„Hazánkban a legújabb adatok szerint mintegy három és félmillió ember dohányzik. Tudjuk, hogy ez a hatalmas szám egyre csak növekszik – vagy legalábbis nem csökken – mindannak ellenére, hogy köztudott az is: az éves halálozás körülbelül egyharmada a dohányzással összefüggő betegségekből adódik. Ez évente legalább ötvenezer ember halálát jelenti. Tudja ezt mindenki. Felmerül a kérdés, hogy milyen kormány az, amelyik „engedélyt” kér az Európai Unióhoz való csatlakozás tárgyalásain arra, hogy évekre elhalaszthassa – tegyük hozzá: álindokkal – a magyarországi cigaretták kátránytartalmának csökkentését. Olyan európai szabványtól való eltérésre kér placetet a kormány, amely az állampolgárok egészségét lenne hivatva megóvni, a dohányzás ártalmainak csökkentését előidézni. Magyarul arra kér derogációt, hogy a polgárok körében ne csökkenjen a gége- és tüdőrák. A hatalmon levőknek is szól ez a könyv. Talán elszégyellik magukat? És szól azoknak is, akik orrfacsarással, lenézéssel, minősítgetéssel, reagálnak dohányzó honfitársaikra. És szól természetesen azoknak is – sőt elsősorban azoknak-, akik rabjai ennek a szenvedélynek. Akik egyre inkább kulturálatlan körülmények között kénytelenek „hódolni” szenvedélyüknek. Nekik sem állítottunk azonban átugorhatatlan mércét. A könyv nem a szokásos félelemkeltésre apelláló munka, nem mutat roncs tüdőt, sípoló gégét. Hisszük, hogy jó szóval, némi humorral többre megyünk. Talán egy kis „ellenreklámot” is tudunk csinálni? Talán fel tudjuk ébreszteni a társadalom lelkiismeretét? Legyen ez a könyv szellemidézés: a „meghalt” mentálhigiénés program mérföldköve, emlékműve, egyik életre keltője.”