105–138 / 138 találat

  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Furcsán ​hangzik? Hiszen csak nagyon kevés elefánt van, és miért pont azokat találnánk meg? Ahhoz, hogy azt a néhányat is elkerüljük az életünkben, segítséget nyújt a könyv szerzője a száz rövid történettel.
    Megtanít egyszerű stratégiákra, hogyan éljünk még kényelmesebben, kiegyensúlyozottabban. Bosszankodásaink felhagyásával, a dolgok eltúlzásának elhagyásával, szokásaink apró változtatásával könnyebbé tehetnénk embertársainkkal való kapcsolatunkat, megkönnyíthetnénk az életünk vészhelyzetként való megélését.
    Ha elfogadjuk a szerző tanácsait – Egyszerre csak egy dolgot csináljunk – de „jól” – Éljünk a jelennek – Élj úgy mindennap, mintha az utolsó lenne /emlékezetünkbe vésve, ha meghalsz, a „dobozod” nem marad üresen/ – Gondolj a problémákra, mint lehetséges „tanárokra” – Bízzál magadban és megérzéseidben, és új emberré válhatsz…
    Életünket nyugodtabbá és stressz-mentessé tehetjük.
    Megtanulunk boldogan élni, a mindennapoknak örülni.


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Jiddu Krishnamurti 1895-ben született Indiában. Családi kapcsolatai révén igen fiatalon közel került a korszak virágzó szellemi irányzatának, a Teozófiai Társaságnak képviselőihez, akik felfedezve a fiatalember rendkívüli intellektusát, a „Világ Tanítóját” látták benne, s 1929-ben kinevezték a „Kelet Csillaga Rend” vezetőjének.

    Krishnamurti, sajátos elveit a gyakorlatba is átültetve, azonnal feloszlatta a Rendet. Ekkor tartott beszédében is kifejtett nézetei szerint ugyanis az ember csakis saját maga találhat rá az igazságra, semmilyen vallás, semmilyen szekta vagy guru nem lehet ebben segítségére. Könyvünk Krishnamurti 1986-ban bekövetkezett haláláig írt művei közül talán a legalkalmasabb arra, hogy az olvasókat nemcsak bevezesse a szerző gondolatvilágába, de elveinek legmélyebb szintű megértését is elősegítse.


  • Akció!
    49,00 lei 44,10 lei
     új 2 munkanap 

    Éld meg szabadon a nőiséged teremtőerejét!

    Ébreszd fel önmagadban azt az ősi, kreatív női erőt, amely teremteni képes. A Nőiségnapló ehhez ad támogatást a benne lévő feladatokkal, leírásokkal, meditációkkal, ásvány- és illóolaj-ajánlásokkal.
    A kézikönyv a női életkör négy szakaszát öleli fel, amely megegyezik az évszakok változásával. Az ehhez tartozó női archetípusok mindannyiunkban ott lapulnak; erejüket és bölcsességüket bármely életkorban segítségül hívhatjuk. Bárhol ütöd is fel a könyvet, az azonnal alkalmazható tanácsokkal és hasznos tippekkel támogat téged az önismereti utadon.
    Bár ez a napló rólad szól, mi is őszintén mesélünk bizonyos élményeinkről, mély és érzékeny pillanatainkról, amelyek megmutatják, hogy nem vagy egyedül a nehézségeiddel. A feladatokat a saját tapasztalataink és tudásunk alapján állítottuk neked össze.
    Ludányi Bettina és Sienna Cole sikerszerzők exkluzív Nőiségnaplója segít a jelenben maradni, befelé figyelni, felébreszteni az intuíciódat és megélni a nőiséged varázsát.


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Mindazok, akik olvassák e verseket,
    hozzájuk ne értelem nélkül közelítsenek.
    A bolondok s barbárok is értők lehetnek,
    de tudni csak az fog, kit szeretnek a szentek.

    Neked, ki a jövőt megismerni vágyod,
    egyet, csak egyet tanácsolhatok:
    ne akarj mindent tudni, mert az fájhat,
    a bölcsesség sokszor vérengző állat.

    De ha mégis ezt, ezt akarod,
    tárd ki a könyvet, s megkapod.
    Olvass, de ne csak a szemeddel –
    értő ésszel, kitárt szíveddel.

    Ha kristály vagy, tiszta szeplőtelen,
    megtudhatod talán, mi lesz a jövőben.

    Ahány ember, annyi történelem – ahány ember, annyi magyarázat létezik Nostradamus verseire. A Próféciákat teljes terjedelmükben, a valódi jelentéseket elhomályosító vagy elferdítő magyarázatok nélkül, a maguk valójában tesszük közzé.


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ez a mű egyedülálló kötet a meditáció szerteágazó témakörében. Célja elsődlegesen a stressz- és depresszióoldás, ugyanakkor nagyon hatékony stresszmegelőző módszer is. Alkalmazásával kiegyensúlyozott és dinamikus lesz, kevesebb surlódás éri a hétköznapokban, családjában és munkahelyén. Ettől válik ez a könnyen elsajátítható gyakorlatsor önfejlesztő meditációvá. Olvasmányos és érdekes stílusban használja fel a keleti kultúra hihetetlen tudásanyagát, mégsem miszticizál. Állításait a tudomány eredményeivel igazolja. Kötete több évtized munkájának, tapasztalatának összegzése, a Mingtang® Meditációs Iskola (MMI) gyakorlati alkalmazása. Következetesen felépített rendszere világosságot teremt a különböző meditációs technikák útvesztőjében. Ha Ön kezdő, most megtanulhat meditálni, ha pedig haladó, tisztábban átláthatja eddig megszerzett tudását. Felismerheti, melyek azok a területek a meditáción belül, amelyeket eddig félreértett, vagy nem jól használt, s ezeket a helyükre teheti. Legyen ön vezető vagy alkalmazott, menedzser, sportoló vagy politikus, pontosan tudja, milyen nagy jelentősége van a nyugodt elmének a rendezett hétköznapi és munkahelyi légkör megteremtésében. Ennek több neves szakember és gondolkodó is komoly jelentőséget tulajdonít: “A rendszeresen meditálók békésebbek, tevékenyebbek és kreatívabbnak érzik magukat, kielégítőbb kapcsolatuk az emberekkel, és jobban élvezik az életet.” Ronald J. Comer “Amit az elme ismer, az a tudás; amit a szív ismer, az a szeretet; a meditáció pedig maga a létezés.” Osho “A meditáció segít leküzdeni a krónikus szorongást, erősíteni az önbecsülést, elkerülni a súlyos depresszió visszatérését.” Atkinson és Hilgard A kötet exkluzivitása, hogy 29 meditáció leírását is tartalmazza, melyek közül kettő meghallgatható a mellékelt lemezen. További Mingtang® Meditációk hamarosan letölthetők a www.edesviz.hu és a www.chikung.hu weblapokról, mp3 formátumban.


  • Akció!
    65,00 lei 58,50 lei
     új 2 munkanap 

    “Őseink fájdalmának felismerése, a család elutasított tagjainak elismerése, elfogadása, láthatóvá tétele szabadságunk kulcsa.”

    A családállítás alapköve: nem velem kezdődött. Sokan belegabalyodunk elődeink boldogtalanságába, és öntudatlanul átvesszük fájdalmukat, a szorongás, a depresszió, a kudarc, sőt a betegség és a függőség destruktív családi mintáit, miközben megpróbáljuk újrajátszani a múltat és megjavítani a családunkat.

    Mégis, miként bogozhatjuk ki mélyen belénk ivódott családi történeteink összekuszálódott szálait? Hogyan szakadhatunk el a múlttól, a generációkon átívelő traumáktól, és élhetjük igazán a saját életünket?

    Marine Sélénée Összekapcsolt sorsok, különböző végzetek című könyve térképként segít eligazodni származási történeteink kusza hálójában. Könyvében a családállítás alapelveit tárja elénk, rendelkezésre bocsátva azon eszközöket, megerősítéseket és gyakorlatokat, amelyek segítségével aktív részesei lehetünk a családállítás csodájának, és megtapasztalhatjuk áldásait.

    Útmutatásával megtanulhatjuk, hogyan
    ismerjük fel a családi mintázatokat és hogyan oldhatjuk fel azokat
    gyógyítsuk meg belső gyermekünket és viseljük gondját felnőtt énünknek
    oldjuk fel a korlátozó hiedelmeket és viselkedési mechanizmusokat
    oldjuk fel a traumakötéseket, amelyek a múlthoz láncolnak
    hangoljuk össze a múltat és a jelent a teljes és integrált én érdekében
    leljünk békékre a családi rendszerünkben
    alakítsunk ki olyan, jövőbe mutató narratívákat, amelyek segítségével hitelesen élhetünk

    “Mindenki megérdemli, hogy boldog legyen; mindenki megérdemli, hogy begyógyuljanak a sebei. Mindenki megérdemli, hogy optimista és reménykedő legyen a jövőjét illetően. Higgyetek magatokban. Higgy abban, hogy mindig benned van a számodra elérhető megoldás. Semmi sem lehetetlen, amíg hiszel magadban.”

    Marine Sélénée New York/Miami székhelyű családállítással foglalkozó terapeuta, szerző és előadó. Személyes és online foglalkozásokat és workshopokat tart. Panelbeszélgetéseken is felszólal és konferenciákon motivációs beszédeket tart. A családállításokkal kapcsolatos egyedülálló megközelítése segít az embereknek kigyógyulni a családi sebekből és megtalálni a családi rendszerben gyökerező egyéni blokkokat. Ügyfelei képesek eljutni fájdalmuk gyökeréig, így ezáltal nemcsak saját magukat, hanem az előttük és utánuk következő generációkat is meggyógyíthatják. Legnagyobb szenvedélye az, hogy megossza a családállítás átalakító erejét mindenkivel.
    Ha többet szeretnél megtudni Marine-ról és a családállításokról, látogass el a következő weboldalra: marineselenee.com

    “A családállítás emlékeztet: nem vagy egyenlő a konfliktusoddal. Megérteni a múltad, birtokolni a jelened, megteremteni a jövőd – ez a családállítás lényege


  • Akció!
    35,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ha az ember makacsul a legjobbat követeli az élettől, akkor az előbb-utóbb úgyis megadja magát, és a legjobbat hozza. Az Univerzumtól rendelni ugyanis végső soron nem egyebet jelent, mint elismerni, hogy a gondolatainkkal valóságot teremtünk. De mi van akkor, ha a szállítás várat magára? Nem újra rendelni, hanem reklamálni kell javasolja a szerző. Hogy hol? Természetesen az Univerzumnál! És hogy mi módon? Ebben nyújt segítséget vágyaink beteljesüléséhez Bärbel Mohr legújabb könyve.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Amikor két ember házasságot köt, egymás rokonaival is kapcsolatba lépnek, beépülve az anyós, após, sógorok és sógornők alkotta nagyobb rendszerbe. Hirtelen családi hagyományok, kapcsolati minták egész sora hatja át az újdonsült pár életét. S mivel minden família a maga nemében egyedi, a különbségek megannyi konfliktus forrásává válhatnak. Az amerikai bestseller író legújabb könyvében a hatalmi viszonyok, az illendőnek ítélt viselkedés, az elvárások, valamint az értékek és a szokások körül kirobbanó rokonsági konfliktusok megoldására kínál gyakorlati megoldásokat.


  • Akció!
    75,00 lei 60,00 lei
     új 2 munkanap 

    Indiában tizennyolc, történeteket, legen- dákat és himnuszokat tartalmazó, kiemelt fontosságú szent könyv, azaz Mahá-Purána létezik. Témájuk a világegyetem teremtése, Isten megtestesülései, valamint ősi bölcsek, jógik, felemelkedett mesterek és szent kirá- lyok szellemi tanításai.
    A Siva Purána valódi nagysága abban rejlik, hogy nem csupán kifejti a Sivához kapcsolódó szakrális rítusok filozófiai hátterét, hanem ténylegesen beavat a megvilágosodásra (Szamádhi) és az Abszolút (Brahman) elérésére vonatkozó tudásba. Siva az örökké létező elv, a Legfelsőbb Istenség (Mahésvara), a Kozmikus Lélek, minden létezés alapja, valamint az anyagi világban feltételekhez kötött lelkek Ura (Pasupati). A nem-tudás (Avidjá-Májá) illuzórikus hálójába ragadt törekvő kutatni kezd a tudás után, s eleinte úgy véli, Urának a sajátjától eltérő személyes formája van, aki a szenvedések és megpróbáltatások idején válaszol az imáira és támogató kegyelemben részesíti. Siva követője ezután tovább fejlődve spirituális megvilágosodásra törekszik, ezért nekilát önmagát megtisztítani különféle fizikai és lelki gyakorlatok (Szádhana) végzésével. Ezek közé tartozik a háromféle imádat is, azaz a hallás (Sravana), a dicsőítés (Kírtana) és az Úr tulajdonságain való elmélkedés (Manana), mely folyamat a tiszta szerelemhez hasonló elmélyülést, odaadást (Bhakti) igényel. A törekvőnek fokozatosan haladva meg kell tisztítania a tudati központokat (Csakrák), mielőtt eléri a tapasztalás felsőbb síkját, amelyben felfedezi önmaga és az Istenség tökéletes harmóniáját. Mindaddig tudatos az Úrtól való különállásáról, amíg el nem éri a tapasztalás legvégső síkját, ahol minden elkülönülés megszűnik, ő maga pedig egyesül a Végső Valósággal (Parama-Siva).

    Miként a lángoló tűz egyaránt elégeti a száraz és a nedves gallyakat, úgy a meditáció tüze is egy szempillantás alatt égeti el mind az áldásos, mind a szenvedésteli Karmákat – a tetteket és visszahatásait. Épp ahogy egy kevés fény is eltávolítja a sötétséget, úgy a jóga legcsekélyebb gyakorlása is megsemmisíti az ember hibáit. Aki akár csak egy pillanatig is hittel meditál az Úr Siván, határtalan eredményekre tesz szert. Siva-purána 7.2.39.25-27.


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    „És László Ervin, a nagy magyar fizikus, ráütött az asztalra és felkiáltott: ugye fáj ez a keménység? Majd olyan felvételeket mutatott, amelyen ez a szilárd anyag, egy folyton változó, vonagló energiahalmaz. Amely sohasem vész el, nem semmisül meg, pusztán újra és újra manifesztálódik. És a gondolat rezgése, az intelligencia, az talán elvész? Az ősi népek nem féltek a haláltól, mivel tudtak az élet örök körforgásáról. Azt is tudták, hogy semmi sem véletlen… Legfőbb feladatunk, hogy ezeket az eszméket, ne engedjük szörnyűséges paródiává és vérengzéssé silányulni, hanem fel kell emelnünk az isteni eredet magasságába. Gyöngyösi Anna könyve ezt a szépséges drámát bontja ki…” (Szepes Mária)


  • Akció!
    45,00 lei 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Sorskérdések könyve a minden idők leghíresebb jövendőmondó kézikönyve, a Változások könyve (Ji king) nyomdokain halad ismeretlen szerzője arra törekedett, hogy az elődnél praktikusabb, egyértelműbb jóskönyvet alkosson. A valamikor a 35. században született mű önmagában is olyan jóslási rendszert alkot, amely számos más jövendőmondó módszerrel szemben nem igényel speciális tudást, és eksztatikus erők bevonására sincs szükség.
    A Változások könyvéhez hasonlóan a Sorsjátszmák könyvének alapja is a három vonásból álló jósjelek, az úgynevezett trigramok meghatározása, a hozzájuk kapcsolódó képzettársítások és jóslatok megfogalmazása. A jóslatok pedig olyan, mindenki számára fontos témákban igazítanak el, mint a családi kapcsolatok kérdése, a természeti jelenségek magyarázata vagy az ember életében felbukkanó nehézségek a gonosz felbukkanása, a betegség, a szomorúság, az akadályokkal és a szerencsétlenséggel való találkozás kezelése.
    A Sorsjátszmák könyvének jóslási rendszere hosszú évszázadokon keresztül népszerű volt Kína-szerte, sőt, Japánban is elterjedtté vált. Tokaji Zsolt szakértő tolmácsolásában e páratlan szöveg most először olvasható magyar nyelven.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • Akció!
    45,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A világszerte nehezedő gazdasági helyzet sokak számára közvetlen létfenntartási gondokat jelent, mások az emberiség jövőjéért aggódnak. David Suzuki 1997-ben megjelent könyve a harmadik évezred felé haladó embernek a jelennel és a jövővel kapcsolatos kétségeit foglalja össze. Arra vállalkozik, hogy megvizsgálva múltunkat – azt, hogy miként is fejlődött az élet a Földön –, lehetséges kiutat találjon abból a kiegyensúlyozatlan helyzetből, melyet az emberi civilizáció akár saját történetéhez képest is röpke idő alatt hozott létre.


  • 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Kivel lesznek a legédesebbek a pásztoróráink, és kit tartsunk távol hálószobánktól? Csapodár-e avagy hűséges lesz a partnerünk, gyengéden ölel vagy gyors lerohanással kerít hatalmába? És hogyan viseli el, ha netán mi lépnénk félre? Milyen a szexuális stílusa? Hamar ráun-e bájainkra, vagy maradandóbb értékeinkért (is) szeret? Az ókori egyiptomi bölcs, Hermész Triszmegisztosz óta tudjuk, hogy “amint fenn, úgy lenn”; azaz az égben és a földön egyformán történnek a dolgok. Azt hinni, hogy a csillagok közömbösen néznek le ránk, ugyanakkora tévedés lenne, mint azt állítani, hogy jéghidegek. Kerüljünk csak közelebb hozzájuk, és meglátjuk…


  • Akció!
    68,00 lei 61,20 lei
     új 2 munkanap 

    KÉSZEN ÁLLSZ ARRA, HOGY MEGJELENJEN AZ ÉLETEDBEN MINDAZ, AMIRE IGAZÁN VÁGYSZ?

    Gabrielle Bernstein – Az univerzum mindenben támogat című New York Times bestseller szerzője – ebben az új könyvében összefoglalja és megtanítja neked a legfontosabb manifesztációs módszereket, melyek elvezethetnek egy olyan élethez, amiről álmodni sem mertél.
    A Szupervonzás egy utazásra hív, amely emlékeztet majd arra, hogy hol is rejlik a valódi erőd. Megtanulod, hogyan teremtheted meg az univerzummal együtt álmaid életét. Elfogadod majd, hogy az élet áramlik, a vonzás vidám dolog, és hogy igazából nem is kell annyira keményen dolgoznod ahhoz, hogy megkapd, amit szeretnél. A legfontosabb, hogy jól érezd magad! Ha jól érzed magad, az öröm jelenléte sugárzik rólad, és ez mindenkire jó hatással lesz.
    A Szupervonzásból megtanulhatod:
    – hogyan vonzz be többet kevesebb munkával
    – hogyan lehetsz nyugodt, és hogyan bízhatsz abban, hogy amire vágysz, máris úton van feléd
    – hogyan szerezheted meg azt a tudást, hogy a spirituális útmutatás minden pillanatban elérhető számodra
    – hogyan érezz áhítatot mindennap, amint a csodák a szemed előtt bontakoznak ki

    Amikor elfogadod, hogy a szupervonzás hatalmával rendelkezel, minden megváltozik. Megbízol majd abban, hogy biztonsággal elengedheted a múltat, és nem fogsz félni a jövőtől sem. Belépsz a bőség, az energia, az öröm és a jóllét végtelen forrásába. Ez a jóllét válik majd számodra általánossá, és felnősz ahhoz, hogy ezt elidegeníthetetlen jogodként üdvözöld. A legfontosabb, hogy ösztönösen tudni fogod, miként légy jelen az életedben úgy, hogy még több fényt hozz a téged körülvevő világba.


  • 15,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 15,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Gyakorlati ​útmutató a jobb oldali, kreatívabb agyfélteke hatékonyabb használatához.

    „Fejlődésünk – miközben azzá a személyiséggé válunk, akivé válnunk kell – magában hordja azt is, hogy az életben sok fájdalmas tapasztalatot kell szereznünk. Kénytelenek vagyunk olyan periódusokat is átvészelni, amelyekben nem érezzük élőnek magunkat. Olyan életszakaszokat, amelyekben megbénulunk a félelemtől és gondjaink óriásiak, amikor elhatalmasodik rajtunk a kilátástalanság és a bizonytalanság érzése. Ehhez járulnak még hozzá a külvilág stresszfaktorai és konfliktusai is, amelyek szinte ránk zúdulnak. Előfordulnak olyan időszakok életünkben, amikor hozzáállásunk nagyon negatívvá válik. Testünk és lelkünk sajnos engedelmesen reagál az ilyen negatív magatartásra. Következményei betegségek lehetnek. Meg kell tanulnunk újra kimászni az ilyen sötét vermekből, lehetőleg minél gyorsabban. Létezik erre egy egyszerű módszer: ragadjuk üstökön magunkat, és saját erőből másszunk ki a kátyúból!”

    Ehhez az üstökönragadáshoz és kimászáshoz – életünk teljesebbé tételéhez – nyújt segítséget a német pszichológusnő és agykontrolloktató, egyszerre gyakorlatias és gondolatgazdag remekművével.


  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A miszticizmus és az okkultizmus manapság mintha új erőre kapott volna. Reális, materialista világunkban egyre gyakrabban emlékeztetnek sajtóban, rádióban, tv-ben arra, hogy léteznek kártyavetők, álomfejtők, tenyérjósok, asztrológusok. Az e témákról megjelenő könyvek szinte pillanatok alatt elkelnek, már-már hiánycikknek számítanak. Különféle magazinok rendszeresen közölnek horoszkópokat, újabban számítógéppel is készítenek jóslatokat.
    Az embert hajtja a kíváncsisága, ezért megveszi az erről szóló könyveket, újságokat, hallgatja a riportokat. Horoszkópot olvas, készít vagy készíttet, fejti álmait, kávézaccból vagy kártyából jósoltat, természetfeletti erőktől vár csodát, s ha valaki ért a tenyérből olvasáshoz, hát vizslatva böngészi tenyerének rajzolatát.
    Noha a titokzatos jövő lehetőségét legtöbbünk nem veszi komolyan, de mégis izgató elszakadni a valótól, megkísérelni a jövőbe látást.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Élmények, mese, vallástörténet, történelem, politika – színes csokorban, ugyanakkor elmélyült, tudósi megalapozottsággal.
    Ezt kínálja olvasóinak Nagy Károly újságíró, aki fiatal kora óta a keleti kultúrák szerelmese, kutatója. A Szovjetunióban és a budapesti ELTE-n folytatott történelmi tanulmányokat, 1960 óta az MTI munkatársa. Bulgáriáról, ahol tudósítóként dolgozott, több könyve jelent meg, mongóliai tapasztalatairól írott művét pedig a Gondolat Kiadó jelentette meg Világjárók sorozatában.
    Neki sikerült, ami csodált elődjének, Kőrösi Csoma Sándornak nem: eljutott nemcsak Tibetbe, de annak szívébe, Lhászába is, és harminc év óta az első szocialista szerző, aki könyvformában adhat számot ottani tapasztalatairól.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Sant Darshan Singh – hívei szerint – a legnagyobb szellemi Mesterek közül való, s avatott művelője az isteni misztikus költészetnek. E kötet nagyrészt tanítványaival folytatott beszélgetéseit tartalmazza, egyszerű, érthető és élvezetes formában, szemléletes példákkal fűszerezve. Foglalkozik a természetben fellelhető misztikus szimbólumokkal, a lélek és a Lélek Fölötti fogalmával, a Teremtő iránti szeretet fontosságával a mindennapi életben, például a házasságban és a gyermeknevelésben, és sajátos nézőpontból világít rá a kábítószerek hatására vagy a művészetekre. Megismertet a spirituális törvényekkel (karma, fizikai halál, lélekvándorlás), a jellemformálással (türelem és kitartás, szerénység), a misztikus szeretettel (a Mester isteni pillantásával és az elválás fájdalmával), a szeretetteljes gondolatok és az elmélyülés jelentőségével. Sant Darshan Singh értékes útmutatásainak széles skálája, sokszínűsége megindítja, s fölemeli minden őszinte, igazság után kutató ember szívét.


  • Akció!
    55,00 lei 49,50 lei
     új 2 munkanap 

    Gabrielle Bernstein A csodák tanításának elkötelezett híve.
    Hisz abban, hogy gondolkodásunk és tetteink egyszerű, következetes megváltoztatása csodálatossá varázsolja egész életünket.
    Inspiráló “útikönyve” segít elengedni félelmeinket, és olyan hozzáállást kialakítani, amelynek köszönhetően a hála, a megbocsátás és a szeretet akadálytalanul áramlik keresztül rajtunk. Mindez végül lélegzetelállítóan bőséges, elfogadó és boldog élethez vezet.
    A könyv egy hathetes programot ad a kezedbe, melyben minden héten más-más területre összpontosít: a félelmek felismerésére, önmagad szeretetére, testedre és étkezési szokásaidra, emberi kapcsolataidra, pénzügyi helyzetedre és a mások szolgálatában végzett tevékenységeidre.
    Minden gyakorlat apró változásokat hoz létre benned. Ezek a változások a csodák. Minél több csodával találkozol, annál csodálatosabb lesz az életed. Az apró, finom változtatások végül egész életed átalakulását eredményezik.
    Készen állsz a csodákra? Engedd hát be az életedbe!


  • Akció!
    29,00 lei 26,10 lei
     új 2 munkanap 

    Aki beteg – orvoshoz fordul. Gyógyulni akar, az orvos pedig gyógyítani. A közös munkálkodás, a betegség “legyőzésének” harci mámorában azonban többnyire egyikük sem teszi föl a kérdést: mit jelent a betegség? Miről árulkodik a tünet? Ez a könyv éppen ezekre a kérdésekre keresi és adja meg a maga sajátosan új válaszait.
    Minden betegség valamilyen lelki konfliktus testi megjelenési formája – állítják a szerzők. Gyötörjön bennünket akár fogfájás vagy bélhurut, asztma vagy reuma, viszketegség vagy magas vérnyomás – mindezek hátterében lelki problémák állnak. Sőt, még az országúti balesetek sem történnek “véletlenül”! A cél tehát nem csupán a betegség “meggyógyítása”, nemcsak a fizikai-fiziológiai működésünkben bekövetkezett “hiba” kijavítása, hanem a betegség szimbolikájának feltárása és a páciens alapvető problémájának megoldása.
    Az út a teljességhez azokhoz szól, akik valóban szembe akarnak és mernek nézni önmagukkal – betegségükkel és azzal, amiről ez a betegség árulkodik. A betegségek tünetei ugyanis kivétel nélkül mélyebb értelmet hordoznak, a lelkünk üzeneteként arra ösztönöznek, hogy a teljességhez vezető útra lépve rátaláljunk önmagunkra.
    A klasszikus szerzőpáros, Thorwald Dethlefsen és Ruediger Dahlke könyve első megjelenése óta sem veszített igazságából és népszerűségéből. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a könyv több mint egymillió példányban kelt el világszerte.


  • 18,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • Akció!
    60,00 lei 54,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    45,00 lei 40,50 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    65,00 lei 58,50 lei
     új 2 munkanap 

    A VARÁZSLAT MÁR A TIED! HASZNÁLD!
    “Benned is rejlik egy varázspálca, és az nem más, mint egy égi iránytű, amely arra teremtetett, hogy az öröm felé vezessen.”

    Radleigh Valentine ötvözve a humort a spiritualitással, a tiszta szeretet és a feltétel nélküli támogatás angyali üzeneteivel inspirálja közönségét szerte a világon. Ebben a mágikus útmutatóban gyakorlatias, derűs tanácsokat és egyszerűen végrehajtható gyakorlatokat kínál, amelyek segítségével munkára foghatod a spirituális energiáidat, leküzdheted a korlátaidat, és rálelhetsz önmagad legboldogabb és leghitelesebb énjére.

    Ez a könyv rendelkezésedre bocsátja azokat a mindennapi mágikus képességeket és ismereteket, amelyekre számos területen szükséged lehet:
    Hogy megteremthesd amire valójában vágysz
    Hogy az örömmel és hálával teli életed válaszd
    Hogy felismerd az Univerzum jeleit, amelyekkel nap mint nap megajándékoz
    Hogy beszélhess az angyalaiddal, és elfogadhasd az Égiek támogatását
    Hogy megismerhesd azokat a stratégiákat, amelyeket követve növelni tudod a “mindennapi mágikus erődet” és az “életmágiádat”

    Fedezd fel a benned rejlő mágikus erőt, figyelj az angyalok válaszára, és teremtsd meg azt a varázslattal teli életet, amelyre születtél!

    “Tisztában vagyok a világ – és egyben a személyem – előtt álló kihívásokkal, de őszintén hiszek egy olyan univerzumban, amely mindnyájunkat szeret és imád, és amely azt akarja, hogy rátaláljunk a korlátlan öröm forrására.”

    (A sikerszerző Radleigh Valentine How to Be Your Own Genie című első könyvének átdolgozott kiadása.)


  • 60,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Vedanta-sutra megállapítja, hogy a Legfelsőbb Abszolút; Visnu független, mindentudó, az egész teremtés ura s az emberi lét legfőbb célja. Ő a teremtő, a tiszta tudat. A sutrák öt örökkévaló elvet (tattvát) taglalnak: Isten (Isvara), egyéni lélek (jíva), anyag (prakrti), idő (kala) s végül cselekedet (karma). Isvara határtalan tudattal rendelkezik, a jíva viszont csupán részlegesen tudatos. Ám mindkettő örökkévaló, a tudatosság, öröklét és boldogság birtokosa. A tudatot lehetetlen elválasztani az önvalótól, mint ahogyan a fény is elválaszthatatlan a tűztől. Nem ellentmondásos tehát, ha azt állítjuk Istenről, hogy ő a tiszta tudat, s ugyanakkor önmagáról is tudatos.
    A Vedanta-sutrát négykötetű-nek (caturlaksaní) is nevezik, mert négy könyvből áll. Az első könyv bebizonyítja, hogy az összes védikus írás egyöntetűen Brahmanra vonatkozik, s e művek harmóniáját (samanvaya) a közös témában, Brahmanban jelöli meg. A második könyv kimutatja, hogy nincs ellentmondás a Vedanta és a többi szentírás között. A harmadik könyv Brahman elérésének módját ismerteti, a negyedik pedig ennek eredményét.
    A vedanta tanulmányozására és megértésére az az ember méltó, aki szilárd hittel és nyugodt elmével rendelkezik, csöndes (sama), önfegyelmezett (dama), szüntelenül helyes gondolatokkal foglalkozik, társul az Igazság ismerőivel, s aki világi és vallási kötelességeit egyaránt teljesen önzetlenül végzi, így szíve makulátlanul tiszta. A Legfelsőbbhöz fűződő kapcsolat (sambandha) kérdését a Vedanta-sutra Brahman leírásával tisztázza. A mű témája (visaya) a makulátlanul tiszta Legfelsőbb Személy (Purusa), az értelem és boldogság megtestesítője, aki végtelen és felfoghatatlan hatalommal, valamint számtalan egyéb tulajdonsággal rendelkezik. A Vedanta-sutra segítségével megnyílik az ember előtt a lelki távlat (prayojana), a Legfelsőbb elérése, ami a meghódolást gátló tévképzetek leküzdésével válik lehetségessé.


  • Akció!
    49,00 lei 44,10 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    38,00 lei 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Dr. Jim B. Tucker különleges történetekről számol be könyvében: olyan kisgyermekekről, akik visszaemlékeznek előző életükre. Megtörtént eseteken keresztül boncolgatja az előző életek lehetőségét, a reinkarnáció kérdését a keresztény kultúrkörben. A Vissza az életbe elsősorban amerikai történeteket mutat be: hogyan beszéltek először a gyerekek korábbi életükről, milyen emlékképek maradtak meg bennük, hogyan reagáltak a szülők, és hogyan indultak az előző életek felkutatására a családok a szerző segítségével. A pszichiáter szerző gondosan felépített esetleírásai meggyőző erejű bizonyítékokkal szolgálnak arra vonatkozóan, hogy néhány gyermeknek valóban vannak emlékei az előző életéről. Többek között bemutat egy fiút, aki meglátva egy 1930-as évekből származó fényképet, rábök az egyik férfira, és kijelenti, hogy az ő volt korábban. Egy másik kisfiú kétévesen arról kezd mesélni, hogy a második világháborúban pilóta volt, akinek a gépét lelőtték a japánok. Hosszú kutatás után be is azonosították mindkettőjüket: egy hollywoodi színészt és egy fiatal amerikai katonát… A Vissza az életbe nem csupán izgalmas történetek tárháza, hanem gondolatindító is: a tényeknél maradva, korunk tudományos gondolkodásának figyelembevételével szembesít az élethez és a halálhoz való viszonyunkkal, a spiritualitásunkkal, a reinkarnáció kérdésével.


  • Akció!
    68,00 lei 61,20 lei
     új 2 munkanap 

    Emelkedj felül a félelmeken és aggodalmakon, fejleszd az intuíciódat és hangolódj rá a benned rejlő fényre és szeretetre!

    Képzeld el, hogy olyan erős a belső hited és bizalmad, hogy mindig száz százalékig összhangban vagy valódi önmagaddal, és minden döntésedet magabiztosan hozod meg. Nem aggódsz, nem kételkedsz magadban, nem ítélkezel, nem félsz, és nem vagy bizonytalan. Fantasztikus cél, de vajon lehetséges? Egy olyan ember, akit évekkel ezelőtt klinikai depresszióval és szorongással diagnosztizáltak, már csak tudja. Shannon Kaiser saját spirituális utazása során gyógyította meg magát hite és intuíciója felébresztésével. Azóta sok hozzá hasonló embernek is segített.

    “Ha merítesz legmélyebb tudásodból – mondja -, az egész világegyetem határtalan bölcsességével is összekapcsolódsz, amiben szabadság és rendíthetetlen béke uralkodik.”

    A visszatérés önmagadhoz egy intenzív folyamat, ami segít újra kapcsolatba lépned igazi természeteddel. Legújabb könyvében, Shannon elismert életvezetési tanácsadóként és látnokként osztja meg velünk 11 spirituális leckéjét, hogy rátaláljunk a megingathatatlan belső békére. A könyvben található hatékony stratégiák, életigazságok, mantrák és imák segítenek személyes átalakulásod során, felébresztik belső bölcsességedet, és finoman emlékeztetnek arra, hogy mindent elérhetsz, ha aktiválod a benned rejlő szeretetet, és nem a külvilágban uralkodó félelemre támaszkodsz.

    A 11 belső békéhez vezető spirituális lecke segít, hogy:

    Fellebbentsd az illúzió fátylát, meglásd mindenben a mélyen rejlő igazságot, és felfedezd ittléted valódi okát