Ha szívvel-lélekkel igyekszünk élni, az nem olyan, mint amikor egy cél felé törekszünk. Inkább olyan, mintha egy csillag felé tartanánk az égen. Sosem érkezünk el hozzá igazán, azt azonban egyértelműen tudjuk, hogy jó irányba haladunk.

Nagyon sokan nem merjük megmutatni, kik is vagyunk valójában, mert tartunk mások véleményétől, ítéletétől, félünk, hogy nem vagyunk elég jók. Ugyanakkor mindannyian ismerünk olyan sikeres embereket – ha csak hallomásból is -, akik csodálatos és inspiráló életet élnek. Az ő történetük általában arról szól, hogy teljes egészében elfogadták önmagukat saját tökéletlenségükkel és sérülékenységükkel együtt.

Brené Brown könyve segít eljutnunk a szívvel-lélekkel élt, önmagunk teljes elfogadásán alapuló életig. A könyvet olvasni olyan, mintha hosszas és felemelő beszélgetést folytatnánk egy bölcs baráttal, akitől együttérzést és hasznos tanácsokat kapunk.

Mit jelent az, hogy valaki önbecsüléssel közelít a dolgokhoz? Hogyan fogadhatjuk el tökéletlenségünket? Hogyan tehetünk szert mindarra, amire szükségünk van, és hogyan engedhetjük el mindazt, ami visszatart minket? Miért teszi lehetetlenné a valahová tartozást a beilleszkedés kényszere? Szerethetünk-e valakit úgy, hogy közben eláruljuk? Szerethetünk-e jobban másokat – például a párunkat és a gyermekeinket -, mint saját magunkat? Többek között ezekre a kérdésekre keres és ad olyan válaszokat a könyv, amelyek föltárják, miért is nem működött eddig életünk adott területe úgy, ahogyan szerettük volna. Ha pedig megkerestük és beazonosítottuk az akadályokat, a szerző által nyújtott tíz „útjelző” segítségével eljuthatunk az önbecsüléssel élt életig. Ezek olyan mindennapi gyakorlatok, amelyek kijelölik számunkra az utat, és segítenek, hogy irányban maradjunk.

Bármennyire félünk is a változástól, előbb-utóbb meg kell válaszolnunk maguknak a kérdést: Mi a nagyobb kockázat: elengedni, hogy mit gondolnak mások, vagy elengedni, amit érzek, amiben hiszek, aki vagyok?