Kosár megtekintése “Lázas évek” a kosárba helyezve

1–52 / 455 találat

  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A harmincnyolc éves Kristína látszólag boldogan él sikeres, jóképű ügyvédférjével, Renével és érettségi előtt álló lányával, Soňával. A családról gondoskodik, és szabad idejében egy jótékonysági szervezetnél dolgozik. Ám Kristína évtizedek óta egy mélyen eltemetett titkot őriz magában. Amikor érettségi találkozóra utazik szülővárosába, a véletlen – vagy a sors? – útjába sodor valakit, aki feleleveníti benne a fájdalmas múltat. A hajdani osztálytársak között pedig viszontlátja diákkori szerelmét, és a kihűltnek hitt érzések újra fellángolnak. Hazatérve szembesülnie kell azzal, hogy férje megcsalja, és legjobb barátnőjére sem számíthat, mert Angela René oldalára áll. Kristína válaszúthoz érkezik: próbálja meg összetartani a családot, megalkudva, kompromisszumokat kötve, vagy vállalja a múltját, az érzéseit, és elhagyva az aranykalickát, amelyben eddig élt, végre merjen önmaga lenni? Vajon melyik úton indul el?


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mystic Creek kisvárosában senki sem sejti, hogy Taffeta Brownnak néhány évvel korábban milyen szörnyű megpróbáltatásokon kellett keresztülmennie. A helyi gyógytermékbolt tulajdonosát gazdag, nemtörődöm férje nemcsak hogy többször megcsalta, de elvette tőle azt is, aki a világon mindennél fontosabb számára: a kislányát, Sarah-t. Az asszony azért költözött a városba, hogy új életet kezdjen, és remélni sem merte, hogy valaha is visszaszerezheti egyetlen gyermekét. A sors azonban az útjába sodor valakit, aki ismét reményt ébreszt benne: Barney Sterlinget, a helyi seriffhelyettesek egyikét, aki egy meglehetősen szokatlan intézkedés során menthetetlenül beleszeret az asszonyba. Mindenáron megpróbálja meghódítani, mígnem egy nap a korábban hajthatatlan Taffeta meglepő kéréssel áll elő: vegye el őt feleségül, hogy visszakaphassa a kislányát. A férfit őszintén megdöbbenti a javaslat, de Sarah érdekében végül igent mond. Ahhoz azonban, hogy hihető legyen kettejük szerelembe esésének a története, kénytelenek azt el- és megjátszani. Kisvártatva kiderül, hogy ez nem is esik nehezükre. Azt azonban egyikük sem sejtheti, hogy miféle kihívások várnak rájuk, és mennyi mindent kell kockára tenniük a jó ügy érdekében…
    Vajon e kényszerű kötelékből fakadhat-e valódi szerelem? Talán újra csoda történik Mystic Creekben?


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Marilyn French regénye izgalmasan, mély gondolatokkal, gazdag érzelemvilággal mutatja be, hogy milyen szerep jut a modern társadalomban a nőknek, mit jelent számukra a boldogság, el tudják-e érni önfeladás, megalkuvás nélkül kitűzött céljaikat.

    “Én is nagyon szeretlek téged, hát nem látod? Mira, nem látod? A gondolatát se bírom elviselni annak, hogy el kelljen válnom tőled! – Persze – mondta Mira hidegen. – Ez világos. Akárcsak az, hogy még fölszámolni is kész lennél engem, mint önálló személyt annak érdekében, hogy megtarthass magadnak. Fonák helyzet. Íme az a bizonyos paradoxon, amit szerelemnek szokás nevezni.
    Ben visszaült a padlóra és keresztbe tette a lábát. Belekortyolt Mira poharába.
    – Oké. Akkor most mitévők legyünk? Hajlandó vagy velem jönni Lianuba?”


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Angela és John a fiatalokra jellemző lelkesedéssel kezdik el közös életüket. Nagy terveik vannak, sok gyereket szeretnének, egyszóval a nagycsaládosok boldog életét szeretnék élni. Ám hamarosan kiderül: nem lehet gyermekük, s ez lassan beárnyékolja szépnek induló házasságukat.
    Angela nem tud beletörődni ebbe a helyzetbe, örökbe fogadnak egy bájos kislányt, de a férj ekkor már más utakon jár.
    A helyzetet csak bonyolítja, hogy hamarosan felbukkan Adam, a világutazó fotóművész, aki a kis Cathy gyámja.
    A nehéznek tűnő helyzetet végül egy váratlanul jött szerelem oldja meg…


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A látszat csal. Ne higgy a szemednek akkor sem, ha a nappalidban a feleséged egy idegen férfi mellkasán zokogva áztatja csuromvizesre annak pólóját. Hiába az egyértelmű helyzet, ez nem az, aminek látszik! Akkor se higgy a szemednek, ha egy társkereső weboldalról imádott férjed mosolyog rád, elváltnak adja ki magát, tartós kapcsolatra vágyik és gyereket szeretne. Annak ellenére, hogy hat éves a kislányotok és azt hitted, hogy a ti vagytok a mintacsalád… Hát igen, a látszat néha csal, no de ekkorát?

    Vannak emberek, akikért bármit megtennénk…

    A harmincas éveiben járó Fran számára ebbe a legbelső körbe tartozik a lánya, a férje és a legjobb barátnője, Alison, aki halálos beteg. Alisonnak meg vannak számlálva a napjai, ám halála előtt még szeretné kiválasztani az “utódját”, egy új feleséget a férjének, aki majd felneveli a lányait. Megkéri Frant, hogy segítsen neki ebben az abszurd vállalkozásban. Barátnőjének egyáltalán nem tetszik az ötlet, de képtelen visszautasítani egy igaz barát utolsó kívánságát, és bejelentkezik egy internetes társkereső honlapra.
    Ezzel a lépéssel azonban a saját életét is fenekestül felforgatja, ugyanis rövid keresgélés után a következő hirdetésre bukkan:
    “Harmincnyolc éves, száznyolcvanöt centi magas, sportos, vidám alaptermészetű családcentrikus, egyedülálló férfi vagyok. Szeretek utazni, sportolni, olvasni, szinházba, társaságba járni. Nincs gyermekem, de már vágyom rá, hogy körülöttem rohangáljanak egy nem túl távoli jövőben. Leendő partneremnek intelligens, vidám, gyermekszerető, utazást, bulizást kedvelő, csinos, szőke hosszú lábú 30-as nőt keresek. (Pókot szeretők kíméljenek!)”
    A magát Facérnak nevező illető fényképe pedig a megszólalásig hasonlít férjére, Maxre…

    Susy McPhee regénye az utóbbi évek egyik legígéretesebb debütálása. Egyszerre szellemes, megható és elgondolkodtató – igazi remekmű!


  • 11,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A bátor harcos, Miravali Lord William mióta egy kard ütötte seb örök sötétséget borított rá, nem találja a helyét a világban. Apja, Lord Peter mindent megpróbál, hogy kimozdítsa fiát a depresszióból. Megtalálja neki a megfelelő tanítót, aki segíthet neki új életet kezdeni. William tanára, Rogeti Lady Saura fiatal, meseszép – és ő sem lát. A lányt eddig magányos, szomorú életre kárhoztatta a sors: gátlástalan, közönséges mostohaapja döntött róla a feje fölött. Élete gyökeres fordulatot vesz, amikor Lord William házához kerül. A fiatal lady és a lord – az éjfekete hajú szépség és a szépreményű harcos, aki a most a nő szívét ostromolta meg – lángoló szenvedéllyel talál egymásra, a kastély falain kívül azonban veszély fenyegeti őket. A mindent elsöprő szerelem sem elég: az életükért kell küzdeniük.


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Evie Summersnek a munkája az élete. Épp ezért igencsak felzaklatja, amikor kiderül, hogy egyhamar búcsút mondhat az állásának, hacsak nem sikerül rávennie az ügynökség legfontosabb és legnehezebben kezelhető ügyfelét, Ezra Chestert, hogy fejezze be egy hollywoodi romantikus vígjáték forgatókönyvét. A gond csak az, hogy Ezra még el sem kezdett rajta dolgozni…
    Az alkotói válságba került férfi csak akkor hajlandó nekilátni az írásnak, ha az egyedülálló Evie bebizonyítja, hogy szerelembe lehet esni úgy, ahogy a filmekben. Az online társke¬resést elfelejtheti; Evie csak úgy ismerkedhet össze valakivel, ahogy Harry megismerkedett Sallyvel, vagy Hugh Grant… sokakkal. Evie elszántan lát neki a feladatnak, és egyik vicces romkomjelenetből a másikba kerül. De vajon lehet olyan az élet, mint a mozikban?


  • Akció!
    80,00 lei 72,00 lei
     új 2 munkanap 

    “Az egyetlen szerelem, amit valaha ismertem vagy amire sóvárogtam, az beteggé tesz, belebetegszem a vágyakozásba, a kéjvágyba, a nyomorúságba és a bánatba. Abba az eltorzult érzésbe, ami sebeket és megcsömörlött szívet hagy hátra”.

    Tobias King a háttérbe húzódva töltötte eddig az élete legjavát. Magányos farkas és könyörtelen tolvaj, aki sosem tagadta, hogy semmirekellő. A Ravenhoodként ismert titokzatos társaság vezetőjeként egyetlen becságy fűti: a bosszú.

    De törekvéseit derékba töri az, amikor beleszeret abba a nőbe, aki tönkre tehet mindent, amit két évtizeden át tervezett. Cecilia Horner iránti mindent felemésztő szenvedélyéért nagy árat kell fizetnie, egyebek közt elveszíthet mindent, ami számára kedves.

    De Tobias harcos, és elszánja magát, hogy mindent megszerez: leszámol a régi sérelmekért és visszaszerzi a nőt, akit szeret…

    Kate Stewart “Ravenhood” trilógiája elvarázsolta a TikTok közönségét világszerte.

    A merész, szexi, romantikus, korunkba átültetett Robin Hood-történet lélegzetelállító fordulatai és elsöprő érzelmei magával ragadnak, és nem eresztenek.

    Ez a szokatlan, és tabudöntögető szerelmi történet mindvégig töretlen izgalmat ígér, rejtélyekkel, szexiséggel, függőséget okozó rosszfiúkkal, akcióval és ÉRZELMEK SOKASÁGÁVAL.


  • Akció!
    72,00 lei 64,80 lei
     új 2 munkanap 

    “Azt tettem, amit a tolvajok: elloptalak”

    Cecilia Horner unalmas évre számított, de ez lett élete legizgalmasabb nyara, miután megismerte a helyi rosszfiúkat, Seant és Dominicot, és a kapcsolatuk sokkal veszélyesebb fordulatot vett…

    De elkábul a felismerésre, hogy a két fiú a Ravenhood titkos társaság tagja, amelynek élén egy Franciának nevezett férfi áll, aki nem szeretné, ha Cecilia az emberei vagy a küldetése közelébe férkőzne…

    Ceciliának minden oka megvan rá, hogy gyűlölje, de a szerelmet csak egy hajszál választja el a gyűlölettől. És ha a Triple Fallsban eltöltött idő megtanította Ceciliát valamire, akkor az az, hogy nagyon is hajlandó ezt a vékony határvonalat átlépni..

    Kate Stewart “Ravenhood” trilógiája elvarázsolta a TikTok közönségét világszerte.

    A merész, szexi, romantikus, korunkba átültetett Robin Hood-történet lélegzetelállító fordulatai és elsöprő érzelmei magával ragadnak, és nem eresztenek.

    Ez a szokatlan, és tabudöntögető szerelmi történet mindvégig töretlen izgalmat ígér, rejtélyekkel, szexiséggel, függőséget okozó rosszfiúkkal, akcióval és ÉRZELMEK SOKASÁGÁVAL.


  • 24,00 lei
     új 2 munkanap 

    Két kereskedőcsalád fiataljai eleinte megtalálják egymás felé a lélek ösvényeit, de családi mentalitásuk és karriervágyuk ellentétes utakra vezeti őket. Az író a regényben váltakozva játszik az illúzió és a realitás húrjain. A két család (a beszédes elnevezésű Ábel-ek és Toll-ak) közötti különbséget a főhősnő lelkiállapotával jellemzi az író: “Tollék a sertésfejű emberek. Brutálisak, falánkok, öntudatlanok. Ábelék pedig tépelődők, finnyásak és erőtlenek. Óh, ezek a sertésfejűek mindent megesznek, és föl fogják falni az egész Ábel-házat.” A huszonöt esztendős lány életében nagy jelentőségre tesz szert a környék leggazdagabb földbirtokosának látogatása. A reális történet ettől kezdve pergő jelenetekkel bonyolódik egy bizonytalan párválasztási kalandig, amely a lány fővárosba szökésével ér véget. A címadó hősnő alakja Budapesten tanulságosan alakul, az egyéni női szabadság hirdetője lesz, és hamarosan a nősors jobbítói között találja magát…


  • 30,00 lei
     új 2 munkanap 

    Herczeg Ferenc a férfi és a női lélek mélységeiben zajló történések kiváló szószólója. Ebben a regényében egy férfi szempontjából éljük meg az eseményeket, az élethelyzeteket, bár a cselekményt egy bukott szélhámos nő mozgatja, aki azzal tartja uralma alatt – egészen a házasságkötésig – a férfit, hogy hasonlít annak elvesztett szerelmére. Az érzelemgazdag, fordulatos és szórakoztató történetben betekinthetünk a férfilélek legrejtettebb bugyraiba


  • 32,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy fiatal lány érdekes szerelmi történetét meséli el nekünk Herczeg Ferenc ebben a regényében, igényes szépirodalmi stílusban megírva.
    Simon ezredes, aki nagyon szereti az ő Zsuzsáját, konok makacssággal kétféleképpen ítéli meg a nőket: egyrészt mint családapa, aki irgalmatlan határozottsággal lép fel a tiszta családi életet beszennyező kalandokkal szemben, másrészt pedig mint egy családi kötelezettségeken kívülálló férfi, aki a bukott nő minden vétkét megbocsátja, ha a szerelmese lesz.
    Az író szereti hőseit, ezért sorsukat a boldog életút felé tereli; mindeközben bepillantást nyerünk a természet rendje szerint élő falusi emberek, valamint a bohém, hiú, kapzsi és léha életet élő városi dzsentrik életébe is.


  • 70,00 lei
     új 2 munkanap 

    Sokszínű, magával ragadó családregény a toszkán kézművesek három generációjáról és egy titokról…

    Domenica Cabrellinek két nagy szerelme volt.
    Az első a gyermekkori: egy fiú a napfényes olasz kisvárosból, Viareggióból. A vágyakozásból és közös múltból született románc azonban véget ért, mielőtt még igazán elkezdődhetett volna. Aztán egy idilli francia tengerparton, a háború árnyékában, Domenica találkozott a rejtélyes skót tengerészkapitánnyal, akit azonban jövője a fronton várt.
    Sok évtizeddel később már csak Domenica lánya, Matelda ismeri a két férfi igaz történetét és a titkot, amely összeköti őket. De élete vége felé közeledve az idős matriarcha rájön, hogy néhány igazság túl nagy ahhoz, hogy a semmibe vesszen. Ám miközben a saját lányával együtt versenyt fut az idővel, hogy kibogozza a családi örökségük fonalát, több kérdésre bukkan, mint válaszra.
    Mi volt az édesanyja háborús éveinek valódi története?
    Mi tartotta őt távol Olaszországtól olyan sokáig, miután a harcok véget értek?
    És végül mi hozta őt haza?

    “Ez a gyönyörű, elsöprő erejű történelmi regény kitűnő portrét fest a szerelemről, a veszteségről, az idő múlásáról és arról, hogy egy család milyen árat fizet a titkaiért. Bravó!” Kristin Hannah


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    A szerelmet nem lehet szerződéshez kötni.

    DECLAN
    Arra születtem, hogy a családi médiabirodalom vezérigazgatói székébe üljek. Az egyetlen gond a nagyapám végrendelete. Utolsó kívánsága szerint meg kell nősülnöm, és örököst kell nemzenem. A feladat lehetetlennek tűnik, amíg a titkárnőm fel nem ajánlja a segítségét. A házasságunk
    tökéletes megoldást jelenthetne a problémánkra, de minél tovább játsszuk a szerelmespár szerepét, annál kevésbé bízom a szerződésünkben. Nem lenne szabad közel kerülnöm Irishoz, főleg, mivel a végén menthetetlenül összetöröm a szívét.

    IRIS
    A tervem, hogy hozzámegyek Declanhez, egyszerűnek tűnt. Összeköltözünk, összeházasodunk, gyereket szülök. Szabályokat hozunk, hogy elkerüljük a buktatókat. Ezeket nem lenne szabad megszegnünk,
    bármekkora is a kísértés. De mi történik, ha a megjátszott kapcsolat valósággá válik? Sosem terveztünk egymásba szeretni. Én legalábbis biztosan nem.

    TikTok-szenzáció! #BookTok, #OlvassEgyJót

    “Lauren Asher minden szava aranyat ér.”
    – Briana Bailon, amazon.com –

    “Egyszerűen lebilincselő. A Kane fivérek elrabolták a szívemet!”
    – Kerigan Moore, amazon.com –

    Ismerd meg Dreamland milliomos “hercegeinek” újabb történetét!

    Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket?
    Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!

    Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül!


  • 78,00 lei
     új 2 munkanap 

    KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS

    Két gyerekkori jóbarát. Két összetört szív.
    Az egyik azonnal útnak ered, hogy elszökjön – és ennyiben kellett volna maradnia a dolognak.
    Jasper Gervais a rajongói szemében egy szívdöglesztően jóképű, tehetséges hokikapus a tévéből. De Sloane-nak mindig is az az elveszett, szomorú szemű kisfiú marad, akinek aranyból van a szíve.
    A férfi, akit titokban mindig is szeretett.
    Így amikor az esküvője napján az élete darabokra hullik, érthető, hogy Jasper lép közbe, és menti meg Sloane-t. Amikor pedig Jasper világa omladozik, a lány viszonozza a szívességet.
    Minél több időt töltenek együtt, annál világosabb, hogy Jasper már nem csak barátként tekint Sloane-ra.
    De az érzelmek bonyolult dolgok. Jasper fájdalmas múltja és Sloane jelene körül nem ül el a vihar.


  • 15,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Alec és új felesége javában tervezgeti a rég várt skóciai nyaralást. Váratlanul kiderül, hogy Laura nem tarthat a férjével és annak baráti társaságával. Kárpótlásul az asszony később elutazik egy időre a festői Cornwallba, ahol Alec rokonainál száll meg. Elbűvöli a gyönyörű, régi ház, megismeri és megszereti a helyieket, s a csillogó kék tenger látványa lassan elfeledteti vele gondjait. Napozással és úszással múlatja az időt, mígnem egy nap vádaskodásokkal teli névtelen levél érkezése kavarja föl frissen meglelt nyugalmát. Hogy lelki békéjét visszanyerje, Laura kénytelen valóságos magánnyomozásba kezdeni, s ennek során feltárul a család múltjának kusza szövevénye.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Mi az, amiért beleszeretünk egy emberbe, egy városba, egy dallamba, egy illatba?
    Ki tudná megmondani. Csak azt érezzük, hogy mint egy örvény, egyszer csak magával ragad valami, és nem ereszt többé. Valahogy így ragad magával John Lanchester regénye is: tudjuk, érezzük, hogy ha csak néhány másodpercre mi is beleszagolhatnánk Hongkong illatos kikötőjébe, bennünket is örökre magához láncolna ez az izgalmas, lüktető, varázslatos város. Ahogy a könyv lapjain megelevenedik egy csodálatos szerelem története, ahogy lepereg előttünk az elmúlt hetven esztendő Kelet és Nyugat találkozásának ezen a különleges pontján, ahogy “bennszülött” hongkongiakat és európai bevándorlókat, apácákat és üzletembereket követve utazunk időben és térben, John Lanchester, a kortárs angol irodalom egyik legjelentősebb alakja nem csak arra tanít meg bennünket, hogyan lett Kantonból Guangzhou, Pekingből Beijing, a hazugságból igazság, a nagyapák “piszkos” pénzéből legitim vagyon, hanem arra is: “A jövő fontosabb, mint a múlt.”
    A Szerelmem, Hongkong a romantikus regények, a történelmi tablók és az egzotikus tájak kedvelőinek egyaránt különleges élményt nyújt.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Sarah Waters bombasikerű első regénye, amelyből Angliában nagy nézettségű televíziós sorozat is készült, egy különös sorsú fiatal nő, Nan Astley hányatott életét mutatja be. A derék vendéglős családból való Nan először a színpadok világába ruccan ki: öltöztetőnőnek szegődik el egy bájos ifjú színésznőhöz, Kittyhez, akinek hamarosan partnere is lesz – mind a színpadon, mind az ágyban. Nan a maga veleszületett hajlamára ismer ebben a szenvedélyes szerelemben, Kitty azonban egy férfi kedvéért végül elhagyja. Nan kis híján belepusztul a csalódásba, de aztán életösztöne felülkerekedik, és nem mindenapi kalandokat él meg a londoni homoszexuálisok és leszbikusok furcsa, zárt, saját törvényeinek engedelmeskedő világában, amelyet a szerző a XIX. század végi, Viktória-korabeli Anglia prűd, puritán légkörével állít szembe. A történet végén a legegzotikusabb fényűzést és a legsötétebb nyomort egyaránt megtapasztaló, a mennyet és a poklot is megjárt Nan egy megintcsak újszerű környezetben: a bimbózó szakszervezeti mozgalom izgatott kavargása közepette találja meg az igazi, kölcsönös vonzalmon alapuló kapcsolatot, amely végre értelmet ad sodródó életének.


  • Akció!
    65,00 lei 58,50 lei
     új 2 munkanap 
  • 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Grayson Tylert három évvel ezelőtt egy személyes tragédia arra sarkallta, hogy maga mögött hagyja New Yorkot, és a kaliforniai partvidék vadregényes hegyei közt kezdjen új életet. Már majdnem sikerül elhitetnie magával, hogy többé semmi másra nem lesz szüksége az életben, csak a kék égre, a végtelen legelőkre és az óceán tajtékzó hullámaira, amikor egy szép napon betoppan az életébe Lori Sullivan. A családja körében csak Huncutként emlegetett lány szélviharként forgatja fel Grayson érzelemmentes, magányos világát, és a férfi menthetetlenül beleszeret. De Lorinak vajon sikerül-e meggyőznie a bizalmatlan Graysont, hogy neki adja a szívét, és elhiggye, az örökké tartó boldogság nem pusztán hiú ábránd?


  • 60,00 lei
     új 2 munkanap 

    Amikor beköltöztem az egyetemi kollégiumba, nem gondoltam volna, hogy egy félreértés miatt a fiúk
    emeletén kapok szobát. Azt meg pláne nem, hogy a szobatársam az első nap belém fut egy szál
    törülközőben, ami lecsúszik a derekáról, ezzel szemem elé tárva magát anyaszült meztelenül.

    Adrian nem igazán kedvel, mivel más az életszemléletünk. Én a jövőre gondolok, ő pedig a mának él.
    Mindemellett folyamatosan bosszant. Míg mások Pamnek szólítanak, addig neki csak Pam-Pam
    vagyok, és ezzel az őrületbe kerget! Állandóan azon ügyködik, hogy kilökjön a kényelmes kis
    komfortzónámból, és olyan dolgokba csaljon bele, amikbe önszántamból sose mennék.

    A motorversenyek és a bulik olyan messze állnak tőlem, mint Adriantől a koránkelés. Mégis van
    valami ellenállhatatlan benne. Ahogy szép lassan feszegeti a határaimat, egyre nehezebb nemet
    mondanom neki.

    Nem szívesen kockáztatnám a céljaimat, vagy azt, hogy megváltoztasson.
    Nem hagyhatom, hogy ő nyerjen.

    Vörös Viktória 2022-ben kezdte el publikálni az Ellenséges szobatársat, ami kevesebb mint egy év alatt átlépte a félmillió megtekintést a hazai Wattpaden.


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Eltemetett titkok és új kezdetek

    1979, New York

    Hálaadás napja. Evelina köré gyűlnek a legközelebbi családtagok és szeretett barátai, a szívét pedig eltölti a hála mindazért, amije van, és megbánás mindazok miatt, amikről le kellett mondania. Több, mint harminc éve él Amerikában, de a lelke mélyén olasz maradt.

    1943, Észak-Olaszország

    Evelina elvonultan, csendesen él egy valaha pompás, de mára megkopott fényű villában a szüleivel és a testvéreivel. Amikor a nővére, Benedetta – ahelyett, hogy a szívét követné -egy bankárhoz megy feleségül az apja akaratának alávetve magát, Evelina megesküszik, hogy sosem fog kötelességtudatból férjhez menni. Semmit sem tud a romantikus szerelemről, de amikor megismerkedik Ezrával, a helyi szabó fiával, a szíve rögtön ráismer, mint egy régi barátra.

    Evelina azt szeretné, ha ezek a gondtalan napok örökké tartanának. Szeretné, ha napfényben, szépségben és szerelemben sütkérezhetne, és nem törődik a láthatáron gyülekező sötét fellegekkel. De semmi sem tart örökké. A háború árnyéka Európára vetül, és fontos életeket fenyeget veszély…

    ” Senki nem ír úgy romantikus családregényt, ahogy Santa Montefiore. Minden amit ír, a szívéből jön.”
    Jojo Moyes


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Három nemzedék. Két csirkesütöde. És egy recept, amitől minden a feje tetejére áll.

    Egy kansasi kisvárosban Mimi csirkesütödéje immár száz éve verseng Frannie csirkesütödéjével, hogy ki kínálja a finomabb rántott csirkét, és ebből kifolyólag a két vendéglő tulajdonosai közötti viszály is száz éve tart. Ez senkit nem visel meg annyira, mint Amandát, a harmincöt éves, özvegy fiatalasszonyt, aki gyermekkorától segített az édesanyjának Mimi csirkesütödéjében, egészen addig, amíg botrányos módon feleségül nem ment a vetélytársuk fiához, és el nem kezdett Frannie csirkesütödéjében dolgozni. Amanda, hogy fellendítse a forgalmat, jelentkezik a Főzd le! valóságshow-ba, amelyben éttermek versengenek a százezer dolláros fődíjért. Ekkor még nem gyanítja, hogy ezzel igazi csirkecsatát indít el…

    “Elbűvölő, humoros, kedves történet két nővér közötti rivalizálásról és kötődésről.”
    Reese Witherspoon

    “Magával ragadó történet családról, megbánásról és újrakezdésről. Dell’Antonia egy valóságshow vicces szatírájába ágyazva mesél lelki problémákról, házassági válságról, megvalósításra váró álmokról. Az elejétől a végéig rendkívül élvezetes olvasmány.”
    Booklist

    “Olyan ez a könyv, mint a vasárnapi ebéd: meleg, emlékezetes és teljesen egyedi. Imádtam.”
    Laura Zigman


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Linda Holmes első regénye 2019-ben elnyerte az év legnépszerűbb romantikus regénye címet!

    Amióta férje autóbalesetben meghalt, Evvie Drake alig dugja ki az orrát fájdalmasan üres és fájdalmasan óriási házából. Az álmos maine-i kisvárosban mindenki, még a legjobb barátja, Andy is úgy tudja, hogy a gyász az, ami teljesen felemészti, és Evvie meg is hagyja az embereket ebben a hitben.
    Mindeközben New Yorkban Dean Tenney, a nagypályás dobójátékos – Andy gyerekkori barátja – a profik legfenyegetőbb rémével, a “görccsel” küzd: képtelen célba találni a labdával. Amikor az esetet felkapja a média, Dean számára kapóra jön Andy meghívása, hogy utazzon Maine-be, és ott próbáljon átlendülni a holtponton.
    Amikor a férfi szobát bérel Evvie házában, a páros alkut köt: Dean nem kérdez a nő néhai férjéről, ő pedig nem faggatja Deant egykori sportkarrierjéről. A közös fedél estéről estére mégis összehozza a furcsa párost, és a vidám sztorizgatással, nevetéssel töltött hónapok alatt lassan barátság szövődik köztük, sőt talán valami több is. De vajon a bimbózó románc elég ahhoz, hogy maguk mögött hagyják a múltat? Talán ahogy a baseballban, úgy az életben is mindig van esély fordítani, amíg le nem fújják a meccset…


  • Akció!
    52,00 lei 19,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Charles Armitage nagy bajban van. Népes családról kell gondoskodnia, ám Isten szolgájaként ugyancsak kedveli a világi hívságokat, nem csoda hát, hogy a családi kassza kiürült. Mivel tehetős fivére nem hajlandó segíteni rajta, a lelkész Londonba küldi legidősebb lányát, hogy a báli szezonban mielőbb találjon magának egy gazdag férjet. Lady Godolphin gondjaira bízza Minervát, hogy bevezesse az előkelő társaságokba. A szépséges Minerva nem buta, ám tapasztalatlan és naiv, nem ismeri a flörtölés művészetét, és nem tudja, hogy az elegáns külső és a jó modor olykor romlott lelket takar.

    A londoni ficsúrok aljas terveket szőnek, és fogadást kötnek, hogy kinek sikerül megrontania az ártatlan leányt. Köztük van a jóképű, gazdag Lord Sylvester Comfrey is, aki gálánsan a szárnyai alá veszi a lányt, hogy aztán…

    M. C. Beaton ebben a sorozatában a hat Armitage nővér sorsával ismerteti meg rajongóit.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Találkozzunk Toscanában! című regény folytatásában Paul Stuartot ezúttal egy hangulatos kis francia faluba kísérjük, ahol a helyi étteremről az a hír járja, hogy az ország második legrosszabb vendéglője.
    Az elismert skót gasztroszakértő Az étel filozófiája című könyvén dolgozik, amikor különc nagynénje, Chloe felajánlja neki, hogy töltse vele a nyarat a francia vidéken. Ottlétük alatt azonban mintha minden kizökkenne a rendes kerékvágásból: a hírhedt étterem egyetlen pincérnője az esti műszak közben hozza világra gyermekét, a szakács pedig összerúgja a port a segédjével, aki azonnal felmond. Paul hamar a konyhában találja magát, és az ő feladata lesz felvirágoztatni a falu gasztronómiai központját, miközben a férfifaló Chloe a jóképű, de dilettáns séf társaságában múlatja az időt. Vajon ő lesz a hóbortos hölgy hatodik férje?
    A váratlan drámák közepette Paul képtelen az írásra összpontosítani, és még arra is rádöbben, hogy nagynénje múltja sötét titkokat rejt…
    A skót szerző most sem okoz csalódást: humor, romantika, napsütés, gasztrokalandok és egy csipetnyi rejtély egyetlen könyvben, Alexander McCall Smith módra!


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy forró nyári napra virradva négy élet gyökeresen megváltozik…

    Maisie McTeer úgy dönt, felkutatja az exét, aki faképnél hagyta az oltárnál. Ám ez a nap megtanítja neki,
    hogy ha visszatekint a múltba, az a jövőjét is átírhatja.

    Férje elvesztése után Harriett Bassett úgy érzi, belefullad a magányba. Ám ezen a napon egy ismerős arc villan fel a tömegben, ami rendkívüli tettre sarkallja. Vajon akad még számára valami vagy valaki, amiért vagy akiért érdemes élnie?

    Scott és Kelly Bassett lánya elhagyja a családi fészket. És ha ez még nem volna elég, Scott ezen a napon akarja közölni Kellyvel, hogy véget vet a házasságuknak, és megvalósítja régi álmát: rockerbabérokra tör.
    Csakhogy Kellynek is akad ledobni való bombája: ezen a napon tervezi bejelenteni, hogy egy kis jövevény
    hamarosan újra megtölti az üresen tátongó fészket.

    Napkeltétől napnyugtáig jut idő szerelemre,szívfájdalomra, kacajra és könnyekre.
    De vajon lesz, aki végül boldogan búcsúztathatja a lemenő napot?

    “Izgalmas és egyben letehetetlen könyv, amely észrevétlenül szippantja be az olvasóját. Mindenkinek ajánljuk.”
    – The Sun –

    Dobd fel vele a napod!
    Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!

    Felnőtteknek ajánljuk!


  • Akció!
    70,00 lei 63,00 lei
     új 2 munkanap 

    A három basáskodó bátyja mellett felnőtt Scarlett Bodine igazi vadóc, aki forgószélként forgatja fel lakhelye, Bootleg Springs életét. Kedvenc hobbija a férfiak asztal alá ivása, ám fikarcnyit sem érdekli a szerelem. Ahogy a szomszédai sem – leszámítva a nemrég a szomszédjába költöző szexi pasit…
    Devlin McCallister nem is lehetne mélyebb gödörben. Minden sínen volt eddig az életében: házasság, magasra ívelő politikai karrier, élet Washington D. C.-ben. Elég volt azonban egyetlen jól elhelyezett ütés, és egy nyugat-virginiai városkába száműzik, ami összesen két dologról nevezetes: a pancsolt – bár ízletes – szeszről és egy tinédzser lány tizenkét évvel ezelőtti eltűnéséről.
    Devlin sebei nyalogatásával van elfoglalva, Scarlett azonban más szerepet szánna a férfi nyelvének – ám arra is rádöbben, hogy kettejük története messze nem csak egyetlen alkoholgőzös éjszakáról szól. Miközben vonzalmuk egyre erősebbé válik, a tizenkét évvel korábbi rejtélyes eltűnés ügye újra a felszínre tör, és ha nem vigyáznak, a készülődő botrány Scarlettet is magával ragadhatja…
    Lucy Score és Claire Kingsley óriási sikerű regénysorozata tökéletes kombinációja a kisvárosi romantikának és rejtélyeknek, csipetnyi erotikával és töménnyel fűszerezve.


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    EGY SZENVEDÉLYES SZERELEM TÖRTÉNETE, AMELY MILLIÓKAT HÓDÍTOTT MEG VILÁGSZERTE.

    Volt egy időszak Tessa életében, amikor még nem ismerte Hardint, de miután találkoztak, az élet megváltozott.

    Tessa igazi jó kislány. Egy rendes fiúval jár már évek óta, vannak tervei, ambíciói, és az anyja ügyel rá, hogy az élete a megfelelő irányban haladjon tovább.
    Aztán elsőévesként beköltözik az egyetem kollégiumába, és találkozik Hardinnal. Azonnal feltűnik neki a tetovált, piercinges fiú, aki angol akcentussal beszél, és mindenben különbözik attól, amit Tessa az addigi életében megszokott.
    Hardin rendkívül mogorva, sőt kifejezetten ellenséges vele, és a viselkedése miatt Tessának gyűlölnie kéne őt. Gyűlöli is, amíg egy este egyedül nem maradnak a fiú szobájában. Tessát megragadja a fiú sötét személyisége, és amikor megcsókolják egymást, olyan szenvedély támad fel benne, amilyet még sohasem tapasztalt.
    Hardin hol gyönyörűnek nevezi, hol egy szó nélkül eltűnik, mintha egyáltalán nem érdekelné. A nemtörődöm viselkedése és a gorombasága ellenére Tessa úgy érzi, ha sikerül mélyre ásnia, megtalálja az igazi Hardint a hazugságok felszíne alatt. Hardin újra és újra eltaszítja, de csak azért, hogy aztán még közelebb vonja magához.
    Tessának megvan a tökéletes barátja. Miért igyekszik ennyire legyőzni a saját sértett büszkeségét, és Hardin előítéletét a rendes lányok iránt?
    Talán azért, mert ez szerelem?


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Sarah menthetetlenül beleszeret Matthew-ba.

    Az sem érdekli, hogy a férfi húsz évvel idősebb nála. Hogy csak titokban hajlandó találkozni vele. Hogy lassan, de biztosan minden mást, ami fontos az életében, feláldoz azért, hogy Matthew-val lehessen.

    Sarah barátai aggódnak. Az apja nem érti, hogy hagyhatja, hogy egy férfi így bánjon vele. Ez a kapcsolat még a munkáját is veszélyezteti.

    De Sarah nem tehet róla. Matthew vágyának rabja lett.

    És a szerelem állítólag fáj, nem igaz?


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy tévedés elvezethet Mr. Igazihoz

    A helyzet felforrósodik a szavak világában, amikor egy véletlenül téves számra küldött, izgalmas üzenet név nélküli kapcsolattá alakul Lynn Painter fergeteges romantikus komédiájában.

    A balszerencse mindig is üldözte Olivia Marshallt…, vagy csak lehet, hogy ő tényleg az a csődtömeg, aminek a családja tartja. De amikor egy random telefonszámról érkező “mi van rajtad?” üzenetből élete legérzékibb, legszórakoztatóbb – ámbár névtelen – kapcsolata lesz, azt hiszi, hogy a dolgok talán felívelőben vannak…

    Colin Beck mindig is a legjobb barátja idegesítő kishúgának tartotta Oliviát, ám amikor a lány élete egyik legdurvább pechszériája után hozzájuk költözik, rájön, hogy átalakult egy egészen más és izgatóbb figyelemeltereléssé. Biztos benne, hogy meg tudja tartani a távolságot, egészen addig a pillanatig, amíg rá nem jön, hogy a lány az ellenállhatatlan Miss Félretárcsázás, akivel hetek óta afféle szextinget folytat – és most el kell döntenie, hogy felpörgeti-e a hangulatot, vagy megszakítja a virtuális kapcsolatot, mielőtt a dolgok összekuszálódnak.


  • Akció!
    72,00 lei 64,80 lei
     új 2 munkanap 

    A hercegnőnek nem szabadna letaszítania a királyt a trónjáról.
    Elsa
    Megígérte, hogy tönkretesz, és így is tett.
    Lehet, hogy elvesztettem a csatát, de a háborúnak koránt sincs vége.
    Azt állítják, elég egy lépés, hogy a királyt letaszítsák a trónjáról.
    Arra viszont senki sem figyelmeztetett, hogy zuhanás közben engem is magával ránt.

    Aiden
    Ha háborút akar, akkor legyen így.
    Egyetlen szabály érvényes: az én szabályaim, vagy semmi.
    Mindenképpen mutasd meg, mit tudsz, édesem.


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Tárd ki az ajtód, amikor az élet kopogtat. Akkor is, ha éppen havazik.
    The Sunday Times-bestseller

    Eve Glace – a Winterworld társtulajdonosa – állapotos. Ettől az egész vidámpark babaváró lázban ég, különösen, hogy a szülés várható időpontja december 25-ére esik. Férjével, Jacques-kal úgy döntenek, hogy esküvői fogadalmukat is szeretnék megújítani, méghozzá minden létező pompával, ami az első alkalommal hiányzott. De örömüket beárnyékolja, hogy úgy tűnik, valaki szabotálni próbálja az ünnepi szezont.

    Annie Pandoro és férje, Joe egy kis karácsonyi cracker gyár tulajdonosai, sikeresek és boldogok, annak ellenére, hogy az élet sosem ajándékozta meg őket a várva várt gyermekkel. Annie a menopauza tüneteit érzi, így a remény utolsó lángja is kezd kihunyni, ám amikor rájön, hogy a testében történő változások nem a menopauzát, hanem a várandósságot jelzik, öröme határtalan.

    Palma Collins béranyaság révén próbál szabadulni az egész életét beárnyékoló nélkülözésből. Ám amikor az őt felbérlő pár éppen teherbe esése után szakít, magára marad a magzattal, akire egyáltalán nem is vágyott.

    Annie, Palma és Eve a várandós kismamáknak szánt “Karácsonyi Puding Klubban” találkoznak. A három kismama élete gyökeresen eltérő és mindannyian mást várnak az anyaságtól; vajon segíthetnek egymásnak, és megtalálhatják a boldogságot és a lelki békét a karácsony közeledtével?


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Senki sem születik szörnyetegnek, hanem azzá válunk…

    A maffia nem egy család. A maffia egy szervezet. Egy gazdatest. Aminek én vagyok a szíve. Fokról fokra lépkedtem. Megjártam a legkeményebb orosz börtönt, közben látható és láthatatlan sebeket szereztem. És most itt vagyok, az egyik legkegyetlenebb bűnszervezet élén. A nincstelen senki kölyökből könyörtelen maffiafőnökké váltam.

    Nem vagyok jó ember. De úgy fest, annyira rossz sem, hiszen képes volt valaki megérinteni a lelkemet. Ekkor jöttem rá, hogy nem vagyok sérthetetlen, ahogy arra is, hogy a vér lemosható…

    Vad és érinthetetlen, akárcsak én. Az a pár nap, amit tőle akartam, sokkal több lett. Az egyezség felbomlott, de ő itt maradt.

    Egy nő. Egy szív. Egy érzés. Ami képes volt egy vérengző fenevadat megszelídíteni.

    Marilyn Miller a maffia sötét világába vezeti az olvasóit, ahol a hűség az úr, de az élet a tét. A szív rejtett kapui kitárulnak, azonban a múlt utat tör magának, hogy végül kegyetlenül lesújtson az egyetlen tiszta dologra ebben a könyörtelen világban: a szerelemre.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Amikor a tüzes és idealista Kitty O’Kane-nek sikerül kitörnie a dublini bérházak lesújtó szegénységéből, eltökélt szándéka, hogy soha senkinek ne kelljen úgy szenvednie, ahogyan neki kellett. Miután belevág a világ megmentésébe, ott találja magát a huszadik század elejét alakító események élvonalában. Szobalányként túléli a Titanic elsüllyedését. A New York-i Greenwich Village-ben szüfrazsettként börtönbe dugják. Később újságíróként a háború sújtotta Európában utazgat, a Téli Palotában tartózkodik, mikor a bolsevikok lerohanják. Végül visszatér a hazájába, ahol az ír polgárháborúban ápolónőként szolgál.

    Rendkívüli élete során Kitty újra találkozik gyerekkori szerelmével, Tom Doyle-lal, csakhogy Tom nem tud mindent a múltjáról – a múltról, mely továbbra is kísérti őt. Elfogadja vajon Kitty, hogy mielőtt mindenki mást megmenthetne, előbb saját magát kell megmentenie? Vagy a múltjának bűnei meggátolják abban, hogy a saját boldogsága nyomába eredjen?

    COLIN FALCONER reklámszövegíróként dolgozott, mielőtt sikeressé vált szabadúszó újságíróként, majd televíziós és rádiós forgatókönyveket írt. Rengeteget utazott a regényeihez végzett kutatómunka során, végigment a Selyemúton, sőt boszorkányokra is vadászott Mexikóban. Több mint ötven könyve jelent meg, és számos történelmi regénye vált hatalmas sikerré Európában. Munkáit ezidáig huszonhárom nyelvre fordították le. Bár még mindig erős gyökerek kötik a szülővárosához, Londonhoz, ma már Ausztráliában él.


  • 38,00 lei
     új 2 munkanap 

    Aranykönyv-díjas regény Barbara öt esztendeje megjárta a poklot. Az akkor tizenhét éves, mindent a pillanat szépsége alá rendelő lányt megkísérelték eltenni láb alól. Barbit a lehetőségek városáig, New Yorkig üldözi a múltja, ott igyekszik új életet kezdeni, tervei azonban sorra kudarcba fulladnak. A huszonéves lány vaskos hazugságokba burkolózva él, mígnem egy baljós éjszakán találkozik egy titokzatos, még nálánál is súlyosabb lelki terhet hurcoló férfival. Vajon sikerül megmenteniük egymást a sötétségtől? Krisz öt éve tartó, tökéletesen gondtalannak hitt párkapcsolata egyik pillanatról a másikra összeomlik. A kiábrándult fiú New Yorkba menekül, hogy tisztázza felkavart érzéseit. Éppen amikor a háta közepére sem kívánja a társaságot, a sors összehozza egy agyontetovált, illegális küzdősportot űző férfival. A titkoktól kemény álca azonban nagyon is sebezhető szívet takar, amely most könnyen megrepedhet. Barbibébi története öt évvel az első kalandot követően folytatódik! Mennyit változik az ember a felnőttkor küszöbét átlépve? Hogyan találunk valódi önmagunkra, pontosabban arra a személyre, akit majd néhány év múltán ismét átértékelhetünk? Áldozni kell-e a harmóniáért, és utóbbi egyenlő-e a boldogsággal? A legtisztább tükröt önmaguknak állíthatjuk, a kérdés, hogy van-e bátorságunk belepillantani.


  • 38,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyan messze és nem is olyan
    régen, volt egyszer egy ruhásszekrény…
    Amikor az egyetemista Megs az öccse kérésére azzal fordul az író C. S. Lewishoz,
    hogy árulja el, létezik-e Narnia, a férfi válasz helyett egy varázslatos
    utazásra hívja a lányt. Beszélgetéseik során életének azokat a mozzanatait
    meséli el, amelyek a legnagyobb alkotásához vezettek.
    Az Oxfordban ösztöndíjjal tanuló Megs Devonshire zseniálisan ért a számokhoz
    és az egyenletekhez, szereti a tények megbízhatóságát. Öccsének, George-nak,
    akit teljes szívéből szeret, már nincs sok hátra, és amikor a kisfiút rabul ejti
    Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény című
    vadonatúj könyv világa, és arra kéri a nővérét, hogy derítse ki
    az igazságot Narniáról, Megs képtelen őt visszautasítani.
    Bár Megs félénken közeledik a híres íróhoz, hamarosan azon kapja magát,
    hogy az oxfordi professzorral és a fivérével teázik, és válaszokért
    könyörög nekik. Ehelyett kevéssé ismert történeteket kap Mr. Lewis
    életének különböző korszakaiból, amiket aztán “hazavisz” George-nak.
    Vajon a híres író miért nem árulja el a lánynak egyszerűen,
    amit George tudni akar? A válasz sok olyan igazságot tár fel Megs előtt,
    amit a tudomány és a matematika nem tud. Végül kiderül, hogy az ajándék
    – vagyis Narnia keletkezésének a története -, amiről azt hitte,
    hogy az öccsének adja, valójában az ő ajándéka lesz: a remény.
    Könyv a könyvben. Lélekmelengető történet
    a mese fantasztikus, lélekgyógyító erejéről.
    “Megrendítő elmélkedés arról, hogy milyen messzire megyünk el a szeretteinkért.”
    – Janet Skeslien Charles, bestsellerszerző
    Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!
    Felnőtteknek ajánljuk!


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Kettős árulás izgalmas, magával ragadó történet szerelemről, árulásról, könyörtelen ambíciókról, őszinte érzelmek sárba tiprásáról és megbocsátásról. A több szálon futó, szerteágazó cselekményhez a kilencvenes évek Angliája, illetve a gazdag emberek mind magán-, mind üzleti életben sikeres házasságainak világa adja a hátteret.
    Látszólag ilyen házasságban él Octavia és Tom Fleming. Úgy tűnik, nemcsak emberileg egészítik ki egymást tökéletesen, hanem szakmailag is. Mindketten vonzóak, gazdagok, és rendkívül sikeresek: Octavia a jótékonykodás bonyolult világában próbál segíteni másokon, férje pedig jól ismert pénzügyi tanácsadó. Házasságuk attól különösen erős, hogy egyéni értékeik összeadódnak benne. Octavia azonban rájön, hogy Tomnak viszonya van valakivel – és mindez fatális következményeket von maga után…


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Több mint 3,5 millió eladott példánnyal Penny Vincenzi a világ egyik legsikeresebb szerzője a szórakoztató irodalom területén. A szenvedéllyel teli cselekmény, a sokszínű karakterek révén könyvei Maeve Binchy, Barbara Taylor Bradford és Anita Shreve legjobb műveivel egyenértékűek.

    A Lázas évek az első világháború mozgalmas háttere előtt kirajzolódó izgalmas dráma és tüzes szerelmi történet. Ellenállhatatlanul sodró lendületű családtörténet a hatalomról, a családi intrikákról és a szenvedélyről, középpontjában a jómódú, erős akaratú Celia Lyttonnal. Celia döntései hatással vannak a saját sorsa mellett másokéra is, a férje, a gyerekei és mindazok életére, akik valamilyen módon kapcsolódnak a Lyttons kiadóbirodalomhoz.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A második világháború évei után kezdődő Csábító évek a záró kötete annak a magával ragadó sorozatnak, amely a Lytton-dinasztia szenvedélyes életét, hatalmi játszmáit és viharos családi viszonyait követi nyomon.

    Celia Lytton csaknem fél évszázadon át gazdagította a társasági és az irodalmi életet. Ám hosszú élete során rengeteg olyan titkot gyűjtött össze lelkiismeretesen vezetett naplóiban, amelyek kimondhatatlan károkat okozhatnak a családjának. A naplókban szól Adele tragikus múltjáról, leírja a kegyetlen valóságot fia, Kit származásáról, és ír Barty Miller szomorú életéről is, akit annak idején a nyomornegyedből mentett ki. Ráadásul Celia saját életének árnyai is tovább kísértenek…
    Celia mindig is elszántan védelmezte ezeket a titkokat. Tudta, ha egyszer napvilágra kerülnek, egyre gyorsabban terjednek, és egyre veszélyesebbé válnak majd. Ám úgy tűnik, minden erőfeszítése hasztalan volt. A naplók rossz kezekbe kerülnek. Ha fény derül a titkokra, az végleg tönkreteheti nemcsak a családot, hanem Celia életművét, legnagyobb szerelmét: a Lyttons könyvkiadót is…

    A Lázas évekhez és a Viharos évekhez hasonlóan a Csábító évek is magával ragadó, letehetetlen olvasmány.


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Iris Cameron jogot hallgat a bostoni egyetemen, és úgy tűnik, semmi sem menti meg attól, hogy kövesse a családi tradíciót, s mint az apja, ő is jogász legyen. Az életébe váratlanul toppan be Derek Fraser, aki számára a tökéletes férfit testesíti meg. Apja tiltakozása ellenére hozzámegy a férfihoz, sőt a tanulmányait is félbehagyja miatta. Amikor a lány bejelenti, hogy gyermeket vár, örömük nem ismer határokat. Váratlanul szörnyű tragédia árnyékolja be boldogságukat: Dereket holtan találják az irodájában, valaki lelőtte… Iris összeroppan, s amikor a kisbabát is elveszti, úgy érzi, értelmetlenné vált az élete.
    Vajon Irisnek sikerül-e újra rátalálnia a szerelemre? Sarah Garden ezúttal is remekelt: csodálatosan megírt története felkelti bennünk azt a reményt, hogy még életünk legnehezebb időszakát is átvészelhetjük, ha hiszünk a szeretetben.


  • 72,00 lei
     új 2 munkanap 

    Lucy Score és Colleen Hoover rajongóinak szól ez a szívszorító modern romantikus történet egy fájdalmas múltú fiatal nőről, aki beleszeret a szomszéd egyedülálló apába.Thayer mindent elveszített. De én magamat vesztettem el.Thayer szíve menthetetlenül összetört. Az én életem visszafordíthatatlanul megváltozott. Ezért hagytam el. Új életet kezdtem. De soha nem felejtettem el. Hat éve találkoztam utoljára Thayer Holmes-szal. Kénytelen voltam visszatérni a szülővárosomba, ez pedig azt jelenti, hogy muszáj keményen szembenéznem a múltunkkal, és feldolgozni a válásom mellékhatásait. Most ott tartok, ahol ő, amikor megismerkedtünk: az újrakezdésnél. Többé nem titkolunk el semmit egymás elől. Nem minden szerelem kap második esélyt, de talán mi kivételt képezünk. De az is lehet, hogy nem.


  • Akció!
    70,00 lei 63,00 lei
     új 2 munkanap 

    Vajon miképp alakul egy szűz lány és egy röplabdás srác “barátság extrákkal” kapcsolata?

    Lucy Knightley
    Sokáig úgy gondoltam, hogy képtelen vagyok szerelembe esni. Defektesnek éreztem magam, amiért egyetlen srác sem hozta felszínre azt a lángot, amit a korombeliek már legalább egyszer átéltek életük során. Így hát mindent vagy semmit alapon megkerestem a kommunikáció és médiatudomány szak leghelyesebb srácát egy olyan ajánlattal, amit talán még én magam sem gondoltam végig teljesen. De hát egyszer élünk, nem?

    Dominic Streep
    Nincs is annál megdöbbentőbb, mint amikor egy szűz lány arra kér, hogy legyél az alkalmi partnere. Márpedig Lucy ezzel a kéréssel fordult hozzám, én pedig szinte azonnal visszautasítottam. Egészen addig meg voltam győződve róla, hogy jó döntést hoztam, amíg szemet nem vetett Zane-re, a röplabdacsapatom feladójára. Attól a perctől fogva tudom, hogy a nemleges válaszommal nem mentettem meg, inkább egy sokkal nagyobb őrültségbe taszítottam.
    Azt pedig nem hagyhatom, hogy élete vélhetően legnagyobb hibáját vele kövesse el. Helyettem.

    Vörös Viktória a sikerlistás bestseller, az Ellenséges szobatárs szerzője, amely kevesebb mint egy év alatt átlépte a félmillió megtekintést a hazai Wattpaden.


  • Akció!
    72,00 lei 64,80 lei
     új 2 munkanap 

    Egy elképzelt szerelem

    Brooke Baker írónő harmincegy éve során sok mindenen ment már keresztül. Váláson. Szakmai újrakezdésen. Azon, ahogy egy kisvárosból elköltözött a hatalmas New Yorkba.

    Élete legújabb fordulatára azonban senki sem készítette fel. Mint ahogy Chase Dawsonra sem, az új szerkesztőjére. Erős állkapocs, kék szem, kidolgozott izmok és tökéletes, szuperhőshöz méltó fekete hajzuhatag – Chase pontosan úgy néz ki, mint a romantikus regények főszereplői. Brooke természetesen nagyon is tisztában van ezzel, hiszen egy egész kéziratot töltött meg közös kalandjaikkal. Egy kéziratot, amit senkinek sem lett volna szabad látnia.

    Ő mégis véletlenül ezt csatolta a férfinek küldött levelében a paranormális regénye helyett. Chase azonban egyáltalán nem veszi észre, valójában ő a főszereplője a kézhez kapott könyvnek. Sőt, annyira megtetszik neki az írás, hogy meggyőzi a kiadóvezetőt, inkább ezt adják ki.

    Vajon képesek lesznek két hónapon át egymással összezárva dolgozni a vérpezsdítő romantikus történet szerkesztése során? Vagy a mindent elsöprő vonzalom felülkerekedik rajtuk?

    A New York Times és a USA Today bestsellerszerző-párosa, Max Monroe egy nem mindennapi románcról mesél nekünk. A papírra vetett szavak talán tényleg megelevenednek és valósággá válnak.

    “Egészen egyszerűen magával ragadó.” – Romance Addict Book Blog

    “Függővé teszi az embert.” – Books & Other Pursuits


  • Akció!
    55,00 lei 49,50 lei
     új 2 munkanap 

    Lora egy szerfelett visszahúzódó lány, nem szereti a kamerákat és utál szerepelni. Mégis úgy hozza az élet, hogy beiratkozik egy műsorvezető-riporter képzésre. Úgy gondolja, ez a legjobb módja annak, hogy végre legyőzze a félelmeit, ezért belevág a kalandba.

    Arra viszont nem számít, hogy egyszer Hollywoodba is elutazhat, ahol lehetősége nyílik arra, hogy megnézze, hogyan készítik a nagy stábok az élő interjúkat a legnépszerűbb hollywoodi sztárokkal. Arra pedig végképp nem számít, hogy mindössze negyedórával a várva várt interjú előtt az ismert riporternő, Rétey Sára lebetegszik, és ezért Lorának kell lebonyolítania a világ leghírhedtebb nőcsábászával, a híres Oliver Jenkinsszel az interjút, aki ráadásul az első perctől fogva úgy néz rá, mint aki azonnal, ott és akkor meg akarja szerezni magának.

    Lora legszívesebben fejvesztve menekülne el a helyszínről, és felszállna az első gépre, hogy még csak a pasi emlékét is kitörölje a fejéből, de már késő. Az interjú elkezdődik, Oliver Jenkins pedig az első kérdés után közli vele, örömmel válaszol a kérdéseire egy feltétellel: ha elmegy vele randizni még aznap este.

    Vajon akarhat-e többet egy egyéjszakás kalandnál egy hollywoodi sztár egy hétköznapi lánytól? Vajon van választása Lorának? Mondhat nemet egy hollywoodi sztárnak?

    Tomor Anita a hatalmas sikerű Sugar Daddy és a Veled egy szigeten című regényei után ismét a filmes világba kalauzol el minket, Los Angelesbe, ahol újra találkozhatunk az Irány Hollywood! két főszereplőjével is, Zoéval és Jake-kel. A könyv lapjain egy lenyűgöző, sze-nvedéllyel teli, gyönyörű szerelmi történet kel életre. Vigyázat! A végére minden olvasó beles-zeret majd egy kicsit Oliver Jenkinsbe!


  • Akció!
    52,00 lei 46,80 lei
     új 2 munkanap 

    Saint-Malo, Franciaország, 1939.: Jocelyn, Saint-Malo könyvtárosa ekkor írja első titkos levelét Marcel Zolának, a híres párizsi írónak. A levelekben beszámol a német megszállás sújtotta francia város mindennapjairól, a hétköznapi ember szenvedéseiről, az ellenállók önfeláldozó bátorságáról, és hogy milyen döbbenetes üldöztetést jelentett a háború a kultúra és a könyvek számára.

    Jocelyn és Antoine a háború kitörésekor kötnek házasságot, azonban a férfit hamarosan besorozzák. A háború kegyetlenségével szemben a magára maradt Jocelyn a könyvekkel igyekszik vigasztalni és bátorítani közösségét és önmagát. Elkeseredett harcot vív a nácik által halálra ítélt könyvek, s ezzel együtt a felbecsülhetetlen értékű emberi kultúra és tudás megmentéséért. A letartóztatást, sőt az életét is kockáztatva sikerül elrejtenie néhány könyvet, miközben kétségbeesetten várja, hogy híreket kapjon férjétől, Antoine-tól, aki egy német tábor fogolya. Eközben különös kapcsolat bontakozik ki a fiatal nő és Hermann von Choltiz, a könyvtár állományának felmérésére és a veszélyes könyvek elkobzására kirendelt német tiszt között.

    Mario Escobar elsöprő erejű romantikus prózában kelti életre a megszállt várost, s újrateremti azoknak a történetét, akik mindent feláldoztak azért, hogy gondoskodjanak szeretteikről.


  • Akció!
    78,00 lei 70,20 lei
     új 2 munkanap 

    Alexander Cross amerikai aranyifjú szívét összetörte a nagy Ő. Hogy többé ne sérülhessen, magába temeti érzéseit és lelketlen nőfalóvá válik. A hódításaiból kizár minden kötődést, csak a megszerzett trófeákra összpontosít, hogy elégtételt vehessen a női nemen.

    Miranda, az egykor híres milánói zongoraművész mára köddé vált. A múltja elől San Franciscóba menekül. Titokban új életet kezd Alexandra néven. Lemond mindenről, amely valaha fontos volt számára. Így teljesít egy utolsó kívánságot.

    Mikor a két reményvesztett ember útja keresztezi egymást, életük gyökeresen megváltozik. Megtapasztalják, milyen gondoskodni, szeretni és szeretve lenni. Ám közös jövőt mégsem tervezhetnek, mert a volt zongorista eltitkolt múltja árnyékként követi őket. Vajon visszarántja a lányt a sötétségbe?
    Az Eltitkolt múlt jubileumi, tizedik, élfestett kiadásában Alex Cross, az Anne L. Green-regények kedvenc szívtiprójának kalandja az olvasók kérésére kiegészült a főszereplők előtörténetével és egy meglepetésfejezettel.

    “Lebilincselő és forró jelenetekkel színesített romantikus történet, szerethető karakterekkel.” – Vivien olvasókuckója


  • Akció!
    68,00 lei 61,20 lei
     új 2 munkanap 

    Emily Gilbert, aki a gyerekkorában szerzett önértékelési zavarát igyekszik leküzdeni, egy véletlen találkozás és egy fogadás elvesztése után máris a bohém, jóképű Rhys karjában találja magát. Emily enged a kísértésnek, felülemelkedik a félelmein és megízleli a szerelem mámorító ízét. Ám egy váratlan esemény hatására a két fiatal útjai hamarosan szétválnak.
    Rhys Downey-t, a léha, szexi félistent sosem érdekelték a társadalmi elvárások. Tíz éve már, hogy kötöttségektől mentes, szabad életet él sikeres vállalkozóként, amikor barátai felkérik, hogy az általuk működtetett alapítványnál legyen óraadó gitároktató. Ekkor még ő sem sejti, hogy egyetemi szerelme újbóli felbukkanásával kezdetét veszi élete legizgalmasabb, legszenvedélyesebb, ugyanakkor legkockázatosabb kalandja.
    Mennyi fájdalmat és haragot bír el egy szerelem?
    Olivia Brice Rhys-sorozatának első részében egy érzelmekben bővelkedő, két idősíkban játszódó történetet tár elénk, amelyben bemutatja, milyen következményekkel jár az, ha mások elvárásai szerint éljük az életünket, illetve mekkora befolyással bír a jövőnkre a gyermekkorban átélt lelki bántalmazás. Az írónő rávilágít egy olyan életfelfogásra is Rhys világán keresztül, amely kizárja a külsőségek elsőbbrendűségét, és amivel a jókedv garantált.


  • Akció!
    55,00 lei 49,50 lei
     új 2 munkanap 

    “Ennyi rejtélyről és ilyen szenvedélyről még nem olvastál… Páratlan történet a Nílus partjáról!” – Karády Anna író, A füredi lány- és a Zserbó-sorozat szerzője

    A Nílus földjén egy eretnek fáraó új világrendet épít. Reformja, mely mindenek fölé a Napkorong imádatát rendeli, haragra gerjeszti az ősi vallás papjait. A háborgó birodalomban egy különc falusi lány, Tia igyekszik megvalósítani álmát, hogy orvos apja nyomdokaiba lépjen. Még nem sejti, hogy az Egyiptom felett gyülekező viharfelhők az ő életét is fenekestül felforgatják. Mikor sorsát megpecsételi a küszöbön álló háború, egy titokzatos férfi küldetéséhez csatlakozik. Sziatum múltját homály fedi, mégis sikerül elnyernie a lány bizalmát. Útjuk intrikákon, küzdelmeken és rejtélyeken át vezet az eltitkolt igazsághoz, mely nemcsak a birodalom, de az egész környező világ jövőjét is átírhatja.

    Soós Tibor, az Év Könyve 2023 díjjal jutalmazott Buda & Pest regény társszerzője hiteles történelmi kalandregényén keresztül elevenedik meg az ókori Egyiptom és egy viszontagságos szerelem története.

    “Sosem gondoltam volna, hogy egy, az ókori Egyiptomban játszódó történet ennyire magával ragad majd… Olyan, mint egy pörgős mozifilm.” – Kapa Mátyás, a Történelmiregény-írók Társaságának elnöke, a Buda & Pest regény társszerzője


  • Akció!
    78,00 lei 70,20 lei
     új 2 munkanap 

    Az életem: egyik pillanatban még tündérmese, a következőben rémálom.

    Egy fényűző bálon elcsattant ártatlan csókkal kezdődött a végzetem. Egy titkos pillanat egy jóképű idegennel. De az én Romeóm nem olyan romantikus, mint névrokona. Nem a szerelem hajtja, hanem a bosszúvágy.

    Számára csak egy sakkfigura vagyok. Egy eszköz. A riválisa jegyese.

    Gyűlölöm ezt a sötét herceget. Nem köthetem össze vele az életem. Halált érdemel.

    Azt hiszi, elfogadom a sorsom. Nos, nagyobbat nem is tévedhetne. Nem adom olyan könnyen magam. A jövőmet én alakítom.

    Ebben a történetben Júlia nem hal meg. Na de Romeo? Rá pusztulás vár.

    A Wall Street Journal bestsellerszerzői, L. J. Shen és Parker S. Huntington egy elrendezett házasság történetét mesélik el, amely egy jégszívű férfi és egy harcias örökösnő között köttetik. Vajon vár rájuk a szerelem, vagy a sötétség mindent felemészt?

    “Eszméletlen mestermű.” – Eternal Embers Book Blog

    “Beleborzongtam.” – She Reads. Pang. Blog


  • Akció!
    72,00 lei 64,80 lei
     új 2 munkanap 

    “Különleges világokba és élethelyzetekbe kalauzol el minket.” – Wandamaci könyvkuckója

    Hány generáció sorsát befolyásolhatja egy rosszul meghozott döntés?

    Jean, Combray márkija 1644-ben veszi magához a menekülőben lévő angol királyné, Henrietta Mária ékszereit, hogy megmentse a birtokát. Ám ekkor még nem sejti, hogy tette a bosszú és a gyűlölet olyan hullámait korbácsolja fel, amelyek még unokája életére is hatással lesznek: a fiatal Louise de Morainville mindössze tizenhét éves, amikor a számára ismeretlen “családi átok” miatt kénytelen megismerni az élet legsötétebb oldalát.

    Louise XIV. Lajos híres-hírhedt kegyencnője, Montespan márkiné pártfogásának köszönhetően a francia udvarba kerül, amelynek forgatagában hamarosan visszanyeri életkedvét. Noha a Napkirály környezetében számtalan zátony között kénytelen lavírozni: a kegyencek sem az intrikáktól, sem a méregkeveréstől nem riadnak vissza az előrejutás érdekében.

    Hamarosan rá kell ébrednie, hogy nemcsak Madame de Montespannak vannak titkos tervei személyével kapcsolatban, de családja régi ellenségétől sem szabadulhat oly könnyen, mint azt korábban hitte.

    A borostyánszemű Budai Lotti Shirzan-sorozatának előzménytörténete, egy nagy ívű, négy generáció sorsát érintő regénysorozat, amely bizonyosan el fogja varázsolni a történelem és az ármány szerelmeseit. A bővített újrakiadás még több titkot és talányt rejt…