Kosár megtekintése “A füredi gyermek” a kosárba helyezve

1–52 / 175 találat

  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Koroktól és hovatartozástól függetlenül az embert mindig is foglalkoztatták létezésének alapkérdései. A halál és halhatatlanság, az élet és halál, a múlandóság és öröklét perspektívái ma éppúgy kihívást jelentenek, akkor is, ha ezekkel a nyugati ember rendszerint csak kivételes helyzetekben szembesül.

    A keleti bölcsesség egyik kincsestára, a buddhizmus olyan eszméket őrzött meg a jelenkor számára, amelyek világunk “tudós értetlenségének” elosztásával képesek létezésünk mélyebb forrását feltárni. Nem újabb elméleteket, elvont teóriákat kíván adni, hanem minden körülmény között megőrzendő tudást, minden korlátoltságot és kötöttséget felszabadító erőt.

    A jelen kötet a buddhizmus fő területeit és iskoláit veszi szemügyre, ahogyan kezdetektől fogva napjainkig kialakították önálló tanrendszerüket. A keleti eszmék színes és érdekfeszítő világának bemutatásával a könyv egy több, mint kétezer éves hagyomány elevenségét tárja elénk. Az eszmék életre keltése és a mindennapi életbe való átültetése már az olvasó feladata, a kötet e folyamathoz és benső átalakuláshoz kíván támpontot adni. A sok esetben egzotikusnak és távolínak tűnő tanításokba a mai embernek is megragadható szemléletmódok segítségével vezet be.

    Dr. Németh Norbert, PhD MCU (sz. Győr, 1969). 1991-ben az akkor alakuló A Tan Kapuja Buddhista Főiskola első évfolyamának hallgatója. Később tibeti nyelvi és kultúrtörténeti szakirányon mesterszintű képesítést (2010), majd a thaiföldi Mahachulalongkornrajavidyalaya Egyetemen (MCU) buddhista tanulmányokból PhD végzettséget szerzett (2018), jelenleg a Fő iskola adjunktusa.


  • Akció!
    55,00 lei 49,50 lei
     új 2 munkanap 

    “A tornyon egy ablak sem volt.
    A vastag ajtó fából meg fémből készült. És persze őrizték is. Nikolas ott ült a dohos cellában, és úgy érezte magát, mint a légy, amelyik légypapírra ragadt. Odakint várta a világ erdőkkel, tavakkal, hegyekkel és reményekkel, de ez a világ már másoké volt, őt kizárták belőle. Innen egyszerűen nem lehet kijutni. Furcsa módon mégsem érzett elkeseredettséget. Egy kicsit talán félt, de a szíve mélyén reménykedett. Kuncogni kezdett magában.
    Képtelenség. Erre gondolt hát Topó apó, jött rá Nikolas. Ez a varázslat lényege, nem igaz? Hogy a képtelenség elképzelhetővé válik.
    Vajon ő, Nikolas is képes lenne varázsolni?”

    Vajon a Télapó is volt kisfiú? Kik voltak a szülei? És hogyhogy nem öregszik? Miért titokban oson be a házakba? És mióta repülnek a szarvasok?! Kik azok a koboldok, és egyáltalán, milyen egy Igazmondó Glimpi?
    Ha ezek a kérdések régóta fúrják a te oldaladat is, ez a könyv neked szól. Végre mindent megtudhatsz, méghozzá a leghitelesebb forrásból! Készen állsz, hogy megismerd Nikolas kalandokkal, hóval, csupa lehetetlennek hitt dologgal (és még több hóval) teli történetét?
    Akkor kezdődjék a karácsonyi varázslat!
    A regény alapján készült film a NETFLIX műsorának egyik legszebb karácsonyi filmje.
    MATT HAIG (1975) számtalan díjnyertes felnőtt- és ifjúsági regény szerzője, forgatókönyvíró, újságíró. Könyvei közel harminc nyelven olvashatók.

    “Matt Haig visszacsempészi a karácsonyba az önfeledt boldogságot.” – Jeanette Winterson

    “A tündérmese és a népmese lenyűgöző, varázslatos keveréke.” – Francesca Simon


  • Akció!
    75,00 lei 67,50 lei
     új 2 munkanap 

    A vér és a név kötelez – évszázadokon át.

    Oroszy Mihály élete gyökeresen megváltozik. A füredi lány-sorozat lezáró kötetében a 18. század most megmutatja könyörtelenebb arcát is: a felvilágosodás korszaka még a látóhatáron sincs, a feudális rend igazságtalanságai nyomorítják a köznépet. A földesurakkal szembeni elégedetlenség egyre nagyobb, a Dunántúl a jobbágyfelkelések küszöbén áll.

    A füredi földesúr ennek ellenére bizakodón tekint a jövőre, eltökélten készül élete legnagyobb utazására – egy más időben, egy másik világban kíván új életet kezdeni. Vajon sikerül-e fordítani a sorson?

    Almássy Anna rádöbben, férje terve talán nem is csak egy lehetőség, hanem az egyetlen út, ami járható. Vajon le lehet győzni az időt?

    Karády Anna romantikus regényében ismét Balatonfüredre kalauzolja az olvasókat, miközben megmutatja, hogy nincs olyan akadály, amely az igaz szerelem útjába állhat. A füredi lány-sorozat harmadik részében a jelen és a múlt szálai még jobban összefonódnak, amivel kezdetét veszi egy újabb, váratlan eseményekben bővelkedő kalandos utazás.


  • Akció!
    19,00 lei 17,10 lei
     új 2 munkanap 

    Három cica játszik az udvaron: egy fekete, egy szürke meg egy fehér. Kalandjaik során hol fehérré válnak, hol pedig feketévé. Mit gondoltok, visszakapják végül eredeti színüket?


  • Akció!
    30,00 lei 27,00 lei
     új 2 munkanap 

    A válaszok e könyv lapjain találhatók.

    A Hívás egy spirituális kaland, találkozás az igazsággal, bölcsességgel és erővel, amellyel valamennyien együtt születünk.

    A válás és egy magánéleti összeomlás szélén Arjun egy szádhu, szent ember tanácsára elutazik a Himalájába. A szádhu megjósolja, hogy a Hemkund Sahibhoz (egy nagy tiszteletben álló szikh szent helyhez) tett utazás, ami egyben zarándokút is, összehangolja majd a céljával, és örökre megváltoztatja az életét.

    A hegyekben minden lépés titkokat és próbatételeket rejt, amik segítenek Arjunnak, hogy azzá váljon, akivé nem akart: önmagává. Lefoszlanak róla a tettetések, hamisságok, zavarodottságok és valótlanságok, miközben kénytelen felszámolni azt a zűrzavart, amivé az életét tette.

    Az, ami a valóságtól való elszakadásnak indult, lehetőséget nyújt, hogy megszabaduljon a maga teremtette boldogtalanság egyre szűkülő örvényéből. A könyv spirituális meglátásokkal és könnyed humorral segít abban, hogy megtaláljuk az életcélunkat, a hivatásunkat, a hangunkat és ki tudja, talán még a valódi énünket is.

    8 nemzetközi díjjal kitüntetett, több mint egymillió példányban eladott bestseller, egy igazi spirituális mestertől.


  • Akció!
    42,00 lei 37,80 lei
     új 2 munkanap 

    – Akkor segíts megtalálni a gyűrűt! – förmedt rá türelmetlenül a fekete bagoly. – Azt javaslom, hagyjuk abba a nyavalygást, és lépjünk a tettek mezejére!
    – Az hol van? – bámult az ökör, de senki sem felelt neki.
    – Tud valaki az eltűnt gyűrűről? – nézett körül szigorúan a bagoly.
    Az állatok a fejüket rázták, ám ekkor félszegen előállt Bodza.
    – Én tegnap elcsatangoltam, ezért nem változtam vissza szoborrá veletek együtt.
    – Hogy tudtál a helyedről elmozdulni? – rivallt rá a fekete bagoly.
    – Nem tudom, csak vitt a lábam – hajtotta le a fejét Bodza.
    – Én sejtem! – emelte fel egyik szárnyát a szürke bagoly. – Jár ide egy kislány, aki nevet adott neki! Aki nevet kap, megerősödik. Ezért tudott elszaladni.
    – Lehetséges – hagyta rá mogorván a fekete bagoly. – De most már azt mondd, megtudtál-e valamit odakint…

    Berg Juditnak, a József Attila-díjas írónak, a Hisztimesék szerzőjének, Rumini és Alma megteremtőjének új könyvében éjszakánként szó szerint életre kelnek a budavári Mátyás-templomot díszítő állatok, gorgók, sárkányok ̶̶ meg Bodza, a királysírt őrző kőkutya. S többé vissza sem változhatnak, hacsak időben meg nem találják a templom hollójának a nagy viharban eltűnt gyűrűjét.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Nem lehetsz házas anélkül, hogy időnként
    ne akarnád megölni a társad…

    Vibráló, mesteri látkép egy tragikusan rosszra fordult házasságról
    – egy házasságról, tele számtalan titokkal…

    “- A feleségem! Azt hiszem, meghalt!”

    Matt kétségbeesetten jelenti a parkőröknek, hogy a feleségével, Marie-val éppen túráztak, amikor a nő lezuhant a hegyoldalról, a tomboló folyóba. Megkezdik a keresést, de nem túl bizakodóak: senki sem él túl egy ekkora zuhanást. Tragikus baleset volt.

    Csakhogy Matt első felesége szintén gyanús körülmények között halt meg, és amikor a rendőrség kihúzza a holttestet a folyóból, még több kérdésük lesz a férfihoz.

    Loren és Spengler nyomozó szeretné kideríteni, hogy Matt vajon egy gyászoló, kétszeresen is szerencsétlenül járt férj, vagy inkább egy hidegvérű gyilkos. Beleássák magukat a házaspár életébe, hogy kiderítsék, mit tudnak felszínre hozni, és rájönnek, hogy a szerelemnek foga és karma van, és ha egyszer összeköt valakivel, nehezen törsz ki és szabadulsz meg tőle. Vajon mi történik, ha megelégeled, hogy folyton próbálod megmenteni a kapcsolatodat?

    Kapcsolj ki ezzel a páratlanul megformált, csavaros történettel!

    “Az utolsó pillanatig találgattam. Imádtam minden pillanatát!”
    – Jessica Johnson, amazon.com

    “Te jó ég! Ez az egyik legjobb krimi, amit valaha olvastam!”
    – Starr Waddel, goodreads.com

    16 éves kortól ajánljuk!


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    “A történelmi Magyarország 325 411 km2-nyi területén 1910-ben 20 886 487 ember élt. Ha ebből leszámítjuk a belső ügyeinek intézésében csaknem teljes önállóságot élvező Horvát-Szlavónia területét és népességét, 282 870 km2-t és 18 264 533 főnyi lakost kapunk. Ezt a még mindig tekintélyes nagyságú népességet többféle tényező (elsősorban a vagyon és a foglalkozás, továbbá a származás és hagyományok, vallás és nemzetiség stb.) osztotta-tagolta egymásnak alá-, fölé- vagy mellérendelt társadalmi osztályokká és rétegekké.”

    Bár a Horthy-rendszer immár több mint két emberöltő óta a múlté, emlékezete és megítélése napjainkban is élénk viták tárgya. Vannak, akik a tényekre fittyet hányva még ma is fasiszta diktatúrának tartják, míg mások idealizálják, és a parlamentáris demokráciákkal rokonítják. A Helikon Kiadó ezért határozott úgy, hogy Romsics Ignác életműsorozatát a neves történész Horthy-korszakkal foglalkozó fontosabb írásainak kötetbe gyűjtésével és együttes újrakiadásukkal indítja útjára. Jóllehet a válogatás időben első (1982) és utolsó tanulmányának (2016) megjelenése között harmincnégy év telt el, azokat olyan mérvű gondolati azonosság köti össze, hogy egy-két apró – minden esetben jelzett – módosítástól eltekintve nemcsak a szerző újabb, hanem régebbi, pályája kezdetén írt tanulmányait is változtatás nélkül közöljük. Bízunk benne, hogy az az elfogulatlan, távolságtartó és tényszerű megközelítésmód, amely Romsics minden munkájához hasonlóan ezeket az írásait is jellemzi, sokakat fog hozzásegíteni a Trianon utáni negyedszázad eredményeinek és kudarcainak, fény- és árnyoldalainak fel- és megismeréséhez.


  • Akció!
    58,00 lei 51,20 lei
     új 2 munkanap 

    Ami a fedélzeten történik, a fedélzeten is marad

    Lara Stone újságírót porig sújtotta a hír, hogy barátnőjét, Sandrine-t holtan találták. Lara nem hiszi, hogy baleset volt. A jelek szerint Sandrine halála összefügg Jonathon Meyer meggyilkolásával. Utóbbi titokzatos befektető, akit onnan lehet ismerni, hogy Monte Carlo-i jachtján, a Pandorán fényűző partikat rendezett, amelyeken mindenki ott volt, aki számít.

    Milyen titkokat rejt Meyer jachtja?

    Milyen alkukat kötöttek a fedélzeten, amelyekért ölni is érdemes lehetett?

    Larának vajon sikerül kiderítenie az igazságot, mielőtt belőle is csak egy vendég lesz a partin, aki egyesek terhére van?

    “Senki más nem mixel ilyen páratlan koktélt, mint Tasmina Perry: egy rész intrika, egy rész szenvedély, egy rész glamúr.” – Hello Magazine


  • Akció!
    65,00 lei 58,50 lei
     új 2 munkanap 

    Ha szívesen fejtesz meg szokatlan rejtvényeket, ha megbizserget a kincskeresés, ha szeretsz körülnézni a nagyvilágban, akkor az Elveszett kincsek nyomában könyvsorozat épp Neked való!

    Emlékeztek Aurora Beatrix Lane-re? A régészlány csodás kincsekre bukkant csaknem száz évvel ezelőtt, és gondosan el is rejtette őket. Egyet már megtaláltunk, és most Moszkva utcáin újabb kincsvadász kalandba csöppenünk. Az egészről egy hajtű tehet… A nyomok pedig mesebeli havas tájakon és lélegzetelállító sivatagokon át vezetnek. Kódolt üzenetek, rejtett csapdák és hajmeresztő üldözések nehezítik a dolgunk. Eljutunk végül a Királynő Kincséhez?


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    A hetvenes éveiben járó Carl Kollhoff nem mindennapi könyvesbolti eladó. Esténként, zárás után gondosan becsomagol néhány könyvet, mintha ajándékba adná, és házhoz szállítja azokat kivételes ügyfeleinek a város festői utcácskáiban tett körsétáján. Már-már barátság fűzi ezekhez a különös, álomvilágukba zárkózó emberekhez, mert ő a fő kapcsolatuk a külvilággal. Carlt mindannyian egy-egy irodalmi alakra emlékeztetik, képzeletében népszerű regényhősök tulajdonságaival ruházza fel őket, miközben csupán annyit tud róluk, hogy milyen olvasmányt várnak tőle hétről hétre.
    Egy nap azonban váratlanul mellé szegődik Sasa, egy kíváncsi és cserfes kilencéves kislány, aki nemcsak az idős könyvkereskedő világát forgatja fel fenekestül, hanem vásárlói olvasási szokásait, sőt életét is…
    A könyvsétáltató szívmelengető történet a könyvek varázslatos erejéről és a hétköznapokban megbúvó csodákról. Ez a bűbájos regény eszményi ajándék minden könyvbarátnak.


  • Akció!
    35,00 lei 31,50 lei
     új 2 munkanap 

    Fedezzük fel David Bach, a New York Times sikerlistás szerzőjének anyagi szabadsághoz vezető három titkát ezzel a lebilincselő történettel, ami beláttatja majd velünk, hogy gazdagabbak vagyunk, mint gondoljuk.

    A szerző tapasztalatain okulva, aki világszerte emberek millióit tanította meg arra, hogyan éljenek gazdag életet, ez a sodró lendületű, könnyen olvasható könyv megtanít minket arra, hogy legyünk akár fiatalok, akár idősebbek, még mindig megvalósíthatjuk az álmainkat.

    Ebben a lenyűgöző, szívet melengető tanmesében Bach és a szerzőtársa egy New York-ban élő és dolgozó huszonéves lány történetét beszélik el. Sok fiatal diplomáshoz hasonlóan Zoey is a hitelkártya és a diákhitel egyre növekvő terhe mellett próbál kijönni a fizetéséből. Éjjel-nappal dolgozik az álomállásában, mégsem keres annyit, hogy előteremtse a nyugodt élethez szükséges biztos anyagi minimumot. A főnöke javaslatára ismerkedik meg Henryvel, a kedvenc brooklyni kávézója baristájával.

    Henry hamarosan megismerteti Zoey-t “Az Anyagi Szabadság Három Titkával”. Zoey elsőre elveti őket, de végül belátja valódi erejüket. Zoey egyetlen hét leforgása alatt felfedezi, hogy máris annyit keres, amivel biztosítani tudja az anyagi jövőjét, és megvalósíthatja a legigazabb álmát, és ehhez elég csak pár könnyen végrehajtható igazítást eszközölnie a hétköznapi teendőiben.

    A Latte faktor lerántja a leplet az anyagi szabadság elérésének titkairól, arra ösztönzi az olvasókat, hogy belássák: sosem késő megvalósítani az álmainkat.

    Egy egyszerű, bizonyítottan bevált módszert követve, amivel Henry ismerteti meg Zoey-t.
    Már ma bárki végrehajthat olyan apró változtatásokat, amik egy életen át nagy hatással vannak a mindennapjaira.

    “David Bach az a pénzügyi varázsló, akire érdemes odafigyelnünk, amikor az anyagi helyzetünk szorításában vergődünk” Tony Robbins


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Könyvünk célja, hogy röviden összefoglalja a magyar nép történetét, mely az évszázadok alatt szorosan összefonódott a Kárpát-medence, egész Európa más népeinek múltjával. E kiadvány azzal a reménnyel nyújt válogatást történelmi és művelődéstörténeti fordulópontokból, meghatározó történelmi szereplőkből, hogy az olvasó ezzel kedvet kapjon a magyar történelem elmélyültebb tanulmányozásához.


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    “Nem a valóság számít igazán, hanem az, hogy miként éljük meg.”

    Steven Laureys belga neurológus, a könyv szerzője

    Aki egyszer elkezdi gyakorolni valamelyik meditációs technikát, annak örökre megváltozik az élete – állítja a könyv szerzője, a belga Steven Laureys neurológus és kutató. Laureys a kómába esett emberek agyi működését vizsgálta tudósként, amikor találkozott a meditációval, és egyre több és több időt töltött vele. Éppen túl volt egy fájdalmas váláson, ami teljesen összetörte, azonban a napi meditációnak hála fokozatosan egyre kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, boldogabb és egészségesebb lett. Mivel saját bőrén tapasztalta a pozitív változásokat, elhatározta, hogy ettől kezdve a meditáló emberek agytevékenységét fogja vizsgálni, minden tudományos és kísérleti módszert bevetve, ami csak rendelkezésére áll. Egy buddhista szerzetes “fejébe nézve” kezdte megérteni, hogy pontosan milyen jótékony változásokat idéz elő az agyban a meditáció: csökkenti a stresszt és a negatív gondolatokat, javítja a koncentrációt, enyhíti a krónikus fájdalmat és az érzelmi szenvedést. A meditáció nem vallás, nem is valami szektához kötődő tevékenység, melyhez szigorú napirend szükségeltetik, mondja. A meditáció bárki számára egyszerűen elsajátítható mentális tréning, az agy edzése. A boldogság, a testi-lelki egészség tapasztalati úton történő tanulása.

    “Nem tudom megmondani, hogy a transzcendentális meditáció változtatott-e a művészetemen. Azt hiszem, mindig is kreatív voltam, de régebben kevésbé voltam magabiztos. Kevésbé élveztem azt, amit csináltam. A meditáció hatására jobban élvezem az életet és a munkámat. Jobban kedvelem az embereket. Jobban érzem magam a bőrömben. Jobban átlátom a dolgokat. Az életet játékként, nem pedig szenvedésként tapasztalom meg. Azok a dolgok, amelyek egykor dühítettek, elszomorítottak, sőt majdnem megöltek, ma már nincsenek hatással rám.”

    David Lynch filmrendező

    “Tegyük fel, hogy létezik egy olyan pirula, amelyből csupán naponta egyet kell bevenni ahhoz, hogy csökkenjen belső feszültséged és elégedettebb lehess. Elkezdenéd szedni? Most azt is tegyük fel, hogy a pirulának csomó mellékhatása van, melyek mindegyike pozitív: magabiztosabb és empatikusabb leszel tőle, jobban fogsz bízni másokban, sőt még a memóriát is fejleszti. És végül még azt is tételezzük fel, hogy ez a pirula teljesen természetes eredetű és ingyen hozzájuthatsz. Elkezdenéd szedni? Nos, ez a pirula valóban létezik. Nem más, mint a meditáció.”

    Jonathan Haidt pszichológus


  • Akció!
    19,00 lei 17,10 lei
     új 2 munkanap 

    Ebből a vidám könyvecskéből az A part alatt, a Házasodik a tücsök és az A juhásznak jól van dolga című gyerekdalokat ismerheted meg, melyeket meg is hallgathatsz a QR-kód beolvasásával.


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    “Ez a könyv az első lépés a szabadsághoz vezető úton.”
    Wired

    Olyan világban élünk, amelyben az addiktív közösségi média és az okostelefonjaink a figyelmünkkel kereskednek, és a munka világából származó teljesítményelv beszivárgott életünk összes többi szférájába. A mindennap használt technológiák az élményeinket a személyes márkaépítés eszközeivé és pénzzé tehető termékekké alakítják, emiatt könnyen érezhetjük úgy, hogy elveszítettük a szabadidőnket, sőt az igazi, offline életünket is.

    Ez a könyv erre a problémára nyújt egyszerűnek tűnő, mégis hatékony és radikális megoldást: a “semmittevés forradalmát”. Jenny Odell szerint ugyanis a legértékesebb – és egyben leginkább kimerített – erőforrásunk a figyelmünk. Épp ezért nagyon kell figyelnünk arra, hogy mire használjuk. Könyvének fő üzenete, hogy ha a figyelmünket elfordítjuk azoktól a dolgoktól, amelyeket a kapitalizmus fontosnak tart, és ehelyett időt szánunk magunkra és a semmittevésre is, akkor teljesebb és boldogabb életben lehet részünk.

    “Gyakorlati útmutató arról, hogyan lassítsunk le, és hogyan térjünk ki a mentális egészségünket fenyegető erők elől.”
    Los Angeles Times


  • Akció!
    62,00 lei 55,80 lei
     új 2 munkanap 

    Tanulhatunk bármit a drogosoktól? Tudjuk egyáltalán, közülünk hányan szenvedélybetegek? A munkamániát még most is gyakran erénynek tekintjük, az alkohol-, nikotin- vagy internetfüggőség, a szex- vagy vásárlásmánia, az étkezési zavarok a normális társadalomban sem ritka jelenségek.
    Vajon mi bajunk az életünkkel, hogy önmérgezéssel próbálunk enyhülést találni? Miért olyan nehéz megszabadulni rossz szokásainktól még akkor is, ha azok egészségünket vagy az emberi kapcsolatainkat veszélyeztetik? Magyarországon, mely az alkoholizmus szempontjából a világ „vezető” országai közé tartozik, különösen égető kérdések ezek.
    Honnan erednek a pillanatnyi fájdalommentességet, örömöt és megkönnyebbülést előidéző kémiai szerek, valamint a különböző viselkedések iránti addikciók? A sóvárgás démona plasztikus példák sorával tesz egyértelművé, hogy az ok nem az egyén hibáiban, és nem is a genetikai tényezőkben, hanem a függő személy által átélt szenvedésekben és veszteségekben keresendő.
    A sóvárgás démonában dr. Máté Gábor, a világhírű magyar lélekgyógyász saját klinikai tapasztalatai és a legfrissebb tudományos eredmények segítségével elemzi a függőségeket, és segíteni próbál, hogy felszabadulhassunk az érzelmeinket és viselkedésünket uraló erők alól.

    Dr. Máté Gábor 1944-ben született Budapesten. Családjával 1957-ben vándorolt ki Kanadába. Több mint húsz évig családorvosként dolgozott, hét évig volt a Vancouveri Kórház orvosi koordinátora, jelenleg könyveket ír és előadásokat tart szerte a világon. Célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a betegségek tágabb összefüggéseire.


  •  új 2 munkanap 

    London, 1865

    A szabadszellemű Lady Margaret Montagu Douglas Scott a nőktől alkalmazkodást elváró társadalom ellen lázadva fittyet hány a korlátoknak és a számára elrendezett házasságnak.De a szülei, Buccleuch hercege és hercegnéje, Viktória királynő bizalmas barátai kénytelenek eltűrni a lányuk impulzív természete miatti társadalmi megrovást, és a jó társaság kiveti magából Lady Margaretet.

    Margaret azonban erőt merít hozzá hasonlóan szabadszellemű társaiból, köztük Viktória királynő lányából, Louise hercegnőből, és elindul az önmegismerés rögös útján, melynek során eljut Írországba, Amerikába, majd visszatér Angliába, hogy olyan életet harcoljon ki magának, amit mindig is élnie kellett volna, és megtalálja a szerelmet, ami rá vár.

    A hercegné Marguerite Kaye-vel, a szerzőtársával regényesen dolgozza fel üknagynénje, Lady Margaret Montagu Douglas Scott életét a saját családtörténetében végzett kutatások és az önmaga nem mindennapi élettörténete alapján. Történelmi részletekben gazdag, a viktoriánus udvar szalonjaiban, és a nagy ír és skót vidéki kastélyokban játszódó regény, A szív iránytűje egy lélegzetelállító romantikus történet arról a merészségről, amivel egy fiatal nő mindennel szembeszállva a szíve parancsát követi.

    “Sarah Ferguson yorki hercegné letehetetlen regény írt egy fiatal nőről, aki a viktoriánus kor gúzsba kötő társadalmi szokásai ellen lázad, hogy rátaláljon a saját útjára, és meglelje a szerelmet. “Jeffrey Archer


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    Lili és Bálint története az 1848-as szabadságharc idején játszódik. De játszódhatna száz évvel korábban, vagy akár ma is. Mit érnek az érzéseink, ha nem éljük meg őket, a gondolataink, ha nem hallgatunk rájuk? Mit ér a szabadságunk, ha a lelkünkben rabok vagyunk?
    Ahogy 1848 tavaszán szerte Európában a hangjukat hallatják a szabadságharcosok, úgy érti meg Lili is elfojtott vágyait.

    “Bele akartam bújni egy szárnyait bontogató fiatal lány bőrébe. Érezni akartam, ahogyan felismeri, mit is jelent az igazi szabadság. Ott akartam lenni, amikor először megdobban a szíve, felpezsdül a vére, szóra nyílik a lelke. Ehhez nem is találhattam volna alkalmasabb színteret, mint a szabadságharcot, és benne egy forradalmárt, aki talán sokkal többet jelent a lány életében, mint önmagában a szerelem.
    Imádtam írni, Lilivel együtt átélni a fiatalságot, szabadságot, kibontakozó szerelmet!”
    Bauer Barbara

    BAUER BARBARA 1974-ben született, azóta él Etyeken. Írói pályáját újságíróként, televíziós szerkesztőként kezdte, mára hazánk egyik legtermékenyebb írója. 2012-ben jelent meg első regénye, a Légikisasszonyok, majd a sorozat további kötetei, a Két út között és a Magánutak. A Vakrepülés és az Elsuttogom százszor után megírta nagy sikerű történelmi regényeit, a Porlik, mint a sziklát, Az élet hangját, a Még látlak odafennt, a Kétszáz éves szerelmet, Az aranyműves fiát, A fényfestőt, A fekete rózsát. Írt életregényeket, köztük gróf Wenckheim Krisztina történetét, A leggazdagabb árvát; Demján Sándor gyermekkora nyomán a Messziről jött fiút és Máté Péter életregényét, Most élsz címmel.


  • 50,00 lei
     új 2 munkanap 

    Courtland Gentry jó ember, ugyanakkor még jobb gyilkos.

    Az árnyak között csak úgy ismerik: a Szürke Ember. A fedett műveletek világában legendás státusszal bír, ugyanis mindig csendben, sokszor a lehetetlent végrehajtva végzi el egyik munkáját a másik után, majd válik teljesen köddé. A célpontjainak nincs esélyük menekülni előle.

    Csakhogy akadnak még Gentrynél is veszedelmesebb és halálosabb erők, amiket még több pénz és hatalom mozgat. És amikor Gentryt elárulja a kormánya és korábbi munkatársai, ezek az erők mozgásba lendülnek. Az ő szemükben a Szürke Ember többé már nem számít hasznos eszköznek, így ki kell iktatni.

    A Közel-Keleten és egész Európán átívelő élet-halál harc veszi kezdetét, melynek során Gentrynek bizonyítania kell, hogy nem veszti el hidegvérét akkor sem, ha a megélhetése helyett ezúttal az életben maradásért kell ölnie.

    Mark Greaney első regénye a megjelenését követően azonnal bestseller lett, és számos folytatás követte, melyekkel korunk egyik legnépszerűbb thrillerszerzőjévé vált. Sokan Tom Clancy szellemi örökösének tartják, akivel több Jack Ryan-regényt írt közösen, majd Clancy halála után egyedül folytatta a sorozatot.

    A Szürke Emberből készült a Netflix eddigi legdrágább, 200 millió dolláros költségvetéssel bíró filmje: a rendezői székben a Russo-fivérek ülnek, míg a főszerepekben Ryan Gosling, Chris Evans, Ana de Armas és Billy Bob Thornton láthatóak.


  • Akció!
    19,00 lei 17,10 lei
     új 2 munkanap 

    “Aki nemrég született, annak jó sok mindent meg kell tanulnia a világ dolgairól. Ki mit miért tesz úgy, ahogy, és miért nem úgy viselkedik mindenki, mint mi? Annyi kérdés, annyi érdekes válasz, amivel találkozik a kis szélvész csikó, hol ide, hol oda süt el egy-egy hetyke kérdést. No de végül összeáll a kép, és rájön, hogy mindenkinek a saját tehetsége szerint kell cselekednie, így lesz kerek a világ.
    A kedves, szórakoztató történet a legfiatalabb korosztálynak való, az olvasás után beszéljük is meg a hallottakat.”


  • Akció!
    58,00 lei 52,20 lei
     új 2 munkanap 

    Hiszünk-e abban, hogy kezünkbe vehetjük az életünk irányítását, mert sok minden rajtunk, a mi választásainkon múlik? Vagy úgy véljük, hogy a körülményeknek, a környezetünknek, a múltunknak, a felmenőinktől hozott mintáknak kiszolgáltatottan, óhatatlanul be kell járnunk egy utat? Vannak-e valódi, nagy horderejű, kiérlelt döntéseink, vagy más emberektől és a külső eseményektől várjuk, hogy elbillentsenek valamelyik irányba? Esetleg addig húzzuk az időt, míg bizonyos lehetőségek elvesznek, így végül már nem is kényszerülünk arra, hogy döntsünk?
    Képesek vagyunk-e hosszú távon is kitartani a döntéseink mellett, akár a külső elvárások ellenében, ha azok más irányba sodornának, mint amerre menni szeretnénk? Van-e elegendő autonómiánk – és ha most még nincs, mit tehetünk azért, hogy megnövekedjen a belső (s vele együtt a külső) szabadságunk? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a kötet címadó előadása, míg a többi fejezetben számos más téma merül fel.
    Dr. Almási Kitti az elmúlt évtized során sok száz előadást tartott Magyarország különböző pontjain és határainkon túl is. Akinek volt már szerencséje valahol meghallgatni őt, az tudja: előadóként is legalább olyan figyelemreméltó, mint szerzőként, sőt a személyes találkozások annyira inspirálják, hogy sokak szerint ilyenkor van elemében igazán.
    Ebben a válogatáskötetben a legjobb előadásai közül gyűjtöttünk egy csokorba néhányat, melyek az élet különböző területeire kalandozva villantanak fel egy-egy szeletet a neves pszichológus gondolkodásából. Szó esik önismeretről, párkapcsolatokról, családról, elvárásokról és autonómiáról, életbátorságról, megküzdésről, az önmagunkért való kiállás és az önvédelem lehetőségeiről, sebzettségeink gyógyításáról – az Almási Kittitől megszokott olvasmányos, élvezetes stílusban.


  • Akció!
    65,00 lei 58,50 lei
     új 2 munkanap 

    A TUDATOS TEREMTÉS 8 TITKA
    “Ez a csodálatos, gyógyító erejű szellemi munka hiánypótló napjainkban az emberek mentális és fizikai egészsége szempontjából. Mandy rámutat arra, hogy szabad akaratunk révén megváltoztathatjuk a valóságunkat.” – Anthony William, a Gyógyító Médium

    Élj az álmaid szerint, hiszen megérdemled!
    A könyv segítségével elsajátítható nyolc titok a körülményeid fölé helyez téged, és nagyszerű valóságot tár fel előtted. A tudatos teremtés során a legegészségesebb és leghitelesebb éneddel kerülhetsz összhangba, általa megtanulhatod újraírni saját élettörténetedet. A tévhitek, negatív érzések és energiablokkok felismerésével és eltávolításával a teljes változás útjára léphetsz mentálisan, emocionálisan, fizikailag és spirituálisan. A manifesztáció neves szakértője, Mandy Morris útmutatásaival megtanulhatod, hogyan itathatod át a teremtés folyamatát önszeretettel, ami segít feldolgozni a múltadat és pozitív irányba hangolni a gondolataidat, valamint egy magas rezgésszintre váltani a vágyaid megvalósulása érdekében.
    Telepakolva egy jó adag szeretettel és bátorítással, A tudatos teremtés 8 titkában rejlő tudást elsajátítva elkezdhetsz őszinte, mély és tartalmas életet élni.
    Találj rá a neked megfelelő önellenőrzésre!
    Töltsd fel szeretettel és szépséggel teremtőerőidet!
    Szabadulj meg a múltbeli bevésődéseket kiváltó okoktól a “mintázat-megszakítás” révén Vizsgáld
    Vizsgáld felül az életedet meghatározó szabályokat, és bátran írd felül azokat!

    “Tiszta szívből azt kívánom, hogy találj rá a leghitelesebb önmagadra – arra a lényre, akinek a fényessége a legragyogóbb, és akkor többet nem kell a sötétben tapogatóznod. Ugyanakkor ne feledd, a Nyolc Titok nem a tökéletességről szól, hanem a fejlődésről.”

    Itt a hatalmas lehetőség arra, hogy eszményibb életet élj!


  • Akció!
    10,00 lei 9,00 lei
     új 2 munkanap 

    Vajon milyen hangot adnak ki a vadon állatai? Ebben a mini-ismeretterjesztőben meghallgathatod, miközben érdekességeket tudhatsz meg róluk. Oldd meg az izgalmas feladatokat, és ragaszd kedvedre a színes matricákat!


  • Akció!
    49,00 lei 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    A hetedik funkció egy használati utasítás? Egy varázsige? Egy kezelési útmutató? Egy délibáb, mely hisztériát kelt a politika és az értelmiség kis köreiben, akik a főnyereményt látják benne? Amikor egy kijelentés nem éri be annyival, hogy állít valamit a világról, hanem az a célja, hogy cselekvést váltson ki, megvalósuljon vagy éppen ne, pusztán az egyszerű tény által, hogy a kijelentést megtették. (…) Bizonyos kijelentéseknek arról a képességéről van szó, hogy pusztán a kijelentés tényével valóra váltják, amit kijelentenek.
    Ez a varázsige elve, Jakobson “mágikus funkciója”.
    Aki ismeri és használni is tudja ezt a nyelvfunkciót, a világ ura lenne. A hatalmának nem lennének korlátai. Megválasztathatná magát minden választáson, fellázíthatná a tömegeket, forradalmakat robbanthatna ki, elcsábíthatna minden nőt, értékesíthetné az elképzelhető összes terméket, birodalmakat építhetne, becsaphatná az egész világot, bármilyen körülmények között elérhetne mindent, amit csak akar.Az igazi hatalom a nyelv.
    1980. február 25-én egy mosodáskocsi halálra gázolja Roland Barthes-ot. És ha gyilkosság történt? A korszak értelmiségi és politikai köreiben mindenki gyanús. Jacques Bayard felügyelő és egy fiatal szemiotikus, Simon Herzog nyomozásba kezd.


  • Akció!
    25,00 lei 22,50 lei
     új 2 munkanap 

    József Jolán (1899-1950) két nagy sikerű könyvet is írt öccséről: egy tudományosabb jellegű, tárgyszerű életrajzot – József Attila élete (1940) – és a jelen kötetben olvasható életrajzi regényt (1950). Édesanyjuk 1919 decemberében bekövetkezett halála után Jolán veszi magához Attilát és húgát, Etust, s éveken át gondoskodik róluk férjével, Makai Ödönnel együtt, aki egyben Attila hivatalos gyámja is. A város peremén egyfelől az egyik legfontosabb forrás azok számára, akik tanulmányozni szeretnék József Attila életét és költészetét, másfelől pedig egy tehetséges írónő regénye, amely a nagy költő életének gyakran döbbenetes eseményei mellett érzékletes korrajzzal is szolgál. József Jolán maga is megélte a Horthy-korszak proletárjainak ma már szinte hihetetlennek tűnő nyomorát és kiszolgáltatottságát, s könyve ma is szíven üti az olvasót. A mű legnagyobb értéke talán mégis az, hogy bemutatja, micsoda tudásvágy és elhivatottság munkált József Attilában már ifjú korában is, és mennyi áldozatot kellett hoznia azért, hogy azzá a költővé legyen, akit ma is sokan a legnagyobb kedvencükként neveznek meg.


  • Akció!
    68,00 lei 61,20 lei
     új 2 munkanap 

    A 21 éves Justine két dolgot szeret az életben: a zenét és a hatvan év feletti embereket. Nagyszüleivel és testvérként szeretett unokatestvérével él együtt, akivel egyszerre jutottak árvaságra, amikor 17 évvel ezelőtt a szüleik autóbalesetet szenvedtek. A fiatal lány egy idősek otthonában dolgozik segédápolónőként, és imádja hallgatni a lakók történeteit. Különösen mélyen kötődik a 93 éves Hélene-hez, a 19-es szoba lakójához, aki egész nap az ablak mellett ül, saját meggyőződése szerint a tengerparton, és várja a férjét és a kislányát, hogy kijöjjenek a vízből. Justine egy kék füzetbe kezdi írni Hélene és Lucien különleges szerelmének a történetét, és miközben ez a szerelem magával ragadó regénnyé válik, Justine-nek meg kell küzdenie saját családja több mint másfél évtizeden át elhallgatott szörnyű titkával is.
    Lehet-e újratanulni egy szerelmet? Lehet-e mentség a szenvedély a legsúlyosabb árulásra? Megtaníthat-e mások szerelmi története arra, hogy hogyan kell szeretni?
    A kivételes elbeszélői képességgel rendelkező Valérie Perrin első regényében finoman fonja össze a két fő történetszálat, így az önmagukban is poétikus történetek egymást erősítve teszik sokáig emlékezetessé a könyvet.


  • 27,00 lei
     új 2 munkanap 

    Tücsi bácsi és Pölö néni fel vannak háborodva. Hát pont itt, ezen a téren kell gördeszkázni ennek a négy átkozott kölyöknek?! Ráadásul üvöltetik a zenét! Lecsó, Pati, Buckó meg Metál – egyáltalán, miféle nevek ezek? De nemcsak a néni meg a bácsi van kiakadva rájuk, hanem három virágnevű kamaszlány is – Ibolya, Viola és Kamilla -, akiket a négy gördeszkás fiú állandóan piszkál. Hogyan vehetnének revansot rajtuk? És a revans érdekében bevegyék-e csapatukba a kiválóan gördeszkázó, de egyáltalán nem virágnevű Lilit? A legnagyobb kérdés persze az, elsimulnak-e valaha a konfliktusok a környék lakói és a deszkások között. Vajon békét tudnak-e kötni a szabadságot és száguldást imádó fiatalok az örökké fáradt, titokban saját fiatalságukat sirató felnőttekkel? Erre keresi a választ ez a letehetetlenül mulatságos, pergő cselekményű regény, amely Szabó-Nyulász Melinda rajzaival jelenik meg.


  • Akció!
    58,00 lei 52,20 lei
     új 2 munkanap 

    Sere és Ace alkuja ugyan felbomlott, de ez nem jelenti azt, hogy Sere végre megszabadult a nehézségektől. Még nem tette túl magát Ace-en, ráadásul újabban zavarban érzi magát Rhett előtt. Változóban vannak a dolgok: Ace mintha már más szándékkal közeledne felé, mint korábban, Rhett pedig egyre nyitottabb és barátságosabb.

    Sere lassan ráébred, hogy szerelmes, de egy vadonatúj kihívással kell szembenéznie, mégpedig azzal, hogy milyen is párkapcsolatban élni. Végre rálel a saját társaságára, és úgy érzi, tartozik valahova, valakihez. Ám nem mindenki az, akinek mondja magát. Meg kell birkóznia saját bizonytalanságával és a kaliforniai élete miatti rossz érzéseivel is. Rég történt eseményekre derül fény, fájdalmas érzések törnek felszínre, de ezúttal már Serén múlik, hogy egyedül néz-e velük szembe.

    Vajon sikerül rátalálnia önmagára és a problémák ellenére is kitartania amellett, akit szeret?


  • Akció!
    48,00 lei 43,20 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • Akció!
    38,00 lei 34,20 lei
     új 2 munkanap 

    Luca a ház tetején ül és énekel. Az emberek döbbenten nézik lentről, és a kislány bátyja, a tizennégy éves Alex zokogva borul térdre. Egyedül ő tudja: ha a húga lezuhan a tetőről, arról csakis ő tehet. Hét nap – ennyi kellett ahhoz, hogy a fiú mindent tönkretegyen maga körül. Akkor kezdődött az ámokfutás, amikor az apja lelépett otthonról, és a dühös Alex ellopott egy különös, foltos kutyát. Ettől a naptól fogva a fiú csal, hazudik, ármánykodik, haragszik az egész világra. Még szerelmét, Vivit is megalázza, mert a lány nem szereti őt viszont. Hét nap telik el a gonosz jegyében – s már Alex húgának élete a tét. Vajon minden bűnre van bocsánat? Enyhítő körülmény-e a viszonzatlan szerelem, a zűrös kamaszkor és egy zsarnok apa? Nógrádi Gábor izgalmas, felkavaró regénye ezekre a kérdésekre is választ keres. (A könyv korábbi kiadása A gonosz hét napja címen jelent meg a Móra Kiadónál.)


  • Akció!
    52,00 lei 46,80 lei
     új 2 munkanap 

    Alig hét esztendővel a pusztító kolerajárvány után, 1838 tavaszán minden idők legnagyobb árvize öntötte el az ekkor már rohamosan fejlődő, nyüzsgő és prosperáló várost, Pestet. A hónapok óta észlelt baljós előjelek ellenére a lakosok nem törődtek a fenyegető veszéllyel, és csupán a legalapvetőbb intézkedéseket tették meg a közeledő jeges ár feltartóztatására. Ezért március 13-a éjjelén szinte meglepetésszerűen zúdult rájuk a tengerré duzzadt Duna vize.
    A Cholera-naplóból megismert Gruber Vilma, aki ekkor már nem kíváncsi kamaszlány, hanem bájos, fiatal nő, a természeti katasztrófa idején Pesten, az idősebbik nővérének a házában tartózkodik. Mivel az otthonuk a megáradt folyótól csak egy utcányira fekszik, kis családjával hamarosan az események középpontjába kerül. Az ő szemével láthatjuk, ahogyan az “árvízi hajós”, Wesselényi Miklós a veszéllyel mit sem törődve, fáradhatatlanul segíti csónakján a bajba jutottakat. De mások is kiveszik a részüket a mentésből, például az ismert nyomdász, Landerer Lajos vagy István főherceg, József nádor fia.
    A tragédia következtében Pesten a házak fele a földdel vált egyenlővé, vagy lakhatatlanná tette őket a napokig dühöngő árvíz. Vajon hogyan lehetséges egy ilyen mértékű katasztrófa után talpra állni, és újrakezdeni az életet – akár egy fiatal lánynak, akár egy városnak?
    Fábián Janka új kisregényében választ kaphatunk ezekre a kérdésekre, és megismerhetjük annak a pár szörnyű napnak a történetét, amely szinte pontosan tíz évvel a forradalom kitörése előtt sokak életét romba döntötte, de egyúttal az újrakezdés reményét is megcsillantotta.


  • Akció!
    55,00 lei 49,50 lei
     új 2 munkanap 

    “Hihetetlen igaz történet”

    “Frenetikus élettörténet… nagyszerű ember, kivételes életút.” (Books Monthly)
    “Elsöprő élmény volt. Muszáj elolvasni.” (Kenneth G. Ross)

    A szövetséges haderőben küzdött, foglyul ejtették, és a nácik Auschwitzban karnagynak tették meg – inspiráló igaz történet.

    Jackson tamburmajor, a szövetséges hatalmak katonája, mielőtt nekivágna, hogy újabb világháborúban harcoljon, megígéri feleségének, Mabelnek, hogy visszajön, hogy még egyszer szerenádot adjon neki. Német fogságba esik, Lengyelországba viszik, az Auschwitz IV. számú táborba. Ezzel szertefoszlik a remény, hogy beválthatja ígéretét – egészen addig, amíg náci fogvatartói meg nem teszik karnagynak.

    Jackson él a lehetőséggel. És titokban mindent lejegyez naplójába.

    Az Auschwitz IV zenésze Jackson naplóján alapul. Szerzője, Jaci Byrne a tamburmajor dédunokája.

    Ez a könyv lenyűgözően állít emléket Jackson állhatatosságának, bemutatva egy ember életét, aki a legsötétebb időkben is kitartott két nagy szerelme: a zene és Mabel mellett, aki otthon várt rá.


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Édesvízi mediterrán – Aranyidőktől a Vaskorig

    A regény helyszíne a Balaton-felvidék a múlt század első felének viharos éveiben, ám a címbéli falusi kúria lakóiról lassan kiderül, hogy nem csak a világégés, sokkal inkább saját múltjuk elől menekültek ide… 1942-t írunk, a hetvenes éveit taposó “bolond báró” és a felnőttkor küszöbén álló menekült zsidó lány úgy próbálja meg túlélni a szörnyűségeket, a nélkülözést, a terrort, az árulást, hogy fityiszt mutatnak a megpróbáltatásoknak.

    Járványok, forradalmak, háborúk idején elözönlik a városiak a nyaralóhelyeket. Láttuk a közelmúltban, hogy aki csak tehette, megpróbált minél messzebb kerülni a veszélyzónától.

    És megpróbálnak aszerint élni, amit a nyaralókból élő helyiek sugallnak: “Történjen bármi a világban, itt a tó partján vidáman folyik tovább az élet, s ez így lesz az idők végezetéig… Kit érdekel Hitler, Sztálin vagy Mussolini, amikor itt patakzik a jó bor, szól a zenekar, és a lányok szoknyája úgy fodrozódik, mint a vitorlások oldalánál megiramló hullámok.”

    Egyszerre megindító, sokszor könnyes humorral megrajzolt sorsok peregnek az olvasó előtt -folyton változó balatoni “díszletek” között – kezdve a millenniumi évek aranyidejétől, egészen a II. világháború vaskoráig. A szerző előző, Balatoni Futár című regényében megismert hősök itt sem hazudtolják meg magukat – ám a carpe diem életérzés immár nem holmi úri passzió, sokkal inkább túlélési stratégia…


  • Akció!
    68,00 lei 61,20 lei
     új 2 munkanap 

    Ismerd meg a négy évszakot egy-egy róluk szóló, kedves mesével! Mi lesz a gumicsizmával, ha beázik a tavaszi záporban? Hová tűnik a jégkrém a tányérról a nyári hőségben? Hogyan készülődik ősszel a természet a télre, és miért látszik a téli hidegben a lehelet? Ebben a gyerekek nyelvén szóló könyvben egész évben izgalmas kalandok várnak!


  • Akció!
    49,00 lei 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Texas, 1931. A nagy gazdasági világválság a csúcspontra hág, Bonnie pedig mérföldekre van Clyde-tól. A férfi rács mögött, a nő pedig vár rá. Közös életükről szőtt álmaik napról napra halványulnak.

    Clyde megviselten és távolságtartóan tér vissza a börtönből, képtelenül arra, hogy megtartsa munkáját, ráadásul a zsaruk is üldözik. Bonnie tudja, hogy a törvény keze hamarosan lesújt rá, de számára csak egy út létezik.

    Ha a világ nem engedi, hogy beteljesüljön amerikai álmuk, maguknak kell megküzdeniük érte. Bármi áron…

    Jenni L. Walsh letehetetlenül izgalmas regényében újra életre kel minden idők egyik legismertebb és leghírhedtebb párosa, Bonnie Parker és Clyde Barrow története.


  • Akció!
    15,00 lei 13,50 lei
     új 2 munkanap 

    Bori örömében hatalmasat ugrott, mert Anya elmondta neki, hogy elviszi ovis tornára. Ott remek dolgokat fognak csinálni! Egyensúlyozhat majd egy hosszú padon, hintázhat a kötélen, és kipróbálhatja a trambulint is. Bori olyan jól érezte magát, hogy alig várja a következő alkalmat. Lehet, hogy akár a hátrafelé bukfencet is megtanulja? 3 éves kortól


  • Akció!
    25,00 lei 22,50 lei
     új 2 munkanap 

    Lizi varázserejét egészen idáig sikerült titokban tartania az iskolában, ám az osztályba érkező új lány, Szofi gyanút fog. Lizi barátságos közeledése ellenére Szofi elhíreszteli Lizi boszorkányságát, és azt állítja, aki a boszorkányhoz ér, ragyás lesz.
    Szofi és osztálytársai addig feszítik a húrt, amíg Lizi jókora galibát okoz a varázserejével.
    Lizi alig várja, hogy a nyarat nyugalomban tölthesse, ám a szünidő bőven tartogat kalandokat! Zörgőkőre érkezik egy népszerű videóblogger házaspár, Lizivel egykorú fiúkkal, Benivel.
    Beni a saját, eddig nem túl sikeres videócsatornájához kutat természetfeletti jelenségek után. Lizi érdeklődését azonnal felkelti a fiú hobbija, hiszen lehet, hogy az interneten nem piszkálnák az ereje miatt, hanem népszerűségre tehetne szert?


  • Akció!
    42,00 lei 37,80 lei
     új 2 munkanap 

    “Ez a könyv elmerít az érzelmekben.” – Ky Reads Romance

    Nem én választottam ezt az életet. Senki nem választaná. Tettem, amit tehettem, és amit kellett. Az élet alakított olyanná, amilyen vagyok. Az élet és ez a város. Nem kérek bocsánatot, ez vagyok, és kész. Mosesnek másként úgysem kellenék. Azt mondja, ez örökre szól, és kezdek hinni neki. De a múltamat nem tudom lerázni, a vétkeim utolérnek. Itt az ideje a vezeklésnek, és én boldogan bűnhődöm. Talán ez a második esélyünk, de csak ha élve megússzuk.

    Meghan March, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzője Lachlan Mount világában játszódó sorozatának második, befejező részében Magnolia sorsa beteljesedik, és kiderül, Moses lesz-e, aki az út végén mellette áll.

    “Meghan March nem köntörfalazott ebben a páratlan szerelmi történetben.” – Harlequin Junkie

    “Mint a szerző minden könyvénél, itt is egy ördögi hullámvasútra számíthatsz!” – iScream Book Blog

    “Egyedülálló történet.” – Anovelqueen Blog


  • Akció!
    12,00 lei 10,80 lei
     új 2 munkanap 

    Az oktatás fő célja, hogy a gyermekeket olyan tudás birtokába juttassa, amely segíti őket a problémamegoldó gondolkodásban. A szövegértés mindennek az alapja, megfelelő szintje hozzásegíti a gyermekeket más tantárgyak sikeres elsajátításához is. Már a legkisebbeket is tudjuk erre tanítani, egyszerűbb szövegezésű, nagyobb betűmérettel írt munkafüzeteink segítségével. Az ismeretterjesztő szövegek olvasása és az adatok értelmezése segíti a logikai gondolkodás, a lényeglátás, a figyelem és a memória fejlődését. A matricák használatával még élményszerűbbé válik a gyakorlás s játékosan egyre ügyesebb, magabiztosabb lesz a gyermek. Játékos, jókedvű tanulást kívánunk!


  • Akció!
    52,00 lei 46,80 lei
     új 2 munkanap 

    Kertész Erzsi HUBBY-díjas szerző, több sikeres gyerekkönyv és gyerekkönyvsorozat írója. Alkotótársa egy meghökkentően fiatal illusztrátor, Zsoldos Réka. Kettőjük közös könyve sziporkázóan különleges lett: a nagysikerű Dalia és Dália új köntösben!

    Tanulságos és szívfacsaróan kacagtató, párválasztós lovagmese!


  • Akció!
    49,00 lei 44,10 lei
     új 2 munkanap 

    London, 1978. A tizenhét éves Diana Spencer egy pólómérkőzésen vesz részt. Mivel a fiatal lány az ország egyik legtiszteletreméltóbb nemesi családjából származik, nem idegen tőle ez a nagyvilági közeg. Otthonosan mozog az előkelő látogatók közt, és hamarosan flörtölni kezd Nagy-Britannia trónörökösével, Károly herceggel. Kevesebb mint három évvel később, 1981 júliusában az ifjú pár és 3500 meghívott már az évszázad esküvőjét ünnepli a Szent Pál-székesegyházban.

    Diana a királyi család szigorú protokolljának nem tud megfelelni, ezért a beilleszkedés mindennapos kihívást jelent számára. Bár Károly nem viszonozza szerelmét, és Diana magányosnak, kirekesztettnek érzi magát az udvarban, a szívek imádott hercegnője mégis megtalálja a maga útját. A világ hamarosan a lábai előtt hever…


  • Akció!
    49,00 lei 44,10 lei
     új 2 munkanap 

    A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötete a dinoszauruszokkal és más őshüllőkkel ismerteti meg az apróságokat. Megtudhatják többek közt, hogyan néztek ki, mivel táplálkoztak és hogyan védekeztek ezek az állatok. A játékos elemek, a kedves rajzok, a kinyitható ablakok és a kornak megfelelő magyarázatok a könyv minden oldalát élvezetessé teszik. A praktikus és „strapabíró” könyvet kétéves kortól ajánljuk.


  • Akció!
    15,00 lei 13,50 lei
     új 2 munkanap 

    Eljött az este, itt az ideje, hogy minden gyerek ágyba bújjon. Igen ám, de Kicsi judynak még van néhány feladata. Például, kekszet kell sütnie másnapra az ovis vásárra. Szerencsére a mamája segít neki, így gyorsan elkészül, és végül mindenki álomba szenderül.


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    Az első táskakönyvem mesékkel, feladatokkal és több mint 125 újrafelhasználható matricával!

    Száguldj Villám McQueen oldalán a leggyorsabb versenypályákon! A matricák segítségével egészítsd ki a történetet és a játéktáblát. Hajrá, húzz bele!

    A táskakönyv tartalmaz:
    -Egy színes, matricákkal kiegészíthető mesekönyvet
    -Egy kétoldalú, felakasztható játéktáblát szórakoztató feladatokkal
    -Háromívnyi újrafelhasználható matricát


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    Csatlakozz a kedvenc mesehőseidhez – Pán Péterhez, Alice-hoz, Susihoz és Tekergőhöz, Pinokkióhoz és Mauglihoz – egy-egy elbűvölő kalandra! Egészítsd ki matricáiddal a mesét, és díszítsd ki kedvedre a játéktáblát!

    A táskakönyv tartalmaz:
    – Egy színes, matricákkal kiegészíthető mesekönyvet.
    – Egy kétoldalú, felakasztható játéktáblát szórakoztató feladatokkal.
    – Háromívnyi újrafelhasználható matricát.


  • Akció!
    30,00 lei 27,00 lei
     új 2 munkanap 

    Toppancs és testvérei egy harmatos reggelen elindulnak Hosszúfül úrhoz répaszüretre. Toppancs szeretné, ha ő lenne a leggyorsabb és a legügyesebb a répaszedő nyuszik között. Vajon tényleg ez a legfontosabb?


  • Akció!
    30,00 lei 27,00 lei
     új 2 munkanap 

    Toppancs és testvérei ugyanúgy kezdik a napot, mint mindig. Lassan nyújtózkodnak, megmosakodnak, megtöltik a pocakjukat… De ahelyett, hogy játszani ugrándoznának, ezúttal kitalálnak valamit, hogyan is mutathatnák meg az anyukájuknak, hogy mennyire szeretik. Szerintetek mit szól majd a meglepetéshez Nyuszimama? 2 éves kortól ajánljuk


  • Akció!
    30,00 lei 27,00 lei
     új 2 munkanap 

    Toppancs és testvérei szeretnének egy titkos helyet maguknak, ami csak az övék. Minden nyuszinak van egyegy ötlete, de a legcsöndesebb, legkisebb nyuszilány, Tessie terve lesz az, amelyik mindenkinek elnyeri a tetszését. Vajon a fa tetején vagy a bokorban, esetleg a távoli sziklán lesz a nyuszik bungija? 3 éves kortól ajánljuk


  • Akció!
    29,00 lei 26,10 lei
     új 2 munkanap 

    A nyuszi testvérek egy szép, nyári napon az erdőben játszanak, ahol Toppancs egy félénk sünibe botlik. Nagyon szeretne a barátja lenni, így a nap folyamán mindent megpróbál, hogy elnyerje az ismeretlen tüskés bizalmát. De vajon sikerül neki? Ha elolvasod ezt a bájos illusztrációkkal teli, szívmelengető történetet a barátságról, te is megtudod. 2 éves kortól ajánljuk


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Sokan árulnak boldogságot manapság, az Édesítsd meg az életed! című önátalakító öröm-könyvében azonban Gabrielle Bernstein előadó és életvezetési tréner megmutatja, hogyan teheted egyenesen az életmódoddá a boldogságot azáltal, hogy megismered az ÉN-edet a saját Belső Vezetődet.
    Harmincnapos ÉN-egyenletében Gabrielle megtanít eltörölni a negatív gondolatmintákat, és megmutatja, hogyan érhetsz el személyes változást pozitív megerősítésekkel, testmozgással és vizualizációs meditációkkal. Az ÉN-egyenlet szépsége az, hogy az élet végtelen számú területén bevetheted a pozitív változás elérése érdekében.
    Készülj fel rá, hogy amint belépsz az ÉN-eddel való kapcsolódást elősegítő áramlás állapotába, megváltozik az életed. Elengeded a negativitást, és a boldogságot választod helyette!
    Ha tetszik, dolgozz vele ha nem, vedd ki, amire szükséged van, és hagyd ott a többit. Ez a te utad.
    Gabrielle Bernstein egyszerre tanító és mesemondó, aki a mindennapi tapasztalásai során felfedezett igazságokból mossa ki az aranyat, hogy aztán megajándékozhasson vele másokat.
    Marianne Williamson, a Visszatérés a szeretethez és A változás hatalma című sikerkönyvek szerzője.
    Bernstein célja az, hogy példával szolgáljon azok számára, akik, ugyanúgy, mint ő, a túlzott felesleg kultúrájába születve egy belső űrt szeretnének kitölteni.


  • Akció!
    40,00 lei 36,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy tiltott éjszaka…

    1816-ot írunk, és a tizennyolc éves Eliza Melrose-t, egy nyomdamágnás lányát nemsokára bevezetik a londoni előkelő társaságba, ám ő ennek örül a legkevésbé, hiszen egyáltalán nem akar férjhez menni.

    Ekkor ismerkedik meg a néhai Chester hercegének legkisebb fiával, egy kegyvesztett és titokzatosságtól övezett ifjú nemesemberrel, akinek képtelenség ellenállni!

    Amikor megkezdődik a báli szezon, Eliza döbbenten ébred rá, hogy esélyt sem kap arra, hogy maga válasszon férjet, ugyanakkor a Melrose-család szerencséje függ a döntésétől.

    Vajon kockára tesz-e mindent a herceggel töltött egyetlen éjszakáért?

    A szexi, botrányos és letehetetlen Regency korabeli regény elvarázsol, és nem enged el.