-
új 2 munkanap
Anyát és lányát holtan találják egy dél-angliai tanyán. Az asszony holttestét a halálos döfésen kívül harmincöt késszúrással gyalázták meg, a lányt viszont megfojtották, mégis úgy fest, mintha csak békésen aludna. Mintha a gyilkos egy idealizált, mesebeli nyughelyet rendezett volna be neki.
Ronnie Cray főfelügyelő az esethez Joe OLoughlin pszichológus segítségét kéri, hátha a régi munkatársa felfedez valamilyen jelet a helyszínen, vagy árulkodó szóra bukkan a tanúvallomások között, ami kibillentheti a holtpontra jutott nyomozást, és elvezetheti a rendőrséget az elkövetőhöz.
Joe mindent megtesz, vissza-visszatér a tetthelyre, próbál közelebb kerülni az áldozatokhoz, hogy őket megismerve a gyilkoshoz is közelebb férkőzhessen. De mit csinál akkor, ha ezúttal nemcsak ő figyel meg másokat, hanem őt és az övéit is figyelik? És mihez kezdjen, ha az egyedüli nyomon elindulva újabb áldozatok és néma tanúk bukkannak fel, és az ügy egész más irányt vesz?Michael Robotham (Mondj igazat!, Igazi fájdalom) két különböző típusú bűncselekmény szálait fonja egybe, hogy aztán újabb és újabb fordulatokat tartogatva az olvasónak, rémisztően izgalmas regényt írjon finom humorral, a lélek legmélyebb bugyraiba engedve bepillantást..
-
Antikvár 2 munkanap
Anie, Heaven Leigh Casteel lánya egy autóbalesetben elveszítette szüleit. De árván, betegen is ragaszkodik az álmaihoz! Annie tudta, hogy családja múltját kísértő árnyak lengik be. Érezte, hogy valami titkot meg kell még tudnia önmagáról, de látta, hogy egyik családtagja sem mutat hajlandóságot a teljes őszinteségre. Amikor a Farthinggale-i erdő fái között felfedezi Troy elhagyott házát, a múlt még zavarosabbá, titokzatosabbá válik számára. Ő mégis megpróbál kitörni a Casteel-családot fogva tartó bűvkör dermesztő vonzásából…
-
Antikvár 2 munkanap
Ez a könyv az élet megélésének fontosságáról szól, vagyis arról, hogyan élvezhetjük a legjobban az életet. Yutang könnyed stílusban ír a kínai világ megannyi jelenségéről, az élet nagy és apró dolgairól. Bölcs természetességgel ír emberi mivoltunkról, viszonyunkról Istenhez, a boldogság problémájáról, a gondolkodás művészetéről, a szellemi és az érzéki élvezetekről, a lustálkodás fontosságáról, a teázásról, a dohányzásról, életről és orvosságról, a virágrendezésről, a természetben rejlő szépségekről és még sok mindenről, ami az élet sóját adja. Ez az örök bestseller, amely 1939-ben “A bölcs mosoly” címmel egyszer már megjelent magyarul, most új fordításban és teljes terjedelemben olvasható.
-
Antikvár 2 munkanap
Tóbiást, az inkvizítort a Birodalom egyik északi kisvárosába szólítja hivatása. Buchenfeldben rettenetes dolgok történnek: a termények elrothadnak, a víz ihatatlanná válik és az újszülöttek születési rendellenességgel jönnek a világra. Buchenfeld népe úgy véli, hogy mindezért egyvalaki a felelis: Katrin, a patikus felesége. Tóbiás vonakodva végzi a vizsgálatot, ugyanis a feltételezett boszorkány nem más, mint gyerekkori szerelme…
-
Antikvár 2 munkanap
Mire képes a hírnévért egy írói ambíciókat dédelgető munka nélküli géplakatos, aki egy nap rátalál szomszédja holttestére – s ezzel együtt élete nagy szerencséjére? A főhős, Brendan Stokes egy lerobbant dublini bérházban várja, hogy elismerjék végre a tehetségét, s egyszer sikeres, többkönyves szerző legyen. O neveli egyéves kisfiát, miközben kikapós felesége hajdani közös munkahelyükön, a textilgyárban keresi meg a kenyérrevalót. A kiadók ezalatt rendre utasítják el a tehetségtelennek tűnő Brendan próbálkozásait. A jég azonban egy nap megtörik – az egykor lenézett, felesége által eltartott fiatalember egy csapásra meggazdagszik, és népszerű bestseller-szerzővé válik. Minden pompásan alakul… vagy mégsem? Kiderül Edmund Power sodró lendületű, izgalmas regényéből, amely bőven tartogat meglepő fordulatokat, fejtörőket a Világsikerek sorozat kedvelői számára. Magyarországon először!
-
Antikvár 2 munkanap
Megszülted a kisbabádat, és máris két új cél lebeg a szemed előtt. Szeretnél mihamarabb újra csinos, jó alakú nő lenni, és szeretnél jó anyukája lenni a gyermekednek, akivel az első pillanattól fogva meghitt, tartalmas kapcsolatra törekszel. Nekünk már évek óta használ, amit most a figyelmedbe ajánlunk: a Baby Om tanfolyam gyakorlatsorozatait tanítjuk: minden alapvető tudnivalót, melyek birtokában belekezdhetsz a jógázásba; négy osztálynyi jógagyakorlatot, melyeket a szülés utáni felépülés fázisaira és a kisbaba fejlődési ritmusára egyforma tekintettel állítottunk össze; egy speciális jóga edzéstervet, amit azok figyelmébe ajánlunk, akik császármetszéssel hozták világra a gyermeküket, stb.
-
Antikvár 2 munkanap
Kedves fiatal barátunk, nincs semmi probléma! Könyvünk segít a barátság és a szerelem boldog és boldogtalan szakaszainak megértésében, segít magunk és mások megértésében, segít életutunk megtalálásában, segít megtalálni a hangot családunkkal. Segít abban, hogy mindig a legmegfelelőbb döntéseket hozhassuk, hogy fiatalon is igazán bölcsen vezessük életünket.
-
Antikvár 2 munkanap
A híres orvos, dr. Miro magánszanatóriumában rejtélyes halálesetek fordulnak elő… Egy amerikai házaspár boldogságához egyetlen dolog hiányzik: a gyermekáldás. Mindent elkövetnek, hogy örökbe fogadhassanak egy gyermeket, még a törvénytelen úttól sem riadnak vissza… \”- Ne! Kérem… ne! – nyöszörögte Diego a betegágyában. Alig lehetett érteni a szavait, de enélkül is lehetett látni, hogy fél. – Nincs nálam fegyver… ne félj! – suttogta a doktor. – Még egyszer nem követem el ugyanazt a hibát. – Miért akarsz megölni? – kérdezte a férfi, miközben a szeme idegesen megrándult. – Túl sokat tudsz kisfiú! Veszélyessé váltál, mint ahogy veszélyes lett Guido is. De ő már soha többé nem fog beszélni. Minden titkát magával vitte a sírba. – Gúnyos kacagása félelmetesen visszhangzott szobában…\”
-
Antikvár 2 munkanap
“Boldog esküvőt… és életet kívánok, mindenkit csókol Anikó, Magyarország, Budapest, Práter utca 5 per 10, negyedik emelet, a felvonótól jobbra a harmadik ajtó, ilyenkor nyáron szép borostyán levegőzik kint a függőfolyosón, télen bent lakik.” Ezt írta a rénói képtár vendégkönyvébe Anikó, akit G. Szabó Judit korábbi regényeiből már jól ismerhet az olvasó. Na már most. Ha Tömörjohanna, az osztályfőnökük nem neveli pontosságra az aprónépet, akkor talán Anikó nem írja a jókívánság után a teljes nevét és címét, akkor napokon belül nem ólálkodik, mászkál körülöttük az egész díszes és dísztelen társaság, úgymint Szőkeházy Szívtipró Rénó, Fekete vagy Rabló Rénó… és főleg Rasid, a szegény kis Rasid! Igaz, hogy akkor mi sem tudhatnánk meg, visszakerül-e jogos tulajdonosához a Tündérszív nevű drágakő.
-
Antikvár 2 munkanap
A Férfiasan tökéletes egy fiatal, szókimondó férfi nézőpontjából boncolgatja a házasság, a gyermekvállalás és mindezek mellett a karrierépítés nehézségeit, bepillantást engedve a férfiagy legsötétebb bugyraiba. Michael Adams reklámzeneszerző kettős életet él. Idejének csak egy részét tölti Észak-Londonban, a családjával, különben a város déli részén, albérletben tengeti napjait. És mindezt azért, hogy kibújhasson az apaság nyomasztó terhei alól. Michael két gyermek apja, két kicsi diktátoré, és a felesége éppen a harmadikat várja.
-
Antikvár 2 munkanap
Miért nem ehet a tehéntej-allergiás gyermek sajtot, vagy a parlagfű-érzékeny dinnyét? Miért kell néha mentőt hívni a vendéghez a kínai vacsora után? Asztmás fulladás, bőrkiütés vagy fejfájás ételtől? Hat-e a babára, amit szoptató anyukája megeszik? Kinövi-e a kisbaba a betegséget, s fenyegeti-e őt későbbi légúti allergia? Mi a családi allergia-örökség, és megelőzhető-e a baba táplálékallergiája? E sokszínű betegség egyre gyakoribb, ezért a válaszok minden gyermeket váró vagy nevelő, felelősségteljes szülőnek hasznos segítséget nyújtanak.
-
Antikvár 2 munkanap
Egy ház. Tíz játékos. Harminc kamera. Negyven mikrofon. Egyetlen túlélő. Egy brit tévécsatorna nézői estéről estére nyomon követhetik a Házi őrizet című valóságshow eseményeit. A szokásos kérdések foglalkoztatják őket: Ki omlik össze először? Ki kivel fekszik le? Kit szavaznak ki először, és ki nyeri meg a félmillió fontot? A szabályokat ismerjük: a tíz fiatal minden szavát és tettét kamerák és mikrofonok rögzítik. Azt gondolhatnánk, hogy ha egyiküket leszúrják, nyilván gyerekjáték elkapni a gyilkost. Márpedig nem az. Azon az estén nyolcan lesték a képernyőket a vezérlőben. Egyvalaki még náluk is közelebb, a házat körülvevő kamerafolyosón állt a tükörüveg túloldalán…
-
Antikvár 2 munkanap
„Sok-sok évvel ezelőtt – írja Philip Pullman – középiskolában tanítottam, és évente írtam és színre is vittem egy-egy iskolai színdarabot. Ami engem illet, az volt az óriási ezekben a darabokban, hogy amit csak akartam, mindent bele tudtam zsúfolni. A Karlstein grófba beleképzeltem egy lövészversenyt, hát volt benne egy lövészverseny. És megkívántam egy bűvös ládát, hát került bele az is. Mindenféle gombbal meg titkos rekeszekkel meg ketyerékkel, amik kiröppentek, ha az ember meghúzott egy zsinórt. Na és bele akartam tenni két komikus zsarut, akik nagy zűrbe keverednek, és a végén egymást tartóztatják le, és elképzeltem egy Fekete Vadászt, aki lángkoszorúban jelenik meg, és egypár gleccserszellemet, így aztán ez mind belekerült a darabba. És ezek az őrült, izgalmas figurák, szereplők és helyszínek mind belekerültek a regénybe is.”
-
Antikvár 2 munkanap
Hősnőnk, Nicci Bradford igazi rajongója a kung-fu-filmeknek és a bennük tükröződő keletnek – viszont nyugaton él. Egyedül. Szingliként, egy szürke nagyváros borongós hétköznapjaiban. Egészen addig, míg a sors össze nem hozza néhány új emberrel, s míg rá nem döbben, hogy néhány régi ismerősét feleannyira sem ismeri, mint gondolta. Innét kezdve az élete egyre inkább egy kung-fu-filmre emlékeztet – csak épp verekedés nélkül. Bár szó, ami szó: nagy ritkán elcsattan egy-egy kemény és megérdemelt pofon… Karen Brichoux a Fülöp-szigeteken született. A Kennedy-gyilkosság után, de még Nixon lemondása előtt. Nyolcéves korában látta élete első kung-fu-filmjét, az Öt saolin-mestert. Ez az élmény szemlátomást örökre megfertőzte. A diploma megszerzése után még további hét évig európai történelemmel foglalkozott, majd rádöbbent: megeshet, hogy professzori állásba kényszerül. Mire csapot-papot hátrahagyva elmenekült az egyetem túlságosan is földközeli világából, és történetek írására adta a fejét. Az Egyesült Államokban él férjével és számos bundás háziállatával.
-
Antikvár 2 munkanap
Egy mindent elsöprő szerelem, amely olyan eufóriát és olyan légszomjat kelt, mint a Mount Everest meghódítása. A banális hasonlat minden eleme életre kel Nicci French történetében. Szenvedélyes szerelem az első látásra, végletekig felkorbácsolt érzések és érzékek: egy addig józan gondolkodású természettudósnő – Alice – feltétlen odaadása a titokzatos Adamnek, akiről sokáig csak annyit tudni, hogy egy tragédiával végződő Himalája-expedíció hőse és fantasztikus szerető. Kettejük kapcsolata sokáig csak arról szól, hogy mit lehet, mit szabad megtenni a szerelemben a másikkal. S aztán, ahogy a szerelmi történet fokozatosan vérfagyasztó krimibe fordul, már élet vagy halál a tét.
-
új 2 munkanap
Lírai kalandregény Ausztrália “Robin Hoodjának” életéről, melyben a törvényen kívülinek kikiáltott Ned Kelly igazságának tudatában rója papírra védőbeszédnek szánt élettörténetét. E krónikából megtudhatjuk, hogyan is lett egy lótolvaj és gyilkos a vörös kontinens egyik legnagyobb nemzeti hőse… A nyers egyszerűséggel megírt könyv lapjain az ököl- és tűzpárbajok, bankrablások és hajtóvadászatok mellett megelevenedik a századfordulós Ausztrália telepeseinek mindennapi élete is. Fegyencivadékok és kínai aranymosók, kengurusült és gumifák, asszonyruhás haramiák és ősi ír legendák. Vadnyugat és Vadkelet után íme, itt a Vaddél!
-
Antikvár 2 munkanap
Ahhoz, hogy üzleti tárgyalásainkat sikeresen alakíthassuk, jó nyelvtudásra: alapszókincsre és hasznos nyelvi fordulatokra van szükség. Legalább ilyen fontos azonban, hogy ismerjük az adott ország kultúráját és lakosainak mentalitását is. Így elkerülhetjük a kulturális különbségekből adódó esetleges félreértéseket, kellemetlen helyzeteket. A német Üzleti nyelvkalauz ezért az átfogó szókincsen kívül számos hasznos információval is szolgál a német anyanyelvűek kultúrájáról, mentalitásáról, szokásairól, a társas érintkezés szabályairól. A könyv 17 különböző témakört ölel fel, szinte minden fontos üzleti területre kitér.
-
Antikvár 2 munkanap
Lord Ramsdale-nek, aki háromévnyi száműzetést követően tért vissza Nyugat-Indiából, még mindig van mit változtatnia botrányos életvitelén. A londoni hölgyek közül ő épp a hírhedt Lady Wetherell figyelmét szeretné fölhívni magára… Bár a hölgy múltja az egyik legkedveltebb beszédtéma az idősebb asszonyok körében, Lord Ramsdale még soha nem hallott olyan lenyűgöző nevetést, s még soha nem látott olyan elragadó arcot, mint az övé. S ha meg tudná győzni, hogy szándékai tisztességesek, a kutyát se érdekelné, hogy mit mondanak a pletykafészkek.
-
Antikvár 2 munkanap
Könyvünk célja az, hogy gyakorlati és valóságos válaszokat adjon jó néhány, valóban aggasztó kérdésre. A szorongásos zavarok az egészségügyi ellátás sok területén megjelennek, mind az alapellátásban, mind a kórházi kezelés keretein belül. Keveset tudunk róluk és gyakran alulértékeljük jelentőségüket, és inkább az életkörülmények nehézségeként mintsem valós betegségként viszonyulunk hozzájuk. Könyvünk célja az, hogy bebizonyítsuk, a szorongásos zavarok megérthetőek; hogy vannak olyan logikus módszerek, amelyekkel kezelhetőek, anélkül, hogy mindez szakképzettséget igényelne; illetve, hogy a háziorvosok ezentúl jelentős szerepet vállalhatnak a kezelések megtervezésében.
A Megválaszoljuk Kérdéseit sorozat azoknak a háziorvosoknak, ápolónőknek, ápolóknak és más egészségügyi szakembereknek szól, akik kapcsolatban állnak a betegekkel és hozzátartozóikkal. Hasznos tájékoztatást nyújthat maguknak a betegeknek és gondozóiknak is.
-
Antikvár 2 munkanap
A mindennapi véletleneknek nemcsak hogy üzenetük van, de valójában ezeknek köszönhetjük, hogy felvillannak előttünk a dolgok mélyén rejlő, határtalan lehetőségek. Azáltal, hogy bepillanthatunk a teremtés kútfőjébe – a könyvben található különleges elvek és gyakorlatok segítségével -, átírhatjuk sorsunkat, kívánságunknak megfelelően. Tudatos énünkön, gondolatainkon, érzelmeinken túl létezik egy olyan világ, ahol bármi megtörténhet. Itt kerülhetünk kapcsolatba mindennel, ami eddig megtörtént, és ami ezután történni fog. A véletlenek ebből a világból érkező üzenetek, értékes kulcsok életünk azon területeihez, amelyekre oda kell figyelnünk.
-
új 2 munkanap
Homonnai Julcsi, a kapornaki kosársuli nyolcadikosa jobba szeret levelet kapni, mint írni. Most mégis írásra fanyalodik, mert legjobb barátnője, Kárász Dóri Németországban tölti a tanévet. Az pedig nem lehet, hogy Dóri kimaradjon az eseményekből, amelyek volt osztálytársait, volt csapattársait és örök barátnőjét izgalomban tartják: Hogy sikerül-e megszabadulniuk új edzőjüktől, az érdes modorú Tibi bácsitól? Be tudják-e csempészni a kollégiumba Púdert, Annus néni magára maradt kutyáját? Meg tudják-e nyerni életük második bajnokságát? És főként a legfontosabb: a sok félreértés, harag, sértődés után megtalálja-e Julcsi azt, aki felé a szíve hajlik: Kareszt. Vagy Bencét?
-
Antikvár 2 munkanap
A könyvből megtudhatjuk, mennyi vitamint igényelnek a felnőttek a gyermekek és az idősek, hogyan hatnak a vitaminok, mennyit igényel belőlük a szervezetünk és melyek a legjobb vitaminforrások. Jó tanácsokat találunk az élelmiszerek vásárlásához, tárolásához és elkészítéséhez.