Jó kislányok első gyilkossága
38,00 lei 34,20 lei
HAT GYANÚSÍTOTT, HÁROM ÓRA, EGY GYILKOSSÁG…
A házban halk jazz muzsika szól, miközben az 1920-as évek divatja szerint öltözött fiatalok igyekeznek fényt deríteni arra, hogy ki ölte meg Reginald Remyt.
Még az is lehet, hogy Pippa Fitz-Amobi a gyilkos.
A Little Kilton-i társaság ugyanis detektívjátékot játszik, amely tele van változatos feladatokkal, titokzatos üzenetekkel és persze intrikákkal. Pip nyomozói vénája pedig már itt is megmutatkozik, sőt, az este végén egy merész ötlete támad…
A Jó kislányok első gyilkossága Holly Jackson nagysikerű Jó kislányok… trilógiájának előzménytörténete.
“- Hm, ez azért érdekes. – Pip elgondolkodott. – Fenn, az emeleten pont a szobám mellett futnak a vízcsövek, így mindig hallom, ha valaki fürdővizet enged; elég nagy zajt csap. – A hatás kedvéért rövid szünetet tartott, és a többiekre nézett. – Ma este a csövek némák voltak.
Cara színpadiasan felhördült.
– Mintha azt mondtad volna, hogy aludtál. – Lauren értetlenséget színlelt. – Hogy hallhattál volna bármit is?
Pip erre nem tudott mit válaszolni.
– Oké, nos, ez felettébb érdekes – szólt közbe Jamie, és megvakarta az állát. – Úgy tűnik tehát, hogy mindannyian egyedül voltak a gyilkosság idején. Ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy senkinek sincs alibije.”
Utolsó példány
További információk
Állapot | új 2 munkanap |
---|---|
Kiadás | |
Kiadó | KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT |
Lapszám | 144 |
Szerzõ | Holly Jackson |