Nagy ​Olga, az erdélyi magyar folklór egyik legkiválóbb kutatója sok kötetnyi népköltészetet mentett meg az enyészettől. Jószemű és szerencsés kezű kutató, évtizedes munkája során egyszer rádöbbent arra, hogy miután a mese rákerült a megnetofonszalagra, a mesélő még gyakran szeretne tovább beszélni, de már nem a nagymúltú, nemzedékről nemzedékre szálló hagyományról, hanem saját életéről, a világ dolgairól, örömeiről és bánatairól. Az olvasó csalódottan legyint: mi ebben a fölfedezés? Minden embernek megvan a maga baja, miért érdekes ez? Nagy Olga arról győz meg, hogy a kimondott szónak nemcsak akkor van értéke, ha hagyományos értelemben folklór, hanem a legegyszerűbb tárgyú beszélgetésben is, ha korra, emberekre jellemző szemléletet tükröz. Csak meg kell találni a beszélni tudókat és hagyni kell őket beszélni. Erdélyben, a Székelyföldön, még közelebbről Marosszéken, Havad községben talált csoportosan emberekre, akik az ünnepi szó” mellett a hétköznapi”-t is súlyosan mondják ki. Az erdélyi magyar falu beszédkultúráját ismerve, ez a tény önmagában még nem jelentene különös dolgot, Havad azonban a maga racionális, református voltában sajátos közösség. Nagy Olga sok éve végez néprajzi kutatást itt. Cikkeiben és ebben a könyvben is utal rá, hogy egy teljes falumonográfia vár kiadásra Havadról. Ami abból kimaradt – írja itt –, az került ebbe a kötetbe. Ezt a falut környezeténél is jobban meghatározta vallása, mégis sok tekintetben elszakadt a tradícióktól. Furcsa ellentmondás, de igaz: Havad nem igazán tipikus erdélyi magyar falu, de az innen világgá futó szavak” olyan általános emberi érzéseket és megfigyeléseket hordoznak, hogy számot tartanak érdeklődésünkre. A folklorista hat ciklusba rendezte az interjúkat. Az első kettő a férfiról és a nőről szól. Míg a férfiaknál a munka és a katonáskodás, a nőknél a mélylélektan kutatására valló eszközöket is használva, a család, a szülőhöz, gyerekhez, férjhez való viszony kerül előtérbe. A könyv nézőpontját legpontosabban talán a harmadik fejezet képviseli. Címe a bibliából származik: Orcád verítékével, az alcím népi szociográfia nem egészen találó, több is, kevesebb is annál. Nem az élet leírásával találkozunk itt, hanem anyagi oldalainak, a megélhetés esélyeinek különböző szempontú értékelésével, vallomásokkal. A következő fejezet voltaképp az előző pontos folytatása. Az anyagi gondok és a szerzés lehetősége egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy manapság kevesebb vidámságot lásson Havad, mint valaha, amikor a szegénység sokkal mindennaposabb vendég volt házaiban. Az ötödik fejezet a legterjedelmesebb, majdnem egyharmadát teszi ki a kötetnek. Törvények és törvényszegők címmel paraszti etiká”-nak nevezi a szerző, pedig itt a bűnökről elhangzottaknak csupán töredékét találjuk, a verekedőkről-kötekedőkről, a tolvajokról, a gyilkosokról és a nemi erkölcs elleni vétkezőkről mondják el véleményüket a havadiak. Sokszor egymásnak ellentmondóan, nemzedékek szerint elkülönülve, de – úgy tetszik – itt a legszigorúbb és legpuritánabb elveket vallva. Logikus lezárás az életről, az életsorsról, vallásról, halálról elhangzottaknak az utolsó fejezetbe tömörítése. Tartalmi ismertetés közben szinte elfeledkeztünk Nagy Olgáról, pedig bevezető tanulmánya és rövid utószava szorosan hozzátartozik a kötethez. Nem szakad el tőle, pedig tehetné, ha a szóbeliség elméleti kérdéseiről értekezne. A bevezetőben hogy elmondja, miként jutott el a havadiak tradíción kívüli beszéltetéséhez, hogyan irányította a beszélgetéseket, melyek a könyvcímmel szemben nem mind futnak világgá, hanem egy faluközösség kiérlelt élettapasztalatait közvetítik felénk.