• Minimum 40,00 RON kell vásárólnia!
  • 8,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 20,00 lei
     új 2 munkanap 

    A már jól ismert Most én olvasok!– sorozat most egy kétnyelvű résszel egészül ki. A könyv végén található játékos feladatok a meséhez  kapcsolódva segítik a nyelvtanulást, a szókincs bővítését.


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    A legvidámabb osztályban nagy az izgalom: Bűvészolimpiát rendeznek a városban! Minden gyerek részt szeretne venni rajta, de csak egy csapat győzhet. Csakhogy együtt dolgozni nem is olyan könnyű: van, aki mindennel elégedetlen, van, aki állandóan veszekszik, van, aki túl hangos, van, aki túl halk… Marci elhatározza, hogy nekik mégis sikerülni fog!

    Wéber Anikó megint egy nagyon fontos témát boncolgat: miközben végigizguljuk Marciékkal a felkészülést és a versenyt, megtanuljuk elfogadni, hogy a másik másképp gondolkodik. A konfliktusokban könnyen magára ismer az olvasó, és eljut oda, ahova a bűvészcsapat: együtt mégis könnyebb! Még ha elsőre nem is tűnik úgy.


  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Szicília, a 18.század eleje. A történet főhőse egy szép fiatal lányka, akit a palermói arisztokrácia szokása szerint igen korán – tizenhárom évesen – férjhez adnak. A nagybátyjához. Családon belül házasodni éppolyan divat volt, mint fiatalon. Marianna zokszó nélkül fogadja a házasságot, s tűri rideg férje megerőszakolással felérő közeledéseit. Csak a férje halála után ismeri meg a szerelem édes ízét. Lassan-lassan, akár egy késleltetéssel dolgozó krimiben, kiderül hogy Marianna látszólag hétköznapi élete titkokat rejteget, s e titkokat nem véletlenül ágyazza az írónő a majd háromszáz évvel ezelőtti Palermo közegébe.


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 32,00 lei
     új 2 munkanap 

    A munkagépekről szóló ovis sorozat, a GARÁZS BAGÁZS új kötetében most a markolóké és a buldózeré a főszerep!

    MARKOLÓ MÁRKNAK mindig valami új ötlete támad, de valljuk be, nem mindegyik sül el jól. A kert felásása helyett olajkutat fúr, teregetés helyett vitorlát épít… Ám ha a markolólányról, MIRÁRÓL van szó, akkor bármire képes! Vajon milyen meglepetést szán most neki?

    Hajjaj, VILMOS unatkozik! A munkagépek végül rábeszélik a kötélhúzásra, amiben BULDÓZER BOLDIZSÁR mindenkinél erősebbnek bizonyul. De ha valaki nagyképű, azzal bizony senki sem játszik szívesen. Boldizsár magára marad, hacsak ki nem engeszteli a barátait!


  • 13,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 39,00 lei
     új 2 munkanap 

    Csatlakozz Pókemberhez és a banda többi tagjához ebben az akciódús foglalkoztatóban, mely sok órányi szórakozást ígér!
    Az 1001 menő matricát, a nagy falmatricát, valamint számtalan izgalmas feladatot tartalmazó könyv ideális minden kis Póki-rajongó számára


  • 6,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Dolf Falkner az anyja unszolására meghódítja és feleségül veszi a milliókat öröklő, árva Juanitát. A fiatalasszony hamar fölismeri a lelkiismeretlen nőcsábász jellemét, és halálosan boldogtalan a házasságban. Gerd Falkner, Dolf bátyja ekkor tér vissza szülővárosába mint az egyetem új professzora. Találkozik a kétségbeesett Juanitával, és villámként járja át őket a felismerés, hogy szeretik egymást. Gerd kemény küzdelmet folytat lelkiismeretével. Állandóan szeme előtt lebeg a parancsolat: „Ne kívánd a felebarátod feleségét!”


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Morin ​doktor, a sikeres sebész, egy svájci magánklinika résztulajdonosa és élettársa, Jeanne boldogan élnek együtt, s nevelik tizenkét éves ikreiket. A család érdekében Jeanne, aki éppen sebészi szakvizsgájára készült, amikor terhes lett a lányokkal, lemondott hivatásáról, és fõállású anya lett. Boldogságát csak az zavarja meg, hogy idõnként emlékezetkiesésektõl szenved, melyekrõl senkinek nem mer beszélni. Tizenkét évi élettársi kapcsolat után Morin váratlanul megkéri a kezét, házasságot kötnek és nászútra indulnak.
    A felhõtlen boldogság azonban egy csapásra szertefoszlik, és Jeanne kénytelen szembenézni azzal, hogy egész eddigi életük hazugság volt: férje szeretõket tartott, AIDS-szel fertõzött, és haldoklik. Még a nászút során meg is hal a férfi, és Jeanne-t euthanázia vádjával perbe fogják… A népszerű francia orvos-író regénye az asszony küzdelmének története, melynek során mindent megtesz, hogy visszaszerezze becsületét, gyermekei szeretetét, egykor feladott hivatását, s végül újra boldogan élhessen egy új szerelemben.


  • Akció!
    49,00 lei 44,10 lei
     új 2 munkanap 

    Negyvenes éveinkben, erőnk teljében sokféle értelemben elérünk a csúcsra. Ez a “hegytető” az életközép, innen lehet a legmesszebbre látni, a még meglévő távlatokat, de a már kirajzolódó határokat, korlátokat is átélni. Önkéntelen ráámulás, rádöbbenés következik be ilyenkor, annak megtapasztalása, hogy akár teljesültek a gyermekkori fantáziák, akár nem, már nincs többé az az érzés, hogy mindenre van még idő. Bizonyos perspektíva már bezárult, már nem “minden” lehetséges, csak annyi, amihez az életalapokat eddig megteremtettük.

    Kénytelenek vagyunk felmérni, mit értünk el, és még mik a (reális) lehetőségeink.

    Számadásunk sokkolóan hozhatja felszínre az eredményeinkkel való elégedetlenség fájdalmát és a “Hova vezet mindez?”, “Mi értelme van az egésznek?” “Merre, hogyan tovább?” nyugtalanító kérdéseit. Közben testi, lelki, kapcsolati és életérzésbeli változások is szembesítenek minket a kisebb-nagyobb veszteségekkel, a “külső” és a “belső” bizonyos mértékű átalakulásával. Mindez átrendezést kíván és átrendeződéseket indít.

    Az öregedéssel aztán újabb kérdések kerülnek előtérbe. Kiért, miért él az idős ember? Kinek fontos a világban? Ki törődik vele? Milyen célok váltják meg a széthullástól, és hogyan találjon erőt, indítékot a további küzdéshez? Hogyan segíthető emberi méltóságának, identitásának védelme és megőrzött értékeinek továbbadása?

    Nincs egységes “megoldásrecept”, csak individuális utak és lehetőségek. Közelítésünk ezért az egyedi, páratlan, egyszeri személyiség élményvilágának optikájából szemléli és követi az élet második félidejét. Rólad, rólam, rólunk szól, valóságközeli módon, ahogyan a történések erőrendszerében, a sorsmenet dinamikájában végigküzdjük az utat, keresve a célját, értelmét, értékét. Személyes tapasztalataim kiegészítő adalékok ahhoz, hogy a legkisebb károsodással a legkedvezőbb kifejlet felé haladjunk, az elérhető legjobb életminőségben.


  • Akció!
    85,00 lei 76,50 lei
     új 2 munkanap 

    Violette egy francia kisváros temetőgondnoka. Férje tizenkilenc éve eltűnt az életéből, de a nő nem kerestette, hiszen már rég nem volt mit mondaniuk egymásnak. A férfi minden nap felpattant a motorjára, és mogorván, idegen nők illatát árasztva jött haza – ha egyáltalán hazajött.
    Violette békében és nyugalomban él a temetőben: ápolja a veteményesét, feljegyzést készít minden temetésről, a gyászbeszédekről, gondozza a sírokat és a temetőkertet éppúgy, mint a hozzá betérő gyászolók lelkét. Mindenkihez van egy megértő szava, a temető három sírásójához barátság fűzi. Egy nap beállít hozzá egy nyomozó, aki anyja végakaratát teljesítve az asszony urnáját jött elhelyezni egy számára ismeretlen férfi nyughelye mellé. Különös kapcsolat alakul ki közöttük, és lassan megismerjük nemcsak a nyomozó édesanyjának különös szerelmét, de Violette, a férje és a kislányuk történetét is. Az újabb és újabb találkozások, történetek, a sírfeliratok mögött megbúvó életek és egy izgalmas nyomozás kaleidoszkópszerűen kapcsolódik össze Violette sorsával, aki nem halogathatja tovább, hogy választ találjon a kérdésre: túl lehet-e lépni a legmélyebb fájdalmon, amit el tudunk képzelni, és újra lehet-e kezdeni az életet?

    Az utóbbi évek legnagyobb példányszámban elkelt francia regényét 26 nyelvre fordították le, Franciaországban több mint egymillió példányt adtak el belőle, Olaszországban a 2020-as, karanténban töltött év legnépszerűbb könyve volt, és számos irodalmi díjat nyert.


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A kötet a relaxálás és a kézzel gyógyítás klasszikus kalauza – a masszázstól a siacuig és a reflexológiáig. A szépen illusztrált könyv megbízható útmutatásai alapján lépésről lépésre tanulhatja meg az olvasó a kézzel gyógyítást és sajátíthatja el az emberi érintés szavak nélküli nyelvét.
    Megtanulhatjuk csillapítani a stresszes állapotot – fejleszteni az öngyógyítás képességét – száműzni a fejfájást és a gerincbántalmakat – hogy örömet jelent másokkal törődni – fejleszteni az érzékenységet – lazítani, és elfelejteni a gondokat – megérteni testünk jelzéseit – felfedezni az egészség és a vitalitás örömét – a szeretet és az önbecsülés érzését felismerni – meg tudunk birkózni az élet nyomasztó oldalával.


  • Akció!
    40,00 lei 36,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Maszat sorozat első kötetében két mese olvasható Maszatról, a kisfiúról, és legjobb barátjáról, Hóchócról. Megtudhatjuk, miért érdemes kölcsönadni a motort a játszótéren, és azt is, hogy kik bújnak el tavasszal a kiskertben. Az illusztrációkat Agócs Írisz készítette,a tőle megszokott kedves, finom rajzokkal.

    Ezt a könyvet 2-5 éves gyerekek számára ajánljuk.


  • Akció!
    46,00 lei 41,40 lei
     új 2 munkanap 

    Nemsokára itt a karácsony! Maszat nagyon izgatott, mert az unokatestvére, -Kamilla náluk tölti a téli szünetet. De mielőtt megérkezik, még rendet kell tenni a szobában, ebédelni kell, ki kell menni a repülőtérre, és még a gép is késik… Mikor jön meg Kamilla? És utána mennyit kell még várni arra, hogy tényleg karácsony legyen? Mese a várakozásról, a készülődésről – és persze az ünnepről magáról – Maszattal és Hóchóccal.


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Globális Felmelegedés után a rendszer összeomlott, és a helyén létrejött a Társadalom, ahol nincs éhezés, nincs betegség, nincs bűnözés. És a hivatalnokok döntenek róla, hogy kit szeretsz, hol dolgozol és mikor halsz meg.

    Cassia harmonikusan él ebben a steril világban és meg van győződve róla, hogy ha betartja a szabályokat, hosszú élete, tökéletes munkahelye és társa lesz. Amikor a Párosító Bankett után legjobb barátja jelenik meg számítógépe képernyőjén, Cassia biztosan tudja, hogy ő az igazi… A képernyő azonban hirtelen elsötétül, és egy másik fiú arca villan fel rajta. Cassia nehéz döntés előtt áll. Merre induljon? Xandert kövesse a jól ismert, kitaposott úton, vagy esetleg Ky után eredjen az ismeretlenbe vezető, sötét ösvényen? Tökéletesség és szenvedély között kell választania.

    Ally Condie művét 30 nyelvre fordították le, és a Disney Company már megvásárolta a megfilmesítés jogát.


  • Akció!
    16,00 lei 14,40 lei
     új 2 munkanap 

    Züm-züm iskolai gyakorlóink évfolyamokra, azon belül pedig tantárgyakra bontva segítik a gyerekek otthoni gyakorlását. Második osztályban már a 100-as számkörben végzik a gyerekek a műveleteket a matematika órákon. Megtanulják a szorzótáblát, a bennfoglalást, és már a mértékegységekbe, mértékváltásba is bepillantást kapnak. Ebben a füzetben sok-sok matrica, színes oldal és változatos feladat biztosítja az élményszerű tanulást.


  • 15,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Most én olvasok!-sorozat egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar “olvasni tanulok”-sorozat.

    A Pagony legkiválóbb szerzői írják a sorozat köteteit, melyek négy nehézségi szinten egyre több és bonyolultabb szöveggel és egyre kevesebb képpel vezetik be az olvasás birodalmába a gyerekeket.
    Az eddigieket most új, NAGYBETŰS szint egészíti ki, amelyet a teljesen kezdő olvasók is önállóan olvashatnak.

    Matricás Lacinak édességre fáj a foga… Az egyik ház ablakából sütiillat száll. Vajon sikerül ellopni a finomságot, vagy inába száll a bátorsága?

    NAGYBETŰS SZINT

    csupa nyomtatott nagybetű


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 

    Matricás Laci, a híres rabló úgy dönt, udvari kalitkát készít a papagájának. Ám ehhez rabolnia kell pár apróságot… El is indul, de útközben a minden lében kanál Sárikába ütközik. Márpedig ő senkitől nem fél, csakis Sárikától!

    A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar „olvasni tanulok”-sorozatot építünk.

    A Pagony legkiválóbb szerzői öt-öt könyvet írnak, öt különböző nehézségi szinten, melyek közül az első nagybetűs kötet. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók.


  • 18,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy svájci pszichiátriai intézet igazgatóhelyettese Studer őrmestert kéreti hivatalosan az intézménybe, mert nyoma veszett az idős igazgatónak, akit később megtalálnak ugyan, de már holtan. Gyilkosság történt vagy baleset? Egyidejűleg megszökött az egyik ápolt is, aki újszülött gyermekének meggyilkolása miatt már börtönviselt. Studer a látszat és valóság számára idegen, kusza világába csöppen; minden bűnjelet, minden megfigyelést az ügyben potenciálisan érintettek érdekeinek megfelelően a legkülönbözőbb módon lehet értelmezni. Az őrmesternek meg kell tanulnia átlátni azokat a mechanizmusokat, amelyek szerint itt élnek és meghalnak az emberek.
    Egy irodalmi vénával megáldott páciens a “Matto” nevet adta a mindenütt jelenlevő őrületnek. Ám Matto nem marad absztrakt figura, hanem elvileg több konkrét alakban is a kereshető: esetleg az ambiciózus, ám amúgy szimpatikus igazgatóhelyettesben, vagy netán a kétségbeesett segédmunkásban, aki szegénységében megöli a saját gyerekét? S vajon mennyire tekinthető normálisnak egy szenilis igazgató, aki rosszul értelmezett lojalitásból tönkreteszi egy páciens életét? S hogy állunk a szervezett őrülettel, amely 1935-ben egyre konkrétabb testet ölt a szomszédos Németországban?
    Matto birodalmában Studer számos szeretnivaló és meggyőzően ábrázolt figurával találkozik, akik az uralkodó szociális viszonyok, a patriarchális hatalmi struktúrák vagy embertársaik érzéketlen kegyetlensége folytán zátonyra futottak, miáltal vagy megőrültek, vagy bűnözőkké váltak.


  • Akció!
    65,00 lei 58,50 lei
     új 2 munkanap 

    Az új élet csodája

    Ausztria, 1942

    Amikor Lorét beterelik a mauthauseni koncentrációs tábor kapuin, aligha remélheti, hogy valaha is elhagyhatja börtönét. Tudja, innen általában a halál az egyetlen kiút.

    De hamarosan találkozik a szintén fogoly Wolffal, és menthetetlenül beleszeret a férfiba. Vigaszra és reményre találnak egymásban.

    Amikor Lore teherbe esik, tudják, cselekedniük kell. Saját életüket is kockára téve, meg kell menteniük gyermeküket, meg kell szökniük. Ezáltal lehetőséget biztosítva neki egy szabad életre.

    Ellie Midwood USA Today bestsellerszerző megtörtént eseményeken alapuló, könnyfakasztóan megragadó olvasmánya bemutatja, hogy a sötétség legmélyén is utat találhat a szeretet reményt adó sugara.

    “Mélyen megható és nagy hatású regény.” – Lost in Bookland

    “Erőteljes történelmi regény. Nem tudtam letenni.” – Christian Bookaholic


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Barbara Taylor nagysikerű könyvei, az „Egy gazdag nő” és az azt követő regények világszerte olvasók millióit hódították meg. Ezúttal, ha lehet, még egy izgalmasabb, még káprázatosabb regénnyel találkozhatunk; egy igazi férfinek és szerelmének lebilincselő történetével.
    A férfi, Maximilian West, az üzleti élet óriása, élő legenda, szinte misztikus hatalommal és vonzerővel bíró milliárdos, akinek a nők képtelenek ellenállni. Elképesztő sikerei ellenére Maximmal valami nincs rendben, élete talány barátai és szétment családja számára, sőt néha még neki magának is.
    Maxim csak akkor képes megbékélni viharos múltjával, csak akkor érti meg a nőt, aki „felnevelte”, aki óvta, szerette és végül elveszítette amikor bajba kerül, amikor jól felépített kis világa összeomlik körülötte.


  • 19,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Brian Tracy a sikertechnikák és a személyes teljesítménynövelési módszerek egyik legkiválóbb szakértője a világon. Évente több mint 100 000 hallgatóhoz szól szemináriumokon és tanfolyamokon. A Maximális teljesítmény hatékony, és a gyakorlatban is kipróbált technikák rendszerezett gyűjteménye, amely 25 év kutatás és tapasztalat eredményeit sűríti. az ismertetett módszerek könnyen alkalmazhatók, és azonnali eredményt hoznak. Megismerkedhetünk azokkal az elvekkel, koncepciókkal és módszerekkel, melyeket a csúcsteljesítményre képes személyek alkalmaznak az élet legkülönbözőbb területein. A könyv hatása azonnal megmutatkozik: pozitívabbak, meggyőzőbbek leszünk, erőfeszítéseink céltudatosabbak, koncentráltabbak lesznek. A világ 31 országában már több mint egymillióan végezték el a könyv alapján kidolgozott szemináriumokat. Köztük rengetegen vannak olyanok, akiknek az új ismeretek hatására gyökeresen megváltozott az élete. A korábban elképzelhetetlen siker lehetségessé vált számukra…Ismertető: “Belelapozás”.


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    London, 1901. A metropoliszban pezseg az élet az új évszázad hajnalán: a tudomány és technika elképesztő eredményeinek köszönhetően a Brit Birodalom virágzik, a nagyérdemű léghajókkal járja a világot, a pazar estélyeken pedig mechanikus emberek szolgálják ki az úri közönséget. Ugyanakkor azonban szörnyű járvány pusztít a városban, amelynek áldozatai lelketlen gyilkoló gépekké változnak és a ködből lőbukkanva marják meg a mit sem sejtő polgárokat, míg egy állítólagos világító rendőr sorra gyilkolja Whitechapel szerencsétlen lakosait. Amikor aztán még egy léghajó is lezuhan, Viktória királynő legjobb ügynökét állítja a nyomozás élére: Sir Maurice Newbury, az elismert antropológus, valamint tűzről pattant asszisztense, Miss Veronica Hobbes okkult és nagyon is evilági módszereket egyszerre hasznosítva szállnak szembe a ködbe burkolózó Londonban felbukkanó rejtélyekkel.


  • Akció!
    65,00 lei 58,50 lei
     új 2 munkanap 

    A tudatos babavállalás esszenciája: hogyan tudjuk a testünket, lelkünket felkészíteni a baba fogadására, mit tehetünk ennek érdekében?

    Dr. Csomai Zita hiánypótló könyve nemcsak a meddőnek mondott párokat szólítja meg, hanem mindenkit, aki babát szeretne. Az orvos-természetgyógyász az orvosi vizsgálatok, leletek függvényében részletesen bemutatja azokat a természetes megoldásokat, melyek segítségével rövid időn belül helyreállítható egészségünk, fogamzóképességünk.

    A szerző gyakorló szakemberként több száz reményvesztett házaspárnak tudott már segíteni, köszönhetően annak, hogy egyedülállóan komplex módon közelíti a termékenység kérdését. Ebben a könyvben azon túl, hogy iránymutatással szolgál a gyermekáldás útjában álló kóros állapotok legrövidebb úton történő felderítéséhez (pl. célirányos labortesztek, melyek nem tartoznak a rutinvizsgálatok körébe), a vizsgálati eredmények birtokában kézzelfogható, azonnal alkalmazható cselekvési tervet is felvázol – rengeteg időt megspórolva a pároknak.

    A kötet egyedülálló módon részletesen tárgyalja a férfi termékenység helyreállításának lehetőségeit is; fizikai, lelki, energetikai egységben közelítve meg azt. A tabutémák kibeszélése mellett a szerző szeretné ráirányítani figyelmünket az igen beszédes statisztikai adatokra, melyek szerint sorsdöntő jelentőségű, hogy az erősebbik nem se zárkózzon el az alapos orvosi vizsgálattól. A pár mindkét felének tudatos hozzáállása akár évekkel lerövidítheti a gyermekáldáshoz vezető utat.

    “Hiszem, hogy egészséges életmóddal és megfelelő felkészüléssel egészséges kisbabák születhetnek. Az egyik küldetésem a nők, a leendő anyák egészségének helyreállítása annak érdekében, hogy egészséges kisbabák szülessenek, születhessenek.” – Dr. Csomai Zita


  • 49,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 10,00 lei
     új 2 munkanap 

    Baumann, a vadnyugati vadász a medvék esküdt ellensége; egy medve ölte meg a feleségét, és csaknem elpusztította a fiát is. Azóta ha meghallja, hogy valahol egy medve kószál, nem nyugszik addig, amíg meg nem öli. Innen kapta nevét is: Medveölő. A sziú indiánok egy csoportja, az ogallalla harcosok elfogják Medveölőt és barátait. Biztos halál vár rájuk, hiszen fel akarják áldozni őket a Pusztító Tűz sírján. A hír hallatára Martin elindul néhány barátjával, hogy kiszabadítsa a foglyokat. Útjuk során fölbukkannak a May-regényekből már jól ismert, klasszikus figurák: Old Shatterhand és Winnetou.


  • 10,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    35,00 lei 31,50 lei
     új 2 munkanap 

    Medvetalp és a Lány. Ők Tandori Dezső meseregényének hősei mégis mellékszereplők. A főszereplők a többiek: az őket körülvevő és velük együtt élő, együtt játszó, együtt lélegző barátok: az íróasztal, a zongora, a radír, a madárkák, és elsősorban és mindörökké: a medvék, minden mennyiségben.

    Tandori régi-új mesekönyvéhez ahogy a már megjelent két verseskötethez is a medvék másik nagy barátja, Agócs Írisz készítette a rajzokat.


  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Cassie Jones tündéri szép kislány, eleven, vidám és huncut, mint bármelyik egészséges kisgyerek, de kétségbeejtő s látni is rossz, amikor kitör rajta a rosszullét. Élete eddigi 21 hónapja alatt szülei többször rohantak már vele a kórházba, gyötrődve éjszakáztak az intenzív osztályon. Kezelőorvosa tehetetlen, hiszen minden lehetséges vizsgálatot elvégeztek már rajta, s az eredmény mindig negatív. Ekkor hívja segítségül régi barátját, dr. Alex Delaware gyermekpszichológust, aki nyomban Münchausen-szindrómára gyanakszik. Az ijesztő rendellenesség abban nyilvánul meg, hogy a sérült lelkű felnőtt, általában a szülő, saját gyermekét betegíti meg, gyötri, titokban kínozza, talán a legkegyetlenebb dologtól sem riad vissza, s megöli. Közben persze eljátssza az odaadó, aggódó, rettegő anyát, apát, nagynénit vagy ápolónőt. Cassie szülei megnyugodnának, ha végre kiderülne, mi okozza a kislány rejtélyes és egyre fenyegetőbb rohamait. A kezelőorvosasal együtt szívesebben vennék, ha szervi baj okozná a tüneteket, de Dr. Delaware egyre biztosabb, hogy a kislány a Münchausen-szindróma áldozata. De vajon ki mesterkedik ördögien a háttérben? Ki nézi el szenvtelenül egy ártatlan kisgyerek gyötrődését? A gyermekpszichológus – akit az író Égszakadás című pszichokrimijéből már ismer a magyar olvasó – rendőr barátjával együtt nyomozni kezd. Hamarosan két brutális gyilkosságba botlik, s egyre bizonyosabb, hogy mindkét eset összefüggésben van Cassie sorsával.


  • 49,00 lei
     új 2 munkanap 

    Eszter és Hanna hagyománytisztelő, szerető családba születtek. Nagyapjuk, édesapjuk is zenész volt, így még a hétköznapjaikat is a muzsika töltötte be, varázsolta széppé. Ám körülöttük a világ egyre komorabbá vált, 1944 tavasza már nem azt az életet kínálta számukra, amelyben mindnyájan bíztak. A lányok édesapja bármit megtett volna, hogy elleplezze a rémisztő valóságot, hogy megkímélje családját a sárga csillag viselésének szégyenétől. De elérkezett a nap, amikor a valóság bakancsos, fegyveres katonák képében betört az otthonukba. Az utolsó előtti pillanatban azonban az édesapa még adhatott a lányainak útravalót: egy dalt.
    Az élet hangja két kislány évtizedeken átívelő története. Egy testvérpáré, akiket elszakított egymástól a történelem, de életben tartottak az igaz emberek. Akik mindvégig szívükben őrizték életük első néhány évének emlékét és az édesapjuktól kapott útravalót, amely lassan egymás felé terelte őket, hogy azzá válhassanak, aminek születtek. Ám megint csak közbeszólt a történelem, és a két lányt, akiknek az útjai már-már keresztezték egymást, ismét messze sodorta egymástól.

    Vajon mindig tudunk választani a jó és rossz között? És vajon minden esetben az igazság hozza el a végső megnyugvást? Bauer Barbara legújabb, a XX. századi magyar történelem sorsfordító pillanatait, a vészkorszakot és Rákosi-érát felelevenítő, fordulatos, egyszerre megrendítő és felemelő regényében talán választ kapunk ezekre a nyugtalanító kérdésekre.


  • Akció!
    78,00 lei 70,20 lei
     új 2 munkanap 

    Hét nap múlva Jet halott lesz.

    Mindeddig úgy érezte, tengernyi ideje van. Hiszen csak huszonhét éves. Majd holnap, majd később, majd egyszer csak elkezdődik az igazi élete – mondogatta. Megtehette, tehetős családja mindig kisegítette, ha nehézséggel találta szemben magát.

    Halloween éjszakáján azonban valaki meg akarja gyilkolni – a támadó tulajdonképpen sikerrel jár, mert a lány gyógyíthatatlan fejsérülést szenved, amelybe az orvosok szerint egy héten belül a belehal.

    Jet soha nem gondolta, hogy ellenségei lennének. Most azonban körülötte minden és mindenki új megvilágításba kerül: a családja, egykori legjobb barátnőjéből lett sógornője, a volt vőlegénye, az egész vermonti kisváros biztonságosnak hitt közege.

    Hét napja van, hogy kezdjen valamit a maradék életével, és végre véghezvigyen valami igazán nagy dolgot. Gyermekkori barája, Billy segítségével nyomozni kezd. Meg akarja találni a saját gyilkosát.
    Mert Jet halott ugyan, de még nem egészen…


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Minden ember úgy érzi, az ő terhei a legnehezebbek. Sokan úgy érzik, magukra maradnak a gondjaikkal, a problémáikkal, és sokan vannak olyanok is, akik nem látják a kiutat, akik nem rendelkeznek azzal az erővel, amelynek birtokában továbbléphetnének.
    Nick Vujicic, a végtagok nélkül született szerb származású ausztrál fiatalember a világot járva, a saját példáján keresztül szembesíti az embereket azzal, hogy vannak, akik valóban komoly problémákkal küzdenek, mégsem adják fel. Előadásain elmagyarázza hallgatóságának, hogy a látszat ellenére soha, senki sincs egyedül – legfeljebb nem vesszük észre azokat, akik mellettünk állnak a bajban. Elmagyarázza, hogy mindig van kiút – bár sokszor nem a megfelelő helyen keressük; elmondja, hogy mindenkiben megvan az az erő, ami az akadályok leküzdéséhez kell -, csak éppen meg kell találnunk magunkban.
    A továbblépés, a problémák legyőzése csak akkor lehetséges, ha nem kívülről várjuk a segítséget, hanem mi magunk is cselekszünk a cél érdekében. Ahhoz, hogy bármit is tegyünk, erő szükséges, ennek az erőnek a forrása pedig nem lehet más, mint a hit – az önmagunkba, a környezetünkbe, egymásba, de legfőképpen Istenbe vetett hit. Ha ez a hit létezik, csupán annyit kell tennünk, hogy cselekvővé változtassuk. A többi? Az már jön magától!


  • 7,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Andrea tizenhét évesen szörnyű tragédia folytán teljesen egyedül marad. Környezetében mindenki elfordul tőle. Szinte sokként éri a felnőttek kegyetlen érzéketlensége, aminek következtében önhibáján kívül megbélyegzett emberré válik. Kétségbeesésében, hátrahagyva szülővárosát – jobb híján – táncosnőként kezd dolgozni, ám hamar rádöbben, hogy a külső csillogás számtalan buktatót és megaláztatást rejt, s hogy ismét szembekerül az emberek megvetésével, noha semmire nem vágyik jobban, mint hogy normális életet éljen. Amikor egy idősebb pénzes vendég megkéri a kezét,képtelen ellenállni a kísértésnek, és örömmel mond igent, bár sejti, meg kell küzdenie leendő férje családjával, s végképp nem engedheti, hogy kiderüljön, milyen sötét titkot takargat a múltjában. Boldogsága azonban nem tart sokáig…


  • 55,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ho-ho-hó! Te is várod a Mikulást? Ezzel a csodás mesével felkészülhetsz az érkezésére. A meghitt hangulathoz a hangmodul is hozzájárul.


  • 15,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Meggyőző érvek nem pusztán az utolsó, hanem a legérettebb, és számtalan kritikusa és olvasója által a legjobbnak tartott Austen-regény.
    Sir Walter Elliot somersetshire-i kastélyában él három lányával. Ő maga özvegyember, a lányok közül csak Mary, a legkisebbik ment férjhez, a legidősebb, Elisabeth, gőgjében hiába várt rangos házasságra, Anne-t pedig (a regény érzékeny, eszes és jószívű hősnőjét) lebeszélték arról, hogy hozzámenjen szerelméhez, egy fiatal, vagyontalan tengerésztiszthez. Anne lassan bele is törődik, hogy körülményei a vénlányok sorsára kárhoztatják, ám nyolc év után a kikosarazott udvarló előkerül mint sikeres, vagyonos tengerészkapitány, aki végleg le akar telepedni és családot alapítani. Leendő feleségével szemben pedig mindössze egy követelményt támaszt: bárki lehet, csak Anne Elliot nem.
    Kaphat-e a sorstól újabb esélyt Anne, s ha valóban révbe érhet, vajon az egyszer már elutasított Wentworth kapitány oldalán találja-e meg a boldogságot és harmóniát, vagy annak az elragadó idegennek a párjaként, akivel a legváratlanabb helyzetekben találkozik újra meg újra?
    Austen írói erényei töretlenek, a jellemzés, az elemző lélekrajz, az irónia, a remek helyszínleírások és a feszes szerkesztés teszik a regényt maradandó élménnyé.


  • 8,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 10,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 10,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Bertrice ​Small mindig lenyűgözi olvasóit történelmi regényeinek megdöbbentő részleteivel. Legújabb kötete az O’Malley család történetét folytatja. Ezúttal a „drága Jázmin” idősebbik lányának, a tizenhetedik századi gazdag örökösnőnek viharos kalandjait ismerheti meg az olvasó. Anyjához hasonlóan ő is elszántan keresi a szerelmet.
    A szép és önfejű India Lindley mindenben a maga útját akarja járni. Megszökik egy gróffal, kinek hírnevét beárnyékolja gyilkossá lett bátyja, s hajóra száll, amellyel Itáliába szándékozik vitorlázni. Ám amikor a hajó az oszmán kalózok fogságába esik, a makacs szépség Kaleb Afraimnak, El-Szinut uralkodójának, ennek a titokzatos múltú férfinak a rabszolgája lesz. India sosem gondolt volna arra, hogy egyszer csak beleszeret ebbe a gyűlölt férfiba, akinek éppoly erős akarata van, akárcsak neki. Arra sem gondolt, hogy a kegyetlen sors mégis elszakítja őt a férfitól. A porig sújtott lány visszakerül Skóciába, ahol férjhez adják egy vadidegenhez. Ám a sors mást tervez, nem a kényszerházasságot…


  • Akció!
    49,00 lei 44,10 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cinkék már kivájták a belét. Csinosan berendezte, dundi szalmazsákot készített magának, jó kis karosszéket, és lámpagyújtás után vidáman olvasott újságot. Egyszer csámcsogást hallott kintről. Egy induri-pinduri malac rágta a házat. Ugye ti már tudjátok, ki volt ez az induri-pinduri kismalac? Hát Mazsola! Aki persze ott is maradt mindjárt a kis tökházban, és ha meghallgatjátok a mesét, megtudhatjátok, mi minden történt Mazsolával, aki még a tévében is szerepelt.

    Bálint Ágnes humoros, vidám meséjét Bródy Vera bábfigurái teszik még vonzóbbá minden gyerek számára.


  • 6,00 lei
      
  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Scarlett Anderson sikeres írónő.
    Könyvei a sikerlisták élén állnak, életének eseményeit rajongók hada figyeli árgus szemekkel. Művei megfilmesítésre várnak, és az egyik legnagyobb csatorna tévésztárja ostromolja szerelmével
    Scarlett Anderson rettegő nő.
    Éjszakánként rémálmok kínozzák, sokszor mintha kihagyna az emlékezete, és körülötte egyre csak szaporodnak a gyanús, megmagyarázhatatlan dolgok. Mélyen eltemette magában az időt, mikor Ted, szadista férje rabságban tartotta, s rajta élte ki perverz vágyait. Egy ördögi pszichopata, akitől csak gyilkosság árán sikerült megszabadulnia…
    New York környékén a titokzatos Marionett Mester szedi áldozatait. Fiatal nőket, akiket megkínoz, megöl, majd perverz módon a nyilvánosság elé vet. A rendőrség tehetetlen, a szálak azonban mintha egyre inkább Scarlett Anderson irányába vezetnének.
    Kate Bennett debütáló thrillere folyamatosan izgalomban tartja olvasóját, miközben az első betűjétől az utolsóig fokozza a feszültséget.


  • 14,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy titokzatos szervezet által megbízott bérgyilkos ered az évtizedek óta bujkáló náci háborús bűnös, Brossard nyomába, azzal a megbízatással, hogy miután megölte, egy nyilatkozatot is hagyjon a holttest mellett.
    Brossardnak sikerül megmenekülnie, de nem tudhatja, honnan és mikor kell várnia a következő bérgyilkost.
    Eközben egy ezredes irányításával nyomozást indít ellene a csendőrség is. A hurok egyre jobban szorul körülötte, és megindul a halálos versenyfutás: ki fogja előbb utolérni, az újabb bérgyilkos vagy a törvény képviselői? Lesújt-e végül a sors és a történelem büntető keze?
    Az izgalmakkal teli, feszült történet valós eseményeken alapul: a Franciaországban 1994-ben bíróság elé állított egykori náci kollaboráns, Paul Touvier, illetve a nemrégiben elítélt Maurice Papon élettörténetét dolgozza fel.


  • 8,00 lei
     új 2 munkanap 

    Geneviéve, apja adóssága miatt férjhez megy egy gazdag márkihoz. A férfi mély érzelmeket táplál a nő iránt, de Geneviéve nem viszonozza ezt a szenvedélyes szerelmet. – Szeretlek – suttogta Geni, és vetkőztetni kezdte a férjét, aki alig hitte el, hogy végre eljött a pillanat. Amint mindketten ruha nélkül feküdtek, Joseph felült és végignézte a nő minden porcikáját, majd szájával is követte tekintetét. Nem hagyta ki egyetlen testrészét sem, csókjaival borította be a lába ujjától a haja száláig.


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Florentyna Kane hosszú éveken keresztül küzdött, szinte mindenét feláldozva, egyetlen álom megvalósításáért: az Amerikai Egyesült Államok elnöki székéért. Ám ellenségei már a beiktatási beszéde alatt azt tervezgetik, hogyan némíthatnák el örökre.
    Este fél nyolckor az FBI fülest kap a készülő merényletről – abban az évben ez már az 1572. ilyen fenyegetés. Fél kilenckor öt ember ismeri a terv részleteit. Fél tízkor négyen közülük már halottak.
    Csupán egyetlen ember, az FBI-ügynök Mark Andrews tudja, hogy a gyilkosok mikorra tervezik tettüket, de még ő sem ismeri a legfontosabb részleteket: hogy hol és pontosan kik akarják eltenni láb alól az elnököt. Mindössze hat nap áll a rendelkezésére, hogy megtalálja a hidegvérű összeesküvést mozgató szenátort. Ez alatt a hat nap alatt egy percet sem vesztegethet el, nem hagyhat nyomot maga után – és senkiben sem bízhat. Egyetlen rossz lépés, és az elnök álma rémálommá változik…
    Jeffrey Archer (Párbaj, Légvonalban, Se több, se kevesebb, Becsületbeli ügy) A tékozló lányban megismert Florentyna Kane életének alakulását követi nyomon a tőle megszokott feszes iramú, magával ragadóan izgalmas történetben.


  • Akció!
    55,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 7,00 lei
     Antikvár 2 munkanap