261–312 / 384 találat
-
új 2 munkanap
Ez a mesekönyv elsősorban azoknak a kisgyerekeknek (és szüleiknek, rokonaiknak, barátaiknak) szól, akiket örökbe fogadtak. A mese kapaszkodót nyújthat a legkisebbeknek, hogy megértsék, feldolgozzák saját élettörténetüket, választ kapjanak a nyugtalanító kérdésekre. A közös olvasás segíthet, hogy megtalálják helyüket a világban, és erősödjön a biztonságérzetük.
Ezek a mesék nem mutatnak be minden élethelyzetet, nem adnak mindenre magyarázatot, azonban arra alkalmasak, hogy beszélgetésre ösztönözzenek. Minden szülő kiegészítheti és továbbírhatja a történeteket.
Az örökbefogadás folyamatának sok szereplője van, de a főszereplője feltétlenül a gyermek. -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Még be sem köszöntött a nyár első napja, de a tündéreknek máris egy óriási feladattal kell megbirkózniuk: aknázómolyok támadták meg a gesztenyefákat. A tündérlányok Herba anyó segítségével felveszik a harcot a kártevőkkel. Amikor eljön a várva várt virágvarázslat ideje, senki sem lepődik meg: a varázsgömbben a gesztenye jelenik meg. Gerti, a türelmetlen tündérlány kapja azt a hatalmas feladatot, hogy a több száz éves gesztenyefák segítője legyen. Vajon mit tehet egy aprócska tündér ezekért a hatalmas faóriásokért? Milyen titkokra bukkan Gerti, miközben ismerkedik a vadgesztenyével? A csodás felfedezések során nem csak egy szerethető tündér kalandjait ismerhetik meg a gyerekek, de a gesztenye gyógyító hatásáról is érdekes információkat gyűjthetnek. 5 évnél idősebbeknek ajánljuk
-
új 2 munkanap
A nem kevés humorral fűszerezett történetek szemet gyönyörködtető illusztrációk nyomán kelnek életre a Rövid mesék az állatokról mesekönyv lapjain.
-
új 2 munkanap
Egy bájos Nyúl Péter mese a legkisebbeknek. Nézd meg, vajon megkapják-e a kisnyuszik, amit karácsonyra kívántak? 1+
-
új 2 munkanap
Hóember egyik reggel arra ébred, hogy nyoma veszett az orrának. Vajon ki lopta el, és miért? Hogy fogja így érezni a karácsony illatait? Hóember útnak indul a barátaival, hogy megtalálják az elveszett répaorrot.
Bájos karácsonyi történet, amely bearanyozza az ünnepi készülődést. -
új 2 munkanap
Gusztáv cica nem szereti az ünnepeket, mert olyankor semmi sem a megszokott. De egy karácsony reggel történik valami, amitől talán megváltozik a véleménye. Vajon sikerül-e megéreznie az ünnep varázsát?
Bájos karácsonyi történet, amely bearanyozza az ünnepi készülődést. -
új 2 munkanap
Könnyű nyári estéken Öregapó leül a tornácára, és mesélni kezd a madarakról. Mert ő aztán mindegyiket jól ismeri – a fecskéktől a baglyokon át a seregélyekig. Lázár Ervin szívhez szóló, rövid történeteiben madárdallal telik meg a dunántúli táj, Bódi Kati pedig részletgazdag rajzain kelti életre Öregapó madarait.
-
új 2 munkanap
Mesét olvasni és hallgatni mindig jó de elalvás előtt a legjobb. Ilyenkor olyan történetre vágyunk, amely izgalmas és érdekes, mégsem túl rémisztő vagy erőszakos. Ebben a gyűjteményben éppen ilyen mesék találhatók. A szereplők hol párt keresnek, hol a szerencséjüket üldözik, de a leggyakrabban mégis segíteni próbálnak: visszavinni az égboltra a Napot és a Holdat, megmenteni egy száműzött királynőt, vagy éppen megszabadítani az átoktól a madárrá vált, cserfes nővéreket.
A történeteket Boldizsár Ildikó író-mesekutató válogatta össze javarészt magyar népmesékből, de található a gyűjteményben erdélyi szász, valamint skót népmese is. A kötet egyaránt szól fiúknak és lányoknak, kicsiknek és nagyoknak mindenkinek, aki szeretne egy szép esti mese után békés álomba merülni.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Tudjátok, ki vagyok én?! Hallottatok már a világ legnagyobb hőséről, Héraklészról? És úgy, hogy Herkules? Egy görög srácról van szó, úgyhogy maradjunk a Héraklésznál! Na, szóval ez a Héraklész -nem én vagyok. Csak majdnem. Én vagyok a féltesója, a nevem Iphiklész…
És Iphiklész, a mezei embergyerek, elmeséli az isteni sarj, a szuperhős Héraklész történetét – iskolás éveitől kezdve (ahol sajnos Héraklésznak indulatkezelési problémái akadnak) a száműzetésen keresztül (birkapásztor lesz – még szerencse, hogy a gyönyörű Megara meglátogatja és hoz egy kis gíroszt!) a nevezetes tizenkét próbáig.
-
új 2 munkanap
Mikor volt utoljára karácsony az erdőben? Tavaly biztosan elmaradt. És tavaly előtt is. Úgy látszik, éppen itt az ideje, hogy a vakond karácsonyi ünnepséget rendezzen az állatoknak! Sok-sok ajándékra lesz szüksége, és találnia kell egy szép karácsonyfát. Térül-fordul a vakond, és már hozza is a gyönyörű fenyőt. Feldíszíti, de nem sokáig örülhet neki, mert a szemtelen varjú a csőrébe kapja, és elrepül vele. A vakondnak nincs ideje szomorkodni: sürgősen keresnie kell egy másik fát! Mert ha nincs fenyő, idén is elmarad a karácsony.
-
új 2 munkanap
Utazz el a Disney Jégvarázs csodálatos világába!
Csak fel kell lapozni ezt a gazdagon illusztrált Képes kalauzt, és mindent megtudhatsz.
Fedezd fel Arendelle királyságát, ismerkedj meg a testvérekkel, Annával és Elzával!
Tudj meg minél többet a szereplőkről: Hans hercegről, a jóképű idegenről; Kristoffról, a jégárusról; Svenről, a rénszarvasról és Olafról, a melegszívű hóemberről!
Exkluzív, nyomtatásban most először látható részletek a Jégvarázs – Party láz mozis minisorozatból! -
új 2 munkanap
A Tündérpalotában virágvarázslat zajlik. Akinek kiszínesedik a ruhája, az egy gyógynövény segítője lesz. Vajon kit ér ez a szerencse? Ki lesz az orbáncfű gondozója? Milyen feladatok várnak rá? Olina, a félszeg tündérlány kapja az új feladatot: az orbáncfű őrzője és segítője lesz. Ahogy ismerkedik a növénnyel, egyre ügyesebbé válik, és sok új dolgot tanul meg a gyógynövények titkos világáról. Vajon hogyan lehet szembeszállni a kártevőkkel? Mire jók az illatlabdák? Lehet-e barátságot kötni az emberekkel?
A kötetből mindez kiderül, és a bűbájos mese mellett sok érdekes információt is megtudhatunk a gyógynövények világáról.
-
új 2 munkanap
Háy János egy egészen különleges műfajú, bűbájos humorú, kalandos könyvet alkotott nagyóvodásoknak, kisiskolásoknak, és nem utolsósorban a szüleiknek, amikor megszületett meseábécéje, az Alfabéta és a negyvennégy rabló. Főhőse, Peti nemcsak kíváncsi, de nagyon bátor fiú is. Nem riad vissza egy titkos összeesküvéstől sem, amiben egy föníciai terrorista, Alfabéta, és még Peti szülei is nyakig benne vannak. Sorban kopog be egy bérház ajtajain, hogy kiderítse, melyik mögött ki lakik. Így találkozik az ájtatos manóval, a dzsigolóval, sőt még egy Yetivel is!
-
új 2 munkanap
Leszel a barátom? – kérdezi teljes természetességgel az óvodában egyik gyerek a másiktól. Leszek! – hangzik a vidám válasz, és már mennek is együtt a homokozóba, a mosdóba, a babaszobába. Vadadi Adrienn ovis meséi ezekről az apró élményekről, erről a nagyon fontos három-négy évről mesélnek. Az alvásról és nemalvásról, evésről és válogatásról, barátokról és magányról, babázásról és építésről, vicces óvó bácsiról és nagyívű szökési tervről, rosszalkodásról és megbocsátásról. Egyszerűen, kedvesen, humorral és megértéssel. Akár most megy oviba a gyerekünk, akár ott tölti már a mindennapjait, ez a könyv neki és róla szól, és minden percébe bele tudja élni magát!
-
új 2 munkanap
Ebben a kötetben csupa vidám 3-5-8 perces mesét találtok, amelyekben tündérekkel, boszorkányokkal, kisfiúkkal és kislányokkal találkozhattok. A közös bennük, hogy minden mesehősnek van egy remek ötlete a csínytevésre! Tapasztaljátok meg a nevetés felszabadító és csapatépítő erejét, mert a legnagyobb öröm együtt nevetni – a meséken, és közben kicsit magunkon is…
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Végre megenyhült egy kicsit az idő, és Pettson meg a kandúrja immár nyugodtan készülhetnek a karácsonyra: kivághatják a fenyőfát, elmehetnek bevásárolni, és megsüthetik a kedvenc mézesüket. Ám mindehhez először el kell takarítaniuk a havat az udvarról, sőt az öreg még néhány gallyat is tenni szeretne a lépcsőre. El is indulnak, hogy gyűjtsenek egy nagy rakásra valót az erdőben, de Pettsont ekkor hirtelen olyan rémes baleset éri, hogy alig bírja megmozdítani a lábát. Lehet, hogy semmi sem lesz az ünneplésből?
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A való élet ihlette ennek a kedves “mesés” kötetnek minden egyes kis meséjét. Olyan történeteket olvashatunk benne, melyeket bármely kisgyermekes család életéből kirahadhattunk volna. Minden történetnek üzenete van, gyermekek és felnőttek számára egyaránt.
-
új 2 munkanap
Antoine de Saint-Exupéry megható irodalmi meséje a felnőtté válásról, az élet értelmének és a boldogságnak a kereséséről és megértéséről most egy új, a gyerekekhez közel álló fordításban olvasható, és olyan varázslatos illusztrációk színesítik, melyek nem csak magával ragadják a gyerekeket, hanem segítik is őket megérteni a sorok mögött rejlő örök tanulságokat.
Bár a történet az ajánlás szerint gyermekeknek íródott, a felnőttek számára is jelentős üzenetet hordoz. -
új 2 munkanap
Szerzői kiadású képregénysorozat, melynek főszereplője egy shiba fajtájú kutya Sora. Kovács Viktória magyar képregényalkotó munkájában, megismerkedhetünk egy különleges kutyus kalandjaival.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Ki ne fürkészte volna már az éjszakai égboltot, reménykedve, hogy megpillant egy hullócsillagot, és teljesül egy titkos vágya? Vajon mit kíván a mondókás és mesekönyvsorozat közkedvelt főszereplője, Kerekítő manó, és hű társa, Kacska macska? Egy biztos: miközben a csodára várnak, megannyi igaz barát siet a segítségükre, és kerekítő őket jókedvre.
A Kerekítő könyvcsalád jól ismert arculatához hűen a négy új mesét tartalmazó kötetet Kállai Nagy Krisztina kedves illusztrációi díszítik.
-
új 2 munkanap
Ismeritek Kerekítő manót és Kacska macskát? Találkoztatok már velük mondókás- és mesekönyvekben vagy Kerekítő foglalkozásokon? Most róluk olvashattok négy rövid történetet.
Kerekítő manó és hű barátja minden évszakban feltalálja magát: nyáron szivárványt festenek, ősszel segítenek koppanni a gesztenyéknek, a tél egy gyönyörű hógömbben talál rájuk, tavasszal pedig felvidítják a pityergő virágsárkányt.
A bölcsődéseknek és kisóvodásoknak szóló mesék diafilmen is megvásárolhatók. -
új 2 munkanap
Micimackó és Róbert Gida új kalandra készül. De csatlakozik hozzájuk valaki…
Ki lehet az: Kanga, Nyuszi vagy Bagoly? Vagy bajkeverő Elefántok próbálják megdézsmálni Micimackó mézescsuprát?
Visszavár a Százholdas Pagony varázslatos világa ebben a ragyogó rímekkel ékes történetben. -
új 2 munkanap
A Mesélő könyvek szó szerint mesélnek! A köteteken lévő hangmodul segítségével a lapokon leírt történetek meg is szólalnak, így az olvasni nem tudó apróságok is újra és újra meghallgathatják a kedvenc történeteiket. A mesék Major Eszter tolmácsolásában szólalnak meg.
-
új 2 munkanap
Ismerd meg Flóra és Nagyi fájának különleges történetét.
Hajtsd ki az izgalmas füleket,és nyisd szét a hatalmas meglepetésoldalt!A könyvből interaktív módon tanulhatják meg a kisgyerekek, hogy mekkora csoda rejtőzik egy szem makkban. Ahhoz azonban, hogy egy makk tölgyfává cseperedjen, gondoskodásra, szeretetre, türelemre van szükség.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Torzsarágó, a szürke nyuszi akaratán kívül válik híressé, miután sem a medvétől, sem a tigristől, sem az oroszlántól nem ijedt meg. Csodálata addig tart, amíg valaki rá nem jön, hogy mitől lett ilyen bátor a kis nyuszi… Mihail Pjackovszkij mesehősei – akárcsak az oktondi Torzsarágó – kedves, jóravaló állatok, akik sok mindent tanulnak meg a maguk vagy mások kárán. Hápisápit, a piszkos kiskacsát, Csahost, az éneklő kutyát, vagy a hiú pávát Vlagyimir Szutyejev rajzolta le sok-sok évvel ezelőtt. A sün, akit meg lehetett simogatni című kötet ismert meséi közül most jó néhány új köntösben jelenik meg a legkisebbek örömére.
-
új 2 munkanap
A Titoktündér-sorozat nyolcadik részében a rejtélyeké a főszerep: nyomozni fogunk Tündérországban, és a saját életünkben is egy kicsit. Olyan talányokra derül fény sok más téma közt, mint például: Érdemes-e megsértődni valamin, ha csak egy kis részét ismerjük a történetnek? Hogyan legyünk jók? Előfordulhat-e, hogy a másiknak van igaza? Meg kell-e változnunk azért, hogy mások barátságát elnyerjük? Tényleg csak a legjobb a jó? Mi a helyzet a lopással, és lehet-e ugyanazt a dolgot több módon is értelmezni? Hogyan kezeljük a csúfolódást, kirekesztést, kudarcot? Erősebb-e a szeretet a varázsszereknél? Hogyan álljunk hozzá a megmérettetéshez (verseny, dolgozat stb.)? És vajon győzhet-e valaha Carola, az undok tündér? A válaszok megismeréséhez ezúttal is a gyerekek, sok-sok tündér, némi varázslat, és mindennapi csodák segítenek hozzá minket.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Pöttyös Panni gyanakodva fogadta a pöttyöket, amelyek ruhájáról átszálltak rá, és éktelenül viszkettek. A bárányhimlő azonban kiváló alkalom volt arra is, hogy Panni és nagymamája az egész napot együtt töltse. Amikor pedig a pöttyök már megint csak a ruhán voltak, Panni újra játszhatott Péterkével, Tamarával, cicákkal, kutyákkal, sőt az óvodakezdés előtt elutazott nagymamájával a Balatonra.
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Tomi életében először megy táborozni. Már a buszon összeismerkedik két fura fickóval. Ha valakik, hát Tatu és Patu a lehető legjobban ki tudják élvezni a tábor minden pillanatát.
Igaz, néhány szokásukat Tomi elég különösnek találja. Miért akarják székre ültetni a fákat? Vagy szektorokra osztani a sátrat?
Palacsintasütés, zászlórablás, éneklés a tűznél – a táborban remekül telik az idő. Még akkor is, ha néha felébred a honvágy, és egyszer Tatu, Patu és Tomi majdnem eltéved az erdőben…A szerzőpáros, Aino Havukainen és Sami Toivonen elnyerte a gyermek- és ifjúsági könyvek illusztrátorainak szóló legrangosabb finnországi elismerést, a Rudolf Koivu-díjat.
A Tatu és Patu sorozatot számtalan nyelvre lefordították.
Hároméves kortól ajánlott, felső korhatár nélkül! -
új 2 munkanap
“Varázslatos meseszám a hetes, ezért ez a könyv – a Titoktündér-sorozat sorrendben hetedik kötete – is arra törekszik, hogy segítségével varázslatosan könnyen elbánjunk olyan problémákkal, mint kiközösítés, csúfolódás, irigység, füllentés, házimunka, elégedetlenség, feleselés, mások és önmagunk elfogadása, barátkozási nehézségek, az elektronikus kütyük iránti függőség, túlhajszoltság, vagy a sokakat érintő ételallergia.
A mesékből ezúttal kiderül többek közt az is, hogyan kerülhet “Csodás Gyerekek Iskolája” felirat egy rossz hírű intézményre, van-e értelme elszökni otthonról, tényleg mindig másra vágyunk-e, mint amink van, lehet-e hinni a látszatnak, hogyan és miért ejt rabul a számítógép, és mi a helyzet a pénzzel, ami bár ott van a felnőttek tárcájában, mégsem vesznek meg belőle mindent, amit a gyermekük kíván.” -
új 2 munkanap
A Titoktündér sorozat második része, a korábbi kalandok folytatása. Hőseink nem változtak az előző részhez képest: Tobias és Lola továbbra is velünk tartanak, ám az iskola kezdetén létrejött Titok Klub révén kibővült a csapat Pannival és Boldizsárral, valamint az ő titoktündéreikkel: Lottival és Helennel. Ahány gyerek, annyi féle, így még több izgalmas lehetőség, még több – a valóságban is bármikor és bárkivel előforduló – szituáció segít a gyerekeknek abban, hogy maguk is átéljék és átérezzék a mesék tartalmát, mondanivalóját.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Ez a könyv a Titoktündér-sorozat negyedik kötete, mely az eddigiektől eltérően nem áll be az időrendi sorba, ugyanis az első rész olvasása után bárhová beilleszthető. Óvodások és iskolások számára is érthető és élvezhető meséket tartalmaz.
Aki már ismeri az első könyvből a főszereplőket és az alaptörténetet, bátran kezébe veheti ezeket a meséket, melyeken keresztül betekintést nyer a titoktündérek varázslatos világába. Most minden idők legérdekesebb történeteivel ismerkedhet meg, ezúttal más-más titoktündér által elmesélve.
A már jól ismert szereplőktől nem búcsúzunk, róluk eddig ismeretlen elbeszélések kerülnek napvilágra, de új barátokkal, titkokkal, varázslatokkal és útmutatásokkal gazdagodhatunk.
Aki az első részt követően időrendben haladt, és már olvasta a Titok Klubot, esetleg a Titok Akadémiát is, feltétlenül meg kell ismerkednie ezzel a könyvvel! Aki viszont még az elején jár, és csak most ismerte meg a Titoktündért, annak sem kell aggódnia, remekül fog szórakozni, bármelyik rész után kerüljön is erre sor! A kalandok és a szereplők változatosak, a lényeg azonban megmaradt:
Titokmesék gyerekeknek és felnőtteknek a pozitív gondolkodásról, önbizalomról és megannyi másról, hogy minden egy kicsit könnyebb legyen! -
Antikvár 2 munkanap
Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cinkék már kivájták a belét. Csinosan berendezte, dundi szalmazsákot készített magának, jó kis karosszéket, és lámpagyújtás után vidáman olvasott újságot. Egyszer csámcsogást hallott kintről. Egy induri-pinduri malac rágta a házat. Ugye ti már tudjátok, ki volt ez az induri-pinduri kismalac? Hát Mazsola! Aki persze ott is maradt mindjárt a kis tökházban, és ha meghallgatjátok a mesét, megtudhatjátok, mi minden történt Mazsolával, aki még a tévében is szerepelt.
Bálint Ágnes humoros, vidám meséjét Bródy Vera bábfigurái teszik még vonzóbbá minden gyerek számára.
-
új 2 munkanap
– Légyszi, még egy utolsót!
– Na, jó, egy rövidet…
Ismerős ez a párbeszéd az esti elalvás előtt?
Akkor ezt a könyvet nektek találták ki!
A már jól ismert 3~5~8 perces mesék újabb részében több hosszabb-rövidebb mesét olvashattok a barátság erejéről és arról, milyen jó is együtt lenni a barátainkkal.
A mesék ebben a kötetben sem nélkülözik a humort és a kedves, szívhez szóló hangnemet. Ráadásul ebben a kötetben tényleg egy igazán meghatározó és minden gyerek életében kitüntetett helyen álló témát dolgoznak fel a történetek: a barátságét. -
új 2 munkanap
A Mesélő könyvek szó szerint mesélnek! A köteteken lévő hangmodul segítségével a lapokon leírt történetek meg is szólalnak, így az olvasni nem tudó apróságok is újra és újra meghallgathatják a kedvenc történeteiket. A mesék Major Eszter tolmácsolásában szólalnak meg.