Kosár megtekintése “Minden, ami csillog” a kosárba helyezve
  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Amikor ​Ön kezébe veszi ezt a könyvet, a kötet egyik főszereplője, Dr. Sakál, akit méltán nevezhetnénk Zemplényi II-nek, már menekül, állítólag Antiqua szigetén próbál meghúzódni és állampolgárságot vásárolni. A millénnium két évének többi milliárdosa is
    reszkethet, izgulhat egy kicsit. Van miért aggódniuk.Ez a könyv kicsit a Budai milliárdosokhoz is kapcsolódik, feltűnik benne a korábbi kötetek néhány fontosabb szereplője, de egy teljesen más történet. A rendszerváltás időszakában történt lenyúlások, a volt pártállami vagyon szétrablása kismiska ahhoz képest, ami tíz évvel később; napjainkban történik. Történetünk természetesen kitalált, annak ellenére; hogy egyes szereplői fogcsikorgatva ismerhetnek magukra. Néhányan, a saját nevükön szerepelnek, ők már megszokták az irigyeket, a rendőrség molesztálását az ellenük folytatott támadásokat. A talán túl sok valóságelem ellenére sem dokumentumregény ez igazából. Vegye úgy a Tisztelt Olvasó, hogy csak egy fiction. Mintha az egész egy, a Kárpát-medencében található másik Magyarországról és túlságosan meggazdagodott elit polgárairól szólna: Így természetesen a könyvbeli Fidesz sem az igazi Fidesz és a kormány sem az. Tehát ezúton kérjük az esetleg magukra ismerőket; ne vegyék magukra…


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mikor Zsiga résnyire nyitotta a szemét, úgy érezte, menten megvakul, mert a felkelő nap fényét visszaverte fölötte a Szabadság-szobor aranyozott fáklyalángja.
    A Millennium expressz utasai Zsiga után kutatva ismét végzetes kalandokba sodródnak. Az eltűnt fiú a New York-i Szabadságszoborból üzen, ahol egy fekete lánnyal együtt raboskodik. Ott ismerik meg Houdinit, az ifjú szabadulóművészt, aki meg akarja szöktetni a foglyokat. Túl tudnak-e járni Randássy és a többi gengszter eszén? Viszontlátja-e Zsiga a szerelmét? És mi lesz a titokzatos kincs sorsa, amit Kazán, a Millennium masinisztája még az aranyláz idején talált Kaliforniában?

    Dávid Ádám trilógiájának második része az európai izgalmak után az Egyesült Államok kultikus helyszínein vezet keresztül a századfordulós New Yorktól Chicagón át Los Angelesig.

    Megjelent: Millennium expressz 1. – A potyautas
    Előkészületben: Millennium expressz 3. – A tudósító


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Milly Merlettinek van egy álma: divattervező szeretne lenni. Vajon a varázserejű ruhákkal teli nagy szekrény rejti a titkot, amelynek a segítségével megvalósíthatja?

    Farmeros hercegnő
    Milly tizenegy éves, amikor az első varázserejű ruhát magára ölti. Zöld bársony, tele csipkével és díszes szegéllyel. Követi az utasításokat, és… hopp! Hihetetlen kaland részesévé válik. A versailles-i királyi palota fényűző szalonjaiban bolyongva meg kell fejtenie a ruhák szövetének rejtélyes titkát, miközben a szeszélyes hercegnő, Marie Antoinette bonyolult követeléseinek is eleget kell tennie.


  • 15,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar “olvasni tanulok”-sorozatot szerettünk volna létrehozni.

    A Pagony legkiválóbb szerzőit kéri fel a sorozatban való rész­vé­tel­re: minden szerző négy könyvet ír, négy különböző nehéz­ségi szinten. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók. A sorozatot Berg Judit könyveivel indítottuk, és most Finy Petra köteteivel folytatjuk – a főszereplőnk ezúttal Milu, egy elsős kisfiú és Bátor, egy kiskutya. Bátor igazából sárkány, sőt, időutazó sárkány! Az első mesében az ókori Egyiptomba repíti Milut, hogy megmentsék a fáraót.


  • Akció!
    72,00 lei 64,80 lei
     új 2 munkanap 

    A “Milyen a hangja? – Munkagépek” című könyv elkalauzol a zajos építkezések világába, ahol minden gépnek saját jellegzetes hangja van. Ismerd meg a kotrógépek, dömperek, toronydaruk és buldózerek működését, és hallgasd meg, hogyan dolgoznak a legkeményebb körülmények között is. A könyv ideális választás a kis géprajongóknak, akik szeretnék közelebbről megismerni ezeket a lenyűgöző eszközöket!


  • 42,00 lei
     új 2 munkanap 

    Vess véget a tüneti kezelésnek, a rejtett ősokot gyógyítsd meg!

    Krónikus fájdalom gyötör? Érzelmi hullámvölgyektől szenvedsz? Magad sem tudod, miért reagálsz mindig ugyanúgy, de nem tudsz változtatni rajta? A legtöbb krónikus betegség, visszatérő viselkedésminta és érzelmi probléma mögött valamilyen régi, a tudattalan mélyére száműzött emlék és egy hozzá kapcsolódó káros hiedelem áll. Sandy C. Newbigging könyvében egy fantasztikus módszerrel ismertet meg, amelynek segítségével könnyen és gyorsan feltárhatod a számodra mentálisan mérgező tartalmakat, és megtudhatod, miből fakad számtalan problémád. Ha nem tudod, mitől vagy beteg, vagy hogy mitől ilyen nehéz az életed, ez a módszer a segítségedre lehet.
    A szerző bepillantást enged abba, hogyan nyújtott megoldást az általa kifejlesztett Mind Detox saját életének problémáira, miként kezelte vele a szorongás, az evészavar, az álmatlanság vagy a párkapcsolati problémák mögötti rejtett okokat, illetve hogyan használta fel arra, hogy sikeresebbé és ismertebbé váljon. Egyszerű ötlépéses módszere azt bizonyítja, hogy ha megbékélsz a múlttal, sokkal könnyebben meg tud gyógyulni a tested. A mérgező hiedelmek felszámolása lehetővé teszi, hogy frissen megtisztult elmével kiemelkedő sikereket érj el életed minden területén.
    A Mind Detox nagy előnye, hogy alkalmazása könnyebb, mint gondolnád! Már a könyv olvasása közben, a módszer egyes lépéseinek alkalmazásával elérhető a változás. Világszerte sokan számoltak be arról, hogy bőrük kitisztult, krónikus fájdalmaik megszűntek, emésztési problémáik megoldódtak, és fokozott boldogságot, jólétet és gazdagságot tapasztaltak meg.


  • 11,00 lei
     új 2 munkanap 

    Csodálatos könyvecske érdeklődő kis gyerekeknek.

    A szivacsos, pici formátum lehetővé teszi, hogy a gyermekek könnyen a kezükbe vegyék és nézegessék.


  • 11,00 lei
     új 2 munkanap 

    Csodálatos könyvecske érdeklődő kis gyerekeknek.

    A szivacsos, pici formátum lehetővé teszi, hogy a gyermekek könnyen a kezükbe vegyék és nézegessék.


  • Akció!
    38,00 lei 34,20 lei
     új 2 munkanap 

    Kezdődik az Ifjúsági Síbajnokság! Az iskolaújság szerkesztősége is kitelepül, Tea Angyalai pedig lelkesen vetik bele magukat a tudósításba. A sportolók, sílécek és versenyzők forgatagában egyvalami hamar kiderül: a barátság még a győzelemnél is fontosabb!

    A Cinnfordi kalandok sorozat kötetei öt egérlányról szólnak: Colette, Nicky, Pamela, Paulina és Violet – ők Tea Angyalai! A Cinnford Egyetemen találkoztak, ahová a világ legkülönbözőbb tájairól érkeznek diákok. Ők öten elválaszthatatlan jó barátok lettek, együtt tanulnak, és együtt töltik a szabadidejüket. Cinnfordban az élet mindig tartogat meglepetéseket! A tanórák és sportversenyek mellett mély barátságok és szívet dobogtató szerelmek fűszerezik a hétköznapokat. Ezekről a kalandokról, Tea Angyalainak álmairól és érzéseiről mesélnek a történetek.

    És hogy kicsoda Tea Stilton? Geronimo Stilton húga, a Rágcsáló Hírek különleges tudósítója. Sportos, talpraesett, elbűvölő egérlány, aki mindig készen áll arra, hogy kalandos utazásokat tegyen. Útjairól rendszerint szenzációs újságcikkekkel és fényképekkel tér haza. Ügyesen motorozik, és repülőt is vezet. Oknyomozó újságírásról tart kurzust a Cinnford Egyetemen, így kötött barátságot az egérlányokkal – akik rajonganak Teáért, ezért nevezték el magukat éppen róla!


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    Danielle Steel káprázatos regényében egy fiatal nőnek hatalmas akadályokat kell legyőznie, hogy rátaláljon önmagára és elérje az igazi boldogságot.

    Nicole “Coco” Martin arra született, hogy mindene meglegyen. Mivel örökölte édesanyja lenyűgöző szépségét és kreativitását, valamint apja munkamorálját és szorgalmát, a világ a lábainál hever. Közeleg a nap, amikor majd átveheti diplomáját a Columbián, és ezzel együtt elnyeri álmai nyári gyakornoki munkáját is. Munka, laza hétvégék és sok-sok együtt töltött idő a legjobb barátjával, Sammel – az élet nem is lehetne ennél jobb. Egészen addig, míg be nem következik a tragédia.
    Az összeroppant és magányos Cocónak szeretett családja nélkül kell boldogulnia a világban. Miután elhatározta, hogy a saját útját járja, az előtte álló izgalmas lehetőségektől elkápráztatva követi álmait. Mivel mindig a karizmatikus, elragadó, izgalmas férfiak vonzották, minden kapcsolatából tanul valami újat. Ráébred, mi az, ami igazán számít, és hogy milyen erős is ő valójában -, és végül felfedezi önmagát.
    A Minden, ami csillog egy csodálatos emlékeztető, hogy az élet értelme nem a csillogás. És hogy ami igazán értékes, az mindvégig a kezünkben volt.


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Lew Archert, a magánnyomozót azzal bízza meg egy jól szituált házaspár, hogy kerítse elő tinédzser lányukat, aki nemrég egy gyanús fiatalemberrel – meg a papa lefűrészelt csövű vadászpuskájával távozott hazulról.

    Hamar kiderül, hogy a lánnyal, Sandyvel nemrég valami rossz dolog történt, s lehet, hogy a bosszúvágy fűti. Archer egykettőre a nyomukra akad, de jutalmul csak néhány ökölcsapást tud begyűjteni, a párocska pedig ismét meglóg.

    Az egyre fáradtabb, ingerültebb Lew végül két hullába botlik – egy brutálisan agyonvert asszonyba és egy szétlőtt fejű hajdani seriffhelyettesbe. Mindkettőnek köze lehet egy rejtélyes, neve sincs csavargóhoz, aki tizenöt évvel ezelőtt a vonat alatt végezte. Neki pedig kifejezetten köze van egy olyan családi történethez, amely azonnal szembefordít egymással mindenkit, aki csak kapcsolatba kerül vele. De mi köze mindehhez a fiataloknak?


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egyeseket bizonyára megtéveszt majd a Boris Vian-életműsorozat eme nyolcadik kötetének tizennyolcas karikáért kiáltó, horrorisztikus címe, és néhány olvasó talán majd valami darabolós gyilkosos vagy vérengző űrlényes történet reményében veszi kézbe ezt a könyvet. Nos, ők csalódni fognak. Ellenben azok, akik már régóta arra vágytak, hogy végre elolvashassák Boris Vian magyar nyelven még soha meg nem jelent drámáit – jelesül négyet a szerző 1947 és 1951 között írt színműveiből -, máris kezdhetnek ujjongani, mert e kötettel kifejezetten nekik kívántunk örömet szerezni. A jelen kötetben olvasható színművek majd’ mindegyike valami ellen íródott, valami olyan jelenséget gúnyol ki, ami sajnos ma is mérgezi életünket. A címadó darabot, a sintérmunka mibenlétét megvilágító antimilitarista bohózatot egy antirasszista kiáltvány és egy antiklerikális szatíra követi. Talán csak a negyedik – az utolsó – dráma lóg ki a sorból, de még ebben a habkönnyű komédiában is van egy olyan szereplő, akit újra és újra “megnyúznak”…


  • 7,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 18,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Torkon ragad, és nem ereszt, amíg a végére nem értél. Most megtudod, milyen érzés, ha egy nőt a szerelmével zaklat egy megszállott férfi.

    Clarissa Bourne részt vesz egyik egyetemi kollégája, Rafe Solmes könyvbemutatóján, amikor azonban másnap felébred, nem emlékszik pontosan, hogy mi történt éjszaka. Rafe megerőszakolta? Kábítószert tett az italába? Rafe attól az éjszakától fogva mindig mindenütt ott van, ahol Clarissa, az egyetemen, a méteráruboltban, a vonatállomáson. Az ő üzeneteivel van tele Clarissa hangpostája, az ő ajándékai töltik meg a postaládáját. Világosan a tudtára adja Clarissának, hogy soha többé nem engedi el. Mert Clarissa az övé.
    Clarissa megkönnyebbül, amikor beválogatják esküdtnek, hiszen Rafe nem mehet utána a bíróságra. A tárgyalóteremben egy zaklatás története bontakozik ki lassan előtte, melynek áldozata az ő megpróbáltatásaihoz ijesztően hasonló élményeket élt át. Ráeszmél, hogy ha meg akar szabadulni Rafe-től, ha azt akarja, hogy a rendőrség komolyan vegye a panaszát, minden eseményt dokumentálnia kell, minden ajándékát meg kell őriznie, tehát állhatatosan gyűjti Rafe tébolyának bizonyítékait, hogy később ellene fordíthassa. Lejegyzi a vérfagyasztó mesét, melynek kusza szálaival Rafe mindent besző, s melynek befejezése szörnyűbb Clarissa legsötétebb rémálmánál.


  • Akció!
    60,00 lei 45,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Ez a zsebkönyv méretű kalauz minden olyan információt tartalmaz, amelyre szükséged lehet ahhoz, hogy ne csak a legmenőbb, de a legnaprakészebb nagymama is te legyél a környéken.
    Nagymamává válni az élet legnagyobb ajándékai közé tartozik, ugyanakkor nem könnyű feladat. Ebben a praktikus kis ajándékkönyvben megtalálod a legfontosabb információkat és ismereteket, amelyekre szükséged lehet ahhoz, hogy az unokádnak születésétől fogva kisgyermekkoráig, sőt azon túl is gondját viseld, és kényeztesd.

    Jól tudjuk, hogy már felneveltél egy vagy több gyereket, de egy kis ismétlés és friss tudás sosem sem árt!


  • Akció!
    15,00 lei 13,50 lei
     új 2 munkanap 

    A Barátaim, a járművek sorozat újabb kötetéből a repülőterek és a repülés izgalmas világával ismerkedhetnek meg a kis olvasók. Megtudhatjátok belőle, mi minden történik beszállás előtt: hogyan ellenőrzik a repülőjegyeket, hogyan jut fel a csomagotok a gépre, milyen különleges eszközökkel ellenőrzik a kézipoggyászokat, és hogyan kap parancsot a repülőgép a felszállásra. Az is kiderül, hogyan készülnek a repülőgépek, és miért képesek a levegőben maradni.
    A pilótafülkébe is bekukkanthattok, megismerkedhettek a különféle repülőgéptípusokkal, és azt is megtudjátok, mi történik leszállás után.
    A gazdagon illusztrált Barátaim, a járművek sorozat által a kis olvasók szórakoztató módon juthatnak fontos ismeretekhez az őket körülvevő világ működéséről.


  • Akció!
    15,00 lei 13,50 lei
     új 2 munkanap 

    Flórián meglátogatja a városi tűzoltó-parancsnokságot. Sok a látnivaló: a torony, a szerelőműhely és természetesen a hatalmas szertár és a járműcsarnok. Flóriánnak legjobban a tűzoltódaru tetszik.


  • Akció!
    15,00 lei 13,50 lei
     új 2 munkanap 

    Milyen gyorsan megy az IC vonat? Mi az a váltó?
    Hogyan rakodják a tehervonatokat?
    Ebben a füzetben a vasút kicsi és nagy rajongói sok-sok érdekességet
    találnak a vonatokról, a sínekrôl és a pályaudvarokról.


  • Akció!
    45,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mi történik, ha egy régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!

    A Callender gyerekek ismét egy dögunalmasnak ígérkező előadáson találják magukat, de a dolgok most sem úgy alakulnak, mint várták… Hogyan lehet egy tízéves kislány profi íjász? Miért épített valaki titkos rejtekhelyet egy múzeumba? És ki más állíthatna meg egy veszélyes műkincsrablót, ha nem a Mindentudók Klubja?

     


  • Akció!
    35,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!

    Ha egy régen várt kiállítás botrányba fullad, akkor már csak a Mindentudók segíthetnek a bajon! A négy nyomozó, Laura, Ahmed, Robin és Petra ezúttal Sir Alexander becsületét védi meg a rosszakaróitól

     

     

     

     


  • Akció!
    45,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!

    A nyomozásba ezúttal a nyaraló felnőttek is bekapcsolódnak, ami egyrészt segíti a Mindentudók munkáját, ugyanakkor hátráltatja is őket, hiszen a felnőttek nem hisznek a mesékben… vagy mégis?

     

     


  • Akció!
    45,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!

    A Mindentudók ezúttal nagy fába vágják a fejszéjüket: miközben ismét egy legenda nyomában járva a sivatagban kutatnak, felfigyel rájuk egy gyilkos szekta is… Vajon megmenekülnek-e a kelepcéből.

     

     


  • Akció!
    45,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!

    Csak egy ártatlan játéknak indult, amelyet Laura talált ki a testvérei szórakoztatására, és mi lett belőle? Betörés, hamisítás, nyomozás… a Mindentudók a sorozat hatodik kötetében sem okoznak csalódást.

     

     

     

     


  • Akció!
    45,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!

    A Mindentudók ezúttal a csodaszép Nofertiti titkai után nyomoznak. Sir Alexander kíséretében az amernai ásatásra látogatnak, és furcsa időutazásba keverednek, ahol folyamatosan összekeveredik a régi az újjal, a jelen a múlttal… Van-e Visszaút a civilizációba?

     

     

     


  • Akció!
    35,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mi történik, ha egy ausztrál régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!

    A Mindentudók ezúttal Alexandriában keresik Kleopátra királynő sírját. A hajmeresztő kaland közben krokodilok és őrült szektatagok állják útjukat, de sikerül-e elérniük céljukat?


  • Akció!
    35,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mi történik, ha egy régészházaspár meghívást kap egy ásatásra? Természetesen viszik magukkal a gyerekeiket is! Igen ám, de mihez kezd magával három kisgyerek Egyiptomban vagy éppen Párizsban? Természetesen rejtélyek után kutatnak!

    Ebben a kalandban Callenderék Londonba utaznak, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a British Museum kincseivel is. A ritkaságok azonban felkeltik néhány gyanús figura figyelmét is… és egy váratlan pillanatban a gyerekek ismét egy újabb izgalmas nyomozás kellős közepén találják magukat. Vajon meg tudják-e menteni Thotot?

     

     

     

     


  • Akció!
    55,00 lei 49,50 lei
     új 2 munkanap 
  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A Napló ott ért véget, hogy Bridget megkapja álmai férfiját, Mark Darcyt. Bridget Jones naplójának második kötete ott kezdődik, hogy baj van: Darcy, aki időnként Bridget lakásán tölti a napot és/vagy az éjszakát, nem hajlandó mosogatni! Azonkívül – vélekednek a barátnők – bizonyára homokos is, mert egyre többet lebzsel a zsiráflábú, feneke-nincs, egyszóval férfias Rebecca körül… Persze vannak más bajok is: Bridget anyjának legújabb dilije például, hogy Kenyába rohangál szafárit látni és maszájokat fogdosni – egy ifjú kikujut magával is cipel Londonba, hogy véres kardként körbehordozza. Bridget mindezt egy thaiföldi búfelejtővel próbálja túlélni, ám olyan valódi és álkalandokba bonyolódik, hogy akár élete végéig egy thai dutyiban senyvedhetne, ha ismét meg nem jelenne a színen Mark Darcy.


  • 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, akit Norma Dale-nek hívtak. Norma szép volt, de nem divatosan szép. Tudta ezt jól Norma, mint ahogy azt is, hogy ezzel a névvel labdába se rúghat egy Jessica vagy Ashley mellett.


  • 36,00 lei
     új 2 munkanap 

    “A népszerű Keress, találj, mesélj! böngészősorozat „kistestvére”, a Mini Keress, találj, mesélj! még kisebbeknek készült, akár 1 éves kortól lapozgathatják. Ennek megfelelően e kötetek kisebb méretűek és terjedelműek, és kevésbé részletgazdag az illusztrációjuk, mint az eredeti Keress, találj, mesélj! böngészősorozat tagjainak.
    E kötetben a kicsik megtalálják kedvenceiket – a ház körül, a tanyán, az erdőben, a tóparton és az állatkertben élő legismertebb állatokat. A könyvben szereplő jelenetek ösztönzik a kisgyerekeket, hogy megkeressék és nevükön nevezzék a látott dolgokat.”


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Új év, új varázslat! A gömbben ezúttal a borsmenta tűnik fel, és Minka az a szerencsés, aki a növény pártfogója lesz és színes ruhácskát kap. Hamarosan váratlan bonyodalmak árnyékolják be a tündér mindennapjait: nem elég, hogy a vihar miatt csak a könyvtárban tud elkezdeni ismerkedni a növénnyel, másnap a réten is nehezen talál a védencére. S ha mindez nem venné el a kedvét az új feladatától: tolvajok merészkednek a Tündérpalotába! Mire sikerül megoldani a rejtélyeket, a varázslatos kristályok hordozójának, a mentának a titkait is megismerhetik az olvasók. Bájos, szerethető tündérek, és egy titokzatos, évezredek óta ismert gyógynövény – Mechler Anna és Láng Anna könyve ezúttal is egy csodálatos világba repíti az olvasót, ahol sok ismeretet szerezhetnek a borsos menta gyógyhatásairól is. 5 éves kortól ajánljuk


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Killendoorn városában mindenki szereti a macskákat. Főleg Tibbe, a félénk újságíró, aki főnöke legnagyobb bosszúságára másról sem ír, csak macskákról. Éppen a legjobb pillanatban csöppen az életébe Minna kisasszony, aki nemcsak úgy dorombol és dörgölőzik, mint egy igazi cica, de ráadásul még beszélni is tud a macskákkal! Az emberi szem számára láthatatlanul ugyanis egy egész macskasajtó-szolgálat működik a városban: mindenhol ott vannak, mindent látnak, mindent hallanak – és mindent el is mesélnek Minnának, aki a lakhatásáért cserébe megosztja a híreket Tibbével.

    Az Andersen-díjas Annie M.G. Schmidt abszurd humorú klasszikusát tökéletesen egészítik ki Carl Hollander, a Harisnyás Pippi-könyvek illusztrátorának különleges rajzai.

    A Pagony legújabb sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan 9-12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. Van és lesz köztük fiús és lányos, magyar és külföldi, fantasy, kaland vagy éppen detektívregény – ami mindegyikben közös, és amit garantálunk: ezeket a könyveket jó olvasni!


  • Akció!
    11,00 lei 9,90 lei
     új 2 munkanap 
  • 12,00 lei
     új 2 munkanap 

    A mindennapi beszéd során használt szavaink több száz, sőt olykor több ezer évesek lehetnek. Bár tökéletesen betöltik szerepüket, vagyis lehetővé teszik számunkra az egymás közötti kommunikációt, kifejezéseink jó részének eredeti jelentései mára elhomályosultak. Tudtad, hogy a hét utolsó napját azért hívják vasárnapnak, mert hajdan akkor tartották a vásárokat? Naprendszerünk bolygói miért viselnek római mitológiai neveket? Melyik állatot akarták szaladárnak átnevezni a nyelvújítók? Mi a különbség a zoológia és oológia között? Van bármi köze a golyóstollnak a libatollhoz? Hol található az Óperenciás-tenger? Miért hasonlít egymáshoz a Károly név és a király szavunk? Ahamburger tényleg Hamburgból származik? Ha kíváncsi vagy a furfangos kérdésekre adott válaszokra, lapozz bele színes képekkel gazdagon illusztrált könyvünkbe!


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    32,00 lei 28,80 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    45,00 lei 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    1970. november 25-én Misima Jukio, az egyik legtehetségesebbnek tartott modern japán író magánhadserege négy katonájával túszul ejtette a Dzsieitai (Japán Honvédelmi Erők) hadseregtábornokát, majd az összehívatott katonákat felkelésre, a császári hatalom visszaállítására buzdította. Sikertelen kísérlete után legközelebbi tanítványával együtt szeppukut (rituális hasfelmetszés) követett el. Halála – és annak nem mindennapos módja – sokakat megdöbbentett, holott műveiben már a kezdetektől fogva számos jel utalt életének tragikus végére. Olyan tehetségű író, mint Misima, minden két- háromszáz évben csak egy születik. Kavabata Jaszunari / Nobel-díjas író, Misima pártfogója.


  • Akció!
    42,00 lei 37,80 lei
     új 2 munkanap 

    Neked is van olyan napod, amikor minden rosszul sikerül? Misinek ma egyszerűen semmi sem jön össze. Nem elég, hogy el kellett költözniük, és most új iskolába kell járnia,

    nem elég, hogy már megint egyedül ébred, mert anya és a tesói már elmentek, nem elég, hogy komoly bajt csinál a boltban, ráadásul még az állatmenhelyet is be akarják zárni, és talán régi barátját, Bundást sem láthatja többé! Nagyon úgy fest, hogy ennél rosszabb már nem is lehetne. Vagy lehet, hogy Misi túl sötéten látja a dolgokat? Lehet, hogy a végén kiderül, hogy ez mégiscsak egy jó nap?

    A Pagony 9-12 éveseknek szóló sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. Van és lesz köztük magyar és külföldi, fantasy, kaland- vagy éppen detektívregény – ami mindegyikben közös, és amit garantálunk: ezeket a könyveket jó olvasni!


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A svéd üzleti elit tagjait sorra holtan találják fényűző otthonaikban. A sorozat első részében megalakul az A-csoport, egy tehetséges rendőrökből álló különleges egység, mely fényt derít Svédország legkeményebb bűncselekményeire. A nemzetközi hírnévnek örvendő svéd szerző, Arne Dahl a skandináv krimiktől megszokott módon a lélektani ábrázolás érzékenységével és a társadalmi tabló hitelességével vezeti végig az olvasót a sok szálon futó nyomozás történetén az egyik rendőr, Paul Hjelm nézőpontját és magánéleti válságát a középpontba állítva. A könyvből 2011-ben Svédországban nagy sikerű film is készült.


  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Törökországi ásatások során különleges leletre bukkan egy amerikai régészcsapat: leginkább kődarabra hasonlít, de radioaktív sugárzást bocsát ki, és a fizikai paraméterei meghatározhatatlanok. Az USA kormánya azonnal benyújtja igényét a leletre, s egy michigani kisváros, Two Rivers közelében épült kutatólaborban kezdik el tanulmányozni. Az első tesztek lefuttatása során azonban végzetes hiba csúszik a számításokba, és egy hatalmas robbanás egyszerűen kiszakítja a várost a földi téridőből, egy párhuzamos univerzumba röpítve azt át mindenestül. Az új környezet hiába hasonlít megtévesztően egykori otthonukhoz, az idegen világba vetődött emberek a kapcsolatfelvételi kísérletek keserű kudarcai nyomán kénytelenek szembesülni azzal, hogy kis közösségük sem technikai színvonalát, sem társadalmi berendezkedését tekintve nem kompatibilis ennek a Földnek az elvárásaival.


  • Akció!
    29,00 lei 26,10 lei
     új 2 munkanap 

    Mit esznek a békák? Van-e kedvenc ételük a szarvasoknak,
    és mi az, ami hátul kijön belőlük? Az erdőben nincs illemhely!
    Peter Wohlleben elárulja, melyik állat szereti a füvet,
    melyik a gyümölcsöt, és melyik a rovarokat.

    KEZDŐ OLVASÓKNAK
    – Nagy méretű betűk
    – Egyszerű szavak, mondatok
    – Sok színes kép


  • Akció!
    38,00 lei 34,20 lei
     új 2 munkanap 

    Hű, de csúnya vagyok!
    Förtelmes, belátom!
    A legcsúnyább állat
    vagyok a világon!

    Hogy mi a közös a gnúban, a foltos hiénában, a füles keselyűben, a varacskos disznóban és a marabuban? Ők az öt csúfság, akit senki sem szeret.
    Vagy mégis?
    Kiderül Julia Donaldson szokásosan vicces meséjéből!


  • Akció!
    12,00 lei 6,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Kis Wombat élete csupa vidámság! Jó nagyokat kiabál, körbe-körbe járkál, míg el nem szédül, hatalmasakat grimaszol, és imád a sárban hemperegni. De vajon mi lehet az, amit a Kis Wombat a legjobban szeret csinálni?


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    EGY SZENVEDÉLYES SZERELEM TÖRTÉNETE, AMELY MILLIÓKAT HÓDÍTOTT MEG VILÁGSZERTE.

    Volt egy időszak Tessa életében, amikor még nem ismerte Hardint, de miután találkoztak, az élet megváltozott.

    Tessa igazi jó kislány. Egy rendes fiúval jár már évek óta, vannak tervei, ambíciói, és az anyja ügyel rá, hogy az élete a megfelelő irányban haladjon tovább.
    Aztán elsőévesként beköltözik az egyetem kollégiumába, és találkozik Hardinnal. Azonnal feltűnik neki a tetovált, piercinges fiú, aki angol akcentussal beszél, és mindenben különbözik attól, amit Tessa az addigi életében megszokott.
    Hardin rendkívül mogorva, sőt kifejezetten ellenséges vele, és a viselkedése miatt Tessának gyűlölnie kéne őt. Gyűlöli is, amíg egy este egyedül nem maradnak a fiú szobájában. Tessát megragadja a fiú sötét személyisége, és amikor megcsókolják egymást, olyan szenvedély támad fel benne, amilyet még sohasem tapasztalt.
    Hardin hol gyönyörűnek nevezi, hol egy szó nélkül eltűnik, mintha egyáltalán nem érdekelné. A nemtörődöm viselkedése és a gorombasága ellenére Tessa úgy érzi, ha sikerül mélyre ásnia, megtalálja az igazi Hardint a hazugságok felszíne alatt. Hardin újra és újra eltaszítja, de csak azért, hogy aztán még közelebb vonja magához.
    Tessának megvan a tökéletes barátja. Miért igyekszik ennyire legyőzni a saját sértett büszkeségét, és Hardin előítéletét a rendes lányok iránt?
    Talán azért, mert ez szerelem?


  • 8,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Íme ​itt áll előttünk a modernizált magándetektív megtestesítője: Stone Barrington, aki jogi végzettséggel a zsebében a tárgyalóteremben zajló szócsaták helyett inkább a rendőri munkát választotta.
    Csakhogy kollégái tizenkét év után sem voltak képesek befogadni, ezért felettesei a legegyszerűbb megoldást választották – egy régi térdsérülésre hivatkozva nyugdíjba küldték.
    Stone azonban nem búsult sokáig, inkább ügyvédként próbált szerencsét. Némi keresgélés után egy jó nevű ügyvédi irodánál kötött ki, ahol jelenleg külsős tanácsadóként dolgozik.
    Gyakorlatilag a klasszikus magándetektív feladatait látja el, bár az unalmas megfigyelésekre kipróbált és megbízható ismerőseit fogadja fel. Anyagi gondjai nincsenek, és az ügyvédi irodával való kapcsolatának köszönhetően a jövőben is lesz mit a tejbe aprítania.
    Részben ennek köszönhetően – magányos és megkeseredett „kollégáival” (pl. Marlowe) ellentétben – szeret élni, kedveli a hölgyek társaságát, van ízlése, olvasott, művelt, és mindezen felül még humorérzéke is akad.
    Történetünk kezdetén éppen szakít barátnőjével, így nem csupán az agya, hanem a szíve is szabad, amikor elvállalja a legújabb megbízását. Amiről kezdetben csupán annyit tud, amennyit Amanda Dirt, a sikeres bulvárlapszerkesztő elárul neki.
    Valaki(k) leleplező írásokat és kompromittáló fényképeket jelentet(nek) meg a „Mocsok” névre keresztelt és faxon terjesztett hírlevélben. Nesze neked magánélet, nesze neked titkok. A média természetesen kiéhezett farkas módjára veti rá magát a szenzációra, az érintettek pedig joggal dühöngenek.
    Azért van némi pikantériája az ügynek, hiszen a legerélyesebben tiltakozók hasonlóképpen „készítettek ki” másokat bulvárlapjuk hasábjain. Amolyan „akasztják a hóhért” hangulat érezhető a levegőben.
    Stone-ra hárul az a cseppet sem hálás feladat, hogy leleplezze a zugíró(ka)t, és valami hihető magyarázatot találjon az egész ügyre. Megbízóinak (mert időközben gyarapszik a számuk) úgy tűnik, valaki(ke)t sikerült nagyon felbosszantaniuk. A kérdés csak az: mivel?
    Miközben zajlik a nyomozás, hősünk rendszeresen találkozik barátaival, éli megszokott hétköznapjait, és nem rest ágyba vinni az ügy kapcsán megismert csinos hölgyeket, akik valamiért nem igazán tiltakoznak a közeledés ellen. Sőt.
    Csakhogy az egyikükbe annyira „belebonyolódik”, hogy akár a függetlenségét is hajlandó lenne feladni érte.
    A történések izgalmát a váratlanul felbukkanó humoros beszólások és helyzetek oldják fel, amelyeken egyszerűen muszáj nevetni. Logikusan felépített modern krimi, akcióval, nyomozással, gondolkodással, erotikával és humorral.
    Ráadásul nem maradnak elvarratlan szálak, és kivételesen a bűnösök anélkül nyerik el „jutalmukat”, hogy az egész erőltetettnek hatna.


  • 13,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 29,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A kötet befogadásközpontú és kometenciafejlesztő irodalomtanítás a gimnáziumok és szakközépiskolák 9-12. évfolyamában alcímmel jelent meg, mely felépítésének köszönhetően áttekinthető szerkezet, bőséges példaanyag, szakirodalmi hivatkozások, esettanulmányok, tanmenetek és óravázlatok rendszerét tartalmazza, ezzel fokozza a tanulás-tanítás eredményességét.


  • Akció!
    30,00 lei 27,00 lei
     új 2 munkanap 

    Le a pórázzal! Itt jön az Ebadta Banda! 4 kutya + 4 barát = kaland minden mennyiségben.

    Leni, Henry, Paula és Max teljesen tanácstalan: először Mogli, a jack russel terrier tűnik el, aztán egyre több ennivaló hiányzik az iskolai tábor kamrájából! Ki az a pimasz tolvaj, akinek perecre, gumicukorra és kolbászra fáj a foga? Az Ebadta Banda fontos nyomra bukkan: egy fél pár, zöld zoknira…


  • Akció!
    13,00 lei 11,70 lei
     új 2 munkanap 

    A vonatok világában sosem lehet unatkozni. Itt pöfékel, ott zakatol, fürgén robog a kis vonat, és mintha máris egy másik világba csöppentünk volna! Ha kedved tartja, akár még a vonaton ülve is megfejtheted ezeket az izgalmas feladványokat!


  • 10,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 18,00 lei
     új 2 munkanap 

    Bartos Erika két új lapozót készített a legkisebbeknek.