- Minimum 30,00 RON kell vásárólnia!
-
új 2 munkanap
Gerlóczy Márton regénye családi naplók, levelezések, néprajzi, prózai és lírai művek felhasználásával készült, de vázát két nagyobb lélegzetvételű írás, Jékely Márta és Schéfer Ida emlékirata adja.
Az erdélyi családtörténetben úgy illeszkednek egymáshoz a női sorsok, mint a hajfonatban a szálak. Beletörődés, reményvesztettség, fájdalom, kitörni vágyás, csendes lázadás feszegeti szét és tartja mégis együtt a megtépázott életeket.
A szerzőt Mikecs Anna, Jékely Márta elsőszülött gyermeke – Áprily Lajos szavaival, a „drága holt” – kalauzolja a háborúk dúlta, darabokra tört országban szétszakadó és a veszteségek után újra élni akaró család megrendítő krónikájában.
“Mennyi szeszélyesen váltakozó, legapróbb szeleteiben is foghatóan-láthatóan, anyagszerűen megjelenített színhely, ház, kert, utca, tájdarab! Mindegy, hogy Kolozsvár vagy Szentgyörgypuszta, Budapest vagy Enyed. Járt-e ott mindenütt a regény írója, vagy alapos filológus módjára naplókban, levelekben, szakmunkákban kutatott, ki tudja. S hogy csúsznak össze közelibb-távolibb időtartományok, ahogy az emlékezet, a munka anyaga rendeli. Szóval tudatfolyam, mégis minden a helyén van. És az erre-arra ágazó család, az emlékezetes alakok. Nem az író érzelmei formálják őket: látja, tudtunkra adja esendőségüket, olykor pusztító gyengeségeiket-gyarlóságaikat is. És a regénybeli család nem akármilyen család. A Jékelyek, csúcsán Áprily – Jékely Lajos. Ha ismertük őket, ha nem, történetüket, ezt a könyvet jó olvasni.”Lator László
-
új 2 munkanap
Megérkeztek a Bogyó és Babóca lapozósorozatának új tagjai! Milla keménylapos könyvéből megtudhatjuk, hol él a hóbogár, milyen az otthona, kik a legjobb barátai. Az is kiderül, milyen örömöket tartogat a tél, és megismerhetjük az erdei állatok hóban hagyott lábnyomát is.
-
Antikvár 2 munkanap
Amikor Ön kezébe veszi ezt a könyvet, a kötet egyik főszereplője, Dr. Sakál, akit méltán nevezhetnénk Zemplényi II-nek, már menekül, állítólag Antiqua szigetén próbál meghúzódni és állampolgárságot vásárolni. A millénnium két évének többi milliárdosa is
reszkethet, izgulhat egy kicsit. Van miért aggódniuk.Ez a könyv kicsit a Budai milliárdosokhoz is kapcsolódik, feltűnik benne a korábbi kötetek néhány fontosabb szereplője, de egy teljesen más történet. A rendszerváltás időszakában történt lenyúlások, a volt pártállami vagyon szétrablása kismiska ahhoz képest, ami tíz évvel később; napjainkban történik. Történetünk természetesen kitalált, annak ellenére; hogy egyes szereplői fogcsikorgatva ismerhetnek magukra. Néhányan, a saját nevükön szerepelnek, ők már megszokták az irigyeket, a rendőrség molesztálását az ellenük folytatott támadásokat. A talán túl sok valóságelem ellenére sem dokumentumregény ez igazából. Vegye úgy a Tisztelt Olvasó, hogy csak egy fiction. Mintha az egész egy, a Kárpát-medencében található másik Magyarországról és túlságosan meggazdagodott elit polgárairól szólna: Így természetesen a könyvbeli Fidesz sem az igazi Fidesz és a kormány sem az. Tehát ezúton kérjük az esetleg magukra ismerőket; ne vegyék magukra… -
új 2 munkanap
Mikor Zsiga résnyire nyitotta a szemét, úgy érezte, menten megvakul, mert a felkelő nap fényét visszaverte fölötte a Szabadság-szobor aranyozott fáklyalángja.
A Millennium expressz utasai Zsiga után kutatva ismét végzetes kalandokba sodródnak. Az eltűnt fiú a New York-i Szabadságszoborból üzen, ahol egy fekete lánnyal együtt raboskodik. Ott ismerik meg Houdinit, az ifjú szabadulóművészt, aki meg akarja szöktetni a foglyokat. Túl tudnak-e járni Randássy és a többi gengszter eszén? Viszontlátja-e Zsiga a szerelmét? És mi lesz a titokzatos kincs sorsa, amit Kazán, a Millennium masinisztája még az aranyláz idején talált Kaliforniában?Dávid Ádám trilógiájának második része az európai izgalmak után az Egyesült Államok kultikus helyszínein vezet keresztül a századfordulós New Yorktól Chicagón át Los Angelesig.
Megjelent: Millennium expressz 1. – A potyautas
Előkészületben: Millennium expressz 3. – A tudósító -
új 2 munkanap
Milly Merlettinek van egy álma: divattervező szeretne lenni. Vajon a varázserejű ruhákkal teli nagy szekrény rejti a titkot, amelynek a segítségével megvalósíthatja?
Farmeros hercegnő
Milly tizenegy éves, amikor az első varázserejű ruhát magára ölti. Zöld bársony, tele csipkével és díszes szegéllyel. Követi az utasításokat, és… hopp! Hihetetlen kaland részesévé válik. A versailles-i királyi palota fényűző szalonjaiban bolyongva meg kell fejtenie a ruhák szövetének rejtélyes titkát, miközben a szeszélyes hercegnő, Marie Antoinette bonyolult követeléseinek is eleget kell tennie. -
új 2 munkanap
A “Milyen a hangja? – Munkagépek” című könyv elkalauzol a zajos építkezések világába, ahol minden gépnek saját jellegzetes hangja van. Ismerd meg a kotrógépek, dömperek, toronydaruk és buldózerek működését, és hallgasd meg, hogyan dolgoznak a legkeményebb körülmények között is. A könyv ideális választás a kis géprajongóknak, akik szeretnék közelebbről megismerni ezeket a lenyűgöző eszközöket!
-
új 2 munkanap
Vess véget a tüneti kezelésnek, a rejtett ősokot gyógyítsd meg!
Krónikus fájdalom gyötör? Érzelmi hullámvölgyektől szenvedsz? Magad sem tudod, miért reagálsz mindig ugyanúgy, de nem tudsz változtatni rajta? A legtöbb krónikus betegség, visszatérő viselkedésminta és érzelmi probléma mögött valamilyen régi, a tudattalan mélyére száműzött emlék és egy hozzá kapcsolódó káros hiedelem áll. Sandy C. Newbigging könyvében egy fantasztikus módszerrel ismertet meg, amelynek segítségével könnyen és gyorsan feltárhatod a számodra mentálisan mérgező tartalmakat, és megtudhatod, miből fakad számtalan problémád. Ha nem tudod, mitől vagy beteg, vagy hogy mitől ilyen nehéz az életed, ez a módszer a segítségedre lehet.
A szerző bepillantást enged abba, hogyan nyújtott megoldást az általa kifejlesztett Mind Detox saját életének problémáira, miként kezelte vele a szorongás, az evészavar, az álmatlanság vagy a párkapcsolati problémák mögötti rejtett okokat, illetve hogyan használta fel arra, hogy sikeresebbé és ismertebbé váljon. Egyszerű ötlépéses módszere azt bizonyítja, hogy ha megbékélsz a múlttal, sokkal könnyebben meg tud gyógyulni a tested. A mérgező hiedelmek felszámolása lehetővé teszi, hogy frissen megtisztult elmével kiemelkedő sikereket érj el életed minden területén.
A Mind Detox nagy előnye, hogy alkalmazása könnyebb, mint gondolnád! Már a könyv olvasása közben, a módszer egyes lépéseinek alkalmazásával elérhető a változás. Világszerte sokan számoltak be arról, hogy bőrük kitisztult, krónikus fájdalmaik megszűntek, emésztési problémáik megoldódtak, és fokozott boldogságot, jólétet és gazdagságot tapasztaltak meg. -
új 2 munkanap
Csodálatos könyvecske érdeklődő kis gyerekeknek.
A szivacsos, pici formátum lehetővé teszi, hogy a gyermekek könnyen a kezükbe vegyék és nézegessék.
-
új 2 munkanap
Csodálatos könyvecske érdeklődő kis gyerekeknek.
A szivacsos, pici formátum lehetővé teszi, hogy a gyermekek könnyen a kezükbe vegyék és nézegessék.
-
új 2 munkanap
Kezdődik az Ifjúsági Síbajnokság! Az iskolaújság szerkesztősége is kitelepül, Tea Angyalai pedig lelkesen vetik bele magukat a tudósításba. A sportolók, sílécek és versenyzők forgatagában egyvalami hamar kiderül: a barátság még a győzelemnél is fontosabb!
A Cinnfordi kalandok sorozat kötetei öt egérlányról szólnak: Colette, Nicky, Pamela, Paulina és Violet – ők Tea Angyalai! A Cinnford Egyetemen találkoztak, ahová a világ legkülönbözőbb tájairól érkeznek diákok. Ők öten elválaszthatatlan jó barátok lettek, együtt tanulnak, és együtt töltik a szabadidejüket. Cinnfordban az élet mindig tartogat meglepetéseket! A tanórák és sportversenyek mellett mély barátságok és szívet dobogtató szerelmek fűszerezik a hétköznapokat. Ezekről a kalandokról, Tea Angyalainak álmairól és érzéseiről mesélnek a történetek.
És hogy kicsoda Tea Stilton? Geronimo Stilton húga, a Rágcsáló Hírek különleges tudósítója. Sportos, talpraesett, elbűvölő egérlány, aki mindig készen áll arra, hogy kalandos utazásokat tegyen. Útjairól rendszerint szenzációs újságcikkekkel és fényképekkel tér haza. Ügyesen motorozik, és repülőt is vezet. Oknyomozó újságírásról tart kurzust a Cinnford Egyetemen, így kötött barátságot az egérlányokkal – akik rajonganak Teáért, ezért nevezték el magukat éppen róla!
-
új 2 munkanap
Danielle Steel káprázatos regényében egy fiatal nőnek hatalmas akadályokat kell legyőznie, hogy rátaláljon önmagára és elérje az igazi boldogságot.
Nicole “Coco” Martin arra született, hogy mindene meglegyen. Mivel örökölte édesanyja lenyűgöző szépségét és kreativitását, valamint apja munkamorálját és szorgalmát, a világ a lábainál hever. Közeleg a nap, amikor majd átveheti diplomáját a Columbián, és ezzel együtt elnyeri álmai nyári gyakornoki munkáját is. Munka, laza hétvégék és sok-sok együtt töltött idő a legjobb barátjával, Sammel – az élet nem is lehetne ennél jobb. Egészen addig, míg be nem következik a tragédia.
Az összeroppant és magányos Cocónak szeretett családja nélkül kell boldogulnia a világban. Miután elhatározta, hogy a saját útját járja, az előtte álló izgalmas lehetőségektől elkápráztatva követi álmait. Mivel mindig a karizmatikus, elragadó, izgalmas férfiak vonzották, minden kapcsolatából tanul valami újat. Ráébred, mi az, ami igazán számít, és hogy milyen erős is ő valójában -, és végül felfedezi önmagát.
A Minden, ami csillog egy csodálatos emlékeztető, hogy az élet értelme nem a csillogás. És hogy ami igazán értékes, az mindvégig a kezünkben volt. -
új 2 munkanap
Lew Archert, a magánnyomozót azzal bízza meg egy jól szituált házaspár, hogy kerítse elő tinédzser lányukat, aki nemrég egy gyanús fiatalemberrel – meg a papa lefűrészelt csövű vadászpuskájával távozott hazulról.
Hamar kiderül, hogy a lánnyal, Sandyvel nemrég valami rossz dolog történt, s lehet, hogy a bosszúvágy fűti. Archer egykettőre a nyomukra akad, de jutalmul csak néhány ökölcsapást tud begyűjteni, a párocska pedig ismét meglóg.
Az egyre fáradtabb, ingerültebb Lew végül két hullába botlik – egy brutálisan agyonvert asszonyba és egy szétlőtt fejű hajdani seriffhelyettesbe. Mindkettőnek köze lehet egy rejtélyes, neve sincs csavargóhoz, aki tizenöt évvel ezelőtt a vonat alatt végezte. Neki pedig kifejezetten köze van egy olyan családi történethez, amely azonnal szembefordít egymással mindenkit, aki csak kapcsolatba kerül vele. De mi köze mindehhez a fiataloknak?
-
új 2 munkanap
Egyeseket bizonyára megtéveszt majd a Boris Vian-életműsorozat eme nyolcadik kötetének tizennyolcas karikáért kiáltó, horrorisztikus címe, és néhány olvasó talán majd valami darabolós gyilkosos vagy vérengző űrlényes történet reményében veszi kézbe ezt a könyvet. Nos, ők csalódni fognak. Ellenben azok, akik már régóta arra vágytak, hogy végre elolvashassák Boris Vian magyar nyelven még soha meg nem jelent drámáit – jelesül négyet a szerző 1947 és 1951 között írt színműveiből -, máris kezdhetnek ujjongani, mert e kötettel kifejezetten nekik kívántunk örömet szerezni. A jelen kötetben olvasható színművek majd’ mindegyike valami ellen íródott, valami olyan jelenséget gúnyol ki, ami sajnos ma is mérgezi életünket. A címadó darabot, a sintérmunka mibenlétét megvilágító antimilitarista bohózatot egy antirasszista kiáltvány és egy antiklerikális szatíra követi. Talán csak a negyedik – az utolsó – dráma lóg ki a sorból, de még ebben a habkönnyű komédiában is van egy olyan szereplő, akit újra és újra “megnyúznak”…
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
MINDENT A SZERETETÉRT
Ismerd meg a szívből jövő kommunikáció hatalmát, és fedezd fel a bensőséges kapcsolódás gyógyító erejét!
Eddigi talán legmerészebb könyvében Matt Kahn spirituális tanító, a szívközpontú kommunikáció szószólója arra invitál minket, hogy különbségeinket kivételes lehetőségként tekintsük az egymáshoz való kapcsolódás mélységének felfedezésére.
A Mindent a szeretetért alapelvei, gyakorlati útmutatója és a benne található támogató kijelentések arra ösztönöznek, hogy a szívünk felé forduljunk, és másoknak is megadjuk azt a tiszteletet, megerősítést és bátorítást, amire az előttünk álló evolúciós változásokhoz szükségünk lesz. Azokhoz a változásokhoz, amelyek egy nagyobb egységhez és szeretethez vezetnek.
A könyv tíz alapelvet oszt meg velünk, amelyek ahhoz szükségesek, hogy magabiztosan átalakítsuk az emberi interakciók során felmerülő nehézségeket.
odafigyelés – bátorítás – megerősítés – tisztelet – irgalom – méltóság – türelem – bátorság – megbecsülés – megbocsátás
Fejezetről fejezetre haladva minden egyes elv segít egy adott tulajdonság ápolásában, hogy figyelmesen és tudatosan reagáljunk, ahelyett, hogy hagynánk, hogy az érzelmek által táplált reakciók beszéljenek helyettünk.
A tudatos kommunikáció segít feloldani a konfliktusos pillanatokat, meglátásaival és kézzelfogható eszközeivel pedig megtanítja, hogyan maradjunk kapcsolatban értékeinkkel, miközben mások tapasztalatainak is teret adunk.
„Akár magadnak, akár másnak válaszolsz, hallgass bátorítással, megerősítéssel, oszd meg a tisztelet nézőpontját, válaszolj irgalommal, testesítsd meg a méltóságot, ölelj át türelemmel, mutass tiszteletet és megbecsülést, élj bátran, és szeretett bolygónk gyógyulása, felszabadulása és jólléte érdekében hagyd felébredni a megbocsátást.”
-
Antikvár 2 munkanap
Torkon ragad, és nem ereszt, amíg a végére nem értél. Most megtudod, milyen érzés, ha egy nőt a szerelmével zaklat egy megszállott férfi.
Clarissa Bourne részt vesz egyik egyetemi kollégája, Rafe Solmes könyvbemutatóján, amikor azonban másnap felébred, nem emlékszik pontosan, hogy mi történt éjszaka. Rafe megerőszakolta? Kábítószert tett az italába? Rafe attól az éjszakától fogva mindig mindenütt ott van, ahol Clarissa, az egyetemen, a méteráruboltban, a vonatállomáson. Az ő üzeneteivel van tele Clarissa hangpostája, az ő ajándékai töltik meg a postaládáját. Világosan a tudtára adja Clarissának, hogy soha többé nem engedi el. Mert Clarissa az övé.
Clarissa megkönnyebbül, amikor beválogatják esküdtnek, hiszen Rafe nem mehet utána a bíróságra. A tárgyalóteremben egy zaklatás története bontakozik ki lassan előtte, melynek áldozata az ő megpróbáltatásaihoz ijesztően hasonló élményeket élt át. Ráeszmél, hogy ha meg akar szabadulni Rafe-től, ha azt akarja, hogy a rendőrség komolyan vegye a panaszát, minden eseményt dokumentálnia kell, minden ajándékát meg kell őriznie, tehát állhatatosan gyűjti Rafe tébolyának bizonyítékait, hogy később ellene fordíthassa. Lejegyzi a vérfagyasztó mesét, melynek kusza szálaival Rafe mindent besző, s melynek befejezése szörnyűbb Clarissa legsötétebb rémálmánál. -
Antikvár 2 munkanap
Ez a zsebkönyv méretű kalauz minden olyan információt tartalmaz, amelyre szükséged lehet ahhoz, hogy ne csak a legmenőbb, de a legnaprakészebb nagymama is te legyél a környéken.
Nagymamává válni az élet legnagyobb ajándékai közé tartozik, ugyanakkor nem könnyű feladat. Ebben a praktikus kis ajándékkönyvben megtalálod a legfontosabb információkat és ismereteket, amelyekre szükséged lehet ahhoz, hogy az unokádnak születésétől fogva kisgyermekkoráig, sőt azon túl is gondját viseld, és kényeztesd.Jól tudjuk, hogy már felneveltél egy vagy több gyereket, de egy kis ismétlés és friss tudás sosem sem árt!
-
új 2 munkanap
A Barátaim, a járművek sorozat újabb kötetéből a repülőterek és a repülés izgalmas világával ismerkedhetnek meg a kis olvasók. Megtudhatjátok belőle, mi minden történik beszállás előtt: hogyan ellenőrzik a repülőjegyeket, hogyan jut fel a csomagotok a gépre, milyen különleges eszközökkel ellenőrzik a kézipoggyászokat, és hogyan kap parancsot a repülőgép a felszállásra. Az is kiderül, hogyan készülnek a repülőgépek, és miért képesek a levegőben maradni.
A pilótafülkébe is bekukkanthattok, megismerkedhettek a különféle repülőgéptípusokkal, és azt is megtudjátok, mi történik leszállás után.
A gazdagon illusztrált Barátaim, a járművek sorozat által a kis olvasók szórakoztató módon juthatnak fontos ismeretekhez az őket körülvevő világ működéséről. -
új 2 munkanap
Flórián meglátogatja a városi tűzoltó-parancsnokságot. Sok a látnivaló: a torony, a szerelőműhely és természetesen a hatalmas szertár és a járműcsarnok. Flóriánnak legjobban a tűzoltódaru tetszik.
-
új 2 munkanap
A szerető férj és odaadó apa, Miles Ryan harmonikus élete semmivé foszlott azon a napon, amikor a felesége meghalt egy cserbenhagyásos balesetben. Noha továbbra is minden reggel felkel, hogy gondoskodjék a kisfiáról, és elvégezze seriffhelyettesi feladatait, mégis fásult, reménytelen sötétségben él. Egy nap azonban találkozik Sarah Andrewszal, fia tanítónőjével, aki egy kiábrándító házasság után próbálja újraépíteni az életét, és a két fiatal egymásba szeret.
A szerelem, amelyről már azt hitték, soha többé nem lesz részük benne, lassan enyhíteni kezdi a múlt fájdalmait. Ám hamarosan rádöbbennek, hogy szerelmükön kívül valami más is összefűzi őket – egy félelmetes titok, amely kemény próbatétel elé állítja mindkettejüket.
Nicholas Sparks (Szerelmünk lapjai, Az utolsó dal, Üzenet a palackban) lebilincselően izgalmas, megindító története egy pár újra meglelt boldogságáról mesél, valamint egy kegyetlen titokról, amely örökre e boldogság útjába állhat. -
Antikvár 2 munkanap
A Napló ott ért véget, hogy Bridget megkapja álmai férfiját, Mark Darcyt. Bridget Jones naplójának második kötete ott kezdődik, hogy baj van: Darcy, aki időnként Bridget lakásán tölti a napot és/vagy az éjszakát, nem hajlandó mosogatni! Azonkívül – vélekednek a barátnők – bizonyára homokos is, mert egyre többet lebzsel a zsiráflábú, feneke-nincs, egyszóval férfias Rebecca körül… Persze vannak más bajok is: Bridget anyjának legújabb dilije például, hogy Kenyába rohangál szafárit látni és maszájokat fogdosni – egy ifjú kikujut magával is cipel Londonba, hogy véres kardként körbehordozza. Bridget mindezt egy thaiföldi búfelejtővel próbálja túlélni, ám olyan valódi és álkalandokba bonyolódik, hogy akár élete végéig egy thai dutyiban senyvedhetne, ha ismét meg nem jelenne a színen Mark Darcy.
-
új 2 munkanap
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, akit Norma Dale-nek hívtak. Norma szép volt, de nem divatosan szép. Tudta ezt jól Norma, mint ahogy azt is, hogy ezzel a névvel labdába se rúghat egy Jessica vagy Ashley mellett.
-
új 2 munkanap
Brick Callan akkor érzi magát a legjobban Mackinac szigetén, amikor tél van, és eltakarodnak a turisták. A csupa izom, nagy szakállú rendőr szereti a magányt, a csendet, az állandóságot. Meg a marharagut, amit minden héten főz magának egy nagy fazékkal. Nem hánytorgatja fel a múltat, felelősségteljesen végzi munkáját, békében él önmagával.
Ám egy reggel váratlanul felbukkan a szigeten Remi Ford, Brick gyerekkori barátja. Több is ő, mint barát: az öccse régi partnere, Brick exfeleségének legjobb barátnője, ráadásul a főnöke lánya. Egyértelműen tiltott gyümölcs, aki mindent megtestesít, ami hiányzik a férfiból: vidám, szertelen, cserfes lány, akinek a neve egybeforrt a csínytevésekkel, kamaszként örökké Brick húzta ki a csávából. A szinesztéziáját művészként kamatoztató Remi már évek óta Chicagóban él, ahonnan igen ritkán látogat haza a családjához.
Bricknek elég egyszer Remi ragyogó zöld szemébe nézni, hogy tudja, a lány bajba keveredett. Ösztönösen próbálná védeni, mint mindig, de Remi elutasítja a segítségét. Nem tud és nem is akar megbocsátani a férfinak, aki sok évvel ezelőtt összetörte a szívét. Brick is legszívesebben távol tartaná magát a veszélyesen vonzó nőtől, de a jelek szerint csak ő látja, hogy Remi csupán árnyéka önmagának. Miért jött váratlanul haza, és miért ég nála a villany éjszaka is? Muszáj közel férkőznie a nőhöz, még ha ezzel búcsút is mondhat megszokott életének. -
új 2 munkanap
“A népszerű Keress, találj, mesélj! böngészősorozat „kistestvére”, a Mini Keress, találj, mesélj! még kisebbeknek készült, akár 1 éves kortól lapozgathatják. Ennek megfelelően e kötetek kisebb méretűek és terjedelműek, és kevésbé részletgazdag az illusztrációjuk, mint az eredeti Keress, találj, mesélj! böngészősorozat tagjainak.
E kötetben a kicsik megtalálják kedvenceiket – a ház körül, a tanyán, az erdőben, a tóparton és az állatkertben élő legismertebb állatokat. A könyvben szereplő jelenetek ösztönzik a kisgyerekeket, hogy megkeressék és nevükön nevezzék a látott dolgokat.” -
új 2 munkanap
Új év, új varázslat! A gömbben ezúttal a borsmenta tűnik fel, és Minka az a szerencsés, aki a növény pártfogója lesz és színes ruhácskát kap. Hamarosan váratlan bonyodalmak árnyékolják be a tündér mindennapjait: nem elég, hogy a vihar miatt csak a könyvtárban tud elkezdeni ismerkedni a növénnyel, másnap a réten is nehezen talál a védencére. S ha mindez nem venné el a kedvét az új feladatától: tolvajok merészkednek a Tündérpalotába! Mire sikerül megoldani a rejtélyeket, a varázslatos kristályok hordozójának, a mentának a titkait is megismerhetik az olvasók. Bájos, szerethető tündérek, és egy titokzatos, évezredek óta ismert gyógynövény – Mechler Anna és Láng Anna könyve ezúttal is egy csodálatos világba repíti az olvasót, ahol sok ismeretet szerezhetnek a borsos menta gyógyhatásairól is. 5 éves kortól ajánljuk
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A mindennapi beszéd során használt szavaink több száz, sőt olykor több ezer évesek lehetnek. Bár tökéletesen betöltik szerepüket, vagyis lehetővé teszik számunkra az egymás közötti kommunikációt, kifejezéseink jó részének eredeti jelentései mára elhomályosultak. Tudtad, hogy a hét utolsó napját azért hívják vasárnapnak, mert hajdan akkor tartották a vásárokat? Naprendszerünk bolygói miért viselnek római mitológiai neveket? Melyik állatot akarták szaladárnak átnevezni a nyelvújítók? Mi a különbség a zoológia és oológia között? Van bármi köze a golyóstollnak a libatollhoz? Hol található az Óperenciás-tenger? Miért hasonlít egymáshoz a Károly név és a király szavunk? Ahamburger tényleg Hamburgból származik? Ha kíváncsi vagy a furfangos kérdésekre adott válaszokra, lapozz bele színes képekkel gazdagon illusztrált könyvünkbe!
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
1970. november 25-én Misima Jukio, az egyik legtehetségesebbnek tartott modern japán író magánhadserege négy katonájával túszul ejtette a Dzsieitai (Japán Honvédelmi Erők) hadseregtábornokát, majd az összehívatott katonákat felkelésre, a császári hatalom visszaállítására buzdította. Sikertelen kísérlete után legközelebbi tanítványával együtt szeppukut (rituális hasfelmetszés) követett el. Halála – és annak nem mindennapos módja – sokakat megdöbbentett, holott műveiben már a kezdetektől fogva számos jel utalt életének tragikus végére. Olyan tehetségű író, mint Misima, minden két- háromszáz évben csak egy születik. Kavabata Jaszunari / Nobel-díjas író, Misima pártfogója.
-
új 2 munkanap
A svéd üzleti elit tagjait sorra holtan találják fényűző otthonaikban. A sorozat első részében megalakul az A-csoport, egy tehetséges rendőrökből álló különleges egység, mely fényt derít Svédország legkeményebb bűncselekményeire. A nemzetközi hírnévnek örvendő svéd szerző, Arne Dahl a skandináv krimiktől megszokott módon a lélektani ábrázolás érzékenységével és a társadalmi tabló hitelességével vezeti végig az olvasót a sok szálon futó nyomozás történetén az egyik rendőr, Paul Hjelm nézőpontját és magánéleti válságát a középpontba állítva. A könyvből 2011-ben Svédországban nagy sikerű film is készült.
-
Antikvár 2 munkanap
Törökországi ásatások során különleges leletre bukkan egy amerikai régészcsapat: leginkább kődarabra hasonlít, de radioaktív sugárzást bocsát ki, és a fizikai paraméterei meghatározhatatlanok. Az USA kormánya azonnal benyújtja igényét a leletre, s egy michigani kisváros, Two Rivers közelében épült kutatólaborban kezdik el tanulmányozni. Az első tesztek lefuttatása során azonban végzetes hiba csúszik a számításokba, és egy hatalmas robbanás egyszerűen kiszakítja a várost a földi téridőből, egy párhuzamos univerzumba röpítve azt át mindenestül. Az új környezet hiába hasonlít megtévesztően egykori otthonukhoz, az idegen világba vetődött emberek a kapcsolatfelvételi kísérletek keserű kudarcai nyomán kénytelenek szembesülni azzal, hogy kis közösségük sem technikai színvonalát, sem társadalmi berendezkedését tekintve nem kompatibilis ennek a Földnek az elvárásaival.
-
új 2 munkanap
Mit esznek a békák? Van-e kedvenc ételük a szarvasoknak,
és mi az, ami hátul kijön belőlük? Az erdőben nincs illemhely!
Peter Wohlleben elárulja, melyik állat szereti a füvet,
melyik a gyümölcsöt, és melyik a rovarokat.KEZDŐ OLVASÓKNAK
– Nagy méretű betűk
– Egyszerű szavak, mondatok
– Sok színes kép -
új 2 munkanap
Hű, de csúnya vagyok!
Förtelmes, belátom!
A legcsúnyább állat
vagyok a világon!Hogy mi a közös a gnúban, a foltos hiénában, a füles keselyűben, a varacskos disznóban és a marabuban? Ők az öt csúfság, akit senki sem szeret.
Vagy mégis?
Kiderül Julia Donaldson szokásosan vicces meséjéből! -
új 2 munkanap
Igen gyakori probléma, hogy a gyerekek nehezen tanulnak meg számolni, nehezen tanulják meg megkülönböztetni a színeket, vagy éppen a kistestvér elfogadása okoz gondokat. Sok szülő panaszolja, hogy gyereke a normálisnál sokkal tovább bepisil, vagy nem tud biztonságoan közlekedni a közúti forgalomban. Ez a könyv abban akar segítséget nyújtani a szülőknek, hogy feltárja az effajta problémák hátterében meghúzó okokat, és megoldásokhoz is javaslatokkal szolgál. A könyv hasznos tudnivalókat tartalmaz mindazok számára akik szakmájuknál fogva kisgyerekek nevelésével foglalkoznak.
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
EGY SZENVEDÉLYES SZERELEM TÖRTÉNETE, AMELY MILLIÓKAT HÓDÍTOTT MEG VILÁGSZERTE.
Volt egy időszak Tessa életében, amikor még nem ismerte Hardint, de miután találkoztak, az élet megváltozott.
Tessa igazi jó kislány. Egy rendes fiúval jár már évek óta, vannak tervei, ambíciói, és az anyja ügyel rá, hogy az élete a megfelelő irányban haladjon tovább.
Aztán elsőévesként beköltözik az egyetem kollégiumába, és találkozik Hardinnal. Azonnal feltűnik neki a tetovált, piercinges fiú, aki angol akcentussal beszél, és mindenben különbözik attól, amit Tessa az addigi életében megszokott.
Hardin rendkívül mogorva, sőt kifejezetten ellenséges vele, és a viselkedése miatt Tessának gyűlölnie kéne őt. Gyűlöli is, amíg egy este egyedül nem maradnak a fiú szobájában. Tessát megragadja a fiú sötét személyisége, és amikor megcsókolják egymást, olyan szenvedély támad fel benne, amilyet még sohasem tapasztalt.
Hardin hol gyönyörűnek nevezi, hol egy szó nélkül eltűnik, mintha egyáltalán nem érdekelné. A nemtörődöm viselkedése és a gorombasága ellenére Tessa úgy érzi, ha sikerül mélyre ásnia, megtalálja az igazi Hardint a hazugságok felszíne alatt. Hardin újra és újra eltaszítja, de csak azért, hogy aztán még közelebb vonja magához.
Tessának megvan a tökéletes barátja. Miért igyekszik ennyire legyőzni a saját sértett büszkeségét, és Hardin előítéletét a rendes lányok iránt?
Talán azért, mert ez szerelem? -
Antikvár 2 munkanap
Íme itt áll előttünk a modernizált magándetektív megtestesítője: Stone Barrington, aki jogi végzettséggel a zsebében a tárgyalóteremben zajló szócsaták helyett inkább a rendőri munkát választotta.
Csakhogy kollégái tizenkét év után sem voltak képesek befogadni, ezért felettesei a legegyszerűbb megoldást választották – egy régi térdsérülésre hivatkozva nyugdíjba küldték.
Stone azonban nem búsult sokáig, inkább ügyvédként próbált szerencsét. Némi keresgélés után egy jó nevű ügyvédi irodánál kötött ki, ahol jelenleg külsős tanácsadóként dolgozik.
Gyakorlatilag a klasszikus magándetektív feladatait látja el, bár az unalmas megfigyelésekre kipróbált és megbízható ismerőseit fogadja fel. Anyagi gondjai nincsenek, és az ügyvédi irodával való kapcsolatának köszönhetően a jövőben is lesz mit a tejbe aprítania.
Részben ennek köszönhetően – magányos és megkeseredett „kollégáival” (pl. Marlowe) ellentétben – szeret élni, kedveli a hölgyek társaságát, van ízlése, olvasott, művelt, és mindezen felül még humorérzéke is akad.
Történetünk kezdetén éppen szakít barátnőjével, így nem csupán az agya, hanem a szíve is szabad, amikor elvállalja a legújabb megbízását. Amiről kezdetben csupán annyit tud, amennyit Amanda Dirt, a sikeres bulvárlapszerkesztő elárul neki.
Valaki(k) leleplező írásokat és kompromittáló fényképeket jelentet(nek) meg a „Mocsok” névre keresztelt és faxon terjesztett hírlevélben. Nesze neked magánélet, nesze neked titkok. A média természetesen kiéhezett farkas módjára veti rá magát a szenzációra, az érintettek pedig joggal dühöngenek.
Azért van némi pikantériája az ügynek, hiszen a legerélyesebben tiltakozók hasonlóképpen „készítettek ki” másokat bulvárlapjuk hasábjain. Amolyan „akasztják a hóhért” hangulat érezhető a levegőben.
Stone-ra hárul az a cseppet sem hálás feladat, hogy leleplezze a zugíró(ka)t, és valami hihető magyarázatot találjon az egész ügyre. Megbízóinak (mert időközben gyarapszik a számuk) úgy tűnik, valaki(ke)t sikerült nagyon felbosszantaniuk. A kérdés csak az: mivel?
Miközben zajlik a nyomozás, hősünk rendszeresen találkozik barátaival, éli megszokott hétköznapjait, és nem rest ágyba vinni az ügy kapcsán megismert csinos hölgyeket, akik valamiért nem igazán tiltakoznak a közeledés ellen. Sőt.
Csakhogy az egyikükbe annyira „belebonyolódik”, hogy akár a függetlenségét is hajlandó lenne feladni érte.
A történések izgalmát a váratlanul felbukkanó humoros beszólások és helyzetek oldják fel, amelyeken egyszerűen muszáj nevetni. Logikusan felépített modern krimi, akcióval, nyomozással, gondolkodással, erotikával és humorral.
Ráadásul nem maradnak elvarratlan szálak, és kivételesen a bűnösök anélkül nyerik el „jutalmukat”, hogy az egész erőltetettnek hatna. -
új 2 munkanap
Le a pórázzal! Itt jön az Ebadta Banda! 4 kutya + 4 barát = kaland minden mennyiségben.
Leni, Henry, Paula és Max teljesen tanácstalan: először Mogli, a jack russel terrier tűnik el, aztán egyre több ennivaló hiányzik az iskolai tábor kamrájából! Ki az a pimasz tolvaj, akinek perecre, gumicukorra és kolbászra fáj a foga? Az Ebadta Banda fontos nyomra bukkan: egy fél pár, zöld zoknira…
-
új 2 munkanap
A farmon az élet tele van izgalmakkal! Cuki állatok, friss zöldségek és gyümölcsök, szorgos traktorok várnak rád ebben a füzetben. A játékos feladatok megoldásával te is egyre ügyesebb leszel. Sok-sok matricát is találsz, amiket kedvedre ragasztgathatsz.
-
új 2 munkanap
A vonatok világában sosem lehet unatkozni. Itt pöfékel, ott zakatol, fürgén robog a kis vonat, és mintha máris egy másik világba csöppentünk volna! Ha kedved tartja, akár még a vonaton ülve is megfejtheted ezeket az izgalmas feladványokat!
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Bartos Erika két új lapozót készített a legkisebbeknek.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Courtney Harte a Volt egyszer egy Vadnyugat Amerikájában virul szép fiatal nővé, abban a korban, amikor egy magára maradt lány sorsa keservesen alakul a fehérek és indiánok között dúló bosszúhadjáratok közepette, a férfiak kegyetlen világában.
Courtney azonban nem adja fel, bízik abban, hogy elveszett apja él. Elhatározza hát, hogy nekivág a veszedelmes indián területnek, és megkeresi Harte doktort. A nem fehérnépnek való útra a pokolian jóképű, de szófukar és goromba Chandost választja, a titokzatos, magányos mesterlövészt, aki vad és veszélyes, akár a táj, amelyen átkelnek. Az ártatlan, tiszta lány olthatatlan szenvedélyre gyúl az égszínkék szemű férfi iránt, kinek lelkét szörnyű emlékek gyötrik.
De mert megbízik benne, osztozik vele az út során rájuk váró megpróbáltatásokban, és nem veszíti el reményét a feloldozó erejű szerelemben. -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Miró és barátai megszerezték az első magot a hat közül, amelyek ahhoz kellenek, hogy a beszélő fák ismét növekedésnek induljanak.
Rídel elárulja nekik, hogy a második mag a baobab, vagyis a majomkenyérfa labirintusában van elrejtve, ez pedig nem más, mint a fa gyökereinek szövevényes, föld alatti hálózata, amely vizet szállít a kertekbe és a földekre. Roppant veszélyes vállalkozás behatolni az útvesztőbe, de a gyerekek nem riadnak vissza. Azonban nem is sejtik, hogy az alagútrendszer belsejében már várja őket valaki
Megússzák-e ép bőrrel ezt a kalandot? -
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Wilbur Sminth legújabb regénye a Ragadozó madarak folytatása. A XVIII. század elején járunk, a felfedezett világ legtávolabbi pontján. Az erős és hatalmas Kelet-India Társaság katasztrofális károkat szenved a kalózok támadásaitól. Sir Henry Courtney kapitány négy év szolgálat kihagyása után, élete legveszélyesebb útjára készülődik. Dicsőség vagy halál – ezt a választást rejti magában küldetése. Emellett négy fia sorsára is gondolnia kell. A fiúk nagyon különböznek egymástól, de mindegyik nagyon fontos szerepet játszik a Courtney dinasztia sorsának alakulásában. A véletlen szele választja el őket, a kaland és a szenvedély irányítja jövőjüket. Wilbur Smith izgalmas tengeri története magában foglalja a régi idők drámai és gazdag érzelemvilágát. Ismét megismerhetjük Afrika misztikus vonzerejét.