• Minimum 40,00 RON kell vásárólnia!
Kosár megtekintése “Fogról fogra” a kosárba helyezve

  • 11,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Az 1855-ös vonatrablást a kortársak “a század bűntényének, a modern kor legszenzációsabb akciójának” kiáltották ki. Pedig első pillantásra nem látszik különösebben nagyszabású bűncselekménynek. Az ellopott pénzösszeg – tizenkétezer font aranyrudakban – nagy volt, de nem példa nélkül álló; az adott időszakban tucatnyi rablás történt, amely ennél nagyobb zsákmányt hozott. A Viktória korabeli Anglia megdöbbenését történelmi okok magyarázzák. A Nagy Vonatrablás azért váltott ki ekkora felháborodást, mert arra a következtetésre késztette a józanul gondolkodó embereket, hogy a fejlődésnek talán mégsem szükségszerű velejárója a bűnözés felszámolása, az előrehaladó idővel együtt nem lesz jobb az ember!
    A Nagy Vonatrablás meglepetésekkel tarkított perének anyaga fennmaradt – az összes elkövető részletes vallomásával egyetemben; ezen alapul Michael Crichton méltán világsikert aratott, meghökkentő fordulatokban gazdag regénye, melyben ez a több mint agyafúrtan kitervelt, s ha lehet ezt mondani, végtelenül elegánsan végbevitt bűntény olyan életszerűen jelenik meg előttünk, méghozzá – még nyelvhasználatában is – következetesen a Viktória korabeli angol társadalomba ágyazódva, hogy az az illúziónk támad, mintha magunk is szemtanúi lettünk volna az eseményeknek.


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Az ​Öböl-háború veteránja, a fiatal Andy McNab őrmester minden idők legsikeresebb angol katonaírójává lépett elő. Első könyvéből, a Hívójele: Bravó Kettő Nullából eddig több mint másfél millió példány kelt el világszerte. Ez, a második műve pedig a tavalyi esztendő összesített toplistájának abszolút első helyezettje lett Nagy-Britanniában. Nem is csoda. Ennek az igen soktehetségű fiatalembernek az önéletrajza a világ egyik legprofibb hadseregébe vezeti be az olvasót. Egy olyan hadsereg belső életét tárja fel, amely – szinte egyedülálló módon – békeidőben is állandóan harcolni kénytelen, s így alkalma van valódi tapasztalatokat szerezni: Andy McNab, jószerint gyerekfejjel, Észak-Írországban kezdi pályáját.

    Gyalogos őrmesterként, nyolcévi katonáskodás után jelentkezik a világ minden bizonnyal legelitebb egységébe, a Különleges Légiszolgálatba, az SAS-be, vagy ahogy tagjai tiszteletteljesen nevezik: az Ezredbe. Ahová, mint könyvéből érzékletesen megtudjuk, nem könnyű bejutni – s ahol még nehezebb megmaradni. Abba az egységbe, amely mindig bevetésre készen áll: hol az északír harctereken, hol a dél-amerikai dzsungelekben, hol az afrikai szavannákon, hol az arábiai sivatagokban, hol a délkelet-ázsiai erdőségekben. Hol háborúban, hol titkos műveletekben, hol gyakorlatozva, hol más hadseregeknek kiképzést nyújtva. De mindig a halál árnyékában.

    „Szakma ez is”, mondja Andy McNab. És részletesen elénk tárja rémisztő – lenyűgöző – fortélyait…


  • 15,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    „A két nő egy ideig csak csendben figyelte egymást, azután egyikük megtörte a csöndet: – Miért tetted? Sue nem válaszolt. A hideg priccsen befordult a fal felé, és próbált megszabadulni a gondolatairól. Még soha senkinek sem mondta el, valójában mi is késztette a gyilkosságra, és nem is szándékozik megosztani senkivel. Túl sok embert érint, és túl sok titkot kellene felfednie.” A veszély és az erőszak állandóan jelen volt Sue Dalton East Enden eltöltött gyermekévei idején. Az anyja rideg és szeretet nélküli viselkedése, az apja állandó zaklatásai és a félelmekkel teli házassága kegyetlen gyilkossággal végződnek. Sue végső kétségbeesésében egy kalapáccsal szétveri brutális férje koponyáját. végre megnyugodhat, hiszen gyermekei nincsenek többé annak a veszélynek kitéve, amit már évek óta el kellett szenvedniük. Bebörtönzik, és egy cellába kerül az ugyancsak gyilkos Matilda Enderby-vel. Sorsuk valami különös módon egyre inkább összefonódik, és a következményekre még Sue sem számított. Menekülők
    Martina Cole


  • 5,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Néhány évvel ezelőtt már találkoztak. Mindketten az első szerelem mindent elsöprő erejével, ugyanakkor mégis nyugtalanító gyötrődéseivel élték meg azt a csaknem egy esztendőt.
    Talán éppen tapasztalatlanságuk volt az oka, hogy végül elveszítették egymást. Mély és őszinte szerelem volt az övék, ugyanakkor azonban dacosan ragaszkodtak önállóságukhoz, nem voltak hajlandók önmagukból feláldozni semmit kettőjükért, a szerelmükért.
    Törvényszerű vége lett hát kapcsolatuknak a szakítás. S csak akkor döbbentek rá, milyen sokat jelentettek egymás számára, amikor már csupán gondolatban időzhettek a másiknál.
    Nem találkoztak többé, de lélekben tovább őrizték a szerelmüket. Két évig bírták… És két év múlva újra ott álltak egymással szemben Vancouver nyüzsgő forgatagában, hogy újra megpróbálják, újra higgyenek a szerelem erejében, megtanulják egymástól: így szeretni, ilyen mélyen egymáshoz tartozni, és harcolni egy ilyen ritka, szép ember kapcsolatért: nem szégyen.


  • 8,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Az ​első tejfogak kihullásától a műfogsorig kíséri végig hősének életét Giorgio Pressburger regénye. A fogazat állandó figyelembevétele azonban korántsem mulatságos ötlet az író részéről, mély – és nem kevésbé mulatságos, bár egyúttal játékosan-komolyan misztikus – koncepció húzódik meg mögötte. A regény ugyanis arra az ötletre épül, hogy az emberi élet és lét meghatározói a fogak. A fogak állapota, egészsége vagy betegsége, megléte vagy hiánya sorsszerű és sorsjelző. A hős, aki sok tekintetben az író vonásait viseli, teljesen a fogai rabja, életéről (sőt már apja életéről is) fogai döntenek. A fogak határozzák meg viharos kamaszkorát, döntenek házasságának részsikereiről és végső kudarcáról, a fogak szólnak bele karrierjének alakulásába és pályájának buktatóiba, a fogak állapota szerint alakul szerelmi élete, kíván és kap meg nőket, illetve szenved visszautasítást stb. ; A fejezetek a fogak orvosi jelöléseit kapták címül, és hogy az olvasó mindjárt kezdetben tisztában legyen a dologgal, a regényt a fogak jelölésének szakszerű bemutatása, valamint elhelyezkedésük orvosi rajza nyitja meg. A hős természetesen gyakori vendége különböző fogorvosok rendelőinek, az író valósággal bravúros történeteket tud elzengeni egy-egy foghúzás vagy tömés kapcsán. A mű természetesen a fogak állandó jelenléte nélkül is igen érdekes, vonzó, a legszebb olasz szerelmi történetekhez és – nem ritkán – krimikhez méltó fordulatokkal él, ám a fogak ilyetén középpontba állítása egyúttal végtelenül mulatságossá is teszi a művet. A regény épp a kettőssége miatt valamiképp középen áll a Buzzati és a Carlo Levi-féle szépprózának, így – miként azok is – mind a gyakorlatban, mind az irodalmi csemegékre áhítozó, vájtfülű olvasóknak egyaránt ajánlható.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Fondünek először a finom, sajtból készített ételt nevezték, amelyet a tálból villával és fehér kenyérdarabkákkal tettek a tányérra, illetve fogyasztottak el.
    Ez a pompás étkezési mód az ötvenes években kezdte meg világkörüli diadalútját. Manapság már nemcsak sajtfondüt, hanem annak számos változatát is elkészítették.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Nincs nyár grillezés nélkül. De vajon miért csak a tarját és a kolbászt tesszük a nyársra? Dr. Oetker több, mint 70 rafinált, fantáziadús receptet mutat be, amelyektől a grillparti egészen különlegessé válik. A kulináris meglepetések az American Barbecue-tól a zöldségnyársakon át egészen a borsos gyümölcsserpenyőig terjednek, fűszeres mártásokkal, ízletes öntetekkel és ropogós salátákkal kiegészítve. Minden recept gondosan kipróbált, így azonnal és könnyen elkészíthető. És ha netán már nem sütne a nap odakint, ezek a receptek a villany grillsütőben elkészítve, a meleg szobában is ízleni fognak.


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Állítólag minden újságíró regényt akar írni. Maxey Burnell azonban hiába ül órákig az írógép előtt, a világon semmi nem jut az eszébe. Ráadásul úgy érzi, a földkerekség összes bolondja őt hívogatja a lapnál, sőt otthon is. Egy nő például azt akarja, hogy ő keresse meg az eltűnt férjét, mint valami magándetektív. Hogy emberek miket képzelnek a riporterekről?!
    Aztán Maxey főnöke meghal egy hatalmas robbanás során, és a helyzet megváltozik. A kiküldött detektívet roppant csinosnak találja ugyan a lány, ám hozzáállásával koránt sincs megelégedve. Így hát hamarosan azon kapja magát, higy mégiscsak nyomoz, kérdést kérdés után tesz fel, és egye veszélyesebb vizekre evez…


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A Krisztus idejében játszódó, magával ragadó regény egy férfi és egy nő megrendítő szerelmének történetét meséli el. Palesztina poros útjain, Róma és Alexandria márványpalotáin és az ősi Albion vad, kelta falvain keresztül halad József a végzete felé. Csaknem elveszti hitvesét, Sárát, amikor olyan nőt kénytelen második feleségnek választani, aki gyermeket tud szülni neki. Veszélyes játszmákba kezd Heródessel, Pilátussal és az egymást követő római császárokkal. És amikor már azt hiszi, minden elveszett, találkozik valakivel, aki nemcsak az ő életét, de nyomorék kislányáét is örökre megváltoztatja. A csodatévőt NÁZÁRETI JÉZUSNAK hívják…


  • 8,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Kevesen látták, amikor letartóztatták a diákot. Nem volt sziréna, nem voltak villogók. A kijevi hírekben egy szó sem esett róla. De a másik három ukrán zsidó diáknak ez volt a jel, hogy meg kell próbálniuk a szökést. Eltérítettek hát egy gépet, és a Nyugat felé indultak.
    Egyik ország a másik után utasította el a kérésüket… nem állhattak szóba gépeltérítőkkel, pláne nem szovjet disszidensekkel. Miután már majdnem elfogyott az üzemanyag, a gép Angliában landolt. Politikai menekültek vagy vérszomjas bűnözők? Miközben a hatóságok fontolgatják, hogy mit tegyenek, a három diák úgy dönt, hogy az egyetlen megmaradt lehetőséget választják…


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Egyiptom – több ezer éves titkok varázslatos földje, ahol még ma is nagy az istenek és istennők hatalma. Csakúgy, mint papjaiké és papnőiké. S persze latba is vetik, főleg, ha a kitűzött cél eléréséhez feltétlenül szükséges csodálatos erő megszerzéséről van szó.
    Hogy ez az erő egy gyönyörű gyermekben rejtőzik, aki mit sem tud a létezéséről?
    Na és?
    Megkaparintani!
    Felhasználni!
    Elpusztítani!
    S hogy a gyermek szüleinek nem tetszik ez a terv?
    Kit érdekel?
    Csakhogy az apa, aki egykor már megtapasztalta a sötét erők hatalmát, szintén több ezer éves titkok tudója, és nem tűri ölbe tett kézzel, hogy elraboljanak tőle mindent, ami szívének kedves.


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Morin ​doktor, a sikeres sebész, egy svájci magánklinika résztulajdonosa és élettársa, Jeanne boldogan élnek együtt, s nevelik tizenkét éves ikreiket. A család érdekében Jeanne, aki éppen sebészi szakvizsgájára készült, amikor terhes lett a lányokkal, lemondott hivatásáról, és fõállású anya lett. Boldogságát csak az zavarja meg, hogy idõnként emlékezetkiesésektõl szenved, melyekrõl senkinek nem mer beszélni. Tizenkét évi élettársi kapcsolat után Morin váratlanul megkéri a kezét, házasságot kötnek és nászútra indulnak.
    A felhõtlen boldogság azonban egy csapásra szertefoszlik, és Jeanne kénytelen szembenézni azzal, hogy egész eddigi életük hazugság volt: férje szeretõket tartott, AIDS-szel fertõzött, és haldoklik. Még a nászút során meg is hal a férfi, és Jeanne-t euthanázia vádjával perbe fogják… A népszerű francia orvos-író regénye az asszony küzdelmének története, melynek során mindent megtesz, hogy visszaszerezze becsületét, gyermekei szeretetét, egykor feladott hivatását, s végül újra boldogan élhessen egy új szerelemben.


  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Cassie Jones tündéri szép kislány, eleven, vidám és huncut, mint bármelyik egészséges kisgyerek, de kétségbeejtő s látni is rossz, amikor kitör rajta a rosszullét. Élete eddigi 21 hónapja alatt szülei többször rohantak már vele a kórházba, gyötrődve éjszakáztak az intenzív osztályon. Kezelőorvosa tehetetlen, hiszen minden lehetséges vizsgálatot elvégeztek már rajta, s az eredmény mindig negatív. Ekkor hívja segítségül régi barátját, dr. Alex Delaware gyermekpszichológust, aki nyomban Münchausen-szindrómára gyanakszik. Az ijesztő rendellenesség abban nyilvánul meg, hogy a sérült lelkű felnőtt, általában a szülő, saját gyermekét betegíti meg, gyötri, titokban kínozza, talán a legkegyetlenebb dologtól sem riad vissza, s megöli. Közben persze eljátssza az odaadó, aggódó, rettegő anyát, apát, nagynénit vagy ápolónőt. Cassie szülei megnyugodnának, ha végre kiderülne, mi okozza a kislány rejtélyes és egyre fenyegetőbb rohamait. A kezelőorvosasal együtt szívesebben vennék, ha szervi baj okozná a tüneteket, de Dr. Delaware egyre biztosabb, hogy a kislány a Münchausen-szindróma áldozata. De vajon ki mesterkedik ördögien a háttérben? Ki nézi el szenvtelenül egy ártatlan kisgyerek gyötrődését? A gyermekpszichológus – akit az író Égszakadás című pszichokrimijéből már ismer a magyar olvasó – rendőr barátjával együtt nyomozni kezd. Hamarosan két brutális gyilkosságba botlik, s egyre bizonyosabb, hogy mindkét eset összefüggésben van Cassie sorsával.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Laura, a dúsgazdag Templeton-lány, Kate az elárvult és örökbefogadott unokahúg és Margo, a szigorú házvezetőnő lánya ugyanabban a tengerparti villában nőtt fel.
    Margo Sullivan-nek mindene megvolt, amiről csak álmodhatott, családtagként élt a Templeton-villában. Csak a legfontosabbat nem kapta meg soha: édesanyja elismerését. Talán minden más lehetett volna, ha olyan jó üzletasszony, mint Kate.
    Ő csak saját maga tudott lenni, bármi történt is vele…


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    “El akartuk fogadni e gyanúsan abszurd és kísértetiesen gyönyörű új édent, mert a mi valódi paradicsomunkat, amellyel a természet megajándékozott bennünket, alaposan összedúltuk és kizsaroltuk, s voltak olyan történelmi időszakok, amikor kis híján elpusztítottuk. Egyszerűbbnek tűnt “újrakezdeni mindent”…csak kultúránk értékeit átmentve az Eridanusra…Mi gyújt bennünk kozmikus nosztalgiát, hogy véges élethosszunkkal kivándoroljunk fényévmilliók távolában keringő bolygónkra…ahelyett hogy termékeny kék csillagunkat, a Földet tisztítanánk meg minden ártalomtól? Éppoly képtelenség ez, mintha értelmessé fejlődött halak hirtelen tömeges kivándorlásba kezdenének az óceánból valamiféle kopoltyú pótló szkafanderbe, hogy alkatilag meghatározott vízilényként a szárazföldön vergődjenek…A Föld beteg. Kórságait magunk okoztuk. Nekünk kell leküzdenünk őket. Megvannak az eszközeink hozzá!”


  • 25,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Az óvodai nevelés csodálatos világa, a naponta megújulni képes ingergazdag környezete adja az intézményes nevelés fundamentumát. Az óvodában elkezdett személyiségfejlesztés, a tudatosan tervezett, szervezett, irányított pedagógiai munka egész életre kiható, meghatározó felelősségteljes pedagógiai vállalkozás. Hogyan hatnak a megváltozott gazdasági, társadalmi feltételek a mai óvodai nevelésre? Hogyan és milyen módszerekkel tudjuk végezni nevelőmunkánkat? A családok egy része válságot, másik része felemelkedést él át. Az önhibájukon kívül vagy önhibájukból lecsúszó családok gyermekei éppen úgy ott vannak az intézményes óvodai nevelésben, mint az átalakuló társadalom nyertes családjainak gyermekei. Milyen új feladatokat, kihívást jelent ez a napi pedagógiai gyakorlatra? Ilyen és hasonló kérdésekkel foglalkoztunk két tanéven át az óvodamenedzseri képzésben részt vevő hallgatókkal.
    A képzés során elsajátított ismeretekről, azok alkalmazásáról tesznek tanúbizonyságot a volt hallgatók. A kötetben bemutatásra kerülő tanulmányok szerzői valamennyien óvónők, akik a menedzserképzés során megfogalmazták óvodájuk önálló arculatát, pedagógiai programját, a szükséges változtatási irányokat. A címben jelzett másképpen kifejezés tehát erre is utal Arra keressük a válaszokat, hogy a menedzser-szemléletű vezetési gyakorlat hogyan hat a napi pedagógiai munkára. Bemutatjuk, hogy az állandóan szűkös és szűkülő erőforrásokat milyen vezetéstechnikai és motivációs eszközökkel pótolhatja a professzionális vezető. Tartalékot feltárni ma már csak az emberi erőforrás racionális felhasználásában lehet, ezért hangsúlyozzuk az egyes fejezetekben a csapatmunka fontosságát.


  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A Kellermann-regények jól ismert hőse, Alex Delaware doktor – a lélek tudósa és a bűn üldözője – szépséges kedvesével és Métával, barátságos természetű kutyájával útra kél a Paradicsomba. Egy bogaras orvos, Woodrow Wilson Moreland hívta meg a csendes-óceáni szigetvilág eldugott kis szigetére, Arukra, melynek a doktor gyámola és védőszentje, hogy segítsen rendezni kartotékjait. Jó fizettség, fényűző lakosztály a kastélyban, langymeleg déltenger, narancsliget, gondtalan pihenés, édes szerelem. Ám. Hívatlan, de annál riasztóbb éjszakai vendégek a fehér csempés fürdőszobában. Fagyos mozdulatlanság a bengáli fügeerdőben. Lezuhan egy repülőgép. Feldarabolt asszonyholttestet találnak az öböl sziklái közt. Az öreg doktor kartotékjain szaporodnak a rejtélyek. A macskaasszony. Az ember formájú fehér féreg. Egy megcsalt nő hagymázas látomásai. A kicsapongó férj bűntudata és szörnyű bűnhődése. Maga az öreg doktor is egyre titokzatosabban viselkedik. Beteg vagy csak kimerült? Mire céloz a rejtvényekkel? A megfejtendő üzenetekkel? El-eltűnik. Hová? Delaware doktor tehát nem tehet mást: nyomozni kezd. Könnyed és szellemes megoldásait Los Angelesben maradt rendőr barátja, Milo Sturgis táplálja adatokkal telefonon át. A kép, mely lassan kibontakozik, meghökkentőbb, mint az első lapokon gondolná, kedves Olvasó! Bűntett az emberiség ellen. Hőstett az emberiség mellett. Jonathan Kellerman, az Alex Delaware-regények méltán világhírű szerzője ezúttal is bizonyít: izgalom és borzalom. Szépség és szerelem. Napfény és mélyfekete. Jó és rossz. Melyik győz?


  • 8,00 lei
     Antikvár 2 munkanap