- Minimum 30,00 RON kell vásárólnia!
-
új 2 munkanap
Az erdőkoboldok támadásai véget értek, így Szandi végre haza akar menni a Zöldellő völgybe, a szüleihez. Azonban Zafír az Uralkodók Szigetére szeretné küldeni. Vilinek nem tetszik, hogy a legjobb barátja veszélyes útra indul nélküle, ezért elhatározza, hogy ő is Szandival tart. Csakhogy nincs szárnya…
-
új 2 munkanap
A három barát elindult az Uralkodók Szigetére, de az út egyáltalán nem ígérkezik olyan egyszerűnek, mint gondolták. Ráadásul egyre fogy az idejük… Vajon elérik-e időben a szigetet, és teljesül Szandi vágya, vagy továbbra is rejtély marad, hogy honnan származik?
-
új 2 munkanap
Szandi az Uralkodók Szigetén megkapta élete első hercegnői feladatát: közelebb kell hoznia egymáshoz a két ménest. Ám a meghitt ünneplés helyett hatalmas feladathegy szakad a nyakába, és a körülötte lévők sem könnyítik meg a dolgát… Vajon úrrá tud-e lenni a helyzeten, vagy élete első feladatával rögtön kudarcot is vall?
-
új 2 munkanap
A történelmi emléknapon Szandinak el kell mesélnie a legkedvesebb történetét a repülő lovak történelméből. Igen ám, de a felkészülés során nem várt nehézségekbe ütközik… Meg tudja-e oldani ezt a nehéz helyzetet?
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Szandra már óvodás, komoly középső csoportos! Ti tudtátok, hogy nem egyszerű dolog a barátság sem? Hogy néz ki egy óvodai nap? Mit játszanak? Ki lesz a barátunk? Mit csinál egy napos? Mennyi-mennyi kérdés! Szerencsére Szandra segítségével minden leendő és már gyakorló középső csoportos válaszokat kaphat, és minden bizonnyal kicsit magára is ismer. Balázsy Panna, a nagy sikerű Szandra-sorozat írója a legkisebbekre is gondolt, bájos történeteivel és Rippl Renáta kedves illusztrációival könnyebben átbeszélhetők a tipikus óvodás élethelyzetek. Jó mesélést és beszélgetést kívánunk! 3+
-
új 2 munkanap
A XX. század a háborúk százada volt. Nem élt a korszakban olyan nemzedék, mely ne tapasztalta volna meg a véres harcok következményeit: a lövészárkokat, a bombázásokat, a gáztámadásokat, az örökös félelmet – és a nagyapák, apák, hitvesek, gyermekek halálát. A sorban az első a “Nagy Háború” volt, amely lángba borítva az egész világot újrarajzolta Európa térképet: többek között Magyarországét is. Nagyhatalmak estek szét, ősi dinasztiák hullottak a porba, miközben új államok születtek. Az első világháború hadszínterein magyar bakák küzdöttek hazájukért, az Osztrák-Magyar Monarchia fennmaradásáért és a történelmi Magyarország létéért. Könyvünk számos korabeli fotó, plakát és korábban nem publikált áttekintő térkép segítségével mutatja be Magyarország 1914 és 1920, azaz a háború kitörése és a trianoni békediktátum aláírása közötti időszakot. Megmutatja, mi történt a háborús évektől a tanácsköztársaság időszakán keresztül a trianoni szerződésig. Mi történt a világháború 51 hónapja alatt, a politikában, a hátországban és a hétköznapokban. Majd mi történt a szétesett ország lakóival.
-
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Manapság a lelkiismeretes szülő állandóan szorong: vajon milyen hibákat követ el, mit ront el a gyereke nevelésekor? Elég egy hajtósabb időszak, amikor nem olvasunk neki este mesét, kevesebbet játszunk vele, hamarabb felkapjuk a vizet, és máris kész a baj, jóvátehetetlen károkat okoztunk csemeténk lelkében. Az önbizalma csökken, érzelmi intelligenciája nem fejlődik a kellő mértékben, sőt az egész személyisége sérül. Mit tehetnénk, hogy tényleg a legjobbat nyújthassuk neki?
Szendi Gábor arra biztat, hogy először is nyugodjunk meg! A Szárnyakat adni a nevelés témáját a szerzőtől megszokott meghökkentő és felforgató szellemben-stílusban tárgyalja. Állítása szerint kultúránk súlyos tévedésben él a korai évek egy életre bevésődő hatásaival kapcsolatban. Gyerekünk nem kényes műszer, amelyet egyetlen rossz mozdulattal elronthatunk, hanem egyéni jellemvonásokkal született lény, aki egyszeri és megismételhetetlen módon reagál a világra. Nem formálhatjuk a magunk képére – de megpróbálhatjuk segíteni, hogy teljes mértékben kibontakoztathassa a képességeit.
Szendi Gábor felvázolja, hogyan adhatunk teret azoknak a készségeknek, képességeknek, lehetőségeknek, melyek gyerekünkben benne rejlenek. Olvasmányos stílusban, komoly tudományos kutatásokra alapozva járja körül a tehetség, az elszántság és a kitartás kérdését a magzati kortól egészen a kirepülésig.
A Szárnyakat adni nem gyerekekhez készült útmutató, hiszen nincsenek mindenkire érvényes szabályok. Talán csak egyetlen: mindannyian válhatunk kiválóvá.SZENDI GÁBOR író és pszichológus, a paleolit táplálkozás magyarországi meghonosítója és elterjesztője, szabadgondolkodó. Azt vallja, hogy modern világunk fényévekre távolodott attól a létformától, amihez évmilliók során alkalmazkodtunk. Bár nagyvárosokban élünk, és szuperintelligens kütyükkel vesszük körül magunkat, az agyunk még mindig egy vadászó-gyűjtögető törzs tagjáé. Ha teljesebb és boldogabb életre vágyunk, először meg kell értenünk, mire is lettünk kitalálva.
-
Antikvár 2 munkanap
Volt már Ön valaha magányos? Érezte már magát idegenül a világban? S megtörtént-e, hogy hiába kereste Őt, akivel még sohasem találkozott? Most Tőle, ismeretlen kedvesétől kaphat üzenetet a Szárnyaló Szerelem lapjain..
-
új 2 munkanap
Mindenki azt szeretné, hogy a gyereke jól teljesítsen és sokra vigye. De ezt nem mindig sikerül elérni – sőt az elvárásainkkal sokszor agyonnyomjuk és boldogtalanná tesszük a gyerekeinket, akik nehezen birkóznak meg a felgyorsult tempójú, kiszámíthatatlan világ nehézségeivel. De vajon mi különbözteti meg a szárnyaló gyerekeket azoktól, akik nehezen boldogulnak? Lehet, hogy mi magunk mutatunk nekik rossz viselkedési formákat?
Dr. Michele Borba kutatásai és tapasztalatai alapján hét olyan tulajdonságot talált, amelyek a szárnyalókat megkülönböztetik a társaiktól – és szerencsére ezek olyan jellemvonások, amelyeket bármelyik életkorban segíthetünk kifejleszteni. Könyvében a pszichológus a kutatási eredmények mellett az életből vett példákkal mutatja meg, hogyan lehetünk olyan szülők, amilyenek lenni szeretnénk, és gyakorlatias, megvalósítható módszereket ajánl, amelyekkel segíthetünk a gyerekeinknek abban, hogy növekedjen az önbizalmuk és az empátiájuk, képesek legyenek uralkodni magukon, becsületesek, kíváncsiak, kitartók és optimisták legyenek. Megtanulhatjuk, hogy miként fejleszthetjük ezeket a tulajdonságokat a gyerekeinknél óvodástól középiskolás korig, és mit kell megtanítanunk a felnövekvő generációnak ahhoz, hogy ma talpon maradjon, holnap pedig a képességeit maximálisan kiaknázva szárnyaljon.
DR. MICHELE BORBA neveléstudományra szakosodott pszichológus, több mint húsz nagy sikerű könyv szerzője. Dolgozott tanárként, foglalkozott mozgássérült, tanulási, illetve viselkedési nehézségekkel küzdő gyerekekkel. Tevékenysége fókuszában az empátia fejlesztése, a gyerekek közötti bántalmazás tanulmányozása és a személyiségfejlődés áll. Három felnőtt fia van, férjével a kaliforniai Palm Springsben él. -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Ez a sokszínű, több mint 50 kinyitható fület tartalmazó könyv szinte észrevétlenül fejleszti a kisgyermekek és óvodás korú gyermekek tanulási készségeit, miközben élénk, szemléletes illusztrációival ismerteti meg velük a körülöttük lévő világot. Az egyértelmű megnevezések és az egyszerű, szórakoztató szövegek képekkel való párosítása a legkisebbeket is gondolkodásra készteti, közben játékosan fejlesztve szókincsüket.
-
új 2 munkanap
Mi tesz egy esküvőszervezőt klasszissá? Az, hogy nem ismer lehetetlent.
Sarah Stratford már több tucat sikeres esküvőt lebonyolított, számtalan hisztis és rigolyás ügyféllel volt dolga, és idáig mindent elintézett, megszervezett, előteremtett. Ám most szinte megoldhatatlan feladat előtt áll, mivel két fontos esemény ugyanarra a napra esik, ráadásul földrajzilag meglehetősen távoli helyszíneken.
Miért vállalta el akkor mégis mindkét megbízást? Mert az egyik egy népszerű amerikai filmcsillag pompás esküvője – amire nem mondhatott nemet, hisz ez nemcsak óriási kihívás, de a legjobb referencia is -, a másik pedig a tulajdon, kissé szertelen húga jóval szerényebb lagzija, amit szintén nem utasíthatott vissza.
S ha mindez még nem lenne elég, az egy korábbi csalódásától kissé megkérgesedett szívű Sarah körül is ott ólálkodik a szerelem… -
új 2 munkanap
Könyvízelítő: “Ím, gyűtöttem és egybeszedtem száz fabulát, régieket és újakat. Mi okból műveltem légyen ezt, minden jámbor olvasó meg értheti az értelmekből, melyeket minden fabula mellé szerzöttem és utána vetöttem”… Könyvízelítő/Ismertető:”Belelapozás”
-
új 2 munkanap
Megérkeztek a Bogyó és Babóca lapozósorozatának új tagjai! A Százlábú keménylapos könyvéből megtudhatjuk, hol él a Százlábú, milyenek a játékai, a bútorai, kik a barátai. Felelevenedik sok régi történet is, a Százlábú csizmáinak meséje, vagy a szüreti mulatság…
-
új 2 munkanap
Szederke Unikornis – Rajzos feladványai – Több mint 100 db ajándék matrica
Szederke, a huncut unikornis, vidám feladatokkal, színezőkkel, rajzolnivalókkal és több mint 100 szuper matricával vár téged!
-
Antikvár 2 munkanap
Rebecca bizonytalanul várta, miért vezette Fényes Nyíl erre az elhagyatott helyre, messze az oglala tábortól.
A férfi hátralépett, hogy tetőtől talpig végigmérhesse a lányt, aki csendesen remegve tűrte a vizsgálódást. Fényes Nyíl rövid idő után megindult felé, Rebecca pedig rémült tekintettel hátrált. Ösztönösen megértette, hogy valami fontos dolog van kibontakozóban.
Fényes Nyíl kajánul vigyorgott, amikor a lány háta a sziklához ért, és nem tudott tovább menekülni előle. Rebecca meglepetten kapott levegőért, és hangosan nyelt. Tartott a vakmerő szándéktól, melyet a csábító fekete szemében látott.
Visszatartotta lélegzetét, amikor Fényes Nyíl megsimogatta selymes haját és puha bőrét. Az érintés gyengéd volt, de felkavaró. Megremegett, amikor a férfi ajka az ő ajkát kereste, és addig nem tapasztalt gyöngédséggel csókolta… -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Szabadság nélkül nem érdemes élni.
Godwin Baxternek az a tudományos ambíciója, hogy egy tökéletes társat alkosson önmagának. Álmai akkor látszanak beteljesedni, amikor rátalál a szépséges Bella holttestére a vízparton, akit egy Frankensteinhez méltó tudományos kísérlettel életre kelt. Nagyratörő terveit azonban meghiúsítani készül dr. Archibald McCandless, aki féltő szerelembe esik a teremtménnyel.
De vajon mit gondolhat az egészről maga Bella?
Ez a merész kísérletezőkedvvel és igaz szerelemmel átszőtt történet forgószélként sodorja olvasóját a Viktória királynő korabeli Skóciába. A kor klasszikus regényeinek szatírájaként megírt műből a végére szórakoztató politikai allegória kerekedik, amelyben a férfiúi vágyakozás és a függetlenségükért küzdő nők gondolatébresztő összecsapását tárja elénk az író.
A Whitebread-díj és a Guardian szépirodalmi díj nyertese, Alasdair Gray talán egyik legzseniálisabb
könyve egy kajánul vicces, posztmodern alkotás. A könyvből készült film világsiker lett. Hogy a legfontosabbakat említsük: 2 Golden Globe-díjat, 5 BAFTA-díjat és 4 Oscar-díjat nyert el az adaptáció, utóbbi két elismerésben részesült a filmen dolgozó magyar berendező is.“Gray megtalálta a módját, hogy tökéletesen lefesse a megrepedt, kissé kibillent valóságérzetet.” – Newsweek
“Csodálatosan eleven, szórakoztató, szabadszájú és eszes történet.” – London Review of Books
“Jövőbe látó, pompás nyelvezetű, ám botrányos mese.” – The Independent
“A briliáns írói technika, az intellektuális képesség és a művészet ritka találkozása.” – Kirkus Reviews
-
új 2 munkanap
Két nő a múlt fogságában. Két nő, akik jobban nem is különbözhetnének egymástól. Monika sikeres orvos, szép és fiatal, akire végre a szerelem is rátalált. Maj-Britt magányos, megkeseredett, óriási túlsúllyal küzdő, idősödő nő, aki évek óta nem lépett ki otthonából. Van azonban, ami közös bennük: mindkettejük eltökélt szándéka, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljanak gyermek- és ifjúkoruk gyötrő emlékeitől. Ám úgy tűnik, minden hiába. Egyiküket egy tragikus baleset, amelyben úgy érzi, helyette halt meg valaki, másikukat egy váratlan levél arra kényszeríti, hogy minden eddiginél fájóbban szembesüljön múltja árnyaival. Remélhetnek-e valaha is megváltást? ezt tárja elénk a pszichokrimijeiről is ismert szerző döbbenetes erejű regényében..
-
Antikvár 2 munkanap
Élő, lenyűgöző, lélegzetelállító modern mese Szufija mint elsőszülött szégyent hozott a családjára; fiúnak kellett volna születnie, ezért szeretet nélkül nő fel. Beszédre képtelen, csupán pirulással, lángoló arcbőrének színével tudja kifejezni érzelmeit. Szufija nem képes hazug álcát ölteni, a világ kiveti magából, vérengző vadállattá válik, aki védtelenekre támad… Rushdie regénye mítosz és történelem keveréke, fekete komédia, amely kegyetlen szókimondásával botránkoztatta meg a világot. Salman Rushdie indiai születésű brit író, akire mohamedán vallási vezetők kimondták a fatvát. A MAN Booker-díjas szerző neve komoly irodalmi védjegy, az író számos nemzetközi zsűri tagja, regényei világszerte sikerlistásak. Háromszor nősült, két fia van, jelenleg Padma Lakshmi modellel él New Yorkban.
-
Antikvár 2 munkanap
Anna DePalo: Szégyenlős sztriptíz
Mindig az lesz a sorsom, hogy csak mások esküvőjét szervezem? – gondolja letörten Pia, de aztán megpillantja álmai férfiját, aki miatt egyszer már elveszítette a fejét. Akkor még tapasztalatlan szűzlány volt, most viszont elhatározza, hogy beveti a csábítás fortélyait…Kate Carlisle: Csóktanfolyam haladóknak
Vajon ki csókol jobban? A főszakács, a kertész, a sofőr vagy a liftesfiú? Kelly éppen ezen tűnődik, amikor ráesik a pillantása jóképű főnökére, Brandon Duke-ra. Ez a férfi fogja őt megtanítani a csókolózás művészetére, dönti el a lány, és Brandon segítségét kéri volt barátja visszahódításához… -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Anyjának Józseffalván kincsem vagy Zoltánka volt, apjának csak „a gyerek”. Az asszony szeretettel becézgette, és megpróbálta megvédeni a részeges, verekedős apától, ami a sok munka és az újabb kisgyerek mellett nem mindig volt eredményes. Muttinak és Fatinak pedig egyszerűen Zozó volt. Fati gyönyörű meséket mondott, tanítgatta, csodás játékokat készített neki, Mutti a kedvenc ételét főzte, és a saját maga készített csodás ruhákba öltöztette. Még szerencse, hogy Józseffalván jött a tűzvész! Bár Zozó nem tudta, hogy ez mit jelent, de hallotta, hogy emiatt nem kellett hazamennie, hosszabb ideig maradhatott keresztszüleinél. A tűzvészt szereti. Aztán jött a háború. Őt sem ismerte, de sokat hallott róla. Mindenfelé emlegették. A háború vonattal elvitte Muttit és Fatit. Hiába várta őket, nem jöttek érte. Később a háború azt mondta, hogy nekik is menni kell. Hosszú úton, sok napig utaztak. Amikor végre megérkeztek, akkor Mutti és Fati nem volt ott. A háborút nem szereti. VALAMIT KI KELL TALÁLNIA, HOGY ÚJRA ÉRTE JÖJJENEK! A regény a harmincas évek végén Bukovinában játszódik, majd azt követően a háborúnak az Ambrus család életére történő hatását mutatja be. Hogy éli meg a néhány éves gyermek, hogy az általa mindenkinél jobban szeretett székely-német keresztszüleit Sziléziába telepítik, majd fél évvel később neki szüleivel Bácskába kell költöznie.
-
új 2 munkanap
Vidám időszak köszöntött a Szeleburdi Szurikáták népes csapatára – a Kalahári sivatagban fű zöldell és mindenfelé állatkölykök futkároznak. De vajon mire készülnek a mókás blablák azokkal a feldíszített fákkal és a csillogó csomagokkal? Mimi, Ficúr és Ábrándka újabb kalandba keverednek a Kalahári sivatagban, amelynek során megtanulják, mi is az a karácsony.
-
új 2 munkanap
Doktor Proktor és barátai egy könyörtelen invázió közepén találják magukat. Nyakukon a világvége! Rá kell jönniük, hogy hová tűnnek a mosógépekből a zoknik, hogy élnek körülöttük igazi békaemberek, kevésbé igazi páviánok és más rémséges bestiák, amelyek bár ne lennének! Ha nem akarsz egészen tudatlan és főleg felkészületlen maradni, nincs más dolgod, mint részt venni Bulle, Lise, doktor Proktor és egy hétlábú perui szívópók küzdelmében a világvége megakadályozásáért. Mi szóltunk!
-
új 2 munkanap
“Volt Tündérország királyának egy gyönyörűséges szép leánya, akinél szebbet a világ nem látott, s aki olyan sebesen tudott szaladni, mint a szél. Nem is volt más az ő neve: Szélike királykisasszony.
Egyszer kihirdetteti a király az országban, még azon is túl, hogy annak adja leányát, aki a futásban elhagyja: de úgy próbáljon szerencsét akárki, hogy ha leányát el nem tudja hagyni, karóba kerül a feje.
Hiszen próbáltak szerencsét királyfik, hercegek, grófok, bárók s válogatott cigánylegények, de karóba is került a feje valamennyinek…”
A mese további részéből megtudhatjuk, hogy János királyúrfi hetedhét országon át vándorol azért, hogy megkaphassa Szélike királykisasszony kezét. Útja során öt barátra tesz szert, akik különleges képességekkel rendelkeznek, melyekre szükségük is lesz a feladat megoldásához, Szélike legyőzéséhez.
“A nagy mesemondó”, Benedek Elek generációkon át öröklődő meséiből készült válogatás összesen harminchat mesét tartalmaz, mely híven tükrözi a nép ügyességét, jó kedélyét, s mindezt Benedek Elek a maga eleven és tréfás elbeszélő modorában közvetíti a gyermekolvasók számára. -
új 2 munkanap
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Kurt Tepperwein gyakorló pszichológus, aki évtizedek óta sikeresen gyógyítja hipnózissal is pácienseit. Mások gyógyítása során jött rá az általa hipnomeditációnak elkeresztelt öngyógyító módszerre. Technikája könnyen elsajátítható bárki által, aki már felismerte és elfogadja: Nemcsak egészségünket vagy betegségünket befolyásolhatjuk gondolataink erejével, hanem
Ez törvényszerűség, egyikünk sem vonhatja ki magát alóla. Egyúttal azonban nagyszerű esély is. Arra, hogy kívánságaink szerint alakíthassuk életünket. Ez a könyv megmutatja az utat, amelyen járva a legsúlyosabb betegség is legyőzhető, az egészség fenntartható és megerősíthető.
-
Antikvár 2 munkanap
A tudomány ezredvégi eretnekei – Bogumil a teáival, Kovács Ádám a Celladammal, dr. Somlyai Gábor a Dd- vízzel – értünk hadakoztak, s hadakoznak ma is. Ezek a harcok, sikerek, kudarcok tükröződnek a velük készült riportokban, interjúkban, melyekben magukról vallanak…
-
új 2 munkanap
Bartos Erika lapozója a legkisebbeknek.
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Benjamín Chaparro, az egykori Buenos Aires-i vizsgálóbírósági titkár még nyugdíjasként sem tud szabadulni egy harminc évvel ezelőtti esettől: egy fiatal nőt brutálisan megerőszakoltak és meggyilkoltak a saját hálószobájában. Úgy dönt, hogy könyvet ír róla. S miközben felelevenednek előtte a tragikus történet részletei, ismét fellángol reménytelen szerelme Irene Hornos iránt, aki három évtizede, az ügy idején még csak gyakornok volt, ma már azonban köztiszteletnek örvendő bíró.
Eduardo Sacheri hamar modern klasszikussá vált regénye az 1970-es évek Argentínájába viszi el az olvasót, és a junta piszkos háborújának bemutatása mellett leginkább az igazság mibenlétével foglalkozik és azzal, hogy kinek kell és lehet igazságot szolgáltatni. A könyvből Juan José Campanella forgatott felejthetetlen filmet, amely 2010-ben számos kitüntetés mellett megkapta a legjobb idegen nyelvű alkotásnak járó Oscar-díjat.
-
új 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
-
Antikvár 2 munkanap
Egy angol arisztokrata, a negyedik earl of Sandwich igen elégedetten fogadta inasának találmányát, azt ugyanis, hogy a leleményes inas két egymásra borított kenyérszelet között találta az ennivalót, így gazdájának az étkezés idejére sem kellett fölállnia a játékasztaltól. Angol találmány a pirított szendvics, a tószt (toast) is. Néhány perc alatt elkészíthető, számtalan módon variálható és ízlésesen található. Ebben a könyvben az olvasó számos receptet talál váratlan vendégek, éhes gyerekek jóllakatására vagy éppen egy gyors, egyszemélyes vacsorához. Puhára sült hússal vagy ropogós zöldséggel, hidegen vagy melegen, édesen vagy sósan – a szendvics és a pirított szendvics (tószt) egyformán kitűnő gyors harapnivaló.
-
Antikvár 2 munkanap
Cador ősi udvarházában, Cornwall óceán mosta, sziklás partvidékén boldogan él Angelet Hanson a szüleivel. Napjai nyugodtan, teljes biztonságban telnek, mígnem egy nap Szent Branok legendáktól övezett tavának partján egy börtönből szökött, veszélyes emberrel találkozik. Ez a kis híján végzetessé váló találkozás örökre megváltoztatja az életét, érzelmeit, egész további sorsát. Londonban, elsőbálosként Angelet beleszeret az elbűvölő, kedves Gervaise mandeville-be. Feleségül is megy hozzá, és csak későn fedezi fel a férfi javíthatatlan jellemhibáját, amely miatt végül a civilizáció határvidékén, Ausztrália aranymezőin találja magát. Olyan környezetbe csöppen, ahol az arany jelenti az élet igazi értelmét, és minél sikertelenebbül kutatja valaki, annál szenvedélyesebben vágyik rá. Ebben az elvadult világban találkozik Angelet ismét Benedict Landsonnal, az egyetlen emberrel, aki tudja, mi történt azon a végzetes napon Szent Brandon tavánál, s vele együtt részese is volt a soha nem feledhető, rémisztő eseményeknek. Az erős akaratú, határozott férfinak sikerült meggazdagodnia, de meg kellett fizetnie a hőn áhított arany árát. Újbóli találkozásuk mindkettőjük számára sorsfordulót jelent. Angelet visszatér ugyan Londonba, de útjaik már nem válhatnak szét, s végül Benedict az, aki rákényszeríti, hogy helyére tegye a múltat, túllépjen a tónál lezajlott tragédián, és elfogadja az egyetlen igaz, neki való szerelmet, amelyről már azt hitte, hogy örökre elveszítette.
-
új 2 munkanap
Szent II. János Pál pápát az elmúlt száz év legbefolyásosabb erkölcsi vezetőjeként tartják számon. Nem véletlenül. Több mint negyedszázados pápasága alatt átvezette a több mint egy milliárd hívőt számláló Katolikus Egyházat a harmadik évezredbe, és mindeközben világszerte folyamatosan felszólalt.
A kötetben több száz markánsan jellemző idézetet találhatunk Szent II. János Pál pápától. A kiválasztott idézeteket homíliákból, enciklikákból, beszédeiből és könyveiből, valamint egyéb hivatalos és spontán megszólalásaiból gyűjtöttük össze. Ezekben a rövid idézetekben a pápa szenvedélyesen beszél a társadalmi igazságosság szükségességéről, a család fontosságáról, az imádság értékéről, a szenvedés értelméről, a békére vezető útról és az emberi egyenlőségről. A könyv végén pedig a világ vezetői és fontos személyiségei emlékeznek Szent II. János Pál pápára, felidézve rendkívüli és maradandó hatását, amelyet örökül hagyott a világra. -
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
Az 1073. esztendőt írják a krónikák, amikor Magyarország királya I. András későn született fia, a fiatal és könnyen befolyásolható Salamon. Az őt körülvevő német és magyar tanácsadók alantas módon bujtogatják unokatestvérei, Géza, László és Lambert hercegek ellen, akik a béke érdekében meghagyják őt a trónon.
Salamon tanácsnokaiban lassan felmerül a hercegek elleni merénylet, valamint a végső leszámolást célzó agresszív katonai fellépés gondolata. A Tiszánál, az akkoriban Kemejnek hívott területen kerül sor az első ütközetre, majd elkövetkezik 1074 márciusának közepe, a véres leszámolás…
Vajon béke köszönt-e a mogyoródi ütközet után Magyarországra? Képesek-e a néhai I. Béla királyunk fiai egymást támogatva úgy igazgatni az ország sorsát, hogy ne vezessen újabb testvérháborúhoz?
A cselekményekben és történelmi információkban bővelkedő regényben az Olvasó tovább követheti László életútját, ahogy eszményi lovagból, hadvezérből eltökélt uralkodóvá érik. Megtudhatjuk, miként veszi át I. Géza halála után a koronát, s hogyan veti bele magát a sok ponton még mindig forrongó, békétlenkedő ország ügyeinek intézésébe. Megérthetjük kirívóan szigorú törvényeinek okát és céljait.
A regény a Szent László király teljes életét bemutató trilógia második kötete. Korhű dokumentumokra és tudományos kutatók eredményeire építve, a megszokott tárgyilagos szemlélettel szövi tovább szentté avatott királyunk történetét. Az izgalmakban és fordulatokban bővelkedő eseménysorok nyomán könnyedén megérthetők a XI. század magyar történelmét alakító bel- és külföldi folyamatok, a politikai cselszövések, ármánykodások, s emellett megismerhetjük a magyar nép mindennapi életét, gondját-baját, a legkisebbektől a koronás főkig. -
Antikvár 2 munkanap
-
új 2 munkanap
“Anita Moorjani átadja nekünk a tudást és a szükséges eszközöket, hogy felszabadulva élhessünk egy értelmesebb életet. Ez a könyv mindenkinek szól, aki elég bátor ahhoz, hogy érezzen.”
DR. JOE DISPENZA, a Placebo te magad légy! és a Válj természetfelettivé! szerzője
“A Szenzitivitás – az új erő feltárja számodra azokat a gyakorlati lépéseket, amelyeket azonnal megtehetsz, hogy felfedd a legintimebb kapcsolatot, amit valaha is megtapasztaltál…, az önmagadhoz és a személyes erődhöz fűződő kapcsolatodat.”
GREGG BRADEN, az Isteni mátrix, A bölcsesség kódjai és A valóságkód című könyvek szerzője
Te magad is átélted a szorongást vagy a szenvedést, amelyet egy barátod épp érzett? Megérzed, ha valaki nem mond igazat? Mondtál már igent olyan kérésre, amely ellen minden porcikád tiltakozott? Füledbe cseng, hogy “túl érzékeny”, “túl érzelmes”, “gyenge” vagy, és “túl sokat törődsz másokkal”?
Ha ezekre a kérdésekre a válaszod igen, nagy valószínűséggel te is empata vagy. Vagyis egy rendkívül szenzitív személy, aki érzi és magába szívja mások gondolatait, érzelmeit, energiáit. Egy olyan korban, amikor az érzékenység, a kedvesség és az együttérzés súlyosan alulértékelt, ez gyakran érzékszervi túlterheltséghez és alacsony önbecsüléshez vezet.
A Szenzitivitás – az új erő támogatja az empatákat az akadályok leküzdésében, segít, hogy ezt az érzelmi terhelést megfordítsuk, és egy erőteljes eszközzé változtassuk. Ez a könyv a növekedésről, a felszabadulásról, önmagad isteni voltához való kapcsolódásáról ír. Arra bátorítalak, hogy amint megtanulod, miként becsüld meg és fejleszd az adottságaidat, lépj ki, ragyogtasd meg empata fényedet, vállalj vezetőszerepet, és legyél példakép!
Anita Moorjani a Meghaltam, hogy önmagamra találjak (Bioenergetic Kiadó, 2012) és az És ha ez már a mennyország? (Bioenergetic Kiadó, 2021) című könyvek szerzője, nemzetközi előadó. Első kötetét 45 nyelvre fordították le, világszerte több mint egymillió példányban kelt el.
“Nagyon ajánlom ezt a könyvet minden empatának és szeretteiknek.”
JACK CANFIELD, Erőleves a léleknek-sorozat társszerzője -
új 2 munkanap
Egy kisgyerek és szülei sokféle kihívással néznek szembe. Az első évek mérföldkövei sorozatban kedves állatcsaládok segítenek lépésről lépésre megbirkózni ezekkel a nehézségekkel.
Ha leszáll az este, Brumó, a medvebocs fél, hogy rosszat fog álmodni. Szerencsére medvepapa mellette van, és megnyugtatja. Így sokkal könnyebb elaludni. -
új 2 munkanap
Lanie Coates egy nap rádöbben, hogy nem ilyen életre vágyott. Hiába van három fia, akiket imád, hiába büszke a férjére, akiből egyszer talán híres zeneszerző lesz, hiába valósult meg számára az „amerikai álom”, mégsem boldog. Kétségbeesetten próbál visszaemlékezni fiatalkori álmaira, de minden energiáját lekötik a gyerekek, és képtelen kiszabadulni a hétköznapok taposómalmából. Végül egy szerencsétlen találkozás egy régi iskolatárssal megadja neki a lökést, amely ahhoz kell, hogy megváltoztassa az életét.
Lanie nekiáll, hogy kihalássza a pelenkás doboz aljáról azt a ragyogó embert, aki azelőtt volt, mielőtt az anyaság minden mást kiszorított az életéből. Sportolni kezd, visszatalál régi hobbijához, megpróbál új életet lehelni szexuális életébe, és legfőképpen azért küzd, hogy elhitesse önmagával: még mindig szép – bár ez utóbbi sokkal nehezebb feladatnak bizonyul, mint gondolta. Az idő múlásával egyre elkeseredettebben vágyik arra, hogy újra régi önmaga legyen – ám ezt egyáltalán nem olyan könnyű elérnie, főleg miután rádöbben, hogy a nagy átalakulással a házasságát is veszélybe sodorja…„Hajszálpontos leírása annak a kimerítő és gyönyörű időszaknak, amit anyaságnak hívunk. Tiszta szívből szurkoltam az írónőnek, és együtt nevettem vele”
– Marisa De Los Santos – -
Antikvár 2 munkanap
Kathryn, az ifjú pszichológusnő kemény fába vágja a fejszéjét, amikor úgy dönt, hogy csoportterápiát indít öt nagyon különböző asszonynak. A csoport tagjainak ugyanis látszólag semmi mondanivalójuk nincs egymás számára. Más-más korosztályhoz tartoznak, eltérő a társadalmi helyzetük és a temperamentumuk. A megfontolt Gail, a szabadszájú Bridget, Flavia, a bombanő, az önbizalomhiányos Lizzy és Hannah, az odaadó családanya azonban közös terhet cipel – mindannyiuk férje szexfüggőségben szenved.
Kathryn őszintén hisz abban, hogy a tudat, hogy nincsenek egyedül a problémájukkal, sokat segíthet ezeken a nőkön, de vajon valóban így lesz? Képesek lesznek leküzdeni az ellentéteiket, és kialakulhat a hetente összeülő csoportból egy erős, támogató közösség? -
Antikvár 2 munkanap
Ártatlan, bimbózó elso szerelem történetét tárja elénk a könyv, no nem mintha nem minden kamaszlány érezné ugyanezt, csakhogy a nagy többséggel ellentétben, ez a megrázó történet két ifjonti szívvel egymásra találó emberpalántáról valóban életfogytig tartónak bizonyul. Mindez a vészkorszak egyre komorodó légkörében, egyre fenyegetobb árnyai között. Ilyen nincs! Nem, ilyen szituációt csak pihent agyú hollywoodi forgatókönyvírók kasszasikert hajszoló elszabadult fantáziája agyalhat ki – mondhatnánk. De Betty Schimmelnek hihetünk, ő dokumentumregényt írt. Arról, hogy a vészkorszak után minden, és mindennek az ellenkezoje, így még ez az újbóli egymásra találás is megtörténhetett, mert megtörtént. Betty Schimmel dokumentumregénye az igazi felfedezés erejével hat, hiszen ez az eredetileg 1999-ben publikált, majd azóta tucatnyi idegen nyelven kiadott, de magyarul most eloször megjeleno amerikai bestseller voltaképpen a magyar holokauszt rettenetének dokumentuma, szubjektív eseménykrónikája, amelyet a civil szerzo személyiségének varázsa, leírásainak megjeleníto ereje, plaszticitása tesz hitelessé.
-
új 2 munkanap
Azután, hogy lakótársa, Lia elköltözött, Szigetvári Hanna macskájával, Alfrédával egyedül él a lakásban. A szerelem is hiányzik az életéből, mióta hét éve, mindössze hétnapnyi házasság után szakítottak Marton Olivérrel.
Hanna imád sütni és főzni, álma egy menő szakácsiskola. Két állása is van, hogy a lakbérét fizetni tudja, ráadásul édesanyja is beteg. Olivér mint társtulajdonos, minden energiáját a Smaragd Wellness Klinika fejlesztésére fordítja. A sors ismét összehozza őket, de mindketten sebzettek, egymást okolják boldogtalanságukért. Konfliktus konfliktust követ közöttük, mígnem gyerek- és ifjúkoruk városában járva felébred bennük a remény, hogy talán újra összeköthetik sorsukat. Vajon sikerül-e?A fiatal írónő, Farkas Andrea, A Főnök ajánlata szerzője e második regényében ismét humoros, romantikus, pörgős történettel lepi meg egyre növekvő olvasótáborát.
-
új 2 munkanap
Ha-ha-ha-hapci! Filoména hercegkisasszony rosszul érzi magát. Könnyezik a szeme, folyik az orra, kapar a torka, szédül, és nem bír talpon maradni. Épp a tiszteletére rendezett nagy bál napján dönti le a lábáról a megfázás. Hogyan táncoljon ilyen állapotban, amikor az minden vágya, hogy háborítatlanul ücsöröghessen egy félreeső helyen, ahol hapci!… békében tüsszöghet?