Részlet ​a könyvből:

“Én magam írom ma e sorokat, én magam, hogy könnyítsek a szívemen. Elvesztettem állásomat a kávéházban és ezzel vége a vidám napoknak.
Egy szürkeruhás fiatal úr jött hozzánk minden áldott este két barátjával és asztalaim egyikéhez ült. Sok úr fordult meg nálunk és mindegyiknek volt hozzám egy-egy barátságos szava, csak neki nem. Magas és nyulánk volt, fejét puha, fekete haj borította, felső ajkát tömött bajusz lepte el; kék szeme időnként elsiklott rajtam.
Nos hát, eleinte mintha valamiért haragudott volna rám. Egy egész héten keresztül estéről-estére megjelent. Már hozzászoktam és szinte hiányát éreztem, mikor egyik este elmaradt. Az egész kávéházat bejártam és mindenfelé kerestem; végül ráakadtam a terem túlsó végén az egyik nagy oszlop alatt; egy cirkuszhölgy társaságában ült. A hölgy sárga ruhában volt és hosszú, könyökig érő kesztyűt viselt. Fiatal volt, szeme szép volt és sötét – és az én szemem kék volt.
Egy pillanatra megálltam mellettük, hogy halljam, miről beszélnek: a hölgy szemrehányásokkal illette, torkig volt vele és kiadta az útját. Szívem összeszorult: szent Szűz, miért nem jön inkább hozzám, gondoltam magamban.”