Kosár megtekintése “Ez mindennek a teteje!” a kosárba helyezve
  • 22,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 27,00 lei
     új 2 munkanap 

    Végre beköltözött a Dombontúli lakópark minden lakója! Az állatgyerekek ünnepelnek, fát ültetnek, zsákban ugrálnak, kásaevő versenyt rendeznek Biztibácsi fakanalaival. Ám amikor Hárs int a srácoknak, azok egyre kevesebben fociznak és ugrálnak és limonádéznak és lufiznak. Irány a titkos átjáró! Lenyomják a kilincset, és sosem hinnéd el, hol találják magukat.

    A tizennégy részes mesekönyvsorozat helyszíne a Dombontúli Lakópark, ahol mindig történik valami. Csigalassú Biztibácsi vigyáz az épülő házakra, amelyekbe mindig új állatcsalád költözik, elsőként a kiselefánt, Akác, majd sorban a többiek, a teknős, a zsiráf, az egér, a majom, és többi társuk. Együtt játszanak tűzoltósat, vonatosat, együtt csónakáznak a patakban, és persze együtt is csobbannak bele a vízbe, együtt keresik a titkos átjárót, és a közös játékok során mindannyian jó barátok lesznek. Az utolsó kötetben pedig az is kiderül, hová vezet a titkos átjáró A kötetek mindegyikéhez ajándék plüssállat jár, így a gyerekek is részesei lehetnek a kalandoknak, és eljátszhatják a mesét.


  • 8,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 8,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 15,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 

    Érzékelés és kommunikáció című, látványos festményeket felvonultató kötetünk azt a régi vágyat váltja valóra, hogy megérthessük az állatok beszédét. Ezért megismertetjük az olvasót az állati érzékszervek felépítésével és működésével, kiderül többek között, hogyan látják a világot összetett szemükkel a rovarok, és milyen a kígyók zsákmányról alkotott testhőképe.
    Különleges, háromdimenziós illusztrációk segítik az eligazodást e sajátos kommunikációs térben, ahol a jeladás a hallható mellett a számunkra érzékelhetetlen ultra-, illetve infrahangok, valamint különös testpózok, csábító illatok és érintések útján megy végbe. Az állatbeszéd formáin túl az eltérő fajok szimbiózisától a rokonok alkotta falkáig bemutatjuk a társas kapcsolatokat, amelyekben az együttműködés kizárólag a kommunikáció segítségével jöhet létre.


  • 8,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 32,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ez a könyvecske főleg a legkisebbeknek való. A belsejében simítással érezhető textúrák vannak, amik jellemeznek egy állatot vagy tárgyat.

    Az érintéssel a gyerek még egy tapasztalatot szerez a könyvben lévő dologról! fejleszti a motorikát és az érzékelést! Az oldalakon kemény lakkozással is ki vannak emelve

    egyes részek a még jobb érzékelésért.


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 15,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A lélegzetelállítóan gyönyörű és dúsgazdag Lady Antonia Thornton minden férfi álma. Az előkelő társaság nem érti, hogy a huszonhat éves nő miért él apja elvesztése óta társalkodónőjével, az ifjan megözvegyült Judith Winslow-val, akinek csendes szépsége és keserű tapasztalatok árán szerzett bölcsessége tökéletes kiegészítője Antonia zabolátlan és lázadó szellemének. Senki sem sejti, hogy Antonia miféle romantikus álmokat dédelget unokabátyjáról, a távoli Indiából hosszú idő után hazatérő Adamről. Mint ahogy azt sem sejti senki, hogy Adam azért töltött nyolc hosszú évet a messzi országban, hogy szégyenletes származását ellensúlyozandó, kemény munkával megszerzett hatalmas vagyonnal térhessen vissza, és méltó módon kérhesse meg imádott unokahúga kezét. Az oly régóta dédelgetett álom megvalósulása azonban szertefoszlani látszik, amikor Adam gyanútlanul hazaérkezik kedves tudós barátjával, Lord Simon Launcestonnal: nincs ugyanis hölgy, akinek szívét a lord szépsége, kifinomult eleganciája és végtelen szerénysége rabul ne ejtené.

    Mary Jo Putney izgalmakban és kalandokban bővelkedő legújabb regénye az állhatatos szeretet története, amely azt a kérdést járja körül, érdemes-e az embernek beérnie azzal, amit megkaphat, ahelyett, hogy küzdene azért, amire valójában vágyik.


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • Akció!
    56,00 lei 50,40 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    49,00 lei 44,10 lei
     új 2 munkanap 

    NEW YORK TIMES BESTSELLER
    Útmutató a kiégés és a stressz hatékony kezeléséhez – kifejezetten nőknek.
    Nőként temérdek elvárással szembesülünk nap mint nap. Hozd ki a munkádból a maximumot, mindegy, milyen kimerült vagy! Fogadd el önmagad, de a cél a tökéletes külső legyen! Légy boldog és kiegyensúlyozott, de csak módjával, nehogy önzőnek tűnj! Csoda, hogy egy idő után úgy érezzük, összecsaptak a fejünk felett a hullámok, és nem bírjuk tovább? A tartós stressz és a felfokozott érzelmek elkerülhetetlenül kiégéshez vezetnek, ami súlyosan károsíthatja testi és lelki egészségünket.
    Amelia és Emily Nagoski közös munkája segít rendet teremteni a zűrzavarban. A szerzőpáros úgy véli, a cél nem az, hogy a külvilágból érkező káros hatásokat kizárjuk az életünkből, hanem az, hogy megtanuljunk harcolni ellenük. A könyvben található kérdőívek és gyakorlatok révén elsajátíthatjuk a stressz felismerésének és kezelésének leghatékonyabb módszereit, illetve jobban megismerhetjük a személyt, akivel a legtöbb időt töltjük: önmagunkat.
    Az Érzelmi kiégés legfontosabb célja, hogy a fejezeteket végigolvasva inspirációt kapjunk, hogyan mozdítsuk elő életünkben a pozitív változásokat, illetve hogy egyszer és mindenkorra megtanuljuk, nem az a fontos, hogy mindent elérjünk, hanem hogy rájöjjünk: mindannyian fantasztikusak vagyunk.

    AMELIA NAGOSKI a Connecticuti Egyetemen végzett karmesterként, doktori fokozatát is itt szerezte. A Nyugat-New England-i Egyetemen dolgozik adjunktusként és zenei koordinátorként, legfontosabb kutatási területe a zene, a pszichológia és a kommunikáció kapcsolata.


  • Akció!
    68,00 lei 61,20 lei
     új 2 munkanap 

    Nathan nyolcéves korában belépett a fényalagútba, amelyről a halálból visszatérők mesélnek. És azután… kapott egy második esélyt. Húsz évvel később Nathan az egyik legmenőbb ügyvéd New Yorkban. Még mindig szerelmes a feleségébe, akiért gyermekkora óta rajong, és aki nemrég elhagyta őt. A gyermekkorában történtekre már alig emlékszik. És nem tudja, hogy akik visszatértek a halálból, többé már nem ugyanazok, akik voltak. Egy túlvilági hírnök meglátogatja, és élete legnehezebb próbatétele elé állítja: meg kell értenie, miért jött vissza, hogy mi a küldetése a Földön.
    Guillaume Musso regénye lenyűgöző ezoterikus utazás, elsöprő szerelmi történet és fordulatos thriller is egyben.

    Guillaume Musso regényről regényre különleges kapcsolatot alakít ki olvasóival. Az 1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt kezdett írni. A közönség először 2004-ben, az És azután… megjelenésekor találkozhatott vele. Majd egymást érték a regények. Mára ő a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író, aki tizenkét éve megszakítás nélkül vezeti a francia sikerlistát, és népszerűsége a világ minden táján töretlen. 2021-ben elnyerte a thriller és noir műfajában teljes életműért járó Raymond Chandler-díjat.


  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 48,00 lei
     új 2 munkanap 

    Egy szívdöglesztő francia grófnak nehéz ellenállni…

    Alexandra mindig szerette a kihívásokat. Így 1963 nyarán friss szakácsoklevelével a zsebében vonatra száll Londonban, hogy új munkahelyére, egy impozáns provence-i kastélyba utazzon.

    Odabent három morcos, mi több, gyanakvó gyerek várja, akik az elkövetkező hónapban a védencei lesznek.

    “Hipp-hopp összebarátkozunk, csupán egy kis szórakozásra, finom ételre és némi angol oktatásra van szükségük” – biztatja magát Alexandra. És még csak nem is sejti, hogy az igazi kihívást nem a gyerekek jelentik majd, hanem az apjuk – a hihetetlenül jóképű francia gróf, aki menthetetlenül rabul ejti Alexandra szívét…
    *
    Katie Fforde ezúttal sem okoz csalódást rajongóinak: az Esküvő Provence-ban tökéletes olvasmány azoknak, akik egy kis vidámságra és kikapcsolódásra vágynak.


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    Steve és Derek élete fenekestül felfordult, amikor világossá vált számukra, hogy az örökbe fogadott törpemalacuk valójában egy házi sertés, aki több mázsás súlyt is elérhet. A Marley meg énhez hasonlóan Esther, a csodamalac története is elsősorban azt mutatja meg nekünk, hogy egy család minden formában és méretben család.
    Amikor 2012-ben egy rég nem látott ismerős felhívta Steve Jenkinst, és arra kérte, fogadja be a törpemalacát, mert már nem tud róla tovább gondoskodni, nem mondhatott nemet. És bár tudta, hogy a párja nem lesz odáig és vissza az ötlettől, hogy még egy árva állatkával osszák meg az otthonukat, egyszerűen képtelen volt lemondani a lehetőségről, hogy egy aranyos kismalac gazdája legyen. Arra viszont egyáltalán nem számított, hogy ez a döntés az egész életüket megváltoztatja majd.
    Kiderült, hogy bármennyire imádni való állat is, nincs benne a világon semmi „törpeség”. A malac csak nőtt és nőtt, míg Steve és Derek rá nem jött, hogy valójában egy házi sertést nevelgetnek. Három év alatt a csinos, formás kismalacból közel 270 kilogrammos koca lett. Sok-sok nehézség és hullámvölgy után világossá vált számukra, hogy Esthernek jóval több helyre van szüksége, így Steve és Derek újabb nagy döntésre szánta el magát: vettek egy farmot, és megnyitották a Happily Ever Esther Farm Sanctuaryt, ahol már kényelmesen gondját viselhették Esthernek, és más, menedékre szoruló állatokról is gondoskodni tudtak.
    A vicces, lélekmelengető és bájos Esther, a csodamalac nyomon követi, hogyan lett Steve és Derek kelletlen városi malactulajdonosból farmtulajdonos, és a haszonállatok védelmezője.


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 
  • 99,00 lei
     új 2 munkanap 

    Az “Esti mesék nagy könyve” a klasszikus esti meseidő tökéletes kísérője. Egy igazi kincs a gyermekkönyvek világában, amely több mint száz oldalon keresztül varázsolja el az apró hallgatóságot. A történetek hol megnevettetnek, hol elgondolkodtatnak, és mindegyikük egy közös cél felé vezet: hogy nyugodt, boldog, mesékkel teli élmény legyen a nap lezárása.


  • 36,00 lei
     új 2 munkanap 

    Az 1920-as, -30-as évek egyik kulcsregénye a Tanácsköztársaság idején játszódik. A kommunista forradalom az egész nemzet tragikus lesújtottságából eredt, és megmutatta mindazokat a betegségeket, amelyek a nemzet testét eléktelenítették, s amelyeknek hatását ma is érezzük. Végigkövethetjük az egész magyar nép politikai, társadalmi, műveltségi, erkölcsi helyzetét, alakok, szituációk, tendenciák, fordulatos események révén.
    A mű középpontjában egy arisztokrata ifjú áll, kinek humánumával nem egyeztethető össze a forradalmi népbiztosok és bolsevik kokettek világa, kényszerű törvényszéki elnökként mégis életről és halálról kell döntenie… Az első halálos ítélet meghozatalánál még kicsit csikorog, de aztán minden úgy megy, ahogy azt tudjuk a történelemből. Nem forradalmi meggyőződése, hanem saját lelkiismeretének leküzdése, tehetetlensége elől való menekülés vágya juttatja ide. De van-e, marad-e lelki ereje a meneküléshez?


  • 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A 30-as évek egyik kulcsregénye a Tanácsköztársaság idején játszódik. A kommunista forradalom az egész nemzet tragikus lesújtottságából származott és megmutatta mindazokat a betegségeket, amelyek a nemzet testét eléktelenítették s amelyeknek hatását ma is érezzük. A mű középpontjában egy arisztokrata ifjú áll, kinek humánumával nem egyeztethető össze a forradalmi népbiztosok és bolsevik kokettek világa, kényszerű törvényszéki elnökként mégis életről és halálról kell döntenie… De van-e, marad-e lelki ereje a meneküléshez?


  • 36,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    87,00 lei 78,30 lei
     új 2 munkanap 

    Erdőszéli Wren jól ismeri a szenvedést. Szülei halálával neki kell gondoskodnia húgáról és magáról a kíméletlen és végeláthatatlan tél közepette, de ha a legendáknak hinni lehet, otthonukat még nagyobb veszély fenyegeti.
    Az Erdőszél városát körülvevő vidéket évszázadok óta tartja fogságban a jég, amely mögött a Halottföld, a túlvilági, torz lények otthona húzódik. A két világot elválasztó mágikus fal, az Árny azonban folyamatosan gyengül, és csupán egyetlen dolog mentheti meg Erdőszélt: egy halandó nő és egy halhatatlan lény frigye.
    Azt mondják, hogy a kortalan isten, Északi Szél szíve épp olyan fagyos, mint az általa uralt föld, és most új feleséget keres magának. Amikor választása Wren húgára esik, a lány úgy dönt, hogy mindent megtesz testvére megmentése érdekében, még ha ez a saját életébe is kerül. Egy dolog biztos: Wren még egy halhatatlan lénynek sem hódol be…
    Alexandria Warwick a görög mítoszok világát és A szépség és a szörnyeteg történetét megidéző romantasyregénye veszéllyel, szenvedéllyel és varázslattal teli olvasmány.


  • Akció!
    65,00 lei 58,50 lei
     új 2 munkanap 

    Magyar Királyság, 1688-1697

    Amikor harmadszor szedik be a szegény paraszton az adót, és ha nem tud fizetni, asszonyát-lányát is megerőszakolják…
    Amikor a nemeseknek pénzzel kell megváltaniuk ősi birtokaikat a Habsburg császártól…
    Amikor nem tudhatod, hogy az utadban álló hajdúk kenyeret adnak vagy elveszik mindenedet…
    Amikor a földesúr által megejtett lányokra csak a kút mélye vár…

    …akkor már csak egy szikra kell, hogy tűzvész kerekedjen.

    A török hódoltság végnapjaiban megsokasodott a Magyar Királyság függetlenségét, a Habsburg Birodalomtól való elszakadását áhítók serege. Thököly Imre szabadságharca és fejedelemsége tartotta életben a reményt: a magyarok végre megszabadulnak mindkét iga alól. Thököly azonban elbukott és emigrációba kényszerült, csupán a hívei maradtak Magyarországon.

    Egykori kapitánya, Kis Albert bosszút esküszik az áruló nemesek ellen, és semmitől sem riad vissza, hogy tervét beteljesítse. Eközben találkozik a boldogulást kereső tarpai gazdával, Esze Tamással. A mostoha körülmények, az árvíz, az egyre növekvő adók, az elnyomók becstelensége és a nép nyomorának rohamos fokozódása közös oldalra sodorja őket: az erdőkben, lápokban bujdosó, a maguk törvényei szerint igazságot tevő kurucok közé.

    Hüse Lajos és Háromszéki Nándor regénye kalandos utazásra invitálja az olvasót a Rákóczi-szabadságharcot közvetlenül megelőző évtizedekbe.


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Svédország legnagyobb szigete, Gotland, hangulatos vidék: a virágzó mákföldek ringanak a szélben, a távolban meg-megcsillan a tenger. De az idilli képet véres gyilkosság zavarja meg. Nem is egy.

    A helyi rendőrség rangidősére, a csendes és határozott Knutas főfelügyelőre, álmatlan éjszakák várnak. Az áldozatok múltjának mélyén kutakodva olyan eseményekre bukkannak, amelyekre senki sem számított. Az egyre kilátástalanabbnak tűnő nyomozás közben a nyugodt főfelügyelőnek meg kell küzdenie kollégái türelmetlenségével, a sajtóval, a magánnyal és saját lelkiismeretével is. Hiába próbál objektív és kívülálló maradni, munkája szép lassan átszivárog a mindennapokba, a magánélet legvédettebb zugaiba is. S közben a nyomás napról napra nő.

    Mari Jungstedt világszerte több millió eladott példánnyal az egyik legnépszerűbb svéd írónő, aki nőként nem csak nőkhöz szól. Olvasmányos, izgalmas regényével Henning Mankell, Hkan Nesser, Camilla Läckberg és Karin Fossum nyomdokaiba lép.


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Svédország legnagyobb szigete, Gotland, hangulatos vidék: a virágzó mákföldek ringanak a szélben, a távolban meg-megcsillan a tenger. De az idilli képet véres gyilkosság zavarja meg. Nem is egy.

    A helyi rendőrség rangidősére, a csendes és határozott Knutas főfelügyelőre, álmatlan éjszakák várnak. Az áldozatok múltjának mélyén kutakodva olyan eseményekre bukkannak, amelyekre senki sem számított. Az egyre kilátástalanabbnak tűnő nyomozás közben a nyugodt főfelügyelőnek meg kell küzdenie kollégái türelmetlenségével, a sajtóval, a magánnyal és saját lelkiismeretével is. Hiába próbál objektív és kívülálló maradni, munkája szép lassan átszivárog a mindennapokba, a magánélet legvédettebb zugaiba is. S közben a nyomás napról napra nő.

    Mari Jungstedt világszerte több millió eladott példánnyal az egyik legnépszerűbb svéd írónő, aki nőként nem csak nőkhöz szól. Olvasmányos, izgalmas regényével Henning Mankell, Hkan Nesser, Camilla Läckberg és Karin Fossum nyomdokaiba lép.

    Camilla Läckberg:
    Emma és Johan, a könyvbeli pár olyan karakterek, akiket igazán lehet szeretni. A festői gotlandi környezettel és a nagyszerű cselekménnyel együtt máris kész a tökéletes recept egy jó könyvhöz.
    (The Guardian)


  • 8,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    42,00 lei 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Sempera királyságában idővel fizetnek, amelyet kivonnak a vérből, vashoz kötnek és meg is esznek azok, akik tovább akarnak élni. A tehetős arisztokraták, például a dúsgazdag Gerling-család, halálra adóztatják a szegényeket, hogy évszázadokkal megtoldhassák saját életüket. Senki sem gyűlöli jobban a Gerlingeket, mint Jules Ember, aki tíz éve az apjával együtt a szolgálatukban állt, amíg egy végzetes baleset arra nem kényszerítette őket, hogy éjnek évadján meneküljenek el a fényes kastélyból. Amikor Jules rájön, hogy az apja haldoklik, tudja, hogy vissza kell térnie Everlessbe, időt kell szereznie az apjának, mielőtt örökre elveszítené. Ám a visszatérés Everlessbe több veszéllyel – és kísértéssel jár – mint Jules várta. Hamarosan beletéved a sötét titkok mocsarába, és nem tud választani két testvér között, akikről azt hitte, hogy sohasem fogja viszontlátni őket. Döntéseivel megváltoztathatja a sorsot – sőt, magának az időnek a sorsát.


  • 13,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ez a kiadvány a különböző ünnepeinkhez tartalmaz verseket. Tartalmilag azokat az ünnepeket öleli át, melyekről az iskolákban megemlékezést tartanak.


  • 25,00 lei
     új 2 munkanap 

    A Természettudományi enciklopédia 16 kötetben tekinti át az anyagi világ és az élő természet fő területeit, valamint a tudomány és a technika legfontosabb eredményeit. Az egyes kötetek gazdag és szemléletes illusztrációanyag segítségével adnak átfogó képet a természeti világ sokféleségéről és az azt kutató ember ismereteiről.


  • Akció!
    49,00 lei 44,10 lei
     új 2 munkanap 

    Az évszakokkal kapcsolatos ezernyi kérdésre ez a könyvecske óvodásoknak való, okos
    válaszokat kínál. A kukucskálók is felfedezésre várnak!

    Miféle virágok nyílnak tavasszal? Mivel tölti a mókus a telet? Mikor érik a cseresznye?


  • 19,00 lei
     új 2 munkanap 

    Linda Holmes első regénye 2019-ben elnyerte az év legnépszerűbb romantikus regénye címet!

    Amióta férje autóbalesetben meghalt, Evvie Drake alig dugja ki az orrát fájdalmasan üres és fájdalmasan óriási házából. Az álmos maine-i kisvárosban mindenki, még a legjobb barátja, Andy is úgy tudja, hogy a gyász az, ami teljesen felemészti, és Evvie meg is hagyja az embereket ebben a hitben.
    Mindeközben New Yorkban Dean Tenney, a nagypályás dobójátékos – Andy gyerekkori barátja – a profik legfenyegetőbb rémével, a “görccsel” küzd: képtelen célba találni a labdával. Amikor az esetet felkapja a média, Dean számára kapóra jön Andy meghívása, hogy utazzon Maine-be, és ott próbáljon átlendülni a holtponton.
    Amikor a férfi szobát bérel Evvie házában, a páros alkut köt: Dean nem kérdez a nő néhai férjéről, ő pedig nem faggatja Deant egykori sportkarrierjéről. A közös fedél estéről estére mégis összehozza a furcsa párost, és a vidám sztorizgatással, nevetéssel töltött hónapok alatt lassan barátság szövődik köztük, sőt talán valami több is. De vajon a bimbózó románc elég ahhoz, hogy maguk mögött hagyják a múltat? Talán ahogy a baseballban, úgy az életben is mindig van esély fordítani, amíg le nem fújják a meccset…


  • Akció!
    20,00 lei 12,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    29,00 lei 19,00 lei
     új 2 munkanap 
  • Akció!
    45,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    A testem pontosan egy templom ellentéte. Azzal próbálkoztam, jó, próbálkozom, hogy a fejem legyen a templomom. A testnek inkább vidámparknak kell lennie.
    A felszabadult és tudatos Blanca temploma összeomlik, vidámparkja széthullik, mikor negyvenévesen elveszti édesanyját. Az anyát, akitől megtanulta az élet és a játék szeretetét; azt, hogy szerelembe csak első látásra lehet esni. A megfelelő pillanatra tartogatott nagy gesztusok művészetét. A bűntudat hiányát és a szabadságot és felelősségtudatot, amit ez jelent. Azt, hogy úgy adja oda magát számtalan férfinak, hogy közben megőrzi önmagát.
    Mielőtt teljesen elveszne a körülötte támadt űrben, úgy dönt, a tengerparti Cadaquésbe utazik, anyja nyaralójába. Magával viszi két fiát, két exférjét és legjobb barátait; ráadásul nős szeretője is ott tölt pár napot a családjával.
    Milena Busquets első, részben önéletrajzi regénye döbbenetesen őszinte, mégis könnyed és üde szöveg fájdalomról és szeretetről, félelemről és vágyról, szomorúságról és nevetésről, a vigasztalhatatlanságról és a közelségről; a bennünket körülvevő emberek jelentőségéről és jelentéktelenségéről.

    Ha jól tudom, az egyetlen dolog, amitől nem lesz az ember másnapos, de átmenetileg eloszlatja körülötte a halál auráját és ha már itt tartunk, az életét is, az a szex.

    Milena Busquets 1972-ben született Barcelonában. Régészetből diplomázott a londoni University College-ben, majd több évig dolgozott a jelentős Lumen könyvkiadónál, melyet a családja alapított a hatvanas években. Később maga is könyvkiadót alapított, jelenleg az írás mellett újságírással és fordítással foglalkozik.
    Az Ez is elmúlik első regénye, mely viharos gyorsasággal aratott sikert, ez idáig több mint harminc országban keltek el a fordítási jogai.


  • 12,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    “Boldog esküvőt… és életet kívánok, mindenkit csókol Anikó, Magyarország, Budapest, Práter utca 5 per 10, negyedik emelet, a felvonótól jobbra a harmadik ajtó, ilyenkor nyáron szép borostyán levegőzik kint a függőfolyosón, télen bent lakik.” Ezt írta a rénói képtár vendégkönyvébe Anikó, akit G. Szabó Judit korábbi regényeiből már jól ismerhet az olvasó. Na már most. Ha Tömörjohanna, az osztályfőnökük nem neveli pontosságra az aprónépet, akkor talán Anikó nem írja a jókívánság után a teljes nevét és címét, akkor napokon belül nem ólálkodik, mászkál körülöttük az egész díszes és dísztelen társaság, úgymint Szőkeházy Szívtipró Rénó, Fekete vagy Rabló Rénó… és főleg Rasid, a szegény kis Rasid! Igaz, hogy akkor mi sem tudhatnánk meg, visszakerül-e jogos tulajdonosához a Tündérszív nevű drágakő.


  • Akció!
    70,00 lei 63,00 lei
     új 2 munkanap 

    Rue Siebertnek talán nincs meg mindene, de amije van, az elég: néhány barát, akikre mindig számíthat, az anyagi biztonság, amire gyerekként vágyott, és sikeres biomérnöki karrier. Aztán a munkahelyén váratlanul minden felbolydul, és az új, félelmetesen jóképű cégvezetőjelölt miatt eddigi stabil élete darabjaira hullhat.
    Eli Killgore-nak megvannak a maga indokai, hogy miért ragaszkodik ennyire az üzlethez, és ő olyan ember, aki megkapja, amit akar. Egyetlen fájó kivétel akad: Rue. A nő, aki rendkívüli módon izgatja a fantáziáját. A nő, aki elérhetetlennek tűnik számára.
    A lojalitás és a túlfűtött vonzalom között őrlődve Rue és Eli kihajítják az óvatosságot a laborok és konferenciatermek ablakán. Szenvedélyes viszonyuk titkos, kötöttségek nélküli, de úgy tűnik, ez nem tarthat örökké. És a szív érzékeny műszer, ami egyszerre lehet kemény és kegyetlen is. Rue és Eli tiltott és szenvedélyes viszonya pedig bizonyítja, hogy szerelemben és tudományban mindent szabad.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 9,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • Akció!
    46,00 lei 35,00 lei
     új 2 munkanap 

    Utolsó regényében John le Carré figyelme a titkosszolgálat belső működésére irányul: arra a világra, amely hatvan éven át meghatározta írásművészetét.

    Julian Lawndsley maga mögött hagyta menő londoni állását egy nyugodtabb élet kedvéért, és egy tengerparti kisvárosba költözött, hogy könyvesboltot nyisson. Egy este, nem sokkal azután, hogy a városba érkezett, különös látogatója akad: Edward, a lengyel emigráns, aki a városszéli birtokon, Ezüstfényben él. Gyanúsan sokat tud Julian családjáról, és mintha túl nagy figyelmet szentelne a férfi szerény vállalkozásának.

    Mindeközben Londonban a titkosszolgálat egyik vezetője levelet kap, amelyben arra figyelmeztetik, hogy valaki a Szolgálat információit szivárogtatja. A nyomok éppen abba az álmos kisvárosba vezetnek, ahol Julian él.

    Az Ezüstfény az ártatlanság és a tapasztalás, a közszolgálat és a személyes erkölcsök találkozásának megkapó története. John le Carré, korunk legnagyobb krónikása, arra keresi a választ utánozhatatlan hangon írt regényében, hogy mivel tartozunk azoknak, akik a legközelebb állnak hozzánk.


  • 15,00 lei
     új 2 munkanap 

    Ez az aranyos kifestő kiváló eszköze a karácsonyi ráhangolódásnak, és színezők mellett számos játékos feladatot is megtalálhatsz benne.


  • 13,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 

    A gazdag, de végtelenül magányos, fiatal lány Bliss Winters, és a veszedelmes fickónak elkönyvelt fiú, Sebastian Plato szerelme titokban szövődik, de napról napra erősebb és mélyebb lesz az unalmas középiskola falai közt. Mire elérkezik a vakáció, a fiatalok elhatározzák, hogy megszöknek és összeházasodnak. A megbeszélt időpontban azonban csak Bliss várakozik a találkahelyen, méghozzá hiába: Sebastian nővére ugyanis felvilágosítja, hogy kedvese megszökött egy másik lánnyal…
    Tizenöt év múlva látják viszont egymást a szerelmesek. A környezetük éppolyan ellenséges velük, mint hajdan volt: könyörtelenül el akarja taposni az érzelmeiket. Vajon Bliss és Sebastian be tudják-e bizonyítani, hogy igaz maradt a régi mondás: a szerelem mindent legyőz.


  • 10,00 lei
     Antikvár 2 munkanap 
  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    Meglepetés a köbön! A teremfoci-bajnokságon Fábi kapta a legjobb játékosnak járó díjat. Nem kisebb embertől, mint a Fradi mesteredzőjétől! És a díjjal együtt a lehetőséget, hogy a Fradiban játszhasson. Egész életében erről ábrándozott, s most végre megvalósult az álom. A többiek árulónak kiáltották ki és azonnal kizártak a Vad Bandából. A teremfoci-bajnokság döntőjében persze a régi és az új csapata kerül egymással szembe. Nélküle a Vad Bandának esélye sincs a győzelemre. Ha viszont velük nyer, lőttek a fradista karriernek. Érdekel, hogy döntött? A könyvből megtudod…


  • 22,00 lei
     új 2 munkanap 

    2009 január, Reykjavík. Izlandon, akárcsak az ország gejzírei, forrongnak az indulatok. Javában tart a „serpenyős forradalom”: az amúgy békés izlandi nép a hangját hallatja, és kiállva magáért példa nélküli bátorságról tesz tanúbizonyságot. A tüntetők között alkalmi klikkek születnek, amelyek az anarchista tettektől sem riadnak vissza. Egy kis csoport a tömegből kiválva véletlenül megöl egy bankárt…
    Nyolc hónappal később egy idősebb izlandi bankárt ölnek meg Londonban. Látszólag nincs kapcsolat a két eset között, de Magnus Jonson gyanút fog. Szokás szerint kockáztatva, saját szakállára dolgozik az ügyön, titkos szövetségben a brit rendőrséggel. Mikor felfedezi a két bankár halála közti összefüggéseket, világossá válik számára, hogy az Izlandot sújtó gazdasági válság okolható a gyilkosságokért. Magnust egyre jobban sürgeti az idő, mert újabb rejtélyes halálesetek történnek. A férfi miközben az összeesküvők után kutat, lépten-nyomon saját családi tragédiájának elejtett szálaira bukkan, s ismét párhuzamosan kell nyomoznia múltban és jelenben.

    Michael Ridpath (Sűrű árnyak) folytatja kedvenc amerikai-izlandi nyomozójának történetét, és az olvasó ezúttal is egyszerre drukkolhatja végig a feszültségekkel, izgalmas fordulatokkal teli krimit, miközben újabb ismeretekkel bővíti tudását erről a borzongató, mégis mesésen szép izlandi világról.


  • 45,00 lei
     új 2 munkanap 

    Az általunk ültetett fa hamarosan túlnő minket, és valószínű, hogy tovább is fog élni, mint mi. Könyvünk elsősorban a kertészkedőknek szeretne segítséget nyújtani a megfelelő fák és cserjék kiválasztásában. A leírások tájékoztatást adnak az ültetendő növények legfontosabb jellemzőiről – növekedési habitusukról és megkülönböztető bélyegeikről, illetve a különféle talaj-, víz- és fényigényekről. A koros fákról, virágba borult cserjékről készült fotókban pedig az is kedvére gyönyörködhet, aki – saját kert híján – csak parkokban ismerkedhet ezekkel a csodálatos növényekkel.


  • 48,00 lei
     új 2 munkanap 

    Eger nevéhez fűződik az ország egyik leghíresebb, történelmi borvidéke mely a 90-es évek elejétől fogva folyamatos fejlődésen megy keresztül. Családi borászatok jönnek létre, növekednek biztatóan és készítenek egyre magasabb színvonalú borokat. Új értelmet nyer a híres Egri Bikavér, és megszületik fehér párja, az Egri Csillag is. Nem marad le mellette a környék gasztronómiája sem, baráti kapcsolatok alakulnak és fejlődnek tovább méltán képviselve e nagyszerű vidék bor- és gasztrokultúráját egyaránt. Mondhatjuk, egymást segítik, egymást erősítik minden nap talán ennek is köszönhető, hogy ilyen páratlan névsor alakult ki a könyv szereplőből. Bolyki János remek boraival, Sáfrány László hamisítatlan szilvásváradi pisztrángjaival, Pintér Irén illatos gyógynövényeivel és a Numan család a gyerekkora emlékeztető, roppanós héjú kenyereivel csak néhány ezek közül a remek emberek közül. Érdemes megismerni őket és receptjeiket is!


  • Akció!
    52,00 lei 29,00 lei
     új 2 munkanap 

    “Európát szíven találta a két évtizedes migrációs hullám.
    A kontinens bezárkózott

    Sötét korszak köszöntött ránk. A kontinens déli- és keleti határát hat méter magas építmény, a Fal szegélyezi. Kétszáz méterenként őrtornyok állnak géppuskákkal, mesterlövészekkel.
    Tűzparancs van érvényben.
    Ezrek halnak meg, mert megkísérlik átmászni vagy áttörni a falat.

    A kontinenshez tartozó szigetvilágot fel kellett adni. Szicília, Kréta, Ciprus, Málta mind elvesztek. Földjükön anarchia tombol, nincs jog, nincs rend, csak forrongó, reményvesztett embertömeg.


  • Akció!
    68,00 lei 61,20 lei
     új 2 munkanap 

    A fekete sereg különleges egysége, a Baphomet-osztag késve igyekszik csatlakozni a fősereghez, amely már rég Bécsújhely ostromára készül. Falkenstein városába érkezve azonban az a “megtiszteltetés” éri őket, hogy Beatrix királynét kísérjék előbb Falkenstein grófjának lakomájára, a közeli kastélyba, majd Mátyás király hadi táborába.
    Nem sejtik azonban, hogy Falkenstein gófja csak nemrégiben hódolt meg kényszerűségből Mátyásnak. A gróf árulásra készül, és amíg a lakoma tart, elrejtett zsoldosaival le kíván számolni a magyar hadi tábor lakóival, Beatrix királynét pedig foglyul akarja ejteni, hogy aztán tálcán kínálhassa Habsburg Frigyes császárnak, aki így, a fejedelmi tússzal a kezében könnyedén térdre kényszerítheti halálos ellenfelét, Mátyás királyt.
    A gróf terveit csak a kíséret tagjai, a Baphomet-osztag veterán zsoldosai akadályozhatják meg. Amikor egy időben kitör a harc Falkenstein tornyai közt és a magyar hadi táborban, csak a fekete sereg sokat tapasztalt harcosaira lehet számítani…
    A képregény kiváló vizuális kiegészítője és előzménytörténete Bán Mór tavasszal megjelent, nagysikerű történelmi kalandregényének, a Kinizsi fiainak (A fekete sereg 1.)

    BÁN MÓR (Bán János): író, szerkesztő, újságíró, a nagy sikerű Hunyadi regényciklus szerzője. Elismerései: Zsoldos Péter-díj, Herczeg Ferenc-díj, irodalmi Prima-díj, Magyarország Babérkoszorúja-díj, továbbá a Honvédelmi Minisztérium kitüntetése haditudósításaiért.
    FAZEKAS ATTILA Korcsmáros Pál-díjas képregényrajzoló, illusztrátor. Képregényeit az egész ország megismerte pl. a Füles magazinból.


  • 48,00 lei
     új 2 munkanap 

    A fekete szárnyak rendellenesek,
    eladni a lelkét a démonoknak hiba volt,
    de tényleg lehetetlen belezúgni egy seggfejbe?

    Amikor az angyalok alászálltak, hogy birokra keljenek a Földet pusztító démonokkal, összekeveredett erejük megfertőzte az emberiséget. Angyali vagy démoni erő várt mindenkire. Miután a Feltárási ceremónián Brielle-nek szárnyai nőnek, biztosra veszi, hogy angyali erővel bíró égi vált belőle. Egészen addig, míg meg nem látja, hogy a szárnyai feketék.

    Fiatalon eladta a lelkét, hogy megmentse édesapja életét, és ezzel az Alantasok Akadémiájához láncolta magát. Egészen addig, míg egy égi harcba nem száll érte, hogy felvételt nyerjen a Bukottakhoz, Angyalváros elit akadémiájára. Égi tanítómesteréhez, az elképesztően jóképű Lincoln Greyhez azonnal vonzódni kezd. Először úgy tűnik, csupa móka lesz az iskola, mígnem Brielle és Lincoln már az első napon egymás torkának esnek.

    Annak bebizonyítására, hogy semmi keresnivalója a Bukottak Akadémiáján, egy abrus démon az egész iskola előtt feltárja, hogy ismeri Brielle titkát. Így minden másnál fontosabbá válik, hogy Lincoln Brielle épségéért harcoljon. Azonban Lincoln legnagyobb meglepetésére a védelménél sokkal bonyolultabb feladat vár rá: nem beleszeretni a lányba…

    Légy részese a történetüknek!

    “Vannak történetek, amiket élvezel. És vannak, amikről ódákat zengesz.
    A Bukottak Akadémiája az utóbbi kategóriába tartozik.”
    – Kelly Clare, goodreads.com

    Szereted a fantáziadús, érzéki, tartalmas könyveket?
    Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!

    14 éves kortól ajánljuk


  • 22,00 lei
     Antikvár 2 munkanap