- Minimum 30,00 RON kell vásárólnia!
-
új 2 munkanap
Az Ubukubu zűrkalandjai-sorozat egy izgalmas meseregénybe ágyazva segíti az iskolakezdés és az első iskolai évek problémáinak áthidalását. A történetben megjelenő próbák teljesítésével a gyerekek maguk is a történet részesévé válnak, tehát szinte észrevétlenül fejlődhetnek. A második kötetben a tájékozódás fejlesztésére irányul a figyelem.
Ebben a kötetben Ubukubu és barátai a Labirintusbolygón nyomoznak, ahol új kaland és új barátok is várnak rájuk. A Labirintusbolygó galaxis-szerte hírhedt az útvesztőiről. Vajon a gyerekek segítségével kitalálnak-e hőseink erről a veszélyes helyről? -
új 2 munkanap
Az Üdv néked, Arthur, nagy király mulatságos kalandokban gazdag történelmi kalandregény, telis-tele életteli szereplőkkel. Történelmi regény? Humoros olvasmány? Humanista tanítás a mának? Igen, mindezek egyben. A fanyar angol humorral írt paródia egyben bölcs tanmese az emberről és a hatalomról: a királyról, aki életét teszi fel arra, hogy az Erő Törvényének helyére az Igazság Törvényét helyezze, hogy aztán ez az abszolút Igazság legyen a végzete. Az Excalibur és a Gyalog-galopp hangultát idéző legújabbkori krónika hol historikusan, hol a lovagkor ékes nyelvén, hol a nagyvárosi szleng modorában szól az olvasókhoz.
-
új 2 munkanap
Vadrózsák címmel 1863-ban jelent meg Kriza János és munkatársainak székely népköltési gyűjteménye. Népdalok és balladák, gyermekjátékok, mondókák, találós kérdések, szólások és közmondások, táncszók, valamint háromszéki és udvarhelyszéki népmesék olvashatók benne. Udvarhelyszék Székelyföld nyugati részén fekszik, az egykori székely székek egyike, önálló tájegység. A Vadrózsákban nyolc udvarhelyszéki népmese jelent meg. Ez a kötet válogatást nyújt a 19. században gyűjtött mesékből, gyermekek számára átdolgozott változata a korabeli udvarhelyszéki nyelvjárást tükröző szövegeknek.k számára átdolgozott változata a korabeli udvarhelyszéki nyelvjárást tükröző szövegeknek.
-
Antikvár 2 munkanap
A fényes londoni szezon kezdetén három társasági hölgy meghívót kap a Királyi Gardenpartira, a Buckingham palotába: Jackie Daventry, a bájos, amerikai származású nő, Anglia legrangosabb folyóiratának szerkesztője, aki ismeri az emberek legintimebb titkait, kivéve azét a férfiét, akit szeret. Elfreida Willey, az érzéki svéd nő, aki minden szexuális vonzerejét beveti, hogy elérje a társadalmi pozíciót, melyre áhítozik. És Celia Atherton, egy earl felesége, a királynő udvarhölgye, akinek majdnem tökéletes házassága mindent elvisel, kivéve az igazságot.
Mindhárman belekerülnek a csalárdság, a vágy, a zsarolás és az árulás hálójába. Ez a regény a királyi körök életéről szól, a pompa, a hatalom és a kiváltságok világáról… mely maga alkotja és hágja át az életről és a szerelemről alkotott szabályait. -
új 2 munkanap
Night Vale olyan város egy névtelen sivatagban, valahol a végtelen, messzi amerikai Délnyugaton, ahol a kísértetek, az angyalok, a marslakók és a titokzatos összeesküvés-elméletek hozzátartoznak a
mindennapokhoz. Itt lakik két nő, akiknek külön-külön megvan a maga titka, ám egy rejtélyes véletlennek köszönhetően a sorsuk egyszer csak keresztezi egymást. Jackie Fierro a Night Vale-i zálogház tizenkilenc éves tulajdonosa. Egy nap egy különös, barna zakós férfi, aki szarvasbőr koffert hurcol magával, zálogba csap nála egy papírt, amire azt írták: King City. Ettől kezdve megmagyarázhatatlan események láncolata veszi kezdetét. És ami ennél is aggasztóbb, hogy a férfira
látszólag senki sem emlékszik. Jackie elhatározza, hogy megfejti King City és a barna kabátos ember titkát. Diane Crayton az iskolaszék pénztárosa. Van egy fia, a mélabús Josh, aki alakváltó. Diane újabban mindenütt a gyereke apját látja, aki semmit sem változott azóta, hogy kamaszkoruk egy szép napján elhagyta Diane-t. Josh egyre nagyobb érdeklődést mutat az apja iránt, ez pedig egy olyan katasztrófához vezet, amit bár Diane előre lát, nem tud megakadályozni. Diane és Jackie élete összetalálkozik, amikor mind a ketten két szó előtt állnak: King City. Talán ez a város hordozza a megoldást mindkettőjük rejtélyére, valamint jövőjükre… amennyiben sikerül megtalálniuk ezt a helyet.“A szerzők a feltűnések és az eltűnések fantáziadús, vicces misztériumdrámájává álmodták át a bombasikerű Üdvözöljük Night Vale-ben! podcastet, mely megkapó képet fest mindazokról a belső utakról, amelyeken önmagunk megismerése felé bukdácsolunk.” Amazon
“Különös és szürreális könyv, amely vibrál és változik olvasás közben. Egyszerre barátságos és ijesztő, komikus és sötét, ragyogó és rideg. A regény egy meglepően egzisztenciális elmélkedés az idő és a
valóság természetéről.” Barnes and Noble“Élvezetes olvasmány még azoknak is, akik most először lépnek be ebbe az abszurd, varázslatos, lebilincselő, de bizarr városba. A hely lenyűgöző, ugyanakkor itt mindig bujkál valami rejtett fenyegetés. A mese a podcast ismerete nélkül is élvezhető.” Kirkus Reviews
“A könyv remekül ért a trükkhöz, hogy a szürreálissal miként kell kiemelni és hangsúlyozni a reálisat. Egy igen különös expedíció egy bizarr városba, amely valahol egy mit sem sejtő, de létező világ. Talányai nem azért léteznek, hogy megfejtsék őket, hanem egyszerűen csak örömmel fogadott kikapcsolódást kínálnak.”
Publishers Weekly -
új 2 munkanap
Ha meg akarod szegni a szabályokat, készülj fel rá, hogy összetörik a szíved.
Amikor Tate Collins találkozik Miles Archer pilótával, tudja, hogy ez nem szerelem első látásra, sőt, még barátságnak is kevés. Az egyetlen, ami összeköti őket, a tagadhatatlan, kölcsönös fizikai vonzalom. Amikor a vágyaik felszínre törnek, rájönnek, hogy tökéletes párt alkotnak. A férfi nem akar szerelmet, a nőnek pedig nincs ideje rá, így nem marad más, csak a szex. A kapcsolatuk meglepően jól működik, amíg Tate betartja Miles két szabályát:
Ne kérdezz a múltról!
Ne várj semmit a jövőtől!Eleinte úgy tűnik, tudják kezelni a helyzetet, de aztán gyorsan ráébrednek, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint hitték.
A szív érzelmekkel telik meg.
Az ígéretet megszegik,
A szabályok összekuszálódnak.
A szerelem csúf fordulatot vesz.Az őszinte szerelem, a testi vágy és titokzatos múlt örök harcának története.
Vesd bele magad! -
új 2 munkanap
Varázslatos kifestő, vidám tavaszi és húsvéti mintákkal.
-
új 2 munkanap
A felnőttek életének átalakulásával, a technika hihetetlen fejlődésével a gyermekek mentális képességeinek fejlesztésében is más területek kapnak prioritást. Míg régebben a sok és pontos ismeretanyag volt a tudás fokmérője, addig mára más képességek kerültek előtérbe.
Kiemelten fontossá vált
– a rugalmas gondolkodás
– a jó és pontos memória
– az átlagosnál hosszabb koncentráló képesség
– a választékos kifejező készség.E kiadvány feladatai nem csupán a klasszikus értelemben vett óvodásoknak szóló feladatokat tartalmazzák, hanem gyakran önálló megoldások keresésére, rugalmas és logikus gondolkodásra ösztönzik a kicsiket.
A kis hernyócska – Gizi és Gedi- vezeti végig a gyerekeket a feladatokon. És ahogy a hernyókból később gyönyörű pillangók válnak, úgy lesz a gyermek tudása és gondolkodása is egyre színesebb és szárnyalóbb a feladatok által.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Ügyesedj Borival!
Rövidebbek a nappalok, odakint pedig hideg szél fúj?
Semmi kedved kimozdulni.
De semmi baj! Itt az ideje, hogy kényelmesen elhelyezkedj egy kényelmes kuckóba Bori legújabb kifestős füzetével.Ebben a füzetben sokféle feladatot találsz, így biztosan nem fogsz unatkozni!
– sokféle kifesteni való rajz és mandala
– izgalmas, megoldásra váró feladványok
– képrejtvények és más fejtörők -
új 2 munkanap
A munkafüzet feladatait a készségek fejlesztési területei alapján tematikusan állítottuk össze. A kiemelkedő képességű gyerekek számára kihívást, szórakozást nyújtanak a tankönyvekétől eltérő témájú és típusú készségfejlesztő feladatok. Azoknak pedig nagy segítséget jelent, akiknél szükség van az alapozó készségek optimális szintű működésére, hogy az elvárt feltételeknek mihamarabb megfeleljenek, és ne szorongást jelentsen számukra az iskola világa.
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Szuperhősök, gyülekező!
Csatlakozz a Marvel-univerzum legnagyobb hőseihez, akik egyesült erővel harcolnak a világ legveszélyesebb gonosztevői ellen! Hagyd, hogy ezek a pörgős, olvasmányos történetek elrepítsenek kedvenc szuperhőseid világába – akár öt perc alatt!
-
Antikvár 2 munkanap
“Az első ujjbábot a fiam első farsangi ünnepségére készítettem, a szakácsjelmezéhez ajándékként. A pingvin és a kínai ötletét a következő évek farsangi jelmezei inspirálták. A kéményseprőbáb azért készült, hogy játékos módon megszüntesse fiam félelmét a “Fekete Embertől”. Így lett egyre nagyobb az ujjbábcsaládom. A kis figurák könnyen elkészíthetők, és a szükséges anyagmennyiség is nagyon kevés. Minden gyerek szereti a bábszínházat. Elevenítsük meg ujjbábokkal kedvenc meséinket! A bábok közös elkészítése, és a mese eljátszása kicsinek, nagynak egyaránt örömet szerez majd.”
-
Antikvár 2 munkanap
Elhagyott a szerelmed, a házastársad? S most úgy érzed, vége az életednek? Ha így van, Neked szól ez a könyv, mert meggyőz arról, hogy férfi nélkül is létezik boldog, teljes élet. Segít abban, hogy szabadon és kiegyensúlyozottan viseld el az új helyzetet. Sőt a könyv arra is megtanít, hogy élvezd az új keletű függetlenséget, és az új lehetőségekkel élve kellemesebbé tedd élted. Mert hidd el, csupán bátorság és elhatározás kérdése az egész.
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
„Összecsaptak a hullámok a fejem fölött”
Te is folyton csak rohansz és sehogy sem tudsz az egyre sokasodó feladataid végére érni? Túl sokat vállalsz, de nem tudod, miként lassíthatnál, miközben a világ még gyorsabb tempót diktálna? Vajon van-e bármi remény a pihenésre a végeláthatatlan teendők közepette?
Sok nő mindaddig észre sem veszi, hogy tarthatatlan tempóban fut, amíg a teste, lelke vagy érzelmei nem bánják. A Murray házaspár közösen jegyzett könyvében sokéves lelkigondozói tapasztalatából, valamint a kiégéssel kapcsolatos személyes átéléseiből merítve segít lelassítanod „a kegyelem tempójára”, hogy elkerülhesd a kiégés csapdáját, fentartható szokásokat alakíthass ki, és részed lehessen abban a testi-lelki pihenésben, amit Isten neked szánt.
-
új 2 munkanap
Mito Fauna professzor vagyok, én alapítottam a kalandvágyók titkos klubját, az Unikornismentő csapatot. Mi vagyunk azok, akik védelmet nyújtunk a mítoszok és legendák lényeinek. Azonban az ellenfeleink erősek, nagy hatalmúak és kegyetlenek, így rettentően nagy szükségünk lenne szövetségesekre. Segítenél nekünk? Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kockára kell tenned az életedet? Csatlakoznál az Unikornismentőkhöz? Remélem, igen! A lényeknek szükségük van rád.
A hatalmas, kék óceán túlpartján a baszkföldi hegyek között egy félelmetes sárkánynak nyoma veszett. Az unikornismentő-csapat az egyetlen, amely képes rá, hogy felkutassa és megmentse őt.
Elliot és Uchenna – meg persze a kis Jersey Ördög – alig tértek még magukhoz az első kalandjukból Fauna professzorral, amikor a tanár egy újabb kéréssel áll eléjük. Csakhogy ezúttal át kell szelniük az óceánt, hogy egy eltűnt sárkány nyomába eredjenek. Ez a kaland nem várt veszélyeket tartogat, és ahogy követik a nyomokat, olyan titokra bukkannak, amire egyikük sem számított. -
új 2 munkanap
Unikornisok márpedig nagyon is léteznek. És sellők és sárkányok és még más különleges lények is. De ezek veszélyben vannak, ellenfeleik erősek és kegyetlenek. Hogy megóvjuk a mítoszok és legendák lényeit, létrejött az Unikornismentők titkos csoportja. Szeretnél segíteni nekünk? Hajlandó lennél kockára tenni az életedet, hogy megóvd a világ legkülönlegesebb teremtményeit? Nagyon remélem, mert a teremtményeknek szükségük van rád!
Elliot nem túl boldog új iskolájában töltött első napján. Az osztályával kirándulni mennek a Kopár Fenyves félelmetes erdőibe. A túrát a furcsa és mogorva Fauna professzor vezeti. Ráadásul senki nem áll szóba vele, csak egy Uchenna nevű lány, aki nem riad vissza semmilyen veszélytől. Amikor az erdőben a két gyerek lemarad a többiektől, egy olyan különleges teremtményre bukkannak, amelyet még soha életükben nem láttak. Ez a felfedezés azonban nem maradhat titokban, mert a kék szörnyecske követi őket… egészen hazáig. Csak egyetlen ember van, aki segíthet nekik: a titokzatos Fauna professzor. -
új 2 munkanap
Az unikornisok varázslatos világa elevenedik meg a kirakók segítségével. A rejtély és A nagy út egy-egy kedves történettel szórakoztatja a kicsiket, miközben a kirakósok rakosgatása fejleszti a finommotorikus készségüket.
-
új 2 munkanap
Az unikornisok varázslatos világa elevenedik meg a kirakók segítségével. A rejtély és A nagy út egy-egy kedves történettel szórakoztatja a kicsiket, miközben a kirakósok rakosgatása fejleszti a finommotorikus készségüket.
-
új 2 munkanap
A Játékos vonalak sorozatunk füzetei hasznos és szórakoztató elfoglaltságot kínálnak az iskolába készülő gyerekek számára. A pontozott vonalak mentén történő rajzolás fejleszti a szem és kéz koordinációját, ugyanakkor íráselőkészítő gyakorlat is. A füzet úgy van összeállítva, hogy játékosan vezesse rá a gyereket az olvasási, matematikai és logikai feladatok megoldására. A lapok minősége és a filctoll lehetővé teszik a meghúzott vonalak többszöri törlését javítás vagy újrarajzolás céljából.
-
új 2 munkanap
Induljon a móka! Varázslatos világba hívjuk a legkisebbeket: a színes unikornisok, tündérek és állatkák kíséretében megismerkedhetnek különböző tárgyak, szárazföldi, vízi és légi tevékenységek és eszközök neveivel, a rímelő mondókák játékosan bővítik szókincsüket, a kirakódarabok összeillesztése pedig fejleszti térlátásukat és kézügyességüket.
-
új 2 munkanap
Izgalmas és változatos feladványok gyerekeknek, akik szülői segítség nélkül is végigjátszhatják a könyvet.
-
új 2 munkanap
Gyöngy megszületik a Rózsaszín Felhők Birodalmában, ahol virágtündér-keresztanyja vigyázza minden léptét. Lili, a kis unikornis megment egy kislányt, és bátorságának köszönhetően megtanul repülni. Mázli lesz az első kandúr-unikornis az unikornisok országában… Tizennégy tanulságos és kedves történet barátságról, jóságról, hűségről és bátorságról, melyek kicsiket és nagyokat egyaránt kalauzolnak el az unikornisok csodálatos világába.
-
új 2 munkanap
Ebben a különleges könyvben a gyerekek vidám kis unikornisokkal játszhatnak kedvükre. Többféle színes és érdekes feladat közül válogathatnak, a kivágható papírfigurák pedig fejlesztik a kicsik kézügyességét, térlátását és logikus gondolkodását. A mellékletben sok-sok matricát is találhatnak, amik még szórakoztatóbbá teszik az időtöltést.
-
új 2 munkanap
Színes vonalakkal határolt kifestőink vidám élményt nyújtanak a gyerekeknek, akik a színezés mellett matricákkal játszhatnak, és közben aranyos versikéket is megtanulhatnak.
A füzet oldalain a körvonalak színe szerint kell kifesteni a képeket, ami még játékosabbá teszi a színezést. -
új 2 munkanap
Ebben a foglalkoztatóban számos érdekes, unikornisokhoz kapcsolódó feladatot találhatsz, amelyek segítségével egyszerre fejlesztheted a logikádat és kézügyességedet. A mellékletben aranyos pufi matricákat találhatsz.
-
új 2 munkanap
Régi barátaink együtt ünnepelnek hónapról hónapra. A szüret, a Márton-napi liba, az advent, a betlehemezés, a torkos csütörtök, a március 15-e, a húsvét, az anyák napja és a hozzájuk kapcsolódó szokások, hagyományok mind-mind megjelennek a könyvben, miközben az ovisok, ahogy mindig: játszanak, sürgölődnek, veszekednek és örülnek, végül pedig búcsút intenek az óvodának. Mesék ovis ünnepekről – hétköznapokra és ünnepekre, otthonra és ovikba egyaránt.
-
új 2 munkanap
Mindenki ízlését igyekszünk kielégíteni szakácskönyvsorozatunkkal, melyekben kitűnő, ízletes fogások találhatók. Nem kell gyakorlott szakácsnak lenni a receptek elkészítéséhez, a viszonylag egyszerű alapanyagok felhasználásával bárki könnyedén finom ételt főzhet a saját, a családtagok és a vendégek megelégedésére.
-
új 2 munkanap
A történelemben számtalan olyan uralkodó volt, akik a maguk idejében kiemelkedtek azokkal a tetteikkel, amelyek népük felemelkedését, gyarapodását szolgálták.
Az uralkodók sem mindig jó cselekedeteikről híresek, hiszen sokan közülük éppen országuk és népük ellen elkövetett hibáikról váltak ismertté. -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Aki beteg – orvoshoz fordul. Gyógyulni akar, az orvos pedig gyógyítani. A közös munkálkodás, a betegség “legyőzésének” harci mámorában azonban többnyire egyikük sem teszi föl a kérdést: mit jelent a betegség? Miről árulkodik a tünet? Ez a könyv éppen ezekre a kérdésekre keresi és adja meg a maga sajátosan új válaszait.
Minden betegség valamilyen lelki konfliktus testi megjelenési formája – állítják a szerzők. Gyötörjön bennünket akár fogfájás vagy bélhurut, asztma vagy reuma, viszketegség vagy magas vérnyomás – mindezek hátterében lelki problémák állnak. Sőt, még az országúti balesetek sem történnek “véletlenül”! A cél tehát nem csupán a betegség “meggyógyítása”, nemcsak a fizikai-fiziológiai működésünkben bekövetkezett “hiba” kijavítása, hanem a betegség szimbolikájának feltárása és a páciens alapvető problémájának megoldása.
Az út a teljességhez azokhoz szól, akik valóban szembe akarnak és mernek nézni önmagukkal – betegségükkel és azzal, amiről ez a betegség árulkodik. A betegségek tünetei ugyanis kivétel nélkül mélyebb értelmet hordoznak, a lelkünk üzeneteként arra ösztönöznek, hogy a teljességhez vezető útra lépve rátaláljunk önmagunkra.
A klasszikus szerzőpáros, Thorwald Dethlefsen és Ruediger Dahlke könyve első megjelenése óta sem veszített igazságából és népszerűségéből. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a könyv több mint egymillió példányban kelt el világszerte. -
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Lerágod a körmöd, miközben olvasod.” – GQ
Vezetőnek nem születünk. Elitkommandósnak sem. Ant Middleton katonaként leküzdötte az előtte tornyosuló kihívásokat, majd kőkemény eltökéltséggel, napról napra felépítette, mit jelent vezetőnek lenni. Könyvében ezeket a tapasztalatokat osztja meg velünk.
A Különleges Erő kiképzése nem épp sétagalopp. Szigorú szabályoknak kell megfelelni és a kiképzők gondoskodnak arról, hogy a delikvens meghaladja testi teljesítőképessége maximumát. Csak úgy lehet bekerülni az elit kommandóba, ha az ember kemény, agresszív, fegyelmezett és körültekintő. Ezekre a tulajdonságokra annak is szüksége van, aki a legkiválóbb vezető akar lenni.
Ant Middleton 13 évet húzott le a seregben, ebből négy évet mesterlövészként az SBS-ben. Végigjárta a brit elitcsapatok szentháromságát: a királyi tengerészgyalogságnál és az ejtőernyősök
különleges századában is szolgált. Ikonikus személyiség, a kiválóság megtestesítője. Ő vezette a bevetéseket, ő állt az élen – és ezáltal mindig rá hárult a legnagyobb kockázat.Ant könyve hihetetlen mélységeket és magaslatokat tár fel: a legbensőbb érzéseit is megismerhetjük. Édesapja korai halála vagy épp a börtön – fontos élmények, melyek segítették abban, hogy jobb vezetővé váljon.
“Ez a könyv beszakítja az asztalt.” – Sunday Times
“Az év legjobb könyve. Valóságos supercharger. Csutkára feltölti az életedet.” – Incredible’ Tom Marcus, a Soldier Spy című bestseller szerzője
“Zsigeri erejű… telis-tele van inspirációval.” – Daily Mail
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Az Utazás a növények világába a gyerekek iskolai és otthoni tanulását hivatott szolgálni: érthető, könnyed nyelvezeten mutatja be Földünk növényzetét, felhívva a figyelmet olyan aktuális problémákra, folyamatokra is, mint az erdőirtás, a jégsapkák olvadása vagy a fajok kihalása. Különös figyelmet szentel a közép-európai, s ezen belül a Kárpát-medencei növényvilágnak.
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Te is szeretsz kirándulni szüleiddel és ovistársaiddal? Ebben a foglalkoztatóban számos helyre elutazhatsz az izgalmas feladatokon keresztül. Kalandos feladványok várnak rád az erdei túrán át a balatoni nyaralásig. A változatos feladványokat a matricás melléklet teszi még szórakoztatóbbá.
-
új 2 munkanap
Miami napfényes, gazdag és nyugodt élete mögött rejtőzik egy másik világ, ahol kegyetlen bandák uralják az utcákat, droggal és fegyverekkel kereskedve, kíméletlenül leszámolva bárkivel, aki az útjukba áll. Theo Knight, a fiatal fekete fiú ide, a miami gengsztervilág egyik meghatározó bandájába akar bekerülni. Anyja váratlan és brutális meggyilkolása azonban keresztülhúzza számításait. A gyilkos kiléte ismeretlen marad…
Húsz évvel később Theo, egyetlen élő rokonával, nagybátyjával már egy kocsma tisztes tulajdonosa, egy olyan ügyvéd baráttal, Jack Swyteck-kel, aki kihozta őt a halálsorról, amikor ártatlanul gyilkossággal vádolták. A két férfi barátsága, kettejük összefonódó sorsa gyökeres fordulatot vesz, amikor az egykori bandavezér megszökik a börtönből, és azt állítja, tudja, ki ölte meg Theo anyját. Nem sokkal később azonban ő is halott… A soha fel nem derített bűnügy nyomába eredve a két férfi nemcsak életveszélyes helyzetekbe keveredik, de magánéletük egyre kuszább szálait is ki kell bogozniuk, hogy életben maradhassanak egy olyan nyomozás során, amely Miami legfelsőbb köreit érinti.
Kiderül-e végül az igazság? Túlélhet-e egy barátság ennyi veszélyt? Kitartanak-e a barátnők a két férfi mellett? A történet végén mindenre választ kapunk, bár a két nagyszerű főszereplő sorsa nem zárul le teljesen…
James Grippando, számtalan sikerkönyv szerzője mesterien fokozza a feszültséget, logikusan építi fel a történetet, szereplői pedig egyformán hitelesen mozognak a börtönök és a bandák durva közegében, valamint a híres miami dzsesszbárok vagy a bűnügyi munka világában. A szerző neve tehát vérbeli krimit ígér, és várakozásunkban most sem kell csalódnunk.
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Mire képes egy bosszútól szomjazó, dúsgazdag, gyönyörű nő? Sally Fenning, akinek egész életét tönkretették azzal, hogy szeme láttára megölték a kislányát, alig harmincéves, amikor úgy dönt, hogy nincs értelme tovább az életének. Ördögi tervet eszel ki: a második házasságából örökölt negyvenhatmillió dollárt végrendeletében hat ellenségére hagyja. A mesés összeget azonban csak egy valaki örökölheti: az, aki utolsóként marad életben. Jack Swyteck, a híres jogász, mint az egyik kedvezményezett képviselője nekilát, hogy kiderítse, mi áll e rendhagyó végrendelet hátterében. A kapzsi örökösöket egy rejtélyes telefonáló tartja rettegésben…
-
új 2 munkanap
Jack Kerouac (1922–1969) az amerikai beatnemzedék egyik kiemelkedő alkotója és teoretikusa, a beatéletmód és a beatideológia modelljének megteremtője – egyben az 1950-es–60-as évek amerikai ifjúságának képviselője és prófétája, a tiltakozás, a menekülés hangjainak megszólaltatója. Lelkes követőket és ádáz ellenségeket szerzett, gondolatai a szexről, a kábítószerekről Európában tovább gyűrűztek akkor is, amikor hazájában már csillapodtak a beat körüli viharok. Könyvei lírai, vallomásos jellegűek, más-más néven majd’ mindegyiknek ő maga a hőse.Főműve, az Úton a nagy utazások, száguldások története. 1947 és 1950 között barátjával, Neal Cassadyvel beautózta az Egyesült Államok és Mexikó legkülönfélébb tájait, utána egy évig tervezte az erről szóló beszámoló formáját, szerkezetét, majd pedig befűzött az írógépbe egy negyvenméteres papírtekercset – és megszületett a „spontán próza” műfaja.Az eredmény: a 60-as évek „ellenkultúrájának” beharangozása és majdani Bibliája, általános kritikusi értetlenség, valamint hatalmas közönségsiker. Sal Paradise és Dean Moriarty (Kerouac és Cassady fiktív megfelelője) szédületes dzsesszfanfárral került be az amerikai és a világirodalom halhatatlanjai közé
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Szabó Magda könyvei itthon is, a nagyvilágban is számtalan kiadásban jutottak el az olvasókhoz. Ám életműve még mindig tartogat meglepetéseket. Olyan írásokat, amelyek csak gépiratban maradtak fenn, vagy mind ez idáig újságok, folyóiratok régi számaiban rejtőzködtek. Ezúttal könyv alakban még soha meg nem jelent novelláiból, kisprózai írásaiból készült egy színes válogatás.
Az Üzenet odaátra novelláinak a hősei részben kamaszok, akik most keresik helyüket a világban, birkóznak érzéseikkel, gondolataikkal. Más novelláknak Szabó Magda maga a főszereplője, aki „két tündér gyereke”, „harminckét kiló fantázia”, és olthatatlan kíváncsisággal csodálkozik rá környezetére. Hol szinte hivatalos tárgyilagossággal, hol kitárulkozó őszinteséggel megírt önéletrajzaiban családjáról, önmagáról, életéről, hivatásáról vall, alkotói titkaiba is bepillantást engedve. „Voltam én minden” – írja egy helyütt, az olvasó most megtudhatja, mit is takar ez a „minden”.
Szeretteitől, akik közül többen alkotótársai is voltak, torokszorítóan fájdalmas és mégis felemelően szép írásokban búcsúzik. Elköszön édesanyjától, akinek ugyan egyetlen könyve sem jelent meg, ám meséivel elvarázsolta lánya gyermekkorát, és soha el nem fogyó útravalót adott hátralévő életére. Megindító szavakkal búcsúzik barátjától, Janikovszky Évától, aki a legnehezebb időkben állt ki mellette.
Útirajzaiban az olvasó Szabó Magdával együtt barangolhat Magyarországon és a nagyvilágban, Párizstól Amszterdamon át egészen New Yorkig. Idegen tájakat, különböző embereket megismerve erősödik benne meginghatatlan bizonyossággá, hogy ő idetartozik, „csak erre az egyetlen pontjára a világnak, hogy magyar vagyok, hogy sose szeretnék, szerettem volna más lenni.”
Szabó Magda most első ízben megjelenő prózakötete üzenet az újdonságra vágyó, kíváncsi olvasónak: mindig van mit felfedezni a világban és egy író életművében! -
új 2 munkanap
Ez a könyv belépő egy vadonatúj világba. Egy világba, ahol a saját sorsod ura lehetsz, ahol a megélhetésedért te vagy a felelős, ahol nem főnökök döntenek a fejed felett a jövődről, hanem te irányíthatod, mi történik veled: a sikeres vállalkozók világába.
Hogyan keresnek pénzt ők?
– Mitől lesz “jól menő” az egyik vállalkozás és mitől megy csődbe a másik?
– Hogyan lehetne neked is folyamatosan növekvő vállalkozásod?
– Hogyan kerüld el azokat a buktatókat, amik a legtöbb kis céget menthetetlenül “megélhetési vállalkozássá” tesznek?
– ezekre a kérdésekre kaphatsz választ a könyvből.És még ez is kiderül:
– Milyen a piacképes ötlet?
– Mire van fizetőképes kereslet?
– Hogyan teremts magadnak jövedelmet a saját ötleteidre alapozva?
– Vállalkozás az interneten: Hogyan vágj bele?
– Hol rontja el a legtöbb kezdő vállalkozó és te hogyan kerüld el a buktatókat?
– Vállalkozás indítás nőként: hogyan jusson időd mindenre?Az első gyakorlatias kézikönyv, ami valódi, magyar tapasztalatokra építve vezet be az online vállalkozások világába.