Olykor szabadságra kell mennünk a saját életünkből. Amikor fordulóponthoz érkezünk, és rádöbbenünk, hogy már régóta nem azzal töltjük a napjainkat, amivel szeretnénk. Amikor végre meghalljuk, mit mond addig makacsul elnémított belső hangunk. Amikor megértjük, hogy ki kell lépnünk a megszokott környezetünkből, mert csak így láthatunk rá önmagunkra, és találhatjuk meg a hitelesebb élet felé vezető utat.
Sokan ilyenkor felülnek egy Spanyolországba tartó repülőre, és meg sem állnak az El Caminóig. A papagájos ablak szerzője másfelé indult, Németországba, ahol szintén vezet egy zarándokútvonal, összekötve Luther életének legfontosabb színhelyeit. Utazott hajóval az Elbán és szamárháton fel Wartburg várába, lakott romantikus panzióban és gótikus kolostorban, sétált girbegurba középkori utcákon és tévedt el őserdőben, s eközben megtanulta újraértelmezni legfontosabb élményeit, emlékeit. Hiszen egy régi történelmi alak és egy mai, modern átlagember is könnyen találhatja magát hasonló helyzetekben, nézhet szembe hasonló kihívásokkal, és tapasztalhat meg hasonló érzéseket.
A papagájos ablak egy szökés történetével indul, és egy megérkezéssel fejeződik be. De ahogy a mondás tartja: ahol egy út véget ér, ott elkezdődik egy másik.

A Collegienstrasse végén álló, majd ötszáz éve csak Luther-házként ismert kolostor előtt nem a házigazda szobra üdvözli a vendégeket, hanem a felesége siet át az udvaron lobogó szoknyával. És teljes joggal, mert a Barbara Cranachtól tanultakat kiválóan hasznosítva ő szedte ráncba ezt a házat és annak minden lakóját, beleértve az urát is. Az esküvőjük idején a barátcella magányához szokott férj már elmúlt negyvenéves, így kezdetben elég nehezen vette fel a fordulatszámot.
“A házasság elején különös gondolatai támadnak az embernek. Az asztalnál ez jut eszébe: -Eddig egyedül voltál, most kettesben vagy. – Az ágyban, ha felébred, lát maga mellett két copfot, amit azelőtt nem látott” – vallotta be az Asztali beszélgetésekben, és nekem folyvást ennek a két szőke copfnak a gazdája jár a fejemben, miközben végigjárom a zegzugos épületet. És össze is találkozom vele, bár a Lucas Cranach által festett portrén a hajfonatok megbújnak a sárga-fekete főkötő mögött. A festmény magas arccsontú, határozott arcú fiatal nőt ábrázol, ferde vágású, szürkéskék szemmel és finom metszésű szájjal; látszik rajta, hogy amit a fejébe vett, azt előbb-utóbb meg is valósította.
MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Regényeiben nem elégszik meg azzal, hogy elmesél egy magával ragadó történetet, hanem izgalmas kultúrtörténeti kalandozásra is hívja olvasóit. A papagájos ablak az eredetileg 2017-ben megjelent regényes útinapló új kiadása.

Egy fotóalbum, egy emlékkönyv és egy biedermeier komód – ennyi jut Lilinek a családi hagyatékból. Az örökség mégis meglepetéssel szolgál: amikor a lány felfedez az interneten egy régi udvarházról készült fotót, rájön, hogy az épület nem véletlenül ismerős neki, a századfordulós emlékkönyvben találkozott vele. De hogy került egy északnémet kastély képe 1914-ben egy miskolci polgárlány emlékkönyvébe?

Lili nyomozni kezd, a megfejtéshez azonban csak akkor jut közelebb, amikor a munkahelyéről egy távoli, keleti-tengeri szigetre küldik. Ott akad rá a vörös téglás udvarházra, és váratlan segítőtársra lel a romos épület új gazdájában. Amikor kinyitják a kastély padlásán talált, első világháborús katonaládát, izgalmas utazásra indulnak a múltba. A régi levelek, rajzok és fotók két fiatal megható és fájdalmas történetét mesélik el, akik száz évvel korábban szerettek egymásba. Az első világháború miatt azonban búcsút kellett mondaniuk egymásnak. Vajon találkoztak-e még valaha?

Lili egyre mélyebbre merül a régmúlt emlékeibe, és közben nemcsak az üknagymamája, hanem a saját élete sorsfordító kérdéseire is választ kell találnia. Meddig élhet úgy, hogy nem vesz tudomást azokról a körülményekről, amelyek megbetegítik? Választhat-e másik utat?

“1651, Hollandia. A köztársaság virágkorát éli, hajói bejárják az óceánokat, a világ négy sarkából szállítják haza távoli tájak kincseit. Jant, a fiatal festőt, Rembrandt egyik tanítványát egy gazdag amszterdami kereskedő vidéki udvarházába szólítja a megbízatása. Nem sokkal később azonban váratlanul nyoma vész, és nem marad utána más, mint egy tulipános képekkel teli album, és egy ismeretlen, cinóberruhás fiatal nőt ábrázoló festmény. A hír hallatán a húga, Helena azonnal útra kel a kastélyba, és mialatt megpróbálja kideríteni, mi történt a bátyjával, magával ragadja a ház egyszerre vonzó és nyugtalanító légköre. Miről árulkodik a selyemruhás lány portréja? Mit üzen a kertben épülő labirintus? És mi köze Jan eltűnéséhez az erdélyi magyar diáknak, Gábornak? Miközben a fivére után nyomoz, Helenának arra a kérdésre is választ kell találnia, mit érez iránta egykori gyerekkori játszótársa, Christiaan. Még mindig csak barátságot, vagy viszonozza azt a szenvedélyes szerelmet, amivel ő szereti már régóta a fiút?
A könyv lapjain megelevenedik a Vermeer képeiről ismerős világ, ahol oromzatos téglaházak sorakoznak a csatornák partján, drága tulipánok nyílnak delfti fajanszvázákban, csipke főkötős lányok olvasnak levelet a nyitott ablakon beáradó fényben, de az idilli felszín mögött ijesztő árnyak leselkednek. Szerelem, halál, veszteség, fájdalom, hűtlenség: a Törött tulipánok egy változásokkal teli, izgalmas korszak, egy sebzett lelkű férfi és egy bátor nő története.”