• Minimum 30,00 RON kell vásárólnia!
Kosár megtekintése “A mór utolsó sóhaja Újszerű állapot” a kosárba helyezve

1–52 / 239 találat

  • Akció!
    65,00 lei 58,50 lei
     új 2 munkanap 

    Samuel Blumenfeld csupán tizenhat éves, amikor bezárul mögötte az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor kapuja. Fiatal kora ellenére máris túlélő: átvészelte a krakkói gettó kiürítését, az erőltetett meneteket, a német katonák esztelen brutalitását. Azonban Auschwitz valóságára, a folyamatosan füstölő krematóriumok látványára és bűzére nem lehet felkészülni. Minden bátorságára, állóképességére és akaraterejére szüksége lesz ahhoz, hogy élve kerüljön ki innen, de még ha túl is éli Auschwitz borzalmait, megőrizheti-e lelke és elméje épségét?
    A 19-es blokk túlélője Samuel Blumenfeld igaz története: hogyan ragadták el gyerekként falujából, hogyan élt folyamatosan a halál árnyékában hosszú éveken át, és végül hogyan sodorta össze a sors legrosszabb rémálmával, Adolf Eichmann-nal. A holokauszttúlélő fia, Arie Blumenfeld által írt könyv emellett a generációk között öröklődő traumákról mesél, valamint arról, hogyan meríthetünk erőt elődeink megpróbáltatásaiból.


  • 6,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    René Maugras,az ötvennégy éves francia lapvezér,aki legközvetlenebb baráti körének szokásos hó eleji összejövetelén vett részt,egyszer csak arra eszmél,hogy orvosprofesszor barátja gondozása alatt bicetre-i kórházban fekszik:oda szállították,amikor szélütés érte.Gyógyulása majd fél évig tart-Simenon aprolékos gonddal,minden részletre kiterjedő figyelemmel ábrázolja ezt a folyamatot.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Döbbenetes vízió a XXI. századi modern keresztes háború kirobbantásáról. Briliáns összeesküvés az iszlám ellen Európa visszafoglalásáért. Elképesztő kaland a nápolyi maffiától a Vatikán trónjáig. A Szent Háború újra elkezdődött: a vatikáni cselszövések világában titkos társaságok, szerelmek és a Keresztes Lovagok kincseinek sorsa fonódik össze a maffia hatalmával, egy izgalmas és rendkívül eredeti történetben. A főhős Amadeo Celebrano, a nápolyi maffia legfiatalabb és legkegyetlenebb alvezére egy váratlan családi esemény következtében a vatikáni ármánykodás és vallásháború közepébe pottyan.A végső ítélet elkerülhetetlen.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A regény főhőse, dr. Farrokh Daruwalla Bombayben született, az egyetemet Bécsben végezte, amúgy párszi származású, kanadai állampolgárságú ortopédsebész, torontói lakos. Rendszeresen visszajár Indiába; Bombayben többnyire nyomorék gyermekeket gyógyít. Egyszer, a regény kezdete előtt húsz évvel dr. Daruwalla végezte el az orvos szakértői vizsgálatot két, gyilkosság áldozatául esett személyen. Húsz évvel később az orvos megismerkedik a gyilkossal…


  • Akció!
    42,00 lei 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Két fiatal lány. Két család. És egy elkerülhetetlen végzet.
    Sofia Colicchio szabadon és öntörvényűen éli az életét. Antonia Russo megfontoltan, csendes megfigyelőként szemléli a világot maga körül. A két lány, akik születésük óta szívbéli jó barátnők, apáik titokzatos közösségének, a Családnak az árnyékában élnek. A hagyományos vasárnapi vacsorák alkalmával a famíliák tagjai összegyűlnek, hogy a bőséges lakoma mellett üzletről tárgyaljanak, és újra meg újra megerősítsék a vérből és szeretetből táplálkozó szoros köteléket. Ám egy nap Antonia apja hirtelen eltűnik, és onnantól minden megváltozik.
    Sofia és Antonia hamarosan fiatal nővé serdül. Feleségként, anyaként és a Családban betöltött szerepük szerint igyekeznek helytállni a felnőttek világában. A brooklyni hétköznapok során egyre elszántabban feszegetik a határaikat, amelyeket a társadalmi elvárások kényszerítenek rájuk, és közben minden erejükkel azon vannak, hogy megőrizzék a barátságukat, amely nélkül létezni sem tudnak. Egy végzetes estén azonban a sors próbára teszi a hűségüket egymás és a Család iránt. És csak az egyikük húzhatja meg a ravaszt, mielőtt túl késő lenne.
    A 20. század első felében játszódó történelmi családregény nem pusztán két, mindenre elszánt fiatal nő küzdelmét, de a maffia könyörtelen törvényeit is kegyetlen őszinteséggel mutatja be.


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 8,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Az ifjú Dick Shelton kalandos körülmények között ismerkedik meg a bájos és vonzó Johannával, akitől elszakítja apja gyilkosa, Sir Daniel.. De Dicket nem abból a fából faragták, hogy szerelméért és igazságáért számos veszélyes kalandon át ne küzdene meg… Stevenson rendkívül izgalmas, fordulatokban és jellemábrázolásban gazdag, romantikus ifjúsági regénye a híres-hírhedt York- és Lancasterpárt harcainak korában a középkori Angliában játszódik.


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 18,00 lei
     új 2 munkanap 

    Űrutazások, klónozás lassan mindkettőt természetesnek tekintjük, de ahhoz még mindig nem vagyunk elég bátrak, hogy alámerüljünk saját bensőnk mélységeibe. A fény harcosának kézikönyve épp ilyen utazásra hív: a lelkünkben munkáló ellentétes erők megértésére, régi álmaink feltérképezésére, Személyes Történetünk beteljesítésére. Az életműsorozatban megjelenő új kötet mintegy összefoglalja a coelho-i életmű lényegét. A sorozat többi tagjától eltérően nem regény, hanem a szerző regényeiben elszórtan található gondolatok gyűjteménye. Nemcsak a regények értelmezését könnyíti meg az olvasók számára, hanem betekintést enged a világ egyik legnépszerűbb szerzőjének “vegykonyhájába” is, amelyben a bibliai idézeteken kívül megtalálhatók a fontos távol-keleti és arab filozófusok gondolatai is. A kerettörténetbe ágyazott elmélkedések arra emlékeztetnek bennünket, hogy mindannyian a fény harcosai vagyunk. Harcosok, akik képesek meghallani a szív csendjét és félelem nélkül megbirkózni a nehézségekkel. Akiknek időnként szükségük van a megállásra, a befelé fordulásra, hogy újra derűvel és kitartással szemlélhessék az életet. Akik észreveszik a mindennapi élet apró csodáit. Akik tudják, hogy megéri hinni, hiszen minden vereségre két győzelem jut.


  • 16,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Granada, 1499. Hét évvel az iszlám utolsó európai bástyájának keresztény visszahódítása után a muszlimok számkivetettként élnek a városban: nem gyakorolhatják vallásukat és szokásaikat, és nem használhatják az anyanyelvüket sem. Cisneros püspök a katolikus királyok megbízásával érkezik Granadába: neki kell levezényelnie a “hitetlenek” megtérítését. Elrendeli a városban fellelhető összes muzulmán könyv elégetését, ezáltal nyolc évszázad felbecsülhetetlen értékű szellemi kincse semmisül meg. A spanyol inkvizíció időszakának eseményeit a Banú Hudajl nevű arisztokrata mór család szemén keresztül látva egy egész civilizáció története tárul fel, amely saját pusztulásával szembesülve kényszerű döntés előtt áll: megadja magát, elmenekül, vagy harcba száll az elnyomóival. És miközben az idő megállíthatatlanul halad előre, életükre az inkvizíció árnyéka vetül. A családi udvarházhoz tartozó kert gránátalmafái között azonban megelevenedik a múlt is, és a jelennel összemosódva rég elfeledett titkok, szerelmek, fájdalmak és szenvedélyek törnek újra a felszínre.
    A brit-pakisztáni író, Tariq Ali harcosok, szónokok, szerelmesek, költők, ortodox hívők, szkeptikusok, szakácsok és szolgák szájába adva a szót meséli el a középkornak ezt a változékony és meglehetősen érzékeny fejezetét.


  • 10,00 lei
     új 2 munkanap 

    “A gumiember” John Dolan Vincent, a fiatal, tehetséges okirat-hamisító története, aki kábítószeres mámorban bűvöli a számokat. Elhibázott öngyógyítási kísérletei elmegyógyintézetbe juttatják, ugyanis többször kerül az akaratlan öngyilkosság határára.


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    Az auschwitz-birkenaui táborkomplexum egy különleges részlegéről szól ez a visszaemlékezés, a cseh családi táborról, azon belül is a gyermekek barakkjáról. Ebbe a táborba a terezíni gettóból érkeztek foglyok, akik a többi rabhoz képest látszólag kiváltságosnak számítottak, mivel a németek nem tartottak közöttük szelekciókat, a gyerekeknek pedig még “iskolát” is létesítettek.
    Ez azonban csupán egy kirakatintézmény volt, ráadásul hat hónap után egy következő terezíni csoport vette át az előzőek helyét, akiket egytől-egyig halálra ítéltek. A második csoporttal érkező, a gyerekek felügyeletére kijelölt felnőtteknek abban a tudatban kellett megszervezniük és a körülményekhez képest tartalmassá tenniük a mindennapokat, hogy látták elődeik sorsát, és tudták, rájuk is ez a sors vár. Mégis minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a gyerekeket távol tartsák a tábor borzalmaitól, és napjaikat ne a félelem vagy az apátia, hanem az értelmes tevékenységek határozzák meg, mint a tanulás, a játék vagy a különböző kreatív foglalatosságok.
    Otto B. Kraus későbbi feleségével, Ditával együtt a gyermekblokkban kapott feladatot. Míg Dita – titokban – a könyvekért, addig Ota a gyerekek egy csoportjáért felelt. Bár a könyvében szereplők többségét nem a valós nevükön szerepelteti, saját tapasztalatai, amiből az írása kétségtelenül táplálkozik, hitelessé és igazán megrendítővé teszik a művét.


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 

    William Jaeger egykor SAS-kommandós volt, aztán hosszú évekig neonácikat üldözött, akik soha nem tettek le róla, hogy visszaszerezzék elvesztett hatalmukat. Semmitől sem riadtak vissza, még Jaeger feleségét és fiát is elrabolták. Jaegernek sikerült kiszabadítani őket, és most, hogy családja biztonságban van, és a világot sem fenyegeti többé veszély, úgy érzi, végre visszavonulhat. De téved!
    A neonáci szervezkedést ugyan felszámoltak, de veszélyes anyagokkal teli föld alatti alagútrendszerek, titkos bunkerek maradtak utánuk. Az egyik ilyen bunkerből egy elvetemült gonosztevőkből álló banda hatalmas mennyiségű uránt zsákmányol. A bizonyítékok arra utalnak, hogy atombombát akarnak készíteni, amelyik a fél világot elpusztíthatja. Jaeger tudja, hogy csak ő képes megállítani az őrült merénylőket. És azzal is tisztában van, hogy még sohasem volt ekkora a tét, és ebben a játszmában nincs döntetlen. Eszeveszett versenyfutás kezdődik: négy kontinensen át, dzsungelek mélyén, felhőkarcolók tetején folyik a hajsza és a könyörtelen harc. Életre-halálra. A bomba már ketyeg – valahol. És csak egy biztos: Hibázni tilos!


  • Akció!
    68,00 lei 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Spinoza család az ősidőktől fogva zsidó volt, talán inkább a körülményeknek, mint a meggyőződésüknek következményeként. Egy váratlan felfedezést követően a család egyik tagjának birtokába kerül az örök élet receptje, ami isteni adomány, de ördögi örökség is egyben. Ari Spinoza az utolsó sarj, kezében a múlt és a jövő: 36 generáció mágikus, vérrel és szenvedéllyel teli krónikája. Ősöké, akik ott voltak Európa történelmének legfontosabb pillanatainál, és döbbenetes titkok ismerői. A halhatatlanság elixírje egyszerre torokszorító és humoros családregény az emlékezés erejéről, és mindazokról, akik leigázhatták volna a halált, de megelégedtek az örökkévalósággal…


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 72,00 lei
     új 2 munkanap 

    “Emlékezni fognak rám. Jelentése lesz az életemnek.”

    Velence, 1704: pompa, bálok és csillogás. Ám a városnak van egy másik arca is: nyomor, betegség és kétségbeesés. Az Ospedale della Pietában nap mint nap nem kívánt lánycsecsemőket helyeznek el egy apró falrésen keresztül.

    A nyolcéves Anna Maria csak egy a háromszáz lány közül, akik az árvaház falai között nőnek fel, de tudja, hogy nagyságra hivatott. Megszállott és tehetséges, küldetése, hogy Velence legnagyobb hegedűművésze és zeneszerzője legyen.

    De milyen esélyei lehetnek egy árva lánynak? Amikor Antonio Vivaldi, a maestro sztárnövendékének választja, Anna Maria tudja, mindent meg kell tennie, hogy a zseniális, de nehéz természetű ember kedvében járjon. Ám ahogy Anna Maria csillaga egyre magasabbra emelkedik, és azzal fenyeget, hogy túlszárnyalja mentorát, az álom, amelyért oly céltudatosan és kíméletlenül küzdött, veszélybe kerül…

    Velence bűzös csatornáitól a pompás palotákig – történet egy nő fékezhetetlen ambíciójáról, veszteségről és diadalról, valamint arról, hogy kire emlékezünk, és ki vész a feledés homályába…

    “Magával ragadó, szenvedélyes, eleven… Egy csoda”
    Kiran Millwood Hargrave


  • Akció!
    72,00 lei 64,80 lei
     új 2 munkanap 

    KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS

    Lebilincselő történet szerelemről, háborúról és egy három generáción átívelő rejtélyről.

    1939. A második világháború elől menekülve Grace, az előkelő angol lány a gyönyörű, ám borzasztóan rideg gardedámja, Rose kíséretében elhagyja hazáját, hogy a világ másik végén fekvő Tasmaniába utazzon a nagybátyjához. A vadon és az óceán szépsége, valamint a jóképű ír szomszéd, Daniel hatására Grace lassanként kinyílik, és elkezd élni. Amikor azonban a férfi bevonul a hadseregbe, és a csatatérre készül, borzalmas titkot hagy maga mögött, amely örökre összeköti hármójuk sorsát.

    1975. Willow és a férje váratlanul egy elhagyatott házat örököl a tasman tengerparton. Elképzelésük sincs arról, ki hagyhatta rájuk az örökséget. Elhatározzák, hogy kiderítik, ki volt a titokzatos épület korábbi tulajdonosa, s egy olyan rejtélyre bukkannak, amely alapjaiban változtatja meg az életüket.

    2004. Libby elől az anyja, Willow egész életében eltitkolta az apja tragikus halálának körülményeit. Egy megfakult fénykép azonban feltépi a régi sebet, és arra készteti a lányt, hogy befejezze a nyomozást, amit az apja majd harminc évvel korábban kezdett el. Pedig vannak olyan titkok, amelyekre jobb, ha nem derül fény…


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Minden karácsonykor ígéretet kapunk a mennyből: a szeretet és a kegyelem ígéretét.
    Hét évvel ezelőtt Gloria is tett egy ígéretet a férjének, annak halála előtt. Azóta minden karácsonykor elhelyez egy borítékot a karácsonyfán, benne egy emlékeztetővel, arról a bizonyos ígéretről. Gloria azonban nemcsak a férjének tett ígéretet, de önmagának is: megfogadta, hogy megtesz minden tőle telhetőt, hogy a rászorulókon segítsen. Legyen szó akár egy fiatal, egyedülálló anyáról, aki nem tudja kifizetni a villanyszámlát, akár egy olyan családról, akinek élelmiszersegélyre van szüksége, Gloria, a maga vehemenciájával, mindig megtalálja a módját, hogyan oldja meg a felmerülő problémákat. Kivéve egyet: amit a szomszédja, Miriam jelent. Miriam egy végtelenségig kritikus, folyamatosan elégedetlenkedő nő, aki nem szűnő gyanakvással tekint mindenre, amit Gloria tesz. Amikor ők ketten a sors szeszélye folytán szomszédokból lakótársak lesznek, az lesz a türelem és a hit végső próbája…
    Ez a finom humorú, ugyanakkor mélyen megindító történet emlékeztet minket arra, hogy milyen fontos az elfogadás, és arra is, hogy “az élet mindig utat tör magának”…


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Christine Eisley a hétéves Zach és az ötéves Haley édesanyja egyedül neveli gyermekeit. Volt férje csekély gyerektartást fizet, ha megteszi egyáltalán. Pincérnőként dolgozik, ám családi helyzete miatt gyakran késik a munkából, így az állása veszélyben van.
    Egy napon megmenti egy idős nő életét a Wilson áruházban, és ettől kezdve indul változásnak az élete. A Wilson áruház tulajdonosa meg szeretné köszönni a tettét, ám sehol sem találja Christine-t, ezért megkéri az unokáját, Jasont, hogy keresse meg a nőt, aki időközben tényleg elveszítette az állását. Jason eleinte nem túl lelkes a feladattól, ám idővel ez megváltozik…
    Donna VanLiere regénye bizonyság arra, hogy a szeretet olyan ajándék, amelyet mindig visszakapunk; a remény soha el nem apadó kincs; a hit pedig csoda, amely minden egyes nappal újjászületik.


  • Akció!
    52,00 lei 38,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • Akció!
    52,00 lei 13,00 lei
     új 2 munkanap 

    Providence Dubois, a csinos párizsi postáskisasszony számára az élet olyan, mint a titkos atyai recept alapján készült majonéz: ha egyszerű hozzávalókat használunk, és kitartóan keverjük, garantált az eredmény. Providence-nek pedig kitartása és energiája is van bőven: mindig sietős a dolga, s fáradhatatlanul cikázik ide-oda a világban. Most éppen Marokkóba repülne örökbe fogadott, imádott kislányáért. Zahera súlyos beteg, Eiffel-torony nagyságú felhő növekszik a tüdejében, napokon, órákon múlhat az élete. Providence azt ígérte neki, hogy nála lesz, mielőtt felkel a hold.
    Ám egy izlandi vulkán épp ekkor tör ki, hogy hamufelhővel terítse be az eget, s így földhöz szögezze a repülőket. Ha a gépmadarak nem emelkedhetnek a levegőbe, akkor bizony Providence-nek kell repülnie. Látszólag emberfölötti teljesítmény, de Providence nem ismer lehetetlent: órákat vesz egy versailles-i kolostor tibeti szerzeteseitől, és már ott is áll az Orly reptéren egy szál bikiniben, hogy felszálljon. A szeretet ugyanis szárnyakat ad az embernek.

    Romain Puértolas hihetetlennél hihetetlenebb kalandokat és különös, de annál szerethetőbb figurákat felsorakoztató, egyszerre mulatságos és megrendítő modern tündérmeséje ékes bizonyítéka annak, hogy az emberi akaraterő és fantázia határtalan. Csak engedjük szabadjára őket, és akkor nincs lehetetlen!


  • Akció!
    45,00 lei 15,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Bujaság és intrika a reneszánsz Velencében. Velence, XVI. század: a város fénykorát éli, egyszerre gazdag és szegény, vallásos és haszonleső, gyönyörű és romlott. A kurtizán Fiammetta, és segítőtársa, a törpe Bucino Róma 1527-es kifosztása után menekül ide, gyomrukba (!) rejtve vagyonuk maradékát. Minden bátorságukat és ravaszságukat latba vetve lassan a velencei társadalom elismert figuráivá válnak. Tökéletes párost alkotnak ők ketten: az élésnyelvű törpe és a gyermekkorától mások kényeztetésére nevelt, vibráló személyiségű úrnő; a kor divatos meghatározása szerint egy “őszinte kurtizán”. Ám ahogy szerencsecsillaguk emelkedik, úgy sokasodnak a szövetségükre veszélyt jelentő viharfelhők is. A legnagyobb kihívást egy fiatal, rokkant nő jelenti, aki lassan a szívükbe lopja magát, de közben a biztos pusztulás felé sodorja őket… A kurtizán és a törpe: lebilincselő történet a gyönyör bűneiről és a bűn gyönyöreiről.


  • Akció!
    38,00 lei 34,20 lei
     új 2 munkanap 

    Golding a második világháborúban szerzett tapasztalatait felhasználva a tudata, a lelke, a zsigerei mélyén megbújó ősi, vad ösztönökre ráébredő és az atomháború árnyékában élő ember félelmeit jeleníti meg példázatában vagy mítoszregényében: egy hátborzongatóan izgalmas és kegyetlen történetben, melynek hősei tíz-tizenkét éves angol fiúk.
    A világban háború dúl, s a fiúk repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigetre kerülnek, távol a civilizációtól – amely talán éppen elpusztul -, s megpróbálnak értelmes rendet, társadalmat kialakítani. És őrzik a tüzet, mert ez az egyetlen útja a menekülésnek.

    Sokáig kellemes, szinte idilli játéknak tetszik az egész: a jól nevelt angol fiúk ragyogóan megbirkóznak a nehézségekkel, s követik Ralphot, a született vezetőt, aki tüzet gyújt, és expedíciót vezet a sziget felderítésére. Ám az idillben – eleinte szinte észrevétlenül – sokasodnak a bajok: a vezérszerepre pályázó Jack nem hajlandó engedelmeskedni Ralphnak, és a fiúk közül egyre többen állnak mellé, s imádják vele együtt a Legyek Urát.

    “A Legyek Ura az egyik kedvenc könyvem. Nagy hatással volt rám tinédzserkoromban, azóta kétévenként újraolvasom.” (Suzanne Collins, Az Éhezők Viadala szerzője)

    “Most is ugyanolyan izgalmas, időszerű és elgondolkodtató, mint az első megjelenésekor.” (Stephen King)


  • Akció!
    78,00 lei 70,20 lei
     új 2 munkanap 

    A magával ragadó történet az 1800-as években, Kínában játszódik. Kis Virágot gyerekkorában eladják Linjing gazdag családjának, hogy muizai legyen. Linjing féltékeny a szolgálólányra, akinek elkötözték a lábfejét, ahogy az előkelő lányoknak szokták, ráadásul csodálatosan hímez. Ezért mindent megtesz, hogy Kis Virág örökre a rabszolgája legyen, és ne törhessen ki alárendelt helyzetéből. Bár a Fóng-házban egyikük úrnő, a másikuk szolga, támogatniuk kell egymást, hogy Linjing házassága révén biztosítsák a jövőjüket, s eközben riválisból barátnővé válnak. Egy váratlan családi botrány miatt Linjing és Kis Virág élete fenekestől felfordul. Linjing kegyvesztetté válik, és ez új lehetőséget jelenthet Kis Virágnak, de vajon rátalálhat a szabadsághoz vezető útra? A magával sodró és mélyen megindító regény két, különböző társadalmi helyzetű nő erőt adó története, valamint a testvériség, az árulás, a szerelem és a diadal meséje.


  • Akció!
    65,00 lei 58,50 lei
     új 2 munkanap 

    Berlin, 1933. Első regénye sikerének köszönhetően Althea James személyesen Joseph Goebbelstől kap meghívást Németországba. Berlin az új kancellár, Adolf Hitler vezetése alatt kozmopolita, virágzó városnak hat a Maine állambeli kisvárosból származó lány számára. Kisvártatva azonban találkozik Hannah Brechttel, aki felfedi előtte Berlin valódi arcát…
    Párizs, 1936. Hannah Brecht hamar rájön: hiába menekült Berlinből Párizsba, a fények városa sem nyújt menedéket az antiszemitizmus elől. Hannah a Máglyára Ítélt Művek Német Könyvtárában talál új célra. Úgy érzi, a könyvek csendes ereje révén talán harcba szállhat az Európa-szerte egyre hangosabbá váló fasiszta gépezettel, ám amikor egy barátja úgy dönt, a tettek többet érnek a szavaknál, számot kell vetnie, mely történetekért érdemes élni – és ha a szükség úgy hozza, meghalni.
    New York, 1944. Férje eleste óta Vivian Childs a saját háborúját vívja, hogy megakadályozzon egy befolyásos szenátort a Katonák Könyvtára cenzúrázásában Viv Edward utolsó leveléből jól tudja, mennyire fontosak ezek a könyvek a fronton harcolóknak. Hamar rájön, hogy ezt a csatát csak úgy nyerheti meg, ha a szenátor propagandáját egy saját, erősebb történettel ellensúlyozza, aminek középpontjában a Nácik Által Betiltott Könyvek Amerikai Könyvtárát gondozó, rejtélyes és visszahúzódó nő áll…

    A máglyára ítélt művek könyvtárosa megtörtént eseményeken alapuló, felejthetetlen történelmi regény és tanúságtétel az írott szó szépsége és hatalma mellett.


  • 8,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A Mennyei Bár az átmeneti állapotban lévő lelkek kedvelt állomáshelye, ahol mosolyogva szolgálják fel a bölcsességet, csillapítva a vendégek égő szomját. A történet hőse, Kappa „rég elfelejtett” barátaival találkozik itt: Ahmayel, a lófarkas sziú indián törzsfőnökkel; egy Ramda nevű holografikus számítógéppel; Zorinthaliannel, a titokzatos bárpultossal és Paulával, a szépséges pincérnővel. E színes, bizarr társaságban Kappának „eszébe juttatják” az Egyetemes Elveknek nevezett alapvető igazságokat – választ kap azokra a kérdésekre, amelyek legmélyebben foglalkoztatják.


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Félelmetes és káprázatos mese Moares boszorkánynagyanyja átka alatt születik, harmincévesen már aggastyán, de született mesemondó. A gazdag fűszerkereskedők leszármazottja, miután megjárja a börtönt, megundorodik a bombayi alvilágtól és korrupt politikától, Andalúziába menekül, hogy ott egy újabb szörnyeteggel találja szembe magát, aki kastélyába zárja, és csak addig tartja életben, míg megírja élete történetét… Salman Rushdie indiai születésű brit író, akire mohamedán vallási vezetők kimondták a fatvát. A MAN Booker-díjas szerző neve komoly irodalmi védjegy, az író számos nemzetközi zsűri tagja, regényei világszerte sikerlistásak. Háromszor nősült, két fia van, jelenleg Padma Lakshmi modellel él New Yorkban.


  • Akció!
    45,00 lei 13,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 13,00 lei
     új 2 munkanap 

    A pármai kolostor a Stendhal (1783-1842) néven világhírűvé lett Henri Beyle talán legszebb regénye. Lázas sietségben, 52 nap alatt vetette papírra sorait, melyeket a legnagyobb szenvedélyek, hiteles korrajz, cselszövések jellemeznek, és persze szerelem a legmagasabb fokon. Életvitelére ugyanez a szenvedélyesség jellemző. Saját kérésére sírfelirata azt hirdeti: élt, írt és szeretett, és tömörebben nehéz lenne jellemezni egy életutat, amelyet az írás és az asszonyok iránti szakadatlan szenvedély jellemez. Kritikusai szerint a legromantikusabb realista, és a legreálisabb romantikus. Írói nagyságát életében szinte csak Balzac ismerte fel; életműve – jóslatának megfelelően – csak halála után mintegy negyven évvel került méltó helyére a világirodalomban. Azóta viszont népszerűsége töretlen. A pármai kolostor utolsó sorában Stendhal a “boldog keveseknek” ajánlja művét, mert úgy érezte, “válogatott olvasóknak, a kiválasztottaknak” írta. Az utókor számára azonban már nemcsak elérhető, hanem kifejezetten ajánlott, maradandó élményt nyújtó olvasmány. Egy igazi Nagy Könyv!


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    “Tudom, ​mi adta az ötletet, hogy egyszer megírom egy diktátor történetét.
    Caracasban történt, 1958 elején, amikor Pérez Jiménez megbukott. Pérez Jiménez akkor már nem volt ott. A kormányzó junta egy mirafloresi villa szalonjában tartott ülést, és az előszobában ott voltunk valamennyien, az összes caracasi újságíró, hajnali négy óra volt: ott töltöttük az egész éjszakát, hogy megtudjuk az ország további sorsát, amely akkor dőlt el, abban a szobában.
    Egyszer csak, az éjszaka folyamán első ízben, kinyílt az ajtó, és kijött egy katonatiszt, tábori egyenruhában, sáros csizmában, hátrálva, géppisztolyát a szoba felé szegezve, ahol Larrazábal és a többiek éppen eldöntötték Venezuela sorsát, és elhaladt köztünk, újságírók között, hátrálva, abban a csizmában, lement a szőnyeggel borított lépcsőn, beült egy autóban, és elhajtott.
    Nem tudom, ki volt az a katonatiszt, csak annyit tudok, hogy Santo Domingóba emigrált. De ott, abban a pillanatban, nem is tudom, hogyan, megsejtettem, hogy mi a hatalom. Hogy ez az ember, aki elment egy hajszálnyi kontaktushiba miatt nem kapta meg a hatalmat, és hogy ha meglett volna a kontaktus, akkor ennek az embernek és az egész országnak a sorsa is másképp alakul.
    Hát akkor mi az a szikra, amely hatalmat gerjeszt? Mi a hatalom? Rejtély! Könyvem diktátora azt mondja róla, hogy olyan, mint „egy tündöklő szombat”. ”
    (Gabriel García Márquez)


  • Akció!
    45,00 lei 13,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 13,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 13,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    35,00 lei 31,50 lei
     új 2 munkanap 
  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Silla királyság uralkodójának, Csinhpong királynak ikerlányai születnek, örömét azonban elhomályosítja a félelem, s a rossz ómentől tartva, a fiatalabbik csecsemőt eltávolíttatja a palotából. Évekkel később az elveszettnek hitt leány visszatér és ezernyi viszontagság után A Silla királyság uralkodójának, Csinhpong királynak ikerlányai születnek, örömét azonban elhomályosítja a félelem, s a rossz ómentől tartva, a fiatalabbik csecsemőt eltávolíttatja a palotából. Évekkel később az elveszettnek hitt leány visszatér és ezernyi viszontagság után Szondok királynő néven trónra lép, majd bölcs és kegyes uralkodó válik belőle, az ötezer éves koreai történelem első királynője. Nagy árat kell azonban ezért fizetnie: le kell mondania a szerelemről, épp úgy, ahogy ikertestvérének a szerelemért a királyi hatalomról.
    Fájdalmakról, beteljesült és beteljesületlen szerelmekről, megvalósult és feladott álmokról, a történelem viharában vívott küzdelmekről szól ez a regény. Megkapó és felemelő történet egy kivételes királynőről, aki három királyság egyesítésével a lehetetlent vitte véghez. Az Ő hiteles források alapján megírt élettörténetén keresztül nyerhetünk most bepillantást a kora-középkori Korea titokzatos, ismeretlen világába, hiedelmek és rangok szövevényes rendszerébe, a barátságot, a lojalitást mindennél többre tartó hvarangok embert próbáló mindennapjainak kulisszái mögé.


  • 15,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Hat perc múlva egyikünk meghal. Ez a sorsunk. Nem is sejtjük. Így mesél Wes Holloway, az egykor öntelt és ambíciózus elnöki segéd arról a napról, amely örökre megváltoztatta az életét. Azon a július negyedikén Wes beültette az elnök legrégibb barátját, Ron Boyle-t az elnöki limuzinba. Az utazás végére Wes maradandó sérüléseket szenvedett, Boyle pedig meghalt egy őrült merénylő áldozataként. Nyolc évvel később Wes felismeri Boyle-t Malajziában, épen és egészségesen. Abban a pillanatban Wesnek lehetősége nyílik, hogy frelülírja élete legrosszabb napját. Megpróbálja kideríteni, mi is történt valójában; ennek során egy évtizedes elnöki keresztrejtvényre bukkan, titokzatos tényekre, amelyek a szabadkőművesek történetében gyökereznek, és egy kétszáz éves kódra, melyet Thomas Jefferson alkotott. De Wes arra nem jön rá, hogy a sors könyve mindenki titkait őrzi. Különösen azokat, amelyekért érdemes meghalni. A titok, amely alakítja a történelmet- és sorsokat jelöl ki- mind a mai napig….


  • Akció!
    52,00 lei 46,80 lei
     új 2 munkanap 

    Hogy lehet valaki élő és halott egyszerre?

    Feltámadó múlt. Borzongató végkifejlet.

    Egy viharos decemberi éjszakán fiatal nőt húznak ki a Szajnából. Meztelen, a nevére sem emlékszik, de él. A Párizsi Rendőr-Főkapitányság orvosi ügyeletére viszik, ahonnan néhány óra múlva megszökik. A DNS-tesztek és a fotók szerint nem lehet más, mint Milena Bergman, a híres zongoraművész. Csakhogy ez lehetetlen. Milena több mint egy éve repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt, holttestét azonosították és eltemették.
    Raphaël, a lány egykori vőlegénye és Roxane, a nemrégiben félreállított rendőr szenvedélyesen veti bele magát a nyomozásba, elszántan próbálnak fényt deríteni a rejtélyre: ki játszik velük egyre ijesztőbb macska-egér harcot? A szálak messzire vezetnek, a párizsi művészvilág, egy radikális színház és a Dionüszosz-kultusz kulisszái mögé…

    “- El fogod szúrni az ügyet, Botsa. Van egy halottunk, egy árva csecsemőnk, belekeveredett egy amerikai állampolgár, egy halottaiból feltámadt nő, egy híres író, a média ugrásra kész. Te leszel az első bűnbak.
    A másik már hátat fordított neki, és figyelmeztetően felemelte az ujját.
    – Az egész rajtad fog csattanni, Roxane. Előre el van döntve. És jogos is lesz a nagy pofád miatt.”

    Guillaume Musso a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író. Regényeit több mint negyvenöt nyelvre fordították le. Művei a világ minden táján vezetik az irodalmi sikerlistákat, kiadók és filmproducerek versengenek értük.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Julian Leclerc öngyilkos lett. Menyasszonya felkeresi a férfi egykori barátját, Anthony Page pszichiátert, hogy kiderítsék a tragédia okát. Page, bár felhagyott a szerelemmel és testi vágyaival, visszatér a melegélet színterére. Végül nemcsak egykori szerelme, hanem a saját életének kétségeivel is szembesülnie kell a nyomozás során. A magyar származású Rodney Garland elgondolkodtató könyve egy detektívregény izgalmával tárja elénk a második világháború utáni homoszexuális közösség külső és belső megpróbáltatásait.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Az írók, költők emberi kapcsolatai óhatatlanul nyomot hagynak a műveiken is. Bár az olvasóközönség legtöbbször nem érzékeli, a boldog korszakok és válságok, a meggyőződések és a viták hatással vannak az irodalmi munkásságra. Jeffrey Meyers ezeket a rejtett összefüggéseket kutatja világhírű írók életét és életművét elemezve. A napló- és levélrészletekkel gazdagon átszőtt fejezetekből kilenc nem mindennapi személyiség néhol emberközeli, néhol elfojtott vágyakkal terhes, ám mindenképpen különleges érzelmi világa tárul fel az olvasó előtt.


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A bájos, pici vasútállomáson Viktorra vár az egész család: a szerelemkutatás professzora és vonzó felesége, valamint két lányuk, az egyetemista Vivien és húga, Laura, a gimi legjobb csaja. Viktor betoppanásával szenvedélyes és mulatságos történések színhelye lesz a tóparti családi nyaraló, pontosabban annak stégje. A szerelem ugyanis nem elméleti kérdés, azt gyakorolni kell, és a fiatal költő és jogász mindenki számára váratlan edzőpartnerré válik. Feltűnik még egy csinos média-szociológia szakos hallgató, valamint egy krimibe illően titokzatos akt is. A tévedések sorozatos vígjátéka során Viktor többször össze-, majd kicsomagol, mígnem minden a helyére kerül. Vagy mégsem? A nagy sikerű Apám beájulna című regény szerzőjének új műve egy fülledt nyári hétvége és egy szerelmi hatszög izgalmas és kacagtató története, könnyed stílusú, mégis elgondolkodtató könyv.


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 25,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Egy nap megkerülte a házat, és a szemembe nézett. A héten mindennap láttalak idekint, és mindenki tudja, hogy egész nap engem nézel az iskolában, úgyhogy ha van valami, amit el akarsz mondani, miért nem mondod meg egyszerűen a szemembe ahelyett, hogy itt leselkednél, mint egy bűnöző? Átgondoltam a lehetőségeimet. Vagy elmenekülök, és többet nem megyek iskolába se, talán még az országból is elmegyek potyautasként egy Ausztráliába tartó hajón. Vagy egy életem, egy halálom, vallomást teszek. A válasz egyértelmű volt: megyek Ausztráliába. Már ki is nyitottam a számat, hogy örökre elköszönjek. Csakhogy. Ehelyett azt mondtam: Azt akarom kérdezni, hogy leszel-e a feleségem?
    Az arca semmit nem árult el. De mégis. A szemében ugyanaz a fény gyulladt, mint amikor kivette a hegedűt a tokjából. Eltelt egy lassú perc. Vadul meredtünk egymásra. Majd gondolkozom, mondta végül, és visszamasírozott a házba. Hallottam, ahogy bevágódik az ajtó. Aztán egy pillanat múlva az E dalra tanított anyám első taktusait, Dvoráktól. Úgyhogy ha nem is mondott igent, ettől fogva tudtam, hogy van remény.
    A szerelem története – egy rég elvesztett könyv felbukkan, hogy titokzatos módon összekapcsolja egy öregember és egy tizenéves kislány sorsát. Leo hetven évvel ezelőtt egy lengyel kisvárosban beleszeretett egy lányba és megírta A szerelem történetét.
    A könyv, bár nem tudok róla, túlélte a háborús időket, mesés helyzeteket, nagy szerelmeket idézett elő. Alma, a tizennégy éves New York-i kislány, a regény főhőséről kapta nevét, s egy napon nekiindul, hogy felkutassa névadóját, és jóra fordítsa családja sorsát. E sorsok találkozása A szerelem története – örömmel és fájdalommal, sírással és nevetéssel átszőtt mese, amely Nicole Krausst napjaink legjobb írói közé emelte. Vissza


  •  Antikvár 2 munkanap 
  • Akció!
    45,00 lei 15,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 60,00 lei
     új 2 munkanap 

    Lebilincselő történelmi regény, amelyet a Tiffany legendás üvegművei mögött rejtőző csodálatos és nagyrészt ismeretlen női művészek élete ihletett. 1899-et írunk, és Manhattanben mindenki a közelgő párizsi világkiállításról beszél. Az ólomüveg ablakairól híres Louis Comfort Tiffany olyan egyedi
    installációt tervez, ami végre bebizonyítja, hogy ő a világ legjobb üvegművésze. A Negyedik sugárúti, ötödik emeleti stúdiójában a női részleg művészei éjt nappallá téve dolgoznak. Ők a “Tiffany-lányok”,
    és ők felelősek Tiffany rendkívüli üvegművének megtervezéséért és kivitelezéséért, de egyikük sem kap elismerést a munkájáért. Emilie Pascal egy műkincshamisító lánya, akit a párizsi művészeti körök
    kivetettek magukból bántalmazó apja leleplezése után. Emilie nem akar mást, csak esélyt egy új életre, így ajánlólevelet hamisít annak reményében, hogy beteljesítheti művészi ambícióit.
    Grace Griffith a stúdió legjobb másolója, aki azzal tölti a napjait, hogy Tiffany vallásos témájú ólomüveg ablakaihoz virágos szegélyt metsz. A munkatársai nem sejtik a titkát: politikai karikaturistaként kettős életet él álnéven, titkolva női kilétét. A véletlen folytán az egymás útját keresztező nők, a “Tiffany-lányok” – akiket az a vágy vezérel, hogy művésszé váljanak a saját korukban talán egyetlen elfogadható módon – áttörik koruk üvegplafonját az őket követő dolgozó nők számára.

    Éld át a történelem vibrálását a könyv lapjain!

    Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!
    Felnőtteknek ajánljuk!


  • 15,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Elias Ein élete alkonyán visszavonul egy eldugott, osztrák kisvárosba. Alighogy letelepedett, csodás felfedezést tesz: háza rejtett alagsorában rátalál az Élet Könyvére, a szent Műre, melyben maga Isten írja le minden ember sorsát.
    De vajon miért adta a Teremtő a kezébe ezt a Titkos Könyvet? Mi volt a célja vele?
    Elias lassanként rájön, hogy a Könyv kivételes hatalommal bír, és neki küldetése van.
    Ki kell javítania a történelmet…
    Ez a barátságról és bátorságról, gyűlöletről és gyávaságról szőtt különös mese kísértetiesen rezonál korunk aktualitásaira és tévelygéseire.

    Grégory Samak médiaszakember először elektronikus formátumban kiadott regénye azonnal óriási sikert aratott a francia olvasók körében, valóságos jelenséggé vált az interneten. Nem sokkal később nyomtatott változata is megjelent, amit hamarosan számos külföldi kiadás követett.


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Az ​ismert és hazájában méltán népszerű írónő Natalia Nyikityina három, díszkötésben kiadott regényét tartja kezében Katona Erzsébet kiváló fordításában. A három mű, három önálló történet egy közös szállal, mindhárom cselekmény napjaink Oroszországában játszódik, ahol a főszereplők életét döntően befolyásolja a sok esetben még a külső szemlélődőt is ámulatba ejtő, mindent felforgató változás.

    A régi értékrend semmissé lesz és merőben új világ jön létre. Olyan ez a változás, mint a tengerek nagy hulláma vannak, akik végérvényesen és menthetetlenül elmerülnek, de vannak akik ügyesen meglovagolják a kialakult helyzetet és soha nem látott magasságokba is eljutnak.
    Ezeket a szövevényes életpályákat írja le olvasmányosan és tárgyilagosan az írónő pergő párbeszédeket használva. Mint ahogy az életben sokszor átmenet nélkül váltják egymást a könyvben is a romantikus részek, vicces fordulatok és tragikus veszteségek.
    Az olvasó átfogó képet nyer a regények által a kortárs írónő jóvoltából a mai orosz társadalom helyzetéről, a vidék és a nagyváros ellentmondásos viszonyáról, valamint a fiatal orosz nők érvényesülésének lehetőségeiről. A regények végén derül csak ki az olvasó számára – a fenti példával élve – hogy a változások hullámát meglovagoló fiatal nők vajon az éles sziklákon vagy a homokos tengerparton érnek e partot.
    Jó szívvel ajánljuk e regényeket azon olvasóknak, akik nyitottak az emberi sorsok megismerésére és nem a valóságtól elrugaszkodott tündérmesék szerelmesei.


  • Akció!
    40,00 lei 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    “A Törvényalkotó szellemes, romantikus és lebilincselő levélregény, melynek szereplői egy kortárs Mózes-film készítésére vállalkoznak. A központi alak Margo Solovei, a tehetséges, fiatal író-rendező, aki szembefordulva szigorú zsidó neveltetésével, elsősorban apjával, művészi karrierbe kezd. Amikor egy ausztrál multimilliárdos vállalja, hogy fedezi egy Mózes-film költségeit, amennyiben a forgatókönyv megfelel bizonyos minőségi követelményeknek, Margo mindent megtesz azért, hogy a munkát sikeresen elvégezze.

    A regény két kulcsfigurája maga Herman Wouk és a felesége, Betty Sarah, akik szinte akaratuk ellenére bonyolódnak bele a Mózes-filmbe. A történet levelekből, feljegyzésekből, e-mailekből, naplórészletekből, újságcikkekből, tweet-bejegyzésekből, Skype-leiratokból és SMS-ekből rajzolódik ki. A regény Mózessel, a házassággal, a hagyomány erejével, a lázadással és a visszatalálással viaskodó figurái Wouk egész életének bölcsességét közvetítik az olvasónak.

    A Törvényalkotó, melyet a 2015. május 27.-én 100. életévét betöltő Wouk 97 éves korában írt, most jelenik meg először magyarul.


  • 70,00 lei
     új 2 munkanap 

    Sokszínű, magával ragadó családregény a toszkán kézművesek három generációjáról és egy titokról…

    Domenica Cabrellinek két nagy szerelme volt.
    Az első a gyermekkori: egy fiú a napfényes olasz kisvárosból, Viareggióból. A vágyakozásból és közös múltból született románc azonban véget ért, mielőtt még igazán elkezdődhetett volna. Aztán egy idilli francia tengerparton, a háború árnyékában, Domenica találkozott a rejtélyes skót tengerészkapitánnyal, akit azonban jövője a fronton várt.
    Sok évtizeddel később már csak Domenica lánya, Matelda ismeri a két férfi igaz történetét és a titkot, amely összeköti őket. De élete vége felé közeledve az idős matriarcha rájön, hogy néhány igazság túl nagy ahhoz, hogy a semmibe vesszen. Ám miközben a saját lányával együtt versenyt fut az idővel, hogy kibogozza a családi örökségük fonalát, több kérdésre bukkan, mint válaszra.
    Mi volt az édesanyja háborús éveinek valódi története?
    Mi tartotta őt távol Olaszországtól olyan sokáig, miután a harcok véget értek?
    És végül mi hozta őt haza?

    “Ez a gyönyörű, elsöprő erejű történelmi regény kitűnő portrét fest a szerelemről, a veszteségről, az idő múlásáról és arról, hogy egy család milyen árat fizet a titkaiért. Bravó!” Kristin Hannah