- Minimum 30,00 RON kell vásárólnia!
105–156 / 382 találat
-
Antikvár 2 munkanap
Ryan Bingham a nagyvállalati leépítések szakembere, folyamatosan úton van, és tömegével rúgja ki az embereket. Élete nagy részét szállodákban és repülőkön tölti, legközelebbi barátai az alkalmi utastársak és a légiutas-kísérők. Nincs lakása, mindene, amije van belefér egy kézitáskába, amit örökké magával hordoz. Bőszen gyűjti a kilométereket, és egyetlen szenvedélyének él, hogy elérje az egymillió mérföldes álomhatárt. Ám ahogy egyre közelebb jut hozzá, különös dolgok kezdenek történni körülötte, és a jól megszokott, biztonságos élete hirtelen a feje tetejére áll. Az utolsó utazására készül: nyolc város hat nap alatt, hogy végül valahol Dél-Dakota felett egy utasszállító gép első osztályú, folyosó melletti ülésén ülve végre értelmet nyerjen az élete.
“Walter Kirn stílusa olyan szikrázó és éles, mint az égbolt egy jumbo jet ablakából nézve.” Chicago Tribune
Waltern Kirn négy nagysikerű regény szerzője, az Egek ura a második könyve, ami magyarul is olvasható. Szerkesztőként, kritikusként és esszéistaként olyan lapoknak dolgozik mint a Time, a The New York Times, a Vouge vagy a GQ. Livingstonban, Montanában él.
A regény alapján készült forgatókönyv Golden Globe-díjat nyert 2010-ben! -
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Sadie Taylor pokoli fejfájással és eltűnt emlékekkel ébred egy chicagó-i kórház steril intenzív osztályán. Rémülten tapasztalja, hogy fejét durva kötés fedi, és fogalma sincs róla, hogyan került ide, vagy mi történt vele egyáltalán. Nem sokáig maradhat meg azonban a nem tudás jótékony árnyai között. Orvosa kegyetlenül sokkoló szavai hamar kijózanítják. Már önmagában az is csodának számított, hogy egyáltalán túlélte azt az éjszakát, amikor férjét, Greget a szeme előtt kegyetlenül és értelmetlenül lemészárolták. A nő túlélte, de úgy tűnik, memóriája jóvátehetettlenül károsodott a koponyáját ért ütés következtében.Nelson Merkoff a CABS orvosi kutatóintézet vezetőjeként egy szigorúan titkos kísérleten dolgozik immár hosszú évek óta, amivel – ha sikerrel jár – az egész emberiség sorsát alapjaiban változtathatja meg. Bár a nagy áttörés már ott kopogtat drága, kifogástalanul berendezett irodája ajtaján, egy véletlen következtében mégsem jön el. Kénytelen ezért kockázatot vállalni, és egy veszélyes utazást ajánl az özvegynek. Utazást az emlékek között saját agya elzárt gondolatai közé, ahol viszontláthatja férjét és talán válaszokat kap arra is, hogy miért alakultak úgy az események azon a tragikus éjszakán. A végtelenségig összetört és fájdalomtól teljesen zavarodott asszony végül elfogadja az ajánlatot, amivel élete leghihetetlenebb és legveszélyesebb kalandja veszi kezdetét.
-
Antikvár 2 munkanap
Miután Marlene Cowley felbéreli, hogy derítse ki, megcsalja-e út a férje, Spenser jóval többet talál, mint várta: nem csupán egy félrelépő férjre bukkan, de egy másik magánnyomozóra is, akit a férj bérelt fel a feleség követésére..
-
Antikvár 2 munkanap
Madame Thouret húgára nézett, és mintha azt latolgatták volna, hogy melyikük vállalkozzon rá. Aztán Madame Thouret elszánta magát, miközben nem minden ünnepélyesség nélkül azt suttogta: Szegény Louis. Ekkor vette észre a cipőt, amely kikandikált a testet borító lepedő alól. Hát ez meg mi? ráncolta össze a szemöldökét. Maigret nem fogta föl azonnal. Ki adta rá ezt a cipőt? Ez volt rajta, amikor megtalálták. Lehetetlen. Louis sohasem viselt sárga cipőt. Legalábbis huszonhat éve, amióta a férjem. Tudta, hogy úgysem hagynám. Látod ezt, Jeanne?
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Párizsban hetek óta esik az eső. A Quai des Orfèvres-ben egész nap ég a villany, a külvárosiak csónakkal közlekednek a folyókká vált utcákon. Maigret nyűgös, gondterhelt, a felügyelők influenzásak, az ügyek lassan haladnak. Mindeközben egy angol hölgynek nyoma vész, Maigret még a Yard segítségével sem tudja megtalálni. Ráadásul felkeresi őt irodájában egy volt általános iskolai osztálytársa, a „henteskirály”, hogy rendőrségi védelmet kérjen, mert attól tart, hogy az életére törnek. Maigret nem nagyon hisz neki, rossz emlékeket idéz fel benne, szeretne tőle mihamarabb szabadulni. Erre nem is kell sokat várnia, mert a hentest másnap holtan találják. Maigret némi elégtétellel szemléli, hogy mindenki örül a halálának, de az ő dolga kideríteni, vajon ki a legboldogabb, ki az egyetlen, aki hasznot húzott a hústorony halálából. A főfelügyelő a lelkiismeretével viaskodik. Sokáig húzza a kihallgatásokat, közben elkerüli a figyelmét egy apró részlet, és szem elől téveszti a gyilkost.
-
Antikvár 2 munkanap
Maigret fáradt és kialvatlan. Épphogy lezár egy ékszerlopási ügyet, amikor megtudja, hogy hasba lőtték kollégáját, Lognont, a balszerencsés XVIII. kerületi nyomozót, akivel gyakran dolgozott együtt, és akit igencsak megkedvelt. Rejtély, hogy Lognon mit keresett szolgálaton kívül az avenue Junot-n, és miért hagyta ott ujjlenyomatát egy szépségszalonban dolgozó kisasszony nappalijában. Légyotton volt, vagy önként túlórázott, mert szagot fogott, és be akarta bizonyítani, hogy méltó arra, hogy a Quai des Orfevres-en dolgozzon? A főfelügyelő tűnődik, grogot iszik, házmesterlakásban és luxusvillában kérdezősködik, és érdeklődéssel hallgatja Chinquir nyomozó beszámolóját egy vén embergyűlölőről, aki bár Párizs szívében, a Montmartre-on él, teljesen visszavonult a világtól, és minden idejét a szemben lakók megfigyelésével tölti. Maigret rájön, hogy semmit sem tud a gyűjtők és műkereskedők világáról. Bosszús, mert nem érti a hollandok lelkületét, de boldog, mert életében először egy nyomozás kellős közepén elviheti Madame Maigret-t majonézes homárt enni.
-
Antikvár 2 munkanap
Jordan Glass, Pulitzer-díjas fotós negyvenévesen úgy érzi, kiégett, nincs mit várnia az élettől. Az addig csak a munkájának élő, világutazó fotóriporternő ezért úgy dönt, hogy hosszabb pihenőt tart, miközben átgondolja, mit kezdjen az életével. Szabadságának első útja egy hongkongi múzeumba vezet, ahol döbbenetes dolgot talál: egy aktsorozatot ábrázoló kiállítás festményén saját ikertestvére képe köszön vissza rá, akinek pontosan egy éve nyoma veszett, és azóta sincs róla semmi hír. A kép láttán Jordanben feléled a remény, hogy testvére talán életben van, ezért lázas nyomozásba kezd. A nyomozásba hamarosan az FBI is bekapcsolódik, és a szálak visszavezetnek Jordan szülővárosába.
-
Antikvár 2 munkanap
Párizsban kitört a kánikula. A Quai des Orfèvres munkatársai szinte kivétel nélkül vakációznak. A főfelügyelő és Lucas éppen pernod-val és sörrel próbálja elviselhetővé tenni az életet, amikor egy nyugállományú prostituált, a Langaléta betoppan a kapitányságra, és eltűnt férje felkutatására kéri Maigret-t. A peches mackós ugyanis egy női hulla láttán dolgavégezetlenül menekült el a még fel sem tört páncélszekrény közeléből. Maigret útja Neuillybe, a Szajna-parti kertvárosba vezet, egy fogorvos és idős édesanyja előkertes, rácskerítéses házába, melyben mintha megállt volna az idő, és az antik bútorok és megsárgult fényképek között bóklászva kutat hasznavehető nyomok után. A Langaléta segítségével próbálja kideríteni, kinek a holttestét láthatta a búvalbélelt betörő, és, hogy miért is kellett meghalnia a morózus fogorvos mindkét feleségének és édesapjának. S noha közben állandóan elégedetlen önmagával, végül valakit mégiscsak sikerül megmentenie.
-
Antikvár 2 munkanap
Párizsban márciusi szelek fújnak, simogat a tavaszi nap, Maigret felöltő nélkül, gyalog indul ügyészségi szemlére a Szajna-partra. Kissé tanácstalan, hiszen harmincéves pályafutása alatt először fordul elő, hogy egy hídlakó ellen követnek el merényletet. Előző éjjel megtámadtak egy hajléktalant a pont Marie alatt, bedobták az áradó Szajnába, de a férfi csodával határos módon életben maradt. Nincs áldozat, nincs gyilkos. Maigret mégis annyi időt szentel az ügynek, mintha egy egész Franciaországot lázban tartó drámáról lenne szó. A nyomozás személyes ügyévé válik, olyannyira, hogy még Madame Maigret-t is beavatja a részletekbe, sőt a segítségét is kéri. Maigret próbálja megérteni, hogyan lehetséges, hogy az egykor kitűnő orvos családját, praxisát elhagyva a hídlakók sorsát választotta. Borgőzös hajléktalanokat és szófukar flamand hajósokat faggat, és azon tűnődik, hogy a nyomorultak és kisemmizettek miért sokkal összetartóbbak és tisztességesebbek, mint a rendezett körülmények között élők.
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Három ember gyors egymásutánban, érthetetlen módon meghal az Egyesült Államokban. Halálukat soha nem tapasztalt tüneteket előidéző, ismeretlen vírus okozza, amely előtt tehetetlenül állnak a tudósok, köztük Sophia Russel, a USAMRIID, az amerikai hadsereg fertőző betegségekkel foglalkozó kutatóintézetének munkatársa. Sophiának azonban támad egy bizonytalan ötlete, s tovább is lépne, de a vírus őt sem kíméli. Vőlegénye, Jon Smith orvos-alezredes egy rég nem látott baráttól szűkszavú figyelmeztetést kap: meneküljön, mert életveszélyben van. A figyelmeztetést rögtön megmagyarázhatatlan támadások követik. Egy rejtélyes, kimeríthetetlen erőforrásokkal rendelkező erő tör az életére, az amely Sophia halálát is okozta. Smith egyszerre válik üldözötté és üldözővé. Félelem és düh hajtja, menteni igyekszik magát, s kideríteni, miért, ki miatt veszítette el szerelmét. Áthatolhatatlannak tűnő falak veszik körül, próbálkozásai kudarcot vallanának, ha nem lennének a barátai: Marty az autista számítógépes zseni és Howell, a rejtélyes öreg brit, a SAS kommandó egykori tisztje. Wasingtontól Kalifornián és Irakon át az Államok északkeleti részéig tart a hajsza, amelynek során fokozatosan fény derül egy gonosz elme milliók pusztulását okozó tervére, amelyet csak Smith és barátai képesek meghiúsítani.
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
2008-ban járunk, az Egyesült Államok egyik repülőgéphordozó anyahajóját támadás éri a tengeren, és elsüllyed. Támadója egy rája alakú szuper-tengeralattjáró, a Góliát. A legkorszerűbb katonai csúcstechnológiával megépített atomhajó tervei egy évtizeddel korábban készültek, ám mindenki úgy hitte, hogy ezek időközben megsemmisültek. A jármű még egy különös tulajdonsággal rendelkezik: mesterséges biológiai agy irányítja – a Varázsló. A hajó parancsnoka és legénysége küldetésüket teljesítik. Céljuk az, hogy megszabadítsák a világot a diktátoroktól, zsarnokoktól és elnyomó politikai rendszereiktől, valamint hogy rákényszerítsék az emberiséget az atomfegyverek teljes és végleges leszerelésére.
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Sam Springer regényíró. Írt egy regényt, és nem akar többé dolgozni. Csak írni. De ötlete egy darab sincs. A pénze elfogyott, és nyakig úszik az adósságban. Ekkor véletlenül összetalálkozik egy aprócska floridai egyház vezetőjével, aki szerint minden lelkész és pap hazug és álságos, és aki azon nyomban pappá szenteli, majd elküldi Jacksonville-be, egy templom lelkészének. Springer testvér hirtelen egy csak feketékből álló gyülekezet élén találja magát, az ötvenes évek polgárjogi harcainak kellős közepén, és közben csak egyvalamin jár az esze. Illetve egyvalakin. Dr. Jensen fogorvos feleségén, Meritán, akinek melle lehetetlenül kemény, aranyszínű combja pedig hihetetlenül hosszú…
-
Antikvár 2 munkanap
Egy kollégája halála körüli rejtélyek arra sarkallják a fiatal statisztikust, hogy maga kezdjen nyomozni a biztosítótársaság vezetősége körül, miközben azonban nem csak az élete, de jól jövedelmező állása is veszélybe kerül.
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Po Bronson műve vérbeli bizniszregény, a benne szereplő “tüzérek” pedig a Wall Street-i hadigépezet egyszerű gyalogosai, akik mindennap hajnali négykor kelnek, naphosszat a telefonon lógva ordibálnak, s az életüket is feláldozzák, hogy önmagukat a végsőkig kizsigerelve teljesíteni tudják eladási kvótájukat. A regény főszereplője az antihős Sidney Geeder, a Jelzálogkirály, aki arról ábrándozik, hogy hamarosan visszavonulhat, és soha többé nem kell dolgoznia. Csupán egyetlen ember léphetne a helyébe, a lázadó csodagyerek, Okostojás Igino, ő azonban nem enged a pénz kísértésének. Sid és Okostojás mellett számos felejthetetlen katona harcol a parkett lövészárkaiban: Lisa Lisa, a bombanő, aki elég merész ahhoz, hogy a Fed elnökét, Alan Greenspant faszfejnek nevezze, de egyik szeretőjét sem képes megtartani, a kopasz Tarhás Sansome, aki hóviharban sem tudna egy pár kesztyűt eladni, vagy Ordas Jack, az értékesítési menedzser, aki teljesíthetetlen kvótákat szab ki a brókereire.
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Robert Ludlum, a politikai kalandregény mfajának legnagyobb öregje – ezúttal is – elképeszten izgalmas mestermvet alkotott. Scofieldnek, a CIA egykori mesterügynökének a Matarese-klán már csak emlék. Nyugodtan él egy karib-tengeri szigeten feleségével, Antoniával, minden kapcsolatot megszakítva a nemzetközi hírszerzés, titkosszolgálatok sokszor kegyetlen világával. Oroszországban azonban meghal egy ids asszony, a spanyolországi Costa Solon, Londonban, Long Islandon és Monacóban pedig gyors egymásutánban meggyilkolnak egy-egy embert. Nyom nincs, a rendrség tehetetlen, de két haldokló kimond egy szót – Matarese -, és Scofield nyugodt világa kis id múlva már romokban hever. Hiába próbál szabadulni tle, a múlt belékapaszkodik, visszahúzza és nem tehet mást, újból föl kell vennie a harcot az egész világot romlással fenyeget, egyszer legyzöttnek hitt rémületes szervezettel. Scofield és segíti – Pryce CIA-ügynök, Leslie Monroe, az amerikai hadsereg alezredese, Frank Shilds, a CIA és Geoffrey Waters a brit MI-5 fnöke – a semmibl indulnak el, s lépésrl lépésre kell összerakniuk egy új, emberek millióit szolgasorsra ítél, világméret gazdasági összesküvés mozaikkockáit, leszámolni az új életre kelt Mataresevel és megállítani a végzetes visszaszámlálást…
-
Antikvár 2 munkanap
Mire képes a hírnévért egy írói ambíciókat dédelgető munka nélküli géplakatos, aki egy nap rátalál szomszédja holttestére – s ezzel együtt élete nagy szerencséjére? A főhős, Brendan Stokes egy lerobbant dublini bérházban várja, hogy elismerjék végre a tehetségét, s egyszer sikeres, többkönyves szerző legyen. O neveli egyéves kisfiát, miközben kikapós felesége hajdani közös munkahelyükön, a textilgyárban keresi meg a kenyérrevalót. A kiadók ezalatt rendre utasítják el a tehetségtelennek tűnő Brendan próbálkozásait. A jég azonban egy nap megtörik – az egykor lenézett, felesége által eltartott fiatalember egy csapásra meggazdagszik, és népszerű bestseller-szerzővé válik. Minden pompásan alakul… vagy mégsem? Kiderül Edmund Power sodró lendületű, izgalmas regényéből, amely bőven tartogat meglepő fordulatokat, fejtörőket a Világsikerek sorozat kedvelői számára. Magyarországon először!
-
Antikvár 2 munkanap
Joe Faraday bűnügyi nyomozó személyi asszisztense, Vanessa Parry életét veszti egy tragikus autóbalesetben. Temetése egyben egy újabb hét kezdete, amelyben a férfi az állandóan növekvő bűnözési hullám ellen harcol, hol máshol, mint kedves városában, Portsmouth-ban. A portsmouth-i nyomozóknak nem sok idejük marad, hogy fellélegezzenek. Eltűnik egy állásából eltávolított nőgyógyász. Mivel a férfi számtalan nő életét tette tönkre orvosi műhibáival, a gyilkossággal gyanúsítható személyek sora átláthatatlanul hosszú. Ezalatt a már előzőleg két alkalommal is felbukkanó magamutogató, egy Donald kacsa-álarcot viselő férfi súlyos testi sértést követ el. Az áldozat egy kutyáját sétáltató hölgy a kikötő mentén. Az amúgy is töméntelen munka ezekkel együtt egyre nő, s hiába nincs elég ember, anyagi forrás, még a politikai megfontolások is tovább nehezítik a nyomozó mindennapjait. A Rejtély a tengerparton izgalmas krimi, amely képes egy időben rávilágítani a személyes és a közösségi tragédiákra is. Egy hosszú hét a rendőrségen Anglia egyik legkeményebb városában.
-
Antikvár 2 munkanap
A kitűnő politikai regényben a legnagyobb kolumbiai drogkartellek vezetői összefognak, és elhatározzák, hogy “megvásárolják” az Egyesült Államokat: a saját elnökjelöltjüket ültetik az elnöki székbe, akinek aztán bábként kell majd kiszolgálnia őket. Választásuk egy hatalmas népszerűségnek örvendő televíziós igehirdetőre, Patrick Collinsra esik, aki drogellenes álláspontjáról közismert. Senki nem tudja róla, milyen sötét folt rejtőzik a múltjában: a vietnámi háború idején részt vett a CIA által szervezett drogcsempészetben.
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Elena Estes, az egykori nyomozó a floridai kábítószerosztályon dolgozott. Évekkel ezelőtt beépült a sötét sikátorok alvilágába, a bűnözők közé, és számos alkalommal vitte vásárra önmaga és mások bőrét, mígnem egyszer túl messzire ment. Most már kiábrándultan él, önmagát is gyűlöli, bujkál a múltja elől, és úgy érzi, nem érdemli meg, hogy jövője legyen. Csakhogy mindez megváltozik, amikor egy tizenkét éves lány felkeresi, hogy segítsen megtalálni eltűnt nővérét. Elég egyszer felkeresnie azt a lovasközpontot, ahol Erin dolgozott, és máris a látszólag idillikus lovasvilág legsötétebb bugyraiban találja magát. A csillogó díszletek mögött ugyanis burjánzik a drogkereskedelem, a korrupció, alantas üzelmek folynak, és szabadlábon sétál egy gyilkos, akinek Estes a nyomába ered. A Palm Beach-i aranyifjak köréből azután eljut a floridai mocsarak legmélyére, ahol olyan veszedelmes végkifejlet vár rá, amelyben mindenét elveszítheti. Versenyt kell futnia az idővel és a gonosszal, egy olyan versenyben, amelyben ő a sötét ló… Márpedig a sötét lóra senki sem fogad.
-
Antikvár 2 munkanap
Nicolas Brysonnak, a Direktorátus nevű rejtélyes, kormányzati ellenőrzésen kívül álló titkosszolgálat mesterügynökének élete darabokra hullik. Tizenöt év sikeres szolgálat után eltávolítják az ügynökségtől, imádott felesége minden magyarázat nélkül elhagyja, nyomtalanul kivonul az életéből.
Bryson a cserepekből megpróbál új életet összerakni, ám öt év múlva, amikor úgy tűnik, sikerült, felbukkan valaki, akitől megtudja, hogy annyiszor megsiratott, régi élete egyetlen hatalmas csalás volt. Másnak dolgozott, mint hitte, tizenöt év kemény munkája egészen más célt szolgált, mint szerette volna, felesége sem az volt, akinek tűnt, sőt ő maga is más, mint akinek kamaszkora óta hiszi magát.
Bryson elindul hát, hogy felderítse, kik, milyen szervezet áll az egész létét megkérdőjelező csalás mögött, s eközben az addig megszokottnál is gyilkosabb veszélyekkel kell szembenéznie. Sötétben tapogatózva, lépésről-lépésre jut közelebb az igazsághoz, s amikor azt hiszi, célhoz ért, arról is kiderül, hogy csalás. Semmi és senki nem az körülötte, mint aminek, akinek látszik, csak egy biztos: kutatása hatalmas erőknek parancsoló, világméretű befolyásra törekvő emberek érdekeit sérti, akik mindent megtesznek azért, hogy félreállítsák az útból. A világot eközben minden korábbinál véresebb, értelmetlen terrorista merényletek rázzák meg.
Mire rájön, mi a kapcsolat az egymástól látszólag független tények között, s mi köti őket saját életéhez, Bryson azt is megérti, mi az emberi szabadság, a magánélet autonómiája ellen szőtt Prométeusz-összeesküvés lényege. Vissza -
Antikvár 2 munkanap
1943-ra az amerikaiak azt hiszik, megszabadultak minden náci kémtől. Nem sejtik, hogy a legveszedelmesebb német ügynök még náluk rejtőzik egy Los Alamosban dolgozó kutató feleségeként. Catherine/Katarina arra készül, hogy információt juttasson Németországba a fejlesztés alatt álló atombombáról. Angol nyomozók rájönnek, hogy Katarina gyilkosság árán szerzett új személyazonosságot 1933-ban. Egyetlen brit ügynök, Winterbotham férhet közel azokhoz az információkhoz, amelyeket Katarina Németországba továbbít. Winterbotham megbízatása az, hogy kettős ügynöknek színlelje magát. Azt senki nem sejti, hogy talán valóban erre kényszerül…
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Linda Franklin egy titkos Pentagon-szervezetnek dolgozik. A csoport feladata, hogy azokat a gyanús körülmények között lezuhant katonai repülőgépeket vizsgálja, amiket a szemtanúk gyakran ufónak néznek. Férje, aki hasonló munkakörben dolgozott, évekkel ezelőtt halt meg, amikor egy ilyen gép vizsgálata közben felrobbant. Lindát egy nap különös, állítólag orosz felségjelzésű, hiper-modern gép roncsaihoz hívják. A gép nagyon hasonlít ahhoz, amelyen férje máig tisztázatlan körülmények között meghalt. Linda nyomozásba kezd. Kiderül, hogy valójában az amerikai légierő legújabb gépéről van szó, amely szuperkönnyű, a radaron sem kimutatható és szintetikus üzemanyaggal működik. Új biológiai fegyvert akarnak bevetni vele, amellyel létre akarják hozni az új, titkos világrendet.
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Benjamín Chaparro, az egykori Buenos Aires-i vizsgálóbírósági titkár még nyugdíjasként sem tud szabadulni egy harminc évvel ezelőtti esettől: egy fiatal nőt brutálisan megerőszakoltak és meggyilkoltak a saját hálószobájában. Úgy dönt, hogy könyvet ír róla. S miközben felelevenednek előtte a tragikus történet részletei, ismét fellángol reménytelen szerelme Irene Hornos iránt, aki három évtizede, az ügy idején még csak gyakornok volt, ma már azonban köztiszteletnek örvendő bíró.
Eduardo Sacheri hamar modern klasszikussá vált regénye az 1970-es évek Argentínájába viszi el az olvasót, és a junta piszkos háborújának bemutatása mellett leginkább az igazság mibenlétével foglalkozik és azzal, hogy kinek kell és lehet igazságot szolgáltatni. A könyvből Juan José Campanella forgatott felejthetetlen filmet, amely 2010-ben számos kitüntetés mellett megkapta a legjobb idegen nyelvű alkotásnak járó Oscar-díjat.
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Vajon miért zuhant le a tizennégy éves Helen Bassam a város legmagasabb lakóházának tetejéről? Szerepe lehet a tragédiában annak a kisfiúnak, akinek elmosódott alakját a biztonsági rendszer kamerái rögzítettek aznap éjjel? Joe Faraday felügyeli eltökéli, hogy felderíti az ügyet. Végigjárja Portsmouth alvilágát gyermekek után kutatva, akiket a társadalmi mozgás a lét peremére sodort…
-
új 2 munkanap
Három egyetemista titokzatos körülmények között eltűnik az Appalache-hegységben, az FBI-t hívják az ügy kivizsgálására. Mivel nem találnak nyomokat, sem bűncselekményre utaló jelet, a hatóságok leállítják a nyomozást. Az egyik diák apja, Edwin Kreiss azonban nem hajlandó elfogadni a tényt. Kreiss nyugalmazott FBI-ügynök, aki korábban a CIA elitcsapatához tartozott, amelynek tagjait arra képezték ki, hogy kézre kerítsék és visszahozzák az eltévelyedett ügynököket. Karrierje egy vérfürdőben végződő kínai kémösszeesküvés leleplezése során ért véget. Kreisst csendben feláldozták annak érdekében, hogy eltussolják a botrányt, és a férfi azóta egyrajta száműzetésben él Virginia államban…
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Egy mindent elsöprő szerelem, amely olyan eufóriát és olyan légszomjat kelt, mint a Mount Everest meghódítása. A banális hasonlat minden eleme életre kel Nicci French történetében. Szenvedélyes szerelem az első látásra, végletekig felkorbácsolt érzések és érzékek: egy addig józan gondolkodású természettudósnő – Alice – feltétlen odaadása a titokzatos Adamnek, akiről sokáig csak annyit tudni, hogy egy tragédiával végződő Himalája-expedíció hőse és fantasztikus szerető. Kettejük kapcsolata sokáig csak arról szól, hogy mit lehet, mit szabad megtenni a szerelemben a másikkal. S aztán, ahogy a szerelmi történet fokozatosan vérfagyasztó krimibe fordul, már élet vagy halál a tét.
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap