Kosár megtekintése “Simon Zsuzsa” a kosárba helyezve

157–208 / 230 találat

  • Akció!
    78,00 lei 70,20 lei
     új 2 munkanap 

    Egy utazás felkavarja az emlékeket, egy találkozás felforgatja az érzelmeket.

    Marko egy nap tudomást szerez Szarajevóban élő féltestvéréről. Miközben hosszú ideig egy bátyra vágyott, most úgy érzi, nem készült fel a találkozásra. Dühös nemrégiben elhunyt apjára, amiért eltitkolta előle a testvérét. Azonban kérésének eleget akar tenni, ezért felkeresi őt.

    Közben rádöbben, hogy rég feladta az álmait. Párkapcsolata kiüresedett. Boldogság és öröm nélkül éli elfásult, szürke életét. És mindezek tetejébe azok árulják el és esküdnek össze ellene, akikről soha nem gondolta volna…

    Vajon az ott töltött napok során hagyja, hogy életét – ahogy eddig is – a körülmények alakítsák, vagy visszaveszi az irányítást felette? De negyvenen túl megérdemli újra a boldogságot, akár egy új szerelmet?

    A történet rámutat, hogy egyes kezdetek véget érnek, és a végek kezdetté válnak, és hogy nemcsak a gonoszság, de a jóság is körbevesz bennünket. A Szabadkán, Szegeden és Szarajevóban játszódó regény sodró lendületű, olykor meditatív alkotás, amely bepillantást enged az 1990-es években dúló délszláv háború megrázó és drámai eseményeibe is.

    Pap Éva nagy sikerű Mielőtt lemegy a nap című művének folytatásában együtt élhetjük át a szereplőkkel a szenvedést, a félelmet, a reményt és az örömet, és részt vehetünk egy belső utazáson is.

    “Egy újabb remekmű a szerzőtől.” – Angela Murinai író


  • Akció!
    72,00 lei 64,80 lei
     új 2 munkanap 

    A “Milyen a hangja? – Munkagépek” című könyv elkalauzol a zajos építkezések világába, ahol minden gépnek saját jellegzetes hangja van. Ismerd meg a kotrógépek, dömperek, toronydaruk és buldózerek működését, és hallgasd meg, hogyan dolgoznak a legkeményebb körülmények között is. A könyv ideális választás a kis géprajongóknak, akik szeretnék közelebbről megismerni ezeket a lenyűgöző eszközöket!


  • 36,00 lei
     új 2 munkanap 

    “A népszerű Keress, találj, mesélj! böngészősorozat „kistestvére”, a Mini Keress, találj, mesélj! még kisebbeknek készült, akár 1 éves kortól lapozgathatják. Ennek megfelelően e kötetek kisebb méretűek és terjedelműek, és kevésbé részletgazdag az illusztrációjuk, mint az eredeti Keress, találj, mesélj! böngészősorozat tagjainak.
    E kötetben a kicsik megtalálják kedvenceiket – a ház körül, a tanyán, az erdőben, a tóparton és az állatkertben élő legismertebb állatokat. A könyvben szereplő jelenetek ösztönzik a kisgyerekeket, hogy megkeressék és nevükön nevezzék a látott dolgokat.”


  • Akció!
    42,00 lei 37,80 lei
     új 2 munkanap 

    Neked is van olyan napod, amikor minden rosszul sikerül? Misinek ma egyszerűen semmi sem jön össze. Nem elég, hogy el kellett költözniük, és most új iskolába kell járnia,

    nem elég, hogy már megint egyedül ébred, mert anya és a tesói már elmentek, nem elég, hogy komoly bajt csinál a boltban, ráadásul még az állatmenhelyet is be akarják zárni, és talán régi barátját, Bundást sem láthatja többé! Nagyon úgy fest, hogy ennél rosszabb már nem is lehetne. Vagy lehet, hogy Misi túl sötéten látja a dolgokat? Lehet, hogy a végén kiderül, hogy ez mégiscsak egy jó nap?

    A Pagony 9-12 éveseknek szóló sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. Van és lesz köztük magyar és külföldi, fantasy, kaland- vagy éppen detektívregény – ami mindegyikben közös, és amit garantálunk: ezeket a könyveket jó olvasni!


  • Akció!
    29,00 lei 26,10 lei
     új 2 munkanap 

    Mit esznek a békák? Van-e kedvenc ételük a szarvasoknak,
    és mi az, ami hátul kijön belőlük? Az erdőben nincs illemhely!
    Peter Wohlleben elárulja, melyik állat szereti a füvet,
    melyik a gyümölcsöt, és melyik a rovarokat.

    KEZDŐ OLVASÓKNAK
    – Nagy méretű betűk
    – Egyszerű szavak, mondatok
    – Sok színes kép


  • Akció!
    38,00 lei 34,20 lei
     új 2 munkanap 

    Hű, de csúnya vagyok!
    Förtelmes, belátom!
    A legcsúnyább állat
    vagyok a világon!

    Hogy mi a közös a gnúban, a foltos hiénában, a füles keselyűben, a varacskos disznóban és a marabuban? Ők az öt csúfság, akit senki sem szeret.
    Vagy mégis?
    Kiderül Julia Donaldson szokásosan vicces meséjéből!


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

  • Akció!
    68,00 lei 61,20 lei
     új 2 munkanap 

    Emily Gilbert, aki a gyerekkorában szerzett önértékelési zavarát igyekszik leküzdeni, egy véletlen találkozás és egy fogadás elvesztése után máris a bohém, jóképű Rhys karjában találja magát. Emily enged a kísértésnek, felülemelkedik a félelmein és megízleli a szerelem mámorító ízét. Ám egy váratlan esemény hatására a két fiatal útjai hamarosan szétválnak.
    Rhys Downey-t, a léha, szexi félistent sosem érdekelték a társadalmi elvárások. Tíz éve már, hogy kötöttségektől mentes, szabad életet él sikeres vállalkozóként, amikor barátai felkérik, hogy az általuk működtetett alapítványnál legyen óraadó gitároktató. Ekkor még ő sem sejti, hogy egyetemi szerelme újbóli felbukkanásával kezdetét veszi élete legizgalmasabb, legszenvedélyesebb, ugyanakkor legkockázatosabb kalandja.
    Mennyi fájdalmat és haragot bír el egy szerelem?
    Olivia Brice Rhys-sorozatának első részében egy érzelmekben bővelkedő, két idősíkban játszódó történetet tár elénk, amelyben bemutatja, milyen következményekkel jár az, ha mások elvárásai szerint éljük az életünket, illetve mekkora befolyással bír a jövőnkre a gyermekkorban átélt lelki bántalmazás. Az írónő rávilágít egy olyan életfelfogásra is Rhys világán keresztül, amely kizárja a külsőségek elsőbbrendűségét, és amivel a jókedv garantált.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Öt fiatal a 21. század első negyedében. A múltjukat kiradírozták, a jelenük megfoghatatlan, a jövőről fogalmuk sincs.

    A tizennyolc éves Rami és barátai hazájában egy láthatatlan állami szerv irányít mindent: a Hivatal. Az állampolgárok hármas, karszalagokkal jelzett kasztrendszerben élnek, de végül is ez nem olyan vészes, igaz? A suliban legalább nem kell megfeszülni (naná, mert csak propagandaterjesztő népiskolák működnek), bármilyen szakmát választhat az ember (kivéve, ha valami kreatívra vágyik), a párkapcsolatokat pedig kimondottan támogatják (már ameddig a családalapítás a céljuk).
    Szóval igen, mégiscsak nagyon vészes a helyzet, és Ramiéknak elegük lesz ebből a kilátástalanságból, meg hogy nem dönthetnek szabadon a jövőjükről. Elhatározzák, hogy a maguk módján lázadnak fel az elnyomás ellen, akkor is, ha ezzel kockáztatják a saját, a szerelmük és a családjuk biztonságát.


  • 70,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy óriási narvál veszélyezteti a hajókat a tengereken. Néhány bátor férfi ki akarja deríteni az igazságot, közben azonban olyan tapasztalatokra tesznek szert, amely egész életüket megváltoztatja…
    A Nemo kapitányban számos, meghökkentően valós leírással találkozunk a tengeri élővilágról, és olyan találmányokról olvashatunk, amelyek Verne idejében még nem is léteztek, vagy léteztek, csak az író képzeletében már továbbfejlesztette őket. Ilyen a regény elektromos tengeralattjárója vagy a búvárruha…


  • Akció!
    95,00 lei 85,50 lei
     új 2 munkanap 

    A történetek hoztak össze bennünket.
    A könyvek terjesztették el eszméinket és hiedelmeinket.
    Az internet végtelen tudást ígért.
    Az algoritmus kiismerte titkainkat, és egymás ellen fordított bennünket.
    Mit tesz majd a mesterséges intelligencia?

    Napjainkban zajlik az emberiség történetének legnagyobb információs forradalma. Ha meg akarjuk érteni, minek is vagyunk a részesei, előbb azt kell megértenünk, hogyan jutottunk el idáig. Homo sapiensnek, bölcs embernek neveztük el a fajunkat – de ha annyira bölcsek vagyunk, miért pusztítjuk önmagunkat? Hogyan sodródtunk az ökológiai és technológiai öngyilkosság peremére? Az emberiség ereje abban áll, hogy képes a világméretű együttműködésre. Csakhogy az együttműködés szövevényes hálózatát a legkönnyebben fikciók, fantáziák és hazugságok tömeges terjesztésével lehet létrehozni és fenntartani.
    A 21. században a mesterséges intelligencia válhat a hazugságok új hálózatának középpontjává, és azt is megakadályozhatja, hogy a jövő nemzedékei akár csak megkíséreljék leleplezni hazugságait és fikcióit. A történelem azonban nincs előre megírva, és a technológia fejlődése is tőlünk függ: ha tájékozottak vagyunk, és jól döntünk, elkerülhetjük a legrosszabb végkifejleteket. Ha ugyanis nem tudnánk változtatni a jövőn, akkor mi értelme volna egyáltalán beszélni róla?


  • 33,00 lei
     új 2 munkanap 

    Kukkants be egy odúba, méhkasba, fák lombjába vagy éppen a tengerfenékre, és nézd meg, milyen állatok élnek ott. A gyönyörűen illusztrált könyv minden oldala kihajtható fülekkel, bájos rajzokkal és sok-sok tudnivalóval varázsolja el észrevétlenül a legkisebbeket. Rengeteg tudnivaló és érdekesség az állatok életéről, mindennapjairól könnyen érthető stílusban. A Nézd meg! sorozat további köteteit se hagyd ki! Nézd meg, milyen az éjszaka, milyen egy kert vagy hogy milyen egy farm!!


  • Akció!
    35,00 lei 31,50 lei
     új 2 munkanap 

    A PATKÓKERT LOVARDÁBAN MINDIG TÖRTÉNIK VALAMI!
    Tom és barátai – Alex, Kate, Jess és Rosie – minden szabad percüket a lovak körül töltik. A lovarda tulajdonosai, Nick és Sarah nagy szeretettel és végtelen türelemmel tanítgatják őket.

    Egy nap Tom óriási hírrel érkezik a lovardába: unokatestvére egész nyárra külföldre utazik, és erre az időre Tomra bízza csodálatos lovát, Miszter Mázlit. Nick is örül, hogy a tavalyi versenyszezon sztárja hozzájuk kerül, hisz a jó természetű lónak még a tehetségesebb tanítványok oktatásában is szerepe lehet.
    Ám amikor Mázli megérkezik, Nickre és Tomra nagy csalódás vár: a ló ápolatlan, ráadásul rendkívül ideges, kis híján szétrúgja a lószállítót. Így nem ülhet rá senki, hiszen életveszélyes.
    Vajon sikerül Tomnak elérnie, hogy Mázli újra a régi önmaga legyen? És mi lesz, ha az undok Georgina visszatér?

    “Utólag visszagondolva Tom nem tudta felidézni, mikor csúszott ki a kezéből az irányítás. Mázli mintha képzelt árnyaktól ijedezett volna, a fiú alig bírta megtartani. A páros már az ugráshoz készülődött, a ló felszegett fejjel száguldott az akadály felé.
    Aztán hangos horkantással, a farkát csapkodva megtorpant az akadály előtt, és kitört jobbra. Vad vágtába kezdett a karám mentén. Tomnak három kör után sikerült megfékeznie. Hamuszürke volt az arca.”


  • Akció!
    65,00 lei 49,00 lei
     új 2 munkanap 

    Tiltakozni vagy nem tiltakozni… Nem kérdés.
    Solange Pereirát, néhány héttel azelőtt, hogy elhagyná Washingtont a szebb kilátások reményében, unokatestvérei — az esküvőszervező Lina, és a sminkmester Natalia — meg-kérik, hogy segédkezzen nekik egy random pár nagy napján. Könnyű meló…, egészen addig, amíg Solange véletlenül tanúja nem lesz egy olyan szituációnak, ami meggyőzi arról, hogy a két fiatal nem egymásnak lett teremtve. Mit tehet egy vérbeli romantikus? Természetesen meghiúsítja az esküvőt, és gondoskodik róla, hogy a gyanútlan vőlegény ne kövesse el élete legnagyobb hibáját. Dean Chapman a füstbe ment esküvő után a munkahelyén fontos, előléptetéssel kecsegtető megbízást kap, de csak egy feltétellel: ha fel tud mutatni egy komoly barátnőt. A kiszemelt lány belemegy az őrült és rizikós játékba, elkezdődik hát a kamurandizás. Az egész románc csak színjáték — kizárt, hogy két ennyire különböző ember tényleg egymásba szeressen, nem igaz?
    Mia Sosa első regénye, A legrosszabb esküvői tanú imádni való szereplőinek a története folytatódik ebben a szintén fergeteges romantikus komédiában.
    Dean Chapman a füstbe ment esküvő után a munkahelyén fontos megbízást kap, de csak egy feltétellel: ha fel tud mutatni egy komoly barátnőt. A kiszemelt lány belemegy a játékba, elkezdődik hát a kamurandizás.
    Az egész románc csak színjáték, kizárt, hogy két ennyire különböző ember tényleg egymásba szeressen, igaz?


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    72,00 lei 64,80 lei
     új 2 munkanap 

    “Menj vissza oda, ahonnan jöttél.”

    Manila Abbott vágya, hogy feldolgozza anyasebét, és végre elengedhesse a fájó múltat. Ezért édesanyja egykori lakóhelyén, Új-Zélandon próbál válaszokra lelni, és közelebb kerülni a nőhöz, akivel a kapcsolata sosem volt felhőtlen. A sziget azonban nem várt titkokat rejt, amelyek a felszínre bukkanva még jobban felforgatják a lány életét.

    Valaki a csontvázakat mindenáron a szekrényben akarja tartani, és ezért még Manilát is képes megfenyegetni. Vajon elég bátor lesz, hogy folytassa a nyomozást az anyja múltja után? Hogyan hat az örökölt sors egy ember életére? Valamint milyen változások történhetnek a régi sérülések és traumák feloldásával?

    Ludányi Bettina regénye egy romantikával megfűszerezett lélektani dráma, amely a családi titkok és a szülői terhek témáját dolgozza fel. Az emberi psziché rejtelmeiben barangolunk a főhősnővel, közben pedig a saját mélységeinkbe is leláthatunk.

    “Igazi Ludányi Bettina-könyv” – Lizzyke olvasó kuckója


  • Akció!
    70,00 lei 63,00 lei
     új 2 munkanap 

    Beth Bailey kislány kora óta szerelmes legjobb barátja bátyjába, Markba. Sosem adta fel a reményt, hogy a férfi idővel viszontszereti majd. Azonban Beth már harmincöt éves, és azon a napon, amikor Mark egy másik nővel köti össze az életét, végre elfogadja, hogy tovább kell lépnie.

    Beth álma, hogy hozzámenjen élete első szerelméhez, véget ért, de a másik, még nagyobb vágya továbbra is elérhető közelségben maradt: anyává válni. Miután nagyon korán veszítette el a szüleit, semmit sem szeretne ennél jobban az életben, és semmi sem állíthatja meg, hogy valóra váltsa ezt az álmot.

    Váratlan fordulatokkal teli öt év leforgása alatt Beth megdöbbentő felismerésre jut a családról, barátságról, a szeretetről, és ami a legfontosabb, saját magáról a boldogsághoz és – reményei szerint – az anyasághoz vezető, rögös úton.

    Kitty Johnson regénye szívmelengető történet anyaságról, barátságról, a továbblépésről és a szeretet minden formájáról.


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    Végre megenyhült egy kicsit az idő, és Pettson meg a kandúrja immár nyugodtan készülhetnek a karácsonyra: kivághatják a fenyőfát, elmehetnek bevásárolni, és megsüthetik a kedvenc mézesüket. Ám mindehhez először el kell takarítaniuk a havat az udvarról, sőt az öreg még néhány gallyat is tenni szeretne a lépcsőre. El is indulnak, hogy gyűjtsenek egy nagy rakásra valót az erdőben, de Pettsont ekkor hirtelen olyan rémes baleset éri, hogy alig bírja megmozdítani a lábát. Lehet, hogy semmi sem lesz az ünneplésből?


  • 12,00 lei
     új 2 munkanap 

    Itt a tavasz, jönnek a színek! Varázsold minél tarkábbá a kifestőben található kedves kis rajzokat!


  • Akció!
    38,00 lei 34,20 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    36,00 lei 32,40 lei
     új 2 munkanap 

    Végre beértek a kiskertben a sütőtökök! Induljon a tökfaragás és a töklámpáskészítés!

    Apa segít levágni a tököket a szárukról, Lili és Lotti megrajzolja az ­arcu­kat, anya pedig kivájja a tökök belsejét. Munka közben Lili talál egy gyönyörű pillangót – de a pillangó mozdulatlan. Mi történhetett?

    Igazi őszi mese Pitypanggal és Lilivel – sok vidámsággal és egy kis szomorúsággal.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Pogányok Herczeg történelmi regényeinek egyike, amely a honfoglalás korába vezeti el olvasóit. A regény témájának súlya és fontossága mellett történelmi dilemmákat is felvet: pogányság-e az őshit, barbárság-e az újhit, a kereszténység kierőszakolásának megakadályozása. Ennek a sokféle konfliktusnak, ellentmondásnak és ellentétnek az összegzése ez a regény, ahol a keresztény Európa tudása és szellemisége gőgjében kibékíthetetlen ellentétet mutat egy ősi nemzet kultúrájával szemben. Ez a kettősség tükröződik a regény fő alakjának, Márton papnak (aki nem más, mint Tonuzóba árvája, Alpár) vívódásában: maradjon-e keresztény pap, vagy térjen vissza nemzetéhez, és legyen vezérük. Hit és ösztön, lélek és test vívódik benne, az ösztön-szerelem és a lelki szerelem. A Pogányok többször is kimondja, hogy ez az élet-halál harc nem vallásháború elsősorban; a lelkek békétlenségének fő oka az emberi természettel, az egyenlőtlenséggel való nemtörődés. Márton pap, úgy tűnik, ki tudja egyenlíteni a két hit, a két vonzódás ellentétét, a besenyők szentje akar lenni, közöttük élni és Istent szolgálni. De Gellért püspök rádöbbenti arra, hogy ez nemcsak vallás, hanem életforma, erkölcs kérdése is. Márton nem pap és Alpár nem pogány, hanem mindenek felett: ember. Visszatérése a besenyőkhöz: emberi lázadás, és nem pogánylázadás. Márton pap és Alpár vezér párviadalából a szabadságszeretet, a hit és a remény kerül ki győzedelmesen.


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    Hálóra fel!
    Póki, Szellempók és Pörgő, vagyis a Pókcsapat tizenkét kalandja vár rád ebben az izgalmas kötetben! Lendülj velük akcióba, és hálóhintázz a New York utcáin randalírozó Rinó, Oki Doki vagy a Zöld Manó nyomában! Segítesz megakadályozni a gonosztevők galádságait? Csak így lehet biztonságosabb hely a város!


  • Akció!
    52,00 lei 46,80 lei
     új 2 munkanap 

    Pumukli egy pajkos kobold, aki mindig újabb csínyeket eszel ki. Mellette csupa izgalom az élet!
    Melyik gyerek ne akarna egy ilyen osztálytársat? Pumukli csak eszesedni szeretne, de amint beteszi a lábát az iskolába, minden a feje tetejére áll! A kilenc új mese vidámabbá teszi az iskolavárást, az iskolásokat pedig megnevetteti, hiszen ki ne ismerne rá magára
    ebben-abban a kis kobold alakjában?


  • Akció!
    42,00 lei 37,80 lei
     új 2 munkanap 

    A gonosz Egor újra és újra támadást indít a Varázslatok Földje ellen, és a hercegnőkre vár a feladat, hogy megküzdjenek a sötét erőkkel. Samah, Nives, Yara, Kalea és Diamante minden áldozatra készek, hogy megvédjék birodalmuk békéjét. Az ő bátorságukon múlik a Varázslatok Földjének és a Fantázia Birodalmának sorsa!

    A kötet tartalma:
    Rémisztő dolog történik az Akadémián: eltűnik egy diák! A Védelmezők késlekedés nélkül a keresésére indulnak, ám döbbenten fedezik fel, hogy a háttérben ezúttal nem a gonosz Egor áll. Egy egészen új ellenséggel kell megküzdeniük – olyasvalakivel, akiben korábban teljesen megbíztak!


  • 72,00 lei
     új 2 munkanap 

    KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS

    Lily Calloway szexfüggőként kénytelen a lehetetlenre vállalkozni: kilencven napig meg kell tartóztatnia magát a szextől.

    Lily mindennapjait vágyak és fantáziálások teszik ki, míg Loren Hale lassan kezd kigyógyulni az alkoholfüggőségéből. Lily eltűnődik, vajon a fiú tudja-e, hogy ő micsoda szörnyeteg, mert minél tovább marad hű Lorenhez, a szexfüggése annál inkább eluralkodik az életén.

    Haladás, Lily erre törekszik. De azzal, hogy próbál közelebb kerülni a családjához, akik nem tudnak a szexfüggőségéről, még nagyobb akadályokat gördít maga elé, Amikor több időt tölt a legkisebb húgával, többet tud meg róla, mint amit valaha is képzelt, és megérzi, hogy Daisy és Ryke Meadows között valami nyugtalanító kapcsolat van.

    Lilynek és Lo-nak rendellenesen működő kapcsolatuk kiegyensúlyozatlansága és bizonytalansága miatt szükségük van arra, hogy a távolság áthidalására megerősítsék a kötelékeiket. De fizikai érintkezés híján ez lesz a legnehezebb próbatétel a gyógyuláshoz vezető úton. Van szerelem, ami csak meglegyint minket. Van, ami a szívünkbe akaszkodik.


  • Akció!
    39,00 lei 35,10 lei
     új 2 munkanap 

    A nem kevés humorral fűszerezett történetek szemet gyönyörködtető illusztrációk nyomán kelnek életre a Rövid mesék az állatokról mesekönyv lapjain.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Szélkirálynő matrózai egy titokzatos hajóról suttognak, ami legénység nélkül vitorlázik a tengeren. Vajon tényleg létezik a szellemhajó? Ha igen, ki irányítja? És miért lepnek el a közelében mindent a szundiszúnyogok? Ruminit természetesen nem hagyja nyugodni a rejtély, és Balikóval együtt vakmerő felderítőútra indulnak


  • 40,00 lei
     új 2 munkanap 

    Rumini és az apukája a Szélvész fedélzetén nyaralni indulnak a déli szigetekre, ám útközben kalózok fogságába esnek. Vajon sikerül legyőzniük a túlerőt, és kiszabadulniuk? Lesz, aki segít nekik a kopár, sziklás Kondor-szigeten?


  • Akció!
    55,00 lei 49,50 lei
     új 2 munkanap 

    Lánynak születtek, de meg sem fordult a fejükben, hogy emiatt be kellene érniük a fiúkénál szűkebbre szabott lehetőségekkel. Ha kellett, elfogadták, hogy csak függöny mögé rejtve vehetnek részt az egyetemi előadásokon, hogy kigúnyolják őket a férfiak, hogy álruhába kell bújniuk, hogy megállás nélkül gyereket várnak, mégsem tévesztették szem elől a céljukat. Nem mindig jártak sikerrel, de soha nem adták fel. Tanítottak, írtak, festettek, muzsikáltak, gyógyítottak, dolgoztak. Valóban a saját útjukon jártak, rendíthetetlenül és bocsánatkérés nélkül.
    A kötet lapjain tizenöt nő portréja bontakozik ki, az 1500-as évek elejétől az 1800-as évek közepéig. Olyan személyiségeké, mint Katharina von Bora, Luther felesége és a reformáció legtehetségesebb topmenedzsere; Anna Maria van Schurmann, a 17. századi Európa legokosabb asszonya; Maria Sibylla Merian, a rovartan tudományának megalapozója és lélegzetelállító illusztrációk alkotója; Johanna Schopenhauer, az első sikeres hivatásos írónő; vagy épp a rézrozsdazöld festéket termelő montpellier-i nők, akik a 18. században felszámolták a két nem fizetése közötti bérszakadékot.
    A modern női történetírás szerint Anna Melanchthon élete azt példázza, hogy a szellem szabadságát hirdető, az embert önállóan dönteni és gondolkodni képes lénynek tekintő humanizmus kizárta a nőket abból, hogy ennek az ideálnak megfelelően éljenek és válasszanak hivatást. Annát, aki a képzettségénél és az adottságainál fogva feltehetően legalább annyira alkalmas lett volna professzornak, mint a férje, még csak hallgatónak sem vették volna fel. Az első, német egyetemen doktoráló nő (és egyben az első német orvosnő), Dorothea Christiane Erxleben, 1754-ben Halléban kapta meg a diplomáját, miután Nagy Frigyes porosz király felszólítására az egyetem kénytelen volt levizsgáztatni őt. Ám ő sem hivatalos medikushallgatóként, hanem orvos édesapjától sajátította el a szakmája elméleti és gyakorlati tudnivalóit. A társadalmi elvárások és a biológiája foglyaként Anna Melanchthon soha nem tudta bebizonyítani, mire lett volna képes, ha akadémiai karriert futhat be.
    MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. A regényeiben megszokott módon a Saját utakon lapjain is fordulatos kultúrtörténeti utazásra hív, ám ezúttal kitalált alakok helyett valós múltbeli személyiségekkel


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Te is természetbúvár vagy? Vagy szeretnél az lenni? Tudod, melyik állat színe változik fehérre télen? Tudod, mi a különbség a sáfrány és a nárcisz között? Tudod, melyik rovar képes 200 szárnycsapásra egy másodperc alatt? A természetben jó! Hiszen az egészséges testmozgáson túl rengeteg hasznos és érdekes ismeret is vár bennünket az erdőkben, a mezőkön, de akár a parkokban vagy a városok utcáin is. Az állatok és a növények mindenhol jelen vannak a környezetünkben. Ez a könyv az ismeretanyagon túl abban is segít, hogy hogyan tudjuk megfigyelni őket, és hogyan segíthetünk megvédeni a természetes élőhelyeiket.


  • 42,00 lei
     új 2 munkanap 

  • 32,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy fiatal lány érdekes szerelmi történetét meséli el nekünk Herczeg Ferenc ebben a regényében, igényes szépirodalmi stílusban megírva.
    Simon ezredes, aki nagyon szereti az ő Zsuzsáját, konok makacssággal kétféleképpen ítéli meg a nőket: egyrészt mint családapa, aki irgalmatlan határozottsággal lép fel a tiszta családi életet beszennyező kalandokkal szemben, másrészt pedig mint egy családi kötelezettségeken kívülálló férfi, aki a bukott nő minden vétkét megbocsátja, ha a szerelmese lesz.
    Az író szereti hőseit, ezért sorsukat a boldog életút felé tereli; mindeközben bepillantást nyerünk a természet rendje szerint élő falusi emberek, valamint a bohém, hiú, kapzsi és léha életet élő városi dzsentrik életébe is.


  • Akció!
    70,00 lei 63,00 lei
     új 2 munkanap 

    1944-ben, amikor a városban megkezdődik a gettósítás, egy kolozsvári orvosnő a dajkára bízza gyermekét. Erzsi és a férje kétségbeesetten ügyelnek rá, hogy sem a szomszédoknak, sem a rokonoknak ne tűnjön fel a pár hónapos csecsemő jelenléte, míg reménykedve várják a háború végét. Tompa Andrea regénye ennek a gyermeknek a sorsát követi végig, ahogy a főhős mindenféle kerülőutakon kerül kapcsolatba a saját történetével.

    “Aki ismeri önmagát, a saját sorsát, az megmenti a világot.”


  • Akció!
    15,00 lei 13,50 lei
     új 2 munkanap 

    Ebben a matricás foglalkoztatóban számos ismert és kedvelt mondókát és hozzájuk kapcsolódó feladatot találsz, amelyek segítségével egyszerre fejlesztheted gyermeked ritmusérzékét és kézügyességét!


  • Akció!
    70,00 lei 63,00 lei
     új 2 munkanap 

    Vajon miképp alakul egy szűz lány és egy röplabdás srác “barátság extrákkal” kapcsolata?

    Lucy Knightley
    Sokáig úgy gondoltam, hogy képtelen vagyok szerelembe esni. Defektesnek éreztem magam, amiért egyetlen srác sem hozta felszínre azt a lángot, amit a korombeliek már legalább egyszer átéltek életük során. Így hát mindent vagy semmit alapon megkerestem a kommunikáció és médiatudomány szak leghelyesebb srácát egy olyan ajánlattal, amit talán még én magam sem gondoltam végig teljesen. De hát egyszer élünk, nem?

    Dominic Streep
    Nincs is annál megdöbbentőbb, mint amikor egy szűz lány arra kér, hogy legyél az alkalmi partnere. Márpedig Lucy ezzel a kéréssel fordult hozzám, én pedig szinte azonnal visszautasítottam. Egészen addig meg voltam győződve róla, hogy jó döntést hoztam, amíg szemet nem vetett Zane-re, a röplabdacsapatom feladójára. Attól a perctől fogva tudom, hogy a nemleges válaszommal nem mentettem meg, inkább egy sokkal nagyobb őrültségbe taszítottam.
    Azt pedig nem hagyhatom, hogy élete vélhetően legnagyobb hibáját vele kövesse el. Helyettem.

    Vörös Viktória a sikerlistás bestseller, az Ellenséges szobatárs szerzője, amely kevesebb mint egy év alatt átlépte a félmillió megtekintést a hazai Wattpaden.


  • Akció!
    18,00 lei 16,20 lei
     új 2 munkanap 

    A Számolj vissza… a szülinapodig egy bájos pop-up könyv, amelyben a kiscica izgatottan készül a születésnapjára. Segíts neki a tennivalókban, takaríts, díszíts, és készülj a nagy napra! A könyv gyönyörű illusztrációi és mozgó elemei garantáltan lekötik a kicsiket, miközben izgalommal várják saját születésnapjukat.


  • Akció!
    75,00 lei 67,50 lei
     új 2 munkanap 

    Szabadság nélkül nem érdemes élni.

    Godwin Baxternek az a tudományos ambíciója, hogy egy tökéletes társat alkosson önmagának. Álmai akkor látszanak beteljesedni, amikor rátalál a szépséges Bella holttestére a vízparton, akit egy Frankensteinhez méltó tudományos kísérlettel életre kelt. Nagyratörő terveit azonban meghiúsítani készül dr. Archibald McCandless, aki féltő szerelembe esik a teremtménnyel.

    De vajon mit gondolhat az egészről maga Bella?

    Ez a merész kísérletezőkedvvel és igaz szerelemmel átszőtt történet forgószélként sodorja olvasóját a Viktória királynő korabeli Skóciába. A kor klasszikus regényeinek szatírájaként megírt műből a végére szórakoztató politikai allegória kerekedik, amelyben a férfiúi vágyakozás és a függetlenségükért küzdő nők gondolatébresztő összecsapását tárja elénk az író.

    A Whitebread-díj és a Guardian szépirodalmi díj nyertese, Alasdair Gray talán egyik legzseniálisabb
    könyve egy kajánul vicces, posztmodern alkotás. A könyvből készült film világsiker lett. Hogy a legfontosabbakat említsük: 2 Golden Globe-díjat, 5 BAFTA-díjat és 4 Oscar-díjat nyert el az adaptáció, utóbbi két elismerésben részesült a filmen dolgozó magyar berendező is.

    “Gray megtalálta a módját, hogy tökéletesen lefesse a megrepedt, kissé kibillent valóságérzetet.” – Newsweek

    “Csodálatosan eleven, szórakoztató, szabadszájú és eszes történet.” – London Review of Books

    “Jövőbe látó, pompás nyelvezetű, ám botrányos mese.” – The Independent

    “A briliáns írói technika, az intellektuális képesség és a művészet ritka találkozása.” – Kirkus Reviews


  • 38,00 lei
     új 2 munkanap 

    Aranykönyv-díjas regény Barbara öt esztendeje megjárta a poklot. Az akkor tizenhét éves, mindent a pillanat szépsége alá rendelő lányt megkísérelték eltenni láb alól. Barbit a lehetőségek városáig, New Yorkig üldözi a múltja, ott igyekszik új életet kezdeni, tervei azonban sorra kudarcba fulladnak. A huszonéves lány vaskos hazugságokba burkolózva él, mígnem egy baljós éjszakán találkozik egy titokzatos, még nálánál is súlyosabb lelki terhet hurcoló férfival. Vajon sikerül megmenteniük egymást a sötétségtől? Krisz öt éve tartó, tökéletesen gondtalannak hitt párkapcsolata egyik pillanatról a másikra összeomlik. A kiábrándult fiú New Yorkba menekül, hogy tisztázza felkavart érzéseit. Éppen amikor a háta közepére sem kívánja a társaságot, a sors összehozza egy agyontetovált, illegális küzdősportot űző férfival. A titkoktól kemény álca azonban nagyon is sebezhető szívet takar, amely most könnyen megrepedhet. Barbibébi története öt évvel az első kalandot követően folytatódik! Mennyit változik az ember a felnőttkor küszöbét átlépve? Hogyan találunk valódi önmagunkra, pontosabban arra a személyre, akit majd néhány év múltán ismét átértékelhetünk? Áldozni kell-e a harmóniáért, és utóbbi egyenlő-e a boldogsággal? A legtisztább tükröt önmaguknak állíthatjuk, a kérdés, hogy van-e bátorságunk belepillantani.


  • Akció!
    40,00 lei 36,00 lei
     új 2 munkanap 

    A kis cumitündér pontosan tudja, melyik gyermek elég nagy ahhoz, hogy megváljon a cumijától. Minden este elindul, hogy összegyűjtse a cumijaikat. Csakhogy Manó egyszerűen képtelen elaludni cumi nélkül. Vajon a tündér tud neki segíteni?

    Bűbájos történet a cumitól való búcsúzásról.


  • Akció!
    48,00 lei 43,20 lei
     új 2 munkanap 

    Petey végre jó útra tér?
    Amikor nehéz idők járnak…
    …és a következmények kegyetlenek…
    …egy nem várt hős fog felemelkedni.
    “Meg tudsz változni, papa.”
    Mindenki imádja Szimatot!
    „Imádom együtt Szimatot és Cicakölyköt, remek párost alkotnak!”– Zoé
    „Iszonyú vicces ez a sorozat, közben persze izgalmas is, mert mindig meg kell menteni a világot.”– Beni
    „Alig várom, hogy Cicakölyöknek is legyen saját sorozata!”– Odett


  • Akció!
    48,00 lei 43,20 lei
     új 2 munkanap 

    Vajon Szimat végre megtalálta a tökéletes doromboló társat?
    Egy mese a jóról…
    …egy mese a rosszról…
    …egy mese a hősökről.
    “Szimatot mindenki szereti, ő a legnagyobb hős.” – Cicakölyök
    “Nem, én utálom Szimatot, mert okosabb, gyorsabb és ügyesebb, mint én, pedig csak egy bolhás kutya.” – Petey


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

  • 18,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ez a különleges kifestő varázslatos élményt nyújt a gyerekeknek!

    Csupán egy kis víz kell hozzá, és az ajándék ecsettel már lehet is festeni!

    A gyönyörű színek maguktól megjelennek, hiszen a lapok már tartalmazzák a láthatatlan festéket!


  • 24,00 lei
     új 2 munkanap 

    A kisiskolás kor egyik legnagyobb kihívása az olvasás elsajátítása. Az olvasástechnika és az olvasás sebességének fejlesztéséhez a szótagolás nagy segítséget ad az olvasással még csak barátkozó kisdiákoknak. A rövid, szótagolt mesék mellett a bájos rajzok színezése, a játékos feladatok sikerélményt nyújtanak, amik további olvasásra ösztönzik a gyerekeket.


  • 24,00 lei
     új 2 munkanap 

    A kisiskolás kor egyik legnagyobb kihívása az olvasás elsajátítása. Az olvasástechnika és a olvasás sebességének fejlesztéséhez a szótagolás nagy segítséget ad az olvasással még csak barátkozó kisdiákoknak. A rövid, szótagolt mesék mellett a bájos rajzok színezése, a játékos feladatok sikerélményt nyújtanak, amik további olvasásra ösztönzik a gyerekeket.


  • 24,00 lei
     új 2 munkanap 

    A kisiskolás kor egyik legnagyobb kihívása az olvasás elsajátítása. Az olvasástechnika és az olvasás sebességének fejlesztéséhez a szótagolás nagy segítséget ad az olvasással még csak barátkozó kisdiákoknak. A rövid, szótagolt mesék mellett a bájos rajzok színezése, a játékos feladatok sikerélményt nyújtanak, amik további olvasásra ösztönzik a gyerekeket.


  • Akció!
    15,00 lei 13,50 lei
     új 2 munkanap 

    A Szuper szafari oldalai biztosan elvarázsolnak majd! A részletgazdag képeken sokféle feladat, izgalmas rejtvény és rengeteg bogarásznivaló található. A kalandos feladványok mellett 70 db matrica garantálja a szórakozást. Azokat pedig, akik az összes feladatot megoldják, elismerő oklevél várja az utolsó lapon.


  • Akció!
    80,00 lei 72,00 lei
     új 2 munkanap 

    Figyelem: varázskönyvet tartasz a kezedben! Nyomd meg az állatok melletti szürke pöttyöt, és életre kelnek. Több mint 200 valódi állathang és 7 mesés élőhely várja, hogy felfedezd. Találd meg az állatokat a hangjuk alapján, és tanulj játszva a varázslatos hangoskönyv segítségével.


  • Akció!
    70,00 lei 63,00 lei
     új 2 munkanap 

    Éldekorált kiadás

    Erin Sterling nagy sikerű könyve, az Ex Hex – Csiribú, szerelem! szereplői, Gwyn és a hátborzongatóan jóképű Wells Penhallow visszatérnek, hogy megküzdjenek a varázslókat érintő újabb kihívásokkal és a köztük fellángoló mágikus vonzalommal.

    Gwyn Jones boldogan él a Észak-Georgia hegyei között megbúvó Sírvölgyben. Anyjával és unokatestvérével, Vivienne-nel nagyon jó csapatot alkotnak, a Boszorkánykonyha nevű boltja remekül megy, és a városka fiatal boszorkáit is sikeresen terelgeti. Elérkezik a halloween, és minden tökéletes, egy dolgot leszámítva: felbukkan Llewellyn ‘Wells’ Penhallow, Rhys Penhallow legidősebb bátyja.
    Miután Rhys boltot nyit éppen szemben a Boszorkánykonyhával, rádöbben, hogy Gwyn személyében veszedelmes vetélytársa akadt.
    A versengés hevében elcsattan egy váratlan, szenvedélyes csók, ezért úgy döntenek, inkább távol tartják magukat egymástól, mágikus vonzalom ide vagy oda. Ám a városkába hamarosan titokzatos boszorkánytársaság érkezik, és Gwyn varázsereje fogyatkozni kezd. Nem marad más választásuk: össze kell fogniuk Wellsszel, hogy kitalálják, mi a boszorkányok szándéka, és hogyan szerezhetik vissza a lány bűbájos képességeit, mielőtt túl késő lenne.


  • Akció!
    52,00 lei 46,80 lei
     új 2 munkanap 

    VIGYÁZZ, MIT KÍVÁNSZ, MERT MÉG A VÉGÉN VALÓRA VÁLIK!
    Lucy Hartnál senki sem tudja jobban, milyen érzés úgy felnőni, hogy a szülei nem szeretik. Elhanyagolt és magányos gyermekkorában a könyvekben talált menedékre. A kedvence Jack Masterson Az Órák szigete-sorozata volt.
    Most, huszonhat éves pedagógiai asszisztensként megoszthatja az olvasás szeretetét az okos kisdiákokkal, különösen a hétéves Christopher Lambbel, aki szülei tragikus halála után árván maradt. Lucy bármit megadna, hogy örökbe fogadhassa a kisfiút, ám a családdá válás lehetetlen álomnak tűnik. Amikor Lucy már majdnem feladná, Jack Masterson bejelenti, hogy végre írt egy új könyvet. Ami még ennél is jobb, hogy az egyetlen példányt egy általa, a saját otthonában, a valódi Órák szigetén rendezett versenyen lehet csak megkaparintani. Lucy egyike annak a négy szerencsésnek, akik versenybe szállhatnak a hőn áhított kötetért. Ha nyerni tudna, megoldódna az összes problémája. De Lucynak előbb meg kell küzdenie a könyörtelen könyvgyűjtőkkel, ravasz ellenfelekkel és a zavarba ejtően jóképű és mindig morcos Hugo Reese-szel, Az Órák szigetének illusztrátorával. Eközben Jack “a Mesterelme” Masterson olyan fordulatot tervez, ami örökre megváltoztathatja mindannyiuk életét…
    TikTok-szenzáció! #BookTok, #OlvassEgyJót
    “Szívmelengető és letehetetlen történet a családalapításról, a közöny felett győzedelmeskedő szerelemről és egy jó könyv világmegváltó erejéről.”
    – Melissa Albert, író –
    ENGEDD, HOGY MAGÁVAL RAGADJON!
    Szereted a fantáziadús, érzéki, tartalmas könyveket?
    Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!
    Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül!


  • Akció!
    80,00 lei 72,00 lei
     új 2 munkanap 

    Vincenzo Visconti a gazdag toszkánai borbirtokosok fényűző életét éli: díjnyertes borok, gyönyörű barátnők, hajnalig tartó tivornyák. Egy nap azonban minden megváltozik. Balesetet szenved, és tolószékbe kényszerül. Szabadságának elvesztését képtelen feldolgozni, kiállhatatlanná válik, és mély depresszióba zuhan.

    A nigériai származású Amira élete is fenekestül felfordul, amikor kislányként embercsempészek fogságába kerül. Később híres modellé válik, és bár látszólag boldog életet él, a sikerért drága árat kell fizetnie. Az alvilág elől menekülve egy mesébe illő borvidék lugasai alatt talál menedékre. Az idilli, napsütéses környezetre csupán egyvalaki vet árnyékot: Vincenzo Visconti, aki mindent elkövet annak érdekében, hogy eltávolítsa a szókimondó lányt a birtokról.

    Anne L. Green regénye két megtört ember fejlődéstörténete, amelyben egymás ellen vívnak küzdelmet, de valójában önmagukkal harcolnak. Rávilágít arra, nincs édesebb diadal, mint a legnehezebb időkben győzelmet aratni gyengeségeink felett.

    “Gyönyörű tájon játszódó romantikus történet.” – Lizzyke olvasókuckója