• Minimum 30,00 RON kell vásárólnia!
Kosár megtekintése “Vágóhíd blues” a kosárba helyezve

53–104 / 378 találat

  • Akció!
    70,00 lei 63,00 lei
     új 2 munkanap 

    Három kisregény
    A jogi thriller nagymestere most jelentkezik először kötetbe gyűjtött kisregényeivel. A három történet szintén a bűn és az igazságszolgáltatás kérdéseit feszegeti, és a szerző most is tartogat meglepetéseket.
    A Hazatérés Grisham több regényének képzeletbeli színhelyén, Ford megyében játszódik, és Jake Brigance is színre lép. Az ügyvéd ezúttal nem a tárgyalóteremben brillírozik, hanem egy barátjának próbál segíteni. Vajon meddig mehet el, hogy törvényt ne sértsen?
    Az Eperhold hőse egy fiatal férfi, aki tizenöt éve vár a halálsoron, hogy eldőljön a sorsa. Miután elfogy minden reménye, csupán egy szokatlan utolsó kívánságban lel vigaszra.
    A címadó kisregény testvérei egy kanál vízben is megfojtanák egymást, pedig közösen kell vezetniük az apjuktól örökölt sikeres ügyvédi irodát. Amikor egy váratlan fordulat akár a cég bukását is okozhatja, kockázatos, hogy a fivérek nem tudják félretenni az ellenségeskedést, és csak egy harmadik félnek szavaznak bizalmat.


  • Akció!
    65,00 lei 58,50 lei
     új 2 munkanap 

    Budapest, a sötét 90-es évek végén.
    Tombol az erőszak mindenhol.

    Doszpot Péter, a BRFK valaha volt legfiatalabb gyilkossági főzsaruja épp egy budai villához száguld: egy húszéves lány megölését jelentették. Az utóbbi hónapok brutális alvilági leszámolásai után egy számukra hétköznapi eset kinyomozása vár rájuk. Csakhogy a gyilkost minden erőfeszítésük ellenére sem sikerül azonosítani.

    Egy évvel később egy véletlen találkozás egy tihanyi étteremben ismét lendületbe hozza az eseményeket, de eközben Budapesten már egy újfajta félelem tartja rettegésben az embereket: egy sorozatgyilkos mészárol le gyanútlan boltosokat kegyetlenül, gyakran fillérekért.

    Miközben Doszpot és csapata versenyt fut az idővel, hogy megakadályozza az újabb gyilkosságokat, a fiatal lány megölése sem hagyja nyugodni, ráadásul az ügyben egyre nyugtalanítóbb részletekre derül fény.

    Szlavicsek Judit pattanásig feszült regénye Doszpot Péter, volt gyilkossági zsaru több mint ötvenórányi mélyinterjún rögzített visszaemlékezésein és korabeli napilapok újságcikkein alapul, a legizgalmasabb krimik eszköztárával vegyítve. A könyv ott lebeg valahol az írói képzelet és egy legendás bűnügyi korszak rögvalójának határán, de semmi kedve tartozni egyik világhoz sem.

    Ez a történet ötven százalék valóság és ötven százalék fikció – de 100% Doszpot.


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Amikor egy nő holttestére bukkannak az apátság romjainál, Imogen Evans nyomozó rögtön tudja, hogy a sorozatgyilkos ismét lecsapott. Fiona, akárcsak a korábbi áldozatok, békésen, nyitott szemmel, örökre az arcára fagyott mosollyal hever a hátán.
    Néhány mérföldnyire innen Ben Hofland, a gyermekét egyedül nevelő apa alig hiszi, hogy végre jóra fordul a sorsa. Válása után fiával együtt a szülővárosába menekült, ahol nehezen boldogulnak. Ám váratlanul minden megoldódni látszik: Bennek állást ajánlanak, a fiát zaklató kölykök pedig eltűnnek. A hónapokon át tartó mélyrepülés után a férfi úgy érzi, végre mellé szegődött a szerencse.
    Nem is sejti, hogy valaki figyeli őt és Ollie-t. Valaki, aki nem akar mást, csak boldogságot Bennek.
    Boldogságot… és halált.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Az Ismerősnek jelölt című Sunday Times bestseller szerzőjétől

    Van, aki majd belehalna, hogy emlékezzen.
    Van, aki ölne, hogy felejthessen.

    “Az ellenállhatatlan történetkezdések királynőjétől”
    Erin Kelly

    Azt hitték, a gyilkosnak nincs indítéka. De ezek a gyilkosságok nem azok, aminek látszanak.

    1994. június 15-én Travis Green – férj, családapa, köztiszteletben álló polgár – végigment Hartstead utcáin, és megölte tizenegy szomszédját. Utolsó áldozata a kis Cassie Colman édesapja volt.

    Az eset huszonötödik évfordulójához közeledve Cassie próbál nem gondolni a múltra – miközben az édesanyja igyekszik felidézni, hogy egyáltalán mi is történt. Aztán az anyja holmija közt Cassie talál valamit, ami azt sugallja, hogy a gyilkosságok nem is azok voltak, aminek hitték.

    Cassie-nek muszáj beleásnia magát a történtekbe. De van valaki, aki mindent megtesz, hogy a dolgok rejtve maradjanak.


  • 38,00 lei
     új 2 munkanap 

    Nemzetközi bestseller a Vesztegzár szerzőjétől

    Csendes fogadalom
    Jack Cleland Spanyolországban, a Costa Del Solon bujkál, amikor tűzpárbajba keveredik a rendőrséggel. A barátnője a szeme láttára hal meg. Cleland megfogadja, bosszút áll, és nem nyugszik, amíg meg nem öli Cristina Sanchez Pradell rendőrnőt.

    Csendes élet
    Cristina nagynénje, Ana Usher-szindrómában szenved, emiatt felnőttkorára megvakult és megsüketült. Cristina rajongva szereti nagynénjét, ezért Cleland kegyetlen tervének is ő válik célpontjává.

    Csendes halál
    John Mackenzie, az eszes, de lobbanékony glasgow-i detektív kapja feladatul, hogy segítse a spanyol hatóságokat Cleland kézre kerítésében. Egyedül Mackenzie akadályozhatja meg, hogy végül a vérszomjas szökevényé legyen az utolsó szó.

    “Peter May ehhez ért legjobban: sodró cselekmény, és olyan finomsággal felidézett helyszín, hogy az ember szinte a bőrén érzi a Costa Del Sol perzselő napsütését.” – Sunday Express

    Peter May többszörösen díjazott skót thrillerszerző, világszerte több mint 4,5 millió könyvet adott el. Egy sor bestseller thriller fűződik a nevéhez. Első kötetét a BBC azonnal tévére alkalmazta, utána nézettségi rekordokat döntő tévésorozatok következtek, amelyekben forgatókönyvíróként, producerként, illetve ötletgazdaként is közreműködött.


  • Akció!
    70,00 lei 63,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Testamentum a A háború titánjai folytatása, ott kezdődik, ahol az előző könyv véget ér. A győzelmet ünneplő egyiptomiak fülébe jut, hogy a hükszoszok az ország másik felében, Alsó-Egyiptomban Memphisz ellen készülnek támadni. Mind ők, mind pedig az egyiptomiak bölcs öregje, Taita, tisztában van azzal, hogy bármelyik fél végső győzelmét a több évtizedes háborúban csak a Csillagok Talányának megoldása hozhatja el, melyet Imhotep, a csodás tehetségű építész, az első piramis, Dzsószer fáraó piramisának építője talált ki mintegy ezer évvel korábban, és a megoldást valamint a megoldáshoz vezető próbák titkát magával vitte a sírba.


  • 22,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Eric L. Harry könyve, az Anarchia egy igen népszerű műfaj, a „techno thriller” kedvelőinek jelent majd kellemes órákat. Ráadásként nyújt mellé némi gondolkodnivalót. Ebben a könyvben ugyanis jóval többről van szó egy elképzelt háború és a nagyon valódi haditechnika leírásánál. Van benne írói és politológusi bravúr egyaránt. A Harry által elképzelt események szinte kísértetiesen egybeesnek azzal a forgatókönyvvel, amivel egy valódi orosz politikai elemző riogatja a világot, Oroszország széthullásával, az anarchiát követelő világméretű fegyveres konfliktussal. (Jobb nem is belegondolni, hogy ez épp most, a könyv magyarországi megjelenése idején milyen reális veszélynek tűnik.) Az orosz hatalom megszűnte által keletkező űrt kihasználva a kínaiak átlépik a határt, és elfoglalják Szibériát mérhetetlen nyersanyagkincseivel. Kína azonban nem Irak, amellyel könnyű lenne elbánni a nyugati világ közös hadseregének. Főleg, amikor a széthullott Oroszország anarchistái belülről fenyegetik a nyugati demokráciákat. Hogy mennyire így van, az mutatja, hogy amikor a szerző és profi katonák először „játszották le” terepasztalon a könyv ütközeteit, a háború bizony a nyugat vereségével végződött.
    Eric L. Harrynek sikerült ebben a fegyverrpogástól hangos könyvben igazi ezredvége hangulatot teremteni.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Eric L. Harry könyve, az Anarchia egy igen népszerű műfaj, a „techno thriller” kedvelőinek jelent majd kellemes órákat. Ráadásként nyújt mellé némi gondolkodnivalót. Ebben a könyvben ugyanis jóval többről van szó egy elképzelt háború és a nagyon valódi haditechnika leírásánál. Van benne írói és politológusi bravúr egyaránt. A Harry által elképzelt események szinte kísértetiesen egybeesnek azzal a forgatókönyvvel, amivel egy valódi orosz politikai elemző riogatja a világot, Oroszország széthullásával, az anarchiát követelő világméretű fegyveres konfliktussal. (Jobb nem is belegondolni, hogy ez épp most, a könyv magyarországi megjelenése idején milyen reális veszélynek tűnik.) Az orosz hatalom megszűnte által keletkező űrt kihasználva a kínaiak átlépik a határt, és elfoglalják Szibériát mérhetetlen nyersanyagkincseivel. Kína azonban nem Irak, amellyel könnyű lenne elbánni a nyugati világ közös hadseregének. Főleg, amikor a széthullott Oroszország anarchistái belülről fenyegetik a nyugati demokráciákat. Hogy mennyire így van, az mutatja, hogy amikor a szerző és profi katonák először „játszották le” terepasztalon a könyv ütközeteit, a háború bizony a nyugat vereségével végződött.
    Eric L. Harrynek sikerült ebben a fegyverrpogástól hangos könyvben igazi ezredvége hangulatot teremteni.


  • 15,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Amikor Rober Hellier, a filmmágnás lánya belehal a herointúladagolásba, a milliomos háborút indít a drogkereskedők ellen. De nem a kis dílereket veszi célba, hanem a főnököket, azokat az ismeretlenség homályába rejtőző bűnözőket, akiknek kapzsisága beteríti a világot a gyötrelmet és halált hozó szerrel.
    Semmi nem drága neki, ha a bosszúról van szó. Nemsokára készen áll a csapat és vezetője, Nicholas Warren, hogy a Közel-Keletre induljon. Mivel az akció tétje százmillió dollár értékű heroin, Warren jól tudja, hogy kénytelen lesz ugyanolyan kegyetlen eszközökkel harcolni, mint ellenfelei.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Nicolas Brysonnak, a Direktorátus nevű rejtélyes, kormányzati ellenőrzésen kívül álló titkosszolgálat mesterügynökének élete darabokra hullik. Tizenöt év sikeres szolgálat után eltávolítják az ügynökségtől, imádott felesége minden magyarázat nélkül elhagyja, nyomtalanul kivonul az életéből.
    Bryson a cserepekből megpróbál új életet összerakni, ám öt év múlva, amikor úgy tűnik, sikerült, felbukkan valaki, akitől megtudja, hogy annyiszor megsiratott, régi élete egyetlen hatalmas csalás volt. Másnak dolgozott, mint hitte, tizenöt év kemény munkája egészen más célt szolgált, mint szerette volna, felesége sem az volt, akinek tűnt, sőt ő maga is más, mint akinek kamaszkora óta hiszi magát.
    Bryson elindul hát, hogy felderítse, kik, milyen szervezet áll az egész létét megkérdőjelező csalás mögött, s eközben az addig megszokottnál is gyilkosabb veszélyekkel kell szembenéznie. Sötétben tapogatózva, lépésről-lépésre jut közelebb az igazsághoz, s amikor azt hiszi, célhoz ért, arról is kiderül, hogy csalás. Semmi és senki nem az körülötte, mint aminek, akinek látszik, csak egy biztos: kutatása hatalmas erőknek parancsoló, világméretű befolyásra törekvő emberek érdekeit sérti, akik mindent megtesznek azért, hogy félreállítsák az útból. A világot eközben minden korábbinál véresebb, értelmetlen terrorista merényletek rázzák meg.
    Mire rájön, mi a kapcsolat az egymástól látszólag független tények között, s mi köti őket saját életéhez, Bryson azt is megérti, mi az emberi szabadság, a magánélet autonómiája ellen szőtt Prométeusz-összeesküvés lényege. Vissza


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Mire képes a hírnévért egy írói ambíciókat dédelgető munka nélküli géplakatos, aki egy nap rátalál szomszédja holttestére – s ezzel együtt élete nagy szerencséjére? A főhős, Brendan Stokes egy lerobbant dublini bérházban várja, hogy elismerjék végre a tehetségét, s egyszer sikeres, többkönyves szerző legyen. O neveli egyéves kisfiát, miközben kikapós felesége hajdani közös munkahelyükön, a textilgyárban keresi meg a kenyérrevalót. A kiadók ezalatt rendre utasítják el a tehetségtelennek tűnő Brendan próbálkozásait. A jég azonban egy nap megtörik – az egykor lenézett, felesége által eltartott fiatalember egy csapásra meggazdagszik, és népszerű bestseller-szerzővé válik. Minden pompásan alakul… vagy mégsem? Kiderül Edmund Power sodró lendületű, izgalmas regényéből, amely bőven tartogat meglepő fordulatokat, fejtörőket a Világsikerek sorozat kedvelői számára. Magyarországon először!


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    David Fitzgerald egy brooklyni középiskolai tanár mindennapi életét éli. Irodalmat tanít egy olyan iskolában, ahová többségében bevándorolt családok gyerekei járnak. A magánélete sem valami fényes, éppen válófélben vannak a feleségével. Élete azonban egyik napról a másikra megváltozik, amikor egy véletlen folytán megmenti a diákjai életét. Hatalmas felhajtás kezdődik körülötte, nem győz eleget tenni a sajtó és a tévé meghívásainak. Egy pillanat alatt hőst csinálnak belőle. De amikor egy interjúban bombatámadásról kezd beszélni – holott a nyomozás még nem tart ebben a fázisban -, hirtelen ő válik az akció gyanúsítottjává is… Tisztázni tudja-e magát David…?


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    2008-ban járunk, az Egyesült Államok egyik repülőgéphordozó anyahajóját támadás éri a tengeren, és elsüllyed. Támadója egy rája alakú szuper-tengeralattjáró, a Góliát. A legkorszerűbb katonai csúcstechnológiával megépített atomhajó tervei egy évtizeddel korábban készültek, ám mindenki úgy hitte, hogy ezek időközben megsemmisültek. A jármű még egy különös tulajdonsággal rendelkezik: mesterséges biológiai agy irányítja – a Varázsló. A hajó parancsnoka és legénysége küldetésüket teljesítik. Céljuk az, hogy megszabadítsák a világot a diktátoroktól, zsarnokoktól és elnyomó politikai rendszereiktől, valamint hogy rákényszerítsék az emberiséget az atomfegyverek teljes és végleges leszerelésére.


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Párizsban márciusi szelek fújnak, simogat a tavaszi nap, Maigret felöltő nélkül, gyalog indul ügyészségi szemlére a Szajna-partra. Kissé tanácstalan, hiszen harmincéves pályafutása alatt először fordul elő, hogy egy hídlakó ellen követnek el merényletet. Előző éjjel megtámadtak egy hajléktalant a pont Marie alatt, bedobták az áradó Szajnába, de a férfi csodával határos módon életben maradt. Nincs áldozat, nincs gyilkos. Maigret mégis annyi időt szentel az ügynek, mintha egy egész Franciaországot lázban tartó drámáról lenne szó. A nyomozás személyes ügyévé válik, olyannyira, hogy még Madame Maigret-t is beavatja a részletekbe, sőt a segítségét is kéri. Maigret próbálja megérteni, hogyan lehetséges, hogy az egykor kitűnő orvos családját, praxisát elhagyva a hídlakók sorsát választotta. Borgőzös hajléktalanokat és szófukar flamand hajósokat faggat, és azon tűnődik, hogy a nyomorultak és kisemmizettek miért sokkal összetartóbbak és tisztességesebbek, mint a rendezett körülmények között élők.


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Maigret fáradt és kialvatlan. Épphogy lezár egy ékszerlopási ügyet, amikor megtudja, hogy hasba lőtték kollégáját, Lognont, a balszerencsés XVIII. kerületi nyomozót, akivel gyakran dolgozott együtt, és akit igencsak megkedvelt. Rejtély, hogy Lognon mit keresett szolgálaton kívül az avenue Junot-n, és miért hagyta ott ujjlenyomatát egy szépségszalonban dolgozó kisasszony nappalijában. Légyotton volt, vagy önként túlórázott, mert szagot fogott, és be akarta bizonyítani, hogy méltó arra, hogy a Quai des Orfevres-en dolgozzon? A főfelügyelő tűnődik, grogot iszik, házmesterlakásban és luxusvillában kérdezősködik, és érdeklődéssel hallgatja Chinquir nyomozó beszámolóját egy vén embergyűlölőről, aki bár Párizs szívében, a Montmartre-on él, teljesen visszavonult a világtól, és minden idejét a szemben lakók megfigyelésével tölti. Maigret rájön, hogy semmit sem tud a gyűjtők és műkereskedők világáról. Bosszús, mert nem érti a hollandok lelkületét, de boldog, mert életében először egy nyomozás kellős közepén elviheti Madame Maigret-t majonézes homárt enni.


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Madame Thouret húgára nézett, és mintha azt latolgatták volna, hogy melyikük vállalkozzon rá. Aztán Madame Thouret elszánta magát, miközben nem minden ünnepélyesség nélkül azt suttogta: Szegény Louis. Ekkor vette észre a cipőt, amely kikandikált a testet borító lepedő alól. Hát ez meg mi? ráncolta össze a szemöldökét. Maigret nem fogta föl azonnal. Ki adta rá ezt a cipőt? Ez volt rajta, amikor megtalálták. Lehetetlen. Louis sohasem viselt sárga cipőt. Legalábbis huszonhat éve, amióta a férjem. Tudta, hogy úgysem hagynám. Látod ezt, Jeanne?


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Párizsban hetek óta esik az eső. A Quai des Orfèvres-ben egész nap ég a villany, a külvárosiak csónakkal közlekednek a folyókká vált utcákon. Maigret nyűgös, gondterhelt, a felügyelők influenzásak, az ügyek lassan haladnak. Mindeközben egy angol hölgynek nyoma vész, Maigret még a Yard segítségével sem tudja megtalálni. Ráadásul felkeresi őt irodájában egy volt általános iskolai osztálytársa, a „henteskirály”, hogy rendőrségi védelmet kérjen, mert attól tart, hogy az életére törnek. Maigret nem nagyon hisz neki, rossz emlékeket idéz fel benne, szeretne tőle mihamarabb szabadulni. Erre nem is kell sokat várnia, mert a hentest másnap holtan találják. Maigret némi elégtétellel szemléli, hogy mindenki örül a halálának, de az ő dolga kideríteni, vajon ki a legboldogabb, ki az egyetlen, aki hasznot húzott a hústorony halálából. A főfelügyelő a lelkiismeretével viaskodik. Sokáig húzza a kihallgatásokat, közben elkerüli a figyelmét egy apró részlet, és szem elől téveszti a gyilkost.


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Párizsban kitört a kánikula. A Quai des Orfèvres munkatársai szinte kivétel nélkül vakációznak. A főfelügyelő és Lucas éppen pernod-val és sörrel próbálja elviselhetővé tenni az életet, amikor egy nyugállományú prostituált, a Langaléta betoppan a kapitányságra, és eltűnt férje felkutatására kéri Maigret-t. A peches mackós ugyanis egy női hulla láttán dolgavégezetlenül menekült el a még fel sem tört páncélszekrény közeléből. Maigret útja Neuillybe, a Szajna-parti kertvárosba vezet, egy fogorvos és idős édesanyja előkertes, rácskerítéses házába, melyben mintha megállt volna az idő, és az antik bútorok és megsárgult fényképek között bóklászva kutat hasznavehető nyomok után. A Langaléta segítségével próbálja kideríteni, kinek a holttestét láthatta a búvalbélelt betörő, és, hogy miért is kellett meghalnia a morózus fogorvos mindkét feleségének és édesapjának. S noha közben állandóan elégedetlen önmagával, végül valakit mégiscsak sikerül megmentenie.


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    “Meggyőződésem, hogy a feleségem egy ideje, legalább öt-hat hónapja meg akar ölni engem. Hát ezért akartam személyesen találkozni önnel, főfelügyelő úr. Formális bizonyítékom nincs, különben azzal kezdtem volna. De kész vagyok ön elé tárni a birtokomban lévő bűnjeleket. Két fajta van. Először a lelkiek, amelyeket a legnehezebb bemutatni, mert mint nyilván ön is tudja, ezek kis semmiségek, és önmagukban nincs súlyuk, de ha fölhalmozódnak, végül értelmet nyernek.Tárgyi bűnjel is van, elhoztam, ez a legzavarbaejtőbb…”


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Elegáns férfiak a rulettasztal körül. Ki lehet közülük a gyilkos? Roberta nem tudja, ki az igazi barát és ki az ellenség. Az állandóan nyomában lévő férfi szerelmet akar tőle, vagy ki akarja fosztani? Európa kaszinóiban azt mesélik, óvakodni kell minden férfitól, aki a kaszinóból kilépő hölgyek mellé szegődik. Lehet, hogy a halált hozza..


  • Akció!
    55,00 lei 49,50 lei
     új 2 munkanap 

    Jekatyerinburg, Oroszország: 1918. július 16. Tíz hónap telt el azóta, hogy forradalmárok vetettek véget II. Miklós uralkodásának. Ma este a fehérek hadserege afelé a város felé nyomul, ahol a bolsevikok fogva tartják a cárt és családját. Miklós már a megmenekülésükben reménykedik. Ehelyett hidegvérrel, módszeresen kivégzik a Romanovokat.
    Moszkva: napjainkban. Az oroszul folyékonyan beszélő, és az ország történelmét kitűnően ismerő atlantai ügyvédet, Miles Lordot izgalommal tölti el, hogy egy ilyen jelentős esemény előestéjén Moszkvában lehet. A kommunizmus és egy sor gyengekezű kormány bukása után az orosz nép a monarchia visszaállítására voksolt. Az új cárt egy különlegesen kinevezett bizottság fogja kiválasztani II. Miklós távoli rokonai közül, Milesnak pedig az a dolga, hogy a befolyásos nyugati üzletemberek egy csoportja által favorizált cárjelöltet átvilágítsa. Ám Milesnak egykettőre kisebb gondja is nagyobb lesz a kutatásnál, amikor fegyveresek majdnem megölik a nyílt utcán.
    Miles egyszeriben kontinenseken száguld keresztül, gonosz bérgyilkosokkal a nyomában. Eleinte csak arra kíváncsi, hogy miért üldözik. Ám miután furcsa beszélgetést folytatott egy rejtélyes orosszal, aki Raszputyin írásai felé terelte őt, már nagyon szeretne többet is megtudni – legfőképpen azt, hogy valójában mi történt az utolsó orosz cár családjával.
    Egyetlen társa a küzdelmével szimpatizáló orosz cirkuszi előadóművésznő, és Akilina Petrovna, és egyetlen kapaszkodója egy Raszputyintól származó rejtélyes üzenet, amely arra utal, hogy az a réges-régi véres éjszaka nem az utolsó fejezete a Romanovok történetének… és hogy valaki akár még túl is élhette a mészárlást. A jóslat következményei eget rengetőek – nem csupán a cár és Oroszország Anyácska jövője, de személy szerint Miles Lord számára is.


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy Párizs környéki villában holtan találnak egy gazdag amerikai özvegyet és a házvezetőnőjét. Meggyilkolták őket. A gyanú a helyszínen járt kifutófiúra, Joseph Heurtinre terelődik, akit le is tartóztatnak, majd halálra ítélik. Maigret felügyelő azonban nem hisz Heurtin bűnösségében: titokban megszervezi a szökését, mert meg van győződve arról, hogy el fogja vezetni az igazi gyilkoshoz.
    A szökés nyilvánosságra kerül, de Maigret szerint egy emberélet igazán megér egy kis botrányt. Csakhogy Heurtinnek nyoma vész, így a felügyelőre egyre nagyobb nyomás nehezedik. Ezért bejelenti, hogy ha tíz napon belül nem tudja kézre keríteni a bűnöst, benyújtja lemondását.
    Maigret hamarosan veszedelmes ellenféllel találja szemben magát. Sikerül-e rábizonyítania a gonosztettet? A választ Simenon egyik legsikeresebb, nyolc alkalommal megfilmesített regényéből tudhatjuk meg.


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Holnap, délután ötkor megölöm a jósnőt.
    Picpus

    Ki lehet ez a Picpus? És milyen jósnőt emleget? Vajon miért jelenti be a valószínűtlen bűntényt? Maigret széleskörű ellenőrzést rendel el a levél nyomán, kockáztatva, hogy nevetségessé válik, így életében először azt várja, bárcsak valóban megtörténne a gyilkosság. Mikor végül kihívják a bűntény színhelyére, egy idős urat talál a konyhába zárva. A gyilkos után kutatva a felügyelőnek nem csak a gyanakvó rokonokkal és üzletfelekkel gyűlik meg a baja, hanem a vizsgálóbíróval is, akinek merőben más elképzelései vannak az eredményes nyomozás módszereiről, mint a felügyelőnek. A regény először folytatásokban jelent meg a Paris Soir-ban, 1941 decembere és 1942 februárja között. A kéziratát 1943-ban elárverezték, a bevételt a hadifoglyok megsegítésére fordították.


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A The Girl Before – A lány a múltból írójának fordulatokkal teli lélektani thrillerében egy fiatal színésznő kettős játékot játszik egy gyilkossági nyomozásban.
    Claire Wright mindenre elszánt. Egy angol lány, aki New Yorkban tanul színjátszást, és nincsen zöldkártyája, de elfogadja az egyetlen állást, amelyet kaphat: beáll külsősnek egy válóperes ügyvédi irodához, ahol azt a feladatot kapja, hogy hotelek bárjaiban játssza a könnyűvérű nőcskét, hogy csapdába csalhassa a kikapós férjeket. Ám a játék egyszer csak komolyra fordul.
    Amikor az egyik célszemély gyanúsítottja lesz egy gyilkosságnak, a rendőrség ráveszi Claire-t, hogy drámai tehetségét bedobva csalogassa ki a férfiból a vallomást. Claire az első perctől kételkedik saját szerepében. Valóban gyilkos Patrick Fogler? Vagy sokkal több van ebben a csapdában annál, amit neki mondtak? A lánynak hamarosan rá kell jönnie, hogy élete legveszélyesebb szerepét osztották rá.


  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    E kötet nem a rendszer ellen lázít, csak a pénzhajszolás ellen, egy emberközpontúbb világ érdekében emel szót.


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ahol szeretet van, ott sosincs sötétség.

    Három ember, akinek sosem kellett volna találkoznia, egy járatra kap jegyet. És a sors furcsa tréfát űz velük.
    Az ötéves Layla eltűnik egy Los Angeles-i bevásárlóközpontból. Megrendült szülei a történtek után különválnak.
    Öt évvel később a kislány előbukkan, méghozzá pontosan ugyanazon a helyen, ahol nyoma veszett. Életben van, de megmagyarázhatatlan némaságba burkolózik. A viszontlátás örömét egyre több megválaszolandó kérdés követi. Hol volt mindvégig Layla? Kivel? És főleg: miért tért vissza?

    “Hiszem, hogy a sebektől erősebbek leszünk. Nem kell hozzá varázslat, csak sok idő. Van, hogy nem gyógyulunk meg teljesen. A fájdalom sosem múlik el nyomtalanul. Ott marad a szívünk mélyén, de visszatérhetünk az életbe, folytathatjuk az utunkat.”

    Az 1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt kezdett írni. A közönség először 2004-ben, az És azután… megjelenésekor találkozhatott vele. Majd egymást érték a regények. Mára ő a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író, aki tizenhárom éve megszakítás nélkül vezeti a francia sikerlistát, és népszerűsége a világ minden táján töretlen. 2021-ben elnyerte a thriller és noir műfajában teljes életműért járó Raymond Chandler-díjat.


  • 49,00 lei
     új 2 munkanap 

    A New York Times bestsellerszerzője, Steve Berry legújabb Cotton Malone-kalandjában Cotton egy második világháborús rejtélyt old meg, amely egy legendás, milliárdokat érő, elveszett kincset, Jamasita aranyát érinti.
    1945. A II. világháború utolsó hónapjaiban Japán hatalmas mennyiségű aranyat és más lopott értéktárgyakat rejtett el a Fülöp-szigetek csapdákkal teli föld alatti rejtekhelyein. 1947-ben a zsákmány egy részét nem kincsvadászok, hanem az Egyesült Államok kormánya találta meg, és senkinek sem szólt a felfedezésről. Ehelyett ezeket a vagyontárgyakat titkosítottnak minősítették, Európába szállították, és titokban beolvasztották a Fekete Sas Vagyonkezelőbe.
    Napjainkban. Cotton Malone, az Igazságügyminisztérium nyugalmazott ügynöke Svájcban tartózkodik, hogy szívességet tegyen egy barátnak. Ám az egyszerűnek vélt művelet elfajul, és Cotton belekeveredik a világ legrégebbi bankja és a CIA közötti háborúba, amely közvetlenül érinti a Fekete Sas Vagyonkezelőt is. Hamarosan rájön, hogy minden egy múltbeli kedvesétől függ, aki hirtelen újra felbukkan, nagyszabású titkokat rejtegetve a bitcoinról. A kriptovalutát szép csendben fegyverré alakítják, és felkészítik a világ pénzügyi rendszerei elleni támadásra, egy olyan kiszámított lépésre, amelynek pusztító következményei lesznek. Cottonnak nincs más választása, cselekednie kell. De milyen áron?
    A luxemburgi bankházaktól a svájci titkos páncéltermekig, végül pedig a dél-marokkói Atlasz-hegységig, Cotton Malone minden próbálkozását megakadályozzák. Minden lépése hibásnak bizonyul és minden terve meghiúsul, míg végül megérti, milyen veszélyeket hordoz az Atlasz-manőver.


  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 

    A regény a 2. világháború idején játszódik Egyiptomban, ahol egy Szfinx fedőnevű, tehetséges német kém Rommel tábornokhoz eljuttatja a szövetségesek hadműveleti terveit. A kódhoz A Manderley-ház asszonya című regényt használja.


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    A hajnali csendbe belehasít a rendőrségi segélyhívó hangja. A helyi kórházból érkezik a hívás, az újszülöttosztályról. Egy kétségbeesett nő kér segítséget, a hangjából páni félelem árad. Lauren utolsó lehetőségként tárcsázta a rendőröket: a kórházi mosdóba bezárkózva segítségért könyörög, mivel valaki el akarja rabolni a pár órás ikreit.

    Ki lehet az, aki észrevétlenül bejutott a kórházba, kikerülve a biztonsági őrök és a nővérek vigyázó tekintetét? Ugyan mi vezérelheti, hogy elrabolja egy vadidegen nő újszülötteit?

    És vajon létezik egyáltalán?


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy, kettő, három… Lisa lehunyja a szemét, és elkezd számolni, a négyéves kislánya pedig elbújik a parkban. Amikor azonban a nő kinyitja a szemét, és megfordul, sehol sem találja Ellát. Eltűnt. Minden nyom nélkül. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a kislány nem egyszerűen eltévedt, hanem valaki elrabolta. A kellemes nyár végi délután egy pillanat alatt rémálommá válik, és a vidám bújócskát egy másik, életre-halálra menő játék váltja fel: a versenyfutás az idővel. Lisa és a családja, az ismerőseik, a rendőrség és a média is mindent megtesz azért, hogy Ella minél hamarabb előkerüljön, arra azonban senki sem gondol, hogy a kislányt talán olyasvalaki vitte el, akit mindnyájan ismernek…

    Linda Green regénye minden szülő legnagyobb félelmével szembesíti az olvasót, így nem csoda, hogy a megjelenése után azonnal az angliai bestsellerlisták élére került. Az érzékeny, ugyanakkor letehetetlenül izgalmas krimi lapjain mondatról mondatra nő a feszültség, miközben az események megállíthatatlanul rohannak a megdöbbentő végkifejlet felé.


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Eastvale-ben, Alan Banks főfelügyelő városkájában mindig történik valami. Ezúttal több szokatlan esemény is megzavarja a helybéliek nyugalmát. Előbb két fiatal férfinak vész nyoma, majd egy második világháborús hangárban viszonylag frissnek látszó vérfoltra bukkannak, illetve kiderül, hogy az egyik helyi gazda igen értékes traktorát is ellopták. Ráadásul az egyik eltűnt fiatal férfi lakókocsija váratlanul porig ég. Az esetek időbeli egybeesése több mint gyanús.
    Alan Banks és csapata eleinte értetlenül áll az ügysorozat előtt, amíg egy meglehetősen szörnyű autóbaleset teljesen új irányba nem tereli a nyomozást. Az elhullott állatok megsemmisítésével foglalkozó cég egyik alkalmazottjának a teherautója ugyanis a szakadékba hajt, a tetemek között pedig emberi maradványokat találnak. Miközben a nyomozók elszántan küzdenek, hogy az eltűnt férfiak nyomára bukkanjanak – különösen, mivel úgy látszik, ők lehetnek az igencsak szokatlan események kulcsfigurái -, az idővel is versenyt kell futniuk, sőt a hajtóvadászatban az egyik társuk élete is veszélybe kerül…


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Cowboy mindannyiszor szakszerű, bonyolult hurkot készít, gondosan elrendezi az áldozat ruháit, lesimítja az ágyneműt, és miután végzett, bezárja maga mögött az ajtót.
    A motelszobához kiérkező rendőrök ismételten biztosítják a tetthelyet, a helyszínelők rögzítik a nyomokat, amelyek megint csak semmi érdemlegessel nem szolgálnak. Tracy Crosswhite nyomozó és a csapata azon van, hogy megtörje ezt az ördögi kört, mert mintha mindig akadna egy újabb hulla: valaki sorra szedi az áldozatait Seattle bárjaiban.
    Amikor azonban Tracy taktikát váltva végigböngészi a régi ügyek aktáit, hátha talál valami egyezést, egy olyan gyilkosság dokumentumaira bukkan az archívumban, amelyet nyomozásvezetőként a mostani főnöke, Nolasco százados írt alá. A felettese ekkor azonnal elveszi tőle az ügyet. Pusztán a köztük dúló hatalmi harc miatt állítja félre Tracyt, vagy valami rejtegetnivalója is van? Egyvalami azonban tény: a gyilkos már évekkel ezelőtt a városban portyázhatott. De vajon lesz-e valaki, aki végre a Cowboy nyakába veti a hurkot, ha a legelhivatottabb nyomozó a kispadról figyeli az események alakulását?


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Florentyna Kane hosszú éveken keresztül küzdött, szinte mindenét feláldozva, egyetlen álom megvalósításáért: az Amerikai Egyesült Államok elnöki székéért. Ám ellenségei már a beiktatási beszéde alatt azt tervezgetik, hogyan némíthatnák el örökre.
    Este fél nyolckor az FBI fülest kap a készülő merényletről – abban az évben ez már az 1572. ilyen fenyegetés. Fél kilenckor öt ember ismeri a terv részleteit. Fél tízkor négyen közülük már halottak.
    Csupán egyetlen ember, az FBI-ügynök Mark Andrews tudja, hogy a gyilkosok mikorra tervezik tettüket, de még ő sem ismeri a legfontosabb részleteket: hogy hol és pontosan kik akarják eltenni láb alól az elnököt. Mindössze hat nap áll a rendelkezésére, hogy megtalálja a hidegvérű összeesküvést mozgató szenátort. Ez alatt a hat nap alatt egy percet sem vesztegethet el, nem hagyhat nyomot maga után – és senkiben sem bízhat. Egyetlen rossz lépés, és az elnök álma rémálommá változik…
    Jeffrey Archer (Párbaj, Légvonalban, Se több, se kevesebb, Becsületbeli ügy) A tékozló lányban megismert Florentyna Kane életének alakulását követi nyomon a tőle megszokott feszes iramú, magával ragadóan izgalmas történetben.


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Tracy Petrikoff az alaszkai vadonban nőtt fel szánhúzó apjával és öccsével. Napjait leginkább állatnyomok követésével és kutyák futtatásával tölti a környező erdőségekben. A lány minden álma, hogy apja nyomdokaiba lépve a felnőttek között indulhasson az Iditarod szánhúzóversenyen, a világ legkeményebb és egyben legcsodálatosabb terepén. Tracynek azonban van egy másik élete is. Született csapdaállító és vadász, és gyakran titokban járja az erdőt, hogy különös szenvedélyének, a vérivásnak hódoljon. Az állatok vérével átmenetileg azok érzékszervi tapasztalatait és emlékeit is megörökli, hogy a vadont a maga teljességében lássa. Egyetlen szabályt viszont be kell tartania: embereket soha nem bánthat.
    Tracy élete gyökeresen megváltozik, amikor idegenek jelennek meg a környékükön. Egy napon váratlanul megtámadja őt egy férfi az erdőben, és dulakodás közben a lány eszméletét veszti. Bár a támadást szerencsésen túléli, mégsem tud pontosan visszaemlékezni az eseményekre, hazafelé pedig megtalálja a férfi pénzzel teli hátizsákját. Másnap a házuk melletti fák közül súlyosan sérült ember bukkan fel, a sebét egy ahhoz hasonló vadászkés okozta, mint amit Tracy szokott magánál hordani. A történtek hatására a lány végképp elbizonytalanodik. Vajon ez az ember támadt rá? Vajon azért jött, hogy befejezze a munkáját? De őt ki sebesítette meg? És ha felépül, újra eljön, hogy visszaszerezze a pénzét?
    Időközben feltűnik a környéken a különös Jesse Goodwin, aki éppen munkát keres, és végül a Petrikoff családnál kezd el dolgozni. Tracy hiába érzi, hogy a fiú rejteget valamit, és köze lehet a sebesült férfihoz, nem tudja figyelmeztetni az apját anélkül, hogy bevallaná saját tetteit. Hamarosan világossá válik, hogy veszély közeleg: bakancsnyomok jelennek meg a ház körül, ijesztő arcok figyelik a lányt a versenyeken, Jesse pedig egyre rejtélyesebben viselkedik, mintha szándékosan titkolna valamit a család elől. Tracy végül úgy dönt, neki kell megvédenie a családját, és kiderítenie, kik lehetnek valójában a titokzatos idegenek.


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    London, 1888 havas decembere. Sherlock Holmes a Hasfelmetsző Jack után folytatott kimerítő nyomozást követően mély letargiába esik, és ismét a kokain után nyúl. Watson képtelen erőt önteni barátjába, míg egy különös, rejtjelezett levél nem érkezik Párizsból. Mademoiselle La Victoire, a gyönyörű francia énekesnő kér segítséget a híres detektívtől, mivel törvénytelen fia – aki az apjánál, egy angol lordnál élt – eltűnt, őt magát pedig megtámadták a nyílt utcán. Holmes hűséges segítőjével Párizsba utazik, és kideríti, hogy az elveszett gyerek esete összefügg egy felbecsülhetetlen értékű szobor elrablásával és három kisfiú brutális meg­gyil­ko­lá­sá­val. A nyomok a befolyásos és dúsgazdag lordhoz vezetnek Lancashire-be, ahol az ikonikus páros megérkezése után további rejtélyes halálesetek történnek. A Sir Arthur Conan Doyle stílusában megírt regényben Sherlock Holmes ismét bizonyítja zsenialitását és különleges, művészi érzékenységét..


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Ryan Bingham a nagyvállalati leépítések szakembere, folyamatosan úton van, és tömegével rúgja ki az embereket. Élete nagy részét szállodákban és repülőkön tölti, legközelebbi barátai az alkalmi utastársak és a légiutas-kísérők. Nincs lakása, mindene, amije van belefér egy kézitáskába, amit örökké magával hordoz. Bőszen gyűjti a kilométereket, és egyetlen szenvedélyének él, hogy elérje az egymillió mérföldes álomhatárt. Ám ahogy egyre közelebb jut hozzá, különös dolgok kezdenek történni körülötte, és a jól megszokott, biztonságos élete hirtelen a feje tetejére áll. Az utolsó utazására készül: nyolc város hat nap alatt, hogy végül valahol Dél-Dakota felett egy utasszállító gép első osztályú, folyosó melletti ülésén ülve végre értelmet nyerjen az élete.

    “Walter Kirn stílusa olyan szikrázó és éles, mint az égbolt egy jumbo jet ablakából nézve.” Chicago Tribune

    Waltern Kirn négy nagysikerű regény szerzője, az Egek ura a második könyve, ami magyarul is olvasható. Szerkesztőként, kritikusként és esszéistaként olyan lapoknak dolgozik mint a Time, a The New York Times, a Vouge vagy a GQ. Livingstonban, Montanában él.
    A regény alapján készült forgatókönyv Golden Globe-díjat nyert 2010-ben!


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy tengerparti városban…

    Logan McRae nyomozó hosszú lábadozás után újra szolgálatba lép. Szinte azonnal egy véres bűncselekménybe botlik, amelyben az áldozat egy rituálisan meggyilkolt kisgyermek. A szadista gyilkos módszere még a legedzettebb rendőrök idegeit is kikezdi. Huszonnégy órán belül egy újabb kisgyermek tűnik el nyomtalanul…

    A halálból jött vissza…

    A nyomozás legfrissebb fejleményei a napilapok címoldalára kerülnek, a rendőrség biztos benne, hogy valaki kiszivárogtatja a titkos információkat a sajtónak, így a gyilkos minden lépésükről értesül. De ki lehet az áruló? Logan is gyanúba keveredik, miközben egy pedofilt szabadlábra helyeznek, és félő, hogy a város önbíráskodásba kezd…

    És a pokolra száll…

    Aberdeen városában a gránitszürke égből jeges eső zuhog, és mindennap újabb gyermek tűnik el, amíg McRae meg nem fejti a gyilkos elme működését.

    „Borzongató…”
    – Booklist

    „A Hideg gránit a krimiműfaj egyik legjobbja.”
    – Val McDermid, A szirének éneke írónője


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    London egyik felkapott éttermében egy biciklisfutárnak öltözött merénylő fejenként három lövést ereszt bele Conradba és exbarátnőjébe, a felfutóban lévő modell-színésznő Lilybe. Miután magához tér a kómából, Conrad arra teszi fel az életét, hogy rájöjjön: ki és miért akarta Lily halálát. Mindeközben pedig rákényszerül, hogy alapjaiban újraértékelje a kapcsolatát a nővel és a világgal.
    A Halvaboncolás egyszerre fordulatos krimi és bosszúdrámába oltott gyilkos szatíra; hátborzongató, mégis mulattató látlelete mindannak, ahogyan itt és most erőszakról, nemiségről, hírnévről, szépségről és sikerről gondolkodunk. Shakespeare drámáiról már nem is beszélve.

    Részlet a regényből:
    Valami történt. Abban a pillanatban, ahogy Lily anyja elment, hirtelen újra működésbe léptek a régi érzelmeim. Megint rádöbbentem, mit műveltek Lilyvel. Borzalmas dolgot műveltek vele, és félig-meddig már ami a dolog sikertelen, elfuserált felét illeti – velem is. Porszem voltam a gépezetben, még akkor is, abban a folyamatban is, ami az életem kioltására irányult. Korábban az élet megszűnését egyfajta tökéletességként képzeltem el. Halál. Pont. Most visszakaptam az érzelmeimet, de ezek nem lettek kevésbé zavarosak. Mintha mocskos vízesésbe zuhantam volna – teli szilárd tárgyakkal, karokkal, fejekkel, melyek az én fejemnek és az én karomnak ütköztek. A kripta tartalmát rám öntötték, de nem egyesével, hanem egyszerre az egészet. Lily felboncolt teste szétdarabolva benne volt ebben a mocskos zuhatagban.


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    „… minden tekintet odafordult, ahogy csörömpölve betört az ablak, és beröpült egy hosszúkás, legömbölyített végű, szemérmetlen formájú kézigránát. Hárman azonnal meghaltak, ketten súlyosan megsebesültek a repeszektől. Két másik védve volt a robbanástól, azok csak elkábultak, de mielőtt a fegyvereikért nyúlhattak volna, egy láb berúgta az ajtót..” A bosszú angyala száguldott végig Itálián: ölt és pusztított, cserébe egy ártatlan gyereklány haláláért és a saját megtiport életéért. A mogorva, zord amerikai bevégezte, amit eltervezett, aztán örökre eltűnt a homályban.


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Jordan Glass, Pulitzer-díjas fotós negyvenévesen úgy érzi, kiégett, nincs mit várnia az élettől. Az addig csak a munkájának élő, világutazó fotóriporternő ezért úgy dönt, hogy hosszabb pihenőt tart, miközben átgondolja, mit kezdjen az életével. Szabadságának első útja egy hongkongi múzeumba vezet, ahol döbbenetes dolgot talál: egy aktsorozatot ábrázoló kiállítás festményén saját ikertestvére képe köszön vissza rá, akinek pontosan egy éve nyoma veszett, és azóta sincs róla semmi hír. A kép láttán Jordanben feléled a remény, hogy testvére talán életben van, ezért lázas nyomozásba kezd. A nyomozásba hamarosan az FBI is bekapcsolódik, és a szálak visszavezetnek Jordan szülővárosába.


  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Sam Springer regényíró. Írt egy regényt, és nem akar többé dolgozni. Csak írni. De ötlete egy darab sincs. A pénze elfogyott, és nyakig úszik az adósságban. Ekkor véletlenül összetalálkozik egy aprócska floridai egyház vezetőjével, aki szerint minden lelkész és pap hazug és álságos, és aki azon nyomban pappá szenteli, majd elküldi Jacksonville-be, egy templom lelkészének. Springer testvér hirtelen egy csak feketékből álló gyülekezet élén találja magát, az ötvenes évek polgárjogi harcainak kellős közepén, és közben csak egyvalamin jár az esze. Illetve egyvalakin. Dr. Jensen fogorvos feleségén, Meritán, akinek melle lehetetlenül kemény, aranyszínű combja pedig hihetetlenül hosszú…


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    John Sandfordnak ebben a feszülten izgalmas, a New York Times sikerlistáján első helyre került krimijében Lucas Davenport egy páratlanul eredményes sorozatgyilkos nyomába ered.

    Clayton Deese kisstílű bűnözőnek, ócska kis bérgyilkosnak látszik mindaddig, míg az uzsorás főnökének eszébe nem jut, hogy valakit megtaníttasson kesztyűbe dudálni. Most, amikor hét hónappal a kudarcot vallott munka után, ami miatt Deese börtönbe került, a bérgyilkos végül óvadék ellenében szabadlábra kerül és rögtön meg is lép, így a szövetségi marsalok kezdenek nyomozni utána. Bár őket nem nagyon izgatja egy, a bűnszövetkezet hierarchiájában jelentéktelen figura, hiszen a főnökére vadásznak, lehet, hogy mégis Deese révén sikerül az egész társaságot lefülelniük.

    Aztán rátévednek egy földútra Deese eldugott louisiana-i vidéki kunyhója mögött, és sírok sokaságára bukkannak.

    Lucas Davenport most tehát egy sorozatgyilkost üldöz, aki éveken át észrevétlenül tevékenykedett. Az üldözött nem ismer irgalmat, és mint Davenport hamarosan rájön, számtalan meglepetést tartogat…

    “Ha nem olvastál Sandfordot, minden minden idők egyik legnagyobb íróját hagyod ki.”
    Stephen King


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    A fiatal, csinos és igen sokat füllentő Victoria Jonest éppen most rúgták ki rém unalmas gyors- és gépírói állásából, amikor egy parkban a véletlen összehozza egy jóképű fiatalemberrel. A lány egyből beleszeret Edwardba, akiről csak annyit tud meg, hogy főnökével, a kultúráért élő-haló dr. Rathbone-nal egy különös misszió miatt hamarosan Bagdadba utazik. Victoria gondol egy merészet, és elhatározza, hogy ő is Bagdadba megy Edward után – csak hát egy vasa sincs az útra.
    A szerencse azonban a nyomába szegődik, és egy gazdag amerikai hölgy kísérőjeként végül sikerül Bagdadba érkeznie, ahol a nagyhatalmak képviselői pont ebben az időszakban fogják megrendezni a konferenciájukat. Az egyik éjjel Henry Carmichael, aki a konferenciát meghiúsítani akaró titkos szervezet után nyomoz, szúrt sebbel esik be Victoria szobájába. A lány ezáltal a nagypolitikát befolyásolni akaró nemzetközi összeesküvés elleni harc kellős közepébe csöppen…


  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Rosa az elefántorvvadász lánya és szerelme, Sebastian, több kalandba bocsátkozik Kelet-Afrika partjain az első világháború német és angol csapatok tankcsatái közepette. Rosa elveszíti azt, amit egy anyának a legborzalmasabb, így bosszút esküdve kemény ellenfélként száll szembe ellenségeivel, még akkor is, ha mindenkinek pusztulnia kell.


  • 6,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Idilli üdülőfalu Bajorországban, határátkelőhellyel Ausztria felé.
    Főszereplők: Augustin Mayberg vámőr – „az aranyos fiú”, Rosl Hübner – tűzrőlpattant özvegy fogadósné – meg az erénycsősz apósa, a köztiszteletben álló Köstlerék – elegáns órásüzlet Passauban! –, a közutálatnak örvendő Steinfels – „az a porosz disznó” –, a Goepfert-törpe – főállású, ám elkaphatatlan csempész –; hogy csak néhányukat említsük.
    Gyilkosságok száma: kettő.
    Időpontjuk: szigorúan hajnali négy óra.
    Az áldozatok: …
    A nyomozók: a mackószerű Baierl felügyelő mulatságos detektívikreivel, valamint riválisa, Eiserbeck magánnyomozó dzsúdókedvelő titkárnőjével megtámogatva.
    A gyilkosságok indítéka lehet:
    1. kábítószer-csempészet
    2. műkincscsempészet
    3. féltékenység
    4. egzisztenciaféltés… és a többi.


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Harry Strand műkereskedő visszavonult életet él, mióta felesége autóbaleset áldozata lett. Senki nem sejti, hogy régebben az Egyesült Államok hírszerzőjeként dolgozott.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Egy mindent elsöprő szerelem, amely olyan eufóriát és olyan légszomjat kelt, mint a Mount Everest meghódítása. A banális hasonlat minden eleme életre kel Nicci French történetében. Szenvedélyes szerelem az első látásra, végletekig felkorbácsolt érzések és érzékek: egy addig józan gondolkodású természettudósnő – Alice – feltétlen odaadása a titokzatos Adamnek, akiről sokáig csak annyit tudni, hogy egy tragédiával végződő Himalája-expedíció hőse és fantasztikus szerető. Kettejük kapcsolata sokáig csak arról szól, hogy mit lehet, mit szabad megtenni a szerelemben a másikkal. S aztán, ahogy a szerelmi történet fokozatosan vérfagyasztó krimibe fordul, már élet vagy halál a tét.


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Lew Archert, a magánnyomozót azzal bízza meg egy jól szituált házaspár, hogy kerítse elő tinédzser lányukat, aki nemrég egy gyanús fiatalemberrel – meg a papa lefűrészelt csövű vadászpuskájával távozott hazulról.

    Hamar kiderül, hogy a lánnyal, Sandyvel nemrég valami rossz dolog történt, s lehet, hogy a bosszúvágy fűti. Archer egykettőre a nyomukra akad, de jutalmul csak néhány ökölcsapást tud begyűjteni, a párocska pedig ismét meglóg.

    Az egyre fáradtabb, ingerültebb Lew végül két hullába botlik – egy brutálisan agyonvert asszonyba és egy szétlőtt fejű hajdani seriffhelyettesbe. Mindkettőnek köze lehet egy rejtélyes, neve sincs csavargóhoz, aki tizenöt évvel ezelőtt a vonat alatt végezte. Neki pedig kifejezetten köze van egy olyan családi történethez, amely azonnal szembefordít egymással mindenkit, aki csak kapcsolatba kerül vele. De mi köze mindehhez a fiataloknak?


  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 

    Margrave egy jelentéktelen kisváros Georgia államban. Jack Reacher hirtelen ötlettől vezérelve száll le az Atlantába tartó távolsági autóbuszról, és húsz kilométert gyalogol az esőben, hogy eljusson oda. Azt akarja kideríteni, vajon tényleg itt ölték-e meg a legendás bluesgitárost, Blind Blake-et.
    Margrave-ben azonban harminc éve most először követett el valaki gyilkosságot. És Reacher az egyetlen idegen a városban. Ahogy a hullák száma egyre gyarapodik, csak egyvalami igazán biztos: rossz embert választottak az áldozati bárány szerepére.
    Az Elvarázsolt dollárokban először tűnik fel a hatalmas népszerűségnek örvendő sorozat főhőse, Jack Reacher, az egykori katonai rendőr, aki magányosan járja Amerikát, miután leszerelt a hadseregtől. Ebben a kötetben első ízben bizonyítja, hogy bármilyen kihívással is találja szemben magát, sosem hátrál meg, és egyetlen dolog érdekli csupán: az igazság.