- Minimum 30,00 RON kell vásárólnia!
Szívek tavasza
7,00 lei
Payton, a szemrevaló és gazdag amerikai lány tizennyolc éves korában szert tesz egy gyerekre, majd nem sokkal később férjet is kerít magának, ám a furcsa frigy nem hozza el számára az igazi boldogságot. Michael, a férfi ugyanis önző és szívtelen alak, aki pénzért és karrierért nősült, ez a két cél tölti be az egész gondolkodását. No és gyönyörű szeretője, akivel új életet terveztek, meglehetősen hatékonynak tűnő, bár nem egészen törvényes módon. Derek, a megözvegyült rendőrtiszt telefonon ugyan ismeri már a szép Paytont, ahhoz azonban, hogy személyesen is kapcsolatba kerüljenek, éppen Michael bűnös mesterkedései szolgáltatják az alkalmat, hiszen Derek az, aki fölényes szakmai tudással és igazi emberséggel hiúsítja meg a férfi aljas szándékait, s aligha tehet róla, hogy közben felébrednek az érzelmei is, amelyek a rossz házasságban élő asszony részéről heves viszonzásra találnak. Az idill azonban nem lehet zavartalan: egy utolsó és nem sok híján tragikus kimenetelű megpróbáltatás még vár rájuk. Ám mind köztudott, az istenek a tenyerükön tartják a tiszta szívű szerelmeseket, és ezúttal is segítenek rajtuk, az esküvőnek immár senki és semmi nem állhat útjába.
Nincs készleten
További információk
Állapot | Antikvár 2 munkanap |
---|---|
Kiadás | |
Kiadó | STB Kiadó |
Lapszám | 264 |
Szerzõ | Maggie O'Brian |