- Minimum 30,00 RON kell vásárólnia!
-
új 2 munkanap
Mentsd meg a világot a Bosszúállókkal! Ebben a foglalkoztatóban minden napra jut egy küldetés – útvesztők, feladványok, színezők és sok más talány garantálja a szórakozást az év 365 napjára!
-
Antikvár 2 munkanap
Dolf Falkner az anyja unszolására meghódítja és feleségül veszi a milliókat öröklő, árva Juanitát. A fiatalasszony hamar fölismeri a lelkiismeretlen nőcsábász jellemét, és halálosan boldogtalan a házasságban. Gerd Falkner, Dolf bátyja ekkor tér vissza szülővárosába mint az egyetem új professzora. Találkozik a kétségbeesett Juanitával, és villámként járja át őket a felismerés, hogy szeretik egymást. Gerd kemény küzdelmet folytat lelkiismeretével. Állandóan szeme előtt lebeg a parancsolat: „Ne kívánd a felebarátod feleségét!”
-
új 2 munkanap
Negyvenes éveinkben, erőnk teljében sokféle értelemben elérünk a csúcsra. Ez a “hegytető” az életközép, innen lehet a legmesszebbre látni, a még meglévő távlatokat, de a már kirajzolódó határokat, korlátokat is átélni. Önkéntelen ráámulás, rádöbbenés következik be ilyenkor, annak megtapasztalása, hogy akár teljesültek a gyermekkori fantáziák, akár nem, már nincs többé az az érzés, hogy mindenre van még idő. Bizonyos perspektíva már bezárult, már nem “minden” lehetséges, csak annyi, amihez az életalapokat eddig megteremtettük.
Kénytelenek vagyunk felmérni, mit értünk el, és még mik a (reális) lehetőségeink.
Számadásunk sokkolóan hozhatja felszínre az eredményeinkkel való elégedetlenség fájdalmát és a “Hova vezet mindez?”, “Mi értelme van az egésznek?” “Merre, hogyan tovább?” nyugtalanító kérdéseit. Közben testi, lelki, kapcsolati és életérzésbeli változások is szembesítenek minket a kisebb-nagyobb veszteségekkel, a “külső” és a “belső” bizonyos mértékű átalakulásával. Mindez átrendezést kíván és átrendeződéseket indít.
Az öregedéssel aztán újabb kérdések kerülnek előtérbe. Kiért, miért él az idős ember? Kinek fontos a világban? Ki törődik vele? Milyen célok váltják meg a széthullástól, és hogyan találjon erőt, indítékot a további küzdéshez? Hogyan segíthető emberi méltóságának, identitásának védelme és megőrzött értékeinek továbbadása?
Nincs egységes “megoldásrecept”, csak individuális utak és lehetőségek. Közelítésünk ezért az egyedi, páratlan, egyszeri személyiség élményvilágának optikájából szemléli és követi az élet második félidejét. Rólad, rólam, rólunk szól, valóságközeli módon, ahogyan a történések erőrendszerében, a sorsmenet dinamikájában végigküzdjük az utat, keresve a célját, értelmét, értékét. Személyes tapasztalataim kiegészítő adalékok ahhoz, hogy a legkisebb károsodással a legkedvezőbb kifejlet felé haladjunk, az elérhető legjobb életminőségben.
-
új 2 munkanap
Nemsokára itt a karácsony! Maszat nagyon izgatott, mert az unokatestvére, -Kamilla náluk tölti a téli szünetet. De mielőtt megérkezik, még rendet kell tenni a szobában, ebédelni kell, ki kell menni a repülőtérre, és még a gép is késik… Mikor jön meg Kamilla? És utána mennyit kell még várni arra, hogy tényleg karácsony legyen? Mese a várakozásról, a készülődésről – és persze az ünnepről magáról – Maszattal és Hóchóccal.
-
új 2 munkanap
Az első mesében Maszathoz vendégségbe érkeznek barátai, Sári és Misi, de nem tudnak megegyezni abban, hogy mit építsenek. Még szerencse, hogy egy bunkiban könnyedén elfér egy babaház és egy benzinkút is! A második mesében a képzelet még tovább szárnyal, és a gyerekek még az űrbe is eljutnak!
-
új 2 munkanap
Séta közben Maszat furcsa piros oszlopot vesz észre az utcán. Eddig még sosem látta. Vajon mire való? A föld alatti manók házának kéménye? Vagy dühös sárkányok tüze árad belőle? Amikor kigyullad a játszótr melletti szerszámoskamra, minden kiderül!
Később Maszat meglátogatja a tűzoltószertárat, megismerkedik Kornéllal, a tűzoltóval, és még a tűzoltóautóba is beülhet! Kornél mindent megmutat és mindenre válaszol, amit egy leendő tűzoltónak tudnia kell!
-
új 2 munkanap
Magányos fiatal nő utazik a szerelem, a fény és az álmok városába, ahová brutális férje elől menekül. Nincs pénze, szakmája, nincsenek rokonai vagy barátai Párizsban, mégsem fél a jövőtől, mert tudja, hogy ellenállhatatlan hatással van a férfiakra.
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A Globális Felmelegedés után a rendszer összeomlott, és a helyén létrejött a Társadalom, ahol nincs éhezés, nincs betegség, nincs bűnözés. És a hivatalnokok döntenek róla, hogy kit szeretsz, hol dolgozol és mikor halsz meg.
Cassia harmonikusan él ebben a steril világban és meg van győződve róla, hogy ha betartja a szabályokat, hosszú élete, tökéletes munkahelye és társa lesz. Amikor a Párosító Bankett után legjobb barátja jelenik meg számítógépe képernyőjén, Cassia biztosan tudja, hogy ő az igazi… A képernyő azonban hirtelen elsötétül, és egy másik fiú arca villan fel rajta. Cassia nehéz döntés előtt áll. Merre induljon? Xandert kövesse a jól ismert, kitaposott úton, vagy esetleg Ky után eredjen az ismeretlenbe vezető, sötét ösvényen? Tökéletesség és szenvedély között kell választania.
Ally Condie művét 30 nyelvre fordították le, és a Disney Company már megvásárolta a megfilmesítés jogát.
-
új 2 munkanap
Iskolai gyakorlóink évfolyamokra, azon belül pedig tantárgyakra bontva segítik a gyerekek otthoni gyakorlását. Az első osztályos matematika a 20-as számkörre épül. A tantárgy célkitűzése, hogy kialakuljon a megfelelő számfogalom, és a gyerekek magabiztosan végezzék az összeadásokat, kivonásokat. Ebben az életkorban nagyon fontos, hogy mindezt minél játékosabb formában sajátítsák el a gyerekek. Ebben a füzetben sok-sok matrica, színes oldal és változatos feladat biztosítja az élményszerű tanulást.
-
új 2 munkanap
Tudáspróba sorozatunk nagy segítséget jelent a szülőknek, akik segíteni szeretnék gyermekeiket a tanulásban. Gyermekünk 2. osztályos korára már otthonosan mozog a műveletek világában, sokféle feladattípust ismer. Az évfolyam egyik legfontosabb feladata ebben a tantárgyban a számkörbővítés, a szorzó és bennfoglaló táblák megtanulása.
-
új 2 munkanap
Matricás Laci Londonban van. Fel-alá sétálgat az esőben, a királynő koronáját keresi. De ugye nem akarja ellopni? Vajon hol lehet? A Buckingham palotában? Sárika, biztos, ami biztos, a nyomába ered…
Matricás Laci este în Londra. El se plimbă prin ploaie căutând coroana reginei, dar nu pentru că ar vrea să o fure. Nu, nici vorbă… Oare unde ar putea fi? În Palatul Buckingham? Pentru orice eventualitate, Sárika se ia după el… Acum poți citi despre Matricás Laci în două limbi!
A már jól ismert Most én olvasok! – sorozat most egy kétnyelvű résszel egészül ki. A könyv végén található játékos feladatok a meséhez kapcsolódva segítik a nyelvtanulást, a szókincs bővítését.
KÉTNYELVŰ MESE
● ugyanaz a mese magyarul és románul
● nyelvtanulóknak és kétnyelvűeknek
● könnyen olvasható szöveg
● szókincsfejlesztő feladatok
8 éves kortól
-
új 2 munkanap
Csatlakozz Luke Skywalker, Han Solo, Leia hercegnő és barátai csillagközi utazásához!
Ez a szuper matricás könyv szórakoztató és egyszerű feladatokkal van tele. A matricákat többször is felhasználhatod, ezért ha megoldottad a feladatokat, találj ki magadnak új játékokat! -
új 2 munkanap
Az új élet csodája
Ausztria, 1942
Amikor Lorét beterelik a mauthauseni koncentrációs tábor kapuin, aligha remélheti, hogy valaha is elhagyhatja börtönét. Tudja, innen általában a halál az egyetlen kiút.
De hamarosan találkozik a szintén fogoly Wolffal, és menthetetlenül beleszeret a férfiba. Vigaszra és reményre találnak egymásban.
Amikor Lore teherbe esik, tudják, cselekedniük kell. Saját életüket is kockára téve, meg kell menteniük gyermeküket, meg kell szökniük. Ezáltal lehetőséget biztosítva neki egy szabad életre.
Ellie Midwood USA Today bestsellerszerző megtörtént eseményeken alapuló, könnyfakasztóan megragadó olvasmánya bemutatja, hogy a sötétség legmélyén is utat találhat a szeretet reményt adó sugara.
“Mélyen megható és nagy hatású regény.” – Lost in Bookland
“Erőteljes történelmi regény. Nem tudtam letenni.” – Christian Bookaholic
-
Antikvár 2 munkanap
Barbara Taylor nagysikerű könyvei, az „Egy gazdag nő” és az azt követő regények világszerte olvasók millióit hódították meg. Ezúttal, ha lehet, még egy izgalmasabb, még káprázatosabb regénnyel találkozhatunk; egy igazi férfinek és szerelmének lebilincselő történetével.
A férfi, Maximilian West, az üzleti élet óriása, élő legenda, szinte misztikus hatalommal és vonzerővel bíró milliárdos, akinek a nők képtelenek ellenállni. Elképesztő sikerei ellenére Maximmal valami nincs rendben, élete talány barátai és szétment családja számára, sőt néha még neki magának is.
Maxim csak akkor képes megbékélni viharos múltjával, csak akkor érti meg a nőt, aki „felnevelte”, aki óvta, szerette és végül elveszítette amikor bajba kerül, amikor jól felépített kis világa összeomlik körülötte. -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
London, 1901. A metropoliszban pezseg az élet az új évszázad hajnalán: a tudomány és technika elképesztő eredményeinek köszönhetően a Brit Birodalom virágzik, a nagyérdemű léghajókkal járja a világot, a pazar estélyeken pedig mechanikus emberek szolgálják ki az úri közönséget. Ugyanakkor azonban szörnyű járvány pusztít a városban, amelynek áldozatai lelketlen gyilkoló gépekké változnak és a ködből lőbukkanva marják meg a mit sem sejtő polgárokat, míg egy állítólagos világító rendőr sorra gyilkolja Whitechapel szerencsétlen lakosait. Amikor aztán még egy léghajó is lezuhan, Viktória királynő legjobb ügynökét állítja a nyomozás élére: Sir Maurice Newbury, az elismert antropológus, valamint tűzről pattant asszisztense, Miss Veronica Hobbes okkult és nagyon is evilági módszereket egyszerre hasznosítva szállnak szembe a ködbe burkolózó Londonban felbukkanó rejtélyekkel.
-
új 2 munkanap
A tudatos babavállalás esszenciája: hogyan tudjuk a testünket, lelkünket felkészíteni a baba fogadására, mit tehetünk ennek érdekében?
Dr. Csomai Zita hiánypótló könyve nemcsak a meddőnek mondott párokat szólítja meg, hanem mindenkit, aki babát szeretne. Az orvos-természetgyógyász az orvosi vizsgálatok, leletek függvényében részletesen bemutatja azokat a természetes megoldásokat, melyek segítségével rövid időn belül helyreállítható egészségünk, fogamzóképességünk.
A szerző gyakorló szakemberként több száz reményvesztett házaspárnak tudott már segíteni, köszönhetően annak, hogy egyedülállóan komplex módon közelíti a termékenység kérdését. Ebben a könyvben azon túl, hogy iránymutatással szolgál a gyermekáldás útjában álló kóros állapotok legrövidebb úton történő felderítéséhez (pl. célirányos labortesztek, melyek nem tartoznak a rutinvizsgálatok körébe), a vizsgálati eredmények birtokában kézzelfogható, azonnal alkalmazható cselekvési tervet is felvázol – rengeteg időt megspórolva a pároknak.
A kötet egyedülálló módon részletesen tárgyalja a férfi termékenység helyreállításának lehetőségeit is; fizikai, lelki, energetikai egységben közelítve meg azt. A tabutémák kibeszélése mellett a szerző szeretné ráirányítani figyelmünket az igen beszédes statisztikai adatokra, melyek szerint sorsdöntő jelentőségű, hogy az erősebbik nem se zárkózzon el az alapos orvosi vizsgálattól. A pár mindkét felének tudatos hozzáállása akár évekkel lerövidítheti a gyermekáldáshoz vezető utat.
“Hiszem, hogy egészséges életmóddal és megfelelő felkészüléssel egészséges kisbabák születhetnek. Az egyik küldetésem a nők, a leendő anyák egészségének helyreállítása annak érdekében, hogy egészséges kisbabák szülessenek, születhessenek.” – Dr. Csomai Zita
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Eszter és Hanna hagyománytisztelő, szerető családba születtek. Nagyapjuk, édesapjuk is zenész volt, így még a hétköznapjaikat is a muzsika töltötte be, varázsolta széppé. Ám körülöttük a világ egyre komorabbá vált, 1944 tavasza már nem azt az életet kínálta számukra, amelyben mindnyájan bíztak. A lányok édesapja bármit megtett volna, hogy elleplezze a rémisztő valóságot, hogy megkímélje családját a sárga csillag viselésének szégyenétől. De elérkezett a nap, amikor a valóság bakancsos, fegyveres katonák képében betört az otthonukba. Az utolsó előtti pillanatban azonban az édesapa még adhatott a lányainak útravalót: egy dalt.
Az élet hangja két kislány évtizedeken átívelő története. Egy testvérpáré, akiket elszakított egymástól a történelem, de életben tartottak az igaz emberek. Akik mindvégig szívükben őrizték életük első néhány évének emlékét és az édesapjuktól kapott útravalót, amely lassan egymás felé terelte őket, hogy azzá válhassanak, aminek születtek. Ám megint csak közbeszólt a történelem, és a két lányt, akiknek az útjai már-már keresztezték egymást, ismét messze sodorta egymástól.Vajon mindig tudunk választani a jó és rossz között? És vajon minden esetben az igazság hozza el a végső megnyugvást? Bauer Barbara legújabb, a XX. századi magyar történelem sorsfordító pillanatait, a vészkorszakot és Rákosi-érát felelevenítő, fordulatos, egyszerre megrendítő és felemelő regényében talán választ kapunk ezekre a nyugtalanító kérdésekre.
-
új 2 munkanap
Niki és Soma – rengeteg félreértést leküzdve − végre összejöttek, de két röpke hét járás után útjaik egy időre elválnak. Soma kénytelen elkísérni a szüleit egy féléves dél-afrikai kiküldetésre, de mindketten bíznak abban, hogy kibírják a távkapcsolatot. Hála a chatnek és a videóhívásoknak, először jól viselik az első heteket, és barátaik is próbálják tartani bennük a lelket. Különösen Nikiben, mert kettejük közül látszólag ő viseli nehezebben a kényszerű távollétet. Soma is próbál beilleszkedni új környezetébe, ám néhány csapattársa nem fogadja osztatlan lelkesedéssel a röplabdacsapatban, ahová sikerül bejutnia. Aztán Soma új barátaival egy koncertre megy a világ egyik végén, míg Niki pedig egy szülinapi buliba a másikon…
Erdős Zsuzsanna kamaszlelkek jó ismerője. Első könyve Vedd már észre! címmel tavaly jelent meg az Ellenpontok-sorozat részeként. Főhőseit annyira megkedveltétek, hogy most már önálló kötetként hol Niki mesél, hol Soma, remek érzékkel váltogatva a nézőpontokat. És ebben a történetben sem megy minden simán, a kalandoknak még sincs vége… -
új 2 munkanap
Minden ember úgy érzi, az ő terhei a legnehezebbek. Sokan úgy érzik, magukra maradnak a gondjaikkal, a problémáikkal, és sokan vannak olyanok is, akik nem látják a kiutat, akik nem rendelkeznek azzal az erővel, amelynek birtokában továbbléphetnének.
Nick Vujicic, a végtagok nélkül született szerb származású ausztrál fiatalember a világot járva, a saját példáján keresztül szembesíti az embereket azzal, hogy vannak, akik valóban komoly problémákkal küzdenek, mégsem adják fel. Előadásain elmagyarázza hallgatóságának, hogy a látszat ellenére soha, senki sincs egyedül – legfeljebb nem vesszük észre azokat, akik mellettünk állnak a bajban. Elmagyarázza, hogy mindig van kiút – bár sokszor nem a megfelelő helyen keressük; elmondja, hogy mindenkiben megvan az az erő, ami az akadályok leküzdéséhez kell -, csak éppen meg kell találnunk magunkban.
A továbblépés, a problémák legyőzése csak akkor lehetséges, ha nem kívülről várjuk a segítséget, hanem mi magunk is cselekszünk a cél érdekében. Ahhoz, hogy bármit is tegyünk, erő szükséges, ennek az erőnek a forrása pedig nem lehet más, mint a hit – az önmagunkba, a környezetünkbe, egymásba, de legfőképpen Istenbe vetett hit. Ha ez a hit létezik, csupán annyit kell tennünk, hogy cselekvővé változtassuk. A többi? Az már jön magától! -
Antikvár 2 munkanap
Andrea tizenhét évesen szörnyű tragédia folytán teljesen egyedül marad. Környezetében mindenki elfordul tőle. Szinte sokként éri a felnőttek kegyetlen érzéketlensége, aminek következtében önhibáján kívül megbélyegzett emberré válik. Kétségbeesésében, hátrahagyva szülővárosát – jobb híján – táncosnőként kezd dolgozni, ám hamar rádöbben, hogy a külső csillogás számtalan buktatót és megaláztatást rejt, s hogy ismét szembekerül az emberek megvetésével, noha semmire nem vágyik jobban, mint hogy normális életet éljen. Amikor egy idősebb pénzes vendég megkéri a kezét,képtelen ellenállni a kísértésnek, és örömmel mond igent, bár sejti, meg kell küzdenie leendő férje családjával, s végképp nem engedheti, hogy kiderüljön, milyen sötét titkot takargat a múltjában. Boldogsága azonban nem tart sokáig…
-
új 2 munkanap
Ho-ho-hó! Te is várod a Mikulást? Ezzel a csodás mesével felkészülhetsz az érkezésére. A meghitt hangulathoz a hangmodul is hozzájárul.
-
új 2 munkanap
A Meggyőző érvek nem pusztán az utolsó, hanem a legérettebb, és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott Austen-regény.
Sir Walter Elliot somersetshire-i kastélyában él három lányával. Ő maga özvegyember, a lányok közül csak Mary, a legkisebbik ment férjhez, a legidősebb, Elisabeth, gőgjében hiába várt rangos házasságra, Anne-t pedig (a regény érzékeny, eszes és jószívű hősnőjét) lebeszélték arról, hogy hozzámenjen szerelméhez, egy fiatal, vagyontalan tengerésztiszthez. Anne lassan bele is törődik, hogy körülményei a vénlányok sorsára kárhoztatják, ám nyolc év után a kikosarazott udvarló előkerül mint sikeres, vagyonos tengerészkapitány, aki végleg le akar telepedni és családot alapítani. Leendő feleségével szemben pedig mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet, csak Anne Elliot nem.
Kaphat-e a sorstól újabb esélyt Anne, s ha valóban révbe érhet, vajon az egyszer már elutasított Wentworth kapitány oldalán találja-e meg a boldogságot és harmóniát, vagy annak az elragadó idegennek a párjaként, akivel a legváratlanabb helyzetekben találkozik újra meg újra?
Austen írói erényei töretlenek, a jellemzés, az elemző lélekrajz, az irónia, a remek helyszínleírások és a feszes szerkesztés teszik a regényt maradandó élménnyé. -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cinkék már kivájták a belét. Csinosan berendezte, dundi szalmazsákot készített magának, jó kis karosszéket, és lámpagyújtás után vidáman olvasott újságot. Egyszer csámcsogást hallott kintről. Egy induri-pinduri malac rágta a házat. Ugye ti már tudjátok, ki volt ez az induri-pinduri kismalac? Hát Mazsola! Aki persze ott is maradt mindjárt a kis tökházban, és ha meghallgatjátok a mesét, megtudhatjátok, mi minden történt Mazsolával, aki még a tévében is szerepelt.
Bálint Ágnes humoros, vidám meséjét Bródy Vera bábfigurái teszik még vonzóbbá minden gyerek számára.
-
-
Antikvár 2 munkanap
Angela és John a fiatalokra jellemző lelkesedéssel kezdik el közös életüket. Nagy terveik vannak, sok gyereket szeretnének, egyszóval a nagycsaládosok boldog életét szeretnék élni. Ám hamarosan kiderül: nem lehet gyermekük, s ez lassan beárnyékolja szépnek induló házasságukat.
Angela nem tud beletörődni ebbe a helyzetbe, örökbe fogadnak egy bájos kislányt, de a férj ekkor már más utakon jár.
A helyzetet csak bonyolítja, hogy hamarosan felbukkan Adam, a világutazó fotóművész, aki a kis Cathy gyámja.
A nehéznek tűnő helyzetet végül egy váratlanul jött szerelem oldja meg… -
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Florentyna Kane hosszú éveken keresztül küzdött, szinte mindenét feláldozva, egyetlen álom megvalósításáért: az Amerikai Egyesült Államok elnöki székéért. Ám ellenségei már a beiktatási beszéde alatt azt tervezgetik, hogyan némíthatnák el örökre.
Este fél nyolckor az FBI fülest kap a készülő merényletről – abban az évben ez már az 1572. ilyen fenyegetés. Fél kilenckor öt ember ismeri a terv részleteit. Fél tízkor négyen közülük már halottak.
Csupán egyetlen ember, az FBI-ügynök Mark Andrews tudja, hogy a gyilkosok mikorra tervezik tettüket, de még ő sem ismeri a legfontosabb részleteket: hogy hol és pontosan kik akarják eltenni láb alól az elnököt. Mindössze hat nap áll a rendelkezésére, hogy megtalálja a hidegvérű összeesküvést mozgató szenátort. Ez alatt a hat nap alatt egy percet sem vesztegethet el, nem hagyhat nyomot maga után – és senkiben sem bízhat. Egyetlen rossz lépés, és az elnök álma rémálommá változik…
Jeffrey Archer (Párbaj, Légvonalban, Se több, se kevesebb, Becsületbeli ügy) A tékozló lányban megismert Florentyna Kane életének alakulását követi nyomon a tőle megszokott feszes iramú, magával ragadóan izgalmas történetben. -
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Az apátlan-anyátlan Annedore bárókisasszony szép és fiatal, ráadásul gazdag is, mégsem boldog. Valahányszor gyámjával, Rüdiger von Lindeckel találkozik, hevesebben kezd dobogni a szíve. Az ifjú gróf azonban nős, és szereti a feleségét. Nem is sejti, hogy az asszony már régóta csalja. A mostohatestvérei gyűlölik, mert úgy érzik, az ő rovásukra élvez jogtalan előnyöket. Vajon meddig tarthatók fenn a Lindeck-kastélyben uralkodó áldatlan állapotok, és beteljesül-e valaha Annedore titkos szerelme?
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Amikor az egyik legkiválóbb ügyésznő szembekerül a legkegyetlenebb gyilkossal, akivel valaha dolga volt, választania kell az igazság és a megtorlás között. C. J. Townsend kitűnő és sikeres ügyész, nő létére arról híres Miamiban, hogy a legszörnyűbb ügyekben is megőrzi a hidegvérét. A legutolsó gyanúsítottja azonban még a korábbiaknál is alávalóbb gonosztevő, egy könyörtelen sorozatgyilkos, aki élvezi a kegyetlenkedést, és „művészi tökélyre” akarja fejleszteni a gyilkosságot. Az ügy a média figyelmének kereszttüzében áll, mert Cupido, miután borzalmasan megkínozza áldozatit, még életükben kivágja a szívüket. Az ügyésznő azonban a bíróságon rádöbben, hogy a tettes a saját múltjához is kötődik, egy tragikus esethez, amely az egész életére rányomta a bélyegét. A gyanúsított ugyanis évekkel korábban őt is megerőszakolta. Össze kell szedni minden erejét, hogy helyt tudjon állni és végig tudja vinni az ügyet, hogy ezt a szörnyeteget végképp félreállítsa. Vajon képes lesz-e erre, vagy gondosan felépített világa apró darabokra hullik a kínzó felismerés súlya alatt? Hagyja, hogy elvakítsa a bosszúvágy, vagy pedig kitart a törvényszabta úton? És ha még mindez nem volna elég, C. J. nem tud szabadulni egy másik kérdés elől sem: vajon az igazi sorozatgyilkos ül a vádlottak padján, vagy Cupido újra lecsapni készül?
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A méhek és a darazsak segítenek fenntartani az ökoszisztémánkat. Beporozzák a növényeket, mézet készítenek. Ez a Junior kötet elmagyarázza, miben különböznek a méhek a darazsaktól, hogyan épül fel a méhkas és hogyan kommunikálnak a rovarok egymással.
A gyerekek azt is megtudhatják, mi fenyegeti a méheket és mit tehetnek az érdekükben.
-Miért táncolnak a méhek?
-Hogy néz ki a poszméh?
-Mit esznek a darazsak? -
Antikvár 2 munkanap
Ezzel a művel régen várt, hézagpótló, kifejezetten segítő könyvet ad az érdeklődők kezébe a kiadó. Legyen szó akár olyanokról, akiknek daganatos beteg van a családjukban, vagy ők maguk betegek, akár olyanokról, akik onkológiai területen dolgoznak – biztos vagyok abban, hogy ennyire humánusan és kreatívan megírt, az orvosi és a pszichológiai tudományterület eredményeit jól felhasználó könyvet eddig még nem olvashattak. Ismert tény, hogy hazánk lakosságának általános egészségi állapota és kockázatfokozó életmódja (a töményszesz-, sör-, illetve borfogyasztás elterjedtsége, a dohányzás, az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód) sajnálatos módon továbbra is kedvezőtlen, és ehhez a rosszindulatú daganatos betegségek nagymértékű előfordulási gyakorisága erőteljesen hozzájárul. Mégis kimondható, hogy a daganatos betegek komplex ellátásának hatékonysága nő. Kedvező változásnak tekinthető ugyanis, hogy a szakemberek ma már kifejezetten rehabilitációs szemlélettel végzik onkoterápiás munkájukat (sebészet, sugárterápia, kemoterápia), és az elmúlt húsz évben megtörtént a pszichoszociális gondozás beépítése is a komplex onkológiai ellátásba. A hazai rákellenes küzdelem fő szempontjai – a dohányzás visszaszorítása, a megfelelő szűrési stratégia kialakítása és működtetése, az egészségnevelés, valamint a szakemberek folyamatos képzése – a megelőzésben, a kezelések folyamán és az utógondozás során kiemelt jelentőségűek, és túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a könyv az egészség- és léleknevelést, a családi összefogást, ezáltal pedig a beteg és családjának testi és lelki jobblétét szolgálja. És ha már annál tartunk, hogy kiknek segíthet ez a könyv, akkor szeretném felhívni a figyelmet a betegeket vizsgáló, kezelő és gondozó szakemberekre, akik közé onkológiai területen dolgozó pszichológusként jómagam is tartozom. Nekem abban segített a könyv lektorálása, hogy úgy éreztem, valamit tehettem azokért is, akiknek a napi munka során keveset tudunk segíteni: a férjekért, a társakért, a gyermekekért, a hozzátartozókért. Ha valaki reményvesztett, vagy csalódott az emberi kapcsolatok értékeiben, ezen a területen szemlélődve, dolgozva erőt gyűjthet: elszántságot, kreatív aktivitást és humánus szépséget tapasztalhat. Örömmel indítjuk útjára ezt a könyvet! Budapest, 2005. július 24. dr. Riskó Ágnes klinikai szakpszichológus, pszichoanalitikus Országos Onkológiai Intézet Vissza
-
új 2 munkanap
“Egy vérbeli olasz, leírhatatlanul varázslatos utazás, amit senkinek sem szabad kihagyni!” – Lizzyke olvasó kuckója
Bianca és Matteo habár egymásra talált, a lány úgy véli, a szerelmük korántsem olyan időtálló, mint
Siena macskaköves utcái. Egy ékszerdobozba zárva él, mégis úgy érzi, bármit is tesz, továbbra is ott
lebeg a feje felett a múlt sötét fellege. Ráébred arra, hogy számára nem elég a ciprusok szegélyezte
festői panoráma, a piazzák pezsgő élete, a hagyomány és a szeretet, ami a családjához köti, de még
a Matteo iránt érzett szenvedélye sem, hogy végre gyökeret eresszen, és boldogan élhessék az
életüket.Mindeközben Matteo egyre közelebb kerül a titokzatos gyilkos kilétéhez, amelynek következtében
ő és a szerettei is célponttá válnak. Elmosódnak a határok, már nem számít, ki bűnös és ki ártatlan.A Toszkán lázadó-sorozat befejező része egy tüzes borokon és mesés szépségű világokon átívelő
romantikus utazás a lélek legmélyebb bugyraiba. Ezernyi titkot, érzelmet és megannyi izgalmat
rejtenek a könyv lapjai. A történet során megbizonyosodhatunk arról, hogy minden nehézség és
csapás ellenére hitünk vezet egy életen át. -
új 2 munkanap
Két történet, két kísérlet a menekülésre egy halálos veszedelem elől.
Az első színhelye a Szivárvány bolygó, amelyen tudósok kutatják a null-transzport titkát. Az utazásnak és a teherszállításnak ez a forradalmian új, instant módja jelentheti a kulcsot az egész galaxis meghódításához, ám az eljárás mellékhatásai egyelőre katasztrofálisak. Nem véletlen, hogy a tudóscsoport egy isten háta mögötti, lakatlan bolygót választott a kísérletek színhelyéül. Legutóbbi próbálkozásuk azonban olyan hatalmas energiákat szabadított el, amelyek akár az egész felszínről eltörölhetnek minden életet… és az evakuálásra sem elég idő, sem elegendő eszköz nincsen.
A második történet idejére már az utazás mindennapos módjává vált a null-T, és fiatalok járják a kozmoszt, egyre újabb lakott világokat fedezve föl. Két ilyen felderítőt egy titokzatos harmadik férfi elvezet egy ismeretlen bolygóra, amelyet emberhez hasonló lények laknak egyfajta kora-feudális társadalmi berendezkedésben. A világ primitív technikai szintjéből csak egyvalami lóg ki: egy különös autósztráda-szerűség két hatalmas kráter között. Ezen a sztrádán anakronisztikusan modern járművek haladnak megállíthatatlanul, eltéríthetetlenül. A megmagyarázhatatlan, fejlett technika nem hagyja érintetlenül a bolygó társadalmát, és a földi látogatók riadtan ébrednek rá, hogy e távoli világban történelmük egyik legsötétebb időszaka készül megismételni önmagát. -
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Ambrus Éva, az Anya, kérek még! Hozzátáplálás egyszerűen és a Válogatós gyerekek című nagy sikerű könyvek szerzője ezúttal az ételallergia témakörére fókuszál. Szerzőtársával – aki három multiallergiás kisgyermek édesanyja, és mentes ételeivel nap mint nap helytáll a konyhában – elsősorban glutén-, tej- és tojásmentes recepteket fejlesztettek ki közösen, és adnak közre ebben a könyvben, hogy segítséget nyújtsanak a szülőknek ételallergiás vagy gluténérzékeny gyermekük megfelelő és kiegyensúlyozott étrendjének kialakításához.
A kiadványban 134 recept közül válogathatnak a kedves Olvasók. Az alapreceptek között mentes kenyerek, péksütemények, házi tészták, növényi tejhelyettesítők, házi szószok receptjét ismerhetik meg. A reggeli, tízórai- és uzsonnafalatok, valamint az ebéd- és vacsoraételek a mindennapok változatos és egészséges étkezését könnyítik meg, de gondoltak a szerzők az ünnepekre is, szülinapi tortákat, húsvéti kalácsot, karácsonyi mentes bejglit, szaloncukrot és habcsókot kínálva.
Az ételallergia és -intolerancia, valamint a gluténérzékenység sok esetben már kisgyermekkorban kialakul, és nem ritka, hogy az érintett egyént akár egész életében végigkíséri, de megfelelő diétával eredményesen kezelhető. A könyvben szereplő receptek bebizonyítják, hogy mindez sokkal egyszerűbb, mint ahogy azt elsőre gondolnánk.
-
új 2 munkanap
Nini, egy rendőrautó! Amott meg egy tűzoltókocsi! De vajon kik a hős járművek utasai? Nyisd ki az ablakokat és megtudod! A színekben gazdag keménytáblás lapozó fejleszti a gyerekek szókincsét és megfigyelőképességét, ugyanakkor szinte észrevétlenül a finommotorikus képességeiket is
-
Antikvár 2 munkanap
33 éves, szingli, és egy rágógumi-rózsaszín koszorúslányruhába gyömöszölte magát. Ráadásul a texasi Lovett minden lakója azon mesterkedik, hogy összehozza őt valakivel, bárkivel…
Na de ki fogja megmenteni a lázadó csajszit?
Amint lehetett, a gyönyörű Sadie elhúzta a csíkot e porfészekből, hátra sem nézett. Ám most visszatért, és csak azért is meghívta a jóképű ismeretlent, Vince-t az unokahúga esküvőjére. Vince Haven, aki ellenállhatatlan izmait kemény munkával szerezte, s a SEAL-elitalakulatban szolgált Afganisztánban, kattant nénikéjét látogatva ragadt Lovettben. Ha megbirkózik véres múltja gyötrő démonaival, talán ő lesz az, aki kihámozza Sadie-t abból a cuki rózsaszín ruciból!