Egy gyűjtemény mindig arról is szól, amiből / akitől gyűjtenek, és arról is, aki gyűjt. Aki kiválogatja egy festő össze képe közül azokat, amelyek egy kiállítás terében elférnek és a falra kerülnek, az nemcsak a festőről vall, hanem – a képek kiválogatásában, és azon keresztül a képekben – önmagáról is.
József Attila huszonnyolc-huszonkilenc éves korában készített a korábbi költészetéből egy válogatott kötetet, és ahhoz nagyon szigorúan átválogatta mindazt, amit korábban írt. Indiana válogatása vitatkozik ezzel: egészen másokat emel ki, főleg a 16-20 éves József Attilát szereti, azt középiskolás, majd egyetemista-fiatal értelmiségi költőt, aki keresi önmagát, a saját hangját, a saját mondanivalóját, aki meg akarja alkotni a saját költészetét. Aki még nincs kész, hanem forrongásban van, akiben az indulat már erős, de a formát még keresi.
Könnyebb lenne vele azonosulni? Jobb slammer lett volna fiatalon, és jobb költő lett belőle felnőttként? Ereje a szabálytalansága? Szépségek a mutálásban? Bizonyára sokaknak lesz ez a József Attila váratlan, újdonság, felfedezés. Ha már úgyis olyan közvetlen a viszonyunk hozzá, hogy sokan csak Attilaként beszélnek róla. Indiana számára is vagy József Attila, vagyis a költő, vagy JA, vagyis írásának tárgya, vagy Attila, vagyis közeli jóbarátja, ismerőse, mondjuk a bátyja. Kerüljünk ilyen közel mi is a versekhez! – Fenyő D. György

Ha valakik, akkor a szlemmerek képesek megmutatni a fiataloknak, hogy mennyire érdekesek ma is a száz-százötven évvel ezelőtt írt versek. Gábor Tamás Indiana versválogatása és a versek kommentjei arról győznek meg: József Attila menő, és nem érdemes félresöpörni.

Olvass te is József Attilát!