„Kutyás ​lettem. Hatlábú.
Nem akartam az lenni. Eszem ágában se volt.
Meggyőződéses kutyátlan voltam harminchat éven át.
Szilárd elvi alapon nem volt kutyám.
Szeretem a függetlenséget, még akkor is, ha nemigen volt részem benne soha. Ebbe bele is nyugodtam rég. De hogy még egy kutyától is függjek, ez soknak tűnt fel előttem.
Harminchat évig el nem tudtam volna képzelni, hogy egy póráz végére kötve naponta háromszor lemasírozzak egy térre, ahol nincsen semmi sem, és ami van, hát arról jobb nem beszélni.
Tudtam, hogy aki kutyát tart, az kutyás lesz. Elkutyásodik.
Kutyásokkal ismerkedik, kutyákról beszél, sőt kutyákkal beszél, kutyával fekszik, és kutyával kel, kutyával álmodik: elkutyul.
A kutya büdös, továbbá zajos és harap.
Ennyit tudtam a kutyáról, és ez nekem elég volt.
Kutya-tudásomat sétáltattam nap mint nap, több mint harminchat éven át.
Aztán egyszer csak kutya-tudásom elkóborolt, elszökött, nem leltem sehol, hamarosan már nem is kerestem.
Kutyát sétáltattam helyette.
Kutyás lettem.”

1957-ben születtem. Húsz éven át tanultam. Tíz éven át tanítottam. Lassan húsz éve írok. Közben szakadatlanul éltem a legkülönfélébb emberekkel, no meg állatokkal, akiknek egyetlen közös vonásuk van: mindegyikőjüket szerettem.