“De hiszen a gyönyörűség is haszon, s a teljes, korlátlan hatalom – ha csupán egy légy fölött is – szintén a gyönyörűség egy fajtája. Az ember már természeténél fogva zsarnok, és szeret másokat kínozni.”
Dosztojevszkij saját viszontagságait, a rulettezés közben átélt élményeit használta kiindulópontnak, hogy megírja a világirodalom kétségkívül legbámulatosabb regényét a játékszenvedélyről. A mű persze sokkal több is ennél: a “fiatalember” lelkében a démonikus erejű szerelem küzd meg a rulett iránti szenvedéllyel – s közben Polina is, akibe szerelmes, küzd a maga lelkének az olvasó számára alig felfogható indulataival. Dosztojevszkij e művében is a tudat legmélyéről, rejtélyes sebekből fölfakadó, perzselő, lángoló, tragédiákat okozó érzéseket ábrázolja: az emberi léleknek azt a borzongató peremvidékét, ahol a gyűlölet és a szeretet összeér. S közben felejthetetlen alakokon keresztül mutatja be korának orosz arisztokráciáját meg általában a szélsőségekre oly hajlamos orosz embert.
