• Minimum 40,00 RON kell vásárólnia!
Kosár megtekintése “A napkeleti utazás – Sváb életrajz” a kosárba helyezve
  • 39,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ljudmila Ulickaja új elbeszéléseiben a hétköznapi és a megmagyarázhatatlan fonódik egymásba elválaszthatatlanul. Hősei idősödő, magányos figurák, akik megpróbálják rendezni a konfliktusaikat a haláluk előtt, és gyanakodva fogadják, ha kapnak még egy esélyt az élettől. Egy feleség, aki kizárólag almát hajlandó enni, miután elhagyják, egy anya, aki külföldi férjre vadászik a lányának a parkban, egy műszaki rajzoló, akire az utolsó pillanatban talál rá az új szerelem, egy bibliográfus, akinek az emlékezetéből lassan kihullanak a szavak. Ulickaja végtelen empátiával és páratlan emberismerettel rajzolja meg portréikat, történetei egyszerre vigasztalóak és felkavaróak. A figyelmes olvasó pedig még Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve díjas filmjére is találhat utalásokat az elbeszélésekben.


  • 60,00 lei
     új 2 munkanap 

    “Elle modern korunk egyik legkiválóbb írója. A lelki gyógyulás útjában hatékony orvossággal szolgál mindazok számára, akik készen állnak rá, hogy gyökeresen átalakítsák az életüket. Ha valóban komoly öngyógyító munkába akarsz belevágni, ennek a könyvnek ott a helye a polcodon!”
    Yunk Pueblo, a New York Times bestsellerlistás Lehet könnyebb szerzője

    Alexandra Elle, a New York Times sikerszerzője ezzel a gyakorlatias és hatékony öngyógyító-kalauzával olyan sorsfordító utazásra invitál, mellyel gyógyírra találhatsz és visszanyerheted a lelki békéd.

    Az írónő olyan különböző témákat ismertet, mint az öngyógyítás, az éber tudatosság, a benső gyermek-terápia, vagy a személyes határvonalak meghúzása, és mindehhez könnyen elvégezhető gyakorlatokat kínál, melyek gyökeres fordulatot hoztak eddig a saját életében és több ezer tanítványa sorsában egyaránt. Az öngyógyítás nélkülözhetetlen technikáit sajátíthatod el, köztük a naplóírás lelkierő-gyűjtő szertartását, praktikus eszközökre lelhetsz a problémás érzelmek feldolgozásához, és regeneráló meditációkat találsz elméd elcsitítására.

    A gyógyulás e négy részből álló keretrendszere vonzó lehet minden olyan olvasó számára, aki egy átlátható öngyógyító módszert szeretne, a magával ragadó személyes történetek pedig mély rokonszenvet keltenek, és mindnyájunkban felébresztik az újrakezdés vágyát. A gyakorlatokat Alex Elle saját önfelfedező utazásának felismerései és a gyógyító írásgyakorlat példái egészítik ki. Mindezt egész sor híres személyiség gyógyulásának hiteles és érdekfeszítő története teszi még kézzelfoghatóbbá. A lelki gyógyulás útja páratlanul ösztönző mű, nélkülözhetetlen segítőtársa mindazoknak, akik meríteni akarnak benső bölcsességük kincsestárából és meg akarják szilárdítani önbizalmukat.

    Miközben gyógyulunk, teret nyitunk a lehetőségek előtt, átírjuk belső monológjainkat, gyakoroljuk a megbocsátást, megszabadulunk a kínzó szégyenérzettől, új kötelékeket alakítunk ki, kifejezésre juttatjuk önmagunk iránt érzett szeretetünket, a saját lábunkra állunk és mindent újrakezdhetünk.

    “Mindnyájan gyógyulófélben vagyunk. Elle kézen fog minket, és mutatja nekünk az utat, melyen megtört szívünk gyógyírra lelhet, hogy végre megbékéljünk a múltunkkal és derűsen élhessünk a jelenben.” – Jay Shetty

    “Ez a könyv kötelező olvasmány mindenki számára, aki fel akarja turbózni gyógyulási folyamatát! Elle átlátja, milyen fontos, hogyan gondolkodunk, érzünk és döntünk nap mint nap, s hogy miként befolyásolja mindez hosszú távon életünk minőségét. A lelki gyógyulás útjában természetes módon árad a szerző segítőkészsége, mellyel minden olvasója számára megkönnyíti, hogy valódi és maradandó gyógyulásra leljen elméje hatalma révén.” – Dr. Caroline Leaf idegtudós, a Tisztítsd meg elméd zűrzavarát sikerszerzője


  • Akció!
    126,00 lei 110,00 lei
     új 2 munkanap 

    KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS

    New York Times Bestseller

    Négy nő tettei nemzedékeken át meghatározták a történelem menetét

    A Narancsfa-kolostor előzménykötete

    “Sodró lendületű, nagyszabású tabló. Shannon aprólékos mitológiát teremtett, és nagyszerűen bontakoztatta ki komplex terveit.” – Jennifer Saint, az Ariadné című bestseller szerzője

    Tunuva Melim nővér a kolostorban. Ötven éven át tanulta, hogyan mészárolja le a férgeket, de a Névtelen felbukkanása óta egy se jött – ezért az ifjabb nemzedék kezdi megkérdőjelezni a kolostor létjogosultságát.

    Északon, az Inysi Királynőség birodalmában Becsvágyó Sabran hozzáment Hróth királyához, és ezzel kevés híján, de sikerült elkerülnie mindkét birodalom pusztulását. Lányuk, Glorian, az árnyékukban időzik – ő pont ott érzi jól magát.

    A Kelet sárkányai már évszázadok óta szunnyadnak. Dumai egy hegyi templomban élt Szeíkiben, próbálta felkelteni az isteneket hosszú álmukból. Most azonban felbukkan valaki az édesanyja múltjából, hogy mindent felforgasson.

    Amikor a Rém-hegy kitör, a rettegés és az erőszak korszaka következik el, és ezeknek a nőknek minden erejüket össze kell szedniük, hogy megvédjék az emberiséget a rájuk leselkedő fenyegetéstől.


  • Akció!
    64,00 lei 57,60 lei
     új 2 munkanap 

    Beszélgess az utadba kerülő lényekkel, figyelj nagyon, gondolkodj, szerezz értékes tárgyakat, és teljesítsd a küldetésedet! Az akadályokat többféleképpen is legyőzheted, sok úton-módon rájöhetsz a rejtélyek nyitjára, akár többször is végigjárva a könyvet!
    A Pagony legújabb sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan 9-12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. Van és lesz köztük magyar és külföldi, fantasy, kaland vagy éppen detektívregény – ami mindegyikben közös, és amit garantálunk: ezeket a könyveket jó olvasni!
    Már megjelent: Éjszaka az állatkertben


  • 26,00 lei
     új 2 munkanap 

    Margit a kertben ül, és a játékvonatával játszik. Annyira unatkozik! A bátyó imád dirigálni, és mindig elveszi a legjobb vagonokat. A hugi is igazi bajkeverő.
    Hirtelen furcsa zajt hall a nagy szederbokorból. Olyan, mint egy vonatfütty.
    Margit bemászik a bokor alá, hogy megnézze, mi az. Észre sem veszi, ahogy élete legunalmasabb napjából vadregényes kirándulás kerekedik a képzelet világában.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Svédországban szokatlanul perzselő a nyár. Május óta tart a kánikula, egy csepp eső sem esik, szellő sem rezdül. Aki csak teheti, a nyaralójában hűsöl. A forró napok egyikén brutális gyilkosság kavarja fel Växjö kisvárosának hétköznapjait. Az áldozat egy fiatal lány, aki ráadásul a helyi rendőrfőiskola hallgatója. Senki nem látott semmit, senki nem tud semmit, a fél város nyaral. A melegben mintha a szabadságukra várakozó rendőrök még a szokásosnál is tehetetlenebbnek tűnnének. Ezért a stockholmi Bűnüldözési Intézet nagyfőnöke a fővárosból rendel a helyszínre egy csoportot. A nyomozás vezetését pedig Bäckström főfelügyelőre bízza. Bäckström öreg róka, jártas a rendőrség belügyeiben, a bürokráciában, ügyesen manipulálja a munkatársait, szereti a hasát, és persze az italt sem veti meg. Hogy a växjői és a stockholmi rendőrök kezdettől fogva párhuzamosan nyomoznak, hogy egyik zsákutcából a másikba jutnak, hogy a sajtó egyre türelmetlenebb, míg a nyomozás egy helyben topog, az mintha senkit nem érdekelne. A dolgok majd megoldódnak valahogy…
    Az igazság végül mégis kiderül. De vajon Bäckström és társai csakugyan igazságot szolgáltattak?


  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Vigyázat, öcsisajt, ne lazázz … különben téged is elkap a lovakra vadászó, titokzatos Bermuda-háromszög! Tartsd nyitva a pislantód, és különös dolgokkal találkozhatsz a lovardában, mint például: − egy borotvált lóval − rejtelmes-sejtelmes szellemekkel− és egy pikk-pakk kámforrá vált paripával A Tigris kommandó újabb küldetése csakis rád vár! Szuperfontos!A dekóder mindig legyen nálad, különben elvesztél! Jelszó: Fel a fejjel srácok,Vigyázunk mi rátok,Tigrisek az ászok!


  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Az időnek az a töredéke, amikor az áldozat éppen védtelen, az a pillanat, amit a vadászó macska és a macskától tanuló bérgyilkos olyan végtelen türelemmel vár. Különös könyv, hőse névtelen marad, de gondolatait és lelkivilágát egyre jobban megismerjük, miközben folyik a furcsa macska-egér harc közte és a maffia hóhérai között, akik egy ki tudja honnan jött parancsnak engedelmeskedve most őt akarják likvidálni.
    Las Vegas csillogó díszletei között véres bújócska és élet-halál harc kezdődik, amely felrúgja a maffiacsaládokra kényszerített törékeny békét is. Árulók, balekok sora bukkan fel és tűnik el, többnyire erőszakos halállal. Eliza Warning, az Igazságügy Minisztérium szervezett bűnözés elleni részlegének fiatal elemzőnője nem áruló, de sokszor baleknak érzi magát. Mivel nemcsak szép, de okos is, egyre közelebb kerül a furcsa háborúhoz. Hogy szerencsés-e az már más kérdés.


  • 35,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Judit életében először lovagol – és hát persze, hogy ledobja őt a Juci nevű ló. Judit esetében ugyanis mindig minden balul sül el: kisgyerekként elhagyja őket az anyukája, mindenki az ikertestvéréért rajong, egyértelműen ő a legcsúnyább az osztályban, és a szerelemben sincs szerencséje.
    Soha. Most pedig, hála a törött csigolyájának és a Juci nevű lónak, az ágyban fekve nem tud mást tenni, mint hogy végiggondolja életének minden nyomorúságát…
    G. Szabó Judit könyve szemtelen, zavarba ejtő őszinteséggel vezeti be az olvasót egy kamasz lány gyötrelmes életébe és gondolataiba, hogy végül vele együtt ráébredhessünk: senkinek sem könnyű, de azért vannak dolgok, amikért igenis megéri szenvedni.


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Most másfajta előszót kell írnunk Önnek. Ez a könyv is – éppúgy, mint az előző – azzal, hogy Ön megvette és kinyitotta, tagságot biztosít Ön és tisztelt családja számára az MC-ben, a képzeletbeli Milliomos Clubban. A Budai milliárdosok III. kötete, A maffia helytartója egy másfajta, sokkal kegyetlenebb világba, a maffiakorszakba és ennek főszereplői körébe kalauzolja el Önöket. MC-tagságával Ön is végighallgathatja, mit mesélnek, miről sztoriznak egymás között az ott ülő milliárdos, milliomos urak a tőlük szinte semmiben sem különböző keresztapákkal, maffiafőnökökkel. Tulajdonképpen nincs semmi különbség közöttük, mert ma már az előbbiek és az utóbbiak is egyaránt jól fésült, öltönyös üzletemberek. Képzeletben Önök is ott ülhetnek közöttük, hallgathatják azt, amit egymásról és magunkról elmondanak, elpletykálnak. Jópofáskodva, sztorizva, ahogy maguk között szokás. Felszabadultan, félretéve a nagyember-pózt, megmutatva a hétköznapi, gyarló emberi arcot… (Részlet Peter Sheldon előszavából)


  • Akció!
    49,00 lei 44,10 lei
     új 2 munkanap 

    A világ kedvenc mesemondója, Danielle Steel megható, lebilincselő és felemelő története a minden nehézséggel dacolva követett álmokról.
    Iris Cooper nagy szegénységben nőtt fel Texasban. Még csecsemő volt, amikor édesanyja elhagyta, apjára, a rodeócowboyra bízva a nevelését. A férfi azonban túlságosan kedvelte a sört, a whiskyt és a nőket ahhoz, hogy jó apja lehessen a kislánynak, és megadhassa neki mindazt, amire szüksége van.
    Ártatlan szépségén kívül Irisnak van még egy ritka adottsága: olyan a hangja, akár egy angyalé. Miután tizenkét éves korától az ország lepusztult bárjaiban énekelt, majd évekig turnézott különböző zenekarokkal gátlástalan, kapzsi menedzserek kezei között, végre rámosolyog a szerencse: Jackson Hole-ban találkozik Boyjal, egy másik tehetséges énekessel. Együtt indulnak New Yorkba, ahol Iris tehetségét felfedezi és támogatja a szakma egyik vezető ügynöke.
    Csillag születik, és Iris végre örülhet a megérdemelt sikernek. De aztán tragédia történik, és Iris ráébred, hogy másfajta szeretet is létezik.


  • 7,00 lei
     új 2 munkanap 

    A pedagógusok közreműködésével készült sorozat színes képek és átlátszó fóliák segítségével kelti fel a gyerekek érdeklődését a környezetük iránt. A természet, az élővilág, a technika vagy a történelem területéről válogatott témák a legalapvetőbb ismereteket közvetítik a világról. Csodálatosan szép, valósághű rajzok segítenek a környezet megismerésében, a rajzos fóliák lapozgatása közben meglepő felfedezésekre jut az olvasó. A könyvecskéket összegyűjtve minienciklopédia kerül a gyerekek könyvespolcára.4-7 éves korosztály.


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    “Mocskos politika, piszkos játszmák és megdöbbentő fordulatok. Egy lebilincselő sorozat első kötete!

    A díjnyertes Hank Phillippi Ryan lélegzetelállítóan izgalmas thrillere hatalomról, szenvedélyről, vágyról, telhetetlenségről és – ami a legfontosabb – mindezek következményeiről.

    Jane Ryland csillaga felfelé ível a televíziós riporterek között… amíg egy nap nem hajlandó kiadni informátora nevét, és emiatt mindent elveszít. A kegyvesztett újságíró nem elégszik meg az unalmas feladattal, amit rásóznak, így hamarosan nyomozni kezd az egyik szenátorjelölt szeretője után – és már csak néhány nap van hátra a mindent eldöntő választásokig.

    Jake Brogan, a bostoni rendőrség nyomozója egy gyilkosra vadászik. Már két azonosítatlan női holttestet is találtak hidak közelében, így a detektívet folyamatosan újságírók hada követi, hogy árulja el, valóban a „Hidas Gyilkos” vadászik-e a fiatal bostoni nőkre.

    A holttestek száma egyre nő, a választás pedig közelebb van, mint gondolnánk. Jane és Jake rájönnek, hogy a két ügy kapcsolatban áll egymással. Úgy tűnik, olyan gyilkossal állnak szemben, aki bármire hajlandó, csak hogy elkerülje a botrányt.

    Csábítás, árulás és halál – a győzelemhez ezúttal sokkal többre lesz szükség egyszerű szavazatoknál.”


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Vajon mi, nők és férfiak tényleg szemben állunk egymással?

    Papp Csilla regényéből megtudhatjuk, milyen a másik oldalról nézni önmagunkat.

    A történetben Hanna és Olivér nem hétköznapi megismerkedését, kapcsolatuk alakulását kísérhetjük figyelemmel – cukormáz és szirup nélkül. Egy mámoros éjszakán egy közös ismerősük révén telefonos szexbe bonyolódnak. Mindkettőjükben mély nyomot hagy az első találkozás, annak ellenére, hogy lehetetlen szituációból fakadt. Az egymáshoz vezető út pedig sok meglepetést tartogat.

    A regény komoly társadalmi problémákat is feszeget: nők bántalmazása, válás, haláleset feldolgozása, mindezt azonban könnyed, szórakoztató stílusban. Ezekben az élethelyzetekben Hannának egy különleges segítője is akad, az autóbalesetben elhunyt gyermekkori barátjának, Péternek a szelleme. Végül megbizonyosodhatunk arról is, hogy nincsenek véletlenek. Hannának is döntenie kell: melyik oldalt választja


  • Akció!
    78,00 lei 70,20 lei
     új 2 munkanap 

    Szenvedélyben izzó szerelem

    Josét Madridban egy hajszál választja el attól, hogy matadorrá váljon. Rosa elutasítása mindkettőjük életébe komoly változásokat hoz. A fiú kihasználja a főváros által kínált szórakozási lehetőségeket, kínos nőügyekbe bonyolódik, de szerelmi bánata nem enyhül.

    A lány kapcsolata táncpartnerével, Augustóval túlmutat a barátságon, miközben próbálják valóra váltani az álmaikat. Minden jel arra utal, hogy Rosa és José külön utakon folytatják az életüket, ám egy botrány, amely csaknem a fiú karrierjébe kerül, mindent megváltoztat…

    Az elhivatott matador és a szenvedélyes táncoslány szerelme újra lángra lobban, de felnőttként már semmi sem olyan egyszerű és magától értetődő, mint régen.

    Mindennek megvan a maga ideje.
    Mindenkinek megvan a maga ideje.
    Embernek, bikának egyaránt.
    Sikernek, bukásnak, szerelemnek, csalódásnak.

    Mert az akarat megmérgezi az életet. A vágyódás az más… A vágyódás elsöpri az akaratot, mert az akarat erőszakos és nem ismer kompromisszumot. A vágyódás gyengéd és elfogadó.

    Hol kezdődik és hol ér véget az “örökre” az igaz szerelemben? Létezhet úgy, hogy nem része a jelennek?

    Borsa Brown, az erotikus-romantikus regények népszerű írónője Spanyol tűz-sorozatának második részében egy perzselő érzelmekkel megtűzdelt, emberi lelket boncolgató történetbe repíti az olvasókat, melyben a szerelemé és a tradícióké a főszerep.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A fájdalom szépsége még nem ért véget. A New York Times és az USA Today bestsellerében kezdődött mindent elsöprő románc most folytatódik!

    Hogyan lépsz tovább, ha minden dalod róla szól?

    Miután Laurelyn Prescott faképnél hagyta élete szerelmét, visszatér Nashville-be, hogy valóra váltsa egyetlen megmaradt álmát. A zenébe menekül, hogy elterelje figyelmét a Jack Henry elvesztése miatti fájdalmáról. De régi életében régi ismerősök és új elvárások fogadják. Amikor Laurelyn visszautasítja lemezproducere felháborító követeléseit, úgy tűnik, lemondhat karrierjéről amíg fel nem csillan előtte egy váratlan lehetőség. Fénysebességgel száguld a csúcsra, ahol a rég áhított siker várja. Vajon elég lesz-e ennyi a megérdemelt boldogsághoz?

    Jack Henry McLachlan nem számított rá, hogy beleszeret Laurelyn Prescottba, mégis így történt. Miután ostoba módon elengedte, három hónapig nyomoz utána. Ám a nő, akire végül rátalál, már nem ugyanaz, aki búcsú nélkül eltűnt. Laurelyn többé nem kétségek közt őrlődő lány egy ausztráliai kiruccanáson, hanem ígéretes karrier előtt álló, sikeres zenész. Ahogy Laurelyn álmai lassan valóra válnak, Jack rettegni kezd, hogy neki többé nem jut hely az amerikai lány új életében. Vajon sikerül egyetlen hónap alatt elérnie, hogy Laurelyn átlásson a csillogáson, és olyan életet képzeljen el magának, amelybe a férfi is beletartozik?

    A megadás szépsége kortárs felnőtt regény, a tartalma miatt 18 év alattiak számára nem ajánlott.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    FIN SPENCER megasztár lesz. A suliban színdarabot próbálnak, Claudiával a női főszerepben. FIN biztos benne, hogy Hollywoodig nincs megállás. Csak egyetlen apró gond akad: CLIFF SHRAPNEL. El akarja happolni Fin elől a főszerepet és Claudia szívét. Fin úgy érzi, itt az idő, hogy újra elővegye a varázsnaplót, és elintézze, hogy minden FINTASZTIKUS legyen.
    A napló azonban sokszor nem úgy működik, ahogy kellene. Egy eltűnt macsek, egy betört orr és egy hippi egészségközpont csak néhány apróság, ami megnehezíti FIN dolgát, hogy végre híres és gazdag megasztár lehessen.


  • 75,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    A bestsellerszerző T. L. Swan Miles fivérek-sorozatának második forró részében a férfi szexi, gazdag és a nő legnagyobb ellensége. Sosem volt még ilyen jó érzés utálni valakit.
    Tristan Milesszal akkor találkoztam először, amikor fel akarta vásárolni a néhai férjem cégét.
    Áradt belőle az erő, arrogáns volt, és már-már idegesítően gyönyörű – minden porcikámmal gyűlöltem. Az évszázad csodájaként három nappal később megkeresett telefonon, és randira hívott. Inkább a halál, minthogy egy ilyen férfival randizzak – bár el kell ismernem, hogy jól esett az egómnak. Az év fénypontja volt, hogy elutasítottam.
    Hat hónappal később meghívott vendégként előadott egy franciaországi konferencián, amelyen én is részt vettem. Továbbra is dühített a túlzott magabiztossága, de ezúttal meglepően vonzónak és szellemesnek találtam. Amikor rám nézett, a torkomban dobogott a szívem. Nem, nem szabad! Ez az ember egy nőcsábász dögös öltönyben, én pedig egy özvegy vagyok, akinek van három nehezen kezelhető fia. Csak legyen vége ennek a konferenciának!
    Mert mindenki tudja: Tristan Miles mindig megkapja, amit akar – és most engem akar.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy elhagyott templom áll az erdő közepén. Tizenhárom évvel ezelőtt egy nő holttestét találták meg az oltárán, ezt követően a hívek és a tiszteletes családja is maga mögött hagyta. A gyilkosságért elítélt rab a büntetését letöltve szabadul, és a templom oltárán újabb hulla fekszik… Rosszul döntöttek volna az esküdtek, és életfogytiglanra kellett volna ítélniük Adrian Wallt, vagy valaki bosszút akar állni az egykori rendőrön? Elizabeth Black nyomozó már akkor is kételkedett a férfi bűnösségében, és most sem áll be a társai mellé, akik egy emberként Wallt gyanúsítják. A saját fegyelmi ügye ugyan hátráltatja, mégis nyomozásba fog, hogy tisztázza a férfit, de újra és újra falakba ütközik: a társa, a kapitány, az egész rendőri apparátus ellene van. Ám amikor egy névtelen bejelentés alapján megint egy nő élettelen testére bukkannak az erdőben, a templom oltárán, olyan felfedezést tesznek, amely minden eddigi teóriát felborít. Hány embernek kell még meghalnia, és miért? John Hart az erőszak, a traumák és a bűn természetrajzát lélektani precizitással, hátborzongatóan ábrázolja. A megváltás útján sűrű, fojtogató hangulatú regény, akciódús és váratlanabbnál váratlanabb fordulatokat tartogat az olvasó számára.


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 18,00 lei
     új 2 munkanap 

    Sussex, 1915

    Sherlock Holmes távol London zajától, visszavonultan él vidéki birtokán, és a méheket tanulmányozza, amikor egy fiatal lány a szó szoros értelmében belebotlik a dombvidéken. A tizenöt éves, nyúlánk, kissé szemtelen, tudálékos és nemrégiben elárvult Mary Russell éles esze még Sherlock Holmest is elbűvöli. Ez a nagyon modern, huszadik századi lány nemcsak tanul a viktoriánus detektívtől, de tehetséges védence és méltó társa is lesz. Első közös megbízatásukként hamarosan Walesbe hívják őket, hogy segítsenek a Scotland Yardnak megtalálni egy amerikai szenátor elrabolt kislányát. A nemzetközi jelentőségű ügy mélyen kötődik Holmes múltjához.

    Ebben a nagyszerű eszmefuttatásokkal, álcákkal és vészhelyzetekkel teli regényben időutazást teszünk: megtudjuk, hogyan indult a zseniális detektív és Mary Russell figyelemre méltó munka- és párkapcsolata az első világháború árnyékában.


  • 68,00 lei
     új 2 munkanap 

    “Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”
    A világirodalom egyik legnagyobb klasszikusában, Dante Isteni színjátékában ez a felirat fogadja a Pokolba érkezőt. De vajon valóban minden remény kiveszett az alvilág örök szenvedésre ítélt lakóiból?
    A neves olasz fantasyszerző, Luca Tarenzi trilógiájának első kötete, amely Dante Isteni színjátékát írja tovább fantáziadús és meglepő módon, abból az ötletből indul ki, hogy a Pokol végletesen zárt világából is lehetséges a kiút. Pier delle Vigne, aki a Pokol hetedik körében az öngyilkosok büntetését szenvedi, és fává változtatva sínylődik, aprólékos tervet eszel ki a menekülésre: egy olyan tervet, amelyben kulcsszerepet kap Vergilius, aki annak idején Dantét kísérte túlvilági útján.
    A kárhozottak egy kis csoportja útra kel hát, hogy megküzdjön a legyőzhetetlennek tűnő akadályokkal – nem beszélve a közöttük feszülő ellentétekről.
    A kárhozottak órája – A Mélység invenciózus újragondolása Dante klasszikusának, egyben pedig sodró lendületű, láttató erejű fantasyregény.


  • Akció!
    60,00 lei 49,00 lei
     új 2 munkanap 

    Stern Rózsa Ibolya “Mengele-lány” volt. Egyike a sokaknak, akiknek el kellett szenvedniük Josef Mengele kísérleteit. Egyike azon keveseknek, akik ezt túlélték.
    1944 júniusában több százezer zsidót indítottak útnak marhavagonokban Ibolya hazájából, szlovákiai magyar területekről. Senki nem tudta, hová tartanak, mi következik. Ibolyának Auschwitz-Birkenau, Ravensbrück, Buchenwald és Neustadt bei Coburg. Négy állomás, négy haláltábor, kitörölhetetlen borzalmak színhelyei. Ibolya, mint oly sokan, mindent elveszített: otthonát, családját, szeretteit. De soha nem veszítette el a reményt, és volt benne elég erő ahhoz, hogy megkockáztassa a szökést. Ráadásul neki köszönhetően fogták el a birkenaui láger egyik embertelen felügyelőnőjét is.
    Ibolya évtizedekkel a vészkorszak után, már Viola néven mesélte el emlékeit Veronika H. Tóth újságírónak. Memoárja az ő és mások sorsát örökíti meg – olyan sorsokét, amelyeknek nem lenne szabad feledésbe merülniük


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy meggyilkolt család. Egy haldokló sorozatgyilkos. Egy elrabolt gyermek. És egy nyomozó, akinek rá kell jönnie, hogy még a legboldogabb családban is lehetnek sötét tikok, amelyek miatt valaki képes ölni
    Az új év első napján egy exkluzív lakóparkban egy gazdag család tagjait szabályszerűen kivégzik a legkisebb gyerek kivételével, akit elrabolnak. A gyilkos fegyver a mészárszékeken használt taglópisztoly. Ez vezeti Max Wolfe nyomozót az Új Scotland Yardon lévő Fekete Múzeumba, az elmúlt száz év leghíresebb bűnügyeit bemutató gyűjteményhez, ahol egy harminc évvel ezelőtt a Mészárosként elhíresült gyilkos nyomára bukkan.
    Csakhogy ez az ember leülte a büntetését, öreg már, és haldoklik. Lehetséges, hogy mégis újra lesújtott? Vagy csak az ismeretlen tettes őt akarta gyanúba keverni?
    Maxnek meg kell találnia az elrabolt gyermeket és le kell állítania a gyilkost, mielőtt egy újabb ártatlan család vagy éppenséggel Max kislánya kerül veszélybe.
    A Mészáros ugyanolyan sodró lendületű, életteli karaktereket felvonultató krimi,
    mint a Sunday Times bestsellerlistáján élre került előzménye, A gyiloktáska.


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Rejtélyes gyilkosságok tartják rettegésben Stockholm békés lakóit, a véres puzzle kirakása pedig Conny Sjöberg felügyelőre és kis csapatára vár. Sorra kerülnek elő a holttestek, egy zseniális és elfajzott sorozatgyilkos mestertervének áldozatai… de mi az indíték? Harmincnyolc évvel ezelőtt kinyílt egy ódon villa kapuja, és kisereglett rajta egy csoport óvodás. Majd újra megcsikordult a rozsdás vasajtó, s félve előbújt még egy kisfiú és egy kislány. Ami ezután történt, annak nem lett volna szabad megtörténnie… Az igazság pedig elviselhetetlenül fájdalmas… Carin Gerhardsen világhírű sorozatának első kötetében egy felejthetetlen sorozatgyilkos lelkébe látunk, aki céltudatos, kíméletlen és megállíthatatlan. A Mézeskalács ház igazi csemege a vérfagyasztó krimik szerelmeseinek. Carin Gerhardsen eredetileg matematikusnak tanult, regényeit is a szakmájától elvárható pontossággal és kíméletlen logikával építi fel. A Stockholmban játszódó Hammarby-trilógia az egyre népszerűbb skandináv krimik rajongóinak új kedvence világszerte. Méltatói a The Wire (Drót) című tévésorozathoz hasonlítják; meglepő és fordulatos történet, hiteles szereplők, eszeveszett tempó. Stieg Larsson, Jo Nesbo és Camilla Läckberg olvasóinak kötelező.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • Akció!
    79,00 lei 71,10 lei
     új 2 munkanap 

    Szerelmek és csalódások, botrányok és rejtélyek a 19. századi Balatonfüreden

    A szabadságharc bukása után Füreden is nehéz, sötét időszak következik. Györöky Ilkáék azonban az országot és a családot ért fájdalmas veszteségek ellenére sem adják fel a reményt, hogy eljön majd egy jobb, szebb kor. És nem is kell csalatkozniuk. A település újabb fénykora az 1860-as években köszönt be, amikor a nyári idény rendszeres vendége lesz többek között Jókai Mór és felesége, a híres színésznő, Laborfalvi Róza.
    Ilkáék is közelebbi kapcsolatba kerülnek az immár füredi lakosnak számító házaspárral, és a fürdőtelepi nyarak egyre inkább a saison fénypontja, az Anna-bál körüli eseményekben teljesednek ki.

    A már nagymamakorú Ilka családját több tragédia is éri, ám még több örömteli eseményben van részük ezekben a mozgalmas évtizedekben, amelyek jókedvben és bánatban egyaránt bővelkednek.

    Az Anna-bál szerelmesei és A szabadság szerelmesei című kötetekből megismert és az újonnan színre lépő szereplőkkel, valós és kitalált alakokkal Balatonfüred újabb, izgalmas és gyönyörű korszakát, az Osztrák-Magyar Monarchia letűnt nyarainak fürdő- és társasági életét ismerheti meg az olvasó Fábián Janka új regényében


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Félelmetes és káprázatos mese Moares boszorkánynagyanyja átka alatt születik, harmincévesen már aggastyán, de született mesemondó. A gazdag fűszerkereskedők leszármazottja, miután megjárja a börtönt, megundorodik a bombayi alvilágtól és korrupt politikától, Andalúziába menekül, hogy ott egy újabb szörnyeteggel találja szembe magát, aki kastélyába zárja, és csak addig tartja életben, míg megírja élete történetét… Salman Rushdie indiai születésű brit író, akire mohamedán vallási vezetők kimondták a fatvát. A MAN Booker-díjas szerző neve komoly irodalmi védjegy, az író számos nemzetközi zsűri tagja, regényei világszerte sikerlistásak. Háromszor nősült, két fia van, jelenleg Padma Lakshmi modellel él New Yorkban.


  • 49,00 lei
     új 2 munkanap 

    Párizs, valamikor az 1800-as években. Egy szoba, amelynek az ajtaját és az ablakait belülről bezárták. Odabent egy brutális kegyetlenséggel meggyilkolt nő holtteste. Az udvaron egy másik áldozat: az édesanyja. Tanú rengeteg van, ám a vallomások ellentmondóak. A rendőrség tehetetlen. Ekkor lép színre C. Auguste Dupin, a műkedvelő nyomozó, aki remek megfigyelő és a logikus következtetés mestere. E képességei vannak a segítségére abban, hogy megoldja a szokatlan ügyet, miközben az olvasót is lépésről lépésre végigvezeti a folyamaton. Edgar Allan Poe életműve valódi mérföldkő a krimiirodalom kibontakozásában. Jelen kötet a detektívtörténetek közé sorolható három novelláját, A Morgue utcai kettős gyilkosságot, a Marie Roget titokzatos eltűnését és Az ellopott levelet tartalmazza


  • 38,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    45,00 lei 20,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ez a könyv a Caissa mostohagyermekei című mű folytatása. Célja elődjéhez hasonlóan ennek is a magyar feladványszerzés fejlődésének előmozdítása, a lehetséges szerzők megszólítása, figyelmük felkeltése, a kezdők indulásának és a tapasztalt szerzők munkájának megkönnyítése. Itt a folytatásban egy-két fontosabb témával újra foglalkozunk javított és bővített formában, és természetesen teljesen új feladványokkal, új szempontokat is felvetve. Ezen kívül vannak benne más hasznos ismeretek, érdekes feladványok, az újonnan született tündérek közül a legérdekesebbek és egyszerű meghatározásuk ellenére is az alkotó tevékenység számára kiváló lehetőségeket nyújtó újdonságok


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • Akció!
    92,00 lei 82,00 lei
     új 2 munkanap 

    Két nő. Egy iroda, tele titkokkal.

    Dawn Schiff különös szerzet. Legalábbis mindenki így gondolja a Vixed táplálékkiegészítőket gyártó cégnél, ahol a nő könyvelőként dolgozik. Furcsa dolgokat mond. Nincsenek barátai. Ezenkívül minden munkanap pontban 8:45-kor ül le az asztalához.

    Így amikor Dawn egy reggel nem jelenik meg az irodában, munkatársa, a gyönyörű és népszerű Natalie Farrell – aki öt éve a cég legjobb értékesítési képviselője, és szinte teljes ellentéte Dawn-nak – nagyon meglepődik. Aztán kap egy nyugtalanító, névtelen telefonhívást, amely mindent megváltoztat…

    Kezd értelmet nyerni számára, hogy Dawn nem csupán egy különc kívülálló. Valaki üldözi.

    Natalie ellenállhatatlan késztetést érez, hogy segítsen kollégájának. Hamarosan egy macska-egér játszmában találja magát. De vajon ki az igazi áldozat?

    Egy dolog azonban hamar nyilvánvalóvá válik: valaki szívből gyűlöli Dawn Schiffet. Annyira, hogy gyilkolni is képes lenne.

    A New York Times és a USA Today bestsellerszerző Freida McFadden regényének minden részletét a rejtély és az izgalom járja át. Hamisítatlan thriller megannyi csavarral.

    “Rendkívül erős karakterek.” – The Sleepy Reader


  • Akció!
    38,00 lei 34,20 lei
     új 2 munkanap 
  • 37,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Lucy Jorik szerencsés lány. Kamaszkorában a legsötétebb nyomorból emelte ki egy asszony, aki később az Egyesült Államok első női elnöke lett, így azóta Lucy a tökéletes család tökéletes gyermekeként élte boldog és kiváltságos mindennapjait.
    Ám amikor a családja és a hírekre éhes újságírók hada arra vár, hogy kimondja a boldogító igent a tökéletes férfinak, ő hanyatt-homlok kimenekül a texasi templomból és felpattan az első útjába kerülő motorkerékpár hátsó ülésére. Egy világ választja el a segítőkész motorostól, aki némi rábeszélés után egyenesen a Michigan-tóig fuvarozza a lányt. A neve ellenére Panda kemény, mogorva, zárkózott és pokolian szexis férfi, így nem csoda, hogy hamarosan az ágyban kötnek ki, ám lelkileg továbbra sem közelednek egymáshoz. Az egész világ a szökött menyasszonyt keresi, aki álruhában, teljesen más emberként érkezik a sérült, démonokkal küszködő, válaszokat kereső közösségbe, ahol meglepő módon békére, új barátokra lel és végre az igaz szerelem is rátalál.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Los Angeles. 1950.
    Brutálisan megcsonkított hullát találnak egy üres telken. A rendőröket nem érdekli az újabb meleggyilkosság, egyedül a fiatal nyomozó, Danny Upshaw akarja kideríteni, ki lehetett a tettes. Nem csak az a célja, hogy így szerezzen nevet magának zsaruként. Azt reméli, ha sikerül rájönnie a miértre, kamaszkori démonaitól is megszabadulhat.
    Mal Considine hadnagy azért vesz részt a hollywoodi kommunista befolyás után nyomozó ügyészségi vizsgálatban, mert feljebb akar lépni a ranglétrán, és meg akarja szerezni a felügyeleti jogot örökbe fogadott fia felett, akit a háború utáni Európa poklából mentett ki.
    Buzz Meeks – az egykori korrupt zsaru – Howard Hughes biztonsági főnöke, szabadidejében pedig a gengszterkirálynak, Mickey Cohennek tesz szívességeket. Cinikus figura, akit csak a pénz érdekel, ezért amikor felajánlanak neki néhány ezer dollárt, hogy segítsen a kommunisták elleni harcban, nem sokat habozik.
    A gyilkossági ügyben nyomozó Upshaw és a két komcsivadász hamarosan rájön, hogy a két ügy szálai ugyanoda vezetnek, és mindhárman egy rémálomban találják magukat…)


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    Keldale dús lombú, zölden pompázó völgyeiben a mai napig hallani vélik egy csecsemő fojtott, elesett sírdogálását. A legenda szerint háromszáz évvel ezelőtt halálra vált yorkshire-i parasztok, akik a keldale-i apátságban kerestek menedéket Cromwell fosztogató, a falvakat feldúló hadai elől, úgy próbáltak elcsöndesíteni egy kisdedet, hogy szorosan kendőkbe bugyolálták.

    A BŰN VÖLGYE

    Keldale ódon házainak és a házaknál is régebbi titkainak idilljét most a Scotland Yard detektívfelügyelőjének, egyúttal Asherton nyolcadik őrgrófjának érkezése zavarja meg. Lynley-t, valamint az eléggé visszataszító modorú Barbara Havers őrmestert azért küldték a helyszínre, hogy kinyomozzanak egy véres gyilkossági ügyet, ami teljesen feldúlta ennek a békés vidéknek a mindennapjait. Mert a kövér és csöppet sem vonzó Roberta Teysre a vasárnapi ruhájában, az ölében egy fejszével a tanyájuk csűrjében találnak rá, a lábai előtt apja lefejezett holttestével. A lány csak annyit mond: „Én voltam az. És nem bántam meg.”, aztán nem szólal meg többé.

    De ahogy Lynley és Havers egyre mélyebbre hatolnak ebben a sötét útvesztőben, és felfedik ennek a látszólag nyugodt angol falunak a titkos botrányait és elképesztő bűnügyeit, úgy kerülnek egyre közelebb a megoldáshoz – és szembesülnek közben saját életük kínzó rejtélyeivel is.

    A nagy szabadítás nem véletlenül lett Agatha-díjas első regény, hiszen egy olyan írónő jegyzi, akit méltán tartanak Agatha Christie utódjának. Elizabeth George szinte valamennyi regénye sikerlistás a világ számos országában, Lynley felügyelő Poirot és Miss Marple lenyűgöző karaktereinek sorába illik.


  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ebben a mesekönyben kedves, pajkos állattörténeteket olvashatunk a nagy klasszikus, Móra Ferenc meséiből. Találkozhatunk a bátor sünivel és barátaival, Micókával – a cicával aki szeret focizni – és a kis csibékkel, akik mindig veszekednek, a vidám mackóval – a kerek erdő..


  • 7,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A fiatal, ambiciózus mérnök, Raymond az egzotikus Limába érkezik, hogy elkísérje régész nagybátyját. Peru azonban fenekestül felfordul: a régi és az új urak közötti rivalizálás harcokba torkollik, s a helyzetet súlyosbítja egy ősi, titkos szekta fellépése, akik vissza akarják állítani a Nap uralkodójának s az inkák uralmát…


  • 14,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    David Fitzgerald egy brooklyni középiskolai tanár mindennapi életét éli. Irodalmat tanít egy olyan iskolában, ahová többségében bevándorolt családok gyerekei járnak. A magánélete sem valami fényes, éppen válófélben vannak a feleségével. Élete azonban egyik napról a másikra megváltozik, amikor egy véletlen folytán megmenti a diákjai életét. Hatalmas felhajtás kezdődik körülötte, nem győz eleget tenni a sajtó és a tévé meghívásainak. Egy pillanat alatt hőst csinálnak belőle. De amikor egy interjúban bombatámadásról kezd beszélni – holott a nyomozás még nem tart ebben a fázisban -, hirtelen ő válik az akció gyanúsítottjává is… Tisztázni tudja-e magát David…?


  • 29,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Mostanság sokféle elégedetlen beszédet hallani, miszerint atyáink hite és erkölcse leáldozóban volnának, és hogy gonosz események lészenek eljövendők; némelyek Johannis Apokalipsiséből jövendelék meg az Antikrisztus közelgő eljövetelét.


  • 38,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Négy Majom Gyilkos több mint öt éve tartja rettegésben Chicago lakóit. Az áldozatai rendre fiatal lányok, módszerei és “védjegye” különösen kegyetlen. A rendőrség még ennyi év elteltével is csupán a sötétben tapogatózik, míg egy nap halálos gázolással történő balesetet jelentenek egy buszmegállóban. Kiderül, hogy az áldozat a Négy Majom Gyilkos. A helyszínelés során többek közt egy naplót találnak nála, és minden arra utal, hogy a régóta keresett gonosztevő épp elrabolt egy utolsó áldozatot, mielőtt váratlanul utolérte a vég.

    Sam Porter nyomozó, a gyilkosra specializálódott egység vezetője tudja, hogy nagyon kevés ideje maradt megtalálni az elrabolt lányt. A sorozatgyilkos naplóját olvasva belemerül egy pszichopata tudatába és különös élettörténetébe, és olyan dolgokat talál, amikre nem lehet felkészülni. Rohamosan fogy az idő, és a Négy Majom Gyilkos még a túlvilágról is gúnyt űz a rendőrségből ebben a mesterien megírt, lebilincselő thrillerben.


  • Akció!
    45,00 lei 13,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 38,00 lei
     új 2 munkanap 

    Továbbra ​is azokat a kérdéseket igyekszünk megválaszolni, amelyeket hosszú távon befolyásolják a személyiség formálódását. Joseph Kentenich pedagógiájának alapjait a korábbiakban egy kerék küllőihez hasonlítottuk, amelyek közül az első a Lélekmozgás pedagógiája volt. (1-4. könyvek) Most egy újabb “küllővel” ismerkedünk meg, nevezetesen a BIZALOMPEDAGÓGIÁVAL. Ezúttal is elsősorban szemléletről van szó, arról, hogy hogyan viszonyulunk az élethez, az emberhez, a neveléshez, a gyermekünkhöz, a növendékeinkhez, a társunkhoz és saját magunkhoz, mint nevelőhöz. Természetesen most sem hiányoznak a mindennapi élethelyzetekre adható gyakorlati válaszok sem. A bizalomra épül pl. a szabad, önálló személyiség fölnevelésének egyik legfőbb fejtörést okozó feladata, a fegyelmezés is, de a tekintély kérdése szintén rendkívül aktuális. Ennek eredeti megvilágításával szintén ebben a kötetünkben foglalkozunk J. Kentenich egyik legmélyebb tanítása nyomán: A”nevelt nevelő” belső ereje és sajátos eszközei rajzolják majd ki a hiteles tekintély útját.


  • 25,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ki ne tapasztalná, mennyire nehéz ma eligazodni nő és férfi kapcsolatában? Az elmúlt 60-100 év alapvetően megváltoztatta a nemek kapcsolatát, a család szerepét és a nő helyét a világban. Szendi Gábor a nagysikerű Nő felemelkedése és tündöklése című könyvében még arról írt, mi rejlik a génekben, milyen programok dolgoznak a nőben és a férfiben. Legújabb kötetében azt elemzi, milyen erők és fordulatok összhatására született meg az “új nő”, és milyen nehézségekkel kell megküzdenie a jelenben és a jövőben. A szerző szerint a 19-20. század során “belepiszkáltunk” saját evolúciónkba, amitől nő és férfi kapcsolatában alapvető fordulat állt be. De nem egyszerűen a viszonyok rendeződtek át: a két nem biológiai értelemben is változik. Változik a nő teste, változik egész lénye. Szendi állítja: manapság különösen fontos az evolúciós önismeret, mert csak ebből érthetjük meg igazán vágyainkat, kudarcainkat, helyünket az új világban.


  • 38,00 lei
     új 2 munkanap 

    Arra ébredsz, hogy a férfi melletted halott.
    De aki mellett fekszel, az nem a saját férjed. És az ágy nem a saját ágyad.

    Tara Logan imádja tökéletes kis családját: a férjét, Noaht és két tizenéves gyermekét, Rosie-t és Spencert.

    Boldogsága azonban darabjaira hullik, mikor a szomszédban ébred, Lee Jacob ágyában, de fogalma sincs, hogyan került oda, vagy hogy mi történt kettejük között. A legrémesebb, hogy a férfit leszúrták.

    Tara lánya egyre kezelhetetlenebbé válik, férje egyre hűvösebb vele, s a nőben felmerül a gyanú, hogy valaki a közelében tudja, mi történt azon az éjszakán. Mikor a rendőrség látókörébe kerül, rádöbben: ezt neki kell kiderítenie.

    De mibe kerül Tarának az események feltárása, és túlélhető-e az igazság?

    Tegnap még a tiéd volt a tökéletes élet. Ma rá kell döbbened, hogy az egész csak hazugság.

    Hátborzongatóan lebilincselő, fordulatos pszichológiai thriller A lány a vonaton és a Holtodiglan rajongóinak, amely hónapokig állt a bestseller listák élén.