi, hogy részt vegyen a kalandokban
    – Rengeteg feladvány és fejtörő: színesítik a történetet és meghatározzák a sorrendet, amit olvasás közben be kell tartani
    – Az oldalak befejezése a könyv egészében: elkerülhető a lassú olvasási folyamat érzése
    – Számos gyermekeket érdeklő témakör: a korosztályt érintő félelmek, problémák és erkölcsi kérdések
    – Éremszerzés az olvasás befejezése után: minden szuperképesség megszerzése a fejlődés és a képességek javulásának érzését szolgálja
    A kiadvány szerzője, Carolina Laguna gyermekekkel és serdülőkkel foglalkozó neuropszichológus, az autizmus spektrumzavarok és a figyelemhiányos hiperaktivitási zavarok specialistája.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Nagyszerű segítség az önuralom gyakorlására. A kiadvány a jövőbe repíti a gyermekeket, ahol számos remek találmány, fejtörő és kihívás várja őket. A szerző az egészségpszichológia és a neuropszichológia szakértője. A kiadvány 7 – 11 éves gyermekeknek ajánlott.

    Az impulzuskontroll fejlesztése a mai rohanó életmód egyik legnehezebb kihívása. Ez a könyv különféle tesztek, tevékenységek és kihívások segítségével ösztönzi a gyerekeket az önkontroll gyakorlására és fejlesztésére, miközben nagyon fontos, hogy válaszadás előtt gondolkodjanak. Ráadásul a küldetés során olyan trükkökel ismerkednek meg, amelyek elősegítik az önkontroll megtartását a legnehezebb helyzetekben is.

    Ez a könyv egy interaktív történeten keresztül ideális gyakorlást nyújt különféle neuropszichológiai, kognitív és érzelmi készségek fejlesztéséhez. Az olvasó a közérthető nyelvezetnek, a szórakoztató történetnek köszönhetően kedvet kap az olvasáshoz, ezt hivatottak támogatni az alábbi elemek is:
    – Az olvasó szerepeltetése a történetben: a többi szereplő megszólítja és arra ösztönzi, hogy részt vegyen a kalandokban
    – Rengeteg feladvány és fejtörő: színesítik a történetet és meghatározzák a sorrendet, amit olvasás közben be kell tartani
    – Az oldalak befejezése a könyv egészében: elkerülhető a lassú olvasási folyamat érzése
    – Számos gyermekeket érdeklő témakör: a korosztályt érintő félelmek, problémák és erkölcsi kérdések
    – Éremszerzés az olvasás befejezése után: minden szuperképesség megszerzése a fejlődés és a képességek javulásának érzését szolgálja

    A kiadvány szerzője, Anabel Quiroga az egészségpszichológia és a neuropszichológia szakértője. A könyv 7 – 11 éves gyermekeknek ajánlott.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy szórakoztató könyv teli kihívásokkal, feladatokkal és fejtörőkkel, melyeket a gyermekek fokozatosan tudnak megoldani. Ez egy praktikus segédeszköz a koncentrációs képesség gyakorlására minden gyermek számára, de kifejezetten ajánlott az ADHD-val küzdők részére. A szerzők a gyermekpszichológia és a pszichoterápia elismert szakemberei. A kiadvány 7 – 11 éves gyermekeknek ajánlott.

    Manapság a gyerekek körében rengeteg figyelemzavarral kapcsolatos probléma merül fel, mely összefügghet valamilyen rendellenességgel, vagy egyszerűen csak a megfelelő tréning hiányával a mai okos készülékek világában. Ez a könyv egy interaktív történeten keresztül ideális gyakorlást nyújt különféle neuropszichológiai, kognitív és érzelmi készségek fejlesztéséhez.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Megdöbbenés és félelem borzongatja meg Three Pines falucskát, amikor egyik lakóját holtan találják az erdőben, nyíl ütötte sebbel a szívében. Armand Gamache főfelügyelő tudja, hogy minden édenkertben ólálkodik egy kígyó is és miközben felderíti a mindenki által ártatlannak tartott asszony érthetetlen meggyilkolásának részleteit, a falucska sorra fedi fel sötét titkait.


  • Akció!
    105,00 lei 94,50 lei
     új 2 munkanap 

    Seft, a bányászfiú a Nagy Síkságon járja útját a nyári hőségben, hogy ott legyen a szertartáson, mely az új év kezdetét jelzi. Azért tart az ünnepre, hogy elcserélje kovaköveit egyéb hasznos dolgokra, és megkeresse Neent, a pásztorlányt, akit szeret.
    Joia, Neen húga elbűvölve figyeli a nyárközepi szertartást. Minden vágya, hogy ő is a papnők egyike lehessen, és részt vehessen különleges rituális táncaikon, amelyeket egy nagy, fából készült kör körül járnak el.
    Ám a dombokon és az erdők lombjai alatt már feszültség gyülemlik. Aszály pusztítja a földeket, egyre nő a bizalmatlanság a pásztorok, a földművesek és az erdőlakók között – mígnem egy kegyetlen tett nyílt háborúhoz vezet…
    Joia a békésebb jövő lehetőségét látja meg egy olyan, hatalmas kőkörökből álló szentélyben, amelyet a síkság megosztott népei együtt hoznak létre. Ennek az elképzelésnek a megvalósítása lassan élete céljává válik, melynek elérésében Seft nyújt neki segítő kezet.
    A Stonehenge nem csupán történelmi regény – magával ragadó történetmesélés arról, hogy elhivatottsággal, kitartással, az összefogás erejével hogyan születik meg egy új civilizáció.


  • 15,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Dr. Lewis a legnagyobb multinacionális cégeknek tartott stressz-kontroll tanfolyamokat. Páciensei között miniszterek, bankigazgatók éppúgy megtalálhatóak, mint buszvezetők, pilóták vagy bolti eladók.
    A stressz elleni örökös küzdelem felőrölheti életerőnket, ám dr. Lewis tanácsait alkalmazva nyugodtan várhatjuk az élet új kihívásait.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Gyakorlati útmutató az idegesség és a stressz legyőzéséhez.


  • 13,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Fitten & Egészségesen könyvsorozat minden tagja egy-egy sportágat mutat be. A gyakorlati tanácsok mellett megismertet az adott sport történetével, élettani hatásaival, tájékoztat a megfelelő táplálkozásról, felszerelésről és ruházatról, valamint edzésterveket, ötleteket ad az edzés hatékonyságának növelésére. A gyakorlatok leírását ábrák és képek egészítik ki. Kezdő és haladó sportolók egyaránt hasznos információkat találnak minden kötetben.
    TARTALOM
    BEVEZETŐ 5
    Mi a stretching? 6
    Nyújtás – és annál is több 7
    ANATÓMIA ÉS FIZIOLÓGIA 9
    Ízületek és szalagok 9
    Az ízület felépítése 9
    A stretching hatásmechanizmusa 10
    Izmok, inak, kötőszövet 11
    Anatómiai felépítés 11
    Milyen előnyökkel jár a stretching? 12
    Az idegrendszer 12
    A szomatikus idegrendszer 13
    Milyen előnyökkel jár a stretching? 14
    A vegetatív idegrendszer 15
    Hogyan hat a stretching? 15
    A légzés 16
    A légzés folyamata 16
    A helyes légzéstechnika jelentősége 16
    Hogyan javíthatja a stretching a légzést? 18
    TUDNIVALÓK AZ EDZÉSHEZ 19
    Nyújtómódszerek 19
    Nyújtóreflex és autogén gátlás 20
    Hogyan végezzük a stretchinget? 21
    A PNF-módszer 22
    Stretching és bemelegítés 23
    Bemelegítő stretching 23
    A stretching mint önálló edzésforma 24
    Lazító stretching 25
    Edzés – mikor, hogyan és hol? 25
    Mikor végezzünk nyújtást? 25
    Meddig tartson egy stretchingedzés? 26
    Milyen gyakran végezzünk stretchinget? 26
    Hol gyakorolhatjuk a stretchinget? 26
    Milyen ruházat a megfelelő? 27
    Kell-e zenei aláfestés? 27
    Stretching
    ELŐKÉSZÜLETEK ÉS KIEGÉSZÍTÉS 28
    Az ellazulást meg kell tanulni 28
    Lazítás hanyatt fekvésben 28
    A mélyizmok ellazítása 29
    A mélylégzés 29
    A helyes testtartás 30
    Ötletek az edzéshez 33
    Tanácsok és javaslatok edzőknek 34
    GYAKORLATOK 35
    Az összes izomcsoport nyújtása 35
    Nyak és nyakizmok 36
    Kar- és vállizmok 38
    Alkarizmok és kezek 46
    Oldalsó törzsizmok 48
    Hátizmok 52
    Elülső törzsizmok 56
    Az egész törzsizomzat 62
    Elülső combizmok 66
    Belső combizmok 72
    Hátulsó combizmok 78
    A lábszár izmai és a lábfej 86
    Stretching futáskor 92
    Stretching reggeli ébredés után 98
    Páros stretching 104
    Speciális gyakorlatsorok 115
    Gyakorlatok kezdőknek 116
    Gyakorlatok haladóknak 120
    A mozgás öröme 124


  • 18,00 lei
     új 2 munkanap 

    “Friedrich Glauser (1896-1938) svájci írót bűnügyi regényei tették ismertté (magyar nyelven kiadónk gondozásában jelentek meg), de írói munkássága magvát ő maga az elbeszélésekben látta. Ezekben, saját odisszeáját követve, többször is feldolgozta mozgalmas életének számos eseményét. Ízelítőként álljon itt néhány téma.
    Az első világháború után Bécsben csempészek garázdálkodnak. Egyiküket holtan találják egy hotelszobában, s a felügyelőnek meg kell fejtenie egy furcsa rejtvényt: mért van a halott egyik kezében egy sakkfigura, a másikban pedig egy darab kockacukor? Amikor kihalásszák a folyóból egy fiatal nő holttestét, Studer gyilkosságra gyanakszik. De semmi sem utal erőszakos cselekedetre Studer őrmester egy eldugott hegyi faluban egy parasztembernél nyomoz, akinek egymás után négy felesége is meghalt. Studer úgy érzi, soha életében nem volt még dolga ehhez fogható emberrel. Rafinált macska-egér játék kezdődik És az idegenlégió: a Szahara szélén állomásozó egység tarka életrajzzal rendelkező európai férfiak aprócska kozmosza, beékelődve arab falvak és városkák közé. Glauser zseniális rendező módjára mozgatja és világítja meg alakjait a helyőrség parányi színpadán. Az atmoszférateremtés magával ragadó eszközeivel úgy idézi fel a keresztben-kasul működő viszonyok és kapcsolatok kikerülhetetlen és átláthatatlan szövevényét, hogy az olvasó szinte tapintható közelségben érzi a szereplőket.”


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Sarah Waters bombasikerű első regénye, amelyből Angliában nagy nézettségű televíziós sorozat is készült, egy különös sorsú fiatal nő, Nan Astley hányatott életét mutatja be. A derék vendéglős családból való Nan először a színpadok világába ruccan ki: öltöztetőnőnek szegődik el egy bájos ifjú színésznőhöz, Kittyhez, akinek hamarosan partnere is lesz – mind a színpadon, mind az ágyban. Nan a maga veleszületett hajlamára ismer ebben a szenvedélyes szerelemben, Kitty azonban egy férfi kedvéért végül elhagyja. Nan kis híján belepusztul a csalódásba, de aztán életösztöne felülkerekedik, és nem mindenapi kalandokat él meg a londoni homoszexuálisok és leszbikusok furcsa, zárt, saját törvényeinek engedelmeskedő világában, amelyet a szerző a XIX. század végi, Viktória-korabeli Anglia prűd, puritán légkörével állít szembe. A történet végén a legegzotikusabb fényűzést és a legsötétebb nyomort egyaránt megtapasztaló, a mennyet és a poklot is megjárt Nan egy megintcsak újszerű környezetben: a bimbózó szakszervezeti mozgalom izgatott kavargása közepette találja meg az igazi, kölcsönös vonzalmon alapuló kapcsolatot, amely végre értelmet ad sodródó életének.


  • 11,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Sulitanoda legújabb címe, az első osztályos gyerekek számára nyújt segítséget a matematika alapjainak elsajátításában.Diószeginé Nanszák Tímea foglalkoztatói méltán kedveltek a tanítók és a tanulók között.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

  • 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Túlélhet-e a szerelem titkok és hazugságok közt?
    Summer életére szörnyű árnyék borul. Elszívja az erejét, irányítja a tetteit, és azzal fenyeget, hogy a jövőjét is tönkreteszi.
    Egy kockázatos küldetés ideiglenes szabadulással kecsegtet.
    Summernek a telepatikus képessége segítségével kell megtalálnia a célpontot, és kiderítenie az igazságot.
    Hal Robinson katona. Semmi sem téríti el a céljától. Győztes típus. Ám amikor összetalálkozik Summerrel, életének eddigi fontossági sorrendje lassan megváltozik.
    Bízniuk kell egymásban, ha meg akarják védeni a savantok közösségét. De vajon a saját titkaik nem állnak-e a boldogulásuk útjába?
    A Lélektársak-sorozat ezzel a kötettel lett teljes.


  • 14,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    26,00 lei 23,40 lei
     új 2 munkanap 

    “Az állatkölykök is mindig vesenyeznek, mint a gyerekek, ki az első, ki a jobb, erősebb, bátrabb? Most épp az a kérdés, ki a leggyorsabb a versenyfutásban? Esélyesek vannak rá bőven, nyuszi, béka, de beállnak mások is, köztük a kis sünigyerek. Szerintetek ki nyer? Vannak ám meglepetések, lássuk az izgalmas mérkőzést!

    Sorozatunk kedves történetei az apró állatok életének kezdeti próbálkozásairól, az első tapasztalatokról, aranyos csetléséről-botlásáról szól, a tanulás kezdeti időszakáról. Épp mint a gyerekek, előbb mindenre rácsodálkoznak, kicsit félénkek, óvatosak, aztán a sikerélmény meghozza gyümölcsét, egyre bátrabban és ügyesebben mozognak a világban.
    Így lesz főszereplő a béka, a cica, a kutyus, a barika, a kisróka, és számos kedves állatka, és olyanok is, akik nem közvetlen környezetünkben élnek, mint a koala, zsiráf vagy teve, 25 köteten keresztül.”


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap