105–139 / 139 találat
-
új 2 munkanap
A Miami-Dade megyei rendőrség megoldhatatlannak tűnő rejtély előtt áll. Már öt éve hiába keresik egy sorozatgyilkosság tettesét, amikor megint egy fiatal nő kegyetlenül megcsonkított holttestére bukkannak. Eközben egy autópályán különös baleset történik, amelyet sokáig egyedül csak Ashley Montague, a rendőr-akadémia tehetséges hallgatónője tart többnek balesetnél. Jake Dilessio nyomozó kezdetben sem a lányról, sem az elméletéről nem akar hallani, ám Ashleyt kiváló rajzkészsége miatt hivatalosan is bevonják a felderítésbe, így Jake kénytelen együttműködni vele. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és végül ugyanaz a szörnyű gyanú fogalmazódik meg bennük…
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap Egy párhuzamos világban az istenek nemcsak hogy kézzelfoghatóan együtt élnek az emberekkel, de be is vonják őket hatalmi harcaikba. A panteonok közti nagy háborúságból az egyiptomi istenségek kerültek ki győztesen, így ők oszthatták fel egymás közt a Földet. Azóta vasszigorral uralkodnak az emberek fölött.
David Westwynter, az Oziriszi Hegemónia brit ejtőernyős hadnagya egy balul sikerült katonai akció során bajtársaival együtt fogságba kerül. Kiszabadulása után a Semleges Egyiptom területére jut, ahol egy Fényhozóként emlegetett titokzatos, maszkos népvezér lázadást szervez az istenek elnyomó uralma ellen.
David csatlakozik a felkelőkhöz, de vajon lehet-e esélye hétköznapi embereknek a földöntúli lények ellen? És vajon mit tervez Ré, az istenek háttérből irányító, kiismerhetetlen királya?Az angol szerző pörgős, izgalmas akcióregényt írt, amely ugyanakkor példázat is a család összetartó erejéről és a gazdagság elveket eltorzító, korrumpáló hatalmáról. Ihletői Alan Furst második világháborús kémregényei, valamint Neil Gaiman Sandmanje és Amerikai istenekje voltak.
„James Lovegrove a 21. század J. G. Ballardja.”
– The Bookseller -
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Az amerikai haderők különleges ügynöke, John Puller épphogy tisztázta testvérét a hazaárulás vádja alól, amikor újabb kihívás elé kell néznie. Édesapját, a hadsereg egykor csodált és rettegett parancsnokát ugyanis azzal vádolják, hogy harminc évvel ezelőtt meggyilkolta a feleségét. Az ügynök úgy érzi, kötelessége megvédeni magatehetetlen apja becsületét.
Ehhez azonban gyermekkorának legfájdalmasabb emlékeivel kénytelen szembenézni. Választ keres a nyugtalanító kérdésre: volt bármi szerepe az apjának az anyja eltűnésében? Ám nem Puller az egyetlen, aki múltja nyomasztó árnyait kergeti. Paul Rogers tíz börtönben töltött év után kész arra, hogy megbüntesse a felelősöket sorsának alakulásáért. Mindkettejük útja a Fort Monroe katonai bázis Q épületéhez vezet, ahol a kormány egykor szigorúan titkos kísérleteket folytatott. Talán nem véletlen, hogy évekkel ezelőtt egy sorozatgyilkos is ezen a környéken szedte az áldozatait…
Ki a rejtélyes szupererővel rendelkező támadó, és milyen munka folyik most az intézményben? Puller lába alatt egyre forróbbá válik a talaj, mert valaki a végsőkig sem fél elmenni azért, hogy sose derüljön ki az igazság. -
új 2 munkanap
Otto Skorzeny bizonyos tekintetben a 20. század egyik legnagyobb alakja volt. Hatalmas termetű, erős testfelépítésű, arcát párbajban szerzett sebhelyek borították. Élete a leghajmeresztőbb kalandregényhez hasonlít, leszámítva, hogy itt minden, vagy majdnem minden igaz. (Charles Whiting beismeri, nem kell szentírásnak venni mindent, amit könyve alanya elmond.) Mindazonáltal, elég adat áll rendelkezésre, hogy Skorzenyt a 20. század egyik legmerészebb és legszínesebb egyéniségeként mutassuk be.
Többek között az ő nevéhez fűződik Mussolini kiszabadítása hegyi börtönéből, Horthy Miklós kormányzó fiának elrablása és a kísérlet Winston Churchill megzsarolására. Skorzeny aktív szerepet vállalt 1944 decemberében az utolsó nagy német offenzívá¬ban is. Eisenhower így nyilatkozott róla: „Európa legveszélyesebb embere”.
Charles Whiting háborús regények és dokumentumkönyvek szerzője, írásai már csaknem négymillió példányban keltek el eddig, s a legtöbb európai nyelven megjelentek. -
új 2 munkanap
Vajon mi történne világunkkal, ha egy természeti katasztrófa következtében az emberiség elveszítené legfőbb technikai szövetségesét a mindennapokban, az elektromos áramot? Ondřej Neff maró politikai szatírájú világvége-történetében pontosan ez a döbbenetes esemény következik be, és pillanatok alatt gyökeresen rendezi át társadalmunk alapvető hierarchiáját. A cseh szerző pedig mindezt sajátos, közép-kelet-európai szemüvegén keresztül mutatja be. E monumentális, hol groteszk, hol drámai freskó jeleneteiben egy új középkor nem feltétlenül kézzelfogható sötétsége tárul elénk.
Az Európa-díjas szerző e regényét megjelenése évében a legjobb cseh SF-nek szavazták meg, és most végre egy átdolgozott, modernizált változata a magyar olvasókhoz is eljuthat.
Robert Merle Malevilja találkozik Ladislav Fuks műveinek (A hullaégető, Mooshaberné egerei) akasztófahumorával! -
új 2 munkanap
Hitler Harmadik Birodalmában egy Gestapo-ügynök jutott minden kétezer lakosra, Sztálin Szovjetuniójában egy KGB-ügynök minden ötezer-nyolcszázharminc lakosra. Az NDK-ban egy Stasi-tiszt vagy -besúgó jutott minden hatvanhárom lakosra. Az alkalmi besúgókat is beleszámítva ez az arány annyira magas, hogy egy besúgó jut minden hat és feledik állampolgárra. Az 1966-ban született ausztrál írónő már az 1980-as években járt Kelet-Németországban, a kilencvenes években a Berlini Szabadegyetemen tanult, majd egy német tévéállomásnál dolgozott, amelynek az volt a feladata, hogy tájékoztassa a világot arról, mit tesz Németország az egyesülés után az Ossikért. Fundert leginkább a német titkosrendőrség a Stasi és a németség viszonya érdekelte: apróhirdetéseket adott fel, hogy megtalálja a hajdani besúgókat és áldozataikat. Így született meg 2003-ra irodalmi riportázsa, a Stasiország. Ebben Funder az egykori NDK egyszerű polgárainak hétköznapjait, soha ki nem beszélt traumáit, sorstragédiáit mutatja be a titkosrendőrség éber, mindent látó tekintete előtt zajló életüket. Személyes hangon, a kíváncsi idegen éleslátásával tárja elénk azt a hol rettenetes, hol a hihetetlenségig bizarr, hol pedig szimplán röhejes világot, amely a rendszerváltás után még húsz évvel is ott él az emberek reflexeiben. A Stasiország több rangos irodalmi díjat nyert, köztük a legjobb történelmi nonfictionnek járó Samuel Johnson Prize-ot. Áradó mesélőkedve, pszichológiai éleslátása és fanyar humora megelőlegezi mindazt, ami az írónő 2011-es, első regényét amely az Európánál Amivé lettünk címen jelent meg oly nagyszerűvé teszi.
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A felfedezések története pezsdítő kalandozás a földrajzi felfedezések történetében a selyemút megnyitásától kezdve a XVI. századi Európából Észak-Amerika meghódítására induló karavellákig.
Elgondolkodtató betekintés a történelem legzseniálisabb kalandjaiba, az úttörő felfedezők életébe, akiknek dermesztő fagyokat, hatalmas tengereket, égig érő hegyeket, kietlen sivatagokat kellett leküzdeniük. A felfedezések története, amely tele van az ismeretlen területek meghódításáért a legnagyobb veszélyeket is vállaló, vakmerő felfedezők történeteivel éppúgy, mint tragikus sorsú utazókéval, akik minden erőfeszítésük ellenére kudarcot vallottak – rendkívül érdekfeszítő, letehetetlen olvasmány.
Sokat megtudhatunk a különböző kontinensek felfedezéséről és a meghatározó utazásokról. Az olykor hihetetlennek tűnő történeteket elbűvölő festmények és fényképek segítenek megeleveníteni.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A szentek a kereszténység első évszázadaitól fogva a vigasz és az útmutatás forrását jelentik a keresztény emberek számára. Legyen bár szó világi vagy lelki jellegű gondokról, tanácsaikkal, védelmező jelenlétükkel és közbenjárásukkal segítenek bennünket személyes nehézségeink leküzdésében.
Az olvasó egy olyan, több száz idézetből álló kötetet tart a kezében, amely kivételes életű nőktől és férfiaktól származó, az ő elmélyült hitükről tanúskodó, örökérvényű gondolatokat gyűjt össze, a katolikus egyház első szentjeitől kezdve egészen az elmúlt évtizedekben szentté avatottakig. Az idézetek a szenteket leginkább foglalkoztató, ugyanakkor mind a mai napig számunkra is különleges jelentőséggel bíró kérdések köré csoportosítva, tematikusan kerülnek az olvasó elé. -
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
“Deborah McKinlay sebészi pontossággal tárja fel a szerelem nevű törékeny dolog természetét. Megnevettet minket, miközben szemlesütve ismerünk magunkra.” Dr. Marion Tysoe Deborah McKinlay minden hónapban 72000 embernek ad szexuális tanácsokat. Ezt a karikatív munkát az Esquire magazin hasábjain végzi. Emellett sikerkönyveket ír, mint amilyen ez is.
-
új 2 munkanap
Szerep nélkül – A legédesebb gyümölcs
Ariel régi álma válik valóra, amikor eljátszhatja Ralf DeWitt egykori kegyetlen feleségének szerepét a férfi önéletrajzi ihletésű filmjében. Nemcsak azért örül a felkérésnek, mert ez hatalmas szakmai előrelépést jelent, hanem azért is, mert együtt dolgozhat magával Ralffal. Miután megismeri a tartózkodó forgatókönyvírót, elhatározza, hogy elcsábítja őt, ám a férfi napról napra zárkózottabban viselkedik vele. Ariel mindent megtesz, hogy Ralf annak lássa, aki valójában, és ne a megformált szereppel azonosítsa… A legédesebb gyümölcs Eden Carlbough élete egyik napról a másikra összeomlik, amikor meghal az édesapja. Szinte mindent és mindenkit elveszít: a vagyonát, a vőlegényét, bizalmát a férfiakban. Egyetlen reménye a talpon maradásra az a nyári tábor, amelyet barátnőjével alapít kislányok számára. Bizonyítania kell önmagának, hogy egyedül is megállja a helyét, és senkire nem szorul rá. A legkevésbé pedig a táborral szomszédos almaültetvény faragatlan, fölényes tulajdonosára, Chase Elliotra. A férfi első csókja után mégis arra kell gondolnia, hogy talán igaz a mondás, és valóban a tiltott gyümölcs a legédesebb… -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Van úgy, hogy az ember nem találja meg az útját ifjú korában, csak később. Így volt ez Gelb Tatjánával is, akit a szülei fogorvosnak, az élet viszont művésznek szánt. Tánya tervezett már ruhát, készített ünnepi dekorációt, vezette magazinok és blogok kulináris rovatát, szerepelt hazai és külföldi televízióműsorokban (a hazai közönség a Konyhafőnök 2. évadában ismerhette meg és követhette a döntőig). Fest, zongorázik, verset ír – és most már könyvet is.
A legnagyobb szerelem azonban számára a főzés. Nem tanulta, nem dolgozott konyhainasként, csak odaállt a pult elé, és főzött. Ösztönösen. A konyhájában nem találni leveskockát vagy mesterséges ízfokozót, viszont fellelhető benne minden természetes alkotóelem. Ételei csupa egészséges alapanyagokból készülnek, és igazi konyhaművek. Mi több, festmények!
Könyvében Tánya megmutatja, hogy a konyhaművészet és a festészet milyen remek párost alkot. A nem mindennapi fogásokat olyan mesterien tálalja, hogy azok kész alkotásokká válnak: csendélet, tájkép, tetszetős vázlat, de gyerekrajz is megjelenik a tányéron. A könyvben szereplő 44 étel között találni ínycsiklandó előételeket, salátákat, leveseket, vegetáriánus és húsos főételeket, valamint mennyei desszerteket, amelyeket maga Tánya örökített meg gyönyörű képeken.
-
új 2 munkanap
Jamie Ball menyasszonya, Logan velőt rázó sikolyát hallja utoljára a telefonban. Aztán a készülék elnémul. A lány kocsijával épphogy csak befordult a lakóház alatt lévő parkolóba. Mégis mi történhetett? A rendőrség pár percen belül a helyszínre ér, ám Logannek hűlt helye. A mobilja pedig az autója mellett hever a földön.
Aznap délután, a város másik pontján, a gyalogutat felújító munkások egy emberi csontvázra bukkannak. Közel harminc éve temethették a föld alá.
Első látásra a két eset között semmiféle összefüggés nincs, ám ahogy Roy Grace főfelügyelő és csapata mind jobban felderíti a két ügyet, kiderül, hogy a föld mélye megannyi titkot és borzalmat rejt.Peter James (Emésztő tűz, Ádáz küzdelem) legújabb Roy Grace-regényében a főfelügyelő egy mindenre elszánt és gátlástalan pszichopata nyomába ered, és kíméletlen versenyt fut az idővel, hogy megmenthesse, akit még meg lehet.
-
új 2 munkanap
Az 1960-as években Szuhanov egy jobb élet reményében elrejti a világ szeme elől a kurzusból kilógó műveit, és inkább napszámban írja a nyugati művészetet és az avantgárd festőket pocskondiázó bírálatokat. Amikor 1985-ben beköszönt Gorbacsov glasznoszty-kora, képtelen elhinni, hogy fordul a kocka: elveszti mindazt, ami addig mindennél fontosabb volt számára. Fájdalmában csodálatos álomlétbe menekül, ahol szembesül múltjával, megtudja az igazat apja életéről és haláláról, Nyina választásáról szerelem és művészet között. Grushin különleges prózája a politikával átitatott 20. századi orosz művészet eleven portréját vázolja fel.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
“Hol kezdődik az élet, és meddig tart? Miért éppen ott vagyunk, ahol élünk? Miért éppen azokkal találkozunk, akik aztán meghatározzák az életünket? Mi tervezünk, vagy egy terv részei vagyunk?
Vannak kérdések, amelyekre nincsenek válaszok – talán nem is keressük őket. A hétköznapok monotonitásában élünk, beletörődve a sorsunkba, bizonygatva önmagunknak, hogy boldogok vagyunk. De a szavak mögött feltörnek a könnyek, és szabad estéink magányában a sorsunkat kísértő apró játszmákban leljük örömünket. Az idegen mesélőjével azonban megtörténik az, ami kevesekkel. Éppen hazafelé tart egy átlagos nap után, amikor hirtelen különleges társaságban találja magát.
Négyen várják, hogy megmutassanak neki valamit, és közben döntés elé állítják. Négyük közül az egyik előlép, és felfedi magát, de felfed egy utat is, amely életeket szel át, születéseket és a halálokat köt össze, miközben rámutat a lényegre – ami nem más, mint a szerelem.
Szerelem, halál, születés és sors. Körforgás. Spirál, amely egyre feljebb és feljebb visz a beteljesülés felé. Le nem tett életek, porrá zúzott emlékek sora, amelyek újabb és újabb kihívások elé állítanak minket.
Bauer Barbara négykötetes kisregénysorozata négy különleges találkozásról szól. A szerző ezúttal misztikus belső utazásra hívja olvasóit, akik eddig főként hétköznapi családok generációkon átívelő történeteit szokhatták meg tőle. -
új 2 munkanap
A legfontosabb történetek épp azzal kezdődnek, hogy megpróbáljuk örökre elfelejteni őket.
Az 1950-es évek közepén Alice Shipley újdonsült férjével az egzotikus Tangerbe költözik. Alice a múlt elől menekül, ám egy nap váratlanul beállít hozzá régi barátnője, Lucy. Kollégiumi szobatársakként egykor elválaszthatatlanok voltak, de már jó ideje nem beszéltek egymással. Lucy szeretné helyreállítani a régi jó viszonyt. Alice akár örülhetne is ennek, hiszen magányosnak érzi magát és képtelen hozzászokni a marokkói életformához, Lucy pedig – aki mindig is vakmerő és független volt – segít neki, hogy az végre ki merjen lépni a lakásból, és felfedezze a várost, ahol él.
Alice azonban hamarosan ugyanazt éli át Lucyvel kapcsolatban, amit diákkorukban: úgy érzi, Lucy minden mozdulatát ellenőrzi, és szinte megfojtja a szeretetével. Alice férje, John ráadásul váratlanul eltűnik, és Alice lassan mindenben kételkedni kezd: kapcsolatában a titokzatos barátnővel, döntésében, amelynek következtében Tangerbe költözött, s még a tulajdon ép eszében is…
“Meleg van, hamarosan itt a nyár. A nap már leszállni készül, az égbolt különös, mandarinszínt ölt, közeleg a vihar. Ilyenkor, ha lehunyom a szemem, és beszívom a forró, sűrű, szinte fenyegető levegőt, újra érzem Tanger illatát. Lágy illat ez, mint a sütőkemence melege, de nem füstös, inkább a pillecukoréra hasonlít, csak nem olyan édeskés, mint az. Sokféle fűszer keveredik benne, akadnak ismerősek, mint a fahéj, szegfűszeg vagy a kardamom, de bújik benne valami tökéletesen ismeretlen aroma is. Megnyugtató ez az illat, mint egy gyermekkori emlék, ami körülölel, bepólyál, és az eljövendő boldogság ígéretével kecsegtet. Mindez persze ámítás. Mert a megnyugtató illat fátyla alatt legyek donganak, csótányok surrannak, éhes macskák kísérik rút tekintetükkel minden mozdulatodat.”“Olyan ez a könyv, mintha Donna Tartt, Gillian Flynn és Patricia Highsmith közösen írtak volna forgatókönyvet Hitchcock számára. Lélegzetelállítóan izgalmas, és sűrű atmoszférája van.”
Joyce Carol Oates -
új 2 munkanap
Finomat, egészségeset, egyszerűen
A vitaminok felfedezése óta a Nyugat táplálkozás-tudományi elméletek és tápanyagtartalom-kalkulációk segítségével egy új táplálkozástant fejlesztett ki. Ennek kizárólagos helyességéről meg is tudták győzni az embereket, méghozzá a pusztán nyereségre törekvő élelmiszeripar segítségével. A bámulatra méltó eredmény pedig: Németországban az elmúlt öt évben táplálkozási tanácsadásra bejelentkező emberek több mint 90 százalékának gyenge az emésztése, és emiatt nincs energiájuk, és sokszor más panaszoktól is
szenvednek.
Még megdöbbentőbb, hogy a tanácsadások alkalmával általában olyan emberekkel találkozunk – például várandós anyukák, illetve gyakorló szülők –, akik különösen nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges táplálkozásra, és a táplálkozási piac legújabb ismereteit szem előtt tartva lelkiismeretesen követik a tanácsokat. Például az „Egyen télen minél több déligyümölcsöt megfázás ellen”; „Gyermekeinek adjon C-vitaminban dús narancslevet”; „A várandósság ideje alatt biztosítsa kalciumszükségletét minél több
tejtermék fogyasztásával”; „Vásároljon mélyhűtött zöldségeket a vitaminhiány elkerülése végett”; „Egyen nyers ételeket a rák elkerülése érdekében”.
Jóllehet egyik javaslat esetében sem bizonyítható, hogy valóban beteljesíti az ígéretét, mégis időről időre sikerül reklámok, számokkal való bűvészkedés és félelemkeltés által a táplálkozás terén tudatos emberek fejében elültetni ezeket a féligazságokat. A táplálék azonban több mikroszkopikusan vizsgálható összetevők halmazánál. Miközben felelősségteljes embereket arról próbálnak meggyőzni, hogy megvédik őket a betegségekkel szemben, valójában rombolják az egészségüket.
Különösen a gyermekek egészségét fenyegeti mindez, akik még a felnőtteknél is jobban szenvednek a megtévesztő táplálkozási irányzatoktól. A gyermekeknél ugyanis az egészség stabil alapjait még fel kell építeni, és minden gyermekkorban elkövetett hiba különösen nagy jelentőséggel bír a későbbi életszakaszokra nézve. Szembeötlően jelentkeznek a fatális következmények, nevezetesen: allergia, asztma vagy érzelmi instabilitás, illetve a hatalmas mennyiségben használt gyógyszerek, nyugtatók.
A táplálkozási tanácsadások alkalmával gyakran megállapítjuk, hogy az 5 Elemes táplálkozás kiváló módszert kínál – elméletben és gyakorlatban egyaránt – a nyugati táplálkozási piacon eluralkodott zavarodottság eloszlatására, és valódi alternatívát képes nyújtani gyermekeink energetikai alultápláltságának megszüntetésére. -
új 2 munkanap
A pénzpiacok sebesen mozgó világában a top producerek három lépéssel előre gondolkodnak, és villámgyorsan hozzák meg a döntéseiket. A saját labilis valóságukban élnek, ahol mindenki eltitkolja a szándékait, de a bátor húzások elnyerik a jutalmukat. A szélhámosságokat túlságosan egyszerű sikernek álcázni, a cselszövést pedig könnyű összekeverni az egészséges rámenősséggel. Minden csak játék és szórakozás… amíg valakinek baja nem esik. Grove O’Rourke top producer. A munka az élete. A munkatársai a barátai, mind közül a legjobb pedig Charlie Kelemen, egy igazi legenda. A kövér és sikeres Charlie-t mindenki ismeri és szereti. Legalábbis úgy tűnt, amíg több száz bulizó vendég szeme láttára látványosan meg nem gyilkolják. Amikor Charlie özvegye megkéri Grove-ot, hogy segítsen neki, a legenda kezd összedőlni, ráadásul az özvegyről is kiderül, hogy sötét titkot rejteget. Grove még magához sem tér barátja halála után, amikor sorozatos hazugságokra és hamisított dokumentumokra bukkan. Meg emberekre, akiknek drasztikusan megváltozott az élete abban a pillanatban, hogy aláírtak egy hazug egyezséget. Grove-nak arra kell rájönnie, hogy a pénz – az irdatlan mennyiségű pénz – elrejtheti egy kapcsolat legnyilvánvalóbb tökéletlenségeit is, és bárkit félrevezethet. Vagyis majdnem bárkit.
-
új 2 munkanap
A bezárás előtt álló autósmozi zárónapján a vetítőfal leomlik, és négy embert maga alá temet. A kiérkező szakértők a helyszín átkutatásakor pokolgépre utaló nyomokat találnak. Az egyik áldozat lánya Cal Weaver magánnyomozót kéri meg arra, hogy nézzen utána a közelmúltban az apja házában történt betörésnek. Cal egy rejtett alagsori szobát fedez fel, ahol nyilvánvalóan titkos tevékenységek zajlottak. A szétszórva megtalált üres DVD-tokokból pedig egyértelmű, hogy a tettesek egy különleges felvételt kereshettek.
Ahogy a hazugságok lelepleződnek, Cal megdöbbentő igazságokat tár fel Promise Falls tiszteletben álló lakóiról. Régen eltemetettnek hitt tettek következményei kísértenek, a múlt és a jelen bűnei összekapcsolódnak.Linwood Barclay trilógiájának második kötetében Barry Duckworth vezetésével
újabb nyomok alapján folytatódik a hajsza a gyilkos után, aki talán már
a következő áldozatára les az egykor békés kisvárosban. -
új 2 munkanap
Az Üdv néked, Arthur, nagy király mulatságos kalandokban gazdag történelmi kalandregény, telis-tele életteli szereplőkkel. Történelmi regény? Humoros olvasmány? Humanista tanítás a mának? Igen, mindezek egyben. A fanyar angol humorral írt paródia egyben bölcs tanmese az emberről és a hatalomról: a királyról, aki életét teszi fel arra, hogy az Erő Törvényének helyére az Igazság Törvényét helyezze, hogy aztán ez az abszolút Igazság legyen a végzete. Az Excalibur és a Gyalog-galopp hangultát idéző legújabbkori krónika hol historikusan, hol a lovagkor ékes nyelvén, hol a nagyvárosi szleng modorában szól az olvasókhoz.
-
új 2 munkanap
Pjotr Hrumov, miután meggyőződött arról, hogy a geometerek világától nem remélhet segítséget a Föld megmentéséhez, elköt egy űrhajót, és elmenekül. Eltökélt szándéka, hogy elrepül a Galaxis magjába, az Árnyékhoz, amely rendelkezhet a szükséges erővel.
Társaival egy teljesen élettelen, “kóbor” bolygón ér földet, ahol rábukkannak egy Kapura. Ezek kötik össze az Árnyék több százezer bolygóját. Aki átlép rajtuk, halhatatlan lesz, de közben az Árnyék “elsajátítja”, teljes tudatát magába olvasztja, önmaga részévé teszi.
Mivel a Kapu a legrejtettebb vágyaknak engedelmeskedik, az utazók elszakadnak egymástól, és ezzel megkezdődik a versenyfutás az idővel, mert ha nem jutnak vissza a Földre még jókor a megoldással, többé nem lesz hová hazatérniük. -
új 2 munkanap
“A 22. század második felében a Föld ügynökei, a Progresszorok járják a lakott világokat, manipulációikkal egyengetve a primitívebb társadalmak útját a béke, az összefogás és a galaktikus szövetség felé. Amikor azonban az emberiség szülőbolygóján kerül sor olyan eseményekre, amelyek csakis külső beavatkozásra utalhatnak, pánikhangulat uralkodik el. A Föld biztonságáért felelős szervezet, a Konbiz-2 legjobb nyomozóit állítja rá az ügyre. Makszim Kammerer és Tojvo Glumov hamarosan arra a következtetésre jut, hogy a Vándorok rejtélyes szupercivilizációjának keze lehet a dologban, de vajon mi a céljuk az egésszel? Talán vetélytársat látnak a lendületesen fejlődő emberiségben, vagy fajunk szükségszerű továbbfejlődésének katalizátorai ők? Hová vezetnek a nyomozás szálai, és túlélheti-e a földi civilizáció, ha nyilvánosságra kerülnek a Nagy Felismerés részletei? A Válaszd az életet! a Sztrugackij fivérek egyik legpolitikusabb, legfilozofikusabb regénye, mellyel egyben lezárul a Lakott szigettel kezdődött és a Bogár a hangyabolybannal folytatódó Kammerer-trilógia. “
-
új 2 munkanap
Pierre de Fermat francia műkedvelő matematikus 1637-ben ezt írta egy tudományos kötet margójára: „Egy köböt pedig lehetetlen szétbontani két köbre, egy negyedik hatványt két negyedik hatványra, és általában a négyzet kivételével egy hatványt ugyanolyan két hatványra. Erre találtam egy valóban csodálatos bizonyítást, de a lapszél túl keskeny ahhoz, hogy befogadja.” Mivel megoldását máshol sem jegyezte föl, útjára indított egy legendát, amely évszázadokon keresztül kísértette a matematikusokat. A „Nagy Fermat-sejtés” bizonyítása végül 1995-ben sikerült Andrew Wilesnak, de csupán olyan eszközökkel, amelyek a 17. századi tudósnak nem álltak rendelkezésére. Amikor egy lelkes fiatal Sri Lanka-i fiú, Randzsit Szubramanian rábukkan az eredeti megoldásra, világszerte zseninek kiáltják ki, hírnév és vagyon hull az ölébe, de boldogsága nem tart sokáig. A legkülönbözőbb hatóságok és titkos szervezetek akarják soraikba toborozni, hogy kihasználhassák rendkívüli matematikai tehetségét. És mindeközben egy hatalmas idegen flotta tart a Föld felé, hogy elpusztítsa a magenergia birtokába jutott, potenciálisan veszedelmes új fajt. Az emberiségnek saját maga és a galaxis többi értelmes lénye számára is be kell bizonyítania, hogy érdemes a fennmaradásra. Es ebben az újabb bizonyításban is kulcsfontosságú szerep jut Randzsitnak. Az SF két Nagymesterének közös meséje maga is bizonyíték arra, hogy jövőnk záloga a tudomány és a racionális gondolkodás. Mert az emberi elménél, ha jó célra használják, nincs csodálatosabb.
-
új 2 munkanap
Az önálló életre kelt Nettudat hiába szolgált megoldással az emberiség legnagyobb problémáira, a rák ellenszerétől kezdve a világbékéig, a Pentagon még mindig csak a megsemmisítendő veszélyforrást látja benne. Hekkereket toboroznak a megfékezésére, ám amikor a profi kódtörőknek egymás után nyoma vész, a katonaság szemében immár kétség sem férhet a mesterséges intelligencia rosszindulatához. Caitlin Decter, a vakságából kigyógyított 16 éves matematikai zseni kétségbeesetten próbálja megvédeni barátját. Ha nem jár sikerrel, az akár az emberi civilizáció végét jelentheti.
A háromszoros Aurora-díjas WWW-trilógia záró kötete az ötletek és az akció valóságos tüzijátékával szolgál. A történet valamennyi szála összefut végre a kanadai bestsellerszerző eddigi legsikeresebb sorozatának fináléjában.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Caitlin Decter egy forradalmian új implantátumnak köszönhetően látni kezdett, de szeme előtt nem csak a külvilág jelent meg, hanem az internet adatvilága is. És még valami, egy ébredező elme az adatfolyamok hátterében.
A Nemzetbiztonsági Hivatal is fölfigyel a lány különleges képességére, de legfőképpen az tölti el aggodalommal a kormányszerv ügynökeit, hogy az internet kicsúszhat az irányításuk alól. Ellenséget sejtenek a Caitlin által életre hívott mesterséges intelligenciában, és mindent megtesznek azért, hogy elpusztítsák. Az önmagával, a világgal és a szerelemmel is éppen csak ismerkedő lány azonban barátja védelmére kel, és ketten együtt könnyen lehet, hogy megállíthatatlanná válnak…
Így folytatódik Robert J. Sawyer WWW-trilógiája, amelynek egyedülálló módon mindhárom része elnyerte Kanada rangos Aurora-díját. Új arcát ismerjük meg belőle az internetnek, ami a képernyők túloldaláról talán már most is figyel bennünket. -
új 2 munkanap
A 15 éves Caitlin Decter születése óta vak, de ez nem nagyon zavarja: az iskolában matekzseniként tisztelik, társasági életét pedig online éli. Aztán egy nap e-mailt kap egy tokiói kutatótól, aki gyógymódot kínál neki, azt állítja, visszaadhatja a szeme világát. A lány és családja kapva kapnak a lehetőségen, de az implant a beültetést követően látszólag nem akar működni.
Caitlin és a kutató komputeres kapcsolatban maradnak, hogy a berendezés fogadhassa az újabb szoftverfrissítéseket, és az egyiket követően a lány valóban látni kezd, de nem a környezetét, hanem az internet virtuális valóságát, sőt annak kódolását.
Mindeközben kaliforniában egy laboratóriumi csimpánz megtanul jelnyelvvel kommunikálni, és webkamerás kapcsolatba lép egy miami állatkert orangutánjával; Kínában minden eddiginél halálosabb madárinfluenza-járvány tör ki, amit csak az ország teljes izolálásával tudnak megfékezni; és valami mocorogni kezd a neten is, mintha az egészet már nem csupán bitek és byte-ok alkotnák. Az intő jelek sokasodnak, könnyen lehet, hogy a világ gyökeres változás előtt áll…
Robert J. Sawyernek ezzel a regényével veszi kezdetét az az Internet-trilógia, amelynek egyedülálló módon mindhárom része elnyerte Kanada rangos Aurora-díját. Története az érzékelés, a valóság határait keresi, de közben nem felejt el szórakoztatni sem.