Edith Wharton írónő élete a felszínen sikerekben gazdag, mozgalmas és kiegyensúlyozott. Ám ez a középkorú, immár híres és megbecsült asszony csak az írásban leli igazi örömét, miközben szerelmi életének sivársága már-már felemészti.
A huszadik század elejének Párizsában, az irodalmi szalonok pezsgő világában végül mégis megleli a szenvedélyt egy fiatal szívtipró, Morton Fullerton újságíró személyében. A kor társadalmi normáit semmibe véve utat enged érzelmeinek, de a férfi iránti olthatatlan és végső soron viszonzatlan szerelme mindent veszélybe sodor, amit addig fontosnak vélt az életében. A szívét követve elveszítheti oly sok munkával kivívott megbecsültségét, boldogtalan, mégis biztos házasságát – és legfőképp az életét végigkísérő Anna szeretetét és barátságát. Az asszony Edith gyermekkori nevelőnője, majd titkárnője, mindvégig szerető barátja és segítője volt, elvesztése pedig elviselhetetlen lenne az írónő számára. Miközben Edith házassága az összeomlás szélén áll, a két nő kénytelen szembenézni barátságuk törékenységével.
A vágy kora e két rendkívüli asszony szemszögéből enged betekintést a kor Párizsának fényűző szalonjaiba, a Wharton-rezidencia hétköznapjaiba, Henry James író vagy éppen Anna de Noailles költőnő mindennapjaiba. Edith Wharton eredeti levelezését felhasználva megelevenedik előttünk az írónő vágyakkal és kételyekkel teli élete, amelynek drámaisága saját hőseinek sorsával vetekszik.

A kortárs írónő regénye a nagy orosz klasszikusok és Ulickaja egyedi prózájának hagyományait követi. Három főszereplőn keresztül az orosz emigránsok sorsát mutatja be különböző korokban: a 30-as évek sztálini Oroszországában, az 50-es évek Párizsában és napjainkban.

“Ha mindent itt hagyok, bátor vagyok, vagy menekülök?”

Nico huszonnyolc éves rádiós DJ. Életét a zene tölti ki. Meg a szex. Megszámlálhatatlan valós és kevésbé valós szexuális kaland – és jó, néha egy-egy afféle szerelem is. Biztos benne, hogy majd egyszer eljön az igazi, de addig is nagy megkönnyebbüléssel tölti el, hogy otthon egyelőre csak a mosatlan edények halma várja, nem pedig egy feleség növekedő pocakkal.

Az utóbbi időben viszont mindennapjaiba valami homályos rossz érzés fészkelte be magát. A rádióban hosszú távú szerződési ajánlatot kap, a haverok közül egyre többen járnak öltönyben és nyakkendőben, és az egyéjszakás kalandok utáni ébredések is mindinkább olyan érzéssel töltik el, mint egy túlzásba vitt gyorséttermi zabálás. Egyesek szerint az a baj, hogy még nem találta meg az igazit – bár Nico szerint inkább ők horgonyoztak le túl hamar. Huszonnyolc éves, és kevesebbet tud magáról és a világról, mint amikor húsz volt… hogy van ez?

Mindenesetre egy születésnap jó alkalom arra, hogy az ember összeszedje a gondolatait, és számot vessen a helyzettel. Így születik meg ez a levélregény: egy egyszerre bölcs és éretlen huszonnyolc éves sirámai és örömei egy éppen öttel idősebb barátnak címezve, aki talán Nico gondjaiban a sajátjaira ismer majd – de az is lehet, hogy már egészen más nyomasztja. Ki tudja, mire gondol, miről álmodik, vagy álmodik-e egyáltalán még valamiről. Mindenesetre Nico levelet ír és válaszokat követel.

Fabio Volo olasz író, színész, sztárriporter és újságíró, akinek Olaszországban már hat regényét kiadták. Ezek közül időrendben az első a Járok egyet. Magyarul a sorban a negyedik Ráadásnap jelent meg először.

Egy átlagos Erasmus félév során több ezer, kezdetben magányos nemzetközi hallgató illeszkedik be új otthonába, tesz szert új barátokra és lobban reménytelen, de annál izgalmasabb szerelemre. Furcsa kapcsolatok köttetnek meg különböző emberek között, legyen szó akár színes- és fehér bőrű, spanyol- és német anyanyelvű, vagy éppen iszlám és keresztény hitű egyénekről. A másság itt duplán elfogadott. Elvégre is, ebben az öt hónapban kivétel nélkül mindenkit ugyanaz fog motiválni: hogy megérje. Megérje otthon hagyni valakit, megérje feladni magunkból valamit és végül megérje elsajátítani, megszeretni azt az újat, amiért elutaztunk idáig.