- Minimum 30,00 RON kell vásárólnia!
-
új 2 munkanap
Közeledik a karácsony, de Maci egyáltalán nem várja. Úgy gondolja, hogy mivel néha rosszcsont volt, a Mikulás idén nem jön el hozzá. Vajon tényleg lekerült a jók listájáról? Ebből a kedves meséből kiderül!
-
új 2 munkanap
A kötet bámulatos részletességgel mutatja be világ legnépesebb osztályát a katicától a pókokon át a méhekig. A látványos illusztrációkat rövid, érthető magyarázatok kísérik és a kukucskálók mögött feltárulnak a rovarvilág titkai.
Miről ismerhetőek fel a rovarok?
Mit csinál a méhkirálynő?
Mennyit nyom a legnehezebb bogár?
5 éves kortól ajánljuk. -
új 2 munkanap
Az ízeltlábúak az állatvilág legnépesebb csoportját alkotják. Igen színes társaságról van szó, hiszen a kopoltyús rákok és a százlábúak, sőt ezerlábúak éppúgy beletartoznak, mint a törékenynek tűnő pókok vagy a talajban lakó, az ember számára sokszor láthatatlan élőlények. Az ízeltlábúak legnagyobb osztálya a rovaroké, mai ismereteink szerint az állatfajok több mint a fele tartozik közéjük. Azt mindenki tudja, hogy a testük fejre, torra és potrohra tagolódik – de arról vajon hallottál, hogy valódi “szörnyek”, sőt kannibálok vannak közöttük? Mindezek mellett futóbajnokok, erőművészek, valamint ügyes muzsikusok, már ha az evolúció során kialakult speciális képességeiket emberi szemszögből értelmezzük. Ha kíváncsi vagy az ízeltlábúak, rovarok titokzatos, sok rejtélyt tartogató világára, lapozz bele gazdagon illusztrált könyvünkbe!
-
új 2 munkanap
A nem kevés humorral fűszerezett történetek szemet gyönyörködtető illusztrációk nyomán kelnek életre a Rövid mesék az állatokról mesekönyv lapjain.
-
Antikvár 2 munkanap
Amerikából Londonba érkezik Maggie, hogy szenvedélyének, az ókori Egyiptom régiségei kutatásának hódolhasson. Hogy ehhez az anyagi feltételeket megteremtse, titkárnőiállást vállal. A főnökével, ki mindenben a konszolidált életstílushoz igazodott, nehezen jön ki. Váratlanul mindketten Egyiptomba utaznak egy árverésre. A simának ígérkező út hihetetlen kalandok sorozatává válik, s a varázslatos Kelet érzékeiket is felkorbácsolja. A lány tudja, hogy a románc otthon nem folytatódhat. Vajon a szerelem lesz-e olyan erős, hogy lerombolja a falakat, melyeket a társadalmi osztályuk közötti különbség emelt kettejük közé?
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Ez a meseregény azoknak a kisiskolásoknak szól, akik szeretik a varázslatot, nem félnek az erdőben, hisznek az emberi jóságban és mernek belemerítkezni egy fantázivilágba, ahol lehetnek jó és rossz dolgok is egyszerre. Nem árulunk el nagy titkot akkor sem, hogy ha azt mondjuk, hogy minden rossz mögött valami más áll: félelem, bántás vagy fájdalom.
Menyhért Anna Rubinbogyózselé című könyve önálló olvasásra is alkalmas, de az esti közös felolvasás meséje is lehet, összehozva kisebb és nagyobb testvéreket egyaránt.
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Vajon mi lehet az a látóüveg? Olyan, mint egy távcső? Vagy egy nagyító? Vagy valami ezeknél is izgalmasabb? Olvasd el önállóan Rumini kalandját, és megtudod!
A Most én olvasok!-sorozat kötetei szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott szövegek azoknak a gyerekeknek, akik először szeretnék átélni az önállóan elolvasott könyv örömét. A Pagony legjobb szerzői különböző nehézségi szinteken írnak meséket, és gondoskodnak arról, hogy a kezdő olvasók kedves, izgalmas, vicces történetekbe feledkezve tehessék meg ezt a fontos lépést.
-
új 2 munkanap
A Szélkirálynő matrózai egy titokzatos hajóról suttognak, ami legénység nélkül vitorlázik a tengeren. Vajon tényleg létezik a szellemhajó? Ha igen, ki irányítja? És miért lepnek el a közelében mindent a szundiszúnyogok? Ruminit természetesen nem hagyja nyugodni a rejtély, és Balikóval együtt vakmerő felderítőútra indulnak
-
új 2 munkanap
1917 áprilisát írjuk. A Cavendish család széthullóban. Harry két évvel korábbi sebesülése után ismét a kontinensen van, ám már nem pilótaként szolgál, csak azok kiképzőjeként. A fájdalomnál, mely sebesülése és a műtét óta gyötri, kínzóbb az érzés, hogy többé nem ülhet repülőgépbe. A feleslegesség érzése rányomja bélyegét mindennapjaira. Vajon lesz-e még lehetősége újra felszállni és fritzekre vadászni?
Rutherfordban mindeközben örömre ad okot, hogy a család legfiatalabb gyermeke, az immár tizenkilenc éves Charlotte feleségül megy Michael Prestonhoz, akit ápolónőként a kórházban ismert meg. Szülei boldogsága nem is lehetne nagyobb, Charlotte számára azonban idegen ez az új szerep, és a fiatal nő lassan olyan felfedezést tesz, mely talán még anyja tetténél – az asszony amerikai szeretője miatt elhagyta a férjét – is nagyobb megbotránkozást fog kiváltani az előkelő családban.Az izgalmakkal teli trilógia harmadik, befejező kötetéből az olvasó a kontinensen dúló háború borzalmait, azoknak a katonákra tett hatását ugyanúgy megismerheti, mint a hadszínterektől távol eső, ám közel sem nyugodt, angliai vidéki élet mindennapjait.
“Egyszerűen finom ez a sorozat… akárcsak a Downtown Abbey. Függőséget okoz, mint a szappanoperák.? – Record-Courier
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Saint-Malo, Franciaország, 1939.: Jocelyn, Saint-Malo könyvtárosa ekkor írja első titkos levelét Marcel Zolának, a híres párizsi írónak. A levelekben beszámol a német megszállás sújtotta francia város mindennapjairól, a hétköznapi ember szenvedéseiről, az ellenállók önfeláldozó bátorságáról, és hogy milyen döbbenetes üldöztetést jelentett a háború a kultúra és a könyvek számára.
Jocelyn és Antoine a háború kitörésekor kötnek házasságot, azonban a férfit hamarosan besorozzák. A háború kegyetlenségével szemben a magára maradt Jocelyn a könyvekkel igyekszik vigasztalni és bátorítani közösségét és önmagát. Elkeseredett harcot vív a nácik által halálra ítélt könyvek, s ezzel együtt a felbecsülhetetlen értékű emberi kultúra és tudás megmentéséért. A letartóztatást, sőt az életét is kockáztatva sikerül elrejtenie néhány könyvet, miközben kétségbeesetten várja, hogy híreket kapjon férjétől, Antoine-tól, aki egy német tábor fogolya. Eközben különös kapcsolat bontakozik ki a fiatal nő és Hermann von Choltiz, a könyvtár állományának felmérésére és a veszélyes könyvek elkobzására kirendelt német tiszt között.
Mario Escobar elsöprő erejű romantikus prózában kelti életre a megszállt várost, s újrateremti azoknak a történetét, akik mindent feláldoztak azért, hogy gondoskodjanak szeretteikről.
-
Antikvár 2 munkanap
Félelmetes és káprázatos mese Moares boszorkánynagyanyja átka alatt születik, harmincévesen már aggastyán, de született mesemondó. A gazdag fűszerkereskedők leszármazottja, miután megjárja a börtönt, megundorodik a bombayi alvilágtól és korrupt politikától, Andalúziába menekül, hogy ott egy újabb szörnyeteggel találja szembe magát, aki kastélyába zárja, és csak addig tartja életben, míg megírja élete történetét… Salman Rushdie indiai születésű brit író, akire mohamedán vallási vezetők kimondták a fatvát. A MAN Booker-díjas szerző neve komoly irodalmi védjegy, az író számos nemzetközi zsűri tagja, regényei világszerte sikerlistásak. Háromszor nősült, két fia van, jelenleg Padma Lakshmi modellel él New Yorkban.
-
új 2 munkanap
A bajnok Csoda méncsikója a Kentucky Derby nagy esélyese. Meg is nyeri a versenyt, de csakhamar kiderül, ennél rosszabb aligha történhetett volna vele.
Egyik tulajdonosa, Clay Townsend ugyanis indítani szeretné Büszkét a három kimerítő versenyből álló Hármas Koronán. A ló zsokéja, Ashleigh és barátnője, Samantha McLean, akik keze alatt a csikó felnőtt, azt gondolják, hogy a ló komoly sérülést szenvedhet, ha túl sokat versenyez. Mindent megtesznek hát, hogy megakadályozzák, Clay Townsend hibát kövessen el és túlhajszolja minden idők egyik legnagyszerűbb lovát. -
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Ismeretlen ló bukkan fel a tó partján – rettenetes állapotban van és nagyon fél az emberektől. Sara természetesen segíteni próbál szegény állaton. Úgy sejti, valamilyen összefüggés lehet a a ló megjelenése és a nemrégiben elrabolt versenylovak esete között. Sara elhatározza, hogy barátai segítségével utánajár a dolognak. De vajon idejében rábukkannak-e a megoldásra?
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Albert több csatát nyert a halállal szemben, épp ezért történetei tele vannak élettel. Hatalma abban rejlik, hogy soha nem adja fel. Megtanult veszíteni, de kizárólag azért, hogy nyerhessen, és így még erősebbé váljon. Könyve gyűjteménye mindannak, ami neki segített.
Albert egy mindenki számára elérhető, a nap színében fürdő világról beszél: A Sárga világról. Egy olyan helyről, mely tele van melegséggel, ahol a szeretet magától értetődő, hétköznapi dolognak számít, ahol az élet a legértékesebb. A Sárga világ egyfajta életforma, szemléletmód, azt mutatja meg, miképpen táplálkozhatunk mindabból, amit a jó és a rossz pillanatokból tanulunk. Minden veszteségben benne rejlik a lehetőség, hogy nyerj valamit.
Nincs kész válasz arra, hogyan lehet legyőzni a rákot, nincs titkos stratégia. Csupán a saját erődre hagyatkozhatsz, meg kell vívnod a csatát, és hagynod kell, hogy önmagad, saját belső valód vezessen.
Albert bízik abban, hogy könyve hatására sokan keresik és találják majd meg a maguk „sárga lényeit”, akik valamiképpen erőt adhatnak, és különlegesek lehetnek az ember életében. Az egyedi hangvételű írás egészségesek és betegséggel küzdők számára egyaránt példaértékű lehet.
Üzenete: Ne félj megélni a sárga világot! Csupán hinned kell benne! Ne feledd: ha hiszel az álmaidban, valóra válnak!„Albert Espinosa kivételes humorérzékkel szemléli az élet nehézségeit. Nem az a fajta humor, melytől hahotában tör ki valaki, hanem finom irónia, melytől ott bujkál a mosoly a szája szögletén.”
Marta Iglesias„Albert Espinosa már első pillantásra meglep bámulatos optimizmusával. Úgy beszél fájdalmas tapasztalatáról, mint olyasvalamiről, ami segített neki felnőni és jobb emberré válni – előttünk pedig ezernyi út nyílik meg és tovatűnnek mindennapi apró-cseprő aggodalmaink.
Lehengerlő érettséggel hozza közel hozzánk a tanácsokat, melyeket érdemes megfogadnunk.”
Martín Zaragüeta, ABC„Albert beszél arról, amit érzünk, és amit nem mondunk el, arról, hogy félünk, elhagynak majd azok, akik velünk vannak, valamint arról, hogy ismerjük meg magunkat, vegyük észre és becsüljük meg a nap minden egyes másodpercében, kik vagyunk.”
Eloy Azorín, spanyol színész„Amikor először láttam, nem tudtam, ki ő, csak azt, hogy sokkal gyorsabb léptű, mint a többi emberi lény, s hogy olyan, mint egy nagy kamasz, akit elbűvöl az élet. ”
Roger Berruezo, spanyol színész -
új 2 munkanap
Kairó, 1937. A Franciaországban született, ötéves Colette Rossant megérkezik apja egyiptomi-zsidó családjához, s aztán élete és a történelem úgy alakul, hogy ott is marad, egészen a II. világháború végéig. Nagyszülei házában vidám, pezsgő az élet, a kislány minden tekintetben otthonra lel. Különösen a konyha varázslatos világa vonzza, Ahmed, a szakács bizalmába és szeretetébe fogadja, de Abdullah, Ahmed fia, és Ajsa, a kis szolgálólány is jó barátja lesz. Finomabbnál finomabb egyiptomi étkek egész sorával köt ismeretséget, s most, visszaemlékezéseinek megírása során, eredeti receptek tucatjaival ajándékozza meg az olvasót. Nem mellékesen a régi, azóta teljesen eltűnt Kairóba is meginvitál minket, emberekkel, sorsokkal ismerkedhetünk, azt kívánjuk, hogy még sokáig olvashassunk róluk, miközben alig várjuk, hogy rohanhassunk a konyhába, sült halat kuszbarija mártással, grillezett csirkét sült banánnal vagy angyalhajat dióval és mazsolával készíteni.
-
új 2 munkanap
Sári legújabb történetében a gyerekek kirándulni mennek az erdőbe. Madarakat, gyíkokat, sőt még mókust is látnak! De jó lenne úgy ugrálni ágról ágra, mint a mókusok! A második mesében Pötyi baba és Puszi róka csúnyán összevesznek. Még játszani sem hajlandóak egymással! Szerencsére Sári tud egy épp idevágó történetet két kismókusról, Pötyiről és Puszi-musziról… Meghallgatjátok?
-
új 2 munkanap
Sárinak születésnapja van, amire meghívja Hédit, Misit – no és persze Maszatot is. A barátaitól egy plüssrókát kap ajándékba, mert mindenki tudja, hogy a róka Sári kedvenc állata. Sári nagyon boldog – Pötyi baba viszont nagyon szomorú. Egyáltalán nem örül a rókának. Annyira nem örül, hogy világgá is megy. Mi lesz Pötyi babával?
-
Antikvár 2 munkanap
1945. augusztus: Magányos B-29-es bombázó indul útnak Alaszkából Japán felé, fedélzetén a harmadik atombombával, amit Hirosima és Nagaszaki után készülnek bevetni. A gépet lelövik, a tengerbe zuhan, és a háború után még a létezését is tagadják…
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Sárkányveszély Budapesten!
Hogy lehet megtalálni egy elveszett kutyát?
Ezt nagyjából mindenki tudja. Fel kell dobni a képét a Facebookra, aztán végigtelefonálni a menhelyeket. De mi van, ha az a kutya egyben sárkány is? Rögtön nem olyan egyszerű a helyzet.
Zizu, Anka és Báti is pont ezzel szembesül. Nem elég, hogy Ulriknak nyoma veszett, de az őrzője, Lóri bácsi is megöregedett. És amikor már maga az őrző is őrzésre szorul, valakinek fel kell váltania.
De ki lehet az új őrző? Talán már találkoztunk is vele? Vajon megtaláljuk még egyszer? És ha igen, vállalja a szerepét?
Báti, Anka és Zizu ismét bejárja Budapest utcáit. Nagyon szorítja őket az idő, a nyomozás tétje most nagyobb, mint eddig bármikor: egy élet forog kockán.
Szegődj a nyomukba, ments te is életet,
mentsd meg Budapestet!“Ecsédi Orsolya megint egy fantáziadús és érdekes könyvet írt.
A történet úgy rabul ejtett, hogy le sem tudtam tenni, el is olvastam
pár óra alatt a könyvet. Könyvmolytársaim, sárkányvadászatra fel!”
– Tóth Maja, 10 éves –11 éves kortól ajánljuk!
-
új 2 munkanap
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS
A Satan’s Affair minden halloveenkor ellátogat hozzád.
Átutazzuk az országot, hullámvasutakat és rémisztő kísértetházakat állítunk fel, és isteni kajákkal várunk. És minden városban kivégzek valakit, hogy megtisztítsam a világot.
A kísértetházak falai között rejtőzködöm, végrehajtom az ítéletemet azon, aki gonoszságtól bűzlik, és altatódalt dúdolok rothadó lelkének.
Ha egyszer kiválasztalak, nem menekülhetsz a csatlósaim elől – minden kívánságomat teljesítik.
Elfuthatsz és elbújhatsz, de ettől csak még izgalmasabb.
Gyere hát!
Sétálj egyet a babaházamban, ahol a sikolyaidat elnyeli a kísértetek rikoltozása és bájos kis segélykérő kiáltásaidra senki sem válaszol.
De nem ígérhetem, hogy gyors véget érsz…
18 éven felülieknek!
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A lányokra szörnyű sors vár.
Valaki tudja a titkot.
A város nem beszél.Heartsdale kis porfészek a semmi határában. Az augusztusi hőségben a görkorcsolyapályánál egy fiatal lány összeszólalkozik a barátjával, mindez lövöldözésbe torkollik – látszólag egyszerű eset, de Jeffrey Tolliver nyomozó ezennel szörnyű bűnténybe keveredik. A boncolásnál kiderül, hogy a lány szexuális zaklatásnak és rituális csonkításnak is ki volt téve, de a család és a barátok eltitkolnak valamit a múltból, ami nyomra vezethetné Tollivert. A hallgatásnak nagy ára van, a szadista újabb áldozatot szed, és a nyomozó szörnyű sejtése beigazolódik; azok, akik a szálakat mozgatják, közelebb vannak, mint hinné…
Karin Slaughter mesterien ért a gyilkos elmék működéséhez. Belelát az emberi lélek legsötétebb zugaiba is, és elemi erővel tárja elénk a legszörnyűbb titkokat. Aki odavan a vérfagyasztó thrillerekért, az okos nyomozókért és a meglepő fordulatokért, az nem csalódik Karin Slaughterben, aki számos bestsellerével világszerte kivívta a nagyközönség szeretetét.
-
Antikvár 2 munkanap
Róma, 1700 júliusa. Atto Melani, a Napkirály titkosügynöke az európai politikai elit legfontosabb tagjaival Spada bíboros villájába érkezik, hogy részt vegyen a bíboros unokaöccsének az esküvőjén. Az ünneplés azonban csak ürügy, mindenki a pápa súlyos betegségével, és a spanyol király közelgő halálával foglalkozik. Károlynak ugyanis nincs örököse, és Lipót császár valamint Lajos király, akik közt a Vatikán vállalta fel a közvetítő szerepét, egyaránt igényt tartanak a trónra. Melani apát titkos mesterkedéseivel egy olyan összeesküvést indít útjára, amely akár az egész kontinenst a háború torkába sodorhatja.
A könyvsorozat Atto Melani elveszettnek hitt levelezésén alapul. Egy lebilincselően izgalmas történelmi thriller, amelyben a fikció és a valóság szétválaszthatatlanul keveredik össze, és ami a kritikusok szerint a szerzőpárost a műfaj nagymesterei közé emelte.A sorozat további kötetei azóta sem jelenhettek meg Olaszországban. A világ más országaiban azonban az újabb könyvek népszerűsége is töretlen.- További ismertető: “Belelapozás”.
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Áldás vagy átok az antik bútor, amelyet a csinos, fiatal titkárnő el nem adhat, és bárhová költözik, köteles magával vinni? Az özönvíz előtti darabokon kívül pompás tóparti villa is tartozik Marion Breitenbach örökségéhez, ám ezt csak akkor veheti birtokba, ha előbb férjhez megy. Ebben készségesen segítségére sietne a bolondos nagynéni hagyatékából kizárt unokafivér – hogy a házban felkutathassa a nyomtalanul eltűnt családi ékszereket.
A történet mégsem ide, hanem a mocsár szélén épült kastélyba vezet, melynek ódon falai között gyilkos indulatok, féltékenység, baráti rokonszenv és szerelem csapnak össze… -
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
A víz alatti világ nagy meglepetésre készül, ugyanis közeledik Sellőcske hercegnő szülinapja.
Vajon milyen különleges ajándékot kap? -
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Westville a világ legunalmasabb kisvárosának látszik – ám a hegyekkel övezett vidék tele van rejtélyekkel. Az egyik legnagyobb talány a város körüli erdőben élő Wilde, akit harminc évvel korábban, gyerekként magára hagyva találtak a fák között. Az immár felnőtt férfi azóta sem tudja, hogyan került az erdőbe, és kik lehetnek a szülei. Szinte természetes, hogy amikor a városban eltűnik egy középiskolás lány, hozzá fordulnak segítségért, és Wilde egyetlen barátja, egy hetven körüli sztárügyvéd, Hester Crimstein is bekapcsolódik a nyomozásba. Hamarosan a város leggazdagabb családjából is nyoma vész egy fiúnak. Majd érkezik egy zsaroló levél.
Ahogy múlt és jelen eseményei felkavarodnak, a mind rejtélyesebb ügybe egy gátlástalan elnökjelölt, egy mindenre elszánt környezetvédelmi aktivista, néhány kegyetlen középiskolás és egy nyugdíjas katonatiszt is belekeveredik. Wilde pedig rájön: ha meg akarja találni a lányt, a város féltve őrzött titkainak kell utánajárnia – mielőtt még túl késő lenne megfejteni őket… -
új 2 munkanap
Kirándulni jó! Hiszen a friss levegő és a mozgás mellett olyan csodákra is akadhatunk a túrázás során, mint amilyenek a kőzetek, az ásványok, sőt, szerencsés esetben akár drágakövet is találhatunk. Az ásványvadászok élete tele van meglepetésekkel, hiszen még a legunalmasabb kavicsnak is évmilliókra visszanyúló története lehet… Ez a könyv abban segít, hogy az olvasó kiismerhesse magát a kőzetek, az ásványok és a drágakövek lenyűgöző birodalmában.
-
új 2 munkanap
AMIKOR A KORONAÉKSZEREK eltűnnek a Kutyingham palotából, a szuperravasz Sherlock Bonesnak és meg bízható társának, Dr. Catsonnak kell megoldani a bűncselekményt. Vajon sikerül elkapniuk a valódi tettest?
Miközben olvastok, a könyvben található fejtörők és feladványok megfejtésével ti is aktív résztvevőivé válhattok a nyomozásnak. Nagyítókat elő!
Már tudsz olvasni? Mit gondolsz, el tudnál olvasni egyedül egy egész regényt? Próbáld meg! A Zseblámpás Könyvek egész biztosan neked valók! Nagy betűs, nem túl hosszú, izgalmas és vicces történetek várnak!
Készíts be a takaró alá egy zseblámpát, mert ezeket a könyveket nem fogod tudni letenni!
-
új 2 munkanap
Sokévnyi hajsza és nyomozás után Sherlock Holmes elkezdi felgöngyölíteni az elvetemült Moriarty Professzor bűnszervezetét, és úgy tűnik, végre maga az ördögi lángelme is horogra akadhat. Mikor aztán szorulni kezd a hurok a veszélyes alvilági hálózat felderítésében segédkező Baker Streeti Vagányok nyaka körül, Holmes úgy dönt, kimenti a gyerekeket a tűzvonalból. Csakhogy Ozzie, Wiggins és Pilar pontosan tudják: rajtuk áll vagy bukik a Mester legveszélyesebb ügyének sikere. Titkokban Holmes nyomába erednek, és végigkövetik, ahogy a zseniális nyomozó Európán keresztülutazva csapdát állít Moriartynak és előkészíti a mindent eldöntő végső találkozást.
Vajon a Vagányok ott állnak majd Holmes mellett, mikor szükség lesz rájuk? Vagy addigra már rég Moriarty és a fogdmegjei karmaiban lesznek?
-
új 2 munkanap
Ha még nem hallottál a világ legkiválóbb magándetektívjeiről, Sherlock Holmesról, akkor bizonyára egy lakatlan szigeten töltötted eddigi életedet, vagy farkasok között nőttél fel a vadonban. Minden idők legzseniálisabb és legünnepeltebb nyomozójáról, a modern bűnüldözés példaképéről már sokat írtak. Bárki, aki tud egy keveset Holmesról, tisztában van vele, hogy nem dolgozott egyedül. Lelkes és hű utcagyerekek egy csapata is része volt bűnfelderítő szervezetének. A csapat a Baker Streeti Vagányok nevet viselte. Ezek a gyerekek számtalan ügyben segédkeztek Holmesnak, és felbecsülhetetlen szolgálatokat tettek neki nyomozásai során. Kíváncsi vagy ezekre az ügyes utcadetektívekre? A bandavezérek: az éles elméjű Ozzie és Wiggins, aki talpraesettségével, a legelvetemültebb bűnözők eszén is túljár. A bandatagok: Rohan, a szelíd óriás, Elliot, a csibész, Alfie, a kiskölyök és mások. Szeretnéd megismerni őket? Egyetértesz abban, hogy te és a világon mindenki megtudja az igazságot? Bizonyára igen. Most talán azt kérdezed magadtól, ki vagyok én, hogy ilyen kijelentést teszek, és ekkora felelősséget vállalok magamra. Legyen elég annyi, hogy jól ismerem az eseményeket, és most elmondom az igazságot azoknak, akik hajlandók meghallgatni…
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Ez a különleges kiadvány 1 éves kortól ajánlott, hiszen a puha filcoldalak ideálisak a kis kezek számára. A gyerekek ujjacskáikkal követhetik az aranyos ábrákat, miközben ismerkednek a formákkal és a különböző mintázatokkal. Egy bájos első könyv, amely egyszerre megnyugtató és játékos élményt nyújt a legkisebbeknek!
-
Antikvár 2 munkanap
„Az egyik legvidámabb és legcinikusabb hollywoodi bosszútörténet, melyet valaha írtak.” Playboy
A simlis fiúk „A legviccesebb krimi a mozivilág simliseiről és szélhámosairól… Pergő ritumus, ügyes meseszövés.” The Wall Street Journal
A simlis fiúk „a szerző legjobb könyve… Duplas- és triplacsavarok, egy-két gyilkosság, életszagú dialógusok és cselekmény, mindez Elmore Leonard legremekebb és legszórakoztatóbb művében.”
Detroit Free Press
A simlis fiúk „úgy ábrázolja Hollywoodot, ahogy Tom Wolfe a Hiúság máglyája című könyve New York Cityt.”
The Atlanta Journal-Constitution
A simlis fiúk „Pontosan a helyére teszi Hollywoodot, és a tréfa oly mulatságos, oly végtelenül furfangos, oly tökéletes, hogy könnyen magával ragadja az olvasót.”
Chicago Tribune
A simlis fiúk „csodálatos…bámulatra méltó.”
Christopher Lehmann-Haupt, The New York Times -
Antikvár 2 munkanap
A szenvedély túlságosan csodálatos ahhoz, hogy le lehessen mondani róla – A Breton-fivérek gondozásukba veszik az árván maradt Cyrene Noltét, aki eltartása fejében mos-főz rájuk. Aranyszínű hajára, bársonyos bőrére hamarosan felfigyelnek a louisianai folyóparton élő nőcsábászok és szerencsejátékosok. A lányt hidegen hagyja a férfiak sóvárgó tekintete, egészen addig, amíg egy véletlen folytán megmenti René Lemonnier-t a biztos haláltól. Tisztában van vele, hogy a férfit imádják a nők, vonzerejének mégis képtelen ellenállni. Cyrene ekkor már tudja, hogy a szenvedély túlságosan csodálatos ahhoz, hogy le lehessen mondani róla…
-
új 2 munkanap
Egy fiatal lány érdekes szerelmi történetét meséli el nekünk Herczeg Ferenc ebben a regényében, igényes szépirodalmi stílusban megírva.
Simon ezredes, aki nagyon szereti az ő Zsuzsáját, konok makacssággal kétféleképpen ítéli meg a nőket: egyrészt mint családapa, aki irgalmatlan határozottsággal lép fel a tiszta családi életet beszennyező kalandokkal szemben, másrészt pedig mint egy családi kötelezettségeken kívülálló férfi, aki a bukott nő minden vétkét megbocsátja, ha a szerelmese lesz.
Az író szereti hőseit, ezért sorsukat a boldog életút felé tereli; mindeközben bepillantást nyerünk a természet rendje szerint élő falusi emberek, valamint a bohém, hiú, kapzsi és léha életet élő városi dzsentrik életébe is. -
Antikvár 2 munkanap
Sam Cayhall már csaknem tíz éve vár sorsára a siralomház egyik cellájában. A Ku-Klux-Klan tagjaként elkövetett gyilkosságokért ítélték halálra, bár ő soha nem ismerte be a szörnyű bűnöket, amelyekkel megvádolták. Ügyvédeinek köszönhetően eddig megmenekült a kivégzéstől, de mára elfogytak az esélyei. A bíróság úgy határozott, hogy kivégzik. De van még egy esélye…
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap