• Minimum 30,00 RON kell vásárólnia!
Kosár megtekintése “A Család” a kosárba helyezve

53–104 / 238 találat

  • Akció!
    52,00 lei 38,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 38,00 lei
     új 2 munkanap 

    A trendi londoni reklámügynökségnél dolgozó Jane Peterst a huszonhatodik születésnapján hagyja ott a barátja. A lány nappal sodródik az árral, éjszakánként a blogján viszont határozott, lényeglátó, olykor egészen csípős anonim válaszokat ad az életük problémáival hozzá fordulóknak. Mígnem egyszer csak a saját életében szembesül valamivel, amire nincs kész válasza. Miután főnöke hirtelen felfigyel az ötleteire, viszonyba bonyolódik a karizmatikus, negyvenes férfival, aki a kezdeti lángolás után hamar felfedi az igazi arcát. Amikor veszélybe kerülnek a baráti kapcsolatai, a munkája és az ép elméje is, Jane-nek rá kell döbbennie, hogy ezen a helyen a nőkre nem ugyanazok a játékszabályok vonatkoznak, mint a férfiakra, a szex és a hatalom kéz a kézben jár, és nehéz tiszta fejjel gondolkodni, ha valaki másnak a mocskos kis titka vagy.

    Caroline O’Donoghue első regényében rendkívüli érzékletességgel mutatja be a játszmák, a manipuláció és egy különös, émelyítő, ugyanakkor mágneses vonzalom anatómiáját. Egy olyan vonzalomét, amit csak akkor érthetsz meg, miután túlélted.


  • 36,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Rock and roll a javából!
    Hamarosan tv-sorozatként is hódít!

    Mindenki ismeri a Daisy Jones & The Sixet, de hogy miért oszlott fel az együttes a népszerűségük csúcsán, azt senki sem tudta… Mostanáig.

    Daisy Los Angeles-i tinédzser a hatvanas évek végén, aki a Sunset Strip klubjaiba kéredzkedik be, rocksztárokkal fekszik le, és arról álmodik, hogy egy nap majd a Whisky a Go Góban énekelhet. Bár a szex és a drogok is magukkal ragadják, az igazi szenvedélye a rock’n’roll. Húszéves korára felfedezik a hangját és páratlan szépségét, mely könnyen őrültségre sarkallja az embereket.

    Ekkor vált egyre népszerűbbé a The Six is, a mélabús Billy Dunne együttese. Első turnéjuk előestéjén Billy barátnője, Camila megtudja, hogy terhes, és az apaság és a hírnév nyomása túl sok Billynek, akivel kissé elszalad a ló a turnén.

    Daisy és Billy útja akkor keresztezi egymást, amikor egy zenei producer rájön, hogy a megasiker kulcsa a páros összehozása. És ami ezután történik, az már maga a legenda.

    Ezt a mítoszt járja körbe ez a lebilincselő és felejthetetlen regény, amely a hetvenes évek egyik legnépszerűbb bandájának történetét meséli el visszaemlékezéseken keresztül. Taylor Jenkins Reid tehetséges író, aki új szintre lép a Daisy Jones & The Sixszel, különleges és egyedülálló hangjával zseniálisan mutat be egy kivételes helyet és időszakot.

    “Vadítóan élvezetes.” – Entertainment Weekly

    “A Daisy Jones & The Six egy igazi mestermű. Bámulatos. Lebilincselő.
    Felejthetetlen. Az egyik legérdekesebb történet, amit valaha olvastam.”
    – Emma Giordiano, goodreads.com

    Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!

    16 éves kortól ajánljuk!


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Két nő a múlt fogságában. Két nő, akik jobban nem is különbözhetnének egymástól. Monika sikeres orvos, szép és fiatal, akire végre a szerelem is rátalált. Maj-Britt magányos, megkeseredett, óriási túlsúllyal küzdő, idősödő nő, aki évek óta nem lépett ki otthonából. Van azonban, ami közös bennük: mindkettejük eltökélt szándéka, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljanak gyermek- és ifjúkoruk gyötrő emlékeitől. Ám úgy tűnik, minden hiába. Egyiküket egy tragikus baleset, amelyben úgy érzi, helyette halt meg valaki, másikukat egy váratlan levél arra kényszeríti, hogy minden eddiginél fájóbban szembesüljön múltja árnyaival. Remélhetnek-e valaha is megváltást? ezt tárja elénk a pszichokrimijeiről is ismert szerző döbbenetes erejű regényében..


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Minden karácsonykor ígéretet kapunk a mennyből: a szeretet és a kegyelem ígéretét.
    Hét évvel ezelőtt Gloria is tett egy ígéretet a férjének, annak halála előtt. Azóta minden karácsonykor elhelyez egy borítékot a karácsonyfán, benne egy emlékeztetővel, arról a bizonyos ígéretről. Gloria azonban nemcsak a férjének tett ígéretet, de önmagának is: megfogadta, hogy megtesz minden tőle telhetőt, hogy a rászorulókon segítsen. Legyen szó akár egy fiatal, egyedülálló anyáról, aki nem tudja kifizetni a villanyszámlát, akár egy olyan családról, akinek élelmiszersegélyre van szüksége, Gloria, a maga vehemenciájával, mindig megtalálja a módját, hogyan oldja meg a felmerülő problémákat. Kivéve egyet: amit a szomszédja, Miriam jelent. Miriam egy végtelenségig kritikus, folyamatosan elégedetlenkedő nő, aki nem szűnő gyanakvással tekint mindenre, amit Gloria tesz. Amikor ők ketten a sors szeszélye folytán szomszédokból lakótársak lesznek, az lesz a türelem és a hit végső próbája…
    Ez a finom humorú, ugyanakkor mélyen megindító történet emlékeztet minket arra, hogy milyen fontos az elfogadás, és arra is, hogy “az élet mindig utat tör magának”…


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Döbbenetes vízió a XXI. századi modern keresztes háború kirobbantásáról. Briliáns összeesküvés az iszlám ellen Európa visszafoglalásáért. Elképesztő kaland a nápolyi maffiától a Vatikán trónjáig. A Szent Háború újra elkezdődött: a vatikáni cselszövések világában titkos társaságok, szerelmek és a Keresztes Lovagok kincseinek sorsa fonódik össze a maffia hatalmával, egy izgalmas és rendkívül eredeti történetben. A főhős Amadeo Celebrano, a nápolyi maffia legfiatalabb és legkegyetlenebb alvezére egy váratlan családi esemény következtében a vatikáni ármánykodás és vallásháború közepébe pottyan.A végső ítélet elkerülhetetlen.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    A gyermektelen Patricia és Marc Addison már elvesztették a karácsonyba vetett hitüket. Ám ebben az évben, a szociális munkás Patricia útja váratlan fordulatot vesz, amikor saját szabályaival is szembekerülve hazavisz otthonukba egy Emily nevű ötéves kislányt.
    Emily jelenléte és a mennyországról feltett kérdései teljesen megváltoztatják Addisonékat, s rájönnek, nincs olyan bánat, amelyen ne segítene át a hit, s a karácsony lehet örömteli esemény is.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    “És a valósággá vált hihetetlen nem hagyott el engem, én hittem a hihetetlenben, a meglepő meglepetésben, a döbbenetben, ez volt a vezérlő csillagom…” – elmélkedik a regény hőse, aki kis pikolófiúból milliomos szállodatulajdonossá lett, majd a háború és a kommunista hatalomátvétel után vagyonát vesztve, magányos útkaparóként ismeri fel az élet halálosan keserű örömét. “Jól figyeljenek arra, amit mondok” – figyelmeztet bennünket újra és újra Hrabal; és mi figyelünk hökkenten, ámuldozva – ilyen történeteket nem tud más, csak ő, az örök csibész, a legszürrealistább realista, akinek szemében megszépül minden: mint a széttárt lábú szállodai örömlány virágokkal felcicomázott szőrdombocskája, olyan szépségesen tárulkozik ki előtte minden egyes megismételhetetlen sorsú ember. S ebben a hihetetlenül tobzódó szépségben és derűben mégis benne van a kor minden rettenete is: a nácizmusé, amely a tiszta, új német embertípus helyett borzalmas idiótát szül, és a kommunizmusé, amely a könyv lapjain fergeteges bohózatként jelenik meg.

    Hrabal 1971-ben, tizennyolc nap alatt írta ezt a regényét, amelynek minden mondatából árad az a fajta szellemi, politikai és – korántsem mellékesen – erotikai szabadság, amely az akkori hatalom számára “természetesen” tűrhetetlen volt – a modern közép-európai irodalom egyik legnagyszerűbb alkotása így csak 1989-ben jelenhetett meg legálisan az író hazájában.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Hasszan Hadzsi chef, a középkorú párizsi étteremtulajdonos életének története családja mumbai-i kifőzdéjében kezdődött, melynek udvarában rotyogott a kadai, zsírpapíron sorakoztak a szamoszák, tandooriban sült a rák és a marinált padlizsán. Édesanyja halála után a hatalmas és lármás Hadzsi család, élükön az apával, aki tisztában lévén saját korlátaival, úgy dönt, hogy elmélyíti a világról való tudását: három használt Mercedesszel bejárja és végigeszi Európát. A sors a francia Lumiere városka határában szól közbe: autóik egy szolid panzió és egy üresen tátongó kastély előtt robbannak le. A család hamarosan megnyitja indiai éttermét: a finom panzióval szemben egy hatalmas fa elefánt fogadja a vendégeket, s hindusztáni klasszikus zene üvölt sercegve a hevenyészett hangfalakból. Madame Mallory, a francia konyhaművészet nagyasszonya, a panzió tulajdonosa és éttermének vezetője kis híján szívrohamot kap, amikor felfedezi az ösztönös tehetséggel rendelkező tinédzser szakácsot az indiai étterem konyhájában. A dörzsölt ám nagyszívű családfő, Abbasz Hadzsi és a dölyfös francia szakácsasszony, Mme Mallory háborúja örökre meghatározza Hasszán életét.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    A szerető férj és odaadó apa, Miles Ryan harmonikus élete semmivé foszlott azon a napon, amikor a felesége meghalt egy cserbenhagyásos balesetben. Noha továbbra is minden reggel felkel, hogy gondoskodjék a kisfiáról, és elvégezze seriffhelyettesi feladatait, mégis fásult, reménytelen sötétségben él. Egy nap azonban találkozik Sarah Andrewszal, fia tanítónőjével, aki egy kiábrándító házasság után próbálja újraépíteni az életét, és a két fiatal egymásba szeret.
    A szerelem, amelyről már azt hitték, soha többé nem lesz részük benne, lassan enyhíteni kezdi a múlt fájdalmait. Ám hamarosan rádöbbennek, hogy szerelmükön kívül valami más is összefűzi őket – egy félelmetes titok, amely kemény próbatétel elé állítja mindkettejüket.
    Nicholas Sparks (Szerelmünk lapjai, Az utolsó dal, Üzenet a palackban) lebilincselően izgalmas, megindító története egy pár újra meglelt boldogságáról mesél, valamint egy kegyetlen titokról, amely örökre e boldogság útjába állhat.

     


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Julian Leclerc öngyilkos lett. Menyasszonya felkeresi a férfi egykori barátját, Anthony Page pszichiátert, hogy kiderítsék a tragédia okát. Page, bár felhagyott a szerelemmel és testi vágyaival, visszatér a melegélet színterére. Végül nemcsak egykori szerelme, hanem a saját életének kétségeivel is szembesülnie kell a nyomozás során. A magyar származású Rodney Garland elgondolkodtató könyve egy detektívregény izgalmával tárja elénk a második világháború utáni homoszexuális közösség külső és belső megpróbáltatásait.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Hogy kiszakadjanak pörgős New York-i életükből, és több időt töltsenek kamasz fiukkal és lányukkal, Amanda és Clay az Airbnb-n egy teljes hétre kivesznek egy pazarul berendezett házat Long Island egy félreeső szegletében. Érkezésük másnapján, késő este azonban kopognak az ajtajukon: egy zaklatott idős házaspár, Ruth és G. H. az, állításuk szerint a ház tulajdonosai. Ezek a vadidegenek azt mondják, áramszünet állt be egész New Yorkban, felbolydult a város, ezért vidéken kerestek menedéket.

    Mivel azonban nincs sem tévé-, sem mobil-, sem internetszolgáltatás, Amanda és Clay nem tudják, mit gondoljanak. Bízhatnak vajon a másik párban, és vice versa? Mi történt valójában New Yorkban? A civilizációtól elszigetelt nyaraló tényleg biztonságot nyújthat a két családnak? És egymástól biztonságban vannak?

    Rumaan Alam harmadik regényében könnyen átélhető alaphelyzetet dolgoz fel hús-vér figurákkal és egyre fokozódó feszültséggel, nem véletlen, hogy 2020 egyik legnagyobb közönség- és kritikai sikerét aratta vele.


  • Akció!
    38,00 lei 34,20 lei
     új 2 munkanap 

    Golding a második világháborúban szerzett tapasztalatait felhasználva a tudata, a lelke, a zsigerei mélyén megbújó ősi, vad ösztönökre ráébredő és az atomháború árnyékában élő ember félelmeit jeleníti meg példázatában vagy mítoszregényében: egy hátborzongatóan izgalmas és kegyetlen történetben, melynek hősei tíz-tizenkét éves angol fiúk.
    A világban háború dúl, s a fiúk repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigetre kerülnek, távol a civilizációtól – amely talán éppen elpusztul -, s megpróbálnak értelmes rendet, társadalmat kialakítani. És őrzik a tüzet, mert ez az egyetlen útja a menekülésnek.

    Sokáig kellemes, szinte idilli játéknak tetszik az egész: a jól nevelt angol fiúk ragyogóan megbirkóznak a nehézségekkel, s követik Ralphot, a született vezetőt, aki tüzet gyújt, és expedíciót vezet a sziget felderítésére. Ám az idillben – eleinte szinte észrevétlenül – sokasodnak a bajok: a vezérszerepre pályázó Jack nem hajlandó engedelmeskedni Ralphnak, és a fiúk közül egyre többen állnak mellé, s imádják vele együtt a Legyek Urát.

    “A Legyek Ura az egyik kedvenc könyvem. Nagy hatással volt rám tinédzserkoromban, azóta kétévenként újraolvasom.” (Suzanne Collins, Az Éhezők Viadala szerzője)

    “Most is ugyanolyan izgalmas, időszerű és elgondolkodtató, mint az első megjelenésekor.” (Stephen King)


  • Akció!
    38,00 lei 34,20 lei
     új 2 munkanap 

    A March család kalandjai folytatódnak. Jo March nem is lehetne boldogabb: van két kisfia, ráadásul egy tucat tanítványa a plumfieldi rendhagyó iskolában, melyet férjével, Bhaer professzorral együtt vezet. Ám a fiúknak megvan az a tulajdonságuk, hogy örökké bajba keverednek, még akkor is, ha a jószívű, kedves Marchék viselnek gondot rájuk. Zűrzavar és kalandok kísérik a fiúk útját, amíg megtalálják helyüket Plumfield közösségében.

    Louisa May Alcott (1832-1888) Pennsylvaniában született. Mire ő és három nővére kinőtt a gyermekkorból, cseppet sem gyakorlatias apjuk csődbe vitt egy forradalmian idealista oktatási elveken alapuló iskolát (a Fiatalurak iskolájának mintaképét), egy gazdaságot és egy utópisztikus vegetáriánus közösséget. Louisának tehát már kamasz fejjel ki kellett találnia valamit, amivel hozzájárulhat a családi bevételhez. Néhány évig rémtörténeteket, illetve melodramatikus ponyvaregényeket szállított folyóiratoknak. Ezután arra gondolt, hogy ő és három nővére tökéletes modellek lennének egy komolyabb regényhez (Jo March úgy külsőre, mint jellemre az ő tükörképe). Így született meg a Kisasszonyok, amelyből hamar klasszikus lett. Hangneme moralizáló, de sohasem didaktikus, életszerű alakjainak és helyzeteinek köszönhetően az olvasók mohón várták a folytatásokat, s ez a családregény-folyam sok évvel a szerző halála után még mindig képes megindítani az olvasót.

    A Kisasszonyokból és közvetlen folytatásából mozifilm, a Fiatalurakból tv-sorozat készült Kis emberek címmel.

    A sorozatban eddig megjelent:
    1. Kisasszonyok
    2. Jó feleségek
    3. Fiatalurak


  • Akció!
    35,00 lei 31,50 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    35,00 lei 31,50 lei
     új 2 munkanap 

    “A fellépés, mon ami, minden a fellépésen múlik! Adj egy új öltönyt, s én estére szerzek egy ezer frankos kölcsönt.”


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Lung család mosolygott azon a fotón, maga a tökély, nekem viszont, a fattyúnak nem szabadott volna meg se születnem. Sosem lesz jogom az apámhoz, aki leszakította a Falu Virágszálát. Nem voltam más, csupán egy baleset. Biztosan nem szerettek, nem akartak, nem kívántak, nem kiáltottak értem. Csupa nem! Én voltam a tizenegyedik lábujj, a második köldök, egy anomália, egy fonákság, egy sötét felhő a kék égbolton.” A kínai kulturális forradalom tetőfokán egy tekintélyes tábornoknak két fia születik. Tan, a törvényes fia a politikai és gazdasági elit luxusába érkezik. Egyik nagyapja Mao vezérkari főnöke, a másik a nemzeti bank elnöke. Féltestvérének, Sentónak a tábornok szeretője ad életet, aki a gyermek születésének pillanatában leveti magát egy sziklaszirtről. A fiúknak fogalmuk sincs a másik létezéséről. Pekingben Tan a legjobb iskolákba jár, zenét és nyugati nyelveket tanul. A ragyogó eszű Sentót szülőfalujának gyógyítója neveli tisztes szegénységben. Mikor a falu egy határvillongásban porig ég, a fiú árvaházba kerül. Noha eltérő utakon járnak, mindkét fiatalembert szenvedélyes vágy vezérli – az egyik mindenáron meg akar felelni bálványozott apjának; a másik bosszút akar állni rajta… A távolság és a körülmények elválasztják őket, mégis mit sem sejtve mindketten ugyanabba a nőbe szeretnek bele, és haladnak a maguk életútján a végzetes összeütközésig… A Féltestvérek nagy ívű, lírikus hangvételű történelmi családregény gyilkosságokkal, szenvedélyes szerelemmel, a kifürkészhetetlen sors fintoraival, politikai intrikákkal, a kulturális forradalom utáni ébredésről, emberi sorsokról egy embertelen világban. A FÉLTESTVÉREK 2006-ban az ÉV KÖNYVE volt az Egyesült Államokban.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Lehetünk-e hűségesek önmagunkhoz anélkül, hogy elárulnánk azokat, akiket szeretünk?
    A kreatív írást oktató Carlo és az ingatlanügynökként dolgozó Margherita első pillantásra tökéletes párnak tűnik: sikeresek, szeretik és kiegészítik egymást. Szerelmük mögött azonban nyugtalanság, féltékenység és kimondatlan érzések lappanganak: Carlo egyik tanítványához vonzódik, Margherita pedig fizioterapeutája után sóvárog.
    A házasság és a vágyak csapdájában vergődő pár számára a támaszt gyermekük születése jelenti. Néhány évvel később a múlt azonban újra felbukkan, és számot kell vetniük magukkal: a saját érzéseik vagy a másik iránt érzett hűség a fontosabb?

    Az elismert kortárs olasz író, Marco Missiroli Strega-díjas regényét több mint tíz országban adták már ki, és a Netflix minisorozatot készít belőle.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    “Egy rendkívüli könyv életről és halálról, olyan ragyogóan megírva, hogy az embernek eláll a lélegzete.” Ruby Wax

    Jöjjenek velem a kórtermekbe, legyenek tanúi születésnek és halálnak. Elhaladunk a koraszülöttosztály, majd a kórtermek dupla ajtaja előtt; végigsietünk a folyosón, közben újraélesztünk egy beteget, aztán tovább a gyógyszertár és a személyzeti konyha mellett, egyenesen a baleseti és sürgősségi osztályra. […] Útközben sok emberrel fogunk találkozni: betegekkel, rokonokkal, kórházi személyzettel – akiket talán már ismernek is. Hisz életünk során mindannyian szorultunk már ápolásra. És ápolók vagyunk mindannyian.

    “Rémisztő, ugyanakkor gyengéd, de mélységesen igaz.”
    Jacqueline Wilson


  • Akció!
    52,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A pénzpiacok sebesen mozgó világában a top producerek három lépéssel előre gondolkodnak, és villámgyorsan hozzák meg a döntéseiket. A saját labilis valóságukban élnek, ahol mindenki eltitkolja a szándékait, de a bátor húzások elnyerik a jutalmukat. A szélhámosságokat túlságosan egyszerű sikernek álcázni, a cselszövést pedig könnyű összekeverni az egészséges rámenősséggel. Minden csak játék és szórakozás… amíg valakinek baja nem esik. Grove O’Rourke top producer. A munka az élete. A munkatársai a barátai, mind közül a legjobb pedig Charlie Kelemen, egy igazi legenda. A kövér és sikeres Charlie-t mindenki ismeri és szereti. Legalábbis úgy tűnt, amíg több száz bulizó vendég szeme láttára látványosan meg nem gyilkolják. Amikor Charlie özvegye megkéri Grove-ot, hogy segítsen neki, a legenda kezd összedőlni, ráadásul az özvegyről is kiderül, hogy sötét titkot rejteget. Grove még magához sem tér barátja halála után, amikor sorozatos hazugságokra és hamisított dokumentumokra bukkan. Meg emberekre, akiknek drasztikusan megváltozott az élete abban a pillanatban, hogy aláírtak egy hazug egyezséget. Grove-nak arra kell rájönnie, hogy a pénz – az irdatlan mennyiségű pénz – elrejtheti egy kapcsolat legnyilvánvalóbb tökéletlenségeit is, és bárkit félrevezethet. Vagyis majdnem bárkit.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Sarah menthetetlenül beleszeret Matthew-ba.

    Az sem érdekli, hogy a férfi húsz évvel idősebb nála. Hogy csak titokban hajlandó találkozni vele. Hogy lassan, de biztosan minden mást, ami fontos az életében, feláldoz azért, hogy Matthew-val lehessen.

    Sarah barátai aggódnak. Az apja nem érti, hogy hagyhatja, hogy egy férfi így bánjon vele. Ez a kapcsolat még a munkáját is veszélyezteti.

    De Sarah nem tehet róla. Matthew vágyának rabja lett.

    És a szerelem állítólag fáj, nem igaz?


  • Akció!
    45,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Lírai kalandregény Ausztrália “Robin Hoodjának” életéről, melyben a törvényen kívülinek kikiáltott Ned Kelly igazságának tudatában rója papírra védőbeszédnek szánt élettörténetét. E krónikából megtudhatjuk, hogyan is lett egy lótolvaj és gyilkos a vörös kontinens egyik legnagyobb nemzeti hőse… A nyers egyszerűséggel megírt könyv lapjain az ököl- és tűzpárbajok, bankrablások és hajtóvadászatok mellett megelevenedik a századfordulós Ausztrália telepeseinek mindennapi élete is. Fegyencivadékok és kínai aranymosók, kengurusült és gumifák, asszonyruhás haramiák és ősi ír legendák. Vadnyugat és Vadkelet után íme, itt a Vaddél!


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Szabad-e végrehajtani az új, kegyetlen hatalom parancsait ott, ahol ez csak a szélsőséges politikai érdekeket szolgálja? Ez a súlyos dilemma gyötri a fiatal Wilfried Wilst, aki nem sokkal Belgium 1940-es megszállása után csatlakozik az antwerpeni rendőrséghez, hogy elkerülje a kötelező munkaszolgálatot. Csakhogy most épp azok letartóztatásában kell segédkeznie, akiknek az “új rend” a létezését sem tűri el, és miközben kollégája és barátja, Lode menteni próbálja a zsidókat, más ismerősei készséggel kiszolgálják az ország aktuális urait. Mindkét fél a maga oldalára akarja állítani, és a pártatlanság illúziója egyre kevésbé fenntartható: Wils, aki legszívesebben mindenek fölött állna, akaratlanul is részesévé válik a XX. század múlhatatlan botrányának…

    Hol húzódik a határvonal a politikai-hatalmi téboly passzív szemtanúja és aktív cinkosa között? Megvédhetjük-e magunkat a történelem által ránk kényszerített radikális döntésektől, és megóvhatjuk-e az eljövendő nemzedékeket tetteink következményeitől? Ilyen kérdéseket feszeget Jeroen Olyslaegers egyszerre kíméletlen és szórakoztató regénye, amely fanyar humorral és bravúros nyelvezettel eleveníti fel a második világháború már megannyiszor körüljárt, mégis újabb és újabb számvetésekért kiáltó őrületét.

    JEROEN OLYSLAEGERS (sz. 1967) belga dráma-, regény- és újságíró, a kortárs flamand irodalom egyik legnépszerűbb szerzője. Színműírói munkásságáért 2014-ben megkapta az Edmond Hustinx Díjat. 2016-ban megjelent, Védőr című regénye számos rangos elismerésben részesült, többek között az Ultima Díjat (2016), valamint a legjobb németalföldi szépirodalmi műnek járó Fintro Literature Prize zsűri- és közönségdíját (2017) is elnyerte. Magyar nyelven jelen regénye olvasható először.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Az írók, költők emberi kapcsolatai óhatatlanul nyomot hagynak a műveiken is. Bár az olvasóközönség legtöbbször nem érzékeli, a boldog korszakok és válságok, a meggyőződések és a viták hatással vannak az irodalmi munkásságra. Jeffrey Meyers ezeket a rejtett összefüggéseket kutatja világhírű írók életét és életművét elemezve. A napló- és levélrészletekkel gazdagon átszőtt fejezetekből kilenc nem mindennapi személyiség néhol emberközeli, néhol elfojtott vágyakkal terhes, ám mindenképpen különleges érzelmi világa tárul fel az olvasó előtt.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Silla királyság uralkodójának, Csinhpong királynak ikerlányai születnek, örömét azonban elhomályosítja a félelem, s a rossz ómentől tartva, a fiatalabbik csecsemőt eltávolíttatja a palotából. Évekkel később az elveszettnek hitt leány visszatér és ezernyi viszontagság után A Silla királyság uralkodójának, Csinhpong királynak ikerlányai születnek, örömét azonban elhomályosítja a félelem, s a rossz ómentől tartva, a fiatalabbik csecsemőt eltávolíttatja a palotából. Évekkel később az elveszettnek hitt leány visszatér és ezernyi viszontagság után Szondok királynő néven trónra lép, majd bölcs és kegyes uralkodó válik belőle, az ötezer éves koreai történelem első királynője. Nagy árat kell azonban ezért fizetnie: le kell mondania a szerelemről, épp úgy, ahogy ikertestvérének a szerelemért a királyi hatalomról.
    Fájdalmakról, beteljesült és beteljesületlen szerelmekről, megvalósult és feladott álmokról, a történelem viharában vívott küzdelmekről szól ez a regény. Megkapó és felemelő történet egy kivételes királynőről, aki három királyság egyesítésével a lehetetlent vitte véghez. Az Ő hiteles források alapján megírt élettörténetén keresztül nyerhetünk most bepillantást a kora-középkori Korea titokzatos, ismeretlen világába, hiedelmek és rangok szövevényes rendszerébe, a barátságot, a lojalitást mindennél többre tartó hvarangok embert próbáló mindennapjainak kulisszái mögé.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy átlagos Erasmus félév során több ezer, kezdetben magányos nemzetközi hallgató illeszkedik be új otthonába, tesz szert új barátokra és lobban reménytelen, de annál izgalmasabb szerelemre. Furcsa kapcsolatok köttetnek meg különböző emberek között, legyen szó akár színes- és fehér bőrű, spanyol- és német anyanyelvű, vagy éppen iszlám és keresztény hitű egyénekről. A másság itt duplán elfogadott. Elvégre is, ebben az öt hónapban kivétel nélkül mindenkit ugyanaz fog motiválni: hogy megérje. Megérje otthon hagyni valakit, megérje feladni magunkból valamit és végül megérje elsajátítani, megszeretni azt az újat, amiért elutaztunk idáig.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egyeseket bizonyára megtéveszt majd a Boris Vian-életműsorozat eme nyolcadik kötetének tizennyolcas karikáért kiáltó, horrorisztikus címe, és néhány olvasó talán majd valami darabolós gyilkosos vagy vérengző űrlényes történet reményében veszi kézbe ezt a könyvet. Nos, ők csalódni fognak. Ellenben azok, akik már régóta arra vágytak, hogy végre elolvashassák Boris Vian magyar nyelven még soha meg nem jelent drámáit – jelesül négyet a szerző 1947 és 1951 között írt színműveiből -, máris kezdhetnek ujjongani, mert e kötettel kifejezetten nekik kívántunk örömet szerezni. A jelen kötetben olvasható színművek majd’ mindegyike valami ellen íródott, valami olyan jelenséget gúnyol ki, ami sajnos ma is mérgezi életünket. A címadó darabot, a sintérmunka mibenlétét megvilágító antimilitarista bohózatot egy antirasszista kiáltvány és egy antiklerikális szatíra követi. Talán csak a negyedik – az utolsó – dráma lóg ki a sorból, de még ebben a habkönnyű komédiában is van egy olyan szereplő, akit újra és újra “megnyúznak”…


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Stephen King felesége, Tabitha King ötödik regényében ismét megcsillantja kivételes tehetségét, amikor megnyerő és felismerhető jellemeket ábrázol, akik az élet váratlan viszontagságaival szemben hősiesen felveszik a harcot. A Reuben könyvében lenyűgöző az írónő érzelmi azonosulása Reuben Stylesszal, aki egész életét Nodd’s Ridbe-ben tölti, Maine államban, és aki semmi mást nem akar az élettől, csak a boldogságot. Azokban az években, amit beárnyékol a vietnami háború és a sorozás, Reuben egy sovány, céltudatos tinédzser, akinek a romantikáról alkotott elképzelését az akkori generáció dalai alakítják, és akinek könnyen elérhető álmai vannak, zsarnok apja halála ellenére. Megpróbál helyesen cselekedni a szokásos amerikai sikertörténet forgatókönyve szerint – de az élet számára nem hoz könnyű és gyors sikereket. A középiskolában kiemelkedő eredményeket ér el a sport terén, de fel kell hagynia sporttal kapcsolatos ambícióival, hogy eltarthassa magát. Keményen dolgozik a helyi benzinkútnál, és kitartó munkával eléri, hogy megvásárolhassa a kutat és a garázst, de közben akadályok egész sorával találja magát szembe. Találkozik egy gazdag és gyönyörű, öregedő szépasszonnyal, aki az ágyába csábítja, és akinek az a csapás jut osztályrészéül, hogy gyermeke rejtélyes halálának szemtanúja lesz. Reuben elveszi feleségül gyerekkori szerelmét, és hirtelen a vágy és a felelősségérzet harcának szorításában találja magát. Miközben semmi sem úgy alakul, ahogy azt Reuben elképzeli, hihetetlen lelkiereje és akaratereje segítségével sikerül elkerülnie, hogy belebukjon az életbe. Minderre bizonyítékul szolgál, hogy képes újra szerelemre lelni, amikor találkozik a gyönyörű Pearllel. Harca azért, hogy olyan emberré válhasson, amilyet lelki szemeivel elképzelt magának, betekintést nyújt abba, milyen áldozatokkal jár az, hogy férfi legyen egy olyan világban, amit nem ő alakított, de megtanult elfogadni.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Lanie Coates egy nap rádöbben, hogy nem ilyen életre vágyott. Hiába van három fia, akiket imád, hiába büszke a férjére, akiből egyszer talán híres zeneszerző lesz, hiába valósult meg számára az „amerikai álom”, mégsem boldog. Kétségbeesetten próbál visszaemlékezni fiatalkori álmaira, de minden energiáját lekötik a gyerekek, és képtelen kiszabadulni a hétköznapok taposómalmából. Végül egy szerencsétlen találkozás egy régi iskolatárssal megadja neki a lökést, amely ahhoz kell, hogy megváltoztassa az életét.
    Lanie nekiáll, hogy kihalássza a pelenkás doboz aljáról azt a ragyogó embert, aki azelőtt volt, mielőtt az anyaság minden mást kiszorított az életéből. Sportolni kezd, visszatalál régi hobbijához, megpróbál új életet lehelni szexuális életébe, és legfőképpen azért küzd, hogy elhitesse önmagával: még mindig szép – bár ez utóbbi sokkal nehezebb feladatnak bizonyul, mint gondolta. Az idő múlásával egyre elkeseredettebben vágyik arra, hogy újra régi önmaga legyen – ám ezt egyáltalán nem olyan könnyű elérnie, főleg miután rádöbben, hogy a nagy átalakulással a házasságát is veszélybe sodorja…

    „Hajszálpontos leírása annak a kimerítő és gyönyörű időszaknak, amit anyaságnak hívunk. Tiszta szívből szurkoltam az írónőnek, és együtt nevettem vele”
    – Marisa De Los Santos –


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Jack ​Kerouac (1922–1969) az amerikai beatnemzedék egyik kiemelkedő alkotója és teoretikusa, a beatéletmód és a beatideológia modelljének megteremtője – egyben az 1950-es–60-as évek amerikai ifjúságának képviselője és prófétája, a tiltakozás, a menekülés hangjainak megszólaltatója. Lelkes követőket és ádáz ellenségeket szerzett, gondolatai a szexről, a kábítószerekről Európában tovább gyűrűztek akkor is, amikor hazájában már csillapodtak a beat körüli viharok. Könyvei lírai, vallomásos jellegűek, más-más néven majd’ mindegyiknek ő maga a hőse.Főműve, az Úton a nagy utazások, száguldások története. 1947 és 1950 között barátjával, Neal Cassadyvel beautózta az Egyesült Államok és Mexikó legkülönfélébb tájait, utána egy évig tervezte az erről szóló beszámoló formáját, szerkezetét, majd pedig befűzött az írógépbe egy negyvenméteres papírtekercset – és megszületett a „spontán próza” műfaja.Az eredmény: a 60-as évek „ellenkultúrájának” beharangozása és majdani Bibliája, általános kritikusi értetlenség, valamint hatalmas közönségsiker. Sal Paradise és Dean Moriarty (Kerouac és Cassady fiktív megfelelője) szédületes dzsesszfanfárral került be az amerikai és a világirodalom halhatatlanjai közé


  • Akció!
    32,00 lei 28,80 lei
     új 2 munkanap 
  • 27,00 lei
     új 2 munkanap 

    Szülő, tanár és rossz tanuló diák (főként fiú) örökös háromszöge, a nem értés szomorúsága, a szülő reménytelensége, a fenyegetően rájuk zuhanó jövőkép… A neves francia író egykor maga is reménytelenül “írástudatlan”, éjszakai szorongásokkal teli, nappali kudarcokkal együtt élő lusta diák volt, aki évtizedekig tanított később Nizzában egy középiskolában – “problémás gyerekeket”, majd főként színes bőrű bevándorlók “reménytelen” gyermekeit. Bár a háttérben a francia iskolarendszer meredezik, az előtérben látható kis- és nagykamaszok nálunk is itt vannak már: a kudarcra ítéltek, az agresszióba menekülők, szociális és etnikai előítéletek és hálók foglyai.
    Pennac követendő példát is ad, nem csupán feltérképez. A könyvet az előkelő Renaudot-díjjal tüntették ki 2007-ben.


  • Akció!
    30,00 lei 27,00 lei
     új 2 munkanap 

    Jane Austen irodalmi hagyatékában jó néhány, a későbbi zsenialitást megcsillantó gyöngyszem maradt. E mulatságos, rövid írások is híven tükrözik, hogy írójuk élénken érdeklődött a regény műfaja iránt: kifigurázta a cselekményt, a szokványos jellemeket, a stílust és a nyelvezetet. A szereplők könnyedek, jókedvűek, szemtelenek és odaadóan rajonganak tulajdon személyükért.
    A címadó Catharine, avagy a lugas Jane Austen íróvá érésének meghatározó mérföldköve, és igényes kísérlet a komoly nagyregény megírására. A Frederic és Elfrida igazából a hagyományos regényműfaj és a bonyolult illemszabályok “gyorstalpaló” tanfolyama. A Jack és Alice egy iszákos, az Evelyn egy falánk hősnőt mutat be, a Henry és Eliza pedig a feje tetejére állítja a megszokott regényhős történetét. A szépséges Cassandra a szentimentális regény paródiája, míg az Amelia Webster című levélregény huncut karikatúrája a leánytestvérek közötti versengésnek.
    Austen ezeken a történeteken, és még további rövid, gyakran befejezetlen műveken keresztül mutatja be, miként vélekedik a nevetségességről az életben és a regényekben – s mindezt rendkívül szórakoztatóan teszi.


  • Akció!
    30,00 lei 27,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 25,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Egy nap megkerülte a házat, és a szemembe nézett. A héten mindennap láttalak idekint, és mindenki tudja, hogy egész nap engem nézel az iskolában, úgyhogy ha van valami, amit el akarsz mondani, miért nem mondod meg egyszerűen a szemembe ahelyett, hogy itt leselkednél, mint egy bűnöző? Átgondoltam a lehetőségeimet. Vagy elmenekülök, és többet nem megyek iskolába se, talán még az országból is elmegyek potyautasként egy Ausztráliába tartó hajón. Vagy egy életem, egy halálom, vallomást teszek. A válasz egyértelmű volt: megyek Ausztráliába. Már ki is nyitottam a számat, hogy örökre elköszönjek. Csakhogy. Ehelyett azt mondtam: Azt akarom kérdezni, hogy leszel-e a feleségem?
    Az arca semmit nem árult el. De mégis. A szemében ugyanaz a fény gyulladt, mint amikor kivette a hegedűt a tokjából. Eltelt egy lassú perc. Vadul meredtünk egymásra. Majd gondolkozom, mondta végül, és visszamasírozott a házba. Hallottam, ahogy bevágódik az ajtó. Aztán egy pillanat múlva az E dalra tanított anyám első taktusait, Dvoráktól. Úgyhogy ha nem is mondott igent, ettől fogva tudtam, hogy van remény.
    A szerelem története – egy rég elvesztett könyv felbukkan, hogy titokzatos módon összekapcsolja egy öregember és egy tizenéves kislány sorsát. Leo hetven évvel ezelőtt egy lengyel kisvárosban beleszeretett egy lányba és megírta A szerelem történetét.
    A könyv, bár nem tudok róla, túlélte a háborús időket, mesés helyzeteket, nagy szerelmeket idézett elő. Alma, a tizennégy éves New York-i kislány, a regény főhőséről kapta nevét, s egy napon nekiindul, hogy felkutassa névadóját, és jóra fordítsa családja sorsát. E sorsok találkozása A szerelem története – örömmel és fájdalommal, sírással és nevetéssel átszőtt mese, amely Nicole Krausst napjaink legjobb írói közé emelte. Vissza


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 

    William Jaeger egykor SAS-kommandós volt, aztán hosszú évekig neonácikat üldözött, akik soha nem tettek le róla, hogy visszaszerezzék elvesztett hatalmukat. Semmitől sem riadtak vissza, még Jaeger feleségét és fiát is elrabolták. Jaegernek sikerült kiszabadítani őket, és most, hogy családja biztonságban van, és a világot sem fenyegeti többé veszély, úgy érzi, végre visszavonulhat. De téved!
    A neonáci szervezkedést ugyan felszámoltak, de veszélyes anyagokkal teli föld alatti alagútrendszerek, titkos bunkerek maradtak utánuk. Az egyik ilyen bunkerből egy elvetemült gonosztevőkből álló banda hatalmas mennyiségű uránt zsákmányol. A bizonyítékok arra utalnak, hogy atombombát akarnak készíteni, amelyik a fél világot elpusztíthatja. Jaeger tudja, hogy csak ő képes megállítani az őrült merénylőket. És azzal is tisztában van, hogy még sohasem volt ekkora a tét, és ebben a játszmában nincs döntetlen. Eszeveszett versenyfutás kezdődik: négy kontinensen át, dzsungelek mélyén, felhőkarcolók tetején folyik a hajsza és a könyörtelen harc. Életre-halálra. A bomba már ketyeg – valahol. És csak egy biztos: Hibázni tilos!


  • 22,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    “Ha mindent itt hagyok, bátor vagyok, vagy menekülök?”

    Nico huszonnyolc éves rádiós DJ. Életét a zene tölti ki. Meg a szex. Megszámlálhatatlan valós és kevésbé valós szexuális kaland – és jó, néha egy-egy afféle szerelem is. Biztos benne, hogy majd egyszer eljön az igazi, de addig is nagy megkönnyebbüléssel tölti el, hogy otthon egyelőre csak a mosatlan edények halma várja, nem pedig egy feleség növekedő pocakkal.

    Az utóbbi időben viszont mindennapjaiba valami homályos rossz érzés fészkelte be magát. A rádióban hosszú távú szerződési ajánlatot kap, a haverok közül egyre többen járnak öltönyben és nyakkendőben, és az egyéjszakás kalandok utáni ébredések is mindinkább olyan érzéssel töltik el, mint egy túlzásba vitt gyorséttermi zabálás. Egyesek szerint az a baj, hogy még nem találta meg az igazit – bár Nico szerint inkább ők horgonyoztak le túl hamar. Huszonnyolc éves, és kevesebbet tud magáról és a világról, mint amikor húsz volt… hogy van ez?

    Mindenesetre egy születésnap jó alkalom arra, hogy az ember összeszedje a gondolatait, és számot vessen a helyzettel. Így születik meg ez a levélregény: egy egyszerre bölcs és éretlen huszonnyolc éves sirámai és örömei egy éppen öttel idősebb barátnak címezve, aki talán Nico gondjaiban a sajátjaira ismer majd – de az is lehet, hogy már egészen más nyomasztja. Ki tudja, mire gondol, miről álmodik, vagy álmodik-e egyáltalán még valamiről. Mindenesetre Nico levelet ír és válaszokat követel.

    Fabio Volo olasz író, színész, sztárriporter és újságíró, akinek Olaszországban már hat regényét kiadták. Ezek közül időrendben az első a Járok egyet. Magyarul a sorban a negyedik Ráadásnap jelent meg először.


  • Akció!
    49,00 lei 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Demagrád antiutópia, amely a demokraták (demagraták) vereségéről, a szocializmus újjáélesztéséről és a Szovjetunió feltámasztásáról szól.
    Egy bizonyos Rik admirális félrészegen parancsot adott ki az Aranyhal nevű atom-tengeralattjárónak, aminek eredményeképpen politikai fordulat következett be, és monarchikus államvezetési forma alakult ki. Az új rend ellenzékét, a demagradákat zárt, speciális városkákba kényszerítik, ahol élhetnek és gazdálkodhatnak, ahogy tudnak megfosztva szabadságuktól, jogaiktól, még a nevüktől is. Rik admirális, vagyis a Haza Megmentője minden intézkedésében radikálisnak bizonyul; Demagrádban ennek megfelelően érdekes társadalmi kísérlet zajlik: miként viselkednek az emberek az új, zárt közösségben


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Attól a pillanattól kezdve, hogy Peter Mayle elhagyva Angliát áthaladt a La Manche csatornán, soha nem nézett vissza egykori hazájára. Az író és felesége azonnal beleszeretett a csodálatos dél-franciaországi tájba, az időjárásba és az ott lakók nyugodt és derűs életmódjába. Az Egy év Provence-ban és a Bor, mámor, szerelem népszerű szerzője utolsó regényében tisztelettel ad hangot franciaországi életének: a vidám pillanatoknak, a falusi élet bájos és kitörölhetetlen parádéjának, a puszta szépségnek és az ősi történelemnek. A provence-i élet 25. évfordulójára írt könyv tulajdonképpen egy szerelmes levél az örökbefogadott otthonnak, teli a szerzőre jellemző érzelmességgel és humorral.


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    A valóságban Delila és Olivér soha nem lehetne egy pár. Viszont itt vannak a valóságban, és mégis párként élnek. Szembe kell nézniük a ténnyel: a Boldogan éltek, amíg meg nem haltak mondatot akár komolyan is vehetik. A sors azonban különös módon üzen nekik, és hamarosan rá kell jönniük: egy mese újraírása kockázatokkal jár.

    A Sorok között folytatásában Olivérnek olyan hétköznapi problémákkal kell megküzdenie, amelyekről nem is álmodott: eddig mindenki az ő alattvalója volt, mostantól azonban neki kell alkalmazkodni másokhoz. Ami nem is olyan könnyű feladat, ha az embernek már előre meg van írva a meséje
    Delilának és Olivérnek közösen kell eldönteniük, mennyit hajlandóak kockáztatni az igaz szerelemért, hogy a történetük a való világban is boldog véget érjen. Hiszen a legnagyobb kalandok nem a tündérmesék lapjain történnek


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Granada, 1499. Hét évvel az iszlám utolsó európai bástyájának keresztény visszahódítása után a muszlimok számkivetettként élnek a városban: nem gyakorolhatják vallásukat és szokásaikat, és nem használhatják az anyanyelvüket sem. Cisneros püspök a katolikus királyok megbízásával érkezik Granadába: neki kell levezényelnie a “hitetlenek” megtérítését. Elrendeli a városban fellelhető összes muzulmán könyv elégetését, ezáltal nyolc évszázad felbecsülhetetlen értékű szellemi kincse semmisül meg. A spanyol inkvizíció időszakának eseményeit a Banú Hudajl nevű arisztokrata mór család szemén keresztül látva egy egész civilizáció története tárul fel, amely saját pusztulásával szembesülve kényszerű döntés előtt áll: megadja magát, elmenekül, vagy harcba száll az elnyomóival. És miközben az idő megállíthatatlanul halad előre, életükre az inkvizíció árnyéka vetül. A családi udvarházhoz tartozó kert gránátalmafái között azonban megelevenedik a múlt is, és a jelennel összemosódva rég elfeledett titkok, szerelmek, fájdalmak és szenvedélyek törnek újra a felszínre.
    A brit-pakisztáni író, Tariq Ali harcosok, szónokok, szerelmesek, költők, ortodox hívők, szkeptikusok, szakácsok és szolgák szájába adva a szót meséli el a középkornak ezt a változékony és meglehetősen érzékeny fejezetét.


  • Akció!
    24,00 lei 21,60 lei
     új 2 munkanap 
  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Egy kasmíri reggelen, 1915 kora tavaszán Adam Aziz, a nagyapám, amidőn imádkozni akart, beleütötte az orrát egy fagyos göröngybe. Három vércsepp hullott ki a bal orrlyukából, alvadt meg nyomban a fagyos levegőn, s állapodott meg, rubinná válva az imaszőnyegén. Hátrahőkölt térdepeltében, fölkapta a fejét, s akkor vette észre, hogy megfagytak a szemébe toluló könnyek is, és abban a szent pillanatban, megvetően lesöpörve pilláiról a gyémántokat, eltökélte: többé meg nem csókolja a földet sem isten, sem ember előtt. Elhatározása azonban űrt hagyott benne, lelke egy létfontosságú, titkos rekeszében, s így történt, hogy védtelen maradt az asszonyokkal és a történelemmel szemben. Ezt akkor még nem tudván (hiába volt frissen végzett orvos), fölállt, szoros hurkává csavarta össze, majd hóna alá csapta az imaszőnyeget, és tiszta, immár gyémánt nélküli szemmel nézett végig a völgyön. Új volt ismét a világ.


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Az Andreas-lányok könyveken és történeteken nevelkedtek. Édesapjuk, a különc Shakespeare kutató szinte mindent versben fogalmaz meg, három lányát pedig a nagy drámaíró műveinek szereplőiről nevezte el: Rose (Rosalinda – Ahogy tetszik), Babb (Bianca – Makrancos Kata) és Cordy (Cordelia – Lear Király). Amikor kiderül, hogy édesanyjuk rákos, a lányok visszatérnek a csendes egyetemi városkába és a szülői házba, hogy segítsenek. Vagy inkább azért, hogy lelki sebeiket ápolják és felejtsenek?
    Rose egyetemi tanár, a család támasza, élő lelkiismerete. Ha végre össze tudná szedni a bátorságát, párjával együtt Angliában kezdhetne új életet. Babb fiatalon a csillogó New Yorkot választotta, ám most boldogtalan és kiégett. Vajon milyen szörnyű titkot rejteget? Cordy évek óta egyik városból és egyik kapcsolatból a másikba sodródott, végül a hirtelen rá szakadó anyaszerep elől haza menekül. Képes lesz-e gyermekéért felelősséget vállalni?
    Rádöbbennek, hogy a szülővárosuk, ahonnan fiatalon pánikszerűen elmenekültek, többet jelent számukra, mint azt korábban gondolták. Szembesülnek azzal, hogy nélkülözhetetlenek egymás életében, s a jövőjüket meghatározó döntéseket együtt könnyebben hozhatják meg.


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Amerika nem szerette Henry Millert, és az ellenszenv kölcsönös volt: Miller sem szerette Amerikát. Ő az amerikai irodalom nagy kitagadottja. Műveinek java angol nyelvterületen a hatvanas évekig meg sem jelenhetett, mert pornográfiának minősült: bírósági ítélet tiltotta terjesztését. Párizsban kiadott könyveit – melyeket a kiadó olykor cirill betűs kiadványnak álcázott – egyesével csempészték át a határon.
    Csak a hatvanas években született meg a beatnemzedék, mely szellemi és irodalmi keresztapjául választotta Millert. Az új lelkület prófétáját tisztelték benne, az önmagát felszabadító, univerzális tudati forradalomra törő embert. Miller különösen alkalmas volt arra, hogy a kései lázadók a példaképüket lássák benne, mert az ő transzcendentális világképe azt mutatta, hogy a világ bajainak oka a fejekben rejtőzik, ahol a cselekedetek és a világra való válaszok vannak – rosszul – kódolva. Ezért mindenkinek magának kell megváltania magát, a psziché átépítésére van szükség a teljes ember megteremtéséhez.
    A Kakasviadal-t többek között az teszi izgalmassá, hogy torzó-szilánkossága mellett, vibráló, fájdalmas kifejezési vágy formájában, már ott van benne minden, amit Miller valaha is mondani akart. Leonardo még nem tud szabályos kört rajzolni, de Mona Lisa mosolya már ott van az első tanulmányrajzok ifjúkori maszatjában. E különös hangú „zsenge” megjelenése fontos pillanat a Miller-történetben, mert azt sugallja, hogy az úgy művészi, mint magánéletében hányatott sorsú író végre klasszikussá vált.


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Graham ​Greene második híres regénye 1940-ben jelent meg. Írója számára ez hozta meg a világsikert. 1947-ben film készült belőle Amerikában. A már halálosan beteg Babits 1941-ben figyelt fel a műre, és ajánlotta fordításra. Ahogyan a fordító Sőtér István írta, ez a könyv „elválaszthatatlan at 1941-es esztendőtől – ez az esztendő… valamennyiünk végzetét, s nem egy barátunk halált a méhében hordozta”. A regény színtere a „vulkános Mexikó, szomorú falvaival és városaival, dögletes őserdeivel, embertelen kopárságával”. Ebben a trópusi hőségben burjánzik a bűn. Feldolgozás és kegyelem nélkül. A Hatalom kegyetlen vallásüldözésbe kezd – abban a meggyőződésben, hogy Isten és egyház nélkül boldogabbak lesznek az őserdők indiánjai meg a városok szegényei. Az üldöztetés szükségszerűen vértanúságot eredményez. A regény egy vértanúság története is. De mentes a vértanútörténetek ájtatosságától és miszticizmusától. A főhős pap. Bűnös ember, rossz pap, részeges és parázna. Mégis ő válik vértanúvá, övé lesz a lelkifurdalás útjain megszenvedett kegyelem. Fél a haláltól. De leginkább azért, hogy bűnössége miatt „üres kézzel áll majd Isten színe elé. Úgy érezte, most könnyű lett volna szentté lennie. Csak egy kis önuralom és bátorság kellett volna hozzá”. Graham Greene regényeinek új magyar kiadását nem csupán a sorrendiség miatt kezdjük ezzel a művel. Benne föllelhető az író összes erénye: a példátlanul precíz környezetrajz, a feszes szerkezet, a drámai pergésű párbeszédek. Legfőképpen pedig szinte a krimi módszereivel felderített emeberi lélek.


  • Akció!
    35,00 lei 19,00 lei
     új 2 munkanap