Azok az elmés mulatságok, melyeket a cím ígér, voltaképpen anekdoták. Mi magyarok, mindenkor anekdota-kedvelő nemzet voltunk. Anekdotáztak íróink, képviselőink, ügyvédeink, nem is beszélve a táblabírákról, kiknek az egyik legkedvesebb foglalkozásuk volt. De anekdotáztak parasztjaink is, amit már sokkal kevesebben tudnak. A népköltési gyűjtemények tömve vannak ízesebbnél ízesebb anekdotákkal.
Hogy mi az anekdota, bajos volna pontosan megmondani, mert nagyon sokféle anekdota van. Maga a kifejezés a görög anekdoton szóból származik, ez pedig kiadatlan írásművelt jelent. Tehát olyan kis történetet, mondást, megállapítást, ami nem méltó arra, hogy komoly történelmi műbe belevegyék. Az első anekdotákat Prokopios bizánci történetíró jegyezte jegyezte le a VI. században. Ezek a történetek különféle intimitásokat beszélnek el Justiniánus császárról és Teodora császárnéról. Eredetileg tehát az anekdota egyet jelentett a pletykával. Ma olyan történetet értünk anekdotán, mely többé-kevésbé valószínű, s aminek valamilyen tartalma vagy tanulsága van, amellett megnevetteti, vagy legalábbis mosolyra készteti aki hallja, vagy olvassa.
Maga az anekdota szó a XVIII. században jelent meg nyelvünkben. A régi magyar nyelvben trufa volt az anekdota neve. Elsőnek Andrád Sámuel használja az anekdota szót 1789-ben megjelent gyűjteményében. A nyelvújítás idején aztán az anekdotából adomát csinálta, s ma mindkét szót egyformán használjuk. Az adoma szó azonban látnivalóan erőltetett, hiszen ha az adom szóból adoma lehetett, akkor a tolom vagy rúgom szó hasonló fölhasználásával a rollert bízvást nevezhetnők akár tolomának, akár rugomának, amire épeszű ember aligha gondol.